Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-25 / 252. szám
1983. OKTÓBER 25., KEDD így láthatta Kodály Zoltán Mácsán vendégeket is várnak Dudás Juli lemezét dedikálja- Meglepő, hogy mennyire üres és kihalt a tájház környéke. A ragyogó napsütésben hivogatóan csillognak az ablakai, de sehol egy lélek, akit becsalogathatna. Szomorú tény, de hiába várta vasárnap Galgamáceán Vankóné Dudás Juli és asszonycsoportja a vendégeket. Mire s kinek? Ahogy a fonónak berendezett szobába lépünk, minden azt mutatja, hogy nagyon készültek. Az asztalnál a Kalocsáról erre az alkalomra ideérkezett Bagó Erzsébet pin- gálóasszony ül. Keze alól egy- re-másra kerülnek ki a tarkán csillogó virágmotívumok. Juló néni kedvéért jött, no, meg azért, hogy bemutassa a közönségnek a szomszéd megye népművészetét. Előtte — a szokástól eltérően — nemcsak rajzlapok, hanem öntapadós papír is van, így akár matricaként, valamire ráragasztva is meg lehet őrizni a világhírű kalocsai mintákat. Hatalmas kosarakkal, tálcákkal megrakodva érkeznek a csoport tagjai. Ki rétest hoz, ki kalácsot, mások sós süteményt, pogácsát, van aki a hagyományos káposzta lepényt. Az asszonyok jól szórakoznak Margit néni történetén, aki előadja, hogy szombaton délután fölkeresték a gyermekei, s mire észbe kapott, már alig maradt a vendégváró édességből. Így vasárnap is hajnalban kelt, dagasztotta a tésztát, s újabb két tepsivel sütött. De vajon mire s kinek? Tavaly Dudás Juli későn kapott észbe, hogy semmiféle programmal sem szerepelnek a múzeumi és műemléki hónapon. Egy héttel előbb kezdett szervezni. S az emberek jöttek. Nemcsak a környékről, hanem az ország minden részéből, még a legtávolabbi sarkiból is. Senki sem hitte volna, hogy ennyi előkészület után ilyen siker lesz. Az idén mis volt a helyzet. Bekerültek a megyei programba, s figyelemfölkeltőnek még Dudás Juli egyik szép rajza is rákerült a plakátra, amely De jó lenn; ezt mielőbb ellesni! szeptember végére elkészült, s szőkébb pátriánk minden területére eljutott. Bizonyosan kapott belőle a megyei Idegenforgalmi Hivatal is. Jó programot szervezhettek volna ide egy külföldi csoportnak. Volna... Tátott szájjal Azért akadtak érdeklődők. Jött egy család Szolnokról, s egy másik Budapestről. Az utóbbiak egy Bécsben élő ro- könházaspárt hoztak magukkal. A nő néprajzos. S a vendég az akkor is vendég, ha kevés. A gyönyörű helyi népviseletbe öltözött asszonyok leülnek a szobában körülfutó padra, kezükben a guzsaly, a vető, s miközben ujjaik közt pereg a fonal, meghitt dalolásba kezdenek. Régi nóták ezek, olyanok, amelyeket nem igen ismerünk. Fiam, lányom tátott szájjal hallgatja. Hát még akkor, amikor Juló néni — a számukra már csak meséből, tanulásból ismert — Kodály Zoltán' alakját idézi föl nekik! Arcocskájukon látom, lesz mit mesélni az iskolában. Mintha a személyes élményektől ők is részeseivé Az ős! mozdulatokra még emlé- keznek a kezek Ilyen kalácsot már csak vidéken tudnak sütni lettek volna azoknak a nevezetes népdalgyűjtő körutak- nak. Figyel, kérdez az osztrák néprajzos is. Azt mondja — kicsit csodálkozva —, hogy teljesen szokatlan, csodálatos élményben volt része. Ilyen, az ősi paraszti életet fölelevenítő programot már nemigen látni. Azt is megtudjuk, hogy évforduló ez a vasárnap. Éppen 45 éve annak, hogy Kodály Zoltán kérésére összegyűlt itt egy kis csoport. Itt voltak a most jelenlevők — akkor még gyermekként, nagyszüleikkel. Együtt énekeltek a Tanár úrnak. Szép emlékek Juló néni úgy képzelte, hogy ez a verőfényes hétvége egy kis emlékezés is lesz. Ahogy Kodály Zoltán szerette volna: összegyűlnek a