Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-20 / 248. szám

3 'xMUtm 1983. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK II í SS ii. li BSilÉKI M . 1983. október 20. ■ Csütörtök, Vendel napja. A Nap kél 6.09 — nyugszik 16.48 órakor. A Hold kél 16.40 — nyugszik 4.10 órakor. H VÄ lMl Y nrVi) nTA~iTVs i Nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhő­zet, de napközben már ismét több lesz a napsütés. Elszór­tan futó zápor is várható. Eleinte mérsékelt déli, majd megélénkülő, néhai eres északnyugati szél valószínű. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 12 és 17 fok között lesz. ELHUNYT LÁSZLÓ MIKLÓS Az Esti Hírlap szerkesztősé­ge, a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetsége és a Hírlap­kiadó Vállalat mély megren­düléssel tudatja, hogy László Miklós, az Esti Hírlap alapító tagja, rovatvezetője életének 61. évében hosszú betegség után, október 18-án elhunyt. Temetéséről később intézked­nek. — önelszámoló nagyká- taiak? Az önelszámolás és új érdekeltségi rendszer beveze­tését fontolgatják a Tele­fongyár nagykátai gyáregysé­gének vezetői. Az ezzel kap­csolatos teendőkről, valamint a munkásvédelem helyzetéről tanácskozott legutóbb a gyá­ri irányító testület. Nagykörösön alpinisták, a Ké­kes Gmk tagjai, Bak I.tvái, r.larosi Tivadar és Zsirai Lász­ló (a képen) festik a reformá­tus templom óráját, tegnap — a napos időben — jól haladt a munka. — Magyar szemmel. Magyar művészek a Szovjetunióról cíinmel, ötven magyar képző­művész — festők, szobrászok, grafikusok, karikaturisták — alkotásaiból kiállítás nyílt szerdán Budapesten a Szovjet Kultúra és Tudomány Házá­ban. A tárlat — amelyet Kiss István Kossuth-díjas szobrász­művész, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének elnöke, valamint Ivan Bagyul nagykövetségi tanácsos, a Szovjet Baráti Társaságok Szö­vetségének magyarországi kép­viselője nyitott meg — no­vember 12-ig látható. — Gyógynövények exportra. Az idén tovább növelte kül­földi kiszállításait a Sziias- menti Termelőszövetkezet az újjászervezett Pharmatrade Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével. Eddig több mint 64 millió forint ér­tékű terméket adtak el. Gon­dot okoz viszont, hogy mint­egy 21 millió forinttal emel­kedtek készleteik" az előző évihez képest. — Helikopterszemle Buda­örsön. Külföldi gyártmányú helikopterek bemutatóját tar­tották meg a budaörsi repü­lőtéren. Ezúttal három Nyu- gat-Európában gyártott gép­pel ismerkedhettek meg a MÉM Repülőgépes Szolgálat szakemberei. A vásárlásról egyelőre nincs szó, a rendez­vény a magyar pilóták ta­pasztalatainak bővítését szol­gálta. — Baromfifeldolgozó Kíná­nak. Nemrég írták alá azt a szerződést, amelynek értelmé­ben a Mezőgép Tröszt jövő év március 31-ig óránként 4 ezer 500 baromfi feldolgozásá­ra alkalmas vágósort szállít a Kínai Népköztársaságba. PÁLYÁZAT KATONAI FŐISKOLÁKRA A Honvédelmi Minisztérium je­lentkezésre hívja fel a dolgozó nép szolgálatát hivatásuknak vá­lasztó férfiakat, akik a magyar néphadsereg vagy a Bzlüg^an- xiisztérium határőrség tisztjei kí­vánnak lenni. A jelentkezés fel­tételei: magyar állampolgárság, feddhetetlen előélet, erkölcsi-poli­tikai megbízhatóság, egészségi al­kalmasság hivatásos katonai szol­gálatra, érettségi bizonyítvány vagy annak a folyó tanévben tör­ténő megszerzése, általában 23, a munkaviszonyban álló szakmun­kásoknál 25 évnél nem magasabb életkor. A fiatalok jelentkezhetnek a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára, ahol gépesített lövész, harckocsi­zó, felderítő, rakéta és tüzér, mű­szaki, magasépítő és BM határőr szakon; a Zalka Máié Katonai Műszaki Főiskolára, ahol csan.at. légvédelmi rakéta és tüzér, hír­adó, rádióelektronikai, lokátor- és vezetéstechnikai, vegyvédelmi, á!? talános fegvverzeti, harc- és gép- járitfűtechnikai, hadtáp- és kato­nai pénzügyi szakokon; a Killián Gvörgy Rcoülő Műszaki Főiskolá­ra., ahol repülő- és he-ikcp'o vezetői, repülőgép és helikopter sárkánvhajtómű, repülőgép fedél­zeti műszertechnikai, rádiótechni­kai, fegyvertechnikai és vadá~z- irányító megfigyelő szrkokon fo­lyik képzés. A katonai fől**ko?ő- kon a tanulmányi idő né^y év, az oktatási év kezdete szent^m^or 1. A fiatalok egvid^rVeg más f"*- sőoktatásl intézménybe is jelent­kezhetnek. A repülőgép- és he!ikooAer-ve- zetői szakokra ez év november ifi­ig, a többi szakokra január 15-ig Hálás szívvel mondunk köszöne­tét a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, barátnőinek, a társadalmi szervezeteknek, a köz­ségi tanácsnak, valamint munka­társainak. akik szeretett felesé­gem, Illavács Lászlóné szül. Zsin- gó Margit temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, nagy bánatomban velem éreztek. — Klávács László VILLAMOSÍTÁS KILENCVEN ÉVE, 1893. október 20-án kezdődött meg Budapesten a rendszeres áramszolgáltatás. Budapest a hetedik volt az európai nagyvárosok között, amikor 1893-ban kezdetét vette a villamos energia termelése. A Magyar Villamossági Rt. a Váci út közelében, a Ré/ész ut­cában, míg a Budapesti A ta’á- nos Villamossági Rt. a Berzen- czey (mai Hegedűs Gyula) ut­cában létesített erőművet. Kü­lön áramfejlesztő telepekkel rendelkeztek a nagyüzemek és a közlekedési társaságok. 1912- ben indult meg a Kelenföldi Eramű építése. A nagy lépés a felszabadu­lást követően történt hazánk­ban. A faluvillamosítás révén a legkisebb helységekbe is elju­tott a villany, Jelentősen segít­ve ezzel a kulturális forrada­lom kibontakozását is. Az or­szágos áramfejlesztő kapacitás bővítésével egyébként különö­sen nagy jelentősége volt a Da­na-menti és a gyöngyösi Ga­garin Hőerőmű felépítésének. Együttműködési megállapodás Forradalmi hagyományok Kiss Lajos vezérőrnagy, a Magyar Honvédelmi Szövetség főtitkára és Ispánovits Márton. a Magyar Ellenállók, Antifa siszták Szövetségének főtitká­ra a két szövetség együttműkö­désének továbbfejlesztésére és távlati célkitűzéseik megvaló­sítására irányelveket írtak alá szerdán az MHSZ székházá­ban. A két szövetség a jövőben — egyebek között — kiemelt közös feladatának tekinti, hogy a fiatalok körében végzett po­litikai nevelő munka során különös gondot fordítsanak a magyar munkásmozgalom for­radalmi hagyományainak ápo­lására, elsősorban a magyar internacionalisták, a KMP megalakítói és tagjai, az 1919­14-12-5» (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) A TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER ____ 10-töl 18 óráig: HA GUMIJA VAN, KÁDÁR EDIT _________VAGI’ SEGÍTSÉG nE SZWBUL. HÍVJA FEL! Or szágfásilássá bővült a program Komfortosabbak az erdők lehet jelentkezni. A jelentkezők a magyar néphadsereg sorozó- ..özponíjtiban februártól felvételi vizsgán Vesznek részt. A pályázó­kat döntésükről a főiskolák pa­rancsnokai május 31-ig írásban értesítik. Évfordulóhoz érkezett a ha­zai erdőgazdálkodó., ami al­kalom a számvetés készítésé­re, ugyanakkor az ágazat táv­latai is kibontakozóban van­nak, ugyanis tudományos igé­nyű elemzőanyag készül, s ez a várható fejlődés irányait szabja meg — minderről Sólymos Rezső MÉM főosz­tályvezető szerdán Visegrádon az erdőgazdaság központjában tájékoztatta az újságírókat. Az alföldfásítási törvény 1923-ban jelent meg. s ennek keretében több mint ötven­ezer hektár, korábban hasz- nosltatlan terület kapott zöld borítást. Ä törvény megjele­nésének 60. évfordulója alkal­mából a szakemberek összeál­lítást készítettek, amelyből ki­derül. hogy ez a korábbi kis­léptékű — ám igen fontos — program a felszabadulást kö­vetően országfásítássá bővült. A magyar erdő-fagazdaság 1950 óta nemzetközi mércével mérve is jelentősen fejlődött. Komfortosabbá váltak a ma­gyar erdők: a kitermelt fát génekkel szállítják el. mintegy 4000 kilométernyi erdei úton. 340 kilométeren futnak az er­dei vasutak. A Magyar Tudományos Aka­démia megbízásából tanul­mányt készítettek, ebben meg­határozták az erdőterületek növelésének lehetőségeit. Ai elkövetkezendő húsz évben 300 000 hektárral lehetne bő­víteni az erdőterületet. Azzal is számolnak, hogy évente 20— 25 millióan látogatják majd az erdőket, ezért bővítik a tu­rizmust szolgáló erdőrészeket, berendezéseket. es Magyar Tanácsköztársaság vöröskatonái és a fasizmus el­len küzdő partizánok, ellenál­lók harcainak, az 1945-ben megalakult honvédegységek antifasiszta tevékenységének megismertetésére. A MEASZ vállalja, hogy megemlékezések tartásával, tanfolyamok és bá­zisok patronálásával, társadal­mi szakbizottságok, tanácsadó testületek munkájában való részvétellel nyújt segítséget a hazafias, honvédelmi nevelő munkához. Az MHSZ által szervezett vezetői továbbkép­zésekhez a magyar ellenállási mozgalom történetének tárgy­köréből előadókat*, vitavezető­ket és konzultánsokat adnak. Honvédő és forradalmi ha­gyományaink, a mártírok és a nemzeti hősök emlékének ápo­lásában az MHSZ-vezetőságek és -klubok rendszeresen részt vesznek. Kezdeményezik kü­lönböző emlékünnepségek, em­léktúrák szervezését, a MEASZ tagjainak közreműködésével. Jól szolgálhatja a két szövet­ség közötti kapcsolatok to­vábbfejlesztését az MHSZ fo­lyamatosan bővülő múzeuma: a MEASZ vállalja, hogy tag jainak, munkabizottságainak és tagozatainak közreműködé­sével segítséget nyújt a mú­zeum anyagainak gazdagításé hoz, a tárgyi emlékek gyűjté­séhez, az MHSZ történetének megírásához. Eszperantó mozgalom Világ és Nyelv Képekkel illusztrált össze­foglaló krónikában számol be a Világ és Nyelv új száma az eszperantó világmozgalom au­gusztusi. budapesti kongresszu­sáról, illetve annak számos olyan érdekes részletéről, amely a napisajtóban nem sze­repelt. A Hírközlési világév és <j kommunikáció címmel publi­kálja a lap Richard E. Butler- nek, az ENSZ-hez tartozó Nem­zetközi Távközlési Unió főtitká­rának a kongresszus fő témá­ját bevezető vitaindító előadá­sát. A béke és a nemzetközi nyelv címmel Pethes Imre írt cikket a nemzetközi békemoz­galom és az eszperantó mozga­lom sajátos kapcsolatáról, együttműködéséről. Folytató­dik a lap japán riportsorozata is, a mostani írás címe: Pillan­tás a „mennyei harmónia" mö­gé. Ezek mellett számos más írás foglalkozik az eszperantó mozgalom eseményeivel. Jogászok Tapaszíalaíusere A Jogász Szövetség Pest megyei szervezetének meghí­vására Adolf Weihertnek. az Erfurt megyei Bí'óság elnöké­nek vezetésével 3 tagú NDK- beli jogász küldöttség érke­zett Pest megyébe kétnapos tapasztalatcsere látogatásra. Rcdiá 'orvásárlás előjegyzéssel A hónap végcíól vidéken is A balassagyarmati Fémipari Vállalat osztrák licenc alap­ján az idén 140 ezer alumí­nium radiátort gyárt, az igény azonban ennek többszöröse. Annál is inkább, mert a ke­Komplett telefonközpontok Észak-Afrikába Kulcsrakészen szállítják A Budavox Külkereskedel­mi Rt újabb komplett tele­fonközpontok kulcsrakész szál­lítására kötött szerződéseket algériai és Jemeni NDK-beli partnereivel. Mindkét ország­ban már ismertek a hasonló magyar berendezések. Az algériai postával kötött megállapodás alapján 14 mil­lió dollár értékben állítanak fel az észak-afrikai országban új telefonközpontokat, és a már korábban szállított központo­kat is bővítik a legújabb tí­pusú magyar egységekkel. A szerződés négy évre szól, és tartalmazza a szerelés-irányí­tást is, amihez magyar szak­embereket küldtek a helyszín­it A » I O ES TV MIJS Olt AHOL 8.27: 9 00: 9.20: 9.44: ío.Oi: 10.35: 11.24: 11.39: 12.00: 12.30: 12.40: 12 45: 13 00: 13.39: 14.13: 15.05: 15.25: 15.55: 18.00: 16.10: 16.39: 17.05 17.24 18.12: 18.25 18 30 19.15 19.35 21.40 22 00 22.20 22.30 23.35 0.10 4.25 KOSSUTH RADIO Nóták Bárdos Lajos: Tiszta for­rásból — Bartók Béla szü­letésnapjának centenáriu­mára Irodalmi évfordulónaptár Szólj, szólj, sípom! Diákfélóra Operakórusok Papucsok és bocskorok A kápolna titka Déli krónika. Jelentés az országgyűlés üléséről Ki nyer ma? Reklám Filmtükörkép Zenetörténeti érdekességek Könyvpremier Klasszikus operettekből Daloló, muzsikáló tájak Százszorszép klub Hallgatóink figye.mébe! Juhász Gyula: Uralkodó esz­mék Magyarországon Mozart: A-dúr hegedűver­seny Olvastam valahol Debussy: Triószonáta Irodalmunk a felszabadulás után Hol volt, hol nem volt., • Mai könyvajánlatunk Esti Magazin Meiis Gvörgy operettdalo- kat énekel Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Népdalok H rek. Idő járásjelentés. Sport Tíz perc külpo'itika A vörös kányafa Pröhle Henrik fuvolázik, Almásy László zongorázik A Purccll énekegyüttes Vautor-madrigálókat énekel PETŐFI R\DIÓ : Reggeli zenés műsor 8 05: Dzsesszarchfvum 8 20: Tíz perc külpolitika 8.35: Napközben 10.00: Zenedélelőtt 10.35: Délelőtti torna 10.45: Láttuk, hallottuk ... 11.35: Csak fiataloknak! 12.35: A népművészet mestereinek felvételeiből 13 00: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót 13.20: Éneklő ifjúság J3.36: Billegő muzsika 13.45: Hírek. Időjárás- és vízállás- jelentés 14.00: Harangok Rómából jöt­tek . .. 14.35: Szórakoztató antikvárium 16.00: Goethe. Németh G. Béla előadása 16 35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Tanakodó 18.35: Hétvégi panoráma 19.40: Jégkorong BEX-mérkőzés 19.55: Slágerlista 20.35: A játszó ember 21.35: Részletek Lehár Ferenc és Kálmán Imre operettjeiből 22.30: Népi z.ene 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. Sport 23.20: „Hulló levelek»» 3. MŰSOR 8.57: A kiállítótermek program­jából 9.00: Zenekari muzsika 11.05: Bach hegedű-csembaló szo­nátái 12.17: Verdi-operakettősök 13.07: A 13. drezdai nemzetközi dixielandfesztivál felvéte­leiből $3.40: Népdalfeldolgozások 14.21: Tarján! Ferenc kürtön ját­szik 15.00: Zenekari muzsika 15 55: Pillana*kép 16.00: Zenei lexikon 16.23: Iskolarádió 16.50: Pophullám 18.00: Kamarazene korabeli hang­szerekkel 18.30: Dalok és találkozások 19.05: Iskolarádió 19.35: Népballadák 19.50: Kilátó 20.35: Az Állami Orosz Énekkar énekel 20 50: Bluesfelvétclek 21.32: Nagy mesterek kamaraze­néjéből 22.32: Napjaink zenéje TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik 8.05: l3kolatévé 10.00: A jókedv háza 11.15: A szakállas bagoly télen 11.35: Moldávia földjén. 12.00: Iskolatévé 15.45: Bohóc a falon. 17.10: Kikapcsoló 17.30: Pedagógusok fóruma 18.05: Az Országházból jelent­jük ... 19 10: Idősebbek is elkezdhetik 19.15: Esti mese 19.30: Tv-liíradó 20.00: Célnont Angol bűnügyi té­véfilmsorozat 20.55: Panoráma 21.55: A hét műtárgya 22.00: Te esport. Lahdarúgó-kupa- nap 22.50: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.30: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió műsora 18.50: Nasa Obrazovka — A mi képernyőnk 19.05: Unser Bildschirm — A mi képernyőnk 19.30: Tv-híradó 20.00: Szemle. Tudományos figye­lő 20 50: Tv-híradó 2. 21.10: Kikapcsoló 21.20: Parisiana 1925. re. A másik megállapodás amelyet a Jemeni NDK pos­tájával kötöttek, 4 millió dol­lár értékű. Eszerint 5 konté­neres telefonközpontot szállít és állít fel 1985 végéig a ma­gyar vállalat. Mindkét kulcsrakész vállal­kozásnál a hazai gyártó a BHG Híradástechnikai Válla­lat. O^koponya Százötvenezér esztendő­nél régebbi emberi kopo­nyadarabot találtak a ke­nyai Turlzana tó partján —■ közölte Richard Leakey, a Kenyai Nemzeti Múzeum igazgatója kedden. A lelet antropológiailag a homo erectus és a homo sapiens közötti szakaszba helyezhe­tő — mondotta a tudós, aki néhány éve kétmillió éves ősemberi maradványokra bukkant a Viktória-tó partján is. reskedelem másfajta radiáto­rokból sem tudja kielégíteni az igényeket. Az alumínium radiátorok beszerzését az is nehezíti, hogy — mivel igen sokfajta igényt elégítenek ki — nagyon széles méret- és színválasztékban, felületkeze­léssel gyártják. Ezeknek teljes választékát nem tudják az üz­letekben tartani. Az Alumíniumipari Keres­kedelmi Vállalat oevezette —7 elsőként október 1-től Buda­pesten a Keresztúri úti KÖny- nyűfém Áruházban — az elő- jegyzéses vásárlást, hogy a boltokba már a vásárlók igé­nyeinek megfelelő választék kerüljön. Megrendeléskor megmondják a vevőnek, mi­kor számíthat a szállítmányra, s garanciát vállalnak a kívánt szín- és méretválasztékra is. A hónap végéig az Aluker öt vidéki iparcikk-kereskedelmi vállalattal közös üzletében is bevezetik az előjegyzéses rendszert. A vásárlóktól meg­rendelést azonban csak addig fogadnak el, amíg a gyár a szállítást mintegy hat hóna- von belül garantálni tudja. Január 1-től a vállalat vala­mennyi saiát és közös üzleté­ben megszüntetik az úgyneve­zett nyílt árusítást. Addig ugyarns a rok-áron levő kész­etekből előjeevzés nélkül is ’ebet v,écn»'o,ni, de nem biz- osított a megfelelő választék. Súlyos baleset a zebránál Halálra gás©Sáa a vassal Tragédia Gödöllőn. A gö­döllői vasútállomáson egy gyorsvonat halálra gázolta Gerocs Mihály 57 éves cso­portvezető, tiszacsegei lakost. Életveszélyes sérülés. Érden a 70-es főút és a Csapágygyái Utca kereszteződésénél levő gyalogátkelőhely közelében Farkas Pál Csaba 25 éves helybeli esztergályos sze­mélygépkocsijával elütötte Kiss Kálmán 69 éves helybeli nyugdíjast, akit súlyos, életve szélyes sérüléssel szállítottak a kórházba. Ittasan, jogosítvány nélkül Üllő határában. Molnár Károly 32 éves géokocsivezető, mono ri lakos átengedte motorke­rékpárjának vezetését a Jogo­sítvánnyal nem rendelkező. ? "áadásul ittas Molnár Sándor 70 éves betanított munkás­nak, aki áttérve a bal oldalra, összeütközött egy szabályosan rözlekedö személyautóval. A raleset következtében minJ- íetten súlyosan ^megsérültek. Nem adott elsőbbséget. Her- íádon a Tanácsköztársaság iteában Faragó Pál 32 éves “estő segédmotor-kerékpárjá­val nem adott elsőbbséget és ’sszeiitközött eav személyautó­val. A motoros súlyos sérülé- eket szenvedett. Autó elé kerékpározott. Ér­ien a 70-es főút és a Koncz (tea kereszleződásében Tüttő 3solt 13 éves helybeli tanuló vigyázatlanul haitott a főútvo­nalra kerékpárjával, és egy •'emélyaiitóval összeütközött. A fiatal fiú szerencsére csak önnyebben sérült meg. A rendőrség a balesetek "•gyében tovább folytatja a vizsgálatot. A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanáca lapja Megjelenik — hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Agnes. - Föszerkesztö-helyettes: Arkus István és Mészáros János. Szerkesztő ség ;,.Buciapest_ VIII.V Somogyi Béla u.J. Postacími: Budapest, Pl. 311 Irányliőszám; 1446. - Kiadja < PEST MEGYEI HÍRLAP tbríapkíadö” ViiíaláC Budapest! "ßlaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: T1U Imre Igazgató. - A' szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336^ Fii! ~ I 2 regiért! Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I. Pf. 19 3701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin üt 33. 2030 Telefon: 45-352. Gödöllői Hírlap ' ,-u a Pf 14 2100 Te-ron- 81-96 - Monorl Hírlap Monor. Kossuth u. 78. Pf 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykörösi Hírlap. Nagykörös. Hősök tere 7. 2750 Telefon: 398 - Váci Hírlap. Vác. Lenlr Gödöllő, SzaiDausag ut 2. _ • • _ “ • előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely pnstahlvatainaí. . oaVá^iíőirnát is 1 Posta KözDontl Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V . József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra * s^ Oldat 1 40 Ft 12 o°da1180 Ft Előfizetési díj: egy hónapra 34,- m. egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei HU.ar A 1=0 ir, s Oldat 1.40 Ft. 12 oldat e* Hírlap)i isSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 9133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 8133-2651 (Monorl Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőröst Hírlap), ISSN 0133-37* (index: 25 064 HU), ISSN 9133 {Váci Hírlap).

Next

/
Thumbnails
Contents