Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-19 / 247. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM 1983. OKTÓBER 19., SZERDA "f Összefogással, jé munkával Még teljesíthetők a^tervek A közművelődés közügy A társadalmi vezetőség javaslatai Az idei termelési feladato­kat igen bonyolult feltételek között kell végrehajtani. Jó né­hány, olvasóink előtt is közis­mert, szinte kivédhetetlen ha­tást kell leküzdeni, melyek ne­hezítik gazdasági helyzetün­ket. Ilyenek például az import­korlátozási intézkedések, az ebből fakadó hullámzó be­érkezések gondjai, az értékesí­tési problémák, a szállítással kapcsolatos akadályuk. Gőz és apríték Míg ezekkel korábban is szá­molhatunk, az aszállyal, idei nagy gondunkkal nem. Már­pedig az is köztudott, hogy Nagykőrös üzemei, gyárai szo­ros kapcsolatban vannak a me­zőgazdasággal. Ennek fényé­ben értékelhető csak az első három negyedév tapasztalatai. A Nagykőrösi Konzervgyár­ban a tervezett nyersanyag mennyisége nem érkezett be, meg sem termett. A termelés­szervezés is próbára lett így téve, a kieső árualapok pót­lására más gyártmányöisszeté- telt kellett produkálniuk. Si­került a zöldbabmásodvetések- ből hozni a lemaradásból, s terv feletti mennyiséget tudtak már eddig is feldolgozni al­mából. A szovjet főzelék- export-elmaradást befőttel pó­tolták. Űj termékeket is ki­hoztak, többek között a hagy­mával ízesített hámozatlan uborkasalátát. A gyár meg­kezdte jövőévi termelésének, gazdálkodásának előkészítését is. A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat nagykő­rösi üzemét nagyon súlyosan érintette az aszály. A termés­kieséseknél jelentkező mennyi­ségi elmaradások miatt igen jelentős a mezőgazdasági lá­da-termelés visszaesése. Emiatt valamint a gőz és aprítékel- adásuk hullámzása miatt nem kielégítő az eredményük, an­nak ellenére, hogy szeptem­berben jó eredményt produkál­tak. A Középmagyarországi Tej­ipari Vállalat nagykőrösi üze­me is sajnos az aszálykáro­sultak közé sorolható. A ta­karmányfélék kedvezőtlen ter­méseredményei kihatnak a szarvasmarhatartásra. így kisebb felvásárlási problémák jelentkeztek. Kedvező, hogy gyártani tudják a jó export­áron eladható halloum sajtot, s igen nagy mennyiségű va­jat is gyártottak új gépsoru­kon. Folyamatban lévő beru­házásuk nehézkesen halad. Az Információtechnika Vál­lalat nagykőrösi gyáregységé­nek első három negyedéves termelése tervszintet mutat. Az MSZMP városi bizott­ságának székházában a minap szép számú fiatal gyűlt össze abból az alkalomból, hogy az ifjúmunkás-szakmnnkásta- nulő napok zárórendezvé­nyén, illetve á most induló politikai képzési év megnyi­tóján részt vegyen. A tanácskozáson megjelent Tóth Dénes, az MSZMP váro­si bizottságának gazdaságpoli­tikai osztályvezetője. Rédai András, a KISZ vá­rosi bizottságának megbízott titkára köszöntötte a körük­ben megjelent dr. Bognár Gyulát, a Külpolitika című fo­lyóirat főszerkesztőjét, aki az atomfegyvermentes övezetek Kisebb nehézségük az utal­ványbélyegző gép műszaki do­kumentációjának hiányából fakadt. A 21. Volán hatékony mun­kával teljesíti a növekvő ja­vítási igényeket. Ez abból adódik, hogy csökken új állo­mánya, s az elhasználódó gép­park több javítást igényel. A Gépgyártó Szövetkezet. termelése elmarad a terve­zettől, mintegy tizedével. En­nek kooperációs és import­anyagbeszerzési problémák az okai, de azok átmenetiek, s év végére valószínű a