Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-16 / 167. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1983. JÚLIUS 16.. SZOMBAT A hazai pénzverés történelméből Fityingek és obulusok I Kiskunfélegyházán pár éve feltárt honfoglalás kori sírban lószer- | számdísznek használt páviai, milánói, toulousi és brioudi dénárokat ^ találtak a kutatók. Nem kalandozó eleink tudatlansága akasztatta ^ hűséges társaik nyakába az értékeket, hiszen már a vándorló magyar ^ törzsek is ismerték a pénzt, mint csereeszközt. A tetszésüket nem í nyerhette meg a szerzett veret; többre becsülték a nagyobb, a szebb, í a megszokott arab dirhemeket, a bizánci solidusokat. Lancea régisek Történelmi-családi okok miatt az első magyar pénz, István király ezüst dénárja mégis nyugati — bajor — mintára készült. Méghozzá olyan jól sikerült a magyar ötvös kezemunká- ja, hogy a szakértők egyértelmű véleménye szerint nemcsak Európa egyik legjobb, hanem egyik legszebb koraközépkori pénze lett. A mester az érme előlapjára a király lándzsát tartó kezét és lancea regis feliratot, hátlapjára a pénzverőváros nevét és a Karoling-templom képét véste. A XI. században megőrizte első pénzünk az értékét, azt követően azonban megkezdődött a magyar pénzverés színes története. Európa szeles országútján éltünk ugyanis, ahol forgott a fegyver, s a hazai és külföldi pénzérmék sokasága is — s olykor becsúszott egy-egy pénzhamisítás. István dénárjával is próbálkoztak illetéktelen kezek. A történelem fura fintora, hogy e hamis másolatok maradtak fenn, évszázadokig csak ezeket ismerték a kutatók, mígnem 1968-ban Pécs környékén felszínre bukkantak az első igazi lancea régisek... A krónikák az első pénzromlást a XII. századhoz kötik, amikor is gazdasági gondokkal küzdő királyaink a szó szoros értelmében aprópénzt verettek. Annyira piciny ezüstöt, hogy azon az akkor már szokásos királyi képmás sem fért el, s egyik-másik dénár súlya sem haladta meg a 0,1 grammot. Megjelent az obulus (a féldénár), majd III. Béla rézből veretett pénzt. A kereskedőket azonban nem kellett félteni; veretlen ezüst- tömbéit, bizánci aranyért cserélt az áru gazdát. Mátyás-kori árfolyam Károly Róbert azután rendet csinált: 1320 körtjl kihirdette a nemesére királyi monopóliumát, megalapította a később híressé vált kör- möcbányai verdét, és firenzei mintára kibocsátotta az első magyar aranypénzt, a florenust, a forintot. Készíttetett a király a vékonypénzűek számára is fizetőeszközt, garast. Igaz, ezüstből. Utódai ezt még megtoldot- ták a parvussal (népies nevén a fillérrel) és a kvartiggal, azaz a fi- tyinggel. A magyar pénz történetének is fontos fejezete Mátyás uralkodása. Nagymértékben veretett ezüstpénzeket, és 1467-es pénzügyi reformjával először határozta meg az érmék egymáshoz viszonyított értékét. Egy aranyforint 100 dénárt ért. Az Igazságos idejében egy nyúl 2, egy pár cipő 8, egy juh 15, egy tintatartó 75 dénárt kóstált. Egy lóért viszont 10—11 (hátaslóért 20—25), egy pár ökörért 3, huszonöt fácánért 1, egy hordó borért 7 aranyat kértek. Egy arany pedig — miként az évszázadok során általában — 3,4 grammot nyomott. Tehát ilyen piaci árak voltak, akkor — ahogy mai, külföldre kalandozó magyarjaink számolnák —, amikor például az esztergomi érsek egyik háziorvosa 200, a másik 300 aranyat keresett évente. Mátyás pénzének nagy tisztelete volt határainkon belül és kívül egyaránt. 