Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-11 / 215. szám

xMdap 1983. SZEPTEMBER 11., VASÄRNAP Vendegek cs menedzserek Egy nap három megnyitó Pilisvörösvár művelődési háza még annyira új, hogy megnyitásának öröméből is futná a közmegelégedésre; egy ilyen intézmény életében tíz hónap munkája aligha bi­zonyító erejű. így van ez ak­kor is, ha példának okáért jó néhány megnyitónak adott otthont, mire elérkezett a 33. bányásznap, hogy hármas ün­nepség színhelyéül szolgáljon. Az egynapos programsoroza­tot külső munkatársak szer­vezték; egy nyugalmazott ta­nár és helybeli társai. A nép­művelő számára ez az igazi ünnep: az önkéntes létrehozók lelkes elkötelezettsége, a köz- művelődés közös érdekét felis­merők munkája, az intézményt otthonként használók követ­kezetessége nélkül a legszebb épület, a legkorszerűbb beren­dezés sem láthatja el felada­tát. Az Országos Érc- és Ásvány­bányák kiállítása átfogó igé­nyű tárlat, melyhez a rendel­kezésre álló helyiség szűknek bizonyult. A látogató a bá­nyászéletet megörökítő festmé­nyeket, plaketteket láthat. Történeti értékű céhládát, és természetesen termékeket. A vállalatnak rövid időn belül ez a második bemutat­kozása a művelődési házban. Ez aligha csak a szakemberek jó reklámérzékét tanúsítja; az „ásványbányák” mindennapos vendége és menedzsere a kö­zösségi háznak. A bányásztörténeti tárlat a művelődési ház állandó kiál­lításaként nyílt meg, a falu közös gyűjtőmunkája ered­ményeként. Hónapokkal ezelőtt megjelentek a plakátok, ame­lyek anyaggyűjtésre ösztönöz­ték a lakosságot, kérve a féltve őrzött ereklyék — bá­nyászlámpák, munkaeszközök, fényképek — felajánlását. A tárlat rendezője Fogarasi Mi­hály, aki a helyi néprajz ku­tatásával foglalkozik. A látni­valók páratlan értékét a fotó­dokumentációk adják. Néhány kép és nyilatkozat az 1925-ös bányászsztrájkról és arról, hogy a szemtanúk hogyan lát­ták a megmozdulás lehetősé­geit és eredményét. A művelődési ház egynapos programja hosszabban is leír­ható, bár az eredmény és an­nak értelme kommentár nél­kül is mérhető. Egy nyugdí­jas bányász lépcsőházban mondott köszönő szavaiból, egy vezető odaadó cipekedésé- ből, ahogy munkatársaival együtt heteken át tüsténke­dett, a munka hajrájában pe­dig úgy tűnt, mintha egyszer­re több helyen is jelen lenne. Szilas Zoltán Bányászcéhláda az 1700-as évekből Várhegyi Ferenc felvétele Mindennapi kultúránkért Felébreszteni az alvó várost — Népművelőként csaknem tudathasadáeos vagyok, ami­kor délutánonként hazame­gyek. A lakótelepen, ahol idestova tíz esztendeje élek, estefelé barátok, ismerősök gyülekeznek a lépcsőházban. Ez az egyetlen hely, ahol ta­lálkozhatnak, beszélgethetnek. Az alagsorban közelharcot kellett vívnunk, hogy fölállít­hassuk az asztalitenisz-aszta­lokat. Az emberek igénylik, hogy összejöhessenek, hogy megtárgyalhassák elképzelé­seiket ... — Kialakult itt is a tipikus lakótelepi létforma. Igaz, csak néhány esztendeje költöztem ide, de úgy érzem, semmiben sem különbözik az ország bár­mely részében épült új negye­dektől. Mindenki rohan a sa­ját dolgára, még a szomszé­dok sem igen ismerik egymást. Talán a gyerekeken keresztül sikerülne összebarátkoztatní a felnőtteket is... Lakótelepi lét Ketten vallanak, látszólag teljesen ellentmondásosan a lakótelepi létről. Csakhogy az egyéni tapasztalatok ezúttal is alátámasztják a szociológiai kutatások következtetéseit: legalább egy évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy a lakóte­lepeken megmozduljon az élet. Hogy az ott lakók sajátjuknak érezzék a környéket, ahová költöztek. Hogy a legkülönbö­zőbb érdeklődésű, foglalkozá­sú emberek igényeljék az együvétartozást. Ugyanakkor napjainkban új jelenség van kibontakozóban: a közművelő­dési intézmények — a népmű­velés megannyi módszerének felsorakoztatásával — tudato­san próbálnak változtatni. A szentendrei lakótelep — fönn, a domb tetején megcsil­lanó ablakaival — legfeljebb annyiban különbözik a többi­től, hogy a Duna-parti ékszer- várostól negyédórányi sétára' fekszik. Éppúgy néptelenek az utcák délelőttönként, éppúgy tömöttek a buszok reggelente és estefelé, egy bizonyos idő eltelte után éppúgy próbálnak gyökeret verni az itt lakók, mint akár a fővárosi épület­tömbökben. S ahogyan Újpa­lotán vagy Gödöllőn, Szent­endrén is elkezdtek azon gon­dolkodni; miképpen lehetne az alvó várost felébreszteni? A közművelődés itteni szakembe­rei úgy gondolják, hogy az is­kola adottságai megfelelőek lennének a célok megvalósítá­sára. — Négy esztendeje vagyunk ebben a szép épületben — mutat körbe dr. Sólymos Re­zsimé iskolaigazgató. Kezdet­ben mindenkinek egyaránt ne­héz volt megszokni az új kör­nyezetet. Öröm a tágas, szép iskola, csakhogy a régiek mintha családiasabbak lettek volna. Bizonyára meglepő, de az első esztendőkben még a szülők is elkerültek bennün­ket. Elfoglalta őket a betele­pülés mindennapi apró-cseprő gondja. Sokan á régi városré­szekből, mások a fővárosból vagy a környékről jöttek, ki tanácsi, ki OTP-értékesítésű lakásba, A lehető legnagyob­bak itt a különbségek a szülők foglalkozása, keresete, megél­hetési lehetősége, iskolázottsá­ga között. Ez az az alap, amellyel mind a szűkebben vett nevelési elképzeléseink­kor, mind a közművelődés ki- terjesztésekor számolnunk kell. Közben gyarapszik a la­kótelep, egyre több a kisisko­lás, egymás után választjuk le a folyosórészeket, már a tanári is tanterem. Az iskolai gondok azért nem akadályoznak meg bennünket abban, hogy ne nyitnánk a felnőttek számára. Az elmúlt esztendő volt az első, amikor közművelődési igazgatóhelyettest neveztek ki az iskolában. Már az elnevezés is jelzi, elsődleges feladatát: a tanterven túllépve igyekez­zen megtalálni azokat a szála­kat, amelyek a szülőket is hozzájuk kötik. A munkaterv­ben úgy fogalmazódott ez meg, hogy a nevelő-oktató munka mellett szeretnék, ha az iskola közművelődési köz- ,ponttá válna a lakótelepen. Ebbe beletartozna — minde­nekelőtt — a szülői ház és az iskola kapcsolatának erősíté­se, a szabad idős tevékenység tartalmasabbá tétele, közös programok szervezése. Megje­lölték azokat a területeket — összekötő pedagógusok segítsé­gével — ahol a város közmű­velődési intézményeivel fel­vennék a kapcsolatot. Jobban együtt — A röpke esztendő kevés ahhoz, hogy az eredményekről beszámolhatnánk. Megai Má­ria, a közművelődési igazga­tóhelyettes milyen tanulságok­kal kezdi az új esztendőt? — Egyszerre szerettünk vol­na mindent megvalósítani. Rá kellett döbbennünk azonban, hogy az iskola egyelőre ke­vésbé alkalmas arra, hogy közművelődési központtá vál­jék. Sokkal szerényebben kel­lene fogalmaznunk. Számos nagy rendezvényt — színházi előadást, koncertet.— szeret­tünk volna ide felhozni. S amikor megkíséreltük, kide­rült, hogy hiányzik a színház­terem, rossz az aula akuszti­kája ... Nem részletezem to­vább. — Mire építenek, mit tud­nak megvalósítani? — Leginkább a kiscsoportos foglalkozások létrehívásának van reális ftlapja. Szülőknek, gyerekeknek egyaránt vonzó a táncház. Tárgyalunk a mozi­üzemi vállalattal: sokan sze­retnének filmklubot. Hetköz- ben késő estig foglaltak a tornatermeink, de o hétvége­ken közös családi sportnapo­kat rendezhetnénk. Fővárosi művészek előadóestjeit bizo­nyára sokan látogatnák. A legnépszerűbb szakkörök — könyvkötő, honismereti szak­kör, kis matematikusok köre, szülők akadémiája sorozat — mellett újakat is szeretnénk létrehívni. Így minden bi­zonnyal lenne látogatója a kismamakiubnak. a szabás­varrás és a játékkészítő tan­folyamnak. — Hogyan összegezné az ed­digieket? — A munka megindult, de eredményeket csak hosszabb távon lehet felmutatni. Min­denesetre élőbbé kell tennünk a pedagógusok, a népművelők cs főként a szülők kapcsolatát. Jobban együtt kellene dolgoz­nunk a lakótelepi klubbal és az itt élő felnőttekkel. Kötöttség nélkül Perjéssy Barnabás, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár közművelődési igazgatója lakóként ia szemléli a panel életmódot. — Ez ideig azt mondottuk, hogy a művelődési központok szabadabb teret adnak a gye­rekeknek, kiszakítanak az is­kolai kötöttségek közül. Most pedig a felnőtteket is szeret­nénk az iskolába csalogatni? — Az adottságok törvényt bontanak — feleli Perjéssy Barnabás. — A lakótelepeken szükség van olyan helyre, ahol mindenki tartalmasán töltheti a szabad idejét. S ez a mi esetünkben az új iskola. Jól működő klubkönyvtár is található odafönn, de az túl szűk. Az iskolával közösen ki­alakított programok valami­kor az életmódon is változtat­nak. A szentendrei tanácson Sza bó Ferenc, a művelődési osz­tály vezetője előtt tervek, el­képzelések vannak: — Ügy tűnik, mintha elvál­na egymástól a lakótelepi és a történelmi városrész közmű­velődése nálunk. Hosszú sora lenne mindezek elemrése. Egy­re fontosabb, hogy az új la­kóházaknál helyben is legye­nek rendezvények. Hiszen akad olyan ember is, aki évek óta lakik fönn és még nem jött le a városba körülnézni Ügy érzem, hogy a mindenna­pi kulturáltság megteremtése lehet az elsődleges feladat, Ugyanakkor az intézmények összehangolt tevékenysége valóban azt eredményezheti hogy megpezsdül az élet az új épületek között is. Csakhogy ehhez még elég sok időnek kell eltelnie. Erdős! Katalin Szeptember 25-től Zenei hetek ’83 A hagyományokhoz híven idén ősszel is megrendezik a Budapesti Zenei Heteket. A nyitókoncert szeptember 25-én lesz az Erkel Színházban a Magyar Állami Hangverseny- zenekar, a Magyar Néphadse­reg művészegyüttesének férfi­kara Ránki Dezső közremű­ködésével, Ferenc sik János vezényletével. Az esten Bartók III. zongoraversenye és Liszt I’aust-szimfóniája szólal meg. Perényi Miklós és a Liszt Ferenc Kamarazenekar szep­tember 2ö-i hangversenyén, a ZeneaKadérnián Puilipp Ema­nuel Bach, Couperin es Tar­ám müvek csendülnek fel. A közelmúltban elhunyt zene­szerző, zongoraművész és pe­dagógus, Kadosa Pál születé­sének 80. évfordulója alkal­mából rendeznek emlékestet szeptember 27-én a Zeneaka­démián. A komponista három művét a Budapesti Filharmó­niai Társaság zenekara, Kovács Dénes és az új Budapest vo­nósnégyes tolmácsolja, a kar­mester Erdélyi Miklós. Szep­tember 28-án tartják — szin­tén a Zeneakadémián — a Liszt Ferenc emlékére hirde­tett II. nemzetközi orgona- verseny díjnyerteseinek hang­versenyét. Az idén is megrendezik a zenei hetek kereteben a Ko­runk zenéje sorozatot: október 1—10. között több új alkotás­nak lesz magyarországi be­mutatója. E modern zenei se­regszemlén a közönség talál­kozhat egyebek közt a kölni Ensemble Modernnel, a Bu­dapesti Kamaraegyüttessel, az Üj Zenei Stúdió együttessel, a párizsi Ensemble lntercontem- porainnel, a 180-as csoporttal és a fiatal zeneszerzők csoport­jával, a hölland Schönberg Ensemble-lal, valamint a ro­mán Ars Nova kamaraegyüt­tessel. Október 7-én a jugoszláv Zeljko Marasovic Bach- és Marcél Dupré-műveket, 14-én Hoffmann László Liszt-, Bach- és César Franck-szerzeménye­ket, 21-én Peskó György Liszt­kompozíciókat orgonái a Kál­vin téri református templom­ban. Ra DIÓFIGYELŐ ELVESZETT PARADICSOM, A rádióra alkalmazott dráma hatása egészen sajátos. Úgy is mondhatnánk, hogy' vala­hol az olvasás és a színházi élmény között találhatjuk meg a helyét. A hallott szó nyomán feloldódik az olvasás intimitá­sa. A jellemek a szereplők be­szédtónusával bontakoznak ki előttünk, a fantázia szárnya­lása mindenképpen kötötteob. Ugyanakkor még mindig a képzelőerőre vár a helyszín láttatása, a cselekmény me­netének kibogozása. Azzal, hogy hiányzik a vizuális él­mény, egyszerre nyer és ve­szít a hallgató. Ebben rejlik a veszélye a már ismert drámák rádiós feldolgozásának. Kimondottan rádiós műfajnak kell lennie, kihasználva a hangárnyalatok, zörejek és zenei effektusok tárházát. Az Irodalmunk a felszabadulás után címmel in­dított sorozatban a szerkesz­tők arra vállalkoztak, hogy egymás után megszólaltassák az elmúlt három évtized leg­jelentősebb alkotásait. Sarkadi Imre Elveszett paradicsom cí­mű drámáját a hét közepén a lehető legjobb műsoridőben közvetítették. (Az irodalom- kedvelők mindössze azon bosz- szan íródhattak, hogy ugyanab­ban az időben adták a debre­ceni írókongresszus kapcsán készített beszélgetést is a har­madik műsorban. A rádiómű­sor összeállítói gondolhattak volna arra, hogy a félórás összeállítást más időpontra te­gyék.) A Sarkadi-dráma több mint két évtizedes életútja alatt sokat foglalkoztatta a szakembereket és a közvéle­ményt egyaránt. Más akuszti­kával hangzottak el a párbe­szédek a Madách kamara­színpadi ősbemutatón, mint a két esztendővel ezelőtti kecs­keméti színrevitelnél. A rá­diójáték ez utóbbi hangvételé­hez igazodott inkább. A rá­dióra alkalmazó Bárdos Bar- lay Gusztáv rendezővel együtt megpróbálta a mai embert foglalkoztató konfliktusokra élezni a művet. A feszes dra­maturgia alkalmas volt arra, hogy a válsághelyzetbe kerüli ember megannyi vívódását megismerhessük, elemezzük az emberi reakciókat. Hiszen a mai középgeneráció dilemmá­ja valahol találkozik a fő­hős, Zoltán vívódásával. Zol­tán már ha akarna sem élhet­ne olyan kiegyensúlyozott éle­tet, m:nt hetvenöt esztendős születésnapját ünneplő apja. Kiűzettem a paradicsomból, s ezen már semmi sem változ­tathat — mondja. A kérdés már csupán az, hogy milyen erkölcsi szálak, netán mély emberi érzelmek adnak fogód­zót az ember számára. Jó volt újrahallani a parádés szerep- osztással — Ajtay Andor, Al- mási Éva. Tordy Géza, Deák Sándor. Kállai Ilona — fel­vett művet. TANAKODÖ. Nem vélet­len. hogy az iskolaév kezde­tén megszaporodtak az isko­lai gondokkal foglalkozó mű­sorok. Ferenczy Ágnes szer­kesztő, György Gábor műsor­vezetővel közösen-'jó érzékkel az ötnapos tanítási hét tapasz­talatait iárta körül. A tanév véei konferencia gondolatait idézték fel Köpeczi Béla mű­velődési miniszter beszédé­vel. S hogy a hallgató is ré­szese legyen a műsornak, a szakemberek válaszoltak a be­érkező kérdésekre. A műsor- készítők azzal a gondolattal zárták az eevórás adást, hogv a téma korántsem lezárt. A hallgatót persze nem nyugtatta meg, hogy az elképzelések még1 hosszú esztendőkön keresztül formálódnak, érnek. Er. K. [Remény iába vágta a fej- széjet Simó Tioor, ami- kor szociológiai vizsgálata tár­gyául a Borsod megyei kisköz­ségét, Tardot választotta. Ugyanis ez a község jól ismert a szociográfiai irodalomból, hiszen már a harmincas évek közepén nagy visszhangot vál­tott ki A tarái helyzet. Szabó Zoltán, könyve, amely annak idején a Szolgálat és Írás Munkatársaságának könyvei között jelent meg, Boldizsár Iván szerkesztésében. Cserép­falvi kiadásában. Szabó Zol­tánnak az volt a célja, hogy felrázza az olvasóközönséget, a társadalmat. Megmutassa: milyen szegénységben él a falu, milyen égbekiáltó ellent­mondások vannak, a hogy mennyire nemzet alatt él a pa­rasztság, a dolgozó rétegek mennyire el vannak nyomva. A könyv annak idején, 1936- ban valóban nagy port kavart, komoly visszhangot keltett, a népi írók sorra szólaltak meg. Darvas József, Erdei Ferenc, Veres Péter, Ortutay Gyula és mások méltatták az Író szán­dékát. a feldolgozás mélységét, s azt, hogy volt bátorsága megmutatni a nép nyomorát. Simó Tibor könyve elősza­vában leszögezi, hogy a mai szociológiai felmérők Szabó Zoltán művét nem arra hasz­nálták fel, hogy összehasonlít­sák a múltat a jelenne}, ha­nem, hogy a mai olvasó meg­értse: meddig jutottak a pol­gárosodásban a tardi társa­dalom egyes csoportjai a har­mincas években és hol tarta­nak ma; hogyan reprodukáló­dott a tardi társadalom a har­mincas években és hogyan, él ma, illetve azt vizsgálták, hogy az akkori társadalmi vi­szonyok hogyan hatottak a maiakra. Ezután a régi struktúra, a családi földtulajdon, illetve a kisgazdaságok hatását elemez­ték a mai társadalomra kive­títve. Megállapítva, hogy a csa­ládi földtulajdon, a kisgazda­ságok hatása ma is érződik, hiszen még mindig sok eset­ben aszerint ítélik meg az em­bereket, hogy a múltban mi­lyen gazdagok voltak, mennyi volt a családjuknak a földje, milyen helyet foglalt el a fa­lu társadalmában. Persze, hogy a változások óriásiak, ki­alakulóban van egy olyan né­zet. amely mindinkább a szo­cialista felfogásra jellemző, aszerint értékelik a családi helyzetet, hogy ki milyen munkát végez, mennyit keres a család, és milyen a munká­ban, a mai közéletben elfog­lalt helye. Tárd érdekesen tagozódik, o legidősebb generáció tagjai még a századforduló előtt szü­lettek, de ennek a nemzedék­nek a legfiatalabb tagjai is el­múltak hatvanévesek, életük nagy részét töltötték summái­ként, kisebb részét már szo­cialista gazdasági szervezetek­ben élték le, ma nyugdíjasok, járadékosok. A középső nem­zedék tagjai 1918 és 1948 kö­zött születtek, legtöbbjük szin­tén paraszt volt, de a megkér­dezettek kétharmadának már nem volt saját földje, fele a mezőgazdaságban dolgozott. 37 százaléka az Iparban, ennek a generációnak kétharmada el­jár dolgozni, s csak egyharma- da dolgozik a falujában. A harmadik nemzedék a har­minc éven aluliak, akiknek a pályájuk kezdete arra az időre esik, amikor a szövetke­zeti-szocialista mezőgazdaság modernizálódott, az ipar fej­lődött. Ennek a nemzedéknek már nem volt földje, már szü­leiknek is volt szakképzettsé­ge. legtöbbjük eljár a faluból dolgozni, szakképzettsége 72,5 százalékuknak van. Vagyis ezt a generációt már a föld nem köti a faluhoz, mindössze 24 százalékuk dolgozik a mező- gazdaságban. Nagyon érdekes a könyvnek az a fejezete, amely a meg­tartó és a változó erőket méri fel. Elsősorban a szülőfalu, a ház a megtartó erő, a falu őrzi a hagyomá­nyokat, a családi kapcsolato­kat. Viszonylag nyugalom van, s szeretik a csendet, a jó levegőt, ezért laknak itt szíve­sen. Persze a csendért, a jó le­vegőért fizetni kell, hiszen a családi házat legtöbb esetben saját erőből kellett létrehozni, legtöbben dolgoznak a máso­dik gazdaságban, a háztájiban, a kisgazdaságokban is. tehát „kettős műszakot” tejlesítenek, mert amikor a gyárból vagy az ingázásból hazatérnek, szá­mukra nem fejeződik be a munka, hanem éppenhogy el­kezdődik a saját gazdaságban: állatokat nevelnek vagy egyéb elfoglaltságuk van, kertészked­nek vagy más munkát vállal­nak. Tardon csakúgy, mint az or­szág más településein, átréteg­ződött a lakosság, megválto­zott a társadalmi termelésben elfoglalt helye, azaz vállalati, szövetkezeti dolgozó, kisebbik részük kisvállalkozó lett. Ko­rábbi hátrányos helyzetükből sokan kiléptek, mert jól keres­nek. és ezt a keresetet háztáji jövedelemmel egészítik ki. A vizsgálatok egy sor kérdésre viszont nem tudtak választ ad­ná. például arra. hogy a máso­dik gazdaságban dolgozó hely­zete miként alakul, milyen ha­tással lesz a jövőben a falusi társadalomra. IV em volt célszerű a tardi 11 társadalom vizsgálatát, s annak képét az egész falusi társadalomra kivetíteni, de mindenesetre érdekes, mert az alapvető változások fellelhetők az egész országban. Az olva­sottak hozzájárulnak, hogy a mai faluról kialakult képünk teljesebb legyen. Gáli Sándor A tardi társadalom A mai falunak a képe

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents