Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
Elutazott a török kormányfő A látogatásról közleményt adtak ki fa Pénteken kora délelőtt elutazott Budapestről Bülend Ulusu, a Török Köztársaság miniszterelnöke, aki Lázár Györgynek, a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsa elnökének meghívására tartózkodott hazánkban. A Ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen búcsúztatták Bülend Ulusut és kíséretét. A búcsúztatásra megjelent Lázár György, Púja Frigyes külügyminiszter, Vánesa Jenő mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, Fóti Iván, hazánk ankarai és Osman Bosnian Törökország budapesti nagykövete, valamint politikai és gazdasági életünk több más vezető személyisége. A magyar és török zászlókkal díszített légikikötő betonján csapatzászlóval felsorakozott a néphadsereg díszszázada. Parancsnoka jelentést tett a török kormányfőnek, majd fölcsendültek a két ország himnuszának hangjai. Ezután a magyar és török vezetők elköszöntek egymástól. A kü- lönrepülőgépnél egy úttörő- kislány virágcsokrot nyújtott át a török kormányfőnek. LáHasznos tapasztalatcsere volt Újabb barátokra leltek zár György és Bülend Ulusu még néhány szíves szót váltva, kézfogással elbúcsúzott egymástól, majd a különrepü- lőgép levegőbe emelkedett. Magyarország légterét elhagyva Bülend Ulusu, a gép fedélzetéről táviratban mondott köszönetét Lázár Györgynek a szívélyes vendéglátásért. (A látogatásról közlemény jelent meg, amelyet a 2. oldalon ismertetünk.) ★ Bülend Ulusu török kormányfő még tegnap megérkezett Bukarestbe, ahol négynapos hivatalos látogatása során fogadja őt Nicolae Ceausescu román elnök is. Mee 2. oldal: Tegnap elutazott hazánkból a szovjetunióbeli testvérmegyénkből, Omszkból érkezett pártküldöttség. Képünkön Vlagyimir Szosznyintól, a delegáció vezetőjétől (balról) búcsúzik Balogh László. Barcza Zsolt felvétele Szovjetunióbeli testvérmegyénkből, Omszkból érkezett delegáció hazánkba hétfőn Vlagyimir Szosznyinnal, az Omszk megyei pártbizottság könnyűipari és élelmiszeripari osztályvezetőjével az élen. Az MSZMP Pest megyei Bizottságának meghívására négy napot töltöttek megyénkben, ismerkedtek a települések gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális életével. Gazdag programjuk során látogatást tettek a szentendrei, a ráckevei és a váci járásban, Százhalombattán, Vácott és Szentendrén, találkoztak a megye több üzemének, intézményének dolgozóival, vezetőivel. A testvérmegyei küldöttség tagjait itt-tartózkodásuk során fogadta Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a pártbizottság első titkára, valamint dr. Arató András, Balogh László, Barinkat Oszkárne, a bizottság titkárai, s eszmecserét folytattak aktuális politikai kérdésekről, baráti kapcsolatok további erősítéséről. Szibériai testvérmegyénk négy küldötte nemcsak élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodhatott. Útjuk során újabb barátságokat is kötöttek például a legfiatalabbakkal, a vakációzó váci gyerekekkel, akikkel a Madách Művelődési Központ képzőművészeti táborában találkoztak a dunakeszi hűtőháziakkal, akikkel az együttműködés gyakorlati részleteiről beszélgettek, vagy a százhalombattai Gyenes családdal, akiket, otthonukban látogattak meg. A testvérmegyei delegáció tegnap elutazott hazánkból. A küldöttséget Balógh László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. Nincs és mégis van 1. oldal: Mától látható a kaleidoszkóp 6. oldal: A pályaudvarokon rend volt r oldal: Új formai és tartalmi jegyek 8. oldal: 30-on innen, 10-en túl II oldal: Magykátától a Nagykő-havasig oldal: Ki kőrisét haladékot? Kiváló egészségiigyisek Semmelweisre emlékeztek r Az anyák megmentője, £ Semmelweis Ignác születé- í sének 165. évfordulója al- ^ kalmából pénteken délelőtt ünnepséget rendeztek Buda- ^ pesten a Semmelweis Or- ^ vostudományi Egyetemen. J Az eseményen részt vett í Aczél György, az MSZMP % KB titkára, a Politikai Bi- ^ zottság tagja, dr. Schulíheisz ji Emil egészségügyi miniszter, | dr. Csehák Judit, a SZOT titkára és dr. Pesta László, jl az országgyűlés szociális és ^ egészségügyi bizottságának á elnöke. Ünnepi beszédében dr. Zoltán Imre professzor, a MO- TESZ elnöke méltatta a múlt század nagy orvosegyéniségének életútját, munkásságát, korszakos felfedezését, eredményes harcát a gyermekágyi láz megelőzéséért, leküzdéséért. A jeles alkalomból az egészségügyben eredményesen tevéMezőgazdaság és külkereskedelem Cél: az export növelése Pénteken Cselőtei László és Nyers Kezső elnökletével együttes ülést tartott az országgyűlés mezőgazdasági, valamint kereskedelmi bizottsága, Veress Péter külkereskedelmi és Vánesa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tájékoztatta a képviselőket az élelmiszergazdasági export szervezetének és hatékonyságának alakulásáról. Mezőgazdasági és élelmi- szeripari termelésünknek szoros a kapcsolata a külkereskedelemmel, a hazai szükségletek kielégítése mellett a többlettermelés egyre nagyobb hányadát értékesítjük külföldön. Az ágazat exporteredményeit jelentősen befolyásolta az elmúlt években a külpiacon tapasztalható keres’.etingadozás. A megnövekedett feladatok a mezőgazdaság, az élelmiszer- ipar és a kereskedelem szorosabb együttműködését, összehangoltabb fejlesztését igénylik. E célok elérését szolgálja többek között az önálló külkereskedelmi jog, az eseti és párhuzamos exportjog gyakorlásának kiterjesztése, a közös döntés, érdekeltség, kockázat- viselés és felelősség megvalósítását szolgáló külkereskedelmi társaságok számának növekedése, valamint a KKM megyei megbízotti hálózatának kialakítása. Az együttes ülésen 13-an szólaltak fel, közöttük Kovács Istvánná (Pest megye 1. vk.), Fodor István .(Pest megye 15. vk.) és Cselőtei László (Pest megye 2. vk.). ns i MEGYE! ItAZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ara: 1,80 forint 1983. július 2., szombat XXVII. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM Eredményes bizottsági munka A Pest megyei Tanács ülése Fejlődés és feszültség az iskolai testnevelésben Ritkán kerül testület elé az a téma, amelyet pénteken tárgyalt meg a Pest megyei Tanács. A dr. Mondok Pál elnökletével lezajlott ülésen az elfogadott napirendnek megfelelően ugyanis először az iskolai testnevelés és tömegsport helyzete, fejlesztésének teendőköre adta a témát. Két előterjesztés A tanácstagokhoz előzetesen írásban eljuttatott beszámolóhoz dr. Novák István, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője fűzött szóbeli kiegészítést, majd elsőként Csáki Illés Dunaharaszti megyei tanácstagja kért szót. A tárgyi feltételek minimumának fontosságáról beszélt, azoknak az iskoláknak mostoha helyzetéről, amelyeknél semmilyen zárt hely nincsen a testneveléshez. Fockter Lászlóhé (Érd) a társadalmi összefogás jelentőségét méltatta példákkal illusztráltan, majd arra figyelmeztetett, hogy seregestül vannak jó kezdeményezések, azonban ezek egy része nagyon hamar elcsitul. Joósz József (Budaörs) a budai járás népességi adatai alapján elemez'- 5 rz iskolai testnevelés helyzetét, elismerve, hogy kizárólag az anyagi kényszerűség okozza a tornatermek hiányát az új iskolából, amibe azonban mégsem lehet belenyugodni. Szólott a tömegsport és a nyitott iskolák rendszere kialakításának jelentőségéről is. Farsang István (Nagy- káta) a többi között helytelenítette a külön-külön kialakított sportlétesítmények gyakorlatát, mert olykor nem a célszerűség, hanem presztízsszempontok szabják meg, hol mi kerül tető alá. Fölemlítette azt is, hogy nem kell mindenhez központi juttatás, mert salakos pályát, más, egyszerű sportteret összefogással is teremteni lehet. Zemplényi Zsuzsanna (Vác) a statisztikai átÉpítsszek Ráckevén A világ minden tájáról Ma zárul Ráckevén a Magyar Építőművészek Szövetsége, az UIA magyar tagozata és a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki kara által rendezett nemzetközi alkotótábor, amelyben építészhallgatók és friss diplomások dolgoztak, külföldi és hazai építészek irányítása mellett. A szeminárium hallgatói a világ minden tájáról sereglettek itt össze, mert Ráckeve és környéke számos lehetőséget kínál arra, hogy bemutassák, mi lehet az építészet szerepe egy település fejlesztésében. Az itt töltött idő alatt a résztvevők megismerkedtek a vendéglátó nagyközség gondjaival, amelyeknek megoldására javaslatokat dolgoztak ki, neves éoítészek irányításával. Tegnap került sor az elkészült munkák, tervek bemutatására. A rögtönzött, érdekes kiállítást megtekintette dr. Po- linszky Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora, Da- lányi László, az ÉVM főosztályvezetője, Kvassai Tibor, az OMFB főosztályvezetője, László Ottó, a BME építészeti karának dékánja. Megyénket Jónás Zoltán, az MSZMP Ráckevei járási Bizottságának titkára, Raffai Béla, a járási hivatal elnöke és dr. Tukacs Béla, az Aranykalász Tsz elnöke képviselte. Az elkészült tervek további sorsáról, fölhasználásáról kát hónap múlva döntenek az illetékesek. lagok sok mindent elfedő jellegéről beszélt, majd a túlzsúfoltságról, aminek következtében az alsótagozatos gyerekek szinte nem jutnak be a tornatermekbe. Elszomorító a fiatalok egy részének fizikai állapota, mert egész egyszerűen nem szeretnek mozogni. Dr. Köllner Ferenc (Tárnok) a nyári napközi táborok rejtette testnevelési lehetőségekről, illetve arról beszélt, mennyi szemléleti gond rejlik a témakör megítélésében. Nehezen dönthető el például, hogy a van igény — nincs igény típusú vélekedések a tömegsportról mennyiben igazak egy-egy településen. Kozmano- vics Endre, az Országos Test- nevelési és Sporthivatal főosztályvezetője néhány országos jellemzőről szólott, majd kitért a sport személyiségformáló hatására és arra, hogy a kisgyermeknek már a családban meg kell lelnie a mozgás, a játékos sport örömét. Határozatok A felszólalásokban elhangzottakra Turóczi Béla, a megyei testnevelési és sporthivatal elnöke, valamint dr. Novák István válaszolt, majd dr. Mondok Pál, a megyei tanács elnöke összegezte a teendőket. A testület az írásos anyagot, a szóbeli kiegészítést,, a vitában elhangzottakra adott választ egyhangúlag elfogadta. Ugyancsak egyhangúlag fogadták el a megyei tanácstagok azt a beszámolót — előterjesztője Nagy Sándorné bizottsági elnök volt —, amely a megyei tanács egészségügyi és szociálpolitikai bizottsága tevékenységéről adott elemző és átfogó képet. (A napirendnek erről a részéről lapunk 3. oldalán részletes ismertetőt közlünk.) Személyi ügyek A vezető testület ezután személyi ügyekben hozott döntéseket. Tudomásul vette, hogy Kerepestarcsa megyei tanácstagja, Zombori Hubert lemond tisztségéről, mivel több évre terjedően, külföldön vállalt munkát. A tanácsban kifejtett tevékenységéért a testület elismerését és köszönetét fejezte ki. A megyei tanács ügyrendi és jogi bizottsága tett ezután jelentést arról, hogy a korábi ban megüresedett megyei tanácstagi helyekre Újszilvás és Tápiószőlős községi tanácsok Domonics Sándort, Sződ és Sződliget községi tanácsok Bujtás Károlyt megyei tanácstaggá megválasztották. A bizottság megvizsgálta a választások törvényességét, s jelentése alapján a megyei tanács Domonics Sándor és Bujtás Károly megyei tanácstaggá történt megválasztásának törvényességét megállapította. Amint arról korábban beszámoltunk, a megyei tanács április 8-i ülésén új osztály, a közlekedési felállításáról határozott. Az osztály július elsején megkezdte tevékenységét. A megyei tanács az osztály vezetőjévé tegnapi ülésén Valkai Györgyöt nevezte ki, aki eddig a Pest megyei Tanács építési, közlekedési és vízügyi osztálya közlekedési csoport- vezetője volt. Végezetül a testület úgy határozott, hogy az idő előrehaladtára való tekintettel a tanácstagok interpellációira az érintett szakigazgatási szervek vezetői írásban adják meg a választ. Bányászati alapítvány A szakszervezet javasolja A SZOT Elnöksége pénteki ülésén megvitatta a szakszervezetek kádermunkájának helyzetéről és a további feladatokról szóló jelentést, valamint a szakszervezetek megyei tanácsai apparátusának működéséről és további korszerűsítéséről készült összefoglaló értékelést. Az elnökség a továbbiakban elfogadta a SZOT Elnöksége és a SZOT titkársága 1983. II. félPoldnyl Károly építész, a BME tudományos tanácr adója magyarázza a terveket Kvassai Tibornak, Polinszky Károlynak t Borvendég Bélának, a MESZ elnökének. Trencsényi Zoltán felvétele éves munkatervét. Az elnökség ezt követően megvitatta és elfogadta a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének javaslatát, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Ipari Minisztérium és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete hozzon létre bányászati alapítványt. Csúcsidőben tízpercenkéíit Zsúfoltság nélkül Péntek hajnaltól a HÉV szentendrei vonalán a Batthyány tér és Békásmegyer között csúcsforgalmi időben a szerelvények 3—4 percenként közlekednek. Egymást követően két szerelvény indul Békásmegyerre, majd a harmadik Szentendrére. A Duna menti kisvárosba tehát 10 percenként indulnak a vonatok. A járatok sűrítéséhez szükséges rekonstrukció 1978-ban kezdődött, s a munkálatok a múlt évben és az idén érkeztek döntő szakaszukhoz: e másfél év alatt végezték el a sínpályák megerősítését, szerelték fel a jelző- és a biztonsági berendezéseket. A fejlesztés részeként idén 48 HÉV-kocsit vásárolt a BKV az NDK-ból, ezek próbaüzeme befejeződött, s pénteken már munkába is álltak. Mindez azt is jeienti, hogy a csúcsidőben egyharmadával nőtt a korábbi szállítási kapacitás, s így lényegesen csökken az utasok által oly sokat panaszolt zsúfoltság. t kenykedőknek kitüntetéseket adott át az egészségügyi miniszter. A Pest megyében gyógyító orvosok közül Kiváló orvos kitüntetést nyújtott ót dr. Zádor Andrásnak, a Pest megyei Tanács VB egészségügyi osztály- vezetőjének. Kiváló gyógyszerész kitüntetést kapott Palotai Ferenc, a váci gyógyszertár vezetője, Kiváló munkáért elismerésben részesítették Bihari Jánosáét, a monori öregek napközi otthonának vezetőjét.