Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-21 / 171. szám

rm Hr.GYKt 1983. JÜLIüS 21. CSÜTÖRTÖK A kolonializmus végső bástyái Brunei szultániig a XVI. században még erős államnak számított. Rettegte hatalmát egész Borneo, a Szulu-szige- tek és a Fülöp-szigetek egy ré­sze. Írásos forrásokban 1432- ből lelhetjük föl először, ko­rábbi sorsáról szinte semmit I sem tudunk. Annál többet a i későbbiről. Nagysága az ezer­ötszázas esztendők vége felé hanyatlani kezdett, a végzet azomban akkor érte el. amikor a kalózok támadásai és a bel­ső anarchia elleni küzdelem­ben Anglia — segítségének Torkában csodahangszer Szólista volt már Simándy József, amikor egy próba után azt mondta neki egyik felfe­dezője és jóakarója, Vaszy Viktor Szegeden: „A torká­ban egy csodálatos hangszer van, mondjuk a világ leg­szebb hangú Steinway zongo­rája. Most már meg kell ta­nulnia rajta játszani.” S másfél éven keresztül mást sem csinált Szegeden, mint taktusonként, hangon­ként megtanult mindent, ami az énekművészet velejárója. Alighanem Ferencsik János egy korábbi mondatát véste jól emlékezetébe, aki Simán- dynak címezve annyit jegy­zett meg egy nagy dicséret közepette: „Szép hang, az még nem minden. Különben is jegyezze meg, fiatalember, magától függ, hogy vidéki bonviván, pesti tenorista, vagy — művész lesz-e ...” Az éne­kes annyit szólt, hogy a har­madik szeretne lenni. Nos, történetekben nem szű­kölködik Operaházunk egyik csillagának élettörténete. Kis- tarcsán született 1916-ban, majd kdsinasként indult a Szürketaxinál, segéddé avan­zsált, s 1938-ban kezdett éne­kelni igazán. Észteméivel ké­sőbb kardalos színész a Vá­rosi Színházban. Első színpa­di jelenlétére 1940-beh került sor, Az ember tragédiájában. Az Operaházba az év szep­temberében került, a tenor kettőbe. A felszabadulás után Szegedre szerződött, s aztán üstökösként folytatódott a pá­lya. A Carmen Don Joséját énekelte főszerepként, majd Turiddu. Cavaradossi követke­zett. A Bánk bán nagyáriáját 1946. június 29-én szólaltatta meg először. Azóta Simándy József neve elválaszthatatlan a magyar nemzeti opera re­mekművétől. Életének, művészi pályájá­nak alakulása nem mentes a kacskaringóktól. De Simándy mindig ember maradt, nem felejtette el útját, honnan in­dult, s hová emelkedett. Sze­rénysége párját ritkítja, mint az a Bánk bán elmondja cí­mű kötetből is kiderül, ame­lyet a Zeneműkiadó jelente lett meg, s a krónikás Dalos László volt. Megkapó Simándy ars poe­ticája is. „Az énektudomány: megfoghatatlan. Csak a vég­eredményt érzékeljük a fü­lünkkel. Ezért nagyon nehéz.’’ Bánk bán ma sem pihen. Ta­nít. Hogy meddig? Amíg erő­vel bírja. „Vannak növendé­keim, akiikért érdemes, mert szépen dolgoznak, becsülete­sen. Nem hagyhatom őket cserben, mert ez éppen olyan szent üggyé vált az életemben, mint amilyen az éneklés volt.. fejében —, egyre nagyobb en­gedményekre kényszerítette. A múlt század közepétől sor­ban vesztette el birtokait, míg végül angol védnökség alá ke­rült, s ettől a mai napig sem tudott megszabadulni. E ma már kicsi — s nem önálló —, qllam életéről is ab­ból a kötetből nyerhetünk hi­teles és roppant szemléletes képet, amelyet a Nemzetközi Zsebkönyvtár sorozatban je­lentetett meg a Kossuth Könyvkiadó, Az utolsó gyar­matok címmel, Árkus István tollából. Megbízható források­ra támaszkodva mutatja be a szerző a ma még hivatalos gyar­mati státusban lévő területe­ket az Atlanti-óceán és a Ka- rib-tenger térségéből a Ber­mudáktól Puerto Ricáig. Af­rikából Namíbiát. Európából Gibraltárt, a csendes-óceáni és az indiai-óceáni térségből Amerikai Szamoát és Guamot, a Pitcairn-szigetekig. Érinti mindazokat a területeket, amelyekkel az ENSZ dekolo- nizációs (a még gyarmati sor­ban lévő, illetve tisztázatlan státusú országokkal foglalko­zó) bizottságának esztendőin- kénti jelentéseiben szerepel­nek. És a függetlenségért foly­tatott küzdelmek ellenére még sok ilyen terület van földün­kön, a szabad, szuverén álla­mok közé ékelődve. Számos kérdést rész föl Ar­kus István ebben a könyvben, amelyekre igyekszik is rendre megfelelni. Közülük talán a legfontosabb: miért érdekük a különböző fejlett országoknak (pl. Anglia, Franciaország, Egyesült Államok, Ausztrá­lia, Portugália) az. hogy fenntartsák ezeket az álla­potokat, holott az ENSZ alapokmánya — hiányosságai­val együtt is —, az önrendel­kezési jogot hangsúlyozza. A könyvben felsorolt területeken e jogról nemigen lehet be­szélni,' nevezzük őket akár gyarmatoknak, akár gyámsági területeknek, akár tengerentú­li megyéknek, attól függőért; mi a" hivatalos titulusuk. A könyv olvastán nyilvánvaló­nak tűnik, hogy az ok kettős: gazdasági és politikai. Te­kintsük például . Namíbiát, ahol a gyémánt- és uránbá­nyákat az amerikai—angol óriásvállalatokkal összefonó­dott dél-afrikai tőkeérdekelt­ségek aknázzák ká. Vagy nézzük a már említett Bru- neit, melynek olajkincsét (a szomszédos Sarawakkal együtt) 93 millió tonnára be- tsülik, s még megközelítő ada­tok sincsenek arra vonatko­zóan, hogy mennyi a kőolaj a partmenti tengerfenéken. A stratégiai fekvés a meghatá­rozó Gibraltár, Diego Garcia és Mikronézia esetében, mivel ezek a területek a gyarmat- tartók globális támaszpont­rendszerének részei. Kolléga könyvét venni kéz­be mindig különös izgalom. Kiváltképp érvényes ez Árkus István esetében, akinek már számos hasonló jellegű mű­vét üdvözölhettük. Mindig megtalálja azt a témát, ami a nemzetközi politikai életet te­kintve is a legérdekesebb kér­déseket feszegeti, s ami a ha­zai olvasóközönségnek egy se­reg soha nem hallott kurió­zummal szolgál. Ez történt most is. AZ UTOLSÓ BTAtOMfCfUK Ai „ifibb. fi*«Vb*n bfionvtn «wnAnvek a tv* a vilri^itnyek ;A fyftrr m*q akjí|JkíiiM»m jy 'tluiiluggitfgnifieti.. illA hatalmak úgy ami !«rmfiijahirrüt«g loimínylalol adnak .öli gyamotoknak, ,. . UtkaiWk vígra, amalyakkyl laplajm akarok agy agy «(nyomod nap Knylrgai h«ly/«1H Ehtwr Icfméovtrien OmogaiAkya («tálkák m,adatokban * •nl.it« ívtrnl«,, gya.ntflm.16 haiádjakban. amvty.k ha.onlA.n ctMMfMk tiak fmájftőWAií^íhiínnk , ihhinfíiúil'. ■ i/'Sii/m napik wr;k,a«i,Í.a. nHndro,:k«ldtt *nrr^tkotr*,V Kossuth, ; ::■■■ •> A térképészet rejtelmei Tilalmas cifrálkodás • v ::;t fUtMrosi atcjmtüvözcb | tefépm. üÁi A nagykőrösi Arany János Múzeum olyasfajta szellemi alkotóműhely rangjára emel­kedett az utóbbi években, amely a néprajzkutatásban szintézisteremtő igénnyel lép fel. Következetes munkával szervezi évről évre tudomá­nyos tanácskozásait, egy-egy kérdéskör jeles hazai kutatóit, ismerőit kérve fel előadóul. Az elhangzott előadások nem sikkadnák el; könyv formá­jában látnak napvilágot. Ez a gyakorlat kiegészült egy másik nagykőrösi mód­szerrel: a tárgyi néprajz ki­állított anyagának írásbeli fel­dolgozásával. A kecskeméti és a nagykőrösi múzeum együtt­működésében mutatták be azt a kiállítási anyagot, amely a „három város" néven emlege­tett Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd népművészeti hagya­tékát tárta a közönség elé. Dr. Novák László, a nagy­kőrösi Arany János Múzeum igazgatója a kiállítás megren­dezésével párhuzamosan ku­tatásokat végzett az említett településeken, s ebből szüle­tett meg a Mezővárosi nép­művészet című kötet, amely az említett helységek népraj­zi anyagát, s az ebből levon­ható tudományos megállapítá­sokat tárja az olvasó elé. A kötet a mezővárosi kul­túra sajátos fejlődési viszo­nyainak tükrében vizsgálja a népművészet kialakulását, formálódását. Mindehhez a társadalmi, gazdasági gyöke­rek mélyebb feltárására volt szükség. A történeti visszapil­lantás a XIV. századtól a XIX. századig tekinti át a vi­dék sorsát. A szerző részletes leltárral mutatja be a nemesek, a va­gyonos paraszti réteg és a birtoktalanok ingóságait a fennmaradt végrendeletek alapján. Az egyszerű haszná­lati tárgyak, földművelő esz­közök díszítő motívumait nemcsak leírja, de rajzok és fényképek egész sorával do­kumentálja. A ruházat is megőrizte a hagyományos dí­szítő elemeket. A mezővárosi paraszti nép­művészet díszítő elemeinek jelentéstartalmáról is képet alkothat az olvasó, majd. Sztrinkó István zárótanulmá­nyával egészül ki a bőséges forrásanyagra támaszkodó, gazdagon illusztrált kiadvány. Az utóbbi hónapok egyik legérdekesebb és legszínvona­lasabb ismeretterjesztő köny­ve jelent meg Földünk tükre a térkép címmel Klinghammer István és Papp-Váry Árpád tollából a Gondolat Kiadónál. A terjedelmes, szép kiállítású, jól tipografizált könyv a tér­képészet rejtelmeibe és izgal­mas kultúrtörténetébe vezeti be az olvasókat. E könyvet la­pozgatva, olvasva, az átlagos felkészültségű és műveltségű érdeklődő csakhamar rádöb­ben, hogy milyen fogyatékosak e tárgybeli ismeretei. Pedig a térkép ma már mindennapi életünk része. Lépten-nyomon találkozunk vele, hiszen az is­kolai oktatás, a napi sajtó, a tájékoztatás és természetesen a tudományos kutatás nélkülöz­hetetlen eszközévé vált. Érde­mes és hasznos tehát megis­merni a térképezés jelenét és múltját, mert csak a kellően ismert — sőt kiismert — esz­közök használata lehet egye­dül célravezető. A tudós szerzők mondaniva­lójának bemutatására szeren­csés és jól áttekinthető formát találtak. Kiindulásuk történeti jellegű. Ezt a szemléleti mó­dot mindvégig szerencsésen megőrzik és ötvözik a tárgykör elméleti kérdéseinek tudomá­nyos és egzakt ismertetésével. Így aztán valóban izgalmas, lebilincselően érdekes olvas­mány ez a könyv, mert egy területen — a térképkészítés, a térképészet területén — nyo­mon követhetjük az emberi megismerés sokszor tévutaktól sem mentes, mégis diadalma­san előrehaladó folyamatát. A természeti népek alkalom- szerű rajzos vázlatai, a pálci­katérképiek. majd a folyam- menti kultúrák földmérésen alapuló, pontosságra törekvő térképiéi. topográfiái után megismerhetjük az első úti­térképek készítőit, a tenger hajózási térképek megszületé­sét. a föld ismeretlen tájainak felkutatására és’ feltérképezé­sére irányuló törekvéseket, a magvar térképrészét gazdag múltját, a jelen és közelebbi jövő térképészetét. Nem száraz, de sok Ismere­tet közlő fejezetek foglalkoz­nak a föld térképezésének: a felmérésnek és a gömb „síkba fejtésének”, a vetületeknek el­méleti és gyakorlati kérdései­vel. A térképi általánosítás, a domborzati viszonyok érzék­letes és pontos megjelenítése, a térképek névrajza. a szak­térképek. a történeti térképek és az atlaszok mind-mind ön­álló fejezettel szerepelnek a hasznos kézikönyvben. Tudományos igényű tudo­mánynépszerűsítés — így le­hetne összefoglalni Klingham- mer István és Papp-Váry Ár­pád törekvését. Mondanivaló­juk érthető, fogalmilag és nyelvileg egyaránt pontos megfogalmazásának köszönhe­tő. hogy egy érdeklődő 10 éves gyerek is megértheti az olva­sottakat. de eav egyetemi vég­zettségű. tájékozott ..kultúr- ember” is sokat tanulhat a könyvből. Valószínű, hogy ez a legtöbb, amit egy ilyen tí­pusú kiadványtól elvárhat és kaphat az olvasó. A gondos szerkesztést dicséri, a könyv használhatóságát fokozza a függelék, mely a térképészet nemzetközi szervezeteit, folyó­iratait és a tematikus térké­pek tartalom szerinti csoporto­sítását. ismerteti. maid részle­ges irodalomiegvzéket, név- és tárgymutatót közöl. Heti filmtegyzet Öld meg a sogunt! Jelenet az Old meg a sogunt! című japán filmből Kérem szépen, ha beülnek megnézni ezt a erjedelmes és mozgalmas japán filmet, ne érezzék csökkent szellemi ké­pességűnek magukat, ha jó ideig egyszerűen nem értik majd, ki kicsoda, ki ki ellen küzd, és egyáltalán, mi is a helyzet abban a XVI. száza­di Japánban, amelyben a történet játszódik. Noribumi Szuzuki rendező filmje, mely­nek forgatókönyvét Taketo Isikava irta, bizony elég bo­nyolult históriát tárgyal, s mivel a sztori nekünk zava­ros vagy nehezen követhető mozzanatait a japánok nyil­ván jól értik és ismerik, ne is lepődjünk meg a kibogozha- tatlannak tűnő emberi, politi­kai s egyéb kapcsolatokon. Inkább arra gondoljunk, mennyivel értene vajon töb­bet egy 1526 eseményeit, a mohácsi csatát, annak előzmé­nyeit és következményeit tár­gyaló magyar történelmi film­ből egy japán néző —* ha ez a magyar film olyan aspektus­ból készülne, hogy a magyar néző iskolás korától jól is­meri az eseményeket, s ezért akár félmondatos utalásokat is megért. Ilyen mások számára nehe­zen felfogható szakasza min­den nép történetének van; egy művészeti alkotás * viszont végső soron nem keresztrejt­vény, tehát meg kell keresni az arányokat, azaz úgy kell egy adott speciális történel­mi szakaszról beszélni, hogy ne csak a honosak és a szak­értők értsék. Az új japán film végül is eleget tesz ennek a követelménynek, s úgy a film első harmada után már kitisztul előttünk a képlet. S akkor a következőket tudjuk meg: a XVI. századi Japánban a mi fogalmain: szerint feudális anarchia dúl. Az egyis kiskirálynak, Hide- josinak útjában áll egy nagy nemzetség, a Momocsi csa­lád. Ezért leghűségesebb em­berével, Siranujival, a sogun- nal (azaz amolyan hadvezérre, és fő hűbéressel, aki egyben bizalmasa is urának) kerek- perec kiirtatja a Momoqs'o- kat. Csak a legifjabb Momo­csi, Takamaru menekül meg. A kisgyerekből aztán Kíná­ban félelmetes dzsiu-dzsicu-, judo- és karatebajnok válik, hazatér Japánba, s természe­tesen bosszút áll a csalódja kürtőjén, Sira.iuji sogunon Eddig és ennyiben tehát tör­ténelmi filmmel van dol­gunk, hasonlóval sok, koráb­ban látott japán történelmi filmhez. De akadnak lénye­ges különbségek. Egy: ez i em szamurájtörténet, melyben büszke és nemes lovagok küz­denek a magasabb társadalmi régiókban, csupán fennkölt’ eszmék és elvek jegyében, s harakirit követnek el (azaz felvágják a hasukat), ha va­lami folt éri a becsületet és a fennkölt elveket. A nindzsák inkább afféle népi harcosok, akik elképesztő fizikai telje­sítményekre voltak képes ok, de e képességeiket a legrit­kábban kamatoztatták holmi emelkedett elvek érdekében. Inkább jó pénzért áruba bo­csátották, s ha kellett, bér- gyilkosságokra is vállalkoztak. Kettő: ez a film bizony kommersz a javából. A japián történelmi film legismertebb, s végső soron a hollywoodi sablonokra visszavezethető fogásaival él, s míg a sztori oldalán a japán történelemre támaszkodik, a megválósítár oldalán a közismert Bruce Lee-féle kung-fu-parádék esz­köztárát használja. S egy­úttal ez a film harmadik kü­lönbözősége a Szamurájhűség- vagy Harakiri-típusú filmek­től. Az tudniillik, hogy az ifjú Takamaru és társad olyan küzdősport-bemutatót tarta­nak a filmen, hogy csak úgy káprázik a szemünk. Innen nézve, az öld meg a sogunt! felér egy oktatófilmmel, időn­ként még a lassítások sem hiányoznak, a jobb szemrevé- telezhetőség okáért. Ä gra­vitáció törvényeit és a fizi­kai fájdalmak tűréshatárát könnyedén átlépő trükkök és kínzások egy ideig riasztanak, aztán derűt fakasztanak. A premier plánban levágott fe- íek nyaki ütőereiből spricce­lő vér, a nyiszogva átdöfött mellkasok, a szemüregen át nyíllal keresztüllőtt koponyák és egyéb nyalánkságok pedig eszünkbe juttatják hogy né­melyek szadizmussal vádolták -,nnak idején a Polanski féle Macbeth filmet, pedig annak véres jelenetei úgy viszonyul­nak ennek a filmnek a paradi­csomlében való tobzódásához, mint egy vérrel a agát alapo­san megszívott szúnyrv agyoncsapása egy hízott sertés szakszerű leszúrásához és bő­séges kivéreztetéséhez. Kvartett Szakberkekben gyakran mondják valamely alkotás-a — filmre, színdarabra, könyv­re —, hogy lila. Amin azt értik, hogy elviselhetetlen l modoros, szenvelgő, szépelgő ; egyáltalán, mindenből tű: sok uan benne. Aminek édes nek kell lennie — az a cukron kívül több Kanál szaharint 1 kap; aminek keserűnek, az a> üröm mellé kap egy hektó epét és egy zisák kinint; ami­nek szomorúnak, azt két csep: könny helyett könny-Niagará val árasztják el; aminek ne dig lelki mélységeket keil el­árulnia, ott felvonul a pszicho lógia minden közhelye, még hozzá dedós szintre vulgari­zálva Valami efféle történik eb­ben az angol filmben, melyet James Ivory rendezett, s nag> nevek: Isabella Adjani Anthony Higgins, Alan Batet és Maggie Smith játszanak benne. A színhely Párizs, az időpont az 1920 as évek — tehát az az időszak, amelyben tobzódtak az izmusok, a sar- latánság. az áltehetség és a hihetetlen számú tehetségek, a pénz, a nyomor és a legkülön­bözőbb bűnök. A négy sze­replő: Marya, az angol szár­mazású kis énekes-táncos szí­nésznő (Ad)ani), Stephan, a lengyel ál-műkincskereskedő, Heidler, a dúsgazdag angol úr (Bates), és Lois, a felesé íe (Maggie flmith), aki festő­nő. Egy szó mint .száz: Mar. át mindenki kihasználja, majd félrelöki, és szegény lány. miközben férfiágyról férfi­ágyra jár, csak szenved és szenved és szenved, mert n egy olyan. S akinek ennyi szenvedés láttán sem szakad meg a szíve, az meg is ér­demli. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents