Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-03 / 208. szám
— 8 PEST MEGYEI HlRLAP MAGAZIN 1983. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT / < Művészetének kedvelői, kortársai jó hír hozójának tartották Czóbel Bélát. Születésének centenáriuma alkalmából mást sem emlegethetünk, mint amit róla mondtak és írtak hírei kapcsán, hogy a világ gyönyörűséges, hogy kívánatos az asszonyt test, hogy szép a kert és a kertben az asztal és a kenyér meg a bor az asztalon. S ha ehhez hozzátesszük, hogy élete végéig erről beszélt, festett és rajzolt, akkor azt is megtudhatjuk, hogy nagy-nagy szeretettel élt amiágban — Párizsban csakúgy, mint Szentendrén —, mint ahogy adományai mellett ő is kedvességre, megértésre, emberi szóra vágyott. Amikor ezekben a napokban rá emlékezünk, nemcsak az embert szemlézzük, hanem újra és folyamatosan szemügyre vesszük művészetét. A Vigadó Galéria, a szentendrei Műhely Galéria, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár kiállítása ebben segít minden érdeklődőt. Ma a művész szentendrei szobrát koszorúzzák meg, sétányt neveznek el róla, emlékülést tártanak tiszteletére a városi tanács dísztermében. Holnap fővárosi szülőházának udvarán avatják mellszobrát, az Október 6. utca 3. alatt. Könyvek értékelik munkásságát, reprodukciók öregbítik hírnevét. A tisztelgők közé sorakozunk fel most mi is, amikor megpróbáljuk megidézni szellemiségét — szavakban és képekben. AZ ALKOTÁS EGY PILLANATA Horgas Béla'Öt vers Cz. B; festményeihez így látták a kortársak SZENTENDREI VÉNUSZ szentendrei vagy párizsi a Vénusz dombja szőke vörös vagy éjsötét dombja dombok domborulatai közt a dobogó őshazából hold alatt fölmerül tüzel altat és a test tétova idomait hajlítja csípőt combot kart nyakat kezet ágyat szobát házat — hajlítja mind CSENDÉLET gyümölcsök párája nehezíti a csendet laza levelek héjak abroszok süppednek tompa homályba izzás se lenn se fönn mindenütt középen és mégis a kancsó a kancsó a korsó az üvegkék nyakas váza és mégis a háttér tömör tapadása izgatott tárgyak testek hallgatása TÖRÖKVÖLGY lomb zöldje fű zöldje ház ég selyme föld teste völgy — ablakszemünk láss a világba keress a tájban kapaszkodót nyüzsgő növényben jó nyugalmat figyeld a fatörzsek függőlegesét ágbogak hagyományos rajzát tűzfalak tetők laza mértanát A Dunakanyarban NŐI FEJ S zentendrei alkotóműhelyében, amely mintha a Montparnasse- ról Tépett volna a szépséges Dunakanyarba — nem találom. Másik műtermében, a szabadban akadok rá. A hirtelen jött jó időt kihasználva a Duna felől festi a tájat Czóbel Béla. Éppen ma, szeptember negyedikén ünnepli nyolcvanharmadik születésnapját. Az idő csak tömzsi alakját görbítette meg kissé. Egyébként fiatalos, mozgása élénk. — Nem panaszkodhatom. Eddig még betegség nem tudott levenni a lábamról. Az autót is biztosan vezetem. De — hogy őszinte legyek — már lassabban dolgozom, mint néhány esztendővel ezelőtt. Ebben a korban nehezebb összpontosítani. Igaz, most már higgadtan tekintek vissza arra, amit csináltam. Sok mindent kritikusan ítélek meg, azonban mégis megnyugtat az, hogy végeredményben sikerült valami olyasmit tennem, ami állja a sarat a múló időben. Beszélgetés közben összerakódnak az ecsetek és a kis faládába kerülnek, melyhez a festőpaletta szegődik. Magam az áLlványt szorítom a hónom alá és a vásznat fogom, s elindulunk a közeli ház felé. A kert almafáinak szelíden hajló ágai szinte dédelgetve fogják körbe a kis emeletes lakot. A Dunáról visszatükröző őszi napfény mintha megsokszorozná a virágoskert már bágyadozó pompáját. Színeinek és tónusainak lazaságukban is Összefogott lágy harmóniája, az a megragadó költőiség jut az eszembe, melynek az idős művész oly utánozhatatlan mestere. A műterembe lépve vásznak, frissen ácsolt keretek fogadnak. A legtöbb kép első kidolgozásban. Az utolsó ecsetvonások még hátra van- i, nak. Az alacsony mennyezetről erős 1 fényű, bura nélküli villanykörte ereszkedik le zsinórján. Nekem kevés képem van. Műveim szerte a világban. Genfben például egy magángyűjtőnél tizenöt, a chicagói galériában pedig ötvenhatvan, . Párizsban ugyanennyi. Ugyanakkor sok művem elveszett. Igaz, ebben én is ludas vagyok. De leginkább a két világháború tépázta meg elkészült munkáim sorát. Itt nagyon kevés vásznam van! Szívemből örülök a szentendrei múzeumban most rendezett, munkásságomra visszatekintő kiállításnak, sajnos ez az anyag meglehetősen jelentéktelen ahhoz, hogy művészetemről valóságos képet adjon. A szentendrei ház nyaranta ad otthont a mesternek. A téli hónapokban Párizsban üti fel tanyáját. Amit nyáron alkotott, a szentendrei táj, magának a városnak meghitt hangulatú utcarészletei a Galleri Zakban tűnnek föl, ahol rendszeres kiállítása van. Párizsból megtérve viszont a kinti hangulatok oldódnak a hazai környezet mindig újszerűén jelentkező élményével. — Az idén november vége felé készülök vissza Párizsba. A mostani nyár nem kedvezett. Sokszor volt rossz idő. Itthon tizenöt-húsz képet szoktam festeni. Ennyi a művészeti útipoggyászom. Ha megérkezem Párizsba, azonnal kiállítok valahol. Nemcsak a táj érdekel, hanem minden, ami élet. Elsősorban a megoldás izgat, ez lendíti szárnyra képzeletemet. Elég egy tárgy, hogy kialakítsam a teret, a formát, s hogy megtaláljam a színek összefüggéseit. B úcsúzom a meghitt hangulatú műteremtől. Bemegyünk a városba, a Ferenczy-múzeumba, amely szintén évfordulóhoz érkezett. Éppen tizenöt esztendős. Az első emeleti kiállítási helyiségeknek az ajtaja még zárva. Rövid időre mégis megnyílik előttünk. A folyosón Czóbel Béla rajzai és akvarelljei. A belső szobákban a vásznak. Az első, ami szembetűnik, az Ülő férfi. A fiatal művész munkásságának egyik jellegzetes alkotása. A falakon körben pedig mindaz, amelyhez itthon hozzá lehetett férni. Részben a Nemzeti Galéria, részben magángyűjtők tulajdona. Mindez szépen rendezett. Szel- lős, áttekinthető. Az egész napos látogatás végén a múzeum előtt, az utcán búcsúzom Czóbel Bélától. Korát meghazudtoló frisseséggel ül világoskék Renault- jába és int üdvözletét a volán mellől. SZOMBATHELYI ERVIN láss mert indulunk tárul a völgy fordul elénk hosszában végig a völgy megyünk és elhagyjuk a völgyet el KÉKRUHÁS NÖ ^ nevezzük — lehet — Kékruhásnak (lehunyt arcán a fény hogy átfut) kereszteljük el Mákvirágnak (egy nő egy nő egy ismerős hölgy) üljön a cirkusz páholyában jöjjön valami pulóverben álljon csöndesen nézzen oldalt lépjen előre dőljön hátra úgy most vissza most marad marad tartja a törzs a hosszú nyakat tartja a fej a súlyos hajat (egy nő nevezzük Kckruhásnak) ÜLŐ PARASZT a színek a zöldek és a sárgák — az érett fény kitapogatja árnyékkal kétszerezi a formát lombokon átsüt melegít ülő parasztot álló asztalt dőlt kerítést ligetes rétet és erdőt foltokban érint — a színek a fű- az Ing- a deszka-szín a pillanat édes szimmetriája parázson élő nyár éjszaka is sugárzó hő melegség színek reggeltől estig borvörös dél tengernyi szín tündöklések tere hogy belesárgul az irigy idő „Kerestem az abszolútat, a teljest, a tökéletest, de a művész csak egy határig tudja elérni, a belső érzéseket a látási viszonnyal összehozni. Ez a mi küzdelmünk. Festészetem a ttadítióban van, ez teszi újjá, utánoztam a régieket, ezért egyéni.” (Czóbel Béla) „Kedves Czóbel Bélám — emlékszem az őszi Szalonban kiállított vásznaidra, á Függetleneknél, a Fau- ves teremben. Most akkori sikeredet kívánom neked.., Szívélyesen üdvözöl baráti kézszorítással: Picasso. Cannes, 1956. I. 27.” „Czóbel Béláról az az érzésem, hogy szinte vérezni kezdenek tárgyai a keze alatt, úgy tépdesi őket anyag-, szín- és formaszeretete mohóságában." (Füst Milán) „Czóbel úgy szerény, mint az erős emberek, akiknek nincs szükségük rS; ‘■hogy világgá' fitogtassák'rugalmas izmaikat, támadásra és védekezésre egyszerre kész fogásaikat.” (Kassák Lajos) „Festészete, mely egy magányos művész belső életének tiszta kisugárzása, maradandó, mert egy mélyen emberi festő műve.” (Dunoyer de Segonzac) VARGA IMRE: CZÖBEL-EMLEKEREM „Czóbel semmi engedélyt nem tesz a divatnak... A nyugalom és a szelídség — amelynek az erő legbiztosabb jelei — jellemzik Czóbel művészetét.” (Claude Roger-Marx) x. v „Hála tudós festői nyelvezete pazar pompájának, a magyarok közül a legfranciább és a festők közül a legkevésbé exhibicionista már régóta elfoglalta helyét az Ecole de Paris legeredetibb sorában, azaz századunk európai festészetének történetében.” (Georges Besson) Egyaránt csodálja Budapest és New York Az életöröm lírai festője Munkácsy Mihály óta nem volt talán még egy olyan magyar festő, akit Párizs, a világ képzőművészeti fővárosa, annyira elismert volna, mint a most száz éve született Czóbel Bélát; és aki mégis, hosszú életen át mindvégig ragaszkodott hozzá, hogy hű fiának tartsa szűkebb hona. Életrajza bővelkedik ugyan külhoni vándorlásokban, utolsó évtizedeiben azonban mindig idehaza (1939-től Szentendrén) találja meg erőre és munkára ihlető igazi otthonát. Élő és termékeny kölcsönhatás jelképe Czóbel egész életútja, a magyar festészet európaiságának szimbóluma 6, egy kapcsolatrendé, melyben egyszerre szolgálja minden a honit, és tőle elválaszthatatlanul az egyetemeset. Az impresszionisták aprólékos látványmásoló igyekezetét olyannal váltja fel, amelyben (elsősorban a színek segítségével) maga a kép, ez a kétdimenziós csoda lesz öntörvényű új valóság. Nem látványt másol tehát, bármilyen magas fokon is, hanem új látványt teremt. Czóbel képein nincs szavakkal elmondható történés, nincs az a sokat emlegetett „irodalmiasság”, nem életepizódok vannak megfestve, hanem (használunk súlyos szót) életesszenciák, életlényegek, mindig a létezés komoly öröméből. Minden tárgynak és foltnak, akár az előtérben, akár hátrébb áll, a vásznon egyenlő súlya és szerepe van: a szépség érdekében átrendezett realitás. Egy következetes, maga útját járó, halk és szemérmes művész lírája sejlik elő a csend és a, nyugalom érzelmeivel, tartózkodón. 0bből kifolyólag képei nem adják meg magukat könnyen, de ha a megismerés tiszta szándékával s elmélyüiten közeledünk hozzájuk, kimeríthetetlen életörömükből boldogon juttatnak nekünk is. Sz. Gy. ÜLŐ AKT LEGYEZOS LÁNY
