Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-19 / 247. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Szilasmenti Tsz Pótolni a kiesést X. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM 1983. OKTÓBER 19., SZERDA Ä domonyiak ismét összefognak Hasznosítják a padlástere^' Öltözőt, szertárat, előadótermet alakítanak iá 1975 nyarán nagy ünnepe volt a domonyiaknak, amikor felavatták a község új általá­nos iskoláját. Akiket akkor a szülök kézen fogva vezettek a tanévnyitóra, azok az idei tanévzárón már búcsúznak az intézménytől. Balatoni Dá­niel iskolaigazgató büszkén mutatta az ünnepségen ké­szült fotókat. — Azt hittük, hogy oktatási gondjainkat hosszú időre megoldja az új létesítmény, de nem sokat pi­henhettünk, mert hamarosan megkezdtük egy 12X24 méte­res tornaterem építését — mondja az igazgató. — Az építkezést szinte teljes egészé­ben társadalmi munkában vé­geztük, és nem hiszem, hogy lehetne Domonyban olyan családot találni, amelyik vala­milyen módon ne járult volna hozzá az építéshez. Egy műszakban A falu közös fáradozása nem volt eredménytelen. A szép és jól felszerelt tornater­met sok község megirigyel­hetné, s ha a közeljövőben el­készülnek az öltözők és fel­épül a szertár is, egy kisebb méretű tornacsarnokkal büsz­kélkedhetnek a domonyiak. Balatoni Dániel közeleg a nyugdíjaskorhoz, s éppen ezért magyarázható volna, ha tisztességes, szorgalmas mun­kára hivatkozva nyugalomra, pihenésre vágyna. De az igaz­gató még mindig tervez, és utolsó éveiben újabb nagy fá­ba kívánja vágni a fejszét. — Jelenleg 230 beiratkozott tanulója van iskolánknak — tájékoztat az elképzelésekről. — A nyolc tanulócsoport és a két kisegítő csoport gyerme­keinek nevelése és oktatása a tizenihat tagú tantestület fel­adata. Igaz, felépült az új is­kola, s ebben hat tanterem van, de a tíz tanulócsoport egy műszakos tanítását csak úgy tudjuk elérni, hogy a va­lamikori pedagógus szolgálati és orvosi lakás helyén két-két szükségtantermet alakítottunk ki. Megnéztük a szükségtanter­meket. Bizony sem a rend, sem a fokozott tisztaság, sem az ott tanító nevelők és gyer­mekek együttes erőfeszítése nem képes megszüntetni a szükségjelleget. Az elsők — Látták ezt az aszódi Nagyközségi Közös Tanács ve­zetői is — válaszolja észrevé­teleimre Balatoni Dániel — s elkezdődött a tervezés. A Pest megyei Tanács tervezőirodája két tervet készített, s bárme­lyik valósul meg, lesz a do- monyi gyerekeknek tíz tanter­me, lesz igazgatói iroda, tágas nevelői szoba, és megépülnek az oktatást segítő helyiségek is. Az igazgató szavait meg­győzőnek tartottam. Érvelése, amely az építkezést sürgeti, megalapozottnak látszott, de azt is tudtam, hogy a pénzt, az anyagi lehetőségeket a nagyközségi közös tanács biz­tosíthatja. Felkerestem Ba- gyin József tanácselnököt, s amikor általánosságban érdek­lődtem Aszód, Domony, Iklad községek várható fejlesztésé­ről, a települések gyarapodá­sáról, a tanácselnök elsőként a domonyi iskola átalakításá­nak és megnagyobbításának terveit vette elő a szekrény­ből. — A domonyi iskolai gondok megoldását nagyon indokolt­nak , tartjuk. Két ütemben tervezzük az építkezést. Az