Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-07 / 186. szám

MC» 1983. JŰLTUS 31., VASÁRNAP POSTABONTÁS VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: PEST MEGYEI HÍRLAP BUDAPEST, PF: 311 - 1446 Közvilágítás Veresegyházon, a Gödöllői út közvilágítása már hónapok óta nagyon rossz. Varga János tanácstagunk többszöri beje­lentése, kérése után sem vál­tozott a helyzet. Szerintünk pedig egyszerű lenne megja­vítani a lámpákat: valószínű, hogy csak égőket kellene cse­rélni, vagy az armatúrát meg­vizsgálni. Csupán egy szak­ember kellene. Errefelé sokan éjjel járnak haza a munká­ból; a kivilágításán részeken pedig nemcsak kellemetlen, de veszélyes is gyalogolni. Mikulik János Veresegyház kr Telefonon megkerestük Rózsat Lászlónét, a veresegyházi tanács végrehajtó bizottságának titkárát. Megtudtuk, hogy hasonló észre­vételekkel gyakorta fordulnak hozzájuk az emberek. Egy füzet­be jegyzik fel, kik várják a vil­lanyszerelőket. Az Elektromos Művek gödöllői részlegének dol­gozói minden második nap meg­jelennek a címekért. Ennek elle­nére gyakran előfordul, hogy a hibákat nem javítják ki. Amikor ismét elmennek a tanácshoz, ak­kor az ott dolgozók felhívják a gödöllőieket, és telefonon megsür­getik az ügyük intézését. Rózsai Lászlóné utánanézett an­nak, hogy az olvasónk által em­lített panaszt mikor jelentették be a tanácsházán. Nos, régen lehe­tett, mert a legfrissebb füzedben nem szerepel ez a cím. A végre­hajtó bizottság titkára megígérte, hogy ennek ellenére azonnal ér­tesíti a gödöllőieket, s egyben megkért minket arra. hogy ve­resegyházi olvasóinknak a követ­kezőket tolmácsoljuk: amennyiben az első bejelentést követően nem érkeznének meg a villanyszere­lők, úgy ismételten értesítsék a tanácsi illetékeseket (ha kell, többször is), hiszen másképpen nem tudnak segíteni. Olvasónk panaszát néhány nap múlva tolmácsoltuk az Elektromos Müvek gödöllői részlegvezetőjé­nek, Mácsai Miklósnak, örömmel értesültünk arról, hogy időközben kigyulladtak a fények a levélben említett utcában. Mácsai Miklós elmondta, hogy mindig minden címre elmennek, s olyan nem for­dulhat elő, hogy egy-egy panasz­nak ne nézzenek utána. Hogy a Gödöllői útra miért borult sokáig sötétség? Az ok: ott ostornyelej lámpák vannak, ezeket csak ko­saras kocsikról lehet megjavítani. Annak az üzemegységnek, amely­hez Veresegyház tartozik, mind­össze két ilyen autó jutott. Amennyiben ezekre szükség van, akkor a gödöllőieknek külön igénylést kell a központba be­nyújtaniuk, hogy megkapják a kosaras kocsikat. Mivel — mint említettük — e speciális jármű­ből nincs sok, ez egyik napról a másikra nem megy. Olvasónkat ez nyilván nem vigasztalja, az vi­szont bizonyára, hogy azóta ég­nek a lámpák az utcájukban. Síremlék Legutóbbi temetői sétám al­kalmával felfedeztem egy kor- társam sírját: a körkörös kő­koszorú közepén egy kőfutball látható. Alatta a név: Kónya József. Elcsodálkoztam: ez a „Konyec” lenne? Ö, akire úgy ragadt rá ez a név, hogy egy mérkőzés után kijelentette: konyec, azaz, vége. Aztán aludt rá egyet, és mégsem hagyta ott az egészet, újból tette azt, amit egy sportra­jongónak tennie kell. Lelkes vezető volt, és igen jó ember. Nem egy esetben kifizette a játékosok útiköltségét, termé­szetesen a saját zsebéből. Nem sajnálta az áldozatot a fut­ballért és a futballistákért. Budakeszin voltak nagyjai a sportéletnek, de olyan, mint ő, egy sem akadt. Padányi Lajos Budakeszi mssiT-3L.» Csirkeszag Kíváncsi vagyok arra, hogy létezik-e olyan törvény, mely engem a szomszédból átszi­várgó kellemetlen szag elvi­selésére kényszerít. Arról van szó, hogy a szomszédom egy 18 méter hosszú és 8 méter széles épületet húzott fel, eb­ben csirkéket tart, melyeket a szerződés szerint a termelő- szövetkezetnek ad el. Elmen­tem a tanácsházára, sérelmez­tem az ügyet, és ott azt vá­laszolták, hogy igenis jogában áll csirkéket tartani. Régen pedig a falutól messzire nőt­tek fel ezek az állatok. A kör­nyezetvédelemről mostanában annyi szó esik. Miért kell ak­kor nekem rossz szagok kö­zött élnem? Geíszelhardt Pálné Pilisvörösvár ★ Miután Manhert Jánosné, a pi­lisvörösvári tanács előadója meg­hallgatta olvasónk panaszát ösz- szegző tájékoztatónkat, közölte, hogy a minap rendeződött ez az ügy. Kint jártak a helyszínen, és sikerült mindkét féllel megegyez­niük. Az előadó arról is beszá­molt, hogy a háztáji állattartást országos irányelvek szabályozzák, az engedélyek megszerzéséhez pe­dig minden esetben szükséges a KÖJÁL beleegyezése. Levélírónk szomszédja is csak az engedély megszerzése után kezdett ,el csir­kéket nevelni. Megtudtuk azt is, hogy Pilisvörösváron ritkán for­dul elő hasonló panasz, azonban ha akad, azt a legnagyobb körül­tekintéssel kell kivizsgálniuk. Eh­hez pedig megértés, türelem szük­séges, hiszen az állattartáshoz mindenkinek joga lehet. A szabok elviselésére viszont senki sem kö­telezhető. Legtöbbször néhány apróbb technológiai változtatás, valamint a kölcsönös megértés se­gít a bajokon. Mint- ahogyan a jelen esetben is történt. Körutazás A Mozgáskorlátozottak Pest megyei Egyesületének szervezé­sében július 4—8. között felejt­hetetlen körutat tettünk Er­délyben. Láttuk Kolozsvár és Marosvásárhely nevezetes ér>ü- lete't, temnloma't, a Tordai-ha- sadékot, a Gyilkos-tó környé­két. Utunk legnagyobb élmé- ménvéhez, a Békás-szoroshoz, csodá’atosan szép lombos, majd fenyves erdők között halad­tunk. Az autóbuszunk defektet kapott, s így még arra is jutott időnk, hogy gyalog sétáljunk végig a félelmetesen gvönvörű he^y óriások között. Lenyűgöző volt a források csobogása, a sziklafalakon nőtt virágok és a Barátság pince volt Verebek, kóbor kutyák és szerelmespárok búvóhelyévé vált a hajdan jobb napokat megélt Barátság pince a ceglédi Reggel utca sarkán. Körötte új épületsorok, mo­dern szoigáltatóház pironkodnak a csúfság láttán. Igaz, a fotó elkészültét követően bekerítették az „objektu­mot”, így a gyerekek nem bújócskázhatnak a beszakadt tető, lyukas padlások között. Mi lesz a sorsa a romhal­maznak? Talán a város múltidéző szimbóluma marad ez a bús düledék? Besze Imre felvétele Halálöröm? ELFUTNAK mellettünk a házak: előbb a hatalma­sak, a békásmegyeri lakó­telepiek, aztán az aprób­bak, a budakalásziak, a po- máziak; majd a fák, a bokrok, a hegynek tartó ültetvények. Robog a HÉV Szentendre felé. A táj egyre szebb, az utazás pe­dig egyre andalítóbb. Velem szemben két jól öltözött hölgy ül. Középko­rúak, jól ápoltak, elegán­sak. Már a Batthyány tér­től egyfolytában duruzsol­tak, de szerencsére halkan, nem figyelek rájuk. Néhány perce azonban egyre zajo­sabbak. Feldobottak, gesz­tikulálnak. Pár pillanat és megértem, az„ egyikőjük la­káshoz jutott. Nagyhoz és széphez. Az arcán boldog mosollyal, hangos örömmel így szól a szőke hölgy:... mert képzeld, szerencsére meghalt a nagymama! Mi­re az elegáns barna: — Tényleg, ez nagyszerű! Így lett a tietek ez a hatalmas nagy lakás?!... — Hál’ is­tennek, igen! — lelkesedik tovább a jól öltözött szőke majd egyre pirosodó arc­cal azt tervezi, hogyan cserélnek, hogyan jutnak pénzhez, hogyan rendezik be, s egyáltalán: az élet gyönyörű! Miközben bol­dogságukat nézem, egyet­len mondat visszhangzik az agyamban: Szerencsére, meghalt a nagymama! ELKÉPZELEM magam­nak az idős asszonyt. Arra gondolok, mit szólna hoz­zá. ha tudná, mekkora örö­möt szerzett halálával. Az­óta az is többször eszem­be jutott: vajon miként reagálnának a hölgyek, ha kívülállókként hallgatták volna végig saját diskurzu­sukat? Azt hiszem, ők is megrökönyödtek volna. Vagy valóban ekkora sze­rencse lenne, ha meghal a nagymama? K. É. Vödörből — csöbörbe Szomjas torkok, tikkadt földek — Anyu, szomjas vagyok! — így egy cérnavéko'ny hang. — Ott a kóla,' igyál! — feleli egy kellemes tónusú alt. — De én vizet szeretnék inni! — replikáz a legelső hang gazdája. — Édes lányom, hát már soha sem érted meg? Az nincs! — válaszolja kissé ingerülten a kérdezett. A beszél'getés színhelye Dunakeszi, pontosabban a város Barátság lakó­telepén az egyik panelházi lakás, az ötödik emeleten. Az időpont pedig 1983 nyarának egyik délutánja, 5 óra. S még valami, ami a dialógus megértéséhez elengedhetetlenül fon­tos: a hőmérő higanyszála 36 fokot mutat. Örömtánc Hasonló párbeszédeknek Dunake­szin nyaranta gyakran tanúi lehe­tünk. Ilyenkor elég az ezerötszáz la­kásból álló telepnek csupán néhány otthonába bepillantani, a látvány ál­talánosítható. Kannák, vödrök, csöb­rök: vízzel teli miv.d. Aztán csapok, melyeket hiába forgatnak tulajdo­nosaik. egy csepp nedű nem csurran belőlük. Aki ügyes, előrelátó, s nem feledé­keny, annak gyermeke azért ihat vi­zet is. A titok nyitja: amikor éppen nem szárazak a csapok, akkor kell minden edényt színültig tölteni. Aki erről megfeledkezik, az elindulhat különös zarándokújára. Amikor es­te fáradtan, meggyötörtén hazatér otthonába, foghatja a kannáját, és bekéredzkedhet valamelyik földszin­ti lakásba; ott általában még folynak a csapok. Sokan jártak örömtáncot, amikor megkapták Dunakeszin levű új la­kásuk kulcsát. A telepiek közül töb­ben dokumentumfilmekbe illő albér­letekben, vizes szuterénekben, köves helyiségekben laktak addig. Aztán jött a nyár, s egyre többen hajtogat­ták: üröm az örömben. Az élelme­sebbek azonnal fölkeresték az edényboltokat, s kannákkal, vöd­rökkel tértek meg onnan. A lakóte­lepiek legjobban a telet szeretik (fő­leg ilyenkor nyáron emlékeznek rá szívesen, amikor a fűtési gonüok miatt érzett bosszúságuk már el­szállt), hiszen akkor vízben soha sincs hiány. — Csak ez a nyár, ez ne lenne! — jegyzi meg az egyik családanya. — A gyerek kicsi, muszáj fürdetni, az pedig cseppet sem egyszerű. Akad eset, amikor azt a megoldást válasz­tom (s akkor van szerencsém, ha megtehetem), hogy teleengedem for­ró vízzel a kádat, s megvárom amíg kihűl. Megkérdezhet itt akárkit, nem morrdanak mást. mint én, sőt, még az alagiak sem, a kertes házban élők. Büntetés Valóban nem. Dunakeszi e terü­letén örökzöld nyári beszédtéma a viz. Természetesen a település gaz­dái a tanács dolgozói is sokat fog­lalkoznak ezzel. Őket éppúgy érinti, mint a város többi lakóját. Erdész Mihály, a tanács titkárságának ve­zetője ugyan nem a lakótelepen él, hanem egy földszintes házban. Saját megfogalmazása szerint ez olyan, mintha valamelyik panelépület első emeletén lenne otthona. Azaz, több­ször van vize. mint a tizedik emele­tieknek, azzal azonban nem dicse­kedhet. hogy állandóan lenne. — Jön a nyár, és vele jön a víz­gond. A televen eddig ezerötszáz la­kás épült fel, körülbelül ötezren él­nek azokban. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a szá­razság nemcsak a telepieket sújtja, hanem az alagi részen élőket is. Az a feltevés hibás, hogy csak az eme­letes házak lakói szenvednek a víz- probláma miatt. Idén különösen sok a panasz, az aszály a mi környékün­ket sem kímélte. Tavaly jóval keve­sebb bejelentés érkezett hozzánk. Az ok: akkor kéthetente esett az eső. Mi minden tőlünk telhetőt megte­szünk a gondok enyhítéséért. Elő­ször — még a nagy forróság bekö­szöntése előtt — részleges locsolási tilalmat rendeltünk el, azaz csak es­te 9-től reggel ötig öntözhették kert­jeiket a helybeliek. Aztán követke­zett a teljes locsolási tilalom, majd a szakaszos vízellátás. — Mit takar ez a kifejezés? — Adagokban kapják az emberek a vizet. Tehát a nap különböző sza­kában folynak csak a csapok. Például míg a terület egyik részén van víz, addig a másikon nincs, az­tán fordítva. Erre plakátok, szóróla­pok és a Pest megyei Hírlap segítsé­gével hívjuk fel az érintettek figyel­mét. Műszaki osztályunk dolgozói rendszeresen ellenőrzik, hogy meg­tartják-e a szabályokat az emberek. Aki például megszegi a locsolást korlátozó rendeleteinket, azt 5 ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel sújthatjuk. Mostanában 2 ezer forint volt a maximum, amit kifizettet­tünk. A locsolás ugyanis köztudot­tan csökkenti az ivóvízellátás esé­lyeit. Cseppek Erdész Mihály szavait erősíti meg Ritz Sándor, a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat osztályvezetője is. íme néhány adat: Pest megyében januárban 1 millió 516 ezer. február­ban 1 millió 375 ezer, márciusban 1 millió 539 ezer köbméter víz fogyott el. Júniusban pedig pontosan 2 mil­lió 650 ezer köbméter vizet ittunk és locsoltunk el. Nem nehéz kiszá­mítani, ez utóbbi ténykedésre 1 mil­lió köbméter ment el. — Ha nincs víz, mindenki ránk mutogat — mondja az osztályveze­tő. — Pedig a fejlesztés tanácsi fel­adat, amikor az összeg járulékos beruházása megvan, mi csak akkor tudunk lépni. A Dunakeszin levő la­kótelep építésekor már figyelmeztet­hettük az illetékeseket, hogy baj lesz a vízzel. A kuta^ nem bírják a nyá­ri hónapokban ellátni az ott élőket. Nehezíti a helyzetet az is, hogy a terület kvarchomokos, gyakorlatilag korlátlan mennyiségű vizet képes el­nyelni. A tervezés időszakában meg­állapították, hogy a 80-as években — közkutas vízellátással — naponta két és fél ezer köbméternek elégnek kell lennie. Mi most huszonnégy órára 12 ezer köbmétert tudunk ad­ni, de az imént említett okok miatt a locsolásokkal 20 ezer is kevés len­ne. — Mindennek a locsolás az oka? — Többnyire. Annyi ivóvíz van, hogy nem szenvedne senki sem hiányt. Az is tény: a kertek víz nél­kül nem élnek meg, zöldség és gyü­mölcs nem teremne, locsolni tehát kell. Én egy egészen egyszerű meg­oldást tudnék ajánlani: ez pedig a búvárszivattyú. Le kell engedni az ásott kutakba. felhozni a vizet, és rögtön nem szárad ki a veteményes. A legtöbben azonban sajnos nem ezt teszik. Az ivásra, főzésre, fürdésre szánt vízzel védekeznek az aszály ellen. A mi kútjaink éjjel-nappal üzemelnek, ami egyébként igen rossz, hiszen lassan tönkremennek és az igazi nagy baj majd akkor kö­vetkezik be. — Visszatérve Dunakeszire: mi lesz az ott élőkkel, miben remény­kedhetnek? — A Határ út és a Toldi utca ta­lálkozásánál telepítünk két, egyen­ként ezer köbméteres medencét. A tervek már készülnek. A városiak a váci Regionális Vízműtől is kapnak vizet, a gondokon ez valamit eny­hít. Ahhoz azonban, hogy ez a terü­let ..panaszmentes” legyen, súlyos milliókra lenne szükség. A mai gaz­dasági körülmények között ennyi pénzt szinte lehetetlen előteremteni. Hogy mit tehetünk? Rövidesen koor­dinációs értekezletet hívnak össze ezen valamennyi illetékes részt vesz majd, s együtt keressük n kiutat. Kottán Éva félénken bennünket figyelő, de a szirtek között nagyon ottho­nosan mozgó zergék látványa. Jártunk Korondon is; a faze­kasságáról híres faluban. A szép vidéktől — és egy­mástól — jó hangulatú búcsú­estén köszöntünk el. Ezúttal is szeretnénk köszönetét mondani a szervezésért Kósik Lajosnak, tolókocsis tagjaink segítéséért Rab Lászlónak. Nádasi Gábor­nak és Varga Károlynak, kik szívvel-lélekkel megtettek min­dent, hogy a nehezebben moz- pó utastársaink se maradjanak le a sok szép látnivalóról. Vé­gül. de nem uto’sósorban kö­szönet Szabó Béla gépkocsi- vezetőnek az emlékezetes, gyö­nyörű út megvalósulásáért. Győré László Vác Gyalogosan Többünk bánata, hogy a telkes busz csak a 72-es vég­állomásáig közlekedik. Ez pedig Törökbálint közepén van. A telkek viszont nem a falu kö­zepén találhatóak, hanem at­tól jóval távolabb. így aztán öregek, gyerekek, batyuval vagy anélkül gyalog róják az országutat — kilométereken át. Nem tudom megérteni, miért nem jár tovább ez a busz? Gyarmati Gézáné Törökbálint •k Ugyanezt kérdeztük ml is Igler Józseftől, a törökbálinti tanács elnökétől. Válasza: a járatnak nagyon örülnek, s örültek akkor is, amikor egyik nap arra lettek figyelmesek, hogy új busz jár a faluban. Ugyanis ezt a ‘járatot a megkérdezésük nélkül indították el, az ilyenkor szokásos „egyez­tető tárgyalás” elmaradt. Látha­tóan sok beleszólásuk nincs ab­ba, hogy hová és meddig megy a BKV busza. Éppen ezért csak egyet tehetnek: örülnek, hogy egyáltalán jár. Felkerestük a BKV illetékes csoportvezetőjét is, aki elmondta, hogy e hétvégi já­ratok végállomását nem kívánják megváltoztatni. <5 csak a terüle­tükhöz tartozó buszok útvonalá­ról, illetve állomásairól döntenek; az utasok véleményére alapozva pedig megállapítható: ez a plusa járat valóban örömöt szerzett ne­kik. Köszönjük a válaszokat, kedves olvasónknak csak annyit tudunk mondani vigaszként: a megyében nagyon sok az olyan hétvégi te­lek, melyet csakis gyalogosan le­het megközelíteni. A tapasztala­tunk szerint a munkába járók utaztatása sem a legzökkenőmen- tesebb, s amíg ez nem lesz prob­léma nélküli, addig a telektulaj­donosok — érthető okból — nem nagyon reménykedhetnek. Tud­juk, vigaszunk nem a legtökélete­sebb, mi is annak örülnénk a legjobban, ha a közlekedés min­denütt, mindenkinek, mindig megfelelhetne. Szerkesztői üzenetek B-né, Dánszentmiklós! Köszön­jük, hogy felajánlott néhány szál árvalányhajat Fidel Lajos váci ol­vasónknak, aki — mint lapunkban megjelent — szeretne kertjébe te­lepíteni ebből a növényből. Váci olvasónk címét — sajnos — nem tudjuk önnek megírni, talán ez azért nem olyan nagy baj, mert Gödöllőről is érkezett már hason­ló felajánlás, így valószínűleg Fi­del Lajosnak megoldódott a gond­ja. Segítségét azért — nevében is — még egyszer köszönjük. K. S., Cscmő: örülünk, hogy fi­gyelemmel kíséri a rovatunkban megjelent cikkeket. A problémája — rossz lakáskörülménye — miatt érzett bánatát és elkeseredését megértjük, s szeretnénk önt sze­mélyesen is felkeresni. K. G. i„ Gödöllő: A történet, melyet leveléből ismertünk meg, súlyosnak tűnik. Hogy az uta­zási anomáliát mi okozta, annak utánajárunk, s következő heti Postabontás oldalunkon elolvashat­ja a magyarázatot. Sz, K.-né, Érdliget: ön arról ér­tesített minket, hogy lakóhelyén — hetek óta — nappal egy csepp víz sem folyik a csapokból. Sőt, az elmúlt héten még villanyuk sem volt. tehát a hűtőjük sem műkö­dött, ezért a tej megromlott, a táp­szert pedig — víz nélkül — nem !udta megetetni négyhónapos gye­rekével. Mélyen átérezzük helyze­tét, következő heti Postabontásunk­ban visszatérünk levelére.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents