Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-02 / 233. szám

6 ~s$uiap 1983 OKTOBER 2., VASÁRNAP POSTABONTÁS VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK* PEST MEGYEI HÍRLAP BUDAPEST, PF: 311 - 144* A Vöröskereszt Budakeszin és környezetszennyezést ki­védhessék. Most éppen azon fáradoznak, hogy a bevezetőben említett nehéz sorsú idős embereken segítsenek. Tervbe vette a he­lyi szervezet vezetősége, hogy ruházati cikkeket gyűjtenek majd számukra. Ennek érde­kében mozgósítják akti.v.stai- kat, s a szervezet elnöke dr. Varga Miklós és titkára Szabó Fnencné bízik aubar., hogy a vállalást sikerrel teljesíthetik majd. A faluban érezhető a segítő­szándék, s bár már azt hit­tük hatalmába kerítette kis közösségünket is a közöny, azt kell tapasztalnunk, a jószán­dékot a közömbösség nem tud­ja sarokba kényszeríteni. Padányi Lajos Budakeszi Jogszabály írja elő Nem jár a nyugdíj Padok a megállóban Válaszol az illetékes A zajszintmérés dönt megvegyem azt a nagyon áhí­tott járművet. Teljesen ta­nácstalan vagyok, valóban nincs remény, hogy kismotor­hoz juthassak? Varga Erika Cegléd ★ Utánanéztünk, de sajnos, nem tudjuk megvigasztalni, az ön ál­tal keresett kismotor és még né­hány hasonló társa — Babetta, Simson — pillanatnyilag nem kapható. Türelemre és utánjárásra lesz szüksége ahhoz, hogy meg­kapja a kívánt árucikket. Azt mi sem tudjuk, hol található belőle, mikor, meljrtk szaküzletbe szállí­tanak. Érdeklődjék gyakran a lakóhelyén levő szaküz’etekben, s bízzon benne, csak a nyeregbe pattanhat előbb-utóbb. Ha szabadnapra esik? Az Észak-Pest megyei Sütő­ipari Vállalat sülysápi üzemé­nek dolgozói panasszal fordul­tak a szerkesztőséghez. Mon­dok János csoportvezető arról írt, hogy az üzem dolgozóinak nem fizették ki az augusztus 20-ra járó munkabért. Ezt az eljárást a következő­képpen indokolták: az ünnep munkaszüneti napra esik, ezért bér nem jár. Ezzel azért nem értek egyet, mert a sütőipar­ban nincs ötnapos munkahét, hanem havonta négy, munka­napokon kivehető pihenőnap. Ezeket a pihenőnapokat zömé­ben akkor veszik ki a dolgo­zók, amikor a termelés k.s^b'o. Így a hét elején, hagy a bent dolgozókra kisebb terhelés maradjon. Gyakian előfordul, hogy létszámhiánj miatt ki sem tudják venni a szabadna­pot. Véleményem szerint a válla­lat önkényesen kinevezett egy ilyen pihenőnapot augusztus 20-ra, így nem kell kifizetni az ünnepre járó béreket. Ezt az eljárást sérelmesnek és igazságtalannak tartja a sülysápi üzem valamennyi dol­gozója. ★ Eddig a levél. A vállalatnál Vajda László adott választ a sülysápiak panaszára: az üzem utolsó termelési napja augusz­tus 19. volt. Mivel húszadika munkaszüneti napra esett az idén, ezért nem jár a dolgo­zóknak a bér. Csak akkor, ha dolgoztak. Márpedig nálunk 20-án nem volt termelés, lé­vén, hogy valamennyi üzlet zárva volt ezen a napon. Egyébként az ügyben most tettünk rendet. Október 1-től ütemezni kell előre ezeket a pihenőnapokat is. A vállalat eljárása nem volt jogsértő. Mert, ha a fizetet' ünnep munkaszüneti napra esik, s akkor valóban nem dolgoztak az üzemben, nem jáx a bér — kaptuk a felvilágosí­tást a Hírlankiadó Vállalat jogtanácsosától is. Lezáratlan ügyek Szentendrei panaszok A Levendula utca lakói és Elsik Ferenc Anna utca 8. szám alatti szentendrei olva­sónk is a tanács műszaki osz­tályára tartozó problémával keresett meg bennünket. íme, a Levendula utcaiak panasza: Nálunk, a 2. szám alatt büfé-falatozó építésére adott ki engedélyt a tanács. Az itt lakókat ez nem zavar­ja, ami viszont annál inkább, az az, hogy az épülethez tar­tozó illemhelyei az utcára építik. Ez ügyben már a helyi tanács műszaki osztályát és a KÖJÁL illetékeseit is több esetben felkerestük, de úgy tájékoztattak bennünket, a helyiség vízelfolyásos, csator­nás megoldású lesz, nem za­varhat bennünket. Mi viszont nem vagyunk hajlandók eb­be beleegyezni, mivel az épít­kezés az eredeti, általunk is ismert tervtől teljesen eltér. Az úí tervet nem láttuk, így határidőn belül fellebbezni Lapunk szeptember 18-i számában Csend és disco címmel dunakeszi olvasóink panaszát tettük szóvá, amely­ben kifogásolták, hogy a Sza­badság utca 7/a. szám alatti eszpresszóból éktelen lárma hallatszik a késő éji órákon, s ez zavarja nyugalmukat, pi­henésüket. A Dunakeszi városi Tanács vb termelés-ellátás felügyele­ti osztályától kaptuk azt a levelet, amelyben az alábbiak­ról értesítenek bennünket: A Szabadság utca 7/a. szám alatt lévő presszó tánc és ze­neszolgáltatási engedélye 1983. szeptember 1-től érvényes. Az engedélyt az üzemeltető a jog­szabályban előírt feltételek mellett kapta meg. S a beje­lentők korábbi panasza a vendéglátóegységben lévő te­kepálya ellen irányult, illet­ve a vendéglőt elhagyó és az utcán hangoskodó vendégek ellen. Intézkedéseink kapcsán a Dunakeszi Városi Rendőrka­pitányság — többszöri ellen­őrzést tartva — az utcán za- jongókat megfékezte. A jelenlegi nyitvatartási idővel és a bejelentők szerint nyugalmat zavaró zeneszol­gáltatással kapcsolatban a KÖJÁL-tói zajszintmérési vizsgálatot kértünk. Amennyi­ben a vizsgálat eredménye a szabványtól eltérő zajszintet mutat ki, s az üzemeltető nem változtat a hangerősségen, élünk a jogszabály adta lehe­tőséggel, s a zeneszolgáltatást csakis 22 óráig engedélyez­zük, vagy teljesen megvon­juk az engedélyt. Ezekre a tényekre az üzemeltető figyel­mét az engedély kiadásakor már felhívtuk, Szürke és vörös Mit kap a pénzéért a vevő? Megnyugtatásul közöljük, hogy az előírásoknak min­Gödről érkezett szerkesztő­ségünkhöz a levél, amelynek írója azt kérte, ha esetével lapunk hasábjain foglalko­zunk, ne közöljük nevét. Kí­vánságát teljesítjük, mert az ügy mások számára ís hasznos tanulsággal járhat. Ezekben a hetekben nagy a forgalom a Tüzép-telepeken, mindenki igyekszik még a hi­deg idő beállta előtt beszerez­ni a tüzelőt. Ismert, hogy ez nem is olyan egyszerű műve­let. De nézzük, mi is történt levélírónkkal? Hiába kérte A gödi Tüzépen két alka­lommal kíséreltem meg a téli tüzelő beszerzését, ezért mind a kétszer szabadságot kértem a munkahelyemen. Sajnos, an­nak ellenére nem sikerült megvásárolnom a német bri­kettet, hogy volt a telepen be­lőle,i Az ok a következő: né­met brikettből azonos iron kétféle van forga mban. Az úgynevezett vörös hamut, és a szürke hamus. Mivel hagyomá­nyos kályhával fűtünk, nekem az előbbi lett volna a megfe­lelő, ez ugyanis kevésbé kor- mol, mint a másik. A kétféle szén a telepen egy­más mellett volt, de az ott dol­gozók megtagadták a kiszolgá­lást arra hivatkozva, hogy kell a hely az esetleg érkező vago­nok kirakásához, s ezért csak a túloldalról, a szürke hamus- ból adtak volna, de ezt nem kértem. A múlt héten ugyan­így jártam, bár a két időpont' között szerintem nem érkezett szén a telepre. A kérdésem az, vajon miért nem lehet megvásárolni, ami van. Jogosan utasítottak-e el, a vevő miért nem veheti meg a számára megfelelő minőségű szenet a pénzéért? Tégla és kocka A jogosan felmerülő kérdé­sekkel Tunyogi Andrást, a Budapest környéki Tüzép Vál­lalat kereskedelmi igazgatóját kerestük fel, s az eset kapcsán általánosítható tanulságokat is szerettünk volna megfogalmaz­ni. — A szakmában ilyen meg­különböztetés nincs a német brikettek között. Egy tény, hozzánk különböző helyekről, 4—5 gyárból érkezik a szén, s az egyik tégla, a másik kocka alakú szenet szállít — hang­zott Tunyogi András válasza. Tény, hogy ezek nem egyfor­ma minőségűek, de ez a vörös hamus, szürke hamus besoro­lás csak a vevőktől származó megkülönböztetés, A telepeken nem különítik el a szenet, aho­gyan, sorba, érkezik, együtt tá­rolják. Ugyanez vonatkozik a kiszolgálásra is. — Vagyis, helyesen jártak el akkor, amikor? a vevő kíván­ságát nem teljesítették? — Az a szabály, hogy a raka­tot — szénkupacot — megkez­dik az egyik oldalán, s akkor onnan szedik addig, amíg el nem fogy. S nem onnan, ahon­nan éppen a vevő kívánja, A prizma csak egy oldalról bont­ható. — Mégis, mi lehet az oka, hogy a nyári és őszi szezonban a telepeken a vevők és a uoi­gozók között olykor feszült a hangulat? — Érthető, hogy a vásárlók szeretnének pá! ia-ií éppen ak­kor megfelelő építőanyaghoz jutni, amikor nekik szükségük van rá. Erről már szóltunk, sajnos, a hiánycikkek listája hosszú, egyes anyagok csak utánjárással szerezhetők be. Az idő drága Az ideje mindenkinek drága, különösen akkor, ha a szabad­ságát kénytelen erre fordíta­ni. A mérges ügyfél a dolgo­zókra zúdítja első jogos ha­ragját. Sajnos, olykor létszám­gondok is sújtják egy-egy te­lep életét, nem könnyű a he­lyes hangot megtalálni, s kel­lő türelemmel foglalkozni a vásárlókkal. ★ Mindössze egyetlen megjegy­zés. Ha már az adott esetben a vevő felfedezte a számára megfelelő szenet a gödi tele­pen, nem értjük, a pénzéért miért nem vásárolhatta meg a neki tetsző portékát! Végül is ez esetben nem egy nagy kívánság teljesítéséről lett vol­na szó. S a vásárló joga, hogy a pénzéért olyan árut vehes­sen, amit szeretne, amne szük­sége van! \ sem tudtunk. De az egész ut­ca elviselhetetlennek tartja az illemhely ilyen jellegű elhe­lyezését. ^ Bulik István, a tanács mű­szaki osztályának vezetője tá­jékoztatásul elmondta, hogy az újabb bejelentést követően ismét kivizsgálják a Leven­dula utcaiak panaszát. Bár tudomása szerint az előírások­nak megfelelő formában kap­ták meg az építési engedélyt. Döntés két hét múlva várha­tó. Kérdésünk csak az, miért kell ilyen sokat várni arra, hogy kiderüljön: az építési en­gedélytől eltérő módon épít­keznek-e, s valóban megszeg-' ték-e az előírásokat. ★ A másik észrevételt a Bük­kös-patak hídjával kapcsolat­ban tette Elsik Ferenc. Már tavaly is, az idén is szóban kértem az illetékese­ket, hogy a kishidat építsék át, mert az esőzéseknél, hóolva­dásoknál a beépített öt kút- gyűrű eltömítődik, ezáltal a víz a híd tetején, oldalán hömpölyög. Kertem egy részét a med­réből kilépő patak ellepi, há­ziállataimat veszély fenyege­ti. Ez év márciusában S. He­gedűs László országgyűlési képviselő fogadóóráján is fel­vetettem ezt a problémát. Azt a választ kaptam, hogy a hi­dat lebontják, átépítik. Ez a mai napig nem történt meg. Mivel a tél ugyancsak köze­leg, a híd meg az eredeti ál­lapotában marad, feltehetően megint problémáink lesznek az olvadáskor. ★ Sajnos, egy új híd megépí­téséhez szükséges összeggel nem rendelkezünk — hangzik Bulik István válasza, de min­denképpen kell valami meg­oldást találni ez ügyben us. Természetesen még a tél be­állta előtt igyekszünk a szük­séges munkákat elvégezni, hogy olvadáskor, esőzéskor ne okozzon gondot az eitömítő- dés. Egy megjegyzés azért ide­kívánkozik: vajon miért nem kapott az olvasó pontos tájé­koztatást a híd ügyében, s ha már tavaly is gondot oko­zott a híd. miért kellett vár­ni a megoldással újabb esz­tendőt. Viszonzás A hernádi Március 15. Tsz júliusban az újlengyeli nyug­díjasklub tagjai részére in­gyen autóbuszt biztosított, amikor a klub úgy határozott, hogy kirándulásra, országjá­rásra megy: Még akkor elhatározták a nyugdíjasok, hogy alkalomad­tán társadalmi munkával vi­szonozzák a tsz segítségét. Nos, szeptember 19-én erre lehetőség is nyílt. Huszonnégy nyugdíjas mintegy 80 mázsa almát szedett társadalmi mun­kában a tsz almáskertjében. Ezzel is viszonozni akarták a gazdaság támogatását. Boross Lajosné, a nyugdíjasklub vezetője Üjlengyel Arről gyakran adunk hfrt, hogy az üzemek, termelőszövetkezetek szívesen támogatják a nyugdíja­sokat, nemcsak apróbb-nagyobb ajándékokkal, hanem olykor egy­egy kiránduláshoz kölcsönzött au.óbussza!, egyebekkel. Ritkáb­ban kerülnek nyilvánosságra az olyan esetek is, mint az újlen­gyeli, amikor a nyugdíjasklub tagjai, méltányolva a kapott se­gítséget, tehetségükhöz mérten maguk is kisegítik a gazdaságot, ha az éppen rá van szorulva. Az ilyen kölcsönös támogatás a mélyebb kapcsolatok igazi jelzése. Vegyesbolt Kerületünknek 7000 lakosa van. sajnos, a Biksza Miklós út 92. szám alatti vegyesbolt már több mint két hónapja zárva tart, s azt sem tudjuk, mi lesz vele. Még nyáron a szünidőben csak elmentek a gyerekek az ABC-be, de . az bizony messze van. Most, hogy iskolába járnak, már nem tudnak sem kakaót, sem péksüteményt vásárolni ma­guknak. De ott vannak még az idő­sek is, akik örültek, hogy itt van a közelben egy vegyes bolt, s nem kell a falu másik végébe járni! Most mégsincs. Közeleg a tél, amikor még az egészséges fiatalembernek is nagyon kell vigyázni az úton, nemhogy az időseknek, vagy a kisiskolásoknak. ' Jurácsik Mihály Dabas ★ Jó hírrel szolgálhatunk levél­írónknak. A dabasi áfésztől ka­pott tájékoztatás szerint a bolt már kinyitott, sajnos, betegség miatt tartották korábban zárva. Csak az tudja igazán, mekkora gond, ha eze.t a kis boltok ideig- óráig kénytelenek lehúzva tartani a rolót, aki maga is átélte, mek­kora bosszúság kilométereket gya­logolni a mindennapi kenyérért, tejért. Hogy miért szólunk e si­kerrel zárult esetről mégis rész­letesen? Azért, mert az egysze­mélyes boltoknál bizony minden­napos veszély, hogy bármilyen probléma okán kénytelenek be­zárni az üzletet. Ha most meg is oldódott az első kerületiek gond­ja, csak abban reménykedhetnek, ho-v nem jön közbe a téli hóna­pokban semmi, s zavartalan lesz a nyltvatartás. Kismotor Letettem a kismotor-vizsgái, de Jáwa kismotort sehogyan sem tudok vásárolni. Hiába van három szaküzlet is a vá­rosban, sajnos egyikben sem kapható, sőt még előjegyzést sem vesznek fel rá. így re­ményem ßincs arra, hogy A Magyar Vöröskereszt VI. kongresszusa határozatának eleget téve a helyi szervezet felhívással fordult Budakeszi segíteni ' kész lakosságához, hogy a hátrányos helyzetbe került és különböző okok miatt nehéz szociális körülmények közé sodródott embertársaikon segítsenek. Ez a segítőszándék természe­tesen nem újkeletű a falu tör­ténetében. Érdemes visszapil­lantani a szervezet eddigi te­vékenységére, amelyet a szá­zad első negyedében kezdett el Budakeszin a Vöröskereszt. Különösen a két világháború között akadt tennivalójuk elég. Sok volt a szegény, nincstelen ember. A második világháború után újjáalakult a helyi szervezet, és az országosan indított moz­galmakhoz, versenyekhez csat­lakozva tette a dolgát. Kiemel­kedő szerepet vállaltak a fásí­tásban, a környezetvédelem­ben és a véradásban' is. A tiszta udvar — rendes ház mozgalmat kiterjesztették a műhelyekre is. A községben tevékenykedő kisiparosok mű­helyeiben fejgyülémlett hullai dákot mindig idejében és ma­radéktalanul 'előállították a szeméttelepre, hogy a levegő­A Magyar Államvasutak Bu­dapesti Igazgatósága kereske­delmi és szállítási osztályától kaptuk a választ a lapunk augusztus 28-i számában Zirt váró címmel Farkas Béla ka­zük a hozzánk forduló pana­szát, kérését, nem tudunk se­gíteni. Sokan vannak olyanok, akik egy-egy rászoruló, beteg csa­ládtag miatt nem tudtak munkát vállalni, legfeljebb jószágneveléssel, háztáji ter­mesztéssel pótolták a család jövedelmét. Ilyen gondban kérte segítségünket Pilisről Cstregi Jánosné is. , , Harmincöt éve szerződéses hizlalást vállal, mert a család miatt nem járhatott dolgozni. Férjét leszázalékolták, beteg. Az 1500 forint nyugdíjból bi­zony nehéz megélni. Sajnos, nyugdíjat nem kap­hat olvasónk, mert bár meg­győződésem, hogy a jószág­tartással annyit vagy . még töb­bet dolgozott, mint aki mun­kaviszonyban állt, de a ren­delkezések szerint csak az jo­gosult nyugdíjra, aki társada­lombiztosítási járulékot, is fi­zetett a havi jövedelme után. Mivel ez nem történt meg, így nyugdíjra nem jogosult. Egyetlen megoldás kínálko­zik, hogy a helyi tanácstól rendszeres szociális segélyt kér. A körülményeire való te­kintettel valószínű, hogy meg is kapja. G. M. posvári olvasónk á'tal leírt panasz ügyében. A cikkben Farkas Béla szó- Vátette, hogy a Dömöii átke­lés megállóban a Szob felé tartó vonatok bal oldalán nin­csenek padok, így az utasok állva várják a vonatot. Csaló­dás érte a zebegényi állomáson is. A váróterem zárva volt, s nagyon kellemetlen hosszú ideig az időjárás viszontagsá­gainak kitéve várakozni — hangzott a megállapítás. A MÁV válasza olvasónk észrevételére a következő: A panaszban foglaltakat ki­vizsgáltuk. Zebegány állomá­son a váróterem megnyitására az utasok rendelkezésére bo­csátására intézkedtünk. Ugyan­csak intézkedtünk Dömösi át­kelés megállóhelyen a padok kihelyezésére. ★ A gyors intézkedést köszönjük, de megjegyzésképpen ide kíván­kozik, hogy a nadok kihelyezése talán nem annak függvény?, h^^y mikor és hány utas szeretne fel­szállni a vonatra. denképpesn érvényt fogunk szerezni. ★ Eddig a levél. A gyors választ és a gyors intézkedést a lakók ne­vében természetesen köszönjük. Azért engedtessék, meg egy ap­rócska észrevétel, ami már a ko­rábbi tapasztalatok alapján fogal­mazódott meg bennünk. Előfor­dulhat, hogy a zajszintvizsgálat során „még a tűrési határon be­lül”, az előírásoknak megfelelő lesz a prnsszóból kiszűrődő zaj, de ettől függetlenül éppúgy za­varja a lakók nyugalmát, mint a vizsgálat nélkül . .. Azt hiszem, ilyen vitás határesetekben mégis­csak az ésszerű kompromisszum a helyes megoldás.

Next

/
Thumbnails
Contents