111. Iván moszkvai nagyfejedelem például Magyarországról kért kölcsön bányászokat és pénzverőket az első orosz aranypénz, az ugorszkij készítéséhez. S még egy érdekesség: az idő tájt került fel az érmekre a kis Jézust ölében tartó Madonna alakja, mely a magyar pénzeknek egészen 1939-ig állandó ábrája maradt. Még a XVI. században osztrák mintára nyomott tallérokon is látható, hátlapjukon, az osztrák sas árnyékában. foghoz vert garas A nagy alakú, szép és értékes tallérok mellett megjelentek a krajcárok is. A csaknem színarany aranyforintok, vagy ahogy a XVII. század második felétől nevezték, a dukátok «ónban változatlanul vezető szerepet játszottak. Élt az ősi és legbiztosabb minőségellenőrzési mód is: fogukhoz verték a kalmárok... A Rákóczi-szabadságharc rézpénzei, a Pro libertate felirat nyomán elnevezett libertások a hazai hagyományokhoz híven szépek, magas művészi színvonalon készített érmék voltak ezek, csak vajmi keveset értek. Kongók voltak, szemben a pengő nemesfém pénzekkel. Kétszázhuszonhárom rézpolturáért adtak 1 aranyforintot. Az első magyar papírpénzek Kossuth Lajos nevéhez fűződnek. Az első Kossuth-bankók 1848. augusztus 6-án jelentek meg 2, majd 1, 5, 10 és 100 forintos címletekben. Véget ért a magyar pénzek latin feliratú korszaka. Az 1848-ban kiadott dukáton ugyan még ott van V. Ferdinánd király neve, de a körirat már magyar nyelvű! Az 1849-ben kibocsátott réz 1, 3 és az ezüst 6 krajcárosok már magyar címerrel és felirattal kerültek i forgalomba. S rövid idő után nemzeti ereklyévé váltak. Viharban az angyalosok A XIX. század végefelé Európa országai sorra áttértek az aranyalapú valutára, a Monarchia sem tehetett mást. Üj pénze a korona nevet kapta; s általános fizetőeszköz lett a papírpénz. Viharos idők jártak azonban az angyalos pénzekre. A Tanácsköztársaságnak pénzügyileg is a legnagyobb nehézségekkel kellett szembenéznie: új érméit a legnevesebb művészek tervezték, Ferenczi Béni, Beck ö. Fülöp, ám kivitelezésükre a 133 nap nem volt elegendő. Papírpénzeket bocsátottak ki, úgynevezett fehér pénzeket, amelyek hátoldala üresen maradt... A_ korona megérte az I. világháborút — de alig élte túl —, nemsokára felváltotta a pengő. A pengő — mint általában minden új pénz — nagy tervekkel indult. Az 1925. évi XXXV. te. még azt rögzítette: 1 kg színaranyból 3800 pengő értékű aranyérme verendő... Ezek azonban csak a próbaverésig jutottak. Közbeszólt a világválság. A II. világháború kitörésekor az ezüst, a nikkel és a bronzpénzek Is kikerültek a forgalomból; pótlásukra alumínium, cink és rospengőket bocsátottak ki. Ám a hazai pénz történetének ezt a korszakát már az élő emlékezet is őrzi... Kvadrilliós világ A háború után a történelem folyamán példátlan mennyiségű pénzt bocsátottak ki. Az 1946. augusztus 1-én az új forint átváltási arányai szemléltetik az infláció nagyságát: egy forint 400 ezer kvadrillió sima pengőt ért... Ami pedig a mai, a mi forintunkat illeti, gyakran áll viták kereszttüzében — például családi költség- vetéseknél. Hát — körültekintve a világban —, ne panaszkodjunk. Kopogjuk le, és verjük a fogunkhoz. Szakemberek egyébként azt mondják, hogy mind az érmék, mind a bankjegyek földkerekségünk legszebb, legigényesebb pénzei közé tartoznak. DEREGÄN GABOR Dunahogdányi háztetők Joóba Éva vázlata Csendélet Diszkréten, elnézően, pártfogón Pohárból merített biztonság Az eset á megye egyik nagyüzemében történt. Az egyik műhelyben