Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-27 / 254. szám
■ Abonyi krónikái Közérdekű bejelentések A fórumokon tették szóvá Saját hatáskörükben megoldják Az abonyi tanácsnál visszatérő téma, hogy a különböző fórumokon felvetett közérdekű bejelentések, javaslatok, panaszok kapcsán mit tettek. Legutóbb a végrehajtó bizottság tárgyalt erről. Ezt megelőzően széles körű vizsgálatot folytattak. A bizottság megállapította, hogy az eljárást szabályozó törvény és jogszabályok ismerete, értelmezése, végrehajtásának gyakorlata megfelelő. A bejelentések többsége tanácsi fórumokon — jelölőgyűléseken, falugyűléseken és tanácstagi beszámolókon — hangzott el. Kevesebb az olyan eset, amely a testületi ülésen került szóba, illetve írásos beadványban került a szakigazgatási szervhez. Tavaly például 164 közérdekű bejelentés hangzott el a különböző fórumokon, zömében kommunális kérdésekkel, az áruellátással és a környezetvédelemmel kapcsolatban. Névtelen bejelentés öt érkezett, ezek közül négy a zugkiméréssel foglalkozott. A bejelentéseket megvizsgálták és megtették a szükséges intézkedést. Azokat a bejelentéseket amelyeket a szakigazgatás: szerv érdemben nem tud saját hatáskörben elintézni, elküldik az illetékes helyre. Az említett vizsgálat megállapítása szerint ezt a gyakorlatot az eddiginél rugalmasabban kell folytatni: szükségtelen az intézkedést oda-vissza levelez- getéssel magukra vállalni, helyette nyomban az említett megoldást kell alkalmazni, így előbb rendezhetők egyes bejelentések. Közérdekű javaslatot 1982- ben 50 alkalommal tettek, és ezek többsége a kommunális ellátásra és közlekedésre vonatkozott. Többségük megalapozott volt, de akadt olyan is, amely csak a későbbiekben valósítható meg. Erről a javaslattevőt értesítették. Egy év alatt tíz panasz érkezett a szakigazgatási szervhez, és többségüket sikerült saját hatáskörben rendezni Elbírálásuk jogszerűen történt, minden esetben 30 napon belül intézkedtek. A végrehajtó bizottság megállapítása szerint a közérdekű bejelentések, panaszok, javaslatok elintézése sokat javult, a feltárt hiányosságokat megszüntették. Gy. F. Telnek a tartályok Csumázzák a paprikát Dobozokat várnak a gyárak Alig néhány perccel a műszakváltás után két asszony állt' az acélszürke, hatalmas tartály tetején, és a szállító- szalag indulását várta. Az viszi fel a méregzöld és bíbor- szíriben játszó paradicsompaprikát, amelyet végül fémhordók gyomra nyel el. Zakuszka lesz — Negyvenhárom tartály sorakozik itt, űrtartalmuk egyenként 300 hektoliter — mondta Bagi Lászlóné. — Sajnos az idén nem lesz mind megtöltve. — Mitől jó és ízes az itteni savanyú paprika? — Mindenből az előírásos mennyiség kerül bele. E rövid párbeszéd a Nagykőrösi Konzervgyár abonyi telepén hangzott el, ahol ezekben a hetekben van munka bőven. Szeremi Tiborné telepvezetőtől kaptunk tájékoz— Október elején kezdtük el a paradicsompaprika felvásárlását és ma fejeztük be. Még legalább két hétig tart az átvett mennyiség feldolgozása. Szeretnénk minél többet megtisztítani, kicsumázni, hogy e műveletre ne a savanyítás után kerüljön sor. — Milyen az idei paprika? — Szép, főleg azoktól a termelőktől érkezett jó minőségű zöldség, akiknek módjuk volt locsolni. Sajnos a meny- nyiség jóval a tervezett alatt marad, más években 80 90 vagonnyi érkezett, az idén mindössze ötvennyolc. — Az itt savanyított paprikát hol értékesítik? — Ebből zakuszka készül Nagykőrösön és 800 vagonnyit szállít a gyár a Szovjetunióba. A mi tartályainkban csumá- zott savanyú paprika van, ezt csak ki kell szedni és szállítható. Az alapanyag másik részét decemberben és januárban csumázzák az asszonyok. hátralevő részében még 180 ezer darabot kell gyártani a nyíregyházi és a nagyatádi konzervgyár megrendelésére. A korábbi évekhez viszonyítva a gyűrű- és lapkagyártás csökkent, mivel a gyár a korszerűbb és praktikusabb csavaros üvegzárók használatára tér át. Zöldség és gyümölcs előfeldolgozásával is foglalatoskodtak, sárga- és őszibarackot, cecei, valamint paradicsompaprikát és vöröshagymát tisztítottak. Mindez együttvéve százvagonnyi volt. Gazdasági eredményük eddig kedvező, például a selejt a megengedettnél kevesebb. Nemrég kommunista szombatot szerveztek. A munkabért a gyár szocialista létesítményeinek fejlesztésére használják fel, de vaw 'más megoldandó gond is. Fedél nélkül — Főépületünk tetőzete életveszélyessé vált, ezért le kellett bontani — mondta Szeremi Tiborné. — A felújítás elkezdődött, de vontatottan halad, mert a betonelemeket a gyártó nem tudja folyamatosan szállítani. Most ott tartunk, hogy az épület egyik részét használhatóvá teszik, szigetelik a tetejét. Körülbelül két hét múlva visz- szaköltözhetnek a dolgozók és fűteni is lehet. Pillanatnyilag az asszonyok a lapkagyártó csarnokban dolgoznak. Ott egyelőre nem működnek a gépek, és így zavartalanul tisztíthatják a zöldséget. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 254. SZÁM 1983. OKTOBER 27.. CSÜTÖRTÖK A termelőszövetkezet szövetségesei Ä boldogulásban az Ipar segít Talajjavítás, több esztendőre ' Ki gondolná, hogy a kis zsákokba csomagolt szegedi piros paprika plombája, fémzára csemői termék, vagy hogy néhány mirelit áru címkéje Csemőben nyomatott? Bizonyára csak azok tudják, akik előállították a November 7. Tsz-ben. — Mi a szerepe az ipari tevékenységnek egy mezőgazda- sági üzemben? — Termelőszövetkezetünk kedvezőtlen adottságú — mondja Fölföldi Sándor, a tsz elnöke —. de ezt nemcsak tudomásul vesszük, tennünk is kell valamit azért, hogy az itt élő emberek ugyanúgy boldoguljanak, mint bárhol másutt az országban. Nálunk az ipar teremti meg az eszközöket ahhoz, hogy előrelépjünk az alaptevékenységben, a mezőgazdasági termelésben is. A helybeli ipari üzemrészekben bérmunkát és termékelőállítást végzünk. Vasipari műhelyeinkben lakatos, forgácsoló, szerszámkészítő, fémtömegcikk-gyártó részleg van. Az NDK megrendelésére évi 25— 30 millió forint értékben vasúti biztonsági berendezéseket készítenek. Magyarországon egyedül a mi munkásaink állítják elő a különböző fémzárakat. A környékbeli üzemektől bérmunkát vállalunk. Bevételünkben a vasmegmunká- lás évi 15—18 millió forintot jelent tiszta haszonként. Bérmunka is + Asszonykezek gépi pontossággal rakosgatják egymás mellé és alá a papírlapokat, amelyeket a szomszédos gépteremben nyomtak. — A nyomda helyi és környékbeli megrendelésekre dolgozik. Üzemi híradókat, élelmiszer-emblémát, magánkiadványokat készítenek. Most van kialakulóban újabb kömy- nyűipari részlegünk, a varroda is. Eddig nem adott hasznot a szövetkezetnek, de reméljük, ez is nyereséges lesz. Legalább ilyen fontos nekünk az. hogy a csemői lakosoknak, főként az asszonyoknak munkát adjunk. Az ipari dolgozók létszáma 200 fő, de munkájukra a mezőgazdaságban is számíthatunk. Gyümölcsszedéskor. szüretkor épp úgy dolgoznak, mint a kertészet, szőlészet tagjai. — Tehát az ipari ágazat bevétele jelentősen növeli a szövetkezet nyereségét. — Igen. Ez ad biztonságot, hogy eleget tudjunk tenni a földmegművelési kötelezettségnek. Nem mindegy az sem, hogy év végén mennyi nyereséget kap a tagság. Míg 1981-ben az éves kereset 2,5 százalékát, 1982-ben 7,5 százalékát osztottuk nyereségként. Gyűrűgyártók m 1 J *• M v;. * 5 ' A minap termelési tanácskozást tartottak a telepen. Ott is szóba került, hogy az év elejétől legfontosabb feladatuk a doboz-, lapka- és gyűrűgyártás. Az első kilenc hónapban 1 millió 53 ezer doboz készült és az esztendő Erre az elmúlt években nem volt példa. Ehhez az anyagi előrelépéshez nagyban hozzájárult, hogy a tsz gazdasági társaságok tagja. 1981. január elsejével az ócsai Vörös Október és a csemői November 7. tsz megalakította az UNIVERSAL Gazdasági Társaságot. Az addig is létező építőipari egység az ócsai tsz ipari főágazatához tartozott, önállósulva a gt hatáskörébe került az építkezések vállalása. A megindulás óta folyamatosan nyereséges ez a vállalkozásunk, évente 3—4 millió forinttal járul hozzá nyereségünkhöz. Vidék adta előny — Miért volt szüksége az ócsai tsz-nek szövetségesre? — Az erős segíti a gyengét elnevezésű tsz-mozgalom keretében találtunk egymásra. Az a cél. hogy az erős szövetkezetek bizonyos egységeiké! átengedik egy alacsonyabb hatékonyságú tsz-nek, így azok jobb helyzetbe kerülhetnek. Ugyanilyen kapcsolat alapján lettünk tagtársak a budaörsi Sasad Tsz-szel. Gazdasági társaságunk, az ELEKTROFON elektronikai berendezések- készítésével foglalkozik. Előállítanak nagy teljesítményű akkumulátortöltőket, tranzisztoros műszereket. Gyártani fogják a DIGIKON néven szabadalmazott fogyasztásmérőt is. Az alaptőke mindkét vállalkozásban 50—50 százalékos. Csemőben a részegységek szerelése folyik, több mint 30 ember végzi az összeállítást, szerelést. A helybeliek foglalkoztatásán kívül előnyt jelent ez a telephely azért is, mert a termelési adókedvezmény éppen kétszerese a budapesti telephelyének. Az első teljes évben 8 milliót profitáltunk eb bői az üzletből. Belső feladatok A szövetkezet számára nyil ván nyereség az is, hogy az épületet, felszerelést, piacot „csak” megtartani, fejleszteni kell. nem kell túl sokat költeni beruházásra. — Gondoltak az ipari tevékenység növelésére? — Nem szándékozunk to vább bővíteni ezt a fajta tevékenységet. A meglevő terű leteken a nagyobb nyereség eléréséért küzdünk. A következő évek feladata a mező'' daság fejlesztése lesz: korszerűsítenünk kell az állattenyésztést, az alaptevékenység gépi felszerelését. Nagy gonddal fogtunk a talajjavítás több éves programjához — vá zolta szándékaikat Fölföldi Sándor. I. E. A Technika Házában A Volvótól tanácskoznak Cegléden a Technika Házában szerdán háromnapos nemzetközi tudományos tanácskozás kezdődött, a KÖZGÉP, a Gépipari Tudományos Egyesület helyi csoportja szervezésében, a svéd Volvo cég közreműködésével. A KÖZGÉP gyárában svéd szabadalom alapján készülnek az útépítőgépekhez Volvo-ka- nalak. A gépek jól beváltak, hazai utakat építenek, korszerűsítenek velük és külpiacon is megállják a helyüket. A tudományos tanácskozáson ezekről a gépekről és a kooperációról esik szó. A svéd és a magyar szakértők mellett csehszlovák, lengyel, jugoszláv és bolgár szakemberek is részt vesznek az eseményen. Olyan cégek képviselői, akik vagy a gyártásban, vagy az alkalmazásban részesei a svéd Volvo cég szabadalmainak, a többi közt úgy, hogy a magyar útépítőgépgyárból kikerülő munkaeszközöket alkalmazzák. Ä iúius Matyi is eimarad A ceglédi Kossuth Művelődési Központ és Tornacsarnok igazgatósága közli, hogy a Radnóti Színpad előadásában október 31-re meghirdetett gyermekelőadás, a Ludas Matyi elmarad, technikai okok miatt. ABkssImi vkágársisítás A Városi tanács termelés-, ellátásfelügyeleti osztálya október 28-tól november 1-ig területfoglalási engedély nélkül lehetővé teszi a virágárusítást a geglédi temetők környékén. Szerencsés év az idei Október, a takarékossági hónap juttatja eszébe alighanem mindenkinek: lehet spórolni, ha van miből. S, hogy legyen, fáradhatatlanul, kudarcot, csalódást nem bánva, totóbotránytól sem rettenve töltik ki szelvényeiket a ceglédi polgárok. Az OTP helybeli fiókjának tájékoztatása szerint idén 320 ezer totópapír, és 753 ezer lottó talált gazdára