Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-04 / 131. szám

19SS JfNirS 1 SZOMBAT Színházi levél Tapasztalatcserén, vendégségben Népművelők a vasi tájakon Egyike a legjobbaknak Celldömölk meglepetéssel várt bennünket. *Azt tudtuk, hogy művelődési háza aszű- kebb pátrián is túlérő, elis­mert munkát folytat, de hogy a Sághegy vulkanikus krátere milyen szép és kitűnő akusz­tikája révén mennyire alkal­mas zenekari koncertek meg­rendezésére, arról csak most szereztünk tudomást. Az első nap estéjét Sárvá- rott töltöttük. A Nádasdy-vár egy részében kapott helyet a művelődés háza. A csodálato­san kialakított termek, a pati­nás falak között a munka el­mélyült, hasznos beszélgetés­re serkentette a résztvevőket. A vár a centrumban helyez­kedik el, hatalmás őspark szélén, s e romantikus környe­zet hatását csak növelte, hogy a városka felett átvonuló zi­vatar miatt néhány órára az áramszolgáltatás is szünetelt. Másnap délelőtt Szombat­helyen várt bennünket a me­gyei művelődési és ifjúsági központ. Zsámboki Árpád igazgató tájékoztatta csopor­tunkat az intézmény munká­járól, s bizony sokan irigy­kedve hallgattuk beszámoló­ját arról a sokoldalú tevé­kenységről, mely e vadonatúi épület falain belül és kívül, folyik. Engedtessék meg annyi szubjektív megjegyzés a kró­nikástól, hogy — bár sok mű­velődési intézményt látott — elmondhassa: a szombathelyi úi művelődési központ célsze­rűségében, funkcionális adott­A f est megyei Művelődési Központ és Könyvtár — immár hagyományt^ teremtve — évről évre tapasztalatcserét szervez a megye kiemelkedően dolgozó népművelőinek. Ebben az évben az útirány Vas megye volt: Ceiidömőlk, Sárvár, Szombathely, Kő­szeg, Velem, Körmend és az Őrség. A meglátogatott települések puszta felsorolása is jól cseng a tájat, a gyönyörű városokat ismerők fülében, út az útra kelt negyvenöt népművelő várakozását a töb- bé-kevésbé ismert Vas megyei közművelődési munka <: izdagsága is fokozta. Pest me­gye már évek óta szoros baráti és munkakapcsolatot alakított ki a dunántúli megyék népművelőivel és könyvtárosaival, s ez a mostani út a vasiak tavalyi látogatásának a viszonzása volt. ságaiban, esztétikai megjele­nésében, technikai felszerelt­ségében a legjobbal: egyike ma Magyarországon. Talán nemcsak a szakmabeliek kap­ják fel a fejüket arra, hogy az intézményben harmincegy olyan kiscsoportos helyiség van, amelyeket csak egy-egy szakkör, művészeti csoport használ — szabad idejében bármelyik szakköri tág beme­het. s kedve szerint dolgozhat. Nagy irigységgel jártuk végig az intézményt. Napjaink kultúrája Szombathely nevezetességei­nek megtekintése után Kőszeg következett. Népművelő­eszünk nyomban mozgásba lendült, megpillantva a szépen rendbe hozott belvárost, s kis tereire, a Jurisicn vár bás­tyáira ki-ki kedve szerint ilyen vagy olyan programot álmodott. Tehettük, ez nem kerül pénzbe! Kőszegen ismerkedtünk meg Bariska Istvánnal, a levéltár vezetőjével, aki alapos tárgyi tudásával, a helyi eseménye­ket az ország történetébe ágya­zó magyarázataival a városka szerelmeseivé tette hallgatóit. A csaknem kétórás idegenve­zetése után sorra kerülő bará­ti beszélgetéseken pedig kitű­nő humorával lopta magát szí­vünkbe. Ügy gondoltuk, hogy Kőszeg után már nehéz lesz szebbet, jobbat látnunk Vas megyében. Kellemesen csalódtunk, mert utunk következő állomása Ve­lem, az ott kialakított fafara­Tv-FIGYELŐ Volíatre. Egy újabb — ezúttal francia — filmsorozat vette kezdetét kedden este. Sajnos azonban egyre keve­sebb a szerencsénk a keddi so­rozatokkal. Offenbach életé­nek epizódjai? Csacskaság volt az a javából. A nemrég véget ért skarlát betűs törté­net? Bizony annak megeleve­nítő! is jól elpuskázták a ne­mes irodalmi alapanyagot: dráma helyett könnyekre pá­lyázó melodrámát rögzítettek masináikkal. A most következő hetek pe­dig majd Az ördöngös fickó, azaz Voltaire idős kori elmél­kedéseit is elméckedéseit kí­nálják összesen hat folytatás­ban. Végignézve az első trak­tusát ennek a vállalkozásnak, az a benyomásunk, hogy a francia kultúra és politika eme fenegyerekét szintén olyan valakik szólították életre, akiknek elég, ha megadják egy film címét, máris peregni kezd kezük alól a szabványos méretű, szabványos hosszúságú és szabványosan középszerű telekommunikációs história. A rutin kismesterei ők, rende­lésre akár hozott, akár saját anyagból szolid tisztességgel összefércelik az összeférce- lendőket. Az, hogy a most emlegetett szakemberek hogyan dolgoz­nak, nyilván az ő dolguk, il­letőleg azoké, akik teljesítmé­nyük arányában megfizetik őket. Ám az már nekünk, né­zőknek kellemetlen, hogy újabban sorra-rendre a közép­szer pecsétjét viselik magukon ezek a ötven, hatvan percek. Jó lenne egyszer megtudni, hogy nincs jobb, vagy csak egyszerűen nem telik jobbra?! TÖrŐCSÍk. Műsorváltozás következtében hamarabb lát­hattuk Törőcsik Mari énekes műsorát, mint azt tervezték. Szokatlan az ilyen program- módosítás a Szabadság téri in­tézmény gyakorlatában. de amilyen hirtelen került elénk ez az összeállítás, olyan öröm­mel kellett fogadnunk. Egy­részt azért, mert Törőcsik Ma­ri ritka vendég a televízióban — hónapok eltelnek anélkül, hogy látnánk —, másrészt meg azért, mert ez a dalcsokra iga­zán őszintére, s egyúttal látvá­nyában is tetszetősre sikerült. Hosszú időbe telne, ha ösz- sze akarnánk számlálni, hogy hány és hány álakot váltott, hányféle asszonytípust idézett meg, a hangulatoknak, a szív­dobogtató érzéseknek, a min­dentől búcsúzó lemondásoknak mily széles skáláját szólaltatta meg. Ha kellett, nagyon szép volt ha kellett, vénecskán csúnya is merészelt lenni. Az egészen nagy színésznők kitárulkozá­sával mutatta rpeg legbensőbb önmagát. Külön örömünkre szolgált, hogy néma — hogy azt ne mondjuk, statiszta! — szerepekre olyan pályatársai vállalkoztak Törőcsik Marinak, mint Major Tamás vagy Kállai Ferenc. Ám ők ha csak megje­lennek valahol, személyiségük­nek akkor is súlya, tekintélye van. Dunakanyar. Turizmus ’83 címmel láthattunk riport-. A C/óbtl-cenren.iriumra \ Emlékkiállítás Czóbel Béla születésének századik évfordulója tisztele­tére a festőművész alkotásai­ból — a Magyar Nemzeti Ga­léria és magángyűitők anya­gából — összeállított kiállítás nyílt a siófoki dél-balatoni kulturális központban. Az 1883-ban Budapesten szüle­tett festőművész siófoki kiál­lításán ötven akvarellje. pasz- telije és vegyes technikával készült képe látható. gók háza, s az abban folyó tu­datos munka minden elisme­résünket kivívta. Sok, nagyon sok ilyen és hasonló bázis­helyre lenne szükségünk eb­ben az országban. Pest megyé­ben; létükkel, segítségükkel sokkal közelebb hozhatnánk az embereket a nép művészeté­nek megismeréséhez, az alko­tói törekvések megvalósulásá­hoz, a mindennapok kultúrá­jának formálásához. Látogatásunk utolsó napja a körmendi közművelődési mun­ka megismerésével, s a ma is vadregényes őrség tájainak bejárásával telt el. Nagyszerű embereket Is­mertünk meg e tapasztalat­csere során, a szakmai munka követésre méltó, vagy vitákra csábító lehetőségeivel talál­koztunk a különböző intézmé­nyekben. Köszönet- érte a programot szervező Vas me­gyei művelődési és ifjúsági központnak, s Pósvay Péter­nek. az intézmény munkatár­sának, állandó kísérőnknek. Közös munkát szolgált A hazafelé vezető úton Vé­red y Géza, a PMKK osztály- vezetője, a csoport Összetart­ja, lelke jegyezte meg, hogy sok hasznos, a mindennapi munkánkat is érintő tapaszta­latot szereztünk, de talán még ennél is fontosabb, hogy negy­venöt népművelő ismerte meg jobban egymást e három nap alatt, s ez szűkebb hazánkban. Pest megyében a közös mun­ka erősítését is szolgálja. T. B. műsort a minap. Ebben az ösz- szeállításban a Dunakanyar is feltűnt, mégpedig a magánpan­ziók .működésének vizsgálata kapcsán. Két Ilyen vendégfogadóval, ismerkedhetett meg a néző. Az egyikben mozgalmasabb az élet, bár a vendégek kiközvetítésére nem kötöttek szerződést a gaz* dái. Viszont, mondhatni, éjjel­nappal a kedvükbe járnak a szobák bérlőinek. A másik ma­gánpanzió — noha éppen Szentendrén van —. hullám- zóbb forgalmat bonyolít le. Hol tele van, hol meg csak várják, várják, hogy betoppanjon vala­ki. Recept nincs; ezt a régi-új szakmát is szabályszerűen meg kell tanulni. Az érdemjegyeket a vendégsereg ítéli oda. Akácz László Nyitott ablak A Népszava Lap- és Könyvkiadó Nyitott ablak címmel válogatást adott közre a Szakszervezetek Országos Tanácsa 197Í— 1981 között irodalmi ösz­töndíjasainak munkáiból. Jobb címet aligha választ­hattak volna, hiszen az az érzékenység, amellyel a kötet szerzői — írók, köl­tők, újságírók — mai vi­lágunkat észlelik, tovább­ra is arra ösztönzi őket, hegy nyitottságukkal a dolgozó, alkotó ember felé forduljanak. Ténagy Sándor Riport helyett című versciklusá­ban a mindennapi esemé­nyeket Örökíti meg egyéni ízzel. Baranyi Ferenc a Járom a hazámat című ké­szülő riportkötetéből adott közre részleteket. Pannon panoráma címmel. Nyu­galma, áttekintőképessége, egyszerűsége most is von­zóvá teszi írásművészetét. Vicsek Ferenc Paks hét­köznapjairól szól A beeme­lés című tárcájában. A költőként-íróként egyaránt remeklő Tamás Menyhért, a Budapesti Ve­gyiművek hidas! gyáregy­ségébe vezeti el olvasóit, így is lehet üzemről, mun­kásról írni — mondhat­nánk. akár csak Kósa Csa­ba metróriportját, Kiss Dénes portréját, Csörsz István regényrészletét, Zsombok Tímár György, Annus József, Mátyás Ist­ván írását olvasva. H. Bar- ta Lajos Magánnyomozás egy iány ügyében címmel írt vallomások tükrében egy tizenkilenc évet élt ma­gyar állampolgárról. Gal- góczi .Erzsébet önéletrajzi ihletésű műve éppúgy köz­vetlenségével és tárgysze­rűségével hat. mint a ma is esztergályosként dolgozó Kutasi Gyula Elszámolás című novellája. Az orvos­ként és válaszaival is jeles Bolya Péter ezúttal az író- mesterség hátterébe vezet be. A Halász Lajos válogat­ta és szerkesztette kötet jó ügyet szolgál: a szak- szervezeti mecenatúra mi­nőségére világít rá. Érde­mes lenne a kezdeménye­zést jövőre is folytatni, an­tológiasorozattá nőhetné ki magát az egykori Iro­dalmi ösztöndíjasok mun­kásságának figyelemmel kísérése. Kétezer éves leletek Halálát váró gladiátor Érdekes kiállítás nyílt s leányfalui Petőfi Sándor Mű. velődési Központban. Erdő- kürti Zsuzsanna fotóművész ugyanis a Nemzeti Múzeum al­kalmazottja, s.a Dunakanyar­ban talált római régészeti tár­gyakról készített felvételeit mutatja be a közönségnek Ennek a szakmának egyik leg­fontosabb követelménye a tárgyhűség. Nincs lehetőség az úgynevezett hamisításokra. a külső segédeszközök, lámpa, függönyök igénybevételére, a retusálásra. Nem dolgozhat modellekkel, nem foghatja meg a látogatót az élet drá­mai vagy szenzációs pillanatai­val. Az egyik oldalon tehát a szürkeség veszélye fenyegeti a kiállítót, ugyanakkor a szak­mai követelmény megkívánja hogy a régészek számára fon­tos részekhangsúlyt kapjanak a felvételen is. Erdőkürti Zsuzsanna elke­rüli a buktatókat. Ügy teszi élővé a régészeti leletet, hogy az a tudományos munkának is alapjául szolgál. A Vénusz szobrocska, a halálát váró gladiátor, Dionysos, Minerva. Bacchus, a Pán gyerek síppal nemcsak azért hatnak élők­nek, mert a szobrászat törvé­nyei szerint klasszikus aiko. tások, hanem azért is. mert Erdőkürti Zsuzsanna ért hoz­zá, hogy az örök emberit emel­je ki a művekből. Magyarországon még nem volt ilyen témájú fotókiállítás, talán ezért is vett részt már a megnyitón szép számú látoga­tó. Számukra még emlékeze­tesebbé tette az eseményt dr. S. Thomas Edit régész vetí­tettképes előadása c Dunaka­nyar római kori emlékeiről. A kiállítás június 15-lg 10 és 18 óra között tekinthető meg a leányfalui művelődési köz­pontban. Közelebbről: művészeti éle­tünkben —' és nemcsak a színház világában — elég gya­kori, hogy az egyes esemé­nyekről szóló beszámolókból csak az nem derül ki: tulaj­donképpen miről is van szó, és hogy ez a mi mit ér, milyen, jó vagy rossz-e? Érdekkörök, véd- és dacszövetségek, elfo­gultságok és ellenelfogultsá­gok nyomai fedezhetők fel a véleményekben; egyesek sze­mében bizonyos alkotók, mű­helyek bármit csinálnak, az csak jó lehet, mások szemé­ben ugyanezek az alkotók és műhelyek pontosan ugyanav­val a munkájukkal megbuk­hatnak. Nem arról van szó termé­szetesen, hogy a művészetkri­tika legyen egységes minden véleményében, minden dicsé­retében vagy elmarasztalásá­ban,- mert ebben az esetben tökéletesen elegendő lenne, ha ez vagy az a lap ennek vagy annak a műítésznek a tollá­ból közölne egyetlen véle­ményt, és ezzel el lenne intéz­ve a dolog. (Volt. már. ilyesmi — ne adják az istenek, hogy valaha is visszatérjen akár csak az árnyéka is.) A lényeg épp az ellenkező: igenis le­gyenek valóban értékelő, való­ban az esztétikum, a mű tény­leges értéke, mondanivalója alapján ítélkező vélemények, melyeket elfogulatlanul mon­danak ki hozzáértő emberek, és legyenek ezek a vélemé­nyek eltérők, ütközzenek, vi­tatkozzanak is akár. Ám ér­demi kérdésekben ütközzenek, vitatkozzanak, térjenek el. A z utóbbi időben több fontos művelődés- politikai fórum és egyéb megnyilatko­zás hangsúlyozta a művészet- kritika , Tont osságát, .'az: elei kritika igényét, s az ezzel kapcsolatos roppant fontos művelődéspolitikai feladato­kat. Én úgy vélem, a fentiek­ben megrajzolt, erősen ironi­kus kép ellenére sem forog veszélyben nálunk a kritika hitele, színvonala, » elfogulat­lansága, elvisége, művelődés- politikai helye és súlya. Itt inkább a nem ritkán tapasz­talható túlzásokról van szó — melyek azonban nagyon is al­kalmasak arra, hogy prece­densnek tekintsék azokat, s ál­talánosítsanak a művészeti kri­tika egészére nézve is. Ez pe­dig épp olyan veszélyes, mint­ha egy-két, a beteg zsebére kacsingató orvos viselkedése alapján az egész orvosi kart ítéljük el. A tiszteletköröket futó kriti­ka senkinek sem tesz jót. Ha­mis tudatot ébreszthet a mű­vészeti intézményben, az al­kotóban, félreinformálhatja a befogadót, azaz a közönséget, s konzerválhat egy nem kon­zerválandó ízlést, igényt, esz­tétikát vagy stílust. Lehet, hogy sokak számára kényel­mes —> de hát a művészet mégsem tévéfotel elsősorban. Takács István E mwbX. elmegy megnézni líra az Y. színházban MM Z. új darabjának Hh