Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-07 / 133. szám
1983. JÜNIUS 7.. KEDD 'xMiiav 3 Országgyűlési tisztségviselők Parlamenti tanácskozás Barmikor lehívható Adatbázisok Tizenkilenc országból érkeztek számítástechnikai szakemberek Budapestre, ahol a Számítógép-alkalmazási Intézet székházában hétfőn Adatbázisok ’83 (Database ’83) címmel háromnapos konferencia kezdődött. A tanácskozáson hét nemzetközi szervezet is képviselteti magát. A nemzetközi tanácskozás témáját az tette időszerűvé, hogy a számítástechnika rendr kívül gyors fejlődésével és terjedésével mind, nagyobb szerep jut az adatbázisoknak. Ezek például a fizikában, a gépészetben, híradástechnikában, elektronikában vagy éppen az atomenergia felhasználásában sok millió adatot tárolnak, úgy, hogy azok bármikor lehívhatók. Az országgyűlési tisztség- i viselők, az állandó bizottságok elnökei, a megyei képviselő- csoportok vezetői hétfőn a Parlamentben tartott ülésükön, a soron következő, nyári ülésszak előkészítésével foglalkoztak. Apró Antal, az országgyűlés elnöke tájékoztatta a jelenlevőket a parlament plénuma elé kerülő tervezett napirendről, az ülésszak előtti képviselői teendőkről. A nyári ülés várhatóan elsőként a Minisztertanács beszámolóját vitatja meg: a kormány — alkotmányos kötelezettségének | megfelelően — tájékoztatja a képviselőket a munkaprogramja elfogadása óta, a jelenlegi ötéves tervidőszak során eddig végzett tevékenységéről. A nyári ülésszak második témája: a népköztársaság 1982. évi költségvetésének végrehajtásával foglalkozó törvényjavaslat megvitatása. A hétfői tanácskozáson előbb Kállai Lajos pénzügyminiszter-helyettes, majd Hoós János, az Országos Tervhivatal államtitkára ismertette a napirendekkel kapcsolatos tudnivalókat a képviselőkkel, majd válaszoltak azok kérdéseire, észrevételeire. líj akciák a MlH-nél Megnőtt a lakosság gyűjtőkedve Az alapvető a telephelyek korszerűsítése lernte IIléske negyedik osztályos. Néhány napja egy zsákkal jött át hozzánk, hogy tömjem tele ronggyal. Kezében a MÉH levele, amelyben kedvesen megkérik a szülőket, hogy tele vagy üresen, küldjék vissza az iskolába a zsákot. A zsákos textilhulladékgyűjtés is a Budapest és Vidéke Nyersanyaghasznosító Vállalat egyik akciója. Pest megye területén a MÉH-tele- pek a vállaláthoz tartoznak. Csakhogy, mint a Vácott és Cegléden közlekedő mozgó begyűjtők, az új lakótelepeken összesen 30 konténeres gyűjtőhely, a benzinkutaknál 18 ólomakkumulátor gyűjtésére szolgáló konténer (ebből a fele van Pest megyében). S az a 130 darab konténer az A.BC-áruházak előtt, amibe a vissza nem yál’íötf'üres üvegeket, kell beledobni. Az egyik lyukon a fehéret, a másikon a színes üvegeket. A vállalat több mint negyven hulladék- gyűjtő magánkereskedővel is szerződést kötött, hogy a kis községekben így lendítse fel a begyűjtést Közepes árak — Egyrészt egészséges taka- rékdsság kezdődött meg az anyagokkal és energiával az iparban, másrészt viszont, éppen a magas anyagárak következtében,' a feldolgozó Ipar hulladékanyag-igénye fokozatosan nő — vázolja fel a helyzetet, melyben dolgozniuk kell, Solymosi Béla, a Budapest és Vidéke MÉH Vállalat igazgatója. — Szerencsére a lakosság kedvezően fogadta azt a kormányprogramot, amely a hulladékanyagoknak a termelésbe való visszakerülését szorgalmazza. A program szerint három év óta nálunk is inténzívebb a lakossági gyűjtés. — Sokak szerint azonban még fokozni lehetne a gyűjtési kedvét ha nem lennének az önök felvásárlási árai olyan minimálisak. — Nem minimálisak, közepesek az áraink. Azaz éppen annyit fizetünk a hulladékért, amennyi indokolt. Nézzük konkrétan: 1 kiló tiszta fehér háztartási pamuttextil 20 forint ezért fizetnek a legtöbbet A vegyes háztartási textilért már csak 1 forint 60 fillér üti kilogrammonként a begyűjtő markát. Fekete-fehér gyűretlen tiszta újságpapír, kötegelve 2,20, a színes folyóirat és hulladékpapír már csak 1,40, a vegyes hullámpapír kilogrammja 1 forint. Színesfém hulladékért fajtánként 1,50-től 11,50-ig fizetnek, vashulladékért, üveghulladékért 50 fillértől 2,30-ig. Végül a 6 voltos személygépkocsikhoz való akkumulátor darabját 36 forintért, a 12 voltost 60 forintért veszik át. Űjrafutózásra alkalmas diagonál gumiabroncs darabja 50 forint, a radiál típusú pedig 80 forintot ér meg a MÉH-nek. Mindez áremelés után. Igaz, az emelés nagyságrendje 10-20 fillér volt. Korszerűsítések A múlt évben a lakóterületről begyűjtött hulladék meny- nyisége valamivel több, mint 20 százalékkal nőtt, a korábbi évekhez képest. Az összes begyűjtött hulladéknak pedig, papírnál 60-70 százaléka, vasnál mintegy egyharmad része, színesfémeknél körülbelül a fele származik a lakosságtól. A többi természetesen ipari és mezőgazdasági üzemektől. A növekedés önmagában örvendetes, csak az a probléma, hogy a felvevő, illetve értékesítő hálózat nem tudta a fejlődés tempóját követni. A | konténerek, mozgó begyűjtők j satöbbi, persze sokat1 segítet- j tek, az alapvető mégis a telephelyek korszerűsítése lenne. M"it tettek, tehetnek ez ügyben? — Isaszegen. Szentendrén, Kiskunlacházán, Dunaharasz- tin már befejeződtek a telepek rekonstrukciói. Nagykőrösön és Cegléden jelenleg folyik, és új telepet építettünk Monoron, jelenleg építjük a nagykátait. Bár örülünk e fejlődésnek, de tény, hogy vasúti csatlakozási telepünk például csak kettő várj. az is Budapesten. Régen, az eredeti telepítéskor nem gondoltak arra, hogy a fuvarozási költségek így a szükségesnél jóval magasabbak. Ha már a szállításnál tartunk; sajnos gépjárműveink is öregek, műszaki állapotuk nem túl jó. — A begyűjtés és az értékesítés között úgy tudom, feldolgozással is foglalkoznak. Milyen mértékben? — Igen, az ipar számára részben előkészítjük a hulladékot az ismételt felhasználáshoz. A MÉH Tröszt (a Budapest és Pest megye területén működőn kívül 5 másik vállalat is tagja) 70 ezer tonna évi kapacitással rendelkező vasfeldolgozó telepet hozott létre. Saját műszaki szakembereink újítása nyomán például 97,5 százalékos tisztaságú tömbhorganyt állítottunk elő hulladékfémből. Ezzel importot váltunk ki. További fejlesztések révén persze ennél többre is képesek leszünk, mert azt, hogy az új típusú gyűjtések révén költségeink növekedjenek, éppen a to- vábbfeldolgozás fokozásával ellensúlyozhatjuk. Sok konténer kell. a konténerek drágák, de ha a begyűjtött anyagot a feldolgozással adott plusz értékkel drágábban adjuk el, akkor gazdálkodásunk nyereséges lesz, illetve a továbbiakban is nyereséges marad. A guberálás haszna — Drágák a konténerek? Drágábbak, mint egy-egy telep létrehozásához szükséges beruházás? — Egy telep több funkciót is ellát, más nagyságrendben kell hát mérni költségeit Is. A konténerek azonban csak a gyűjtéshez szolgálnak, és ehhez képest drágák. Olcsóbbá tehetjük, ha sikerül a saját konténerjavító bázisunkat megteremteni, ami még nincs, és külső céggel dolgoztatni minden területen sokba kerül. — Gyűjtés, esetenként feldolgozás, értékesítés. Hogyan alakulnak e folyamat nyomán készleteik? Hiszen, ha telephelyeink kapacitása szűk, bizonyára kégzletezési gondjaik is akadnak? — Nincs értelme a siránkozásnak. Veszünk, eladunk, lehetőleg minél hamarabb, és ezzel forgatjuk a készleteinket. Csak a lakosság évente 200 millió forintért vásárol tőlünk. Ezt persze növelhetnénk azzal, hogy bővítjük a választékot. A választék bővítéséhez azonban pénz kell. És pénz kell a beruházáshoz, a fejlesztéshez is, hogy osztjuk hát el a nyereséget, hogy mindenre jusson. Végül is sokkal konkrétabb gondjaink is vannak a készletezésnél! A Budapest és Vidéke MÉH. Vállalat 1982-es évi munkájáért a MÉH Tröszt legjobb vállalata, és országos elismerésként kiváló vállalat lett. A „guberálás” ugye ma már nem szégyen? A hulladék a népgazdaság számára is jó üzlet lehet. Eller Erzsébet Olcsébb vizeinkről Ha nem tiszta, locsolj vele! léteinek, de kevesen használják A lapok is hírül adták: ránk köszöntött a meteorológiai nyár. Ezt persze e közlemény nélkül is érezzük a saját bőrünkön: a nappali forróság elbágyaszt bennünket, s munkából hazatérve első dolgunk az, hogy kinyissuk a csapot, s felüdítsük magunkat. Akinek ráadásul kertje is van, annak nem elegendő, ha annyi vízhez jut, amennyiben lefürödhet, hanem jóval többre lenne szüksége, mert lankadt növényeit is meg szeretné öntözni. Nem csoda hát, ha szerkesz- [ tőségünkben egyre-másra cső- I rög a telefon, sorra érkeznek I a bejelentések, hogy a megyében itt, vagy ott vízhiány van. Nagy csapás ez a kényelemhez szokott ember számára, pedig sok helyütt csak éjszaka lehet egy-két vödörre valót összegyűjteni, de olyanok is vannak szép számmal, akik még éjjel Is hiába nyitogatják a csapokat, azokból víz helyett csak különös dübörgés tör elő, olyan, mintha a csövekben gyorsvonatok száguldoznának. Kis keresztmetszet Ezeken a gondokon mi nem tudunk segíteni, legfeljebb any- nyit tehetünk, hogy megkérdezzük az illetékes vízszolgáltatókat, akik majdnem olyan tehetetlenek, mint mi, ugyanis csak annyi vizet adhatnak, amennyi van nekik. Ha megkeressük őket ez ügyben, készséggel beszámolnak arról, milyen gondokkal küszködnek, s milyen változtatásokat terveznek, amelyek segítségével a jelenlegi gondok egyszer majd megoldódnak. A legnagyobb probléma: a vezetékek kapacitása nem teszi lehetővé, hogy korlátlan mennyiségű vizet juttassanak a lakásokba. Ennek oka az, hogy annak idején, amikor a víztársulatok megalakultak, a legolcsóbb megoldást választották: kis keresztmetszetű vezetékre tervezték a hálózatot, amely a közkutas ellátásnak felelne meg. Később mégis bekötötték a lakásokba a vizet, sok helyütt már ezt a tehertételt sem bírja el a vezeték, azt pedig végképp nem, hogy még a kerteket is öntözzék. Ezzel kapcsolatban már sokat írtunk arról, hogy fokozottabb lelkiismeretességre lenne szükség, mindenkinek gondolnia kellene arra, hogy amíg ő a mélyebben fekvő telkén locsolja a növényeket vagy autót mos, addig a magasabb része| ken még annyi víz sincs, hogy i teát főzhessenek. Ügy tűnik, I az önfegyelemre hatni nagyon nehéz, továbbra is kevés a víz, s a tanácsok — bár meghozzák vízkorlátozási rendelkezéseiket — csak módjával bírságolják a szabálysértőket. Jelentős dotáció Pedig az ivóvíz nagyon drága, igaz, hogy a megye nagy részén három forintot kell fizetni egy köbméterért, de ez az ár meg sem közelíti azt az ősz- szeget, amennyibe a víz valójában kerül. Jelentős állami dotációra van szükség ahhoz, hogy a lakosságnak ne kelljen többet fizetnie érte, s ez részben érthető is, hiszen a víz az élethez nélkülözhetetlen. Nem lehetne-e máshonnan vizet nyerni, olyat, amely esetleg emberi fogyasztásra alkalmatlan, de öntözésre megfelel? Ha ezt a kérdést tesszük fel, a legtöbben csak legyintenek, mondván, kutakból is lehetne öntözni, de erre úgysem veheti rá senki a lakosságot, tekintettel arra, hogy kutat furatni rettentő költséges vállalkozás, A települések nagy részén azonban ma is megvannak a kutak, csak éppen nem használják már azokat: akad, ahol lefedték, óvatosságból nem temetik be, hiszen szükség lehet még rá, de olyan portákat is találunk, ahol szabálytalanul (!) szennyvíztárolóvá alakították a kutat, mondván; vizet onnan már úgysem akarnak nyerni, a meglevő gödröt viszont valamiképpen hasznosítani kell. #> Felborult egyensúly Létezik egy elmélet, amely még nem nyert ugyan hivatalos bizonyítást, de annyira sok köze van a valósághoz, hogy a Szerencsére, három év van a nyugdíjig. Guba Sándorné ötlete volt 1971-ben, hogy alapítsanak brigádot a forgácsolóüzemben. Akkor 14 asszony dolgozott ott, mind egyetértettek vele, s rögtön meg is választották az Április 4. brigád vezetőjévé. Ettől kezdve a brigád évente kapott elismerést, mind a mai napig. . Hogyan alakult eközben Guba Sándorné élete? Mind a három gyereke felnőtt, a leánya pénzügyi előadó, a nagyobb fiú gépkocsivezető, a kisebbik sorkatona. — A munkámat mindig elismerték, s a társadalmi megbízatások sem maradtak el. 1969 óta szakszervezeti bizalmi vagyok, s 1980 óta a gyár pártvezetőségének tagja, szervező titkár. — Nagyon szeretünk dolgozni, hallatlanul jó a légkör, 25—30 éves munkaviszony után ugyanarról a helyről mennek nyugdíjba az emberek. A mi brigádunk tagjai szívesen maradnak együtt munkaidőn túl is, soha sincs kényszer jellege egy kirándulásnak, kommunista műszaknak, író—olvasó találkozónak. Csak az a gondunk: nem kapunk hozzájárulást a vidéki brigádkirándulásokhoz. Jó lenne ezt megoldani. Jelenleg egy 1 napos kirándulás fejenként 500 forintba kerül, és ez még csak az útiköltség. Egy családból azonban nemcsak a brigád tagja jön el... Ezek azok az alkalmak, ahol a munkában már összeszokott társaság még jobban közösséggé formálódik. Közben az órájára néz — darabbérben dolgozik. Tófalvi Éva vízügyi szakemberek többsége is helytállónak tartja: azokon a közművesített településeken, ahol csak ivóvízhálózatot építettek, a csatornázást azonban még nem oldották meg, a talajvíz szintje jelentős mértékben emelkedett. Oka az, hogy a talaj vízegyensúlya megbomlott, hiszen a vezetékeken máshonnan jövő víz a talajba kerül, ezért észrevehető, hogy azokban a pincékben, amelyek korábban szárazak voltak, rendszeresen feltör a talajvíz. Mondják, megoldódik majd ez a probléma, ha mindenütt megépülnek a csatornák, amelyeken a szennyvizet el lehet vezetni. (Nagy mennyiségről van szó, egy-egy család 8—10 köbméter vizet használ el havonta ...) Enyhítene persze ezen a gondon, ha legalább ott, ahol ez megoldható, a talajban levő vízből is fogyasztanának. Természetesen nem arra gondolunk, hogy igyanak belőle, főzzenek, mossanak vele, ugyanis a közművesített területeken a talajban levő víz minősége megromlott, s ahol korábban alkalmas volt emberi fogyasztásra, ma már ott sincs erre lehetőség. Locsolásra azonban a nem iható víz is alkalmas. Kérdés, nem drágább-e, ha a saját kútunk vizével öntözünk ahelyett, hogy erre a célra is az olcsó, vezetékes vizet használnánk? Valóban csábító az egyszerűbb lehetőség, mert így csak ki kell nyitni a csapot, s mindössze, egy tömlőre van szükségünk ahhoz, hogy ezer literenként három forintért elárasszuk a veteményeinket. Szivattyúkínálat A kutak vizével öntözni va-. lamivel bonyolultabb, vödörrel- meregetni ugyanis nagyon fárasztó. Azonban ezt a munkát is lehet gépesíteni — kérdés, van-e lehetőség megfelelő gépek beszerzésére? Érdeklődtünk, s kiderült, hogy sajnos, a kínálat nem a legideálisabb. Az ikladi Ipari Műszergyár búvárszivattyúja 1860 forintba kerül, de legfeljebb nyolc méter mélységből képes felnyomni a vizet. Teljesítménye abban az esetben, ha a maximális erőt kell kifejtenie, mintegy két köbméter óránként, 550 wattos fogyasztás mellett. A kutak többsége azonban mélyebb nyolc méternél, s ezeken a helyeken az ikladi szivattyút nem lehet alkalmazni. A szovjet importból származó. Malysh nevű búvárszivattyú többet tud: teljesítőképességének határa 45 méter, de kevesebb vizet ad, mind hazai társa, 45 méterről 350 litert óránként, illetve — ha nem kell ennyire mélyről nyomni a vizet, akkor nnél többet, de legfeljebb másfél köbmétert. Emellett természetesen fogyasztása is alacsonyabb, mindössze 22Ó watt óránként. Ara sem megfizethetetlen, 1620 forint — ha lehet kapni. Sajnos, csak keveset forgalmaznak belőle, az elmúlt egy év alatt mindössze 13 ezer darab került az üzletekbe. Érdemes lenne pedig javítani az ellátást ezen a területen, hogy a vásárlók olcsó, jó minőségű és megfelelő teljesítményű szivattyúkhoz juthassanak. A kutakból nyert víz sokkal olcsóbb, különösen, ha nem azt az árat vesszük alapul, ameny- nyit a lakosság fizet a vezetékes vízért, hanem az állami dotációt sem hagyjuk figyelmen kívül. A krónikusnak nevezhető vízgondokon ugyanis nemcsak úgy lehet segíteni, hogy hatalmas ráfordítással kicseréljük a vezetékeket nagyobb keresztmetszetűekre, hanem úgy is, ha a lakosságot érdekeltté tesszük: a kiváló minőségű, drágán tisztított vizet csak arra használja, amire az való, azaz: ne érje meg a fogyasztónak herdálni. Pável Melinda Sikeres életekről szóló elbeszélések gyakran kezdődnek így: „segédmunkásból lett gyárigazgató”. Guba Sándorné, akiről történetem szól, 1958-ban betanított munkásként kezdte, s pár év múlva, amikor nyugdíjba megy, még mindig ez áll a „foglalkozása” rovatban. Hol akkor a siker? Abban a belső fejlődésben, amit ez a szerény, okosan érvelő asszony magáénak mondhat, ami nem külsőségekben nyilvánul meg. — Amikor dolgozni kezdtem, úgy állapodtunk meg a férjemmel, hogy 2—3 évet eltöltők itt, a Ganz Árammérő- gyárban. Aztán, ha összeszedjük' magunkat anyagilag, otthon maradok a gyerekekkel... Jót nevetnek ezen ma kolléganőim. Huszonöt évvel ezelőtt fú- rósműhelynek, ma forgácsolóüzemnek hívják a részleget, ahol Guba Sándorné megszerette az esztergálást. Figyelmet igénylő munka a fogaskerekek agyalása, darabbérben. Ért máshoz is, besegít, ha valahol hiányzik egy ember. — Sohasem vágytam arra, hogy kiemeljenek. Olyan jó a légkör itt, a műhelyben, hogy semmiért el nem cserélném. Most, amikor már az utódomat készítem fel, ez a gondolat motoszkál bennem: mi lesz velem a gyár nélkül? Nagyon jó légkörben dolgozunk