városunk Számíthatnak rájuk Példát mutat a faüzem Jó kapcsolatot tart az al- bertirsai Szabadság Termelő- szövetkezet faüzeme a helybeli általános iskolával. Rendszeresen találkoznak a gyerekekkel, meghívják őket üzem- látogatásra, hogy a munkákkal közvetlenül is megismerkedjenek. A faüzem szocialista brigádjai viszont az iskolát keresik fel, körülnéznek, mit segíthetnek. A látogatások alkalmával nem hiányozhat az örömöt szerző kisebb ajándék, erről sem feledkeznek meg soha, ez is a kapcsolattartáshoz tartozik. A faüzembeliek segítettek az új iskola átadás előtti nagytakarításában. Saját termelőszövetkezetükben, ha más üzemágban egy kis besegítésre van szükség, rájuk lehet számítani. Két brigádjuk halásztanyát alakított ki a közeli halastó mellett. Igyekezetükért, szolgálatkészségükért az elismerés nem marad el, jó hírük van a faüzembeli szocialista brigádoknak. ban. Vagyis több, mint egymillió szelvényre kellett ik- sz^ket húzogatni, számokat írogatni. Ez bizony nem akármilyen teljesítmény. Fortuna méltányolta is. Az OTP eleddig félmillió forintot fizetett ki a totózók táborának, s 876 ezer forintot a lottó megszállottjainak. Tárgy nyereményből szintúgy kijutott a ceglédieknek. Nemrég például igen olcsón, öt forintért jutott hozzá egy fiatal házaspár a vadonatúj Dácia ' személygépkocsihoz. Családi házuk mostanában készült el, s felettébb megörültek két. csemetéjükkel együtt, a négykerekűnek. És sejthetően elégedettsésgel fogadták szerencsés tulajdonosaik a mintegy 130 ezer forint értékben kiadott vásárlási utalványokat is. Megkezdhetik a takarékoskodást. V. S. Fiestái szakosztály A cselgáncs ceglédi bajneks A Ceglédi VSE tizennégy szakosztályt működtet, többet évek óta. néhányat pedig csak az utóbbi időben. Ezek közé tartozik a cselgáncs is, az egyesület egyik legfiatalabb szakosztálya. Paradicsompaprikával telnek a tartályok Irta és fényképezte: Gyuráki Ferenc Pontszámaik még egyformák Edzésre Ideutaznak A női kézilabda NB 1-ben egyforma pontszámmal végzett a TFSE és a Hódmezővásárhelyi Porcelán SK, Mivel a kiesést a jobb gólkülönbség nem dönti el, osztályozó mérkőzés keretében a bajnoki év folyamán harmadszor is összemérik erejüket. A győztes az NB I-ben marad, a vesztes pedig jövőre az NB I B-ben szerepelhet. A Magyar Kézilabda Szövetség semleges pályaként a ceglédi új sportcsarnokot jelölte ki. A nagy érdeklődéssel várt összecsapásra szombaton délután négy órakor kerül sor. A hírek szerint a hódmezővásárhelyiekkel népes szurkolócsapat is jön, így belépőjegyeket elővételben már csak korlátozott számban ad a sportcsarnok pénztára. Nagy harc, érdekes küzdelem várható. Minőikét gárda különös gonddal készül a döntő találkozóra. A TFSE megszokott környezetiében edz, a Porcelán pedig Ceglédre is ellátogatott hét közben, edzés! tartott a csarnokban, a pályával ismerkedtek, ezzel lápé0 előnyt próbálnak szerezni. Rendre nagyon sok résztvevője van a Págyászki Pál által vezetett edzéseknek, s a fiatalok, amint tudásszintjük megengedte, egyre többet jártak versenyre. Különböző helyezéseket értek el rangsorver- senyeken, de olyan szép sikert, mint a legutóbbi, eddig még nem mondhattak magukénak. Miskolcon zajlott az országos serdülő bajnokság. Az 52 kg-os súlycsoport tagja volt a ceglédi Bíró Tamás, aki kitűnően szerepeit. Valamennyi ellenfelét megelőzve bajnoki címet nyert. Teljesítményének értékét növeli, hogy ebben a súlycsoportban volt a legtöbb induló, s a felkészült fiatalok igazán színvonalasan mérkőztek. Üröm az örömben, hogy Bíró Tamás, az újdonsült bajnok Budapesten folytatja tanulmányait, s a jövőben az Újpesti Dózsa sportolója lesz. De hát ez az élet, a fejlődés rendje. ü. L. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)