első ütemben megépülnek a tantermek, s a 300 négyzetmé­teres padlástér hasznosításá­val helyet adunk a kiszolgáló helyiségeknek is, valamint a természettudományos előadó­nak. Hátrányos helyzet Bagyin József is bizakodó. — Ha mindez az elképzelé­seink szerint alakul, akkor 1984-ben elkezdjük a munká­kat és 1986-ban már átadjuk a létesítményt a domonyi gye­rekeknek. Tudjuk, nem köny­Jiivőre választható Tanulják a világnyelvet Még mindig lehet jelentkezni Annak idején mi is hírt adtunk róla, hogy a Magyar Eszperantó Szövetség gödöllői csoportja nyelvtanfolyamot szervez. A művelődési köz­pont és az eszperantó csoport felhívására harminchármán vállalkoztak a nyolchónapos tanfolyam elvégzésére, és már meg is kezdődött az oktatás. Az Agrártudományi Egyete­men tizenketten, a Petőfi Sándor Általános Iskolában tizenöten, míg a 202-es Ma­dách Imre Szakmunkásképző Intézetben heten tanulják a nyelvet. Az eszperantó csoport veze­tője, dr. Nagy János arról tá­jékoztatott bennünket, hogy még további jelentkezőket is várnak. Az érdeklődők a mű­velődési központban, vagy a csoport vezetőjénél, a Gödöl­lő, a János utca 7. II. emelet 7-ben jelentkezhetnek. A tan­folyam díja felnőtteknek 600, a diákoknak 400 forint, ame­lyet két részletben fizethetnek ki. Itt mondjuk el, hogy 1984 szeptembertől valamennyi ál­talános iskolában lehetőség lesz az eszperantó nyelv ta­nulására: a 7—8. osztályok ta­nulóinak szabadon választott nyelvként oktatják. Azt is mondhatjuk tehát, hogy a gö­döllői eszperantó csoport ve­zetősége idejében teremtette meg az alkalmat arra, hogy a fiatalok megkedveljék ezt a világnyelvet. Vácszentlászló Vendég az FTC Neves ellenfél látogat a vácszentlászlói labdarúgók ott­honába a hét végén. A megyei másodosztályban szereplő csa­pat vendége a Ferencváros NB I-es gárdája lesz. A barátságos találkozóra szombaton 14 óra­kor kerül sor a községi sport­telepen. Mozi Egy pikoló világos. Magyar filmvígjáték. Csak 4 órakpr. Akiket forró szenvedély he­vít. Csak 16 éven felüleknek. 6 és 8 órakor. nyű feladatra vállalkozunk, de a szülők ismerik az elképze­léseinket. Tudják azt is, hogy a tervezésnél számoltunk a falujukat szerető domonyiak erejével, azzal, hogy segítenek szak- és segédmunkával, s nem lesznek restek gyermekei­kért, unokáikért fáradozni. — Ha valahol, akkor Do­monyban nagy szükség van a segítésre, az erőfeszítésre — érvel a tanácselnök —, hiszen ezen a településen meglehető­sen magas a hátrányos hely­zetű tanulók száma, s hátrá­nyuk éppen a szükségtanter­mek miatt tovább nő. Ha el­fogadjuk, hogy a hátrányok megszüntetését, a társadalom­ba való beilleszkedést nem lehet elég korán kezdeni, ak­kor jogosak az erőfeszítéseink és minden bizonnyal nem hiá­ba számítunk a szülők, hoz­zátartozók támogatására. F. M. Az aszálykárok jelentős ki­esést okoztak az idén gazda­ságainkban. így aztán örülni kell minden olyan többletter­mésnek, amely ezt ellensúlyoz­za. A kerepestarcsai Szilas- menti Tsz-ben például a ter­vezetthez képest sikerült nö­velniük az eladott gyapjú mennyiségét: összesen 5,2 ton nát értékesítettek. Várhatóan ugyancsak túlteljesítik 8 ezer 200 hektoliteres tejtermelési tervüket. Tojást az első félév­ben két és fél milliót adtak el. s csaknem ugyanannyit érté kesítenek december végéig. Pilyafenntartók Kosnmu&isia műszakok Szabás-varrás A bagi Dózsa György Mű­velődési Központban és a hé- vízgyörki November 21. Műve­lődési Házban megkezdődtek a négy hónapon át tartó sza­bás-varrás tanfolyam foglal­kozásai. Az érdeklődésre jel­lemző, hogy a két intézmény­ben csaknem ötvenen — köz­tük több kismama és leány — ismerkedik a szabás-varrás alapjaival. A tervek szerint a kezdők részére szervezett tan­folyam befejezése után meg­tartják a haladók tanfolya­mát is. Kétszer tartottak ebben a hónapban kommunista szom­batot a gödöllői MÁV-állo- más VI-os gépesített mozgó pályafenntartási szakasz és a hatvan—salgótarjáni pálya­fenntartási főnökség dolgozói. A Gödöllő és Aszód közötti pá­lyáról háromszáz köbméter rostaaljat húztak le és szállí­tottak el. Kitisztítottak 100 méternyi árkot és 900 méter hosszon a vágányokon úgyne­vezett lélegeztető munkát vé­geztek. Ez azt jelenti, hogy a hegesztett síneket egy-egy he­lyen elvágták, egy darabot el­távolítottak, majd újból össze­hegesztették. A kommunista szombatokon ötvenegy dolgozó hat-hat órai munkabérével járult hozzá különböző feladatok megoldá­sához. Az összegből a miskol­ci vérellátó 20, a technika há­za 10, a hatvani tanács 30, a KISZ-szervezet 20, a sport­egyesület 10 százalékban ré­szesedik. A fennmaradó pénzt a műemlék vagon felújítására, illetve a MÁV miskolci igaz­gatósága céljaira fordítják. Gyorsan, pontosan Nagy teljesítményű géppel A kirakat üvegén azt olva­som: gyorstisztító. A bejárat fölötti táblán az ismert hattyú rajza látható. Az üzletben kö­zépkorú férfi fogad. — Sok a munkánk, hiszen fontos szezonban vagyunk, ná­lunk tavasszal és ősszel igen nagy a forgalom — mondja Cserenyecz György, a Pest megyei Szolgáltató és Csoma­goló Vállalat 104-es, gödöllői szalonjának vezetője, akivel tulajdonképpen régi ismerősök Kikapott a Biztosító A városi kispályás labdarú­gó-bajnokság szövetségi nap­ján megállapították, hogy a korábbi sötétedés gondot okoz a mérkőzések lejátszásában. Kevés a villanyfényes pálya, egyre nehezebb játékteret ki­jelölni. Eddig azonban egy ki­vételével valamennyi találko­zót megrendezték. Röplabda Biztosan győztek a fiúk A röplabda NB II második fordulójában a GSC felnőtt és ifjúsági gárdája a FÉG ottho­nába látogatott el. A felnőt­tek fogadkoztak, hogy vissza-^ vágnak a múlt évben elszen­vedett vereségért, s ezt be is váltották. FÉG SK—GSC 1-3 (15-8, 12-15, 2-15, 5-15) GSC: Dóczi, Somogyi, Cip- kin, Gorove, Csorna, Réti. Csere: Budai, Kardos, Almási, Tompa. Edző: Körösfői And­rás. Az összecsapás a hazaiak szempontjából indult kedve­zően, az első játszmát meg is nyerték. A GSC soraiban za­vart okozott, hogy a kezdő hatos egyik tagja késve érke­zett és csak a második játsz­mában léphetett pályára. Ez­után megindult a gépezet. AI kezdeti idegesség elmúlt, s egymást követték a gödöllőiek pontjai. Az egyenlítés után a harmadik és a negyedik játsz­mára összesen annyi idő kel­lett, mint a másodikhoz. A játékosok az első játsz­mát kivéve egyenletes