Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-26 / 253. szám
v/ííifa A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÍS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVIL ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1983. OKTOBER 26., SZERDA Felkészültünk az új feladatokra Közoktatás a politika tükrében Jelentős eredmények születtek Társadalmunk szellemi életében előtérbe kerültek a közoktatás kérdései, s szinte állandóan napirenden szerepelnek. Ezt állapította meg bevezető szavaiban Szigeti Sándorné, az MSZMP járási bizottságának titkára, a testület tegnap délután megtartott ülésén. Az első napirend témájaként ugyanis az MSZMP KB oktatáspolitikai határozata végrehajtásának tapasztalatai és a további feladatok szerepeltek. Az ülésen, melyen részt vett és az elnökségben helyet foglalt Barna Éva, a megyei párt- bizottság tagja és Simon János, a megyei pártbizottság osztály- vezetője. Szalai Árpád, a járási pártbizottság titkára elnökölt. A második napirend keretében Krima János első titkár tájékoztatta a pártbizottságot az MSZMP KB október 12-i üléséről, majd egyéb kérdéseket tárgyaltak meg. A feltételek javítása Az oktatáspolitika napirendre tűzését többek között az is indokolja — állapította meg az előadó —, hogy közéletünkben sok a vitatott kérdés az iskola működésével kapcsolatban. Éppen az elmúlt hetekben zajlott le a továbbfejlesztés koncepciója felett nyitott társadalmi vita is. Az elmúlt, mintegy évtizednyi idő után szükséges felmérnünk a megtett «tát. Nem kevesebb a felelősségünk, mint úgy meghatározni további feladatainkat, hogy azok megfeleljenek a nyolcvanas évek igényeinek. A járás pártszervei és párt- szervezetei a helyi sajátosságok ismeretében rendszeresen foglalkoznak a közoktatás fejlesztésével. Az elmúlt tíz évben minden korábbinál jelentősebb erőfeszítések történtek a feltételek javítása érdekében. Ugyanakkor sajátos módon újra termelődtek feszültségek, különösen az agglomerációs területeken. — Ezekről részletesen szólva említette meg az előadó a 70-es évek közepén jelentkező nagyarányú gyermeklétszám-növeke- dést, az óvodai, iskolai elhelyezési gondokat, noha az V. ötéves tervben az óvodai helyek száma csaknem kétszeresére, az iskolai tantermek száma másfélszeresére nőtt. Különösen zsúfoltak helyenként az óvodák. így például Pencen és Csornádon 148, Kosdon és Szobon 130 százalék felett van a kihasználtságuk. 1243-mal nőtt az elmúlt évtizedben az általános iskolai létszám, s a tendencia most is enyhén növekvő. A szükség- tantermek száma annak ellenére is 53, hogy az elmúlt évtizedben 86 újat létesítettek, Fóton és Göd-alsón most újabb 16 épült. Sok az elavult, korszerűtlen épület, örvendetes viszont, hogy nagyon sok helyen sikerült megszüntetni az igen hátrányos, több napszakos oktatást, s e téren további javulás várható. Kulcskérdés A pedagógiai munka tárgyi feltételeivel foglalkozva a pártbizottság titkára a továbbiakban megállapította, hogy a napközi otthonos ellátás fejlesztésére is kiemelt figyelmet fordítottak a járás vezető testületek Itt azonban a tartalmi munka színvonalával, a pedagógiai munkával vannak gondjaik a szakirányítóknak. Jól felszereltnek mondhatók az iskolák a taneszközökkel való ellátottság szempontjából, ugyanakkor további erőfeszítéseket kell tenni a testnevelés, a gyermekek egészséges fejlődésének érdekében. — Oktatáspolitikánk kulcskérdése a pedagógusellátottság — folytatta előadói beszédét Szigeti Sándorné, aki szólt a képzett oktatási szakemberek számának növekedéséről, de ugyanakkor azt is megállapította; — intézményeink erőfeszítéseket tesznek azért, hogy mind többen szerezzék meg a képesítésüket. Az általános iskolák szakos tanári ellátása ugyanis elmarad a megyei átlagtól, s ez a gond valószínűleg a megyei tanárképzés bevezetésével szűnik majd meg. — A feltételek sokféleségéről szólva állapította meg, hogy a helyi tanácsok lehetőségeikhez mérten több pedagógus letelepedését segítették elő már eddig is kedvezményes lakásépítéssel, míg például Fóton. Nagymaroson és Szobon 3—500 forinttal emelték a pályakezdők bérét. Mindezek ellenére azonban, a járás nevelőinek átlaabére elmarad az országostól. Ezzel összefüggésben Szigeti Sándorné a továbbiakban foglalkozott a pedagógusok élet- és munkakörülméCszi verseny a Dunapsrton Mezei futébajnckség Űjabb nagyszerű versenyzési lehetőség előtt állnak városunk úttörő sportolói. A városi TSF és az ÁISB helyi szervezete közösen rendezi meg a mezei futó-bajnokságot. A versenyt a Duna-parti sétányon rendezik október 26-án három korcsoport részére. A három korcsoport a 3—4 osztályosok. 5—6 osztályosok és a legidősebbek a 7—8 osztályosok. A versenyre a TSF vándorserleget ajánlott fel, amelyet az összesített pontverseny alapján a legtöbb pontot elért csapat nyer el Ezen felül minden évfolyam 1—3 helyezettje plakett, illetve az évfolyamonkénti csapatverseny 1—3 Helyezettjei oklevél díjazásban részesülnek. Külön díjazásban (sportszervásárlási utalvány) részesül az az iskola, amely a létszámának megfelelően a legnagyobb százalékban indítja versenyzőit. A verseny színvonalát’ mi sem fémjelzi jobban mint az, hogy a dijakat Schirilla György, szuper maratoni'futó adja át Részt vesz a verseny rendezésében a Pest megyei Futóklub apparátusa is, akik feliratos trikókat ajánlottak fel a győzteseknek. A nagyszabású versenyt október 26-án rendezik melyre ezúton is várják a rendezők minél nagyobb számban az iskolásokat, akik kedvet éreznek versenyezni és így képviselni iskolájuk színeit a rendezvényen. —nyári— nyeivel, az oktatási intézmények tartalmi, módszertani munkájával, a fiatalok pálya- választásával. Egyenlő esélyeket Nevelő-oktató munkánk változatlan célja az egyenlő esélyen, feltételek megteremtése — mondotta az utóbbiakról szólva. — Nem lehet egyedül az iskoláktól várni a társadalmi hátrányok leküzdését. A települések és a családok egymástól eltérő viszonyai szerint más-más feladatot jelent ez. Erre hívja fel a figyelmet az a tény, hogy tanulóink 5,8 százaléka veszélyeztetett szociális, erkölcsi, anyagi okokból ér el gyengébb tanulmányi eredményeket. Iskolai hálózatunk, közéletünk palettáját színesíti a nemzetiségek kultúrája, melynek eredményeiről örömmel szólt az előadó, s a nyelvoktatás, a nemzetiségi kultúra ápolásának további fejlesztését jelölte meg a további teendők sorában. Ezütán a nevelő iskoláról, a munkára nevelés kérdéseiről, a világnézeti nevelés feladatairól és gondjairól, az ifjúság jövőtudatának formálásáról, az iskolai élet demokratizálásáról, a pedagógus párt- alapszervezetek munkájáról szólva végül megállapította: — Tíz év alatt jelentős eredményeket értünk el a párt oktatáspolitikájának megvalósításában. Eredményeinket megőrizve felkészülünk a mennyiségi és minőségi fejlesztés új feladataira. Kovács T. István Virágcsokrok A kosdi községi tanács és a helyi öregek napközi otthonának vezetősége a napokban öregek napját rendezett. Az általános iskolások és az óvodások műsorral, virágcsokrokkal és ajándékokkal kedveskedtek az idős embereknek. Énekesek és szólisták Élefkctfhsm nincs kofcr A Pest megyei Tanács művelődési osztálya és a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár ez évben meghirdeti a Pest megyei népdalénekesek és népi hangszerszólisták versenyét. A jelentkezők számától függően területi elődöntőkre kerül sor. A tervek szerint Vácott a Madách Imre Művelődési Központban decemberben és januárban rendezik meg a versenyeket. A résztvevőknek 10 népdalt kell megjelölni, amivel a versenyen jelentkeznek, lehetőleg régi stílusú dalok legyenek a választott népdalok között. A szólisták, népdalénekesek jelentkezését várják. Életkorban határ nincs. A szereplők műsorában népdalfeldolgozás nem szerepelhet. A jelentkezéseket november 15-ig kell a Madách Imre Művelődési Központ címére elküldeni: Vác, Lenin út 63. szám alá. N. P. J. Vác Pf. 32 Párbeszéd a vasboltban Kérek négy méter huszon- ötös szögvasat. — Kilóra áruljuk és hatméteres egy szál, amit csak egyben tudunk eladni. — Akkor kérném kettéfűrészelni, mert hatméteres szálat nem tudok elszállítani. — Sem satunk, sem fűrészünk ... Mikor az ára után érdeklődtem, két eladó két különböző árat mondott. Természetesen a drágábbat számlázták le. A pénztárban szerettem volna megtudni az igazat, ha már két méterrel többet kell megvennem, legalább ne drágábban. A pénztáros nem tudta az árát közölni — mondván, ő csak leblokkolja amit a kollégái számláznak. Papp László Vác. Szabadság tér A közös kiadásokra Műszakban a városért A már hagyományosnak számító, a várospolitikai célokat elősegítő kommunista műszakot az üzemek nagyobb része szombaton tartotta meg. A néhány kivétel abból adódik, hogy egy részük már korábban teljesítette ezt a nemes vállalást, máshol üzemrészenként térnek el az időpontok. A lényeg azonban az, hogy a szombati 6 órás műszakért járó bért fejlesztésre fordíthassa a város, melynek számlájára átutalják az összeget. ,A Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységében például a munkatársak létszámának 86,3 százaléka dolgozott az elmúlt hét végén. Egy nagyobb csoportjuk fontos exportmunka elkészítését gyorsította még, mások a 2-es számú főútvonal gyár előtti környékét tették rendbe, az alkalmazottak olyan restanciáikat végezték el, melyekre máskor nem lett volna idejük. A kollektíva által megtermelt mintegy 80 ezer forint munkabér hetven százalékát utalták át a városi tanács számlájára. A fennmaradó 30 százalékból a nagycsaládosokat segítik, azoknak az óvodáknak, bölcsődéknek a fejlesztéséhez járulnak hozzá, melyekbe a gyár dolgozóinak gyermekei járnak. A Híradástechnikai Anyagok Gyárában közel ötszázötvenen álltak munkába szombat reggel. Itt 1,7 millió forint termelési értéket állítottak elő. A jövő héten folytatódnak a műszakok ott, ahol erre eddig még nem került sor, s végül elkészül majd, s hírt adhatunk a teljes eredményről is. A társadalmi összefogás e sajátos példája komoly lendítő erő ma is a város fejlődésében. A legnagyobb segítség jelenleg anyagilag is a városi strand és tanuszoda költségeihez kell. Megnyitását így is gyorsítja a város munkássága. Üzemi fessmok Október 31-én a Kommunális Költségvetési Üzemben tart külpolitikai fórumot dr. Pálfy József, a Magyarország című hetilap főszerkesztője. November 10-én dr. Veres Pál, a Magyar Ifjúság orvosi rovatának vezetője találkozik az üzem dolgozóival és válaszol a feltett kérdésekre. Végsá búcsú Hiszel Jánostól Vác város Tanácsa, a Hazafias Népfront Váci Városi Bizottsága és a Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatósága gyászjelentést adott ki Kiszel János elhunyta alkalmából. Temetése ma délután 3 órakor lesz a vác-alsóvárosi sírkertben. Lehőcz mester tanfolyama Nemcsak lányok, asszonyok, hanem férfiak is járnak a Madách Imre Művelődési Központ és MN Helyőrségi Művelődési Otthon főzőtanfolyamára, ahol Lehőcz János mesterszakács boszorkányos ügyességgel mutatja be a főzés különböző fortélyait. A képen a francia konyha különlegességeit láthatjuk. Ízlésesen díszített hidegtálak kerültek ki a mester keze alól, melyet a tanfolyam hallgatói jóízűen elfogyasztottak. Papp László felvétele idén már harmadszor Berhidai Magdolna népi iparművész vezette, aki ezúttal a magyarság honfoglalás kori életmódjával, kultúrájával ismertette meg a gyerekeket. Ezt a nemes feladatot azért vállalta magára, hogy ha nem is a teljesség igényével, de némi ismeretet nyújtva felkeltse az érdeklődést ősi kultúránk szépségei iránt, hiszen népművészetünk, kultúránk gyökerei is ebből a korból származnak. RENDKÍVÜL IZGALMAS feladat volt ez a gyerekek számára is, hiszen nagyon kevés ismeretünk van a honfoglalás kor történelméről, de életmódjáról és kultúrájáról még kevesebb. Előzetes tanulmányozás céljából minden résztvevőnek ismernie kellett a honfoglalás kör történelmét (tankönyv és olvasmányok révén), majd a táborban megpróbálták a rajzok alapján rekonstruálni a magyarok életmódjának kellékeit (lakását, öltözékét, edényeit, fegyvereit stb.) dalait, szokásait, művészetét. Sajnos a tábor hangulatához szükséges nemezzel fedett jurtasátrat nem sikerült beszerezni, de a gyerekek által készített makett segítségével elképzelhették hogyan nézhetett ki a valóságban. így játékos formában beleképzelhették magukat elődeik életformájába. Ez a tábor épp oly maradandó élményekkel szolgált a résztvevőknek, mint a gyer- mekrajzpályázat képein látottak. Teknős Erzsébet ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) piákon. Dicséret illeti a felsőgödi Németh László Általános Iskola alsó tagozatos tanulóit, akik rendkívül szép, kedves és őszinte színes ceruzával készült rajzaikkal méltán nyerték el a zsűri tetszését. A dunakeszi 4. számú és a vácdu- kai iskolák pályázati anyaga nemcsak tartalmi, formai szépsége, hanem a rajzok esztétikus „tálalása”, keretezése is dicséretre méltó. A gyermekekben feltoluló tábori élmények képpé rendezéséhez, „megfogalmazásához” elengedhetetlenül szükséges a szakavatott felnőttek irányítása. A sikeres alkotások nemcsak a gyermekek, hanem tanáraik keze nyomát is magukon viselik. Az idei pályázat témája az úttörőmozgalom egyik leglátványosabb, legizgalmasabb eseménye, a táborozás. Minden gyerek számára különleges, misztikus élményt jelent a tábortűz romantikus hangulata: Vizuális látványa, az éjszaka sötétje, a tűz melege által összefogott közösség őseink életformáját idézi. A legtöbben nemcsak egy-egy élményt örökítettek meg rajzaikon, hanem a számukra fontos, csodálatos eseményt. A PALYAZAT ANYAGÄT és a VI. nyári képzőművészeti táborban készült alkotásokat közös tárlaton láthatják az érdeklődők. Az idei tábor témája: Honfoglalás, azaz életmódkultúra. A foglalkozásokat ban; Kerékpártúra című (Radnóti Miklós Általános Iskola, Vác) képeiért. III. díj: Máté Szilvia (6. o.) Tábortűzi műsor című (Dunakeszi, 4. sz. Általános Iskola) képe. III. díj: Zalai Gabriella (7. o.) Hajó című (Gábor József Általános Iskola, Vác) képe. VI. nyári gyermekképzőművészeti tábor díjazottjai: I. díj: Virág Tímea (Báthori Általános Iskola). II. díj: Gregor Csaba (Árpád úti Általános Iskola) III. díj: Rendes Éva (Hámán Kató Általános Iskola), IV. díj: Székelyhídi Zsanett és Milán. Dicséret és elismerés illeti a váci Gábor József és Radnóti Miklós általános iskolák tanulóit és tanárait, akik az idén is a legtöbb és legszebb alkotásokkal jelentkeztek. A váci iskolák közül kitűnt a meglepően gazdag, kulturált szinvilágú és biztos rajztudásról árulkodó képekkel jelentkező Hallássérültek Kisegítő Iskolája. Az idén első ízben pályáztak, de reméljük, jövőre is hasonlóan magas színvonalú alkotásokkal lepnek meg minket. A VÁCI JÁRÁSBÓL a püspökhatvani iskola pályázati anyagát kell kiemelnünk, amelyben a táborozással kapcsolatos valódi gyermeki élményanyag feldolgozását láthatjuk — a hagyományoknak megfelelően — a színes temperafestményeken és monotíAZ IDÉN IS meghirdetett gyermekrajzpályázat díjazott és zsűrizett képeiből, valamint a VI. nyári gyermekképzőművészeti tábor alkotásaiból rendezett kiállítás szeptember 15. és október 6. között zajlott le. A Madách Imre Művelődési Központ városi és járási gyermekrajzpályázatát az általános iskolások számára hirdette meg. Az év elején közzétett pályázati felhívásra kilenc iskolából 152 tanuló 166 alkotással pályázott. Ebből a szakzsüri 75 diák 79 képét válogatta ki a kiállításra, valamint díjazásra. Két kategóriában a következők kaptak jutalmat és oiklevelet: ALSÓS KATEGÓRIA: I. díj: Borbély Gábor (3. o.) Kilátóban című (Gábor József Általános Iskola Vác) képéért. II. díj: Mestra Donát (4. o.) Táborozás című kép (Németh László Általános Iskola Göd- Felső). III. díj: Zováth Anikó (3. o.) Kötélhúzás című képe (Gábor József Általános Iskola Vác). Felsős kategória: I. díj: Orosz István (8. o.) Karnevál a táborban: Barátok (Kisegítő Iskola, Vác) című képeiért. I. díj: Nagy Attila (7. o.) Táborba utazom című (Püspökhatvani Általános Iskola) képe. II. díj: Kollár Marianna (6. o.) Autóbuszkirándulás (Vácdu- ka, Általános Iskola) című képe. III. díj: Gallé Gabriella (6. o.) Tábor a DunakanyarEsneSeií gelério ^ A táborozás és a honfoglalás