tervezett szintet elérik majd. Szolgál­tatásaik közül visszaesett a rádió- és televíziószervizük forgalma, s úgvszintén kisebb az autószerviz által produkált eredmény is. Ennek több oka van, többek főzött, az, hogy talán jobbak a készülékek, másrészt az autósok az üzem- anyagárak miatt jobban meg­gondolják, cseréltessenek-e al­katrészt. amivel a számla ösz- szege növekszik. A kismotor- szerviz forgalma jelentősen növekedett. Új gépekkel A TRAK1S termeléséről és eredményeiről elmondható, hogy év végére tervszintű tel­A napokban közöltük a tüdőgondozó intézet dolgozói­nak levelét, amelyben iskola­buszt, illetve iskolai buszjárat létesítését kérték. Utánanéz­tünk az ügynek, Nagykőrösön a Volán 20. számú Vállalat nagykőrösi kirendeltségén Ma­im János területi forgalom­vezető, illetve Ceglédén, a központban Gál Andor igazga­tó, adott választ. A város öt-hat fő közleke­dési útján, azaz a Kossuth Lajos, a Szolnoki, az Örkényi, a Hangácsi, a Kecskeméti és a Ceglédi úton jelenleg is van hét-nyolc óra között busz­közlekedés, őzt az iskolába járó kisdiákok is igénybe ve­hetik. Emellett azonban mód nyílhat arra is, hogy megfe­lelő igény esetén a vállalat új járatot is indítson, de csak ak­kor, ha az gazdaságosan fenn­tartható. (Az új járatra sze­rintünk már csak azért is szükség lehetne, mert például a Ceglédi úton helyközi já­ratról, tehát a Ceglédről ér­kező buszról van szó. Ez — különösen havas időszakban — kérdése a leszereléshez vezető úton címmel tartotta meg előadását, de szót ejtett egyéb külpolitikai kérdésekről is. Az előadás lenyűgöző, végig érdekfeszítő volt. Dr. Bognár Gyula mondandóját közérthe­tően, világosan fogalmazta meg. A hozzászólások során be bi­zonyosodott, hogy a fiatalok kellően tájékozottak politikai kérdésekben. Amire kíván­csiak voltak, célratörően fo­galmazták meg, s látszott raj­tuk, hogy érdekli őiket a világ sorsa. A tartalmas kérdések közül egy sem maradt megvá­laszolatlanul. K. K. jesítést végeznek. Jelenleg al­katrészgyártással nem mindig tudták követni a termelést. Az eddigieknél nagyobb teljesít­ményű új gépeket állítanak munkába. Működnek szakcso­portjaik, külső kooperációs partnerekkel dolgoznak. Valóra váltják Általában elmondható, hogy gazdasági egységeink nagyjá­ból és egészében a tervezetthez közeli termelési eredményeket ér el, az éve- gazdaságpolitikai célkitűzéseknek megfelelően végzik tevékenységüket, jók a rugalmassági és élőmunka hatékonyságának növelési tö­rekvéseik. Ennek ellenére ko­moly gondot pkoznak a vasúti szállítási nehézsége. A város munkaerő-kínálatá­ban eltolódás figyelhető meg. szinte alig van kvalifikált szakember, míg szakképzetlen­ből többen jelentkeznek. Amint azt az MSZMP váro­si bizottságának végrehajtó bi­zottságának legutóbbi ülésén megálapították, van remény rá, hogy az év végére az előze­tes elképzelések valóra válja­nak. Ehhez azonban jó mun­kára, s a társadalmi-politikai szerveketek segítő tevékenysé­gére is szükség van. Ballai Ottó késhet, tehát nem ideális meg­oldás. — A szerk.) Ezért arra kérjük a lakos­ságot, jelezze írásban igényét. Erre írja fel nevét, címét, az általa igényelt útvonalat, és a járat idejét. Az is szükséges, hogy a szülők bérletet váltsa­nak, mert így mód nyílna ar­ra, hogy például novembertől — áprilisig, tehát a legked­vezőtlenebb időszakban járna a busz. Arra is megpróbálunk megoldást keresni, hogy eset­leg próbajáratokat