Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-29 / 230. szám
kMiíop 1983. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Végső búcsú Palotai Boristól Szerdán a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra Palotai Boris kétszeres József Attila-díjas írónőt. Hamvasztás utáni búcsúztatásán a ravatalnál Vészi Endre József Attila-díjas író, az írószövetség elnöksége, valamint az írótársak nevében búcsúzott Palotai Boristól. Barátai nevében Gyárfás Miklós József Attila-díjas író idézte fel Palotai Boris alakját, rámutatva, hogy a gondosság. az ábrázolásra szánt téma alapos ismerete jellemezte írásait. Eltemették Szervátiusz Jenőt Családja, barátai, pályatársai, tisztelői mély részvéttel kísérték utolsó útjára Szervátiusz Jenő romániai magyar szobrászművészt szerdán, a Farkasréti temetőben. Ravatalánál Pozsgay Imre, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, a család, a barátok, művészetének tisztelői nevében búcsúzott az elhunyttól. Beszédében felidézte a romániai Állami-díjas érdemes művész és művészetpedagógus alakját, gazdag életútját. A Román Képzőművészeti Szövetség nevében Viorel Mar- ginean, a szövetség alelnöke búcsúzott Szervátiusz Jenőtől, majd Székely János romániai magyar író idézte fel az elhunyt emberi alakját, művészi arculatát. A gyászszertartást követően a művészparcellában örök nyugalomra helyezett Szervátiusz Jenő sírját elborították a tisztelet, a kegyelet virágai. • • Ötvös, festő, grafikus Alkotóház a lakótelep tövében A modern lakótelep kőrengetegében apró, fehér falú házak. Frissein meszelt falán fekete tábla hirdeti: alkotóház. Kertjében gyümölcsfák, s a léckerítésen is látszik: nem régen készült el. Belül egy nagyterem, amelyet a sziget- szentmiklósi művészek műteremnek és kiállítási célokra is használnak, két kisebb és egy vendégszoba, meg a fotólaboratórium. Műteremhangulat Az alkotóház a szigetszent- miklósi tanács, a környékbeli üzemek, termelőszövetkezetek segítségével épült. A helyi művészek — kilencen — egy év alatt 180 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Somogyi György rajztanár, megyei sportfelügyelő, a házigazda büszkeségével kalauzol végig a helyiségeken. Bár még nincs teljesen berendezve, a festők műhelyében már valódi a műteremhangulat. A levegőben az olajfestékek illata, a fal mellett, a fényben, néhány festőállvány, félig kész munkákkal. Itt néhány ecsettál, amott egy paletta, néhány ceruza, szénrudak, egy fogason munkaköpeny. — Rajtam kívül még négy alapító tagja van ennek a körnek — mondja Somogyi György —: Jánosy Éva ötvös, Kós Péter grafikus, Nádasdi János festő és Szabó Béla rajztanár, Derkovits-ösztöndí- jas festő. S a négy vendégünk: Artner Ottó, Árvái György, Balogh Árpád és Puha Ferenc. Régi vágyunk valósult meg ezzel az alkotóházzal, itt, a lakótelep közepén. Ám ne higyványon, s apró ecsetvonásokkal javítja a számunkra láthatatlan hibákat. — Mindenekelőtt valameny- nyien fölajánlottunk november hetedikére — a majdan elkészülő szigetszentmíklósi múzeumnak — egy-egy alkotást. Emellett közművelődési feladatokat is vállaltunk. Művészettörténeti előadásokat tartunk, segítünk a szocialista brigádoknak a képzőművészekkel való találkozások megszervezésében, illetve mi is szívesen beszélgetünk velük — s természetesen kiállításokat rendezünk. Itt fog működni a Pest megyei rajztanárok stúdiója — havonta egy alkalommal fövünk össze, én'vezetem ezeket a kis továbbképzéseket. Elindítottunk egy kis művésztelepet, amelyet szeretnénk fölfejleszteni. A csoport távlati elképzelései között járási vagy megyei képzőművészeti alkotótábor is szerepel, amelyet a jó rajzkészséggel rendelkező iskolások számára nyitnak, s a vezetést magukra vállalják. A környék lakói hamar megszerették a művészeket, nem haragudtak a renoválás okozta fölfordulásért, sőt, még segítettek is, amiben tudtak. Az ő gyerekeiknek tavasszal majálist rendeznek majd. Mint zöld sziget A ház köré gömbakácokat ültetnek, a kertet füvesítik és kis színpadot is képzelnek oda, ahol esténként egy kis kamarazenélésre gyűlhetnek ösz- sze a miklósi muzsikusok, s ugyanitt lesz a helye a szabadtéri szoborkiállításnak is. Emlékező Nagykőrös Almai megvalósultak Móricz Zsigmond írta, tudatván a tényt a világgal, hogy a magyar gyümölcs nemzeti kincs. S aki meggyőzte őt arról, hogy e kincs sorsával foglalkozni kell, s akiről valójában szól Móricz írása, az Dezső Kázmér nagykőrösi polgármester volt. Az 1959-ben elhunyt polgármester nevének összekapcsolása a gyümölcstermesztéssel egyáltalán nem véletlen. Valóban sokat tett azért, hogy a magyar s különösképpen a nagykőrösi kertek termékei egyrészt kifogástalan minőségűek legyenek, másrészt eljussanak a világpiacra is. Nem téved hát a Magyar életrajzi lexikon sem, amikor közgazdász szakemberként tartja számon. Ám bátran kiegészíthetjük a lexikont így: okos közgazda volt. Nemcsak a termeléssel, a piaccal foglalkozott, hanem a föld megművelőivei is. Téli gazdasá- ki iskolát alapított, s elküldte a világot nyitott szemmel néző nagykőrösi fiatalokat például Dániába, fejlett mező- gazdasági tudományt s szövetkezeteket tanulmányozni. Az utókor néha álmodozónak mondja Dezső Kázmért, ám soha nem rosszindulattal. Mert az az igazság, hogy szépet és jól álmodott. Igazán nagy Nagykőröst. Húsz esztendőt töltött a polgármesteri székben 1924-től 1944-ig. S e két évtized emléke maradandó. A város számos burkolt útja, középületeinek sora, művelődési háza, kilenc tanyai iskolája, strandja, sporttelepe, parkerdeje, könyvtára és múzeuma figyelmezteti a ma élőket arra, hogy a száz esztendeje született polgármestert nem szabad elfelejteni, S a hálás utókor, most, a Dezső Kázmér-centenárium esztendejében valóban megemlékezik e nagy életműről. A nagykőrösi Arany János Múzeum kiállítással tiszteleg alapítója előtt, mely bemutatót S. Hegedűs László, a HNF Országos Tanácsának titkára nyitott meg, aki egyébként éppen a Dezső Kázmér alapította téli gazdasági iskola egyik legkiválóbb diákja volt annak idején. A kiállítás nemcsak azért gazdag, mert a múzeum, a levéltár s Dezső Kázmér kedves gyermeke: az Arany János Társaság sok tárgyi emléket megőrzött. A gazdagság oka és magyarázata a polgármester lényében rejtőzik. Mert vezető hivatalnok volt és közgazdász, de íróember és helytörténész, nótaköltő és művészet- pártoló és mindenekelőtt várospolitikus is. Ott volt a városok hazai és világtalálkozóin, s mindenütt megszállottan hirdette, hogy a legrosz- szabb körülmények között is lehet és kell várost építeni. Álmodozó volt? A város fejlődése nem ezt bizonyítja. Rajongó volt? Feltétlenül, Minden vagyonát a városra költötte. Szegény emberként búcsúzott a polgármesteri széktől. Szegényen, de elégedetten. Boldog ember volt. Farkas Péter Somogyi György munka közben gye, hogy csak a munkához kerestünk helyet magunknak! A céljaink ennél jóval szerteágazóbbak. Fölajánlásból Miközben beszél, féltő gonddal igazít egy kicsit a festőállMint egy kis zöld sziget, ölelik körül a toronyépületek a piciny parkot, közepén a hófehér, sátortetős, valaha szanálásra ítélt családi fészekkel, amely egy nagy közösség ösz- szefogásával a művészet otthona lett. Körmendi Zsuzsa ÖNBECSÜLÉSÜNK Szívszorító örömmel fogadta az új színház hírét határainkon innen és túl a magyarság jobbik fele. Hallgatva a gyorsan fogalmazott véleményeket, az egyik elmélkedésre ösztönzött. Ogylöhet, egy szocialista brigád vezetője mondta a televízióban: „Szeretünk színházba járni, ezért vállalnánk anyagi áldozatokat is, hogy felépüljön a Nemzet Színház ..Hiszen van Nemzeti Színházunk, ahová — ha néha nehezen is, de — csak lehet jegyet kapni, s ahol már seregnyi jó produkcióval gazdagították népünk kultúráját. És gyakran adnak maradandó élményt többi színházaink is. Mi lehet hát az, ami egy teátrumot elsővé tesz az egyenlők között? Mindenekelőtt a nemzeti haladást szolgáló magas művészi színvonal. Gyulai Pál hármas követelményt szabott: megismertetni a klasszikus műveket, bemutatni a külföldi kortárs drámairodalmat, ápolni a magyar drámát, s mindezt a legkorszerűbb művészi eszközökkel. Mindig is ez maradt a nemzet első színházának feladata, csak így tudott volóban vezető szerepet betölteni a színházkultúrában. De hát ml tagadás, a mostani, a Hevesi Sándor téri épület alig-alig tud ehhez megfelelő teret adni: kicsi és korszerűtlen, a környezet pedig mindig befolyásolja az alkotást. Bizony éppen tizenhét esztendeje van ezen az ideiglenes helyen a Nemzeti Színház. A régi, Blaha Lujza téri épületet is csak ideiglenesnek szánták' 1908-ban, de ötvenhat évig szolgálta a magyar művészet felvirágzását. Az eredeti Nemzetiből mindössze egyetlen oszlop maradt a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán mementónak! A művészek második otthona Erdőst Ágnes (elvételei Talán kicsinyes, magunk dicsérésének tűnhet, holott igaz: Pest megyének kiemelkedő szerepe volt az első nemzeti teátrum létrehozásában. A dokumentum így szól Pest vármegye követének 1825-ben készült memoranduma szerint: Mivel kétséget nem szenved, hogy az Anya Nyelv tökéletesítése egy jól elrendelt Theát- rum által is erősítettik, de másrészül a Magyar Dísz is megkívánja, hogy hazájában a Nemzeti Jádzó Társaság oly állapotban légyen, melly a nemzet méltóságának megfeleljen; ezért Követ Urak igyekezzenek' a dolgot odavezérelni, hogy az Ország Rendek megajánlandó subsidiumokból (pénzbeli segély) a Nemzeti Jádzó Társaság Institutuma (létesítménye) megalapitasson. így hangzott hát az első felhívás. De Thália templomának ügye lassan haladt. Gróf Széchenyi István 1831-ben alapította meg a Theátrum Bizottmányt, e végül valóban jórészt közadakozásból hat év alatt, 1837-re elkészült a színház, amely csak 1848-tól viseli a Nemzeti Színház nevet. Az elmúlt csütörtökön újra létrejött a Bizottmány, hogy szakértelmével, az egész társadalom összefogásával segítse világra nyolc évtized után a Magyar Nemzeti Színház végleges épületét. S mire elkészül, éppen a 151. évadját fogja kezdeni. S hogy így lesz-e, az rajtunk is múlik. Az építkező hatalmas ösz- szegbe kerül, de ki-ki hozzájárulhat lehetőségeihez mért forintokkal. Hogy olyan Nemzeti Színházunk legyen, amely a nemzet méltóságának megfeleljen, hiszen «z kultúránk, önbecsülésünk záloga is. Kriszt György ■ Heti filmtegyzetb Az utolsó metró Catherine Deneuve és Gerard Depardieu Az utolsó metró cimű filmben Francois Truffaut filmje első képsíkban úgynevezett atelier-mű: a színház belterjes világában játszódik, egy készülő bemutató körül forog, s előfordul benne a szinte kötelező szerelmi háromszög is, az igazgató, annak szép, szőke színésznő felesége, s a társulat új, fiatal, férfias hősszerelmese között. A többi kellék is megvan: törtető kis kezdő színésznő, akibe beleszeret a jelmeztervezőnő; erőszakos kritikus, akit végül is jól helybenhagy a hősszerelmes; mulatságos színházi mindenes* asi mindent lát és hall, de vak és néma, ha szükséges — satöbbi, satöbbi. Persze ennyi sem lenne kevé^, hiszen Truffaut kiélheti nosztalgiáit a színpad, a színház iránt, amint tette azt a film világának fonákját is megmutató Amerikai éjszakában. Csakhogy Az utolsó metró 1942-ben játszódik, a már két esztendeje náci megszállást szenvedő Párizsban, s ez más fénytörést ad a történetnek, a szereplők magatartásának, az egész filmnek. Az igazgató így nem csupán egy színidirektor, hanem egy Németországból menekült, üldözött zsidó férfi, akit Párizsban is utolér a náci fajüldözés, ezért saját színháza pincéjében bujkál, ahová esténként élelmet és szerelmet visz neki a szép szőke árja feleség. S a hősszerelmes színész sem csak jó színész, aki törvényszerűen beleszeret a partnerébe, hanem a francia ellenállási mozgalom tagja is. A színházat pedig egy este felforgatják a Gestapo-ügynö- kök, keresik az igazgatót. Veszélyek, sőt, életveszedelem árnyékában zajlik hát a kis színház mindennapi élete, s naponta sokkal meggyőzőbb —, mert nemcsak a tapsok tétjére menő — alakításokra kényszeríti az élet a színészeket, mint amilyent a színpad elvár tőlük. Mint ahogyan naponta nagy alakítást kell nyújtania mindenkinek azokban az években, hogy életben maradhasson, átvészelje a náci megszállást, az Üldözést, a kivégzéseket, az elhurcolásokat, a koncentrációs táborokat. Truffaut korabeli híradók, dokumentumfilmrészletek időről időre történő bevágásával állandóan jelzi is ezt a másik világot, s ezt az állandó készenlétkényszert. Az utolsó metró tehát háborús atelier-film. A szörnyűségeket ugyan nem ábrázolja, csak áttételesen, a híradók képsoraiban, de ott vibrál a filmben a vészterhes korszak feszültsége, mely megnehezíti az emberi kapcsolatokat is, próbára teszi az emberi érzelmeket is. Truffáut mesterien teremt légkört, remekül érzékelteti, hogy a színház bennünk van, általunk létezik, s mi is benne vagyunk a színházban. Kellően adagolja a finom érzelmességet is, és megfelelően csavarja izgalmassá a cselekményt is. (A záró nagy csavarás különösen remek; a gyakorlott mozinézőt is alaposan meglepi.) Színészei kiválók: Catherine Deneuve nemcsak varázslatosan szép érett asszony, hanem a játéka is varázslatos; az ügyeletes férfisztár, a mackós Gérard Depardieu néhol a fiatal Jean Gabint idézi emlékezetünkbe, Heinz Bennent pedig csupa intellektuális fölény és bölcs rezignáció az igazgató szerepében. Fitzcarraldo Megnyerőén egzaltált film egy egzaltált emberről, akinek az a rögeszméje, hogy az Amazonas vidékének istenhá- tamögötti, sáros, koszos fészkében, Iquitosban, operaházat akar építtetni, s e dzsungelbéli operát a nagy Caruso vendégszereplésével óhajtja megnyitni. Werner Herzog, a film írója és rendezője, maga is egzaltált, vagy inkább fanatikus művész. Nem is tagadja, hogy főhősében, az ír származású Fitzcarraldóban önportrét is rajzolt. Akárcsak hősét, őt is izgatják a majdnem lehetetlen vállalkozások. Maga a film is ilyen volt: a sztori középpontjában állt egy hatalmas folyami hajó átvon- tatása egy ősvadonnal borított meredek herben, s ezt a vontatást a maga teljes valóságában kellett megszervezni és filmre vinni. Herzog tehát a brazíliai őserdő kellős közepén szabályosan átvontatta- tott egy hajót az egyik folyóról a másikra egy áthatolhatatlan dzsungelén. Végigcsinálta azt, amit hőse. Vállalkozott a lehetetlenre és ő győzött. A győzelemmel Fitzcarraldo ugyan nem sokra ment,, de Herzog bebizonyította, hogy a megszállott, fanatikus ember képes lehet túlemelkedni a valóság törvényein. Fitzcarraldo, az enyhén eszelős operamániás ír, már figurájával is maga az irrealitás ebben az embernyúzó dzsungelvilágban, melyből elképzelhetetlen vagyonokat varázsol-, nak elő a kaucsukültetvények urai, akiket épp ezért csak a pénz és a még több pénz — s esetleg még az ital és a nők —, érdekelnek. Ez a keszeg, vörös hajú, lobogó szemű, megszállott ember egy középkori szent egzaltált rajongásával csügg az operán, ami megint csak maga az irrealitás ebben a' környezetben. S ha operát építtetnie nem sikerül is, a hegyen átvontatott hajón azért megvalósít egy operaelőadást: elhozatja a Manaosban vendégszereplő olasz operatársulatot, s az Amazonason úszó hajón felcsendül Bellini operája, a Puritánok. Az álomból mégiscsak valóság lett. A film azonban nemcsak egy rokonszenves őrület esetrajza. Herzog a légkör megteremtésében is emlékezeteset alkotott. Iquitos sártenger utcái, a fából ácsolt • paloták, az óriási folyam élete naturális és mégis költői színeket kap. A fantasztikus hajóvontatás képsorai pedig alighanem filmtörténeti jelektösé- gűek; én csak az Andrej Rubljov harangöntés-képso- raiban láttam hasonló remeklést. Külön tanulmányt érdé meine a Fitzcarraldót meg személyesítő Klaus Kinski játéka —, akit egyébként Herzog Woj/zeck-filmje hősekén! is láthattunk már. Takács István