éveken át rejtegették megértő kollégái a müszakkezdés után néhány órával alaposan ittas művezetőt. Igyekeztek eltünteni a felelősségre vonás elől: minek legyen szegénynek kellemetlensége, úgyis annyi a baja. Nemrég, amikor végül is sírba vitte a mértéktelenül italozás, a temetést követő napokban talán azok sóhajtoztak a legjobban, akik annak idején a műhely sarkában rejtegették: Hej, ha tudtuk volna! Oh szegény, miért is történt így?!... A kérdésre nem is olyan egyszerű a válasz. Tehetnek-e, s tesznek-e, s ha igen, miképpen a vállalatok az egyre növekvő alkoholfogyasztás ellen? Már elöljáróban leszögezhetjük, sokszor nem a szándékon múlik! Van mentség elég Budaörsön, az Ipari Szerelvény és Gépgyárban Temesi Ottó vöröskeresztes titkár is megerősíti a megállapítást: — Sókan azt hiszik, hogy mi úgy általában az alkohol ellen hadakozunk, pedig csak a mértéktelenséget és a munkahelyi alkoholfogyasztást ítéljük el. Rettenetesen nehéz helyzetben vannak mindazok, akik nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is a szesz ellen vannak. Nem sokan ismerik el az alkoholisták közül, hogy milyen szenvedély rabjai. Tiltakoznak, arra hivatkoznak, éppen csak egyszer-kétszer fordult elő a dolog. Gyakran még a munkahelyi vezetők is mentegetik őket. (Talán érthető, de nem elfogadható álláspontból): kell a munkáskéz, s a feladatát tulajdonképpen valahogy mégiscsak megoldó, még ha iszik is — így hangzik a védekezés. Ha innen elküldik, máshol folytathatja tovább ... Túlzott liberalizmus, diszkréció és nem egyszer pártfogó magatartás jellemzi a kollektívák hozzáállását. Nehéz megbirkózni azzal a rossz szokással, hogy okot mindig találjanak az ivásra: névnap, születésnap, ilyen-olyan kitüntetés, legénybúcsú, leánybúcsú — mindegy csak inni lehessen. És, ha ilyen alkalmakkor kevés a kínálat, a többiek froclizzák az ünnepeltet: — Na, mi van, sajnálod tőlünk? Arra meg még igazán nem akadt példa, elképzelni is furcsa, hogy valaki üdítő itallal kínálta volna az őt felköszöntőket... — Volt itt az ISG-ben egy alkoholellenes klub. Némi szépséghibával ugyanis, ide azok jártak, akik absztinensek. Meg aztán az ingázások miatt nehéz itt tartani az embereket a mégoly hasznos előadásokra is. Ha elmegy az egyik busz, csak másfél-két óra múlva indul a másik. Néhány korsó sör Azért nem szűnt meg a klub, csak a lehetőségekhez mérten átalakult. A rendszeres előadásoknak mégis van némi haszna. Ha lassan is, de elterjed a híre, hogy hasznos ismereteket, megszívlelendő tanácsokat kaphatnak az emberek. Olykor természetesen o környezetet is át kell formálni a nemes cél érdekében. Az ISG-sek évekig tartó harcot folytatták, mígnem elérték, hogy a gyárhoz közeli művelődési házban nem mérnek röviditalt, kapható viszont üdítő, szendvics, s kulturáltabbak lettek a körülmények. A busz indulása és a műszak vége közötti néhány percben mégiscsak a sör fogy a legjobban! — Rendkívül nehéz bárkire is rámutatni: te alkoholista vagy! Óvatosan, lehetőleg úgy kell becserkészni őket, hogy még a szűk kollektíva se tudjon róla, mert aztán hamarosan kiderül a kéretlen prókátorok közbenjárásával, hogy nincs is alkoholista a gyárban! Persze azért 3-4 alkalommal sikerült rábeszélnünk az érintetteket, menjenek elvonókúrára. Meg is lett az eredménye. A családon kívül senki sem tudta, hogy mi is az a betegség, ami miatt hosszabb ideig távol voltak a gyárból. Csak így segíthetjük a valóban eredményes gyógyulást — érvel Temesi Ottó. Aztán szomorúan mondja, hogy nem mindenütt veszik komolyan a társadalmi kötelezettséget. Budaörs sön, lakásához közel egy sor üzem, gyár van. No, meg egy kocsma. Jóllehet ez csak 11 órakor nyit, féltl- zenkettőkor már tele van. A munkaruhák alapján nem nehéz kiválogatni, ki melyik üzem színeiben iszik a munkaidő alatt! Erkölcsi alap híján A dunakeszi járműjavítóban Gön- czöl Tamás gondosan elkészített szervezeti és és működési szabályzatot mutat, amikor a téma felől kérdezem. Az alkoholizmus elleni üzemi társadalmi bizottság azonban — itt legalábbis — nem afféle lelkl- ismeretaltató, muszáj — testület. Soraiban azok kaptak helyet, akiknek fegyelmi jogköre is van, szükség esetén kellő szigorral intézkedhetnek. — így is tesznek? — A munkavédelmi szabályzatban függelékként kapott helyet, hogy milyen esetekben kell 50 filléres órabércsökkentést, vagy fegyelmit elrendelni. Ha valaki ittasan balesetet okoz, vagy félfedezik az ittasságát a munkahelyi vezetőt is felelősségre vonják. Nem érvelhet azzal: nem látta, nem észlelte. Hiszen az ő keze alatt dolgozik az illető! Nem bújhatnak ki a felelősség alól. Meggyőződésem, hogy o középvezetőknél, művezetőknél dől el' tz egész alkoholizmus elleni harc a gyárkapun belül. Hiába áll 500 portás a kapuban, az iddogálókat a művezetők fülelhetik le igazán. A legfontosabb persze itt is a személyes példa. Ha valaki együtt iszik a beosztottjaival munkaidőben, nem sok erkölcsi alapja van, hogy szóljon mások italozása ellen — magyarázza Gönczöl Tamás. Nem kap persze dicséretet az sem, aki szemben az árral, tenni próbál elhivatottságból, meg kötelességből is a munkahelyi alkoholfogyasztás ellen. Sokszor gúny, kötekedés a jutalom. Amikor kiragasztották az ital veszélyeire felhívó plakátokat, hamar rájuik került a gúnyolódó felirat: Töltsél még, Tomikám! — Lenyelem a gúnyolódásokat, s bízom benne, hogy azért el is gondolkodtak azon a plakáton, meg az egyéb kiadványokon. Olykor úgy tűnik, szitával hordjuk a vizet, mert a közvélemény gyakran az alkoholista pártján áll, s azt hiszik, jót tesznek azzal ha elhallgatják, eltitkolják, hogy a munkatársuk rendszeresen iszogat, s nem is keveset. Pedig ekkor cselekszik a legrosszabbat — fakad ki Gönczöl Tamás. Marad a gond is A gyár gazdasági vezetése támogatja a Vöröskereszt erőfeszítéseit, partner az üzemorvos, a rendszeres, vagy esetenkénti szondázásokkal. Ä családtagok jelzése alapján a rászorulók elvonókúrára kerülnek. — Csínján kell ám bánni ezekkel a családból jövő panaszokkal is —v sóhajt a dunakeszi vöröskeresztes titkár. Volt már arra példa, hogy a feleség csak be akarta mártani a férjét, azért jött hozzánk, s egy szó sem volt igaz a sirámokból. Nagyobb gond, hogy a fiatalok is egyre többet isznak. Látja azt a srácot, 17 éves, két elvonókúra van mögötte! Kétlem, hogy a különböző ifjúsági rendezvények, táborok kötelező velejárója az ivás! Don Quijote-i harcot folytatnak a munkahelyeken egyelőre, hiszen a szemlélet, a megrögzött szokás nehezen mozdul. Aztán ott az érv, miért ne igyon a melós, ha az irodákban is sűrűn előkerül munka közben az itóka, a szépmívű pohár. S mindaddig hordjuk azt a bizonyos szitát, míg nem vagyunk hajlandók tudomásul venni, a munkahely nem kocsma, az alkohol nem megoldás bajainkra, a pohárból merített biztonság hamar elszáll, s csak a még nagyobb gond marad ... GÁSPÁR MARIA
