Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-05 / 157. szám
1988. JÜLTOS 5., KEDD xJáSriaD Két vállalat kapcsolata Nemcsak a csövek kötik össze Két hatalmas, nagy hírű üzem öleli körül a várost. Termelésük nagyságrendje és feladatuk jellege más. A Dunai Kőolajipari Vállalat feldolgozó, a Hőerőmű pedig szolgáltató. Míg a finomító dinamikusan fejlődik — hiszen az ország egyik kiemelt beruházása folyik itt, a hat és fél milliárd forintos költséggel készülő katalitikus krakküzem építése — a DHV most szerényebb termelése közben más igényeket elégít ki. Mint az energiatermelését legrugalmasabban változtatni képes erőmű, az ingadozó villamos- áram-igényekhez alkalmazkodik. Különbözik a két technikai komplexum az alkalmazott műszaki megoldásokban is. A finomító pneumatikus vezérléseivel szemben, az erőmű berendezéseit elektronika irányítja. A szakszervzeti bizottságok és a dolgozók kapcsolatát pedig — látszólag — akadályozza az, hogy más szakszervezetekhez tartoznak. Köldökzsinórok Mindezek ellenére a két nagyvállalat igen jó viszonyt alakított ki az esztendők során. é más kapcsolat is van a két üzem között. Csőkígyók köldökzsinórja köti össze azokat. Ezek nélkül egyik sem tudna létezni, az erőmű a DKV-ból érkező olaj, emez Szűrők szárazon m Ezekben a hetekben javítják az erőműben a nyomás alatti dobszűrőket. A Dunából kiemelt vizet a hatalmas szerkezet minden 5 milliméternél nagyobb szennyeződéstől megszűri, ezek után válik alkalmassá a víz a kondenzátorok hűtésére, A szűrőkön másodpercenként 75 köbméter víz áramlik át. Értelmes célok — álfeladatok nélkül Brigádok az erőműben Üj utakat, megújulási lehetőséget keres a brigádmozgalom. Nemcsak az eltelt huszonöt esztendő, hanem a gyökeresen megváltozott gazdasági helyzet sarkallja erre a szocialista kollektívákat. A „mindig többet vállalni” korszaka elmúlt, s úgy tűnik, a brigádok nem voltak képesek egykönnyen alkalmazkodni ehhez. A Dunamenti Hőerőműben talán az országos átlagnál is előbb, kényszerültek gondolkodásmód-változtatásra a szocialista brigádok. Hiszen már esztendők óta nem a többet, hanem a jobban, rugalmasabbanf megbízhatóbban a jelszó. — Felnőtt korba lépett , a brigádmozgalom, s ez nemcsak azt jelenti, a'z alapító tagok hamarosan nyugállományba vonulnak, hanem azt is, hogy műveltebb, politizá- lóbb tagsággal kell dolgoznunk — mondja Tallér József, a DHV munkaversenytitkára. — Bár a mozgalom megfáradt, vesztett is a lendületéből, de nem adok igazat azoknak, akik lélekharangot kongatnak a brigádok felett. Inkább arról van szó, hogy a mai gazdasági körülmények között csak akkor érhetünk el eredményeket és állíthatjuk magunk mellé a brigádtagokat, ha őszintén feltárjuk a gondokat, megértetjük velük a célokat és kizárólag értelmes, hasznos kezdeményezésekhez kérjük a segítségüket. Az erőműben a kollektívák már megtalálták azt a feladatot, amelyet meg kell oldaniuk: a gazdaságosság növelésén dolgoznak és azon igyekeznek, hogy minél nagyobb üzembiztonságot érjenek el, s mindig rendelkezésre álljanak, ha szükséges. Mindehhez azonban az kellett, hogy Világosan értsék: mit és miért kíván tőlük a vállalat. — Sokan azt mondták, befellegzett a brigádmozgalomnak a gazdasági munkaközösségek megszervezése után — mondja a versenytitkár. — Az ötvenhat szocialista brigádunknak mintegy hatszázötven tagja van. a tizennyolc vállalati társulás pedig csaknem kétszáz ember szabad idejének jelentős részét köti le. Tudni kell azonban azt is, hogy a körülöttük fellángolt vitának nagyobb a füstje, mint a lángja, hiszen a vállalat karbantartási költségeinek alig egy-két százalékára terjed ki a munkájuk. S hogy mennyire nem vált be a pesszimista jóslat, azt bizonyítja; a város balatonalmádi úttörőtáborában a karbantartási feladatok elvégzésére százötvenkót DHV-s áldozta fel a szabadnapját. Ha látják a feladat értelmét, mindig szívesen dolgoznak az emberek. Akadnak azonban rossz példák is, s ezek talán még többet tudnak ártani, mint amennyit az előbbi eset használt. A városi strand építésére is mindenki szívesen jelentkezett. Annál nagyobb volt a felháborodás és a kiábrándulás, amikor azt látták, hogy olyasmire fecsérelik a szabad idejüket, amit egy munkagép — ilyen ráadásul mindkét nagyüzemben akad — egyetlen óra alatt elvégezhetne. Manapság sem a gazdasági helyzet, sem a munkások nem viselik el a formalizmust, a látszatmunkát. pedig a cserébe kapott gőzenergia nélkül. — Három területen is szoros az együttműködés közöttünk — kezdi Kolozár György, a DHV műszaki vezérigazgató- helyettese. — Műszaki, karbantartási kapcsolatunk van és nem elhanyagolható az a kontaktus, amely a szakszervezeti és a brigádmozgalomban kialakult. A műszaki kapcsolatot nevezhetnénk akár üzletinek is, hiszen kölcsönösen fizet egymásnak a két vállalat az olajért, illetve a gőzenergiáért. Ám ez a kölcsönösség rendkívüli körültekintést és felelősséget kíván mindkét üzemtől. Hiszen a legkisebb hiba a termékek továbbításában milliós károkat okozhat. S, hogy milyen hatalmas mennyiségekről van szó, arra jó példa, amit Kolozár György említ: — Tegnap szállítottuk a legkevesebb gőzt a DKV-nak ebben az évben, de óránként ez is több volt 200 tonnánál. Télen azonban egyetlen óra alatt 400 tonna forró gőzt is elhasznál a finomító a rendszerek fűtésére. Gépek — kölcsön A két vállalat karbantartási üzemei egy-egy érdekes műszaki probléma megoldásában kölcsönösen kikérik egymás véleményét. Mindennaposak a különféle munkagépek cseréi is. A finomító például rendszeresen kisegíti az erőmű karbantartóit hőkezelő berendezéssel. — A legtöbb esetben egyetlen telefonba kerül — veszi át a szót Kékesi István, a DHV szakszervezeti bizottságának titkára —, ha autóbuszra van szükségünk egy-egy kirándulásra. Természetesen semmit nem kívánunk ingyen, mindent számlázunk egymásnak. A szocialista brigádok között is kialakultak a baráti kapcsolatok. Ezek kiindulópontja általában valamilyen családi kötelék. Gyakran a férj—feleség dolgozik a két üzemben, s így indul a kapcsolatteremtés. A szakszervezeti titkár hosszú listát mutat, azon az együttműködő kollektívák. Nem vetélkednek társais — A nagyobb városi dalmimunka-akciókon együtt dolgoznak a két üzem emberei. Érdekes, hogy amíg házon belül nem ritka a brigádok rivalizálása, addig a két vállalat kollektívái közt ilyesmiről szó sincsen. Pedig előfordult, hogy egy-egy akción jóval többen vettek részt az egyik helyről mint a másikról. Inkább a munkamegosztás érvényesül. Gyakran megtörténik, hogy DKV-s vegyész nyaral a vasas üdülőben, vagy erőműves áztatja megfáradt tagjait a termálfürdőkben, ahová az olajosok köztudottan több beutalót kapnak. Széles körű és mindenre kiterjedő ez a kapcsolat, ám, akik benne élnek, azoknak ez természetes... A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Csak átmeneti megoldás Hétfőn zárva a bolt Néhány eladót átirányítanak Elkeseredett olvasók telefonáltak szerkesztőségünkbe az Óvárosból. Valamennyien ugyanazt panaszolták: megváltozott a városrész egyetlen kis élelmiszerboltjának nyitva tartási ideje; hétfőn zárva tart. Az ott élő sok idős embernek a lakótelepre kelt buszoznia, tejért kenyérért is. A bolt ügyéről Cséky Edittől, a városi tanács kereskedelmi előadójától kértünk tájékoztatást. — Hogyan járulhatott hozzá a tanács ehhez a mindenki számára rossz nyitva tartási rendhez? — Kényszerhelyzetben voltunk. A Nyugat-Pest megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalatnak létszámgondjai vannak. Annak is örülnünk kellett, hogy egyáltalán tudtak személyzetet biztosítani az egy- műszakos nyitva tartáshoz — válaszolt Cséky Edit. — A 7-től 16 óráig való nyitva tartás sem megfelelő, hiszen így a dolgozók nem tudják igénybe venni az üzletet. A tanács csak átmeneti megoldásnak tekinti a jelenlegi árusítási időpontokat, ezt belevettük a vállalattal kötött szerződésbe is. Tehát kötelességük a nyitva tartáson változtatni. — Nem találja túlságosan megértőnek azt a fhagatartást, amelyet önök tanúsítanak, hiszen ez nagyon nehéz helyi'oir o'ösiíoir „a ____ ze tbe hozta az Óvárosban élő idős embereket? — Ha nem fogadjuk el az egyműszakos nyitva tartást és a hétfői szünnapot, akkor ki sem nyit az üzlet. Az lett volna tehát a legrosszabb megoldás. Be kell látni, hogy ez a kis forgalmú és korszerűtlen bolt nem vonzó a kereskedelmi dolgozók számára. — Mivel tudja biztatni az óvárosiakat? — A Ságvári sétányon az ABC-üzlet tatarozása idejére talán sikerül néhány eladót átirányítani a másik boltba, s ezzel növelni a nyitva tartási időt. Ezenkívül szeretnénk elérni, hogy amíg véglegesen nem rendeződik a hétfőd nap ügye, addig hétfőnként legalább három órányi időre, 7- től 10-ig árusítson az üzlet. Addig is kérjük a vásárlók türelmét és megértését. Mindent megteszünk a hosszabb nyitva tartásért és ezt a meg-, oldást is csak átmenetinek tekintjük — fejezte be Cséky Edit [Tollhegyen Kitört a vakáció. Hogy miért használok olyan kifejezést, amelyet általában kellemetlen események, katasztrófák bejelentésekor írnak, mondanak? Mert tragédiát hozhat ez a nyár. Egyetlen rövid délelőttön ás annyi gyermeket láttam a városban veszélyhelyzetben, hogy edzettebb felnőtteknek is sok lenne. Többen figyeltük szörnyül- ködve az indulásra váró buszról azt a két kisfiút, aki a vasútállomáson három vágányon szaladgált át és vissza, miközben minden pillanatban befuthatott a budapesti személyvonat. Ök is arra vártak. Természetesen nem egyedül. Két tíz év körüli gyerkőcöt bizonyára nem engednének egyedül vonatozni a szülők. Az édesanya egy pádon ülve hű- sölt, miközben fiai hajmeresztő útjukat járták. Nem tudom, miben bízott, a gyermekei látásában, hallásában vagy az időben megszólaló hangosbeszélőben? A pádról nem láthatta be a vasúti pályát. Alig egy óra múlva újabb nyugtalanító jelenet tanúja voltam. A csőcsorda partján két gyerek igyekezett lefelé. Bizonyára azt a csapot akarták közelebbről szemügyre venni, amelyből vastag sugárban ömlött a forró víz, magasan felszálló gőzoszloppal jelezve távolabbra is. Azt hittem, ezek után már semmin sem tudok meglepődni. Am alig néhány száz méterrel távolabb egy hét-nyolc éves kisfiút húztam ki a (l) kanálisból. A gyerek — mint elmondta — valamilyen fényes tárgyat látott a rácson keresztül, ezért barátjával leemelték azt, és megpróbáltak alászállni. Amikor odaértem, a kint maradt srác éppen társa kiráncigálásával küszködött. Nem tartom jó pedagógiai módszernek a gyerekek ijesztgetését, mégis ezt tettem: állítva, hogy az üreg nagyon mély és hatalmas víz van benne. Nem tudom, meddig elég az intelmem. Pedagógusok, gyermekpszichológusok és maguk a szülők a megmondhatói: nem helyes a gyermekeket túlságosan kizökkenteni életritmusukból, a megszokott fegyelemből — még a nyári szünet idejére sem. Mégis úgy tűnik, sok apa, anya elfelejti ezt, „hadd lazítson a gyerek9* meggondolásból. Vagy meggondolatlanságból? Természetesen lazíthat, pihenhet, kikapcsolódhat. Ezért van a nyári szünet. Arra azonban minden szülőnek magának kell ügyelnie, hogy szabadjára engedett gyermekének vakációja ne a kórházban szakadjon meg . •„ Gyógyszerekről, módszerekről Mindenkor a beteg érdekében Egy sor gyógyszer ára megváltozik, adta hírül néhány héttel ezelőtt a sajtó. Az illetékesek biztosították a lakosságot, összességében nem fizetnek ki többet az emberek a patikaszerekért ezek után sem. Olyan készítmények ára emelkedett néhány forinttal, amelyek igen olcsók voltak, a tartósan drága gyógyszerre szorulók azonban — különösen az idős emberek — ezután jóval kevesebbet kell fizessenek a nélkülözhetetlen szerekért. Felvásárlás nélkül — Hogyan fogadták a bat- taiak a hírt? — tettük fel a kérdést Zombory Zoltánnak, a gyógyszertár vezetőjének. — Nem tapasztaltunk nagyobb mértékű felvásárlást — válaszolta. — Akadtak, akik öt-hat levél Kalmopyrint akartak vásárolni a hír hallatén. Sikerült azonban meggyőzni őket, hogy nem érdemes. Az idős emberek viszont örülnek, hiszen azokért a tablettákért, kapszulákért, amelyekért eddig 30—40 forintot fizettek, ezután csak tízet fognak. Nagy Kicsinosították a Zoltán gőzöst A kiszolgált Zoltán gőzös kicsinosítva várja az erőmű szocialista brigádjait, akik az álló hajón rendezik gyűléseiket és fehér asztal melletti találkozóikat. segítség ez az alacsony nyugdíjúaknak. — Hogyan érintik a gyógyszerár-változások a kisgyermekeseket és a terhes anyákat. Köztudomású ugyanis, hogy egyes — a beteg vagy veszélyeztetett kismamáknak adott — gyógyszerek ára is magas volt? Könnyen nyúlnak érte — Több Ilyen készítményért is kevesebbet kell fizetni ezután. Bár az anyák és kisgyermekek gyógyszereivel más szempontból van gond — jegyezte meg a vezető gyógyszerész. — Hiánycikk a bébitápszer. Emiatt már a panaszkönyvbe is beírt a múlt héten egy anyuka. Ügy látom azonban, hogy nemcsak a tápszerellátás hiányos, hanem az egészségügyi felvilágosító munka, és ennek következtében a kismamák szoptatási kedve is. Talán nem ismerik eléggé az anyatej pótolhatatianságát, s ezért nyúlnak olyan könnyen a tápszerek után .. A szó a C-vitaminra terelődik, amelyből talán azért is fogy olyan megdöbbentően sok az országban, mert több bölcsődében, óvodában minden hónapban kérnek a szülőktől néhány levéllel a gyerekek számára. Kapcsolat az orvossal — Itt, a városban erről nincs szó. Az üzemi óvodákban természetes anyagokkal biztosítják a kicsinyek vitaminszükségletét, mégpedig csipkebogyóból főzött teával. Miközben Zombory Zoltánnal beszélgettünk, egy gyógyszerésznő lépett a telefonhoz. Oda kellett figyelnem, mert olyan párbeszéd tanúja voltam, amely ritkaságszámba megy. A gyógyszerésznő a gyermekorvossal beszélt, és kért másik antibiotikumot egy kisgyermek számára, mert a felírt szer éppen nem kapható. — Nálunk ez mindennapos gyakorlat — magyarázza Zombory Zoltán. — A legtöbb készítmény helyettesíthető egy másikkal, de, ha mód van rá, a cserét magunk beszéljük meg a kezelőorvossal, s nem fárasztjuk azzal a beteget... Hírek — ABC-tatarozás. Tegnap megkezdődött a Ságvári sétányon árusító ABC-bolt tatarozása. Az üzlet előreláthatólag augusztus 9-én nyitja ki újra kapuit a vásárlók előtt. — Második csoport. Elindult a második iskolás csoport Balatonalmádiba, a városi úttörőtáborba, amely a két nagyvállalat szocialista brigádjainak munkája nyomán az üdülőhely talán legszebb, de higiéniai szempontból mindenképpen a legkorszerűbb ilyen létesítménye lett. Mi!, hol, mikor? Mozi. A lakótelepi DHV- klubban 10-én 18 órakor vetítik a Szuperzsaru című filmet. Rendezvény. A városi sport- csarnokban 8-án 16 órai kezdettel a Randoli karate-show műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Utána diszkó kezdődik, amely 23 óráig tart. Az oldalt Irta: Móza Katalin Fotó: Hancsovszki János 4