Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-14 / 165. szám

Nemzetközi antócrossversenY Péeelen A csúcstartó megint Pest megye egyre inkább I autó- és motorsport jellegvár j lesz. Népszerű a kiskunlacházi, a tápióbícskei moto-, a szent- endre-izbégi autócrosspálya, és egyre nagyobb hírnévnek ör­vend a péceli autócrqssterep. Szombaton és vasárnap a fia­tal sportág Igazi ünnepének ígérkezik ott a Skálában II. nemzetközi versenye. E szakág, ^z amerikai földré- seen honosodott meg, majd az 1970-es években hódította meg Európát. Az első magyar cross- autót a szegedi Darázs Antal építette. Az első hivatalos ma­gyarországi versenynek a Szentendrei Petőfi volt a házi­gazdája. 1981-től rendeznek or­szágos . bajnokságot, melyet Darázs Antal (DÉLÉP) nyert meg. Az első hazai nemzetkö­zi viadalra a hétvégi küzdelem színhelyén, szintén 1981-ben került sor. A jelenlegi OB-t két osz­tályban tartják, az elsőben Mi izgatja az olvasót? Ismét egy sikeres sport­könyv, ha nem a legsike­resebb. Az Ifjúsági, Lap­kiadó Vállalat Propagandq- és Könyvszerkesztősége ‘ gondozásában jelent meg Lakatos András és Láng Zsuzsa műve. A téma, az utóbbi idők legfelkapot­tabb témájú, a totóbotrány. A Pótmérkőzés azonban nemcsak emiatt kelt szen­zációt. Magyarországon könyv ilyen qyorsan még nem jelent meg. Kár, hogy ehhez kényes ügy szüksé­geltetett. A szerzők még a bíró­sági ítélet előtt írták le mindazt, amit úgy véltek, feltétlenül papírra kell vetniök. Tárgyilagosan, higgadtan foglalkoznak a részletekkel, á megszólal- tatottak, a vádlottak, pedig igazán izgalmasan mesél­nek. A sikerhez ennyi elég is, 'Ami Pest megyében külö­nösen népszerűvé teheti a 13+1 fejezetre tagolt mun­kát: többször találkozha­tunk szűkebb pátriánk csa­patainak nevével: Váci Iz- ! zó, H. Bem J. SE, Kartal. Ez utóbbi együttessel kap­csolatban azt is megtud­hatjuk, az egyik totózónak ' hogyan sikerült elintéznie: veszítsenek, majd> miután újabb híreket tudott meg azt: mégis: győzzenek. Erénye a Pótmérkő­zésnek, nem pletykatéű, té­nyekre épül, s ez, ismerve az utóbbi időkben a sportról elterjedt mende­mondákat, nagyon nagy dolog, . Ami .azonban> izgatja az olvasót: - miért beszél úgy mindenki a totóbotrányról, mint a Nyátri Kupában tör­tént visszaélésekről. Ez nem a szerzők hibája, a közvéleményben terjedt el ez a nézet — így terjesz­tették?! A Pótmérkőzés­ből ugyanis kiderül: na­gyon sok meccset — me­lyeket megvettek á totózók —, nem játszhattak nyá­rón. Hiszen azt mindenki tudja, április és novem­ber, október és február, május és szeptember vége nem abban az évszakban van. Hanem ősszel, télen tavasszal. Akkor, amikor a Nemzeti Bajnokságért fo­ciznak a csapatok. Ezért is örültünk az MTI-anyagának, melyben közli a .Magyar Labdarú­gó Szövetség elnökségé­nek állásfoglalását. ■V ,.Az MLSZ elnöksége legutóbbi ülésén össze­gezte annak a vizsgá­latnak tapasztalatait, amelyet NB-s egyesüle­tek vezetőinek bevoná­sával folytatott az 1982 —83. évi bajnokságban , észlelt visszásságokról. Megállapította, hogy né­hány kiemelkedő színvo­nalú mérkőzés mellett a találkozóknak csupán egy része volt kielégítő, és különösen az utolsó két fordulóban sportsze­rűtlenségek Is befolyá­solták néhány bajnoki meccs végeredményét. i Az MLSZ elnöksége a legkirívóbb ügyekben érintett egyesületek — a Békéscsaba, a Debre­cen, az MTK-VM, a PMSC és a Videoton — '! illetékes vezetőit szemé- i) lyes tárgyalás keretében felszólította, hogy saját szakosztályaikban te­remtsenek rendet. Saj­nálattal kellett tapasz- j talni, hogy a fent neve­zett egyesületek többsé­ge sértőnek találta a tisztátalanságnak még csak a felvetését is, és azt visszautasította. Vé­leményük szerint a fent meg nem nevezett töb­bi egyesületben elural­kodott állapotok okoz­ták a nemkívánatos je­lenségeket. Az MLSZ elnöksége a számára elfogadhatatlan magatartás miatt kény­telen volt a rendelkezé­sére álló büntető eszkö­zökkel élni. így a baj­noki év végén az NB I- es és NB Il-es játékosok és edzők részére szoká­sosan járó, mintegy 2,5 millió forint állami tá­mogatás átutalását le­tiltotta. A szövetség egy­ben kérte az OTSH in­tézkedését, hogy ezt az összeget a magyar lab­darúgás utánpótlására fordítsák. Egyúttal elhatározta az elnökség, hogy a lab­darúgó-mérkőzések tisz­taságának megóvása ér­dekében a bajnoki ki­írás jelenlegi szabály­zatát kiegészíti. A szövetség elnöksége és a játékvezetői bizott­ság vezetői felhívták a bírók, valamint az el­lenőrök figyelmét, hogy a mérkőzéseken esetleg tapasztalt lélektelen, ko­molytalan .»itékot, vagy megegyezéses eredmény elérésére mutató jelen­ségeket a legsürgőseb­ben jelentsék. A versenyszabályok­ban rögzített előírások megsértésének gyanúja esetén az elnökség azon­nali vizsgálatot rendel el. A vizsgálattól füg­gően megsemmisíti az eredményt, büntetőpon­tokat von le, időlegesen felfüggeszti az érintett csapat (csapatok), és labdarúgó (labdarúgók) játékjogát, és a legsú­lyosabb esetekben ki­zárja a csapatokat a bajnoki osztályból. A pénzügyi visszaélé­sek megszüntetése érde­kében az MLSZ kérte a népi ellenőrzés hatékony segítségét. A KNEB ve­zetői a kérelem támoga­tásához készséggel hoz­zájárultak. A fenti intézkedések mellett előkészületben van a labdarúgás pénz- 1 gazdálkodásának és anyagi ösztönzésének korszerűsítése. A végre­hajtási utasítás kidol­gozása az OTSH-val, va­lamint az érintett sport­egyesületekkel közösen folyik. Az MLSZ elnök­sége a kidolgozásra ke­rülő új rendelkezéseket a bajnokság megindulá­sa előtt ismerteti.” Üdvözlendők a bevezetés­re váró szankciók. Ilyen szigorú intézkedésekre még nem volt példa a magyar labdarúgás történetében. Az emberben felmerülhet az a kétség, hogy az egyesüle­tek nem próbálják-e más forrásokból pótolni az el­vont prémiumot? Vagy esetleg az érintett egyesü­letek egymásra mutogat­nak? „Jobb későn, mint soha” — tartja a közmondás. Ez igaz. De a magyar labda­rúgás esetleg nem jutott volna idáig, ha Marseille után születik hasonló ál­lásfoglalás. Akkor talán a Pótmérkőzést sem olvas­hatnánk. 0. B. P. nyolc, a másodikban hat fu­tammal. Az országban kilenc autócross pálya található, min­denhol van forduló, kivéve Pécelt. A Pest megyei nagy­községet idén a nemzetközi viadalokra tartogatják. Darázs a tizedik Az országban mintegy 20 szakosztályban crossóznak. a lelkes autósok. A versenyek nagyon népszerűek, átlagban tízezren tekintik meg az ösz- szecsapásokat. (Sok labdarú­gómeccsen ennyi nézőnek na­gyon örülnének) A sportág ebben az évben már nemzetközi eredményt is elkönyvelhet: öt forduló után Darázs az EB tizedik helyén áll. Lada és Chevrolet A péceli versenyre mintegy harminc magyar versenyző köztük a Szentendrei Petőfiből Balogh István, Boross István, Jónás Ferenc — jelezte rész­vételét, indul 9 osztrák, 4 NDK-beli, 4 bolgár, és 1 NSZK-beli crossozó. Itt lesz a tavalyi győztes, Johann Schaffrat (Ausztria) és a pá­lyacsúcsot tartó szintén oszt­rák Werner Gintersdorfer. A motorok között található Lada 1600-os. Chevrolet 4700-as, BMW 3000-es, Rover 3500-as, VÁZ 1600-as. Porshe 3000-es. Wartburg. Szombaton 13 órakor kezdő­dik az edzés. A legjobb 32 raj­tolhat vasárnap 9.30 órakor, őket négy előfutamba osztják be. Az első kettő kerül a két középfutamba. A kiesettek a reményfutamban vehetnek részt — négyen szintén to­vábbjutnak. A középfutamok­ból az első öt mehet tovább a fináléba. Az edzésen öt kört — égy kör 700 méter —. az elő­futamban nyolc, a reményfu­tamban hat, a középfutamban nyolc, a döntőben tíz kört kell teljesíteni. A versenyt a Skálabauval közösen rendezi a Főtaxi SC és a Monori Állami Gazdasag. Utóbbi dolgozói nagyon sok társadalmi munkát végeztek, hogy-jó-legyem a pálya. Elké­szült a kerítés, és a védőkor­lát, melyek biztonságossá te­szik a versenyt. Érdemes megőrizni A szervezők tartalmas mű­sorfüzetet is megjelentettek, melyet ingyen adnak a nézők­nek. Több, mint tízezer szur­kolóra számítanak. A péceli ABC-tőI mikrobuszok szállít­ják az érdeklődőket a hely­színre. A belépőjegyet érdemes megőrizni, mert a következő péceli versenyen — augusztus 20., 21., Béke,, Barátság Kupa — a jegytulajdonosok között értékes díjakat sorsolnak ki. ö. B. P. Post .... Ylv'-wi'.'-.ü.i*. - ''Lü v_ • moißtßot llírhep 1983. JÚLIUS 14. mattan.* Erem az IBV A VB-re mennek? Pancserevóban rendezték meg a fiú evezős IBV-t. A ma­gyar csapatban a Váci Hajó SE két egysége is helyet kapott. A Pest megyei fiatalok nem vallottak szégyent. A kétpár­evezősöknél az Adamcsek Gá­bor, Noé József duó az ötödik helyen végzett. A kormányos kettesek versenyében Nagy László, Magyar Imre, kormá­nyos: Paulik György — a do­bogó harmadik fokára állha­tott fel. Szombaton és vasárnap a/lá- nyok vesznek részt a szczeci­ni IBV-n. Négy számban, kor­mányos nélküli kettesben, két­párevezősben, kormányos né­gyesben és négvpárevezősben indulnak a magyar színek kép­viselői. A szakvezetés minde­nekelőtt a két kettes egység­től vár érmes helyezést. A ki­utazó csapatban mindössze egy versenyző éri el a 18 éves IBV korhatárt, a többiek között nem egy még serdülő korú. A fiú és a lány IBV után az ifjúsági evezősök hazai vizeken csatároznak: július 22. és 24. között Szeged lesz a házigaz­dája az országos bajnokságnak. Ezután ismét a külföldi sze­replés felé fordul a figyelem, augusztus 3—7. között a fran­ciaországi Vichyben lesz a korosztályos világbajnokság. Az eredeti elképzelések szerint a pancserevói és a szczecini versenyeken dobogós helyeken végzettek szállhatnak hajóba a VB-n. Erről végleges döntés a jövő héten várható. Nagyék tehát reménykedhet­nek. ITszásban telvéíelí Segédedző kerestetik A PTSH segédedzői tanfolyamot indít az 1983—84-es tanévben ritmikus sportgimnasztikában, tornában és at­létikában. Pótfelvételt hirdet úszásban. A jelentkezési határidő: 1983. július 22. A jelentkezési lapok beszerezhetők a Pest megyei Tanács Testnevelési és Sporthivatalában (Budapest V., Steindl Imre utca 12., 1054), valamint a városi-járási sportfelügyelőségeken. A kitöltött lapokait a Pest megyei Testnevelési és Sporthivatalnál kell leadni. A jelentkezők augusztus má­sodik felében felvételi vizsgát tesznek. A PTSH oktatási csoportja minden érdeklődőnek szívesen ad felvilágosítást. Az ellentmondókkal is meg kellett küzdeni Kifogástalan ifijáték Az 1. ifjúsági vízilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott kitűnő játékkal, százszázalékos teljesítményt nyújtva szerezte meg az aranyérmet Isztambulban. A három évvel ezelőtt a fiatalok korosztályos csapatai élére ki­nevezett szövetségi kapitány, a játékospályafutása alatt si­kert sikerre halmozó Molnár Endre tehát a medence part­ján is bizonyított. Saját el­képzelései alapján dolgozott, bátran keresett és talált te­hetséges vidéki fiatalokat, s az addig fővároscentrikus vá­logatott helyett hat vidéki já­tékosnak is bizalmat szava­zott az isztambuli EB-n. Ruza József, a Magyar Üsző Szövetség főtitkára, aki itthon izgulta végig a törökországi napokat, így nyilatkozott az elsőségről: — Őszintén örülünk az if­júsági válogatott nagy sike­rének. Külön értékelendő, hogy Molnár Endre, aki 1980- ban még aktív játékos volt, most szövetségi kapitányként is elért a csúcsra. Nem volt egyszerű dolga, mert az isz­tambuli ellenfeleken kívül az itthoni ellentmondókkal is meg kellett küzdenie. A mun­kát sokszor akadályozó „uszo­dai közvélemény” ellenére Molnár kitartott eredeti szak­\NNEN-ONNAN\ Az albertai egyetem közle­ménye szerint továbbra is válto­zatlan az Universiade toronyugró- versenyein súlyos koponyasérü­lést szenvedett szovjet versenyző, Salibasvili állapota, aki kómában van. Amint a kórház igazgatóhe­lyettese elmondta: a jelen levő szovjet vezetők teljes mértékben elégedettek az intézet felszerelésé­vel, a gyógykezelés módjával, s egyelőre nincs szándékukban a balszerencsés ugrót hazaszállítani. O A Tour de France országúti kerékpárosverseny versenybírósá­ga 1000 svájci frankos bírságot rótt ki a holland Joop Zoetemelk- re, s úgy határozott, hogy a 36 esztendős versenyzőt 10 büntető­perccel is sújtja. A kemény szankciók oka: megállapították, hogy a neves kerékpározó ajzó­szert szedett. Hasonló büntetésben részesült a 25 esztendős francia Jean-Francois Rodriguez is. ^ A stuttgarti nemzetközi te-^ niszverseny első fordulója megálljt parancsolt Taróczy Balázsnak. A magyar éljátékos az amerikai Sandy May értől 7:6, 6:1 arányú vereséget szenvedett és kiesett. O Két vereség után a negyedik fordulóban megszerezte második győzelmét a magyar női ifjúsági kosárlabda-válogatott az Olasz­ország két városában zajló Euró­pa-bajnokságon. A magyar csapat legutóbbi ellenfele Spanyólország volt, és a szoros mérkőzésen az eredmény: 84:83 (45:40). ^ A freiburgi nemzetközi női te­niszverseny első fordulójában Pin­tér Andrásné a nyugatnémet Hel­ga Lütíen ellen lépett pályára, s a hamburgi játékost 6:2, 1:6, őrl­és győzelemmel búcsúztatta. mai elképzelései mellett, s iga­za most bebizonyosodott Olyan harcos erényeket csil­logtatott a három év alatt, amihez hozzászoktatta a köz­véleményt egykor. Minket, szakvezetőket meglepett az el­söprő fölényű győzelem az EB-n. Tudtuk, hogy jó csa­patunk van, de ilyen szinte kifogástalan játékra nem szá­mítottunk. A gárda 70 száza­léka már tavaly is együtt volt de akkor még sok sérülés akadályozta a kiugró ered­mény elérését. Dunakanyar Kapa Újra a Panoráma A Pest megyei és budapesti SZOT-üdülők Dunakanyar Ku­pájának második fordulóját Törökmezőn rendezték meg. A nyaralók ismét kilenc sportág­ban mérték össze az erejüket. A múltkorinál kevesebben vettek részt az országban egyedülálló tömegsportakció­ban. Kilenc üdülő küldte el versenyzőit, de teljes csapattal csak a leányfalui Panoráma, Építőmunkás, a zebegényi Közalkalmazott és a nagyma-: rosi Postás indult. A győzel­met, akárcsak az első fordu­lóban, a Panoráma szerezte meg, így nagy fölénnyel vezet az összetett versenyben. Az akciót sokan támogat­ják: SZOT Budapesti és Du­nakanyari Üdülők Igazgató­sága, Pest megyei Testnevelé­si és Sporthivatal, Pilisi Park­erdőgazdaság, Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa, Orszá­gos Egészségnevelési Intézet, Pest megyei Közlekedésbizton­sági Tanács, váci, szentendrei járási, városi Vöröskereszt­szervezetek, a váci, a szent­endrei járási, városi testnevelé­si és sportfelügyelőségek, és természetesen sokat segítenek az üdülők kultúrosai. A harmadik fordulóra július 25-én, 9 órától a Visegrád mel­letti Nagyvillámon kerül sor. Számítógépes teniszranglista Röptecsata röpke szünettel Hódít a fehér sport Buda- kalászon. A helyi Lenszövő­gyár tenisz-szakosztálya évek óta . sikeresen . működik. A sporttelep három salakos pá­lyája délutánonként szinte mindig foglalt. Hétfőn és pén­teken a tömegsportként teniszt választók, a többi napon az igazolt versenyzők népesítik be a pályát Látogatásom délutánján sincs másként. Az egyesen pá­ros mérkőzés folyik. A látvá­nyos labdamenetekkel tarkí­tott összecsapás egyik röpte­csatája után röpke időre meg­zavarjuk a találkozót. Az egyik résztvevő ugyanis a szakosztály vezetőie. idős Lu­gosi Károly. T ar t alékosan — Nálunk az idény március elején kezdődik — mondja, s a pályára pillant, ahol duóbeti társa egyedül folytatja tovább. — Akkor, valamennyi játéko­sunk lejön és a pályát rakjuk rendbe. Március 20-ra készül­tünk el idén és nem sokkal ké­Dorolycsák László a magyar rang­listán egyelőre az 545. — 260« teni­szező közül A szerző felvétele sőbb került sor az első ese­ményre. Budakalászon rendez­tünk meghívásos versenyt, me­gyei első- és másodosztályú já­tékosok részére. A háromna­pos viadalon ifjúsági és felnőtt férfi egyéni találkozókra ke­rült sor. A teljes kalászi gárda indult, a legtovább, a legjobb nyolc közé Dorolycsák jutott. — Első csapatunk a Bp. 1. osztályú bajnokságban szere­pel. Ott már befejeződött a ta­vaszi idény. A mérleg: két győzelem, öt vereség. A nyolc­csapatos mezőny 6. helyén ál­lunk. A gyengébb eredmény legfőbb oka az, hogy ezt a szezont tartalékosán játszottuk végig- Éljátékosaink közül Ko­vács András sérült volt, Cer- mann István két mérkőzésről hiányzott, míg Kovács Miklós sérülten szerepelt, ö a fehér sport betegségével „tenisz­könyökkel” bajlódik, ősszel meg kell operálni a kezét. Esélyesen — Második együttesünk — folytatta idős Lugosi Károlv — a megyei bajnokság I/B csoportjában szerepel. A kiírás értelmében az első hat játé­kosunk ebben a csapatban nem játszhat. Itt még folyik a baj­nokság, dobogóra esélyes a gárda. A budakalászi csapatban a következők szerepelnek: Ko­vács A., Cermann, Dorolycsák, Kovács M„ Bonifert, ifj. Lugo­si K.. Lugosi F., Papp F.. Nagy Berta, Schneider, ősszel a csa­pat rendelkezésére áll majd Horváth László is, aki felépül sérüléséből, viszont Balogh a Zrínyi SE (az egyik rivális) együtteséhez igazolt. A beszélgetés végén a szak­osztályvezető egy vaskos dosz- sziét mutat. A Magyar Tenisz Szövetség évről évre kiadja ranglistáját. Ebben a köny­vecskében 2600 név szerepel A listára való kerülés feltéte­le egy esztendőben legalább öl győzelem. Kwdszámmal Minden játékosnak van kód­száma s a versenyekről beér­kező jegyzőkönyveket ezek alapján rangsorolja számító­gép. A tetemes névsorban ti­zennégy budakalászi szerepel. Cermann a háromszázasok klubjának a tagja. Kovács A a 444., Dorolycsák az 545. he­lyen áll. így egy-egy csapat- és egyé­ni versenyen való jó szereplés nemcsak győzelmet, ranglistán történő előrelépést is jelent.. R. F.

Next

/
Thumbnails
Contents