Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-06 / 185. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN mbs. augusztus a., szombat Nemzetközi tábor Gödöllőn Munka után édes a szórakozás A jó közérzet megfizethetetlen! Nincs pardon, sem sértettség Afféle kisebb ifjúsági találkozó színhelye mostanában Gödöllő és környéke. A kora reggeli óráktól látni itt is, ott is pecsenyepirosra sült fiúkat, lányokat, akik szorgalmasan dolgoznak az építkezéseken, a mezőgazdaságban. Időnként nagyokat kacagnak, amikor a mutogatás nemzetközi nyelvén sem értik meg egymást. Az Agrártudományi Egyetem építőtáborában kétszázhú- szan dolgoznak, s közülük százan külföldről érkeztek. Vannak itt omszkiak, moszkvaiak, suhliak, er- furtiak, lettek, litvánok és lengyelek is. Jutalomút küiíöldre Vidám csapataik meglelhetők a Rákosvölgye Termelőszövetkezet szőlősorai között, ahol kötöznek és kapálnak, a Pest megyei Állami Építőipori Vállalat és a Mélyépítő Vállalat gödöllői munkahelyein, aztán Budaörsön, Rétságon, az egyetem babati kísérleti libatelepén és sportpályaépítkezésén. Dr. Bujáki Gábor, a növényvédelmi tanszék adjunktusa, a tábor vezetője már negyedszer vállalta el ezt a feladatot. Egyetemistaként is volt ilyen megbízatása; akkor középiskolás építőtáborokat irányított. Ez az év már a tizenegyedik, amikor nyara jó részét a táborvezetés tölti ki. — A baráti országokból érkezett diákok tulajdonképpen csereüdülésen vannak. Kétheti munka után egy kis országjáráson vesznek részt, amelynek végső állomása természetesen a Balaton. A magyarok — ha két hétig rendesen dolgoznak — jövőre helyettük mehetnek a Szovjetunióba, az NDK-ba, ugyanígy építőtáborba, illetve utána kipihenni a fáradalmakat. Az idén száz külföldi jutalomutat tudunk kiosztani — mondja nem kis büszkeséggel. Nők — iérfiposzton Szerény számításaim szerint van vagy negyven fok az egyetem sportpályájának lelátóin. A betonrengetegben fürdőruhás fiúk, bikinis lányok — a női emancipáció teljes érvényesítésével — keverik, öntik a betont, végzik az egyik legnehezebb fizikai munkát: építkeznek. Magyarul és oroszul, időnként kézjelekkel vagy a magyarok tolmácsolásával irányítja a munkát — jó példával is elöljárva — Nagy Zsigmond, a testnevelés tanszék vezetője. Fedett lelátót készítenek. — Ehhez az építkezéshez nem nyúlt hivatásos kőműves — mutat körbe. — Itt mindig nyaranta dolgozunk, s a nemzetközi táborok ke- zemunkája az egész. Így a költségek is jóval alacsonyabbak, mint egyébként lennének. A Suhlból, Erfurtból érkezett lányoknak úgy látszik, meg sem koty- tyan ez a férfimunka. Mint kiderül, a legtöbben testnevelés szakos tanárok lesznek. Tenisz és diszkó . A szovjetunióbeli Kannásból érkezett az a fiatalember, akiről a többiek úgy nyilatkoztak: kettő helyett dolgozik. Utolsó évét kezdi az idén ősszel a Mezőgazdasági Akadémián. — Kitűnően összebarátkoztunk egymással — meséli, mondókáját széles gesztusokkal kísérve. — Gyönyörű az egyetem környezete, s munka után .színesek, érdekesek a programok. Volt jelmezbál, táncverseny, rendeztünk nemzeti esteket, s minden este van diszkó is. Láttuk Szentendrét és Budapestet, s megyünk a Balatonhoz is. Vége a munkaidőnek. Mindenki siet zuhanyozni, átöltözni, hogy helyet kapjanak még egy délutáni teniszpartira. Van, aki a nemzetközi focimeccsre siet, mások pedig már az esti tábortűzre készülnek. Az egyetem kollégiumában hangosak a folyosók. Véget ért egy munLássuk, ml a program! Trencsényi Zoltán felvételei kanap, s a jól megérdemelt pihenés ideje most már a szqrakpzásé. Nem törődve a fizikai megterhelés okozta izomlázzal, a kegyetlen napsugarak bizonyos utóhatásával, ugyanolyan fiatalos lendülettel vetik magukat az ünnepi készülődésbe, amilyennel munkájukat is végezték. KÖRMENDI ZSUZSA Próba a nemzeti est előtt Z Farmos, a nagyk&tal Járás négyezer '/ lelket számláló községe alig különbö- > zik a környékbeli településektől. Ar- '/ culata, gondjai, örömei nem tartogat- Z nak szenzációt a látogató számára, ha « csak be nem téved a Tipiómente Tsz £ központjába, ahol meglepően sok fia- í tál sürgölődik reggelente. Néhány perc í múlva az is kiderül, hogy az alapte- í vékenységhez tartozó hat ágazat kőzül ötöt olyan szakemberek Irányita- y nak, akik még innen vannak a har- á madik ikszen. Vince Tamás (29 éves) párttitkárral, Fehér István (29 éves) üzemeltetési, Sztaki László (30 éves) segédüzemi, Keresztesi István (29 éves) kertészeti ágazatvezetővel és helyettesével, Liszkai Melindával (26 éves) a bizalomról, a felelősségről, nem utolsósorban arról a kötődésről beszélgetünk, amely Farmoson marasztalja őket. V. X.: — A történet még abba az időbe nyúlik vissza, amikor két kis tsz egyesítését követően 1975-ben kialakult a gazdaság mai szerkezete. Akkoriban még sok régivágású vezetőnk volt, no és egy fiatal elnök. Volt mersze hozzá, hogy a kiöregedők posztjára fiatal szakembereket állítson. Az egyetemről éppen csak kikerült srácok hamar a mély vízben találták magukat, s nemhogy elmerültek volna, hanem egészen jól megtanultak úszni. így elmondva kicsit egyszerűen hangzik, valójában azonban sok küszködés árán jutottunk el idáig. F. I.: — Nekem annyiból köny- nyebb volt, hogy itt születtem, nőttem fel, tehát már eleve sok szál kötött Farmosra. Az egyetem után regtön visszajöttem, dolgoztam, megnősültem, most már a házamat építgetem. Mégis azt mondom, hogy ha a munkában nem találtam volna meg számításomat, másként is alakulhatott volna. Mert a jó közérzet megfizethetetlen. Sz. L.: — Számomra is ez a legfontosabb, s ha valamiért, hát ezért vagyok itt már két esztendeje. Pe- -diipéAgé'Wi aztán áz égviláj^öh semmi sem kötött ide, hiszen az ország másik végéből, véletlenül keveredtem erre a vidékre. Szakembert kerestek, szolgálati lakást, jó fizetést adtak, a gyerekeket elhelyezték a bölcsődében. — Aztán gyorsan kiderült, hogy az anyagiak mellett a bizalom, az értelmes munka sem hiányzik, önállóan dolgozom, és ha munkatársaimmal úgy látjuk jónak, hogy ilyen meg ilyen gépre van szüksége a segédüzemnek, akkor azt meg is vehetjük. Beleszólás nélkül használhatunk fel tízmillió forintot. A nagy mozgási szabadság abból is fakad, hogy minden ágazat önálló elszámoló egység, és az egyetlen mérce köS orban távoznak. Pandur Ruzsica néni Pomázról köszönt el. s néhány dalt énekelt nékik! Lakócsán Kovács Pali bácsi elér- zékenyült, ha meglátta őket. Dudás volt, s utolsó éveiben már alig mozogtak az ujjal, de ahogy tette magát, annak páratlan volt az atmoszférája. Pécsudvarin Pavkovics István öregségére is olyannyira díszítette a dallamot, hogy héthatárban irigyelték ügyességéért. Szentendrén Németh János bácsi hagyományozta rájuk cselló-tamburáját. Amikor megszólaltatják, ő jut az eszükbe. Az utolsó mohikánok emlékét őrzi a Vujicsics együttes is. Majdhogynem a huszonnegyedik órában, de még idejében felkeres- ték az öregeket, hogy életük, mindennapjaik ízét, szokásaik évszázados rendjét átmentsék a kornak. Ma már kevesen vannak, akiktől gyűjteni lehet, hogy egy népzenét játszó együttes eredeti anyaggal frissítse repertoárját. Korábban névadójuk, Vujicsics Tihamér jegyezte le az egykori pomázi tamburazenekar műsorát, s a hangok most az utódok játékában csendülnek fel. Mondták nekik, nem eszik olyan forrón a kását, sok hangszalag őriz kólót, lakodalmast, páros táncot, dalokat Baranyábam Átnézték a rádió szalagjait, játszottak ezekből is, de azért az eredeti gyűjtésnek más az akusztikája. Csak a mindenkori adatközlőtől, a gyakorló énekestől és hangszerestől lehet ellesni mesterfogásokat. Az énekest látni kell, hogyan alakítja száját, artikulációját így lehet nyomon követni, értelmezni. S hogy a hegedűs miként cifrázza, csípi a dallamhoz a disszonáns kisszekundot, milyen az arca. amikor mindezt előadja, hát ezeknek a perceknek, óráknak a varázsa utolérhetetlen. Apró zenei ravaszságok raktározódnak el így, ha egybegyűj- tik őket. S tovább élnek, ha régi alkalmazója, kigondolója, használója már nincs a körünkben. Majdhogynem ennyit jelent széjjelnézni, ahogy a Vujicsics együttes teszi. Ezzel is etnikumhoz, országhoz, lakóhelyhez kötődnek. Ha ma már nem szükséglet dudán játszani, csordásként hegedűt kézbe venni, vándorként balladákat énekelni, a modern élet megváltozott körülményei között meg kell őriznünk eleink tárgyi emlékeit és szellemiségét. Akik ma gyűjtenek, lassan azok is adatközlőkké válnak. A Vujicsics együttes húszon- és harmincéves tag. jattól is tanulnak már, s ők büszkén mondják, ezt Pali bácsi játszotta, ezt meg Ruzsica néni énekelte. Ahogy őket emlegetik, tartásuk is úgy változik meg. M ert nemcsak emléküket idézik meg, hanem emberségüket is. Azt, amit nem lehet semmilyen iskolában megtanulni, csak az egyik ember érezheti ki a másikából. Ennek az ápolása, megőrzése előtt meg kell hajtanunk fejünket, elismerni azokat, akik éltetik hagyományainkat. Általuk ünnepnapokká válik minden megnyilatkozás, mert az embert tisztelik meg, eltávozta után is. Nemkülönben az újabb generációkat, amelyekben nem a csakazértis uralkodik el. hanem az őszinte érdeklődés: önnön életét, társadalmát gyarapítja valamennyi hagyományőrző, aki a régiek arcélét felvillantva, ma a közönség elé lép. MOLNÁR ZSOLT Percek, órák varázsa Tisztelni az embert Ez már a múlt: Pandúr Ruzsica néni énekel a Vujicsics együttes tagjainak i • zöttük a teljesítmény. Ennek alapján osztják el a kiegészítő részesedést vagy a prémiumot. Abba is beleszólásom van, hogy "ki milyen bért, jutalmat érdemel. Ilyen körülmények között az ember tényieg megvalósíthatja elképzeléseit, és ez nekem sokat jelent. Olyannyira, hogy már azon töröm a fejem, esetleg magam is belefogok az építkezésbe. F, I.: —j A letelepedést az is megkönnyíti, hogy a tsz kedvezményes telkekkel, fuvarozással segít bennünket. Ha ehhez még hozzászámítjuk az OTP-kölcsönt, akkor már lehet valamit kezdeni. És olyankor aztán mind ott vagyunk, megfogjuk a lapát végét, a szolgálati lakás pedig legyen a még fiatalabbaké. L. M.: — Na, itt elérkeztünk egy fontos dologhoz. Kimondom: igazi, őszinte barátság fűz össze bennünket a munkában és a magánéletben is, ami aztán kamatozik a mindennapokon. Közöttünk nincs papírkapcsolat, elég annyit mondani,; hogy ezt vagy azt kell csinálni. Megbeszéljük, és az akkor úgy is lesz a lehetőségek végső határáig. Az embernek nem kell lefedeznie magát, s ez biztonságot ad. Ha bajom van, azt is megmondhatom. Nincs pardon, de nincs sértődöttség sem. K. I.: — Az a jó, hogy ez a szemlélet nemcsak ránk, hanem az egész szövetkezetre jellemző. Még nem fordult elő, hogy valaki féltékenységből vagy más ok miatt suttyomban ment volna panaszkodni, hogy alátegyen a másiknak. Igaz, a vezetőink ebben nem is lennének partnerek. Ha a tagság látja, hogy igyekszünk jól tenni a dolgunkat mindenki boldogulására, akkor ilyesmi nem is kaphat tápot. Fiatalok vagyunk, esetenként jóval fiatalabbak, mint beosztottjaink, mégis elfogadnak bennünket. Pedig maga a helyzet számtalan ellentmondást rejt magában. L. M.: — Nincs fogalmatok róla, hogy eleinte mennyire féltem. Szinte hallottam, ahogy mondják: fiatal vezető, ráadásul még nő is. Aztán kiderült, hogy fölöslegesen aggódtam, ami természetesen nem azt jelenti; hogy nincsenek problémák. Vannak, de inkább napi gondok, amiket meg kell oldani. Például a munkaerőhiány, vagy hogy vasárnap valaki nem akar jönni dolgozni. Ilyenkor felpörgetem magam, aztán gyerünk, emelem én is a ládákat, rakom a paradicsomot. Egy 12—14 órás munkanap után az ember bizony még káromkodni is megtanul... De a gond inkább abból van, ha valakinek eszébe jut a diploma. Hát ilyenkor azt el kell felejteni. — Nem tudhatom, hogy itt fogok-e megöregedni, de egyelőre jól érzem magam. Jó volna persze többet szórakozni. színházba járni, kirándulni, amihez a szövetkezet egyébként megteremti a lehetőséget, csak éppen idő nincs rá. Sz. L.: — Mindannyiunknak megvannak ugyanezek a vágyai, de időm yekem sem jut rá túl sok, mindig akad valami fontosabb. Most kollégáimmal együtt egy tanműhely meg. nyitását tervezzük, s meg kell Vallanom, nagy kedvvel láttunk munkához. Olyan mezőgazdasági gépszerelőket szeretnénk képezni, akik hosz- szú távon megfelelnek a közös gazdaság igényeinek, mert sajnos úgy tapasztaljuk, hogy az iskolából frissen kikerült gyerekek nem állnak szakmájuk magaslatán. Ezen akarunk változtatni, s jólesik, hogy ebben is számítanak ránk. K. I.: — Élvezzük, érezzük a bizalmat. Valahogy úgy van ez, mint az OTP-csekknél; a szónak, az aláírásnak súlya van. De a felelősséget is mi viseljük, KÖVESS LÁSZLÓ
