Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-16 / 219. szám
1983. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK DUNAKESZI ^omap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Népszerűbb Istt az újítómozgalosn Elsők voltak a versenyben A Minisztertanács július elsején hatályba lépett, újításokról szóló rendelete közelről érintette a Dunakeszi MÁV Járműjavító Üzemének kollektíváját is. A múlt héten tartott újítási ankéton Petri Lajos ismertette a vasúti újítási szabályzat tervezetét. Elmondta, hogy ezután a jogszabály módot ad a műszaki megoldások újításként való elismerésére. A tervezettel kapcsolatban többen kifejtették véleményüket, kor- rigálási javaslataikat. Az üzem termelési főmérnöke, Gyepessy Ferenc értékelte az újítók eddigi tevékenységét. Ésszerű javaslataik , következtében tavaly elsők lettek a ha- zai járműjavítók közötti újítási versenyben. Idén. az első félévben 87 újítást tudtak realizálni. Ezen túlmenően, a júliusi újítási hónapban 31 pályamunka érkezett elbírálásra. A három, legtökéletesebb műszaki megoldásért járó díjat Kárpáti László, Matány Gábor és Gyetván András — Lányoknak h A Dunakeszi Hírlap legutóbbi számában tévesen jelent meg, hogy a lányok nem indulhatnak a szombaton délelőtt tíz órakor kezdődő Futakeszi kocogóversenyen. A felnőttekkel azonos távon, háromezer méteren versenyeznek. tőkés importot helyettesítő készülékéért, és a Dödör, Gres- kovits, Kormos trió kapta. Negyvenhármán részesültek még anyagi elismerésben. Az új jogszabály lehetőséget biztosít a műszaki értelmiség fokozottabb bekapcsolására az újítómozgalomba, s munkájuk szélesebb körű anyagi és erkölcsi elismerésére. A bkásssőVeíkezslek gondjai Miért nem közös a közös költség? A városi tanács végrehajtó bizottságának e havi ülésén az egyik napirendi pontként a lakásszövetkezetek működéséről és állami törvényességi felügyeletéről készült beszámolót vitatták meg. A Dunakeszin működő négy önálló lakásszövetkezetben felmérték, hogy rendelkezésre állnak-e azok az iránymutatások, szabályzatok, melyek a zavartalan működést biztosítják. A vizsgálat során megállapították, hogy minden szövetkezet rendelkezik jóváhagyott alapszabállyal, valamint szervezeti- és működési szabályzatot és házirendet is készítettek. Hiányosságok mutatkoztak azonban a tűzrendészeti, pénztárkezelési, irattározási, leltározási és munkaügyi szabályzatok készítésében. Valamennyi szövetkezet a közgyűlés által jóváhagyott költségvetés alapján dolgozik. Gazdasági helyzetüket azonban nagyon megnehezíti, hogy néhány ‘lakástulajdonos évek óta nem fizet közös költséget, s így jelentősen csökkentik a lakásszövetkezet által felhasználható pénzösszeget. A harmadik éve önálló, Iskola úti 86 tagú lakásfenntartó szövetkezetben hatan beköltözésük óta nem járultak hozzá a közös kiadásokhoz. Együttes tartozásuk jelenIFigyelmesen, aprólékos gonddal Módszerek az egész országnak Ma (egyen kiszolgáltatott Míg azonban az átlagostól eltérő viselkedésitek tartózkodást ébresztenek, a jóformán teljesen védtelen értelmi fogyatékosok évszázadokon keresztül a legdurvább tréfáknak, általános megvetésnek voltak kitéve. A többnyire munkaképtelen, kegyelemkenyéren élő fogyatékos a lét- fenntartásához szükséges falatok mellé kapott otromba viccektől, csúfolódásoktól is szenvedett. A családra is aránytalanul nagy teher hárult — s hárul ma is —, ha otthon akarnak gondoskodni önálló életvitelre képtelen hozzátartozójukról. Ellátásán kívül állandó felügyeletről is gondoskodni' kell. Társadalmunk — sok más szociálpolitikai intézkedés mel. lett — az értelmi fogyatékosok helyzetének megoldását is célul tűzte maga elé. Jelentős állomás volt ezen az úton a Dunakeszin épült Értelmi Fogyatékosok Országos Foglalkoztató Intézete, melynek életéről és munkájáról — bár nap mint nap találkozhatnak az intézet gondozottaival — keveset tudnak a helybeliek is. Zárt és különös világ ez, s belső ügyeik — mint a családoké, nevelőotthonoké sem — nem tartozik a nyilvánosságra. Jelentőségéről azonban jó, ha tudomást szerez a környezete. — Intézetünk országos hail mvédelem, polgári védelem Helyben is nevezhetnek Szeptember huszonnegyedikén ismét sor kerül az immár hagyományos megyei honvédelmi, polgári védelmi és közlekedésbiztonsági napra. A megye minden területéről érkeznek majd az ipari üzemek dolgozói, a tanuló fiatalok. A nagyszabású, közös rendezvény megnyitására reggel nyolc óra harminc perckor kerül sor, a repülőtéren. Kilenc órától az üzemi csapatok mérik össze tudásukat, ügyességüket. Az autós és motorkerékpáros ügyességi, valamint a céllövő versenyre bárki benevezhet. A segédmotor-kerékpárosok a nap folyamán levizsgázhatnak és vezetői engedélyt szerezhetnek. Lesz légi bemutató, sárkány- repülők és ejtőernyősök szórakoztatják majd a közönséget. A színes programot fodrász és kozmetikus bemutató egészíti ki. Ugyanezen a napon és helyszínen eszperantó találkozót is rendeznek. Mozi Péntektől, 16-tól a Nagy siker volt sorozatból, az Egy szoknya, egy nadrág című magyar filmvígjátékot láthatják a nézők a Vörös Csillag Filmszínházban. Szombaton és vasárnap délután négy órától a Várkastély a Kárpátokban című csehszlovák filmparódiát vetítik. Hétfőn és kedden Szuperzsaru címmel színes szinkronizált olasz filmvígjátékot mutatnak be. Szerdán, 21-én, a Nosztalgia sorozatban a Fény a redőny mögött című 1965- ben készült magyar bűnügyi filmet láthatja a közönség. Csütörtökön, 22-én Ez igen! címmel amerikai filmvígjáték szórakoztatja majd a nézőket. Orvosi ügyelet Ma, holnap és vasárnap: dr. Maxin Mihály. Hétfőn dr. Varga Imre, kedden dr. Ben- cze, szerdán dr. Sárossy, csütörtökön dr. Debreczeni Loránd fogadja a betegeket. Az ügyeletet este hét órától reggel hét óráig, illetve szombaton reggel hét órától hétfő reggel hét óráig lehet igénybe venni. Telefon: 41-600, táskörrel, módszertani jelleggel működik — mondja dr. Stollár János igazgató. — Országszerte mi végezzük az alkalmassági vizsgálatodat tanköteles kor után, melyekkel megállapítjuk, milyen elhelyezést igényel a felnövekedett fogyatékos. A legenyhébb esetekben otthonról vagy a munkásszállásról úgynevezett védő munkahelyre veszik fel a fiatalokat. Itt ki- sebb-nagyobb segítséggel, felügyelet mellett ugyan, de a többiekkel azonos feltételek mellett dolgozhatnak. — A következő változat az intézeti elhelyezés. Ide azok kerülnek, akiknek az ellátásáról. múnkába járásáról a család nem tud gondoskodni, de még munkaképesek. Részben a környező üzemekben, részben pedig benti foglalkoztatóinkban dolgozhatnak. Akik már nem tudnak dolgozni, azok a felnőtt fogyatékosok napközi otthonába, egy szakosított szociális otthonba költöznek. Beviszik a világot A foglalkoztatókban kellemes beszélgetés, tánczene fogad. Figyelmesen, aprólékos gonddal végzik az egyszerű, mechanikus munkát. — Keresetük elegendő a nyolcszáz forintos gondozási díj kifizetésére, ruházkodásukra. s még némi zsebpénzük is marad — vezet végig a termeken Király Károly igazgatóhelyettes. — Természetesen a szabad idő eltöltéséről is mi gondoskodunk. A bentlakók közül sokan veszik igénybe a délutáni kimenőt, de vannak, akik nem vállalkoznak önálló sétára. A folyosókról három-, ötágyas szobák sora nyílik. Minden emeleten társalgó. A lakók rendszeresen használják a könyvtárat. Az udvaron kis kert, sportpályák, a teraszon székek, asztalok. Ez a presszó. — Gondozottaink, fogyatékosságuk következtében sok mindenből ki vannak rekeszt- ve. ami mások számára természetes — folytatja Király Károly. — Kevesen járhatnak például szórakozóhelyekre, hiszen viselkedésük gyakran erősen elüt a megszokottól. Ezért itt próbáljuk megteremteni számukra mindazokat a feltételeket, melyekre lehetőségünk van. Behozzuk az intézetbe a világot. Szakma vagy hivatás ? A városszéli ház lakói csendesen, derűsen élik rendezett életüket. Az intézet vezetői, a gyógypedagógusok és gondozók már közel sem olyan nyugodtak. — Kizárólag a gyógypedagógusok szakképzettek, az ápolók, munkafelügyelők hiába rendelkeznek szakmai képesítéssel, az értelmi fogyatékosokhoz nem értenek — magyarázza az igazgató. — Sok év gyakorlata, tapasztalat kell ahhoz, hogy közülük jó szakemberek kerüljenek ki, s ezt nem mindenki vállalja. — Jelenleg két üres gyógypedagógusi állásunk is van. S bár tudjuk, hogy Dunakeszin nem egy szakember él, aki a fővárosban, vagy Vácott dolgozik, egyikük sem kíván nálunk elhelyezkedni. Azok azonban, akik vállalták ezt a munkát, teljes felelősséggel csinálják. Tudják, a nálunk kidolgozott módszereket, tapasztalataikat új intézetek veszik majd át, s egyre több helyen oldódik meg hátrányos helyzetű embertársaink, s családjuk súlyos problémája. leg mintegy százharminc- ezer forint. S bár a szövetkezet bírósághoz fordult, csupán két esetben sikerült eredményt elérni: tartozásukat részletekben vonják keresetükből. Négy lakástulajdonosnak ugyanis már gyermektartásra, vagy OTP-kölcsön törlesztésre letiltották a fizetésük bizonyos hányadát. A hanyag tulajdonosok ellen jóformán tehetetlen a szövetkezet. A végrehajtó bizottság megvitatta a pénzügyi, terv- és munkaügyi osztály tevékenységét is. A beszámolóból kiderült, hogy a kettős könyvvitel és a gépi adatfeldolgozás jelentős terhet rótt az osztályra. S bár feladatkörük januártól az adó- és értékbizonyítványok kiállításával, értékbecsléssel is bővült, az ügyintézés mégis harmincnapos határidőn belül maradt. Ili óvodálsan Még két hete sincs, hogy átadták az új. Napsugár úti óvodát, de máris otthon érzik benne magukat a gyerekek. A képen Zalatnai Ákosné kíséri figyelemmel a nagycsoportosok játékát. Nyitás előtt a művelődési ház Bővül a foglalkozások köre Bár a nyári tatarozás még nem fejeződött be, itt-ott még festékesvödrökbe, szerszámosládákba botlik az ember a József Attila művelődési ház folyosóján, az épületet már birtokukba vették az évek óta működő csoportok tagjai. Rendszeresen próbál a fúvószenekar, a formációs és versenytáncklub, a férfikar, a Pinceszínház novemberi bemutatójára készül. Mint minden ősszel, idén is felvételt hirdet valamennyi művészeti csoport, várják az utánpótlást, a munkájuk iránt érdeklődő fiatalokat. Veres Gábor népművelő elmondta, hogy a szokásos tanfolyamokon kívül idén új kezdeményezéssel próbálkoznak. — A péceli és gödöllői siker után mi is megteremtettük a lehetőségét, hogy egyéves tanfolyamon szakmunkás-bizonyítványt szerezhessenek nálunk azok, akiknek munkájukhoz, hobbijukhoz, vagy másodállásukhoz erre szükségük van. Jelentkezőket várunk a műanyag-feldolgozói, villamos ív- és lánghegesztői, híradás- technikai alkatrészgyártó, forgácsológép-kezelő és tekercselő szakmákban képzettséget adó tanfolyamainkra. Amennyiben az induláshoz szükséges létszám meglesz, az oktatást azonnal megkezdjük. A nyugdíjas kirándulók klubjának vezetősége is várja azok jelentkezését, akik csatlakoznának programjaikhoz. A tagok minden hónap első és harmadik keddjén. 14 órakor jönnek össze a művelődési házban. Változatos, ismeretterjesztő előadásokból álló programjukat kirándulásokkal teszik érdekesebbé. Ha a felújítás befejeződik, a mozitermet, a színpadot is átadják rendeltetésének. S bár a művelődési ház október elejétől tervezi a nyitást, szeptember harmincadikán már a nagyterem a közönség rendelkezésére áll. A nyitó program a Kugli együttes koncertje lesz. Osztálytalálkozó Negyven év után együtt Szokatlan kezdeményezésről tájékoztatta szerkesztőségünket Szakáll Károly, dunakeszi olvasónk. Iskolatársainak osztálytalálkozót szervez, ami nem lenne még szokatlan, ha nem negyven évvel ezelőtt, az elemi iskola elvégzése után váltak Felnőtteknek, gyerekeknek ízes étel mellé jé szórakozás Kellemes meglepetés éri azt, aki mostanában felkeresi a Barátság útján nyílt Park éttermet A Pestvidéki Vendéglátóipari Vállalathoz tartozó üzlet vezetője elhatározta ugyanis, hogy új szolgáltatásokkal, szórakozási lehetőségekkel is várja a vendégeket A bokszokban elhelyezett mini tv-készülékek lehetővé teszik, hogy vacsora közben figyelemmel kísérjék a látogatók a nagyvilág eseményeit, ne mulasszák el a filmsorozatok megtekintését. A tv-adáson kívül helyi programok is lesznek. A legkisebbeket vasárnap délután fél háromtól várja a gyermek- disco, melynek műsorában rajzfilmek vetítésére, bábelőadásra is sor kerül. A fiatalok számára kedden és pénteken rendeznek disco- műsort, melyet videofilmek vetítése egészít ki. Az idősebb korosztály tagjait pedig szombat esténként ismert műv< szék szórakoztatják a vacsc ra mellett. Hamarosan külön étlap kínálja majd a különlegességek kedvelőinek äz ínyencségeket. A hagyományos ételek választéka sem csökken. A másod- osztályú étterem remélhetőleg áraival és új szolgáltatásaival egyaránt megnyeri majd a közönség tetszését. volna el útjaik. Az egykori osztálytársak névsorában azok is szerepelnek, akik csak egykét évig tanultak velük. A* így összeállított 94 tagú névsorból a lelkiismeretes és kitartó szervezőnek 67 társáról sikerült tudomást szereznie. A majd fél évszázad alatt sokan külföldre kerültek, vagy meghaltak, így 51 meghívót küldhették szét az ország minden tájára. A gyermekkori társak szeptember 24-én, 15 órakor a 2. sz. Általános Iskola, a volt alagi elemi népiskola udvarán találkoznak. Két napig Szünetel a gázszolgáltatás A Távfűtő Művek őszi karbantartási munkálatai után most a gázkészülékek, vezetékek ellenőrzésére kerül sor. A Tigáz értesítése szerint a karbantartási munkák miatt Dunakeszin szeptember 22-én nulla órától szeptember 23-án 24 óráig szünetel a gázszolgáltatás. A felvonuló dolgozók a lakosság türelmét és segítségét kérik. Az oldalt írta: Márványi Agnes Fotó: Hancsovszki János I A falu bolondja... Jóformán alig van település, ahol ne osztanák ki valakire ezt a hálátlan szerepkört, akár indokolt, akár elfogultságból ered a köz ítélete. Elég néhány furcsa szokás, bogaras, a megszokottól eltérő viselkedés, s a bélyeg máris ott virit deviáns magatartású embertársunkon.