előadását, melyet Q. rendezett, s a játssza. X. — aki hivatásos néző — ügy találja, hogy a színház félvállról vette a bemutatót, nem figyelt oda eléggé, pénzt se igen áldozott, tehát a pro­dukció erősen másodosztályú kategóriába került magán az intézményen belül is. Azonkí­vül tapasztalja, hogy 2., a dí­jakkal többszörösen kitünte­tett, népszerű és a hivatalos kulturális körökben is jól jegyzett író, ézúttal felületes volt Nem írta meg igazán a darabot a vázlatos figurák té­tován kódorognak a hevenyé­szett cselekményben, s hogy mi a dráma igazi mondani- valója, mi benne a szerzői üze­net,' azt nem lehet kivenni — vagy ha az, ami a színpadról lejön, akkor, a darabbal elvi hibák is .vannak. Mindezt teté­zi, hogy Q. rendezése érezhe­tően unott, ötlettelen, egy el­kerülhetetlen, ráosztott feladat kipipálása, elégséges szinten megoldott kisdolgozat, mely­ből Q. ismert ragyogó _ képes­ségei szinte teljesen hiányoz- • nak. Épp csak, hogy üzemké­pes előadást csinált, melyben a színészek nem ütköznek egy­másnak és pontosan, végszó­ra jönnek be a fény- és hang­effektusok. W. pedig, a nagy rutinú, népszerű, színes egyé­niségű színész, oly módon dobja a szerepét, hogy már a modorosságait sem adja elő őszintén. Unja az előadást, percekre kikapcsol, leplezetle­nül, nézi az óráját, mintha ag­gódna, hogy ha nem beszél kissé gyorsabban, nem ér vé­get idejében a darab, és ő le- kási az esti mesét a tévében: X. csalódottan, dühösen jön , ki a színházból, fogalmazgatja magában az indulatos szöve­geket, , melyekben alaposan odamohd ezért a rossz rutin­munkáért a színháznak, a szer­zőnek, a rendezőnek, a szí­nésznek, az egész kultúrpoliti­kának. Aztán beül egy nagy- fröccsre a közeli kisvendéglő­be, és végiggondolja az egé­szet Másnap pedig megírja, hogy a színház -jelentős ügyet vállalt, amikor Z. darabját műsorra tűzte; Z. társadalmi­lag fontos kérdésekhez nyúlt ebben a művében; Q érzéke­nyen vitte színpadra ezeket a fontos problémákat, Z., a nagy művész pedig emberi mélysé­get hiteles hátteret adott az egésznek. X. tudja, hogy nem ezt lát­ta, . tudja, hogy a közönség sem ezt látta, tudja, hogy a színház is tudja, meg a szer­ző is tudja, s a rendező és a színész is pontosan tudja, hogy mit ért az egész, miről van szó —, de ha X. bántja a szín­házát, attól az még nem lesz jobb; ha lehúzza a darabot és a szerzőt, attól Z. még népsze­rű marad, sőt; ha beolvas Q.- nak, akkor Q. elintézi, hogy legközelebb X. ne mehessen el ide vagy oda, ahová pedig szeretne elmenni; és ha W.-ről megírja az igazat, holnap le- gorombítja a főszerkesztője. X. tehát megfutja a maga tiszteletkörét, nem bánt sen­kit, és azt is rezignáltan veszi tudomásul, hogy más lapok­ban is hasonló tiszteletköröket futottak a kollégái, legfeljebb kevesebb vagy több lelkese­déssel, és csak elvétve akadt egy-két ejnyebejnye, egy-két nana, egy-két talán mégse. Ha az olvasó most azt gon­dolja, mindez csak X. szoron­gásos álma, mely az esti nagy- fröccsök következménye, egy­szerre gondol igazat és tévé­sét. Igazat annyiban, hogy bár­mely színházi bemutató után kis fáradsággal összegyűjthe- tők a különböző lapokból a tiszteletkörök meg az ellen- tiszteletkörök is. És tévését annyiban, hogy ezek az ese­tek többségükben nem feltét­lenül tudatosak, vagy nem ki­zárólag X.-ék szubjektivitásán múlnak. A Játékszínben bemutatják Görgey Gábor Komámasszony, hol a stuk- ker? című darabját Huszti Péter rendezésében. A képen Mensáros László és Gáti Oszkár Tiszteletkörök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents