Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
8 1983. JŰLIUS 9., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Prágai irodalmi levél Szerbek, magyarok festője A párgai óvárosban Az aranycsinálók utcájában A kiállításon látható néhány levelének facsimiléje, ezek szerint tökéletesen tudott magyarul. Hamvait 1967-ben a fehérvári rác temetőből a jugoszláv fővárosba vitték. Itt van azonban eredeti sírkövének fotója, rajta a felirat: Ivanovits Katalin. Nincs rá bizonyság, de nagyon valószínű, hogy a művésznő, aki oly aprólékosan végrendelkezett, maga kívánta így. Nem kétséges, hogy as a helyes, ha a jugoszláv és a magyar művészettörténet egyaránt őrzi emlékét különös szépségű életművének. A. SZABÓ JÁNOS Hasek és Kafka világa 1916. november 21-én este elhunyt I. Ferenc József császár és király, az Osztrák—Magyar Monarchia uralkodója. Halálát a Monarchia sokféle népe sokféleképp fogadta, de egyben mindenki bizonyos lehet: az agg monarcha eltávoztá- val megszűnt valami, s így vagy úgy, előbb vagy utóbb elmúlik majd az az állaim is, mely különös, önmagát túlélt képződményként egy anakronisztikus és túlhaladott államformát és uralkodási módot konzervált. A császár halálának estéjén egy prágai fiatalember, a harmincnegyedik évét töltő Franz Kafka, a Munkás—Baleset Biztosító Intézett alkalmazottja, valószínűleg behúzódott a Hradzsinban, az Alkimisták utcájának nevezett kis sikátor egyik megsüppedt házacskájában levő szobácskájába, s íráshoz készülődött. Nővére, Ottla Kafka engedte át neki \ ezt a csendes zugot, hogy késő délutánonként, vagy este, esetleg éjszaka is, ott dolgozhasson. Ugyanebben az időben egy szintén a harmincnegyedik évét taposó cseh író, bizonyos Jaroslav Hasek, valószínűleg a cári Kijevben ücsörgött vagy valamelyik kocsmában, s a körülötte ülőknek bőséges vodkába pácolt hangon magyarázta, hogy ő hadifogoly, de az Ausztriával fegyveresen is szembeszállni kész cseh hadsereg tagja, s mint ilyen, „a fél kezét a... dugva” is jobb haditerveket tudna kitalálni, mint az impotens cári vezérkar — vagy pedig a Cechoslovan című, Kijevben megjelenő konzervatív cseh lap szerkesztőségében körmölte valamelyik humoros tárcáját, mint a lap belső munkatársa, s legsikeresebb tárcaírója. (Mely tevékenysége miatt, különösen, hogy megírja I. Ferenc József arcképének és a legyeknek az esetét, az osztrák cenzúra távollétében is megindíttatja ellene a haza- árulási és felségsértési pert.) Az 1883. július 3-án született Kafka és az 1883. április 30-án született Hasek, ha szögesen ellentétes írói és emberi indíttatás révén is, végső soron egyformán a diluviális Monarchia elparentálói voltak. N6III tudni, mi az erősebb vonásuk: különbözőségeik vagy azonosságaik. Kafka a prágai Öváros jómódú kereskedői közül származott, a régi zsidó gettó melletti utcában született, maga is zsidó volt, anyanyelve pedig német (bár később kitűnően megtanult csehül is, ami egyébként a prágai német irodalom olyan nagy alakjaira, mint Rilke vagy Franz Werfel egyáltalán nem volt jellemző). Hasek apja tanár volt, tehát egy, a Monarchiában viszonylag kedvező helyzetben levő értelmiségi rétegből származott — volna, ha a papa rendesen befejezi az egyetemet. Záró vizsgáit azonban nem tette le, így csak magániskolákban taníthatott, majd biztosító intézeti matematikus lett, aztán pedig hirtelen elhunyt, s ezzel az amúgyis kalandozó természetű fiát tizenhárom évesen a változatos, ám annál kellemetlenebb szegénység, sőt nyomorúság kalandos átélésére kényszerítette. Hasek cseh volt; fordulatokban nem szűködködő élete során megtanult ugyan kifogástalanul németül, igen jól magyarul, s persze szlovákul is tudott —, de soha nem írt más nyelven, mint csehül, s annak is azt a prágai dialektusát szerette a legjobban, melyet kedvelt ismeretségi köre: a prágagi mesteremberek, iparosok, fiákeresek, sörszállítók, ki-? i sebb és nagyobb kaliberű alvilági figurák, szesztestvérek, hamiskártyások és rosszlányok beszéltek. Kafka ellenben a prágai német irodalmi nyelvnek azt a kifinomult változatát használta, amelynek csúcsain Rilke költészete és Werfel prózája áll. Az eredmény az egyik oldalon a Svejk, a másikon a kastély és A per. ES mégis: Hasek és Kafka ugyanarról beszél. Svejk és Josef K. ugyanannak a szinte abszurd világnak, a Monarchia feloldhatatlan ellentmondásoktól terhelt életének a teremtményei. A zseniális hülye és a nem is ismert vétek miatt perbefogott, elítélt és megölt K. úr egyaránt „a világvége kísérleti telepének” (amint Karl Kraus a Monarchiát nevezte) lakói. Hasek szó szerint agyonitta magát, Kafkával a tüdővész végzett. Haláluk, miként származásuk is, életútjuk is, irodalmi munkásságuk is, merőben különbözött. Egyben mégis azonosak voltak: prágainak születtek az Osztrák—Magyar Monarchiában. S ha már az ellentétekkel játszunk, idézzük fel a Prágában ma rájuk emlékeztető helyszíneket. Az egyik egy söröző, a Nővé Mesto, az Űjváros szűk mellékutcájában, a No Bojisti 12. szám alatt. Bejárata fölött gót betűkkel áll a felirat: „U kalicha — A kehelyhez. A söröző a Svejk révén vált nevezetessé: ha Hasek nem ide helyezi törzsvendégként a hivatalosan és végérvényesen idiótának nyilvánított kutyákkal kereskedő Svejket, A ke- helyhez semmivel sem lenne ismertebb, mint több száz más prágai söröző. így azonban A kehelyhez amolyan kegyhely is, pedig talán maga Hasek sem fordult meg benne (legalábbis a mostani berendezés láthatólag későbbi, mintsem hogy az 1922- ben elhunyt Hasek láthatta volna), Svejk pedig, aki csak írói figuraként élt, épp ide értelemszerűen sosem járhatott —, mintahogy máshová sem. Ettől függetlenül a pil- seni sör jó itt, és ízletes a tormás mustárral felszolgált virsli is. A Ulásik egy apró házacska az Aranycsinálók (vagy Alkimisták) utcájában (ahol egyébként aranycsinálók sosem laktak, ellenben aranyművesek, szabóik, vargák, cipészek és más mesteremberek igen). A piciny ajtón csak meghajolva lehet belépni, az ablak tenyérnyi. A falon keskeny táblácska adja tudtul: „Franz Kafka itt lakott”. Hogy mi- . kor és meddig, azt nem tudjuk meg (de tudjuk máshonnan: 1916 november végétől körülbelül egy fél éven át). Bent a házacskában prágai idegenforgalmi kiadványokat és szép képzőművészeti albumokat árusítanak. A helyiség talán kétszer két méter, s aligha nagyobbak a házacska többi szobái is. Egy album Kafka barátjának, a szecesszió egyik legjelesebb alakjának, Alfons Muchának a remek plakátjait kínálja. Megvásárolom, legalább ez emlékeztessen arra a Prágára, melyben Kafka és Hasek — s annyi más jelentős író és művész — élt, s amelyet ma már akkor is csak e hajdani írók és festők idéznek meg hűen, ha a régi Prága utcái, terei, házai gyakorlatilag ma is úgy festenek, mintha a császár még meg sem halt volna Prága, 1983. július. TAKÄCS ISTVÁN Katarina, aki Katalin is Harminchárom vászonról parázs- íanak a nézőre Katarina Ivanovic múlt századi festőművész szenvedélyes színed a székesfehérvári István király Múzeum emlékkiállításán. A múlt év szeptember 24-én volt száz esztendeje, hogy elhalálozott ebben a városban, ahol élete java részét eltöltötte. Anyja családja is idevalósi volt, apja veszprémi, mindketten szerb kereskedőcsalád származékai. Katarina 1811. április 27-én Veszprémben született, hatodik gyermekként, de háromnapos korában már Fehérváron keresztelték, s rövidesen átköltözött az egész család. Gyermekségéről, kora ifjúságáról alig tudott kideríteni valamit életművének kutatója, Vujicsics D. Sztoján, illetve Nikola Kusovac, ki egyben a kiállítás rendezője is. Annyi vehető bizonyosra, hogy Ivanovicék nem valami nagy bőségben élhettek. A 30- as évek elején előbb az apa, majd egy év múlva az anya is elhunyt. Katarina ettől kezdve egyedül irányította sorsát. Vajon hogyan ébredtek föl művészi ambíciói? Feltételezhető, hogy 1831. és 35. között Pesten Pesky Józsefnél tanult, aki a maga korában hírnevét templomfestéssel, illetve Kölcsey Ferenc és József nádor arcképeinek elkészítésével szerezte. Kibontakozása Bécsben következett be, ahol 1835-től 40-ig tartózkodott, s látogatta a Képzőművészeti Akadémiát, hihetőleg afféle vendégnövendékként, hiszen nőket még akkor nem vettek föl hallgatónak. Bizonyos stílusjegyek alapján következtetnek a művészettörténészeik, hogy egyebek között Führich, Waldmüller és von Amerling ismert bi- dermeáer mesterek hatottak munkásságára Még nagyobb hatással lehetett azonban gondolkodásmódjára és egész magatartására bekapcsolódása egy bécsi szerb értelmiségi és művésztársaságba, amelynek Sima Milutinovic Sarajlija költő volt a vezéregyénisége. Kezdetben szűkös körülmények között élt Katarina, helyzete csak akkor változott, midőn Csáky grófnő támogatni kezdte. A császárváros után két esztendőre Münchenbe költözött, itt találkozott a romantikus festészet zászló- bontásával. Megfordult Párizsban, Hollandiában, Itáliában is. Rövid időre hazatér, majd Belgrádba viszi útja. Egy évet tölt a szerb fejedelemség fővárosában, aztán néhány hónapot Zágrábban, ahonnan visszajön Székesfehérvárra, immár végleg. Mintegy ötven művét jegyzi a szaktudomány Katarina Ivanovic- nak, a Fehérváron láthatók tehát teljes foglalatát adják munkásságának. önarckép (1836—37.) Legsikeresebben művelt műfaja a portré és a csendélet volt. A legkorábbi önarcképét 23—24 évesen festette. Két esztendővel később autoportréja (önarcképe) érlelt, kidolgozott alkotás. Nyílt homlokú, telt idomú, értelmes, büszke nő tekint reánk. Sötét szeme ragyogása, loknikba csavart, huncutkába gyűrűzött fekete haja, dúsan rendőzött ruhájának fényes, fehér atlaszselyme szinte illuzionista módon érzéklefittyedő ajak. fis a tekintet: félelmetesen süt a hideg kékségből az uralkodó köztudott gyengeelméjűsége. Később, belgrádi tartózkodása idején tudta megújítani aroképfesté- szetét. Nyilván származásánál fogva is különös érzéke volt a balkáni karakter megragadására (Stevan Knicanin herceg, Pavle Stanisic gyermekei. Belgrádi nő, Kalina Hadzsi Rosu, Persida Karagyorgye-, vies fejedelemnő.) Furcsamód azonban ezek az arcok az előbbieknél kevésbé egyénítettek. A művész figyelmét mintha a külső pompa elterelte volna a portré lényegi céljáról. Tobzódik a skarlátok, bíborok, bársonyok, brokátok, fémszálas hímzések, ékszerek, drágakövek, fémveretek, intarziák tökéletesen anyagszerű és térhatású visszaadásában. Másik, mennyiségileg jóval csekélyebb, de talán legszebb műfaji vonulata festészetének a csendélet Egy kosár szőlővel kezdődött 1840 körül. De micsoda fürtök és szemek, minő harmóniában! Hamvaskékek, áttetsző sárgászöldek, szinte tündöklik bennük a napfény. fis üvegeslilák skálája majdnem a feketéig ... Érezhette Katarina Ivanovic, hogy ez nagyon sikerült, mert még tíz-húsz év múlva is visszatért Belgrád elfoglalása 1806-ban (1865—68.) letes.. A piktúra történetében azt a pillanatot szemlélhetjük rajta, mikor a klasszicizmusból kiválik a biedermeier, az ünnepélyes formák élettel, érzelemmel telnek meg. Méltán aratott sikert ez a kép a bécsi Képzőművészeti Akadémia 1837-es tárlatán. Portréi közül említsük meg még V. Ferdinánd császár- és királyét. Aranysújtásos díszegyenruha, gőgös kéztartás a cifrázott kardon, Habs- burg-módon kiugró orr, enerváltan ehhez a témához. Az 1867-es világkiállításon is egy szőlős csendélettel szerepelt. Van aztán egy egészen különös, a maga nemében egyedülálló festménye 1848/49-ből: a Fiú sólyommal Piros-fehér-zöld szalaggal kalapján szomorú, ártatlan tekintetű pásztorgyerek, amint egy leterített ragadozómadór szárnyára tapos. A magyar forradalomnak és szabadságharcnak állított emléket ezzel a fehérvári szerb festőnő. Élete végén Katarina Ivanovic fehérvári magányossága s a budapesti, bécsi kiállításokon ért sérelmek miatt egyre inkább Szerbia felé fordult, hagyatéka nagy részét a Belgrádi Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Népe szellemi életének vezetői becsülték, s 1876-ban a Szerb Tudós Társaság tiszteletbeli tagjává választották. Ö volt az első szerb nő, aki akadémikus lett.