telje­sítményt nyújtottak. A gyors talpraállás és a jó helyzetfel­ismerés az egész csapatot di­cséri. A felnőttek után léptek pá­lyára az ifjúságiak, akiknek mindössze húsz percre volt szükségük a mérkőzés meg­nyeréséhez. FÉG—GSC ifi 0-3 (1-15, 1-15, 1-15) GSC: Almási, Tompa T., Kovács Z., Ternyik, Porgányi, Újvári M. S. Sz. Zs. Terelgetünk, terelgetünk Merre menjek, gyalogosan, vagy éppen gépkocsizva, mo­torozva is elhangzik ez a csen­des kérdés mostanában Gö­döllő egyes pontján. Útel­ágazásokban, úttorkolatokban, feltúrt, munkagödröktől ék­telenkedő útjainkon nem is csoda ez. Az sem, hogy az idegen még nehezebben iga­zodik el. A harmincas fő­úton Budapest felől érkező az Erzsébet-parki csomópont­ban még csak-csak rátalál a Táncsics útra. amely előtt elő­jelzik, hogy azon keresztül el­juthat az M3-as pálya csomó­Hancsovszki János felvétele pontjához, de (mint a kép is tanúsítja) a Táncsics úton már nincs felhívó tábla arra, hol kanyarodjon az Április 4-e. majd a Dózsa György úton át a pályához vezető útra. Így azután, mondta a minap a Lati egyik rgndésze. nem csoda, ha náluk, meg a Humán intézet kerítésén túl (a Tán­csics út végén) naponta tucat­nyi autó kénytelen megfordul­ni, hiszen az erdei ösvényre jutna. Ilyen sorsra jut szám­talan kamionos. pótkocsis te­hergépkocsit vezető pilóta. Az Állami Biztosító együt­tese biztosra ment. Hét talál­kozón nem szenvedtek vere­séget. Ezért hatott hidegzu­hanyként számukra a Tangaz­daság gárdájától elszenvedett vereség. Eredmények. I. osztály: Szada—Veresegyház 0-2, Er­dőgazdaság—Barátság 3-7, Gelka—Áfész 1-3, ATE—Vik­tória 3-1, Topi—HTÜ 6-2, Ganz Szb.—Gépgyár 1-8. II. osztály: Fény—MÉMM1 2-4, Járási Hivatal—Híradó­technika 3-1, ÁB—Tangazda­ság 1-4, GÖVISZ—KIOSZ 2- 6, Zöldért—Építőipar 0-6, István köz—Gépgyár 11. 1-2. III. osztály: Szadai Adidas— MGI 6-3, Melegégöv—Áfész 11. 4-2, KKMV—Pedagógus 3- 2, Tigáz—Spido 0-1, Reggae —Fanta 3-0, Honvéd—TEFU elmaradt. A bajnokság első osztályá­ban Barátság. Topi, V az élmezőny sorrendje, p. so- dikban KIOSZ, Gépg’ II.. ÁB, a harmadikban Honvéd. Pedagógus, Fanta. Cs. J. vagyunk, hiszen a volt koro­nauradalmi présháznál kezdte működését. 1972-ben még ott volt a vállalat tisztítóüzeme. Miközben a vállalatnak gondjai, voltak a helyi tanács­csal, mert nem volt megfe­lelő szennyvízülepítőjük, Cse­renyecz elment katonának. Leszerelés után az Országos Takarékpénztárnál lett pénz­táros, de mivel megszerette a ruhatisztító szakmát, egy év távoliét után ismét a Pest me­gyei Patyolat Vállalat szolgá­latába állt. Nagy a forgalom a Dózsa György úti toronyház földszintjén, ahova Mátyás­földtől Túráig, Veresegyház­tól Pécelig hozzák a tisztíta­ni valókat. A munkálathoz egy' nagy teljesítményű, olasz gyártmá­nyú gép áll rendelkezésünkre. A nyolc kilogrammos gép ki­váló munkát végez. A vegyi tisztításra sincs panasz, sőt a mosásra sem, amióta azt Nagykőrösön végezteti el a vállalat. Havonta általában ezerötszáz ügyfelük van, két műszakban dolgoznak. A vál­lalási időt még akkor is tart­ják, ha ez nagy leterheltsé­get jelent. Nemcsak napra, ha­nem szinte órára pontosak. Nyáron bölcsődéknek, óvodák­nak, iskoláknak és egvéb kö- zületeknek is dolgoznak. Mostani helyiségük nem nö­velhető. de jó lenne, mondják ha egy nagyobb teljesítményi génét be tudnának áúítani. A szerződéses üzem, illetve a szalon már több mint egv éve működik. Vezetője és munkatársai hangyaszorga­lommal dolgoznak. Itt még senkinek nem veszett el hol­mija. Azzal, hogy elégedettek legyenek velük, arra a jövő­ben is nagy gondot fordítanék, Csiba József Szép siker Tőkéién A megyei bajnokságban sze­replő valamennyi csapat oroszlánbarlangnak tartja Tö­költ. Bizonyíték erre, hogy utoljára két éve a fótiaknak sikerült győztesen elhagyniuk a tököli játékteret. Most az ikladi kézilabdásoknak sike­rült ez a nem mindennapi tett. Ezzel kétéves hazai veretlen­ségi sorozatot szakítottak meg Tököl—IM Vasas 22-30 (15-18) Vasas: Hévíz — Liszkai (2), Elter (1), Gaál (10), Boldis (7), Raffai (8), Sima (1). Csere: Fehér (1), Majoros, Basa, Pé­ter. A mérkőzés úgy indult, hogy a törteliek elhúzhatnak. Gaál és Elter védekezésében látszó- dott az összeszokottság hiánya Négy perc elteltével 3-1-re ve­zettek a hazaiak, ekkor az ik- ladiak cseréltek, Gaál a szél­re került védekezésben, Elter helyére Fehér jött be, Sima pedig a szélről ómellé. A feljavult védekezés eredmé­nye, hogy Lipsz, aki addig há­rom gólt lőtt, a félidő végéig egyszer sem volt eredményes Nemcsak a védekezés, a tá­madójáték is feljavult, s a 10. percben már az ikladiak ve­zettek 6-3-ra. Előnyüket még növelni is tudták, Gaál átlö- vései rendre sikerültek, s a gyors indítások nem marad­tak eredménytelenek. A 20 percben 13-7 volt az ikladiak javára. Ezt a különbséget a félidő végéig a tököliek csak egy góllal tudták csökkenteni A második félidőben a Va­sas tovább növelte előnyét, no­ha a tököli játékosok már az első játékrészben is nehezen viselték el, hogy vesztésre állnak, sok volt a kemény, sói durva belemenés. Szerencsére a játékvezetők feladatuk ma­gaslatán álltak, megtorolták a sportszerűtlenségeket. Már tíz­gólos volt a vendégek előnye, amikor két hazai játékos a végleges kizárás sorsára ju­tott. Ezután megnyugodtak a kedélyek és mindenki a já­tékkal törődött. Ez a tököliek- nek is használt, négy gólt lőt­tek, míg az ikladiak csak ket­tőt. A mérkőzés végén a tárgyi­lagos nézők elismerték, hogy csapatunk megérdemelten győzött, amihez többen gratu­láltak. A Vasas valamennyi játékosa dicséretet érdemel, de közülük is kiemelkedett Hé­víz, Gaál első félidőben nyúj­tott, egészen kimagasló telje­sítménye, valamint Boldis és Raffai gólereje. Ifjúsági együttesünk tartalé­kosán állt ki, ráadásul fegyel­mezetlenül is játszottak, s így nem meglepő, hogy nagy gól­különbségű vereséget szenve­dett. A vendéglátók óriási fi­zikai fölényben voltak, gyors indításaikkal szemben az egyébként jól védő Szlucska tehetetlennek bizonyult. Tököl ifi—IM Vasas ifi 37-11 (17-4) Vasas: Szlucska — Blauba- cher, Zima, Mayer (2), Kato­na (4), Nagy (5), Valkó. S. G. A nap programia Gödöllő, helytörténeti gyűj­temény: Ladislav Hodny könyvmű­vész kiállítása, megtekinthető 10—14 óráig. ISSN *ro-l»57 (Gödöllőt Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents