Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-21 / 249. szám
1983: OKTÓBER ti., PÉNTEK Kertdézsmáiók Jé gazda • módjára Három éve már, hogy az egykori vizeskertek területén Ismét megjelentek a szorgos kistermelők. A gödi Dunamenti Tsz gépi művelésre alkalmatlan parlagföldjein mintegy 170 parcellát alakítottak ki, s a dunakeszi kertbarátok köre azóta is gondoskodik azok hasznosításáról. 1 Az elmúlt hét végi határ- szemlén ismét számba vették, hogy hányán nem végezték el az őszi munkákat. Mindig akad vállalkozó, aki örömest átvállalja a feladatokat, hiszen a lelki- ismeretes, gondos munkát a föld meghálálja. Idén is jó termést takaríthattak be burgonyából, zöldségfélékből a kerttulajdonosok. Szerencsére ritkán akad arra példa, hogy műveletlenül hagyják a termelők a földeket. Gyakrabban előfordul azonban, hogy a termést arra illetéktelenek takarítják be. Azaz, valaki — vagy valakik — rendszeresen megdézsmálják a kertbarátok egész éves szorgalmas munkájának gyümölcsét. Október végétől ismét a vásárlók rendelkezésére áll Huba utcai székház udvarán az őszi munkákhoz szükséges növényvédő szer, vetőmag. Nagy választékot kínál a kertbarátkor gyümölcsfa-csemetékből, szőlőből és bogyós gyümölcsökből is. A telepítéshez szükséges szakmai útmutatást a helyszínen megkaphatják az érdeklődők. Az Alagi Állami Tangazdaság idén is vállalkozott a szerves trágya szállítására. Az igénylők a 'kertbarátkörnél adhatják le a megrendelést. Hamarosan kapható már a többféle műtrágyával dúsított tőzeg is, szintén alkalmas a talaj térmőerejének növelésére. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Torka, sokrétű program Művészeti napok A tízéves hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik Dunakeszin a művészeti napokat. A programsorozat első eseménye a Vasarely-kiál- lítás megnyitója lesz, október 24-én, 17 órakor a József Attila Művelődési Központban. A megnyitót Vetítettképes előadás, majd a Hawaii együttes koncertje követi. Október 25-én az amatőr képzőművészek kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a MÁV Járműjavító Üzem étkezdéjében. Aznap 18 órától a József Attila Művelődési Központban az amatőr művészeti csoportok, a MÁV férfikar, a fúvószenekar, a formációs tánccsoport és a néf>i tánc- csoport mutatkozik be. Október 26-án 11 órakor a Mechanikai Laboratórium könyvtárban Juhász Gyulafotókiállítás nyílik. Aznap, ugyancsak ebben az Időben a Dunakeszi Hűtőházban a Nyugtalan Föld című kiállítás anyaga kerül a nyilvánosság elé. Több program közül választhatnak az érdeklődők október 27-én. A művelődési központban Kalap nem kell címmel 10 órától bohóccsoport szórakoztatja a gyerekeket. Ugyanitt Rongyoszsák címmel 14 órától tartanak előadást. Este 18 órától az 1. sz. általános iskola aulájában a körzeti állami zeneiskola tanárai on^t^k. A 4. számú általános iskolában október 28-án Szuppán Irén textiltervező iparművész IBSaMozi A Vörös. Csillag Filmszínházban október 21—23-ig a Tűtorony című kanadai bűnügyi filmet játsszák este háromnegyed 6 és 8 órai kezdettel. Szombaton és vasárnap délután fél négytől a János vitézt láthatják a gyerekek. 24—25-én a Georgia barátai című amerikai filmet vetítik. A József Attila Filmszínházban 23-án a Hurrikán című amerikai katasztrófafilmet, 24-én a Tűtorony című kanadai filmet vetítik, fél hat és nyolc órai kezdettel. 26—27-én A két Rodeós című NDK filmparódiát láthatja a közönség fél hattól. kiállítása nyílik meg. Este 19 órakor a művelődési központ nagytermében Karinthy Ferenc Dunakanyar című lírai játékát adja elő Csongrádi Kata és Koncz Gábor. Október 30-án délelőtt a Vörös Csillag Filmszínházban mesemozi várja a gyerekeket. Babits Mihály emlékest kezdődik 18 órától a városi tanács nagytermében, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeinek közreműködésével. A városi könyvtárban Juhász Gyula-fotókiállítás nyílik október 31-én, majd 18 órától dr. Tolnai Gábor akadémikus. egyetemi tanár, valamint Dévai Nagy Kamilla és Sellei Zoltán előadóművészek emlékeznek műsorukkal a ködtőre. A novemberi programokat a jövő héten közöljük. A vállalkozások tapasztalatai Jövedelmező és hatékony forma Mindkét fél elégedett az eredménnyel Dunakeszin is, mint országszerte, nagy érdeklődéssel fogadták a kisvállalkozások bevezetését. A helyi üzemek gyorsan felismerték az új formákban rejlő gazdasági lehetőségeket, s támogatták a dolgozók kezdeményezéseit. Az első félév végéig 30 gmk és két kisszövetkezet alakult a városban, ezeknek több mint a fele vállalati gazdasági munkaközösség, s eddigi eredményeiket, működésük tapasztalatait az elmúlt héten összegezte az MSZMP budakeszi végrehajtó bizottsága. Hasznosnak bizonyult Mind az üzemek, mind a tagok számára hasznosnak bizonyult az újdonság: a dolgozók nem kényszerültek arra, hogy munkaidőn túli tevékenységükhöz jelentős tőkebefektetéssel műhelyt, szerszámot, nyersanyagokat vegyenek, mert mindezt — bérleti díj fejében — rendelkezésükre bocsátotta a vállalat. A munka- közösségek bevételéből a társasági adó, a rezsiköltség, az SZTK-járulék, a vállalati haszon, a jövedelemadó levonása útón fennmaradó összeg sem volt csekély — így nem csalódtak, akik kivették részű két a többletmunkából. Az üzemek vezetői azért is Pihenő az üzletközpontban A dunakeszi városi tanács költségvetési üzemének asztalosbrigádja az üzletközpont parkját saját készítésű faülőkékkel látja el. A hét végi bevásárláskor már megpihenhetnek itt a fáradt asszonyok. Nyomaszfó a magány A család kötelessége lenne Néhány évtizeddel ezelőtt még természetes volt falun, városban egyaránt, hogy több generáció élt együtt a családi otthonokban. Az öregeket, fiatalokat egymáshoz kötötte a közös megélhetési forrás, az öröklődő földtulajdon, vagy a kis műhely, melyben a gyermekek folytatták apáik mesterségét. MANAPSÁG, amikor az ipar, s a mezőgazdaság bőven kínál munkalehetőséget, a fiatalok az önálló élet megteremtésére vágynak, és nemigen vállalják az együttélésből adódó konfliktusokat. Sokan új foglalkozást és lakóhelyet választana^ maguknak, ezzel pedig az életformájuk is megváltozik. Így azonban felborul a családon belüli munkamegosztás évszázados rendie is, s a szülők hiányát akkor érzékelik először a modern családok, amikor a gyermeknevelésben lenne szükségük az idősebbek segítségére. A fiatal anyák munkahelyén többnyire bizony nem veszik jó néven, ha gyakran beteg a kicsi, ha a társadalmi munka, a közös programok helyett az óvodába kell rohanniuk az asszonyoknak. Aztán elérkezik az idő, amikor már a szülők szorulnak rá gyermekeik segítségére. S. ha az együttélés megoldhatatlan. bizony nehezen futja többre némi anyagi támogatásnál, rövid lelkiismeretfurdalással teli látogatásoknál. Magukra maradnak az idős emberek, s akár a távol élő hozzátartozójuk, akár saját jövedelmük, vagy a társadalom gondoskodása biztosítja megélhetésüket, a betegségnél, öregségnél is kínzóbb érzés számukra a magány. A TAPASZTALATOK azt mutatják — Dunakeszin is, mint mindenütt az országban —, hogy egyre több az olyan egyedülálló, egészségi állapota miatt önmaga ellátására nem képes idős ember, akinek eltartásra kötelezett gyermeke van. de az, mivel a férje is, a felesége is dolgozik, nem tudja a gondozást vállalni. Az ilyen helyzetű öregekről való gondoskodást ma már az állam mind nagyobb mértékben átvállalja. A rendszeres és rendkívüli szociális segélyezés, az- idősek napközi otthona, a házi szociális gondozás szinte már minden rászorulónak rendelkezésére áll.-Városunkban jelenleg huszonnégyen részesülnek rendszeres szociális segélyben, negyven személyt lát el az öregek napközi otthona. Azok, akik itt töltik napjaikat, megtalálhatják a hozzájuk ülő barátokat, a közös szórakozás örömét. Az idősek egészségi állapota azonban gyakran nem teszi lehetővé, hogy elhagyják otthonukat. Közülük' harmincon — ágyhoz kötött betegek — részesülnek házi gondozásban, a város egyetlen hivatásos gondozónője azokat látja el, akiknek leginkább szükségük van ápolónőre. A többi beteget látogató társadalmi aktíva havi 300-tól 1000 forintig terjedő tiszteletdíjat kap. Gyócsi Istvánné kapuján szőke fiatalasszony enged be. Kiderül hamar, hogy hivatalosan nem ő gondozza a beteget, de azért a szomszédból naponta átszalad néhányszor megnézni, nincs-e Valamire szüksége a magányos asszonynak. — Ha a közelben lakók nem segítenének, akkor bizony nehezebb lenne az I életem — mondja a három éve fekvő beteg. — Gerincvelő- gyulladásom van, még a kezeléshez is támaszra szorulok. A gondozóm kedves, helyes fiatalasszony, gyesen van, a gyermekével együtt jár hozzám naponta, ö hozza nekem az ebédet, bevásárol, kitakarít, de aztán rohan haza, hiszen otthon is ugyanilyen feladatok várják. S az egyedül töltött órák alatt egyre elviselhetetlenebbé válik ez a szoba... A NÉHÁNY ÉVE még aktív, dolgos asszony nehezen viseli az ágyhoz kötöttséget. Évek óta nem látott kirakatot, s azt is csak hallomásból tudja, hogyan fejlődik a város. — Tulajdonképpen nincs okom a panaszkodásra, mindenki nagyon kedves hozzám. Még az is előfordult, hogy a fogorvos kocsival vitt be a rendelőbe. Csak hát, a hosszú magány felőrli az ember, idegeit. Most már olvasni sincs türelmem, a tv az egyetlen szórakozásom. A társadalom segítsége sajnos nem elegendő arra, hogy ezeknek az embereknek a problémáját megoldja. Gyó- csiné külföldön élő fiának helyét senki nem foglalhatja el a megüresedett házban. S üresen maradnak a gyermekszobák, melyeknek egykori tulajdonosai más vidéken telepedtek le, s most igyekeznek saját utódaik jövőjét biztosítani. Vajon a következő nemzedék melyik utat választja? A mostani szülőkből milyen sorsú nagyszülők válnak majd? REMÉLJÜK, a mainál jóval kevesebben kényszerülnek arra, hogy idős korukban megismerjék a magányt, az elhagyatottságot... gazdaságosnak ítélik az új vállalkozási formát, mert lehetőségük nyílt arra, hogy ahol eddig létszámgondokkal küszködtek, s a feladatokat csak túlórában tudták megoldani, most jövedelmezőbben, hatékonyabban és olcsóbban dolgozzanak. Olykor a kooperációs hiányosságok miatti fennakadásokat s a határidő- csúszásokat is kiküszöbölhetik. A korzervgyár például korábban egy szövetkezettel kötött szerződést üvegmosásra. Most saját embereik, munkaidő után megbízhatóbban és olcsóbban dolgoznak. Szellemi kapacitás \ A szellemi kapacitás jobb kihasználására a járműjavítóban akadt példa. Mióta megszűnt az üzemben az új kocsik gyártása, sokan hiányolták a lehetőséget az alkotásra, kísérletezésre. A szerkesztői munkaközösség tagjai most külső megrendelőktől kapnak produktív munkát igénylő feladatokat, s exportra kerülő termékek őrzik a kezük nyomát. Azzal, hogy a vállalatok legjobb felkészültségű, legaktívabb szakembereiket helyben juttatják külön munkához és jövedelemhez, egyben gondoskodnak a munkaerő megtartásáról is. Ezt látszik bizonyítani a tény: a félév során a városi, vállalati gmk tagjai közül senki nem változtatott állást. Érdekes tapasztalat, hogy míg a gazdasági munkaközösségek zöme a lakossági szolgáltatások foghíjait pótolja, a vállalatoknál alakult hasonló szervezetek tagjai inkább saját üzemüktől kapnak megrendeléseket. Az Üt- és Vasútépítő Vállalatnál azonban megtalálták a lehetőséget arra is, hogy olyan kisebb lakossági vagy közületi megrendeléseket vállaljanak, amelyeket eddig az üzemben gazdaságtalannak ítéltek. Folyamatos ellenőrzés Az MSZMP dunakeszi végrehajtó bizottsága beszámolók alapján úgy foglalt állást, hogy a vállalati gazdasági munkaközösségek létrejötte hasznosnak bizonyult, ezek meglevő igényeket elégítenek ki. A vállalkozások jövedelmezősége és hatékony műkő-, dése növeli az üzemek versenyképességét is. Továbbra Is szükséges azonban, hogy munkájuk szakmai felügyeletét, a termelés minőségét és mennyiségét, szigorúan és következetesen ellenőrizzék a vállalatok. A jövő hét végéig Olcsó vásár az áruházban Import cikkekkel bővült a választék Valamennyien jól Ismerjük a decemberi ajándékvásárlási hajszát, a zsúfolt üzleteket, a fáradt és ideges eladókat. S fogadkozunk évről évre, hogy majd jövőre korábban kezdjük a készülődést a karácsonyra. Most nemcsak az idegeit, a pénztárcáját is megkíméli az, aki megtartja a tavalyi ígéretét és jóval előbb néz megfelelő ajándék után. A dunakeszi áruházban a jövő hét végéig, október 29-ig tart a műszaki vásár, 50 százalékos árengedménnyel juthatnak fontos háztartási kisgépekhez, műszaki felszerelésekhez a vásárlók. A lakótelepi, szőnyegpadlós' lakások háziasszonyai bizonyára jó hasznát veszik a sző- nyegsöprő gépeknek, sokaknak örömet szerezhetnek a féláron kínált kazettás magnók is. Egy hétig tart még a hanglemezvásár is, a tinédzserektől a komolyzene-kedvelőkig mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő lemezeket. Bővítik a választékot is: bár kedvezmény nélkül, de kaphatók import kozmetikai cikkek és kvarcórák, az új lakástulajdonosok és az építkezők pedig külföldi gyártmányú textiltapéták és falikátpi- tok között válogathatnak. Lomtalanítási akció Ismét jönnek a gyűjtők Október 20—26. között A dunakeszi Városi Tanács valamint a Hazafias Népfront városi bizottsága közli, hogy az őszi környezetvédelmi, lomtalanítási akció keretében a jövő héten a hulladékgyűjtő konténereket az alábbi területekre helyezik ki. Október 20—22-ig: Tábor út —Kálmán út sarok. Radnóti út—Hunyadi út sarok, Fürst S. út—Széchenyi út sarok. Szabadság tér, Vadász utca—Szabadság út sarok, Szilágyi utca—Szabadság út sarok, Királyhágó út— Bulcsü út sarok, Moszkva utca—Rákóczi út sarok, Rákóczi út—Királyhágó út sarok, Alkotmány út—Hunyadi út sarok. királyhágó út—Kossuth út sarok. Október 24—26 között az alábbi kereszteződésekben találhatók a konténerek: Tábor út—Klapka út. 'bor út—József út, Krúdy út—Dimitrov út, Élmunk.'s út—Diri.itiov ú1 Élmunkás út—Vörös Hadsereg út sarok, Vörös tér, Somogyi Béla út—Klapka át sarok, Somogyi B. út—Vörös Hadsereg út sarok, Munkásőr tér, Rákóczi út—József út sarok, Szondy út—Rákóczi út sarok, Vasvári P. út—Rákóczi út sarok. Kölcsey út—Zalán út sarok. A költségvetési üzem felhívja az Úttörő utcától a János utcáig terjedő lakóterület háztulajdonosainak figyelmét, hogy a gázvezeték építésének befejezésével a konténeresről visszatérnek a kukás szemétszállításra. Kérik, hogy a lakók minden csütörtökön szíveskedjenek az utcán elhelyezni a szeméttárolókat. Az oldalt írta: Márvány! Ágnes FotóOláh Andrea *