Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-27 / 228. szám
It'.líT V x/iím ap 1983. SZEPTEMBER 31, KEDD Szekéren a szjiokoszorú Szüreti kavalkád Tahitótfalun Megelevenedett ősi szokások Ezüst fényű a folyó. Az őszi nap megvilágítja a Dunakanyart. Reggeli csönd ül a tájon, majd a konyhák, a kiskertek neszeivel megindul az élet. Ez a hétvége mégiscsak másképpen kezdődött Tahitótfaluban, mint egyébként. Szüreti mulatságra készül a falu, hogy megidézze a hajdani szokásokat. A nagyapák meséi Az ősi szokások nem elevenednek fel öntörvényűén. Kiváltképp akkor nem, ha a természeti csapások is a feledést segítik. A hajdani krónikák még arról énekelnek, hogy Mátyás király reneszánsz kódjából tahi bor csurgott. S a sziget és a Pilis bíbor leve ringatta mámorba a hajdani mulatozókat. A múlt századba^ a filoxére pusztítása nyomán sokáig hiányzott a szőlő a környékről. Most már van, a Bogonháti dűlőben éppen termőre fordul egy fiatal ültetvény. Csakhogy a szőlőművelés nem csupán munkával jár: a szüret idején a mulatság jelezte, érdemes volt egész esztendőben bíbelődni. Nem elég a kívánság, hogy legyen ismét szüreti vígasság, azt meg is kell szervezni. Tahi- tótfaluh a művelődési ház mindenkori igazgatója vállalkozik arra, hogy felkutassa azokat, akiknek emlékezetében még élnek nagyapáik meséi, s összetoborozza a lovasokat, megtalálja, ki legyen a szüretbíró, s milyen műsorral szórakoztassa az egybegyűlteket. Bállá Ferenc, a művelődési ház vezetője egy esztendeje jött (a szigetre, s már akkor elhatározta, hogy a tavaly elkezdett szüreti mulatságot minden évben megrendezi. Ragyogó napsütést rendelt meg erre az alkalomra, s nem a szervezők tehettek arról, hogy a szombat délelőtti órákban bizony nem sokan érdeklődtek. Pedig szórakozás akadt éppen elég. A délelőtt a gyerekeké volt. Ott, ahol a tahi híd a Duna-partról a szigetre kanyarodik, állott a szabadtéri színpad. A Népszínház művészei a Varázsdoboz című gyerekjátékkal lepték meg a legkisebbeket, ezt kórusmuzsika követte, majd a lemezlovasok mérték össze tudásukat. Díszes szőlőkoszorú Délutánra megelevenedett a környék, sokan érkeztek a szigetről, s az errefelé kirándulók is meg-megálltak. — Ezt a mostani mulatságot is kísérletnek szánjuk — mondotta Bállá Ferenc. Amíg a szabadtéri színpadon a Ludas Matyi országjáró fórumának résztvevői álltak a mikrofon elé, s a Rajkózene- kár és a táncosok léptek színre, a faluban a művelődési ház udvarán fölsorakozott a felvonuló szüreti népség. A kavalkád közepette az ütött- kopott ház is mintha kellemesebb látványt nyújtott volna, mint máskor. Benn, az egyik teremben Ütő Béla és Sárik László a szőlőkoszorút díszítette. S arra a kérdésre, hogy a fiatalemberek honnan tudják, miképpen is készül, Ütő Béla ezt felelte: — Ez már hagyomány. A szőlőfürtökkel, pántlikákkal feldíszített szüreti koszorút — amelynek közepében egy üveg bor is függ — lovas kocsi viszi a felvonuláson. Majd estére visszakerül a bálba, ahol a cső'-’lánvok őrzik. Aki csen belőle, ein veri m4ltó büntetését, amelyet a szüretbíró ró ki. Csörgi Sándor, a fogatok gazdája és Csörgő Mihály, a lovasok szervezője jóleső érzéssel néztek végig a meneten. A hajdani viseletbe öltözött lovasok bemutatója volt a nap fénypontja, amikor mutatványszámba menő gyakorlatokkal kápráztatták el a közönséget. S miközben a vidám menet felsorakozott a kis utcában, az udvaron izgatottan próbáltak a szigetmonostori kisiskolások. A nap fénypontja — Látszik, hogy nem gyakoroltunk a nyáron — mentegette tanítványait Kis Károly, a csoport vezetője. Kissé távolabb a nyugdíjas Gál Sándor éppen tüzet rakott a bográcsok alatt. — Mire a menet visszaér, legyen harapnivaló — magyarázza Gál Sándor, majd elmondta, milyen ízesítőkkel fűszerezte a paprikást. — Tavaly is magam főztem a mulatók étkét. A falu apraja-nagyja kinn tolongott. A vidám felvonulást szívesen végignézték. A hídon végigporoszkáló lovak és fogatok látványa valóban szép volt. S ha a szüret el is maradt ha mustot nem is kóstolhattak, mégiscsak szüreti mulatságon rophatták este a tahiak a táncot. A szervezők örömére, ha lassan is, de mégis megjelennek a hajdani szokások, s a maiakkal ötvöződnek Erdősi Katalin Nagy István grafikai műhely Avatás fehér asztal mellett Nem volt zártkörű rendezvény, bár igaz: csak szűk szakmát érintett. Végül is a múlt szombaton összesen tízen ültük körül a szendvicsekkel és üdítőkkel bőkezűen terített asztalt. A hófehér, mezítelen falak szépségre vártak és a szobában körös-körül minden rendkívülien tiszta volt, a polcokon glédába álltak a dobozok, szerszámok; két fényes dróton facsipeszek sorakoztak ... Vannak látványos események, amelyeket hamar el- hullajt a felejtés, s akadnak csöndes ünnepek, amelyeknek hangulatát sokáig őrizzük. Dobáson, a Kossuth művelődési központban négy nappal ezelőtt szerény avatás volt: elkészült a Dél-Pest megyei Nagy István képzőművészeti csoport grafikai műhelye. Szám-tanpélda Síkfényképezésre alkalmas fotóapparátus, lemezhívó és nagyító, szitanyomógép és kis méretű nyomdagép kerítette körbe a szobát, középen pedig a vendégváró asztal. S akik ültek mellette, azok valameny- nyien jól ismerték egymást a megye különböző művelődési házaiból. Kicsit mégis elfogó- dott volt a hapgulat, talán azért, mert ünnepeltünk. — Az volna az örömteli, ha ennek a műhelynek az állandó használata fémjelezné értékét — mondta avató beszédében Zsadányi László, a dabasi járási hivatal művelődésügyi osztálvvezetője. — Az Országos Közművelődési Tanácstól kanott százezer forintot a Nagy István csoport, a dabasi grafiA már önálló zsámbéki főiskola épülete A FŐISKOLA ELSŐ NAPJA Mint már hírül adtuk, a ■ Népköztársaság Elnöki Tanácsának szeptember 23-i törvényerejű rendelete szerint az idei tanévtől az Esztergomi Tanítóképző kihelyezett tagozata Zsámbéki Tanítóképző Főiskola néven önálló felsőoktatási intézményként működik tovább. Pest megye új főiskolájának az első oktatási napja a tegnapi volt. Alig csitult el a nagy esemény, az ünnepség keltette öröm ezernyi megnyilvánulása — máris dolgos hétköznapok köszöntöttek a zsámbékiakra. Az előadások, a gyakorlatok, melyeken először mérettetik meg a jelölt, a holnap tanítója. Az órakezdésig van idő tereferére kai műhely létrehozására. A helyi népművelők — elsősorban Boross Endre — és Orczy József grafikus hivatásszerete- tének köszönhető, hogy a jelenleg kétszázezer forint értékű műhelyt kialakították. Segítséget kértek és kaptak például a Fehérakác Termelőszövetkezettől. az Elektrofém és a Pefém községi üzemeitől, de nemcsak pénzben, hanem munkában is, a gépek elkészítéséhez, összeszereléséhez. Bizonnyal a befektetett munka tette ünnepivé a délelőtti hangulatot. Kecskés Annamária igazgató azt is elmondta, hogy a műhelyt közművelődési célokra is fel akarják használni. Megismerkedhetnek a grafikai technikákkal a képzőművészeti szakkör tagjai, és az immár hagyományos középiskolai képzőművészeti tábor résztvevői, s már megkezdték egy textilnyomó szakkör szervezését is. Szívesen várják látogatóba az általános iskolásokat és a Dabasi Nyomda tanulóit, akikkel rendszeres együttműködést szándékoznak kialakítani. Különös szám-tanpélda képletével találkozhattunk Daba- son: viszonylag kis összegből szervezéssel, áldozatkészséggel, másokat is vonzó társadalmi munkával tekintélyes értékű, profi szintű műhelyt hoztak létre. Sőt ebben az évben a Nagy István csoport tagjai térítés nélkül használhatják az új intézményt, mivel a megtakarításból alapanyagot vásárolnak. Mozgásirányok Ez utóbbi gondolatkör mindenkiből kiváltotta a vitatkozó kedvet, s eljutottunk a Nagy István csoport alapvető problémájához. Ki lesz a műhely fenntartója? Ki teremti elő a működtetéshez szükséges pénzt? Ki kezeli az esetleges bérmunkákból származó bevételt? Kinek fizessék be később a tagok a felhasznált anyagok egy részének ellenértékét? Ezek a kérdések mind megválaszolásra várnak, mert a Dél- Pest megyei csoport nem tekinthető hivatalos nyelven szólva jogi személynek, tehát bankszámlát se nyithat, gazdálkodást nem folytathat. Nagy gond, hogy a csoportnak csak elméletileg létezik szervezeti formája, amely nincs szinkronban a gyakorlati működéssel. Alapszabály-tervezet már több is készült, de egyik sem bizonyult elfogadhatónak. Hosszú évek óta képlékeny, át- és megfoghatatlan állapotban működik a Nagy István csoport, amelynek eddigi tevékenysége jószerével ae évente egyszer megrendezett kollektív kiállításban merült ki. A három regionális központ — Cegléd, Gyömrő, Dabas — már-már elszakad egymástól, s ezeken belül is kisebb csoportok alakulnak, miközben néhányan az egységes arculat megteremtésén fáradoznak. Az első regionális műhely létrejötte reméljük kényszer- pályára helyezi a Dél-Pest megyei képzőművészek ügyét. Nem sokáig halasztható a csoport szervezeti, jogi helyzetének rendezése, már azért sem, mert a dabasi után előbb- utóbb fel kell avatni még két műhelyt. No és a többi Az Országos Közművelődési Tanács ugyanis összesen háromszázötvenezer forintot adott, amelynek felhasználásáról november végéig el kell számolni. Hosszas — és felesleges — huzavona után kezdődött meg a gyömtői szobrász- és öntő- műhely kialakítása egy már meglevő, erre a célra alkalmas épületből. A jelenlegi állapotokból kiindulva aligha hihetjük, hogy az idén megkezdi működését ez a bázis. Cegléden viszont helyiséget nem találtak a festőműhelynek. Pontosabban, amit kijelöltek, abban jelenleg is általános iskolai oktatás folyik, de a közvetlen közelmúltban találtak egy másik, valóban használaton kívüli épületet, ennek helyre- állításához még hozzá kell kezdeni. Gyömrőn és Cegléden, ha még — megfontoltan — el is tudják költeni a kapott pénzt, a felszereléseket akkor is raktárakban kell tárolni. No és a többi? A dabasi műhely átadásán mindössze hárman jelentek meg a járáshoz tartozó tucatnyi Nagy István csoportos alkotók közül. Meghívót kaptak. S kaptak volna szívélyes fogadtatást Is. Dabason várják a képzőművészeket. Néhány hónap múlva már pihenővel és éjszakai szállást adó két vendégszobával is. Kriszt György Tv-FIGYELŐ' Tanár és diákjai a matematika-előadáson Kollégisták indulnak az előadásra Barcza Zsolt felvételei Kis fórum. Igazán nem kell sok minden ahhoz, hogy néhány régi barát élvezze egymás társaságát. A körbe ült asztalnál elég csak felröppenteni egy valamennyiünkkel kapcsolatos anekdotát, s ha ennek poénja elcsattant, máris ott csörgedeznek az újabb történet mondatai, amelyekre aztán még nagyobb kacaj a válasz. így van ez a családi otthonokban, sőt pontosan így alakulnak a dolgok a televízió stúdiójában is, lettlégyen az egyik, mozgalmas ifjúságába visszarévedő meghívott igazságügy-miniszterünk, dr. Markója Imre, a másik emlékező dr. Nagy Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese, a harmadik sztorizó pedig dr. Tóth Károly vállalati jogtanácsos. Aki az elmúlt pénteken este végigmosolyogta A mi kis fórumunk című, televíziónk történetében eleddig páratlannak mondható jogásztalálkozót, az igazolhatja, hogy a kényszerűen tovahagyott fiatalságára éppen olyan könnyes-kuncogó derűvel néz vissza a paragrafusok kiváló szakértője — sőt, azok megalkotója — is, mint azok az állampolgárok, akiknek védelmében az említett törvények, szabályok megszületnek. Első megállapításként tehát azt fogalmazhatta meg az előfizető, hogy lám, lám, ezek a főbb, sőt legfőbb jogászaink is milyen kedves magánemberek. Ha kell, diák módra heccelik egymást, s ha kell — lásd az igazságügy-miniszteri —, minden érdeklődőt bevezetnek a borsótisztítás műhelytitkaiba. Második megállapítás gyanánt azonban az is észre kell vennünk, miszerint azért az sem egészen véletlen, hogy éppen ők töltenek be ilyen felelős tisztségeket. Két viccecske közöt ugyanis óhatatlanul a mikrofonokba mondtak olyan, i szakmájukkal rokon ismereteket is, -amelyekből egyértelműen kitetszett: aki szól, a: amúgy, hivatali íróasztaláná — alkalmasint a bírói pulpituson — a szakemberek szakembere; igazi profi. A harmadik konklúzió viszont úgy fogalmazható meg, hogy a; ilyen, magánembernek iger szimpatikus, beosztásukat tekintve pedig fölöttébb tekintélyes valakiket minden különösebb veszély nélkül oda lehel telepíteni a kamerák elé azor egyszerű okból, hogy a maguk módján megnyilatkozzanak Ha egy olyan közismerten okos és szintén közismerten humorkedvelő műsorvezető Vállalja a beszédfonal gombo- lyítását, mint Heltai András, akkor ebből a purparléból csak valami jó dolog sülhet ki. Humor? A remény és a kérés szókettőse kívánkozik a papírra akkor, amikor a Szeszélyes évszakok című sorozat kerül szóba. Mégpedig olyan vonatkozásban, hogy egyaránt reméljük és kérjük: ennek az izzadmányos álhumorizálásnak szakadjon már vége. Akácz László