indítanánk. Tehát az az olvasónk, aki igényli ezt a szolgáltatást, ke­resse fel írásban a Volán 20. sz. Vállalat nagykőrösi kiren­deltségét. s írja fel a szüksé­ges dolgokat. Az ügyre, an­nak elbírálása, illetve eldön­tése után, visszatérünk. Chile — Béke! jelmondattal szolidaritási nagygyűlést tar­tottak Nagykőrösön, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskola aulájában. A gyűlés szónoka Mórán Marcell, a hazánkban tartóz­kodó chilei kommunisták ve­zetője drámai erejű beszédé­ben elmondta, tíz évvel a Pi- nochet-puccs után, újra Chi­lére figyel az egész világ, így a magyarok is számon tartják, mi történik ott. Az utolsó öt év legsúlyosabb gazdasági vál­sága egymillió embert tett ki munkahelyéről. A tiltakozá­sokban, megmozdulásokban milliók vesznek részt, már a középosztálybeli burzsoák is csatlakoznak a diktatúra elle­ni harchoz. Pinochet időt pró­bál nyémi, de nem tudja meg­menteni rendszerét, az új bel­ügyminiszter az augusztus 11- én megöltek vérével van meg­bélyegezve. Mórán Marcell emlékeztetett rá, hogy Chile harca része an­nak a folyamatnak, melynek célja a kizsákmányolás, az el­nyomás megszüntetése Latin­Az Arany János Művelődé­si Központ társadalmi vezető­sége a napokban ülést tartott. A megjelenteket Varga Imre elnök köszöntötte. A művelő­dési központ programjairól és céljairól Szűcs János igazga­tó adott tájékoztatást. A pódium zenés-irodalmi bérlet iránt az idén is nagy érdeklődés mutatkozott. Ez főként azért lehetséges, mert a mostani idényben is kiváló fővárosi művészek lépnek színpadra. Az Országos Filmharmóniá­val is jó a kapcsolatuk. Az ifjúsági bérletsorozat kereté­ben három előadást tartanak. Az Operaház ifjúsági előadá­saira is biztosítottak bérlete­ket, melyek már gazdára .lel­tek. Öntevékeny csoportok Az igazgatóság fontos tö­rekvése, hogy a lakosság szín­házi igényét kielégítse. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a színházak nem szívesen és ráadásul borsos áron vállal­nak tájelőadásokat Igaz, a nagykőrösi színházterem a felújítás után nagyon szép lett, viszont a színpad mére­tei nem növekedtek. Így minden bizonnyal első­sorban kamaraelőadások lesznek. A művelődési köz­pont és a Volán 20-as számú Vállalat együttműködik ab­ban, hogy elsősorban szomba­ti napokon színházi buszok induljanak a fővárosba. En­nek előnyei ismertek. A program összeállításánál gondoltak a gyermekekre is. Bemutatkozik műsorával az Állami Bábszínház, valamint Meseszínház sorozatot is in­dítanak. Eredményesen működnek a művelődési központ öntevé­keny csoportjai. Megindult a német nyelvtanfolyam. Az angol — tanár híján — nem. Az ifjúsági házban matema­tika-fizika tehetséggondozó szakkör működik. A művelődési központ terve az, hogy a művészeti csopor­tok önállóan, vagy az általá­nos iskolák azonos csoportjai­val közösen bemutatkoznának a városlakóknak. A jövőben új csoportok kez­dik meg működésüket, mint az úttörő bábcsoport és az amatőrfilmklub. A KISZ vá­rosi bizottságával együttmű­ködve, tanyaklubot szervez­nek a homolytáji iskolában. A régebb óta működő cso­portokban szívesen látnának újabb tagokat is. A személyi feltételekről szólva Szűcs János elmon­dotta, hogy sajnos két nép­művelői állás üres. Elhúzó­dik a művelődési központ fel­újítása is. Tekintettel arra, hogy a városi tanács épületét is felújítják, a házasságköté­seket ez után a művelődési központ kiállítótermében ren­dezik meg. A kiállításoknak egy ideig az ifjúsági klubház ad helyet. A tanácskozáson felszólalt Amerikában, Afrikában, Ázsiá­ban, az egész világon. A Hazafias Népfront városi bizottsága és a KISZ városi bizottsága által rendezett nagygyűlés tiltakozó táviratot fogalmazott meg és fogadott el: Mi, Nagykőrös fiataljai, tel­jes szolidaritásunkról, támoga­tásunkról biztosítjuk a fasisz­ta diktatúra, az elnyomás el­len hősiesen küzdő chilei né­pet. Munkások! Parasztok! Min­den chilei hazafi! A történe­lem nagy tanulsága, hogy nincs, nem lehet olyan dikta­túra, melyet ne lehessen le­győzni. A haladó erők össze­fogásával, a nemzetközi szo­lidaritás erejével Pinochet térdre kényszerül! Engedjék ki a börtönökből a hazafiakat! Vessenek véget a terrornak! Demokráciát Chi­lének! Nagykőrös fiataljai. A forró hangulatú nagygyű­lés az Inti Takora együttes szolidaritási koncertjével zá­rult. Rédai András, a KISZ városi bizottságának megbízott tit­kára, aki a kecskeméti Kato­na József Színházzal való még szorosabb kapcsolattartásra hívta fel a figyelmet, mert ott véleménye szerint új és jó kezdeményezések vannak ki­bontakozóban. Dr. Kovács Gábor, az Arany János Általános Iskola igaz­gatója szívesen vette, hogy a programok szervezésénél a gyermekekre is gondoltak, de kifejezte azt az óhaját is, hogy ezek az előadások színvonala­sak legyenek. Utalt arra is, hogy a városban kevés a né­met- és angol nyelvtanár. Dr. Makai Katalin, a váro­si tanács művelődési osztá­lyának vezetője szólt a társa­dalmi vezetőség teendőiről. Elmondotta, hogy a tagság igen fontos szerepet tölt be az­zal, hogy segíti, támogatja a művelődési központ célkitűzé­seinek megvalósítását, s an­nak tevékenységét javaslatai­val, észrevételeivel előmozdít­ja. A tagság hatékony közre­működését várják el a külön­böző programokra való moz­gósításban. A színházi előadásokról szólva elmondotta, hogy azo­kat szorgalmazni kell itthon, vidéken és a fővárosban is, mert igény van rá. Jó munkáért jegyet Több hozzászóló arról pa­naszkodott, hogy nehéz meg­mozgatni az embereket. Mon­dandójukat példákkal is alá­támasztották. Varga Imre er­re azt mondta, el kellene ér­ni, hogy a munkahelyek ju­talomjegyét azok kapják, akik tevékenységükkel kiérdemel­ték. A továbbiakban színművé­Hétközben az utánpótlás me­gyei a hét végi szabad- és munkaszüneti napon pedig fel­nőtt kosárlabdázóink kettős mérkőzésen idegenben játszot­tak a bajnoki pontokért. Miskolci Postás—Nk. Peda­gógus 64-62 (37-28). Nagykőrösiek a férfi NB II- ben: dr. Abrahám (4), Mocsai (2), Pijakovics (16). Pomázi (20), Lakatos (20), csere: ifj. Ábra­hám, Juhász, Rovó. Németh. Az első félidőbeli gyengébb já­ték után a szünet utáni jó tel­jesítménnyel feljöttek a körö­siek. Az utolsó tíz percben szo­ros volt az eredmény végig. Az utolsó perc a vendéglátóknak sikerült jobban. Nyíregyházi Tanárképző— Nk. Pedagógus 98-43 (44-13). Nk.: dr. Ábrahám (7), Mocsai (4), Pijakovics (2), Pomázi (15), Lakatos (5); csere: ifj. Áb­rahám (4), Juhász (6). Rovó, Németh. A múlt évi második helyezett, nagy magassági fö­lényben levő vendéglátók biz­tosan győztek. Azok kemény, időnként durva játéka nem volt jó a mieinknek. Megyei ifjúsági női bajnoki és középiskolás kupamérkőzé­sen: Ceglédi Egészségügyi DSK—Nk. Gimnázium 24-16 (8-8). Alacsony színvonalú ta­lálkozón meglepetésre az újonccsapat győzött. Legjobb dobók: Lányi (6), és Kósa (4). Megyei serdülő és diák leány bajnoki mérkőzésen: Nk. Gim­názium-Ceglédi Egészségügyi DSK 30-23 (18-14). A körösiek voltak kezdeményezőbbek. Ld Lengyel (14) és Botocska (8). Nk. Gimnázium—Budake­szi Gimnázium 2-0. Az idegenbeli ifjúsági férfi bajnoki és középiskolás kupa- fnérkőzésre a körösiek ejutaz­tak, de ellenfelük otthonukban sem jelentek meg! Tekézők Kiskunhalasi AC MEDOSZ— Nk. Mészáros Tsz SK 7:1. (2726-2312). Nagykőrösiek Szabó B. 468 (1), Lóczy 418 Kovács 411, Szabó T. 381, Fe­kete 378, Farkas J. 361. Az első idegenbeli NB III-as csa­patbajnoki mérkőzésükön a szeti főiskolások bemutatkozó, valamint kabaréelőadások meg­rendezését is sürgette, részle­tesebb tájékoztatást kért az ifjúsági klubház munkájáról és szóvá tette azt is, hogy a havi programot tartalmazó műsorfüzet késve jelenik meg. Ez utóbbival kapcsolatban dr. Makai Katalin válasza az volt, hogy a kecskeméti Pető­fi Nyomda nem tudja hama­rabb elkészíteni a műsorfüze­tet, más nyomda pedig kapa­citás híján nem vállalja ezt á munkát. A szomszédos megyével is Szűcs János igazgató utalt arra, hogy a művelődési köz­pont — mivel igény van rá — a ceglédi IBUSZ által meghir­detett utak mellett a jövőben a szomszédos megyével is szeretne' jobban együttmű­ködni. 'A jelenlévők megállapod­tak abban, hogy ezután ne­gyedévenként tanácskoznak. Kovács Katalin Lomtalanítás A Városgazdálkodási Válla­lat felhívja a lakosság figyel­mét, hogy október 26-án reg­gel 7 órától 15 óráig lomta­lanítási akciót szervez az I., II., X. kerületben, a Vági Ist­ván lakótelepen, a Kossuth Lajos úti lakótelepen, a Tor­mási városrészben," valamint mindazon útvonalon, ahol rendszeresen a kukás gépko­csi végzi a szemétgyűjtést. Kérik, hogy a kiselejtezett, feleslegessé vált bútorokat, edényeket, göngyöleget stb. a lakóház elé kirakni szívesked­jenek. szokatlan, csatornás pályán sú­lyos vereséget szenvedtek a körösi tekézők. Sportlövők Három klub 46 résztvevővel indult a tormási lőtéren a ha­gyományos Konzerv Kupa lö­vészversenyen. A csapatver­senyben (12 fős csapatok kö­zött); 1. MHSZ Kiskunsági Er­dész LK (Kecskemét), 2. MHSZ HÖDGÉP LK (Hódme­zővásárhely), 3. MHSZ Nk. Konzervgyári LK. A körösiek legjobb eredményei r követke­zők voltak. Légpuska, ifjúsági fiúk: 1. Pozsár László 40/345, MHSZ-bronzkoszorús szintű eredmény. Légpisztoly, ifjúsági fiúk: Oláh György 40/355, ifjú­sági ezüstszint. Szerdai sportműsor Kézilabda Petőfi iskolai sportpálya, 14.30: Arany isk.—Petőfi isk., 15.05: Rákóczi isk.—Kossuth isk., úttörő leány városi bajno­ki mérkőzés. Teke Cegléd: Volánbusz (Nk.)— Kecskeméti TE B. össze­vont megyei csapatbajnoki mérkőzés. S. Z. Szerdai program Az Arany János Művelődési Központban 9-12 óráig nevelési tanácsadó, 16 órakor díszítőmű­vész szakkör összejövetele. 18 órakor nők akadémiája. Az Ifjúsági házban 17 óra­kor képzőművészkor. Az Arany János Gimná­ziumban 15 órakor az orszá­gos múzeumi és műemléki hó­nap újabb előadásai. — WÖzTmM Sugarlandi hajtóvadászat. Színes amerikai kalandfilm. (14 éven aluliaknak nem aján­lott!) Előadás 5 és 7 órakor, A stúdiómoziban Visszaesők, Színes magyar film, fél 6-kor és fél 8-kor. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) külpolitikái előadás Tájékoztató a fiataloknak Válasz cikkünkre Buszügyben van megoldás Demokráciát Chilének! Sporthírek! Nem jelentek meg a vendéglátók Váltakozó szereplés

Next

/
Thumbnails
Contents