vendégek, a helybeliek, fölidézik a régi hétköznapokat, a fonóbeli életet, s átadják az öregek mindenkinek azt, amit ma már csak ők tudnak: egy letűnt életforma szép emlékeit, s a múltban született, szívmelen- getően kedves dalokat, hogy azok az új nemzedék tagjai közt továbbélhessenek Sajnos, nem így sikerült, s ez nem a galgamácsaiakon múlott... Körmendi Zsuzsa Könyvek jövendő háza Ha akarják, meg lehet tenni Tsz-ajándék a tökölieknek Mint egy átlagos falu, bármelyik a megyében. Hiába kerestem tököli sajátosságokat az utcán sétálva. Örömteli, de megszokott látvány: a régi, tornácos parasztházak közé kétszintes, szemet gyönyörködtető otthonok épülnek; szilárd burkolatú járda majdnem annyi van, mint poros; a folyóvíz gerinccsőfektetésének nyomai itt-ott még látszanak, és jövőre már a lakásokban lesz az éltető nedű. A sajátosságot az emberek közötti kapcsolatokban lehet felfedezni. Bizonyosság erre: Tököl lélek- száma folyamatosan növekszik (nemcsak a természetes szaporodás arányában), az átlagos életkor viszont csökken. Szociológiai minősítés szerint: ennek a falunak van megtartó ereje, s ebben sok egyéb mellett részesek a közművelődési lehetőségek is. Pedig a helyzet nem éppen rózsás. Már kinőtték Vigyáztak rá, ápolták, hát még most is újnak hat a majd egy évtizede épült községi művelődési ház. A derűs képhez bizonnyal hozzájárulnak áz ablakokban, ajtókra elhelyezett színes plakátok. Hellebrandt Vilmos művészeti előadó készíti „maszek házinyomdájában” a propagandaanyagot, amely rendezvényre, szakköri foglalkozásra, klubalakításra invitál. Egymondatnyi kitérő: megnézhetnék mintavétel céljából azok a népművelők, akik a szűkös költség- vetésre panaszkodnak. Ha jönnének, odabent a házban mostanság erős olajfesték-szag fogadná a látogatókat, mert a büfében, a ruhatárban folyik a csinosítás délelőttönként. Estére zsúfolt, az optimálisnál sokkal zsúfoltabb a tököli művelődési intézmény, mert néha nem sikerül — minden jószándék ellenére sem — a helyiségeket jól párosítani a programokkal. Hetente kétszer próbál a szerb nemzetiségi táncegyüttes, a férfikórus, a népi zenekar, rendszeresen jönnek a bábosok, a nagyteremben balettoktatás van, az egyetlen klubszobában irodalmi szakkör, képzőművészeti csoport és nyelvtanfolyam működik; az emeleti kis előadóban pedig a szerb baráti kör tagjai jönnek össze „váltott műszakban” a további tanfolyamokkal és a már szerveződő női kórussal, valamint a gyermekénekkarral. A fenti információk Szuszics Péter községi tanácselnök szavai által kaptak megerősítést. Mindezt azért sorolta, mert a gondjait akarta panaszolni. Merthogy tehetetlenek, kinőtték a házat. A körülményeket súlyosbítja a könyvtár helyzete: negyven négyzetméter alapterületű szobában tizenkét és fél ezer könyvet tárolnak és körülbelül évente hatszáz olvasót látnak el irodalommal, nemzetiségi nyelvűvel is. — Nézzen ide télen, csupa gyerek, rajtuk kabát meg táska, jönnének könyvtári órára — mondja Szuszics Péter, aki a szerb anyanyelvénél kissé törtebben beszéli a mienket. — De hát hol Írjanak a gyerekek, egymás hátán? — füstölgőit tovább a tanácselnök. Az első századból Értékes régészeti lelet Az idei ásatási szezonban találták meg az első magyarországi kelta vaskohót a szakemberek a soproni Ibolya-réten. A vasolvasztó kemence az időszámításunk előtti elsp századból való, agyagalapozásra tapasztott tüzelőtere és tüzelőcsatornája teljesen ép állapotban került elő. Falát a korábbi égetésekből származó salakból, továbbá kövekből és agyagtéglákból építették. Az építmény szájánál rábukkantak a fújtatókra is, ezek révén a kis kemencékben 1100—1200 Celsius-fokot is elértek az olvasztás idején. ' Hasonló leletekre az ausztriai Burgenlandban is bukkantak, s az Ibolya-réten kutató régészek a területen talált salakmaradványok alapján gyanították, hogy ezen a környéken is foglalkozhattak vasmű- vességgel az egykori lakosok, de a bizonyíték mindeddig hiányzott. Látjátok, gyerekek, ilyen vo't a mácsal ünneplő Barcza Zsolt felvételei Tv-FIGYELŐ Ráckevei járás. Ha valakinek a portájáról esik szó, az ösztönösen tágra nyitja a szemét, és úgy figyeli, mit mondanak szűkebb vagy legszűkebb környezetéről a véleményezők. Ha pedig nemcsak egy-két megjegyzés hangzik el, hanem egy egész órás szó- meg képözön hömpölyög tova, hát akkor a feszesnél is feszesebb ez a figyelem, hiszen az efféle televíziós közvetítést ország-világ hallja, látja. Nos, az elmúlt hét péntekjén a Pest megyei előfizetők élhették át ezt a bizonyos rólunk sugároznak állapotot; nevezetesen akkor, amikor a Falusi esték sorozat keretében a ráckevei járást mutatta be Pintér József szerkesztő és Kova- lik Károly riporter. Előbb Taksonyt pásztázta a kamera, majd a dunavarsányi népi együttes tagjai adták a nézők tudtára táncos jókedvüket, utánuk pedig Ráckeve építészeti ékességei — nevezetesen a szerb templom meg a Savoyai-kastély — "következett. A műemlékek látványát aztán Dömsöd váltotta fel, ahol a helybéli Dózsa Tsz sikeres biogáz-alkalmazásáról hallhattunk egyet-mást, Dömsöd után pedig Apajpuszta; itt a hetvennégy esztendős Bábel Sanyi bácsi mondott el egy seregnyi jót és szépet e lovakról s a lovaglásról. Szi- getcsépcn a hasznosnak mutatkozó kecsketartásról. értesültek a tévések, Szigetszentmiklóson meg a Csepel Autógyár életéről, abban is a Szalmás-kórus sikeres működéséről. A járási séta ezután a Ráckevei-Duna-ágban folytatódott — itt Szűcs András, a bot- és száktulajdonosok közösségének elnöke summázta a horgászás örömeit —, Kiskunlachá- zán pedig Doroszlai László, a Kiskun étterem főura traktál- ta ínyes témákkal a mikrofont. Mindezek úján Halásztelken egyebek között a szívesen végzett társadalmi munka — így a dicséretes parképítés — került még szóba... Akár egy színes leporelló, olyan volt ez a soktételes felvételcsokor — vélhette a műsor végén az előfizető. Igen, tényleg olyan volt: szép. mutatós jelenetekből állítódott össze, de ezekből a traktusokból szinte kivétel nélkül hiányzott az, amit úgy hívunk, hétköznap, amire rábólintunk, gond. Egyszóval, nemigen sis- tergett ezekben a formás kis jelentésekben maga az élet. Törheti a fejét a néző, vissza- oergetheti maga előtt ezt a terjedelmes egy órát, de azon a bánkódó megjegyzésen kívül, hogy Dunavarsányban, sajnos, fertőzött a víz, más egyéb panaszkodást — tehát olyasmit, ami azokat a színes leporellóképeket egy kicsit is befeketítené — nemigen tud kihalászni a riportok tengeréből. Ami pedig a még nagyobb baj, az az, hogy ezek a Falusi esték általában is így, ilyen túlságosan szépre és túlságosan jóra szoktak kikerekedni. Tehát semmiképpen sem hitelesek. negyed-, ötöd-, netán csak tizedrészükben igazak. őszintén sajnálhatjuk, hogy eme kevéssé dicsérhető sajátosságukat éppen egy Pest megyei vonatkozású összeállítás kapcsán lehetett és kellett megfogalmazni. Vasárnap. Két kellemes meglepetés dobogtathatta meg a televíziózok szívét vasárnap este. Az egyik egy nagyon régen hiányolt remek színésznőnk, Váradí Hédi parádés visszatérése volt, a másik pedig azoknak a fiatal operisták- nak a dalolása, játéka, akik a budapesti művészeti hetek keretében bemutalott Flotow- mű, a Má; ta főszerepeiben mutatkoztak be. Hát amit Váradi Hédi Gyárfás Miklós játékában, a Szerelmes sznobokban produkált, az a szerepkörváltás, a tökéletes megújulás diadalaként minősíthető. Ha szabad így mondani, ebben a t- talán első? — anyaszerepében lejátszotta partnereinek népes gárdáját. Ami pedig Farkas Katalin. Csordás Klára, Bándi János és Lukács László quartettjét illeti, ez a négyes is csillogott ragyogott, ajkukon tiszta fénynyel kelt szárnyra az ifjúság édes dala. Csak máskor i hagynák őket így együtt énekelni. .. Akácz László És nem éreztem igazán keserűnek a panaszkodását, időnként nem is tudom: dicsekszik-e vagy panaszkodik? És még egymondatnyi kitérő: személyes tapasztalatok sugallják, hogy más községek tanácselnökei is elmehetnének látogatóba Tökölre, hogy megfejtsék: miként ismerheti a közművelődés legapróbb adatait és részgondjait egy községi vezető? Ki tudja? Meglehet, hogy összefügg információhalmaza azzal, hogy maga is legalább hetente kétszer vendége a művelődési háznak és a könyvtárnak! A gondokra minden lehető eszközzel megoldást akar keresni, de olyan megoldást, amely figyelembe veszi a társadalom, a megye teherbíró képességét, a falu több mint hétezer lakosának igényét, s a helybeliekben meglevő tettrekészséget. Kiteremtik a rávalót A község éves fejlesztési alapja nem éri el a négyszáz- ezer forintot, új könyvtár építéséről, a művelődési ház bővítéséről — a költségvetési forrásokat figyelembe véve — álmodozni se lehetett. De egy hivatalos tárgyalás közben a Duna Termelőszövetkezet vezetői — Kiss P. László elnök és Bodnár Árpád párttitkár — felajánlották, hogy a közművelődési alap terhére vesznek egy házat a könyvtárnak, éppen négyszázezer forintot szánnak rá. A most lakatlanul álló épület négy tulajdonosa is ennyit kér ... Szuszics Péter tanácselnökkel a művelődési ház előtti parkolóban beszélgetünk: — Hát itt ez a kis fehér ház szemben, pont itt a művelődéssel — átfogja a vállamat, úgy mutatja. — Látja, ott a sima tetőt, no, az az iskolánk. Bővíteni, fogjuk. Itt van, ide közel. Hozzánk jobbra meg az óvoda. Minden itt volna, egy helyben, a centrumban. Bőví- tenénk ezt a házat, ha tényleg megvenné a téesz. Valahogy csak kiteremtenénk a pénzt, még társadalmi munkából is. De, ha csak így maradna, már jobb lenne a feltétele a könyvtárnak, s ezért már köszönet jár a téesz-veze- tőknek. Első lépcső A harmadik kitérő: minden súlyosnak tűnő problémára akadhat megoldás, ha nagyon akarjuk, ha igazán hinni tudunk a művelődés, a szellemi gyarapodás embert formáló erejében. S Tökölön már biztosan túlléptek azon, hogy csak az alapot, a fundamentumot akarják létrehozni. Á község politikai és gazdasági vezetői már korszerűbben dolgoknak. Megfogalmazatlanul is érezhető: az óvoda, az iskola, a művelődési ház és a könyvtár folyamatos együttműködésére számítanak. Szemléletük a közművelődés komplexitásából táplálkozik egy olyan faluban, ahol a lakosság több mint hatvan százaléka szerb- horvát nemzetiségű. Sétáltunk az utcán a tanácselnökkel, s csak mondta, mondta a gondok szülte terveit. Búcsúzáskor bizonytalanodott el először: — Ugye, meg tudjuk ezt csinálni? Hiszen a megye is jóindulatú. — Aztán mintha mindent elfelejtett volna, cinkosan oldalba bökött: — A Békés György, a megyei könyvtár igazgatója megígérte, hogy ha lesz könyvtár, ők ingyen adják nekünk a polcokat, meg a felszerelést. Tököl nagyközség lakossága meghaladja a hétezerkettőszáz embert. Nem követelne!^ ..nagyközségi ranghoz” méltói sok milliós fejlesztést, nem a markukat tartják”, elszántan tenni akarnak valamit ahhoz, ami tegnapelőtt elég volt és ma már kevés. Fz nyithat számukra távlatokat. Kriszt György
