Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-29 / 152. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDÍ JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVIL ÉVFOLYAM, 152. SZÁM 1983. JŰNIUS 29., SZERDA Egységben az erö Kondenzátorok Erii iászámra Zümmögő, kattogó gépek, dobozok és zizzenő csomagolópapírok, kék köpenyes asz- szonyok és lányok. Ez a kép fogadott bennünket, amikor a Mechanikai Művek abonyi gyáregysége kondenzátorüzemének csomagolóiába beléptünk. Itt dolgozik az ötszörös aranyjelvényes Béke szocialista brigád, amely az elmúlt esztendőben nyújtott teljesítményével kiérdemelte a vállalat kiváló brigádja címet. A kollektíva élére ez év elejétől Szimeiszter Zsuzsanna került, de a közösség bemutatására inkább Molnár Józsefné, a volt brigádvezető vállalkozott. Kezdettől fogva — Más társadalmi megbízást kaptam, ezért mondtam le — magyarázta —, de továbbra is a munkacsoport tagja maradok. Meg sem tudnék lenni nélkülük, hiszen több mint egy évtizede együtt dolgozunk. Molnár Józsefné a körénk fonódott asszony- és lánygyűrűre mutatott. — Ha jól számolom, az ötven százaléka kezdettől fogva tagja a brigádnak. — Mivel érdemelték ki ezt a szép elismerést? Az asszony egy pillanatig eltűnődött, mintha az idáig vezető utat elemezné, aztán minden dicsekvés nélkül mesélni kezdett. — Szerintem ez több éves munkánk elismerése, mert 1982-ben ugyanúgy iparkodtunk, mint más esztendőben. Ezt bizonyítja az ötször kiérdemelt aranyjelvény. Talán azért esett ránk a választás, mert folyamatosan, több esztendeje következetesen teljesítettük a vállalásainkat: — És mi volt ezekben a vállalásokban a legfontosabb? — Természetesen a gazdasági munka. Tavaly például 3,5 millió kondenzátor hagyta el csomagolónkat. Hogy mindez időben megtörtént és minőségi kifogás nem merült Érik a vajaiméi Keleties hangulat a piacon Már reggel ötkor kofák, vagyis viszonteladók és őstermelők vidám beszélgetése hallatszik a ceglédi piacon. Itt korán kezdődik az élet, de a csúcsforgalom úgy nyolc óra körül van. Alig lehet ledobni egy gombostűt, de a tapintatlanabb vásárlók még ekkor is biciklivel törtetnek át a tömegen. Jó lenne ezt a bosszantó szlalomozást valahogy hatóságilag rendezni. Merthogy van kerékpármegőrző és parkoló, mégis kocsival, kerékpárral sokan bejárnak a piacra. Közel két héttel előbbre tart a szokásosnál a szántóföldi nő- vények érése a májusi kánikula és a csapadékhiány miatt. Az időjárás korábban kielégítette a növények hőszükségletét, már az árpa is megért, szárad a silókban, és folyik a búza aratása. A legkorábbi, az árpás, árpával érő körte is megjelent a piacon. Igaz, kicsiny gyümölcs ez a genetikai szokásainál, jellegénél fogva, de unikum és elég édes. Különlegességnek már kipróbálható, viszont most, amikor drágább, még jó is, nagyon nem szotyósodik a magház körül. A meggy ideje lassan lejár. Az édes meggyek is feketén Fazekas Imréné munka közben. A kondenzátorokra az úgynevezett védősapkát erősíti fel fel, abban nagy része volt brigádunknak. — Ügy hisszük, ez munkaköri kötelességük. Mi volt a plusz? Szép csomagolás —■ Kétségtelen, de úgy is gondolhatnánk, hogy a minőségi ellenőrzés nem minden tekintetben a mi feladatunk, hiszen erre a célra van egy külön csoport. Csakhogy a meósoknak a készáru egy bizonyos százalékát kell megvizsgálni. Mi vállaltuk az úgynevezett önmeózást, így ajtán a minőség-ellenőrző csoport a tőlünk átvett termékek között egyetlen hibás darabot sem talált. Mindenképpen többjeinek számít, hogy a gyáregységnél szervezett általános kommunista szombatokon kívül más alkalommal is feláldoztuk szabadnapjainkat és teljesítményünk megegyezett a többi munkanapok teljesítményével. Ezzel elősegítettük, hogy a gyáregység teljesíteni tudta éves tervét és vállalt szállítási kötelezettségét. Ezenkívül a többi brigádhoz hasonlóan mi is elvégeztük a vállalt 20 óra tárcsalogatják a vevőket. Minden olyan keleties most a ceglédi piacon. Az emberek hanghordozása, a rend(ellenség), az árubőség — csak a mecsetek hiányzanak, különben hasonlítana az isztambuli piacokhoz. Az apró festőmeggyek elég ritkán kerülnek a kosarakba, bár áruk nem magas. Valószínűleg az eladók azon értékítélete is meghúzódik az ár mögött, hogy sok benne a mag! Elég nyakas az árát illetően az idén az édeni alma, azaz a paradicsom, még most is 40 forintot kérnek kilójáért, alig látni olcsóbbat. Pedig benne vagyunk a nyárban. Az uborka és paprika ára is csak nagyon megfontoltan mérséklődik. A nagy meleg miatt a kevéske zöldborsó is fonnyadt és lisztharmatos. Majd a következő hetek kelései után fog növekedni a kínálat. Túl vagyunk a nyári napfordulón, vagyis üzent Iván napján, de vajalma még nincs, legalábbis a környéken késik az érése. Igaz, néhány háznál a csodás ízű vajalmák már ka- céran pirosodnak, de bőséges kínálat belőlük csak az ország déli tájain van. Mivel mérséklődik az uborka sadalmi munkát: csinosítottuk, szépítettük a gyáregységet és közvetlen környezetünket. Manapság egy áru kelendőségét a minőség mellett a küllem, a csomagolás is meghatározza. Ezért igen fontosnak tartják, hogy az acélszürke kondenzátorok szépen, esztétikusán kerüljenek a dobozokba, a lezárás pontos legyen. A gyáregység cseh vásárlópartnere tavaly is akkora megrendelést tett, amit nem tudtak teljesíteni. Az idén látogatásunk időpontjáig 150 ezer kondenzátort kértek Abonyból. Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy elégedettek az itt készült áruval. Abban, hogy a külföldi érdeklődés ilyen mértékű, feltétlenül szerepe van a csomagolóban dolgozó Béke brigádnak is. Tanuló munkások A közösség tagjai körülbelül nyolc esztendeje patronálják a helyi szakosított szociális otthont. Rajtuk, kívül ezt más nem csinálja. Ez is ráadás, mivel a kis közösség' tagjai rendszerint napi munkájuk után keresik fel az otthonnak azt a huszonnégy lakóját, akikkel kapcsolatban vannak, és áltálában sosem mennek üres kézzel. Az ő programjukból sem hiányzik a művelődés, a szellemi ismeretek gyarapítása. Az egyik dolgozó nem régen szerzett érettségi bizonyítványt, egy másik most elsős gimnazista, mások pedig különféle politikai képzéseken vesznek részt. Vetélkednek, résztvevői a gyáregységen belül indított olvásó- mozgalomnak. — Moziba is járunk — mondta később Molnár Józsefné. — Hogy miért hangsúlyozom ezt? Mert távol áll_ tőlünk a mozijegy-gyűjtöge-’ tés. Mi mind a tizennégyen ott vagyunk az előadáson és egy sorban foglalunk helyet. Ezt tanúsíthatja a filmszínház vezetője. írta és fényképezte: Gyuráki Ferenc ára, egyre többen vásárolnak belőle kovászos uborka készítéshez. A melegebb éghajlatú Közel-Keleten figyelte meg az ember 4-5 ezer éve, hogy a melegben erjedő kenyér olyan savanykás anyagokat termel, amelyek az uborkát megpuhítják és konzerválják. Túl sokáig nem szabad a napon tartani az üvegeket, mert túl savanyú és pukkadt lesz a kábák. Ezért tették meg eleink, hogy inkább szilkében, csuporban kovászoltak, ha a gazdasszony feledékeny volt, akkor sem ment tönkre az uborka, mert lassabban vette át az ilyen edény a meleget az üvegekhez képest, s később savanyodott meg a tartalma. Zöldbab jelenleg kevesebb van, mert az idei kelések elég rosszak voltak, a vetőmagra rossz világ járt a múlt évben. Bizony az aszályos időszakok halmozottan mutatják meg rossz hatásukat a vetőmagban, és természetesen a termés- eredmények romlásában. A hagyományos leveszöldségek is kezdenek megfizethető árúak lenni, így a vegyes csomó, a petruska is, de szépen híznak a sárgarépák is. A csillagtök, vagyis patisszon még Réten terem a takarmány Kaszálják a réteket, összegyűjtik és takarmányozásra használják fel a szénát a Kossuth Tsz-ben. Győr Sándor traktoros — képünkön — a Zsadony-laposban rotációs fűkaszával dolgozik. Apáti-Tóth Sándor felvétele Jubiláló kórus • • Ünnep a szomszédban Nem mindennapi ünnepség zajlott le a minap a nagykőrösi Arany János Művelődési Központban, ahol a város férfikórusa fennállásának 100. évfordulóját ünnepelhette. Sok régi kórus létezik országunkban, de kávés dicsekedhet ilyen nagy múlttal, eny- nyi küzdelmes munkával és oly sok szép sikerrel, mint a nagykőrösieké. Az eltelt ide alatt többször kényszerültek hosszabb-rövidebb időre működésüket megszakítani, de az ének szeretete, a tagság és yezetők buzgalma mindig új erőt adott. A tagság 80 százaléka munkásokból, iparosokból tevődik össze, akik a nehéz időkben is buzdítást találtak a szebbnél szebb munkásdalokban. A jelenlegi 38 tagú énekkart már 35 év óta Kis István vezeti igen nagy szorgalommal, nem lankadc lelkesedéssel. E ritka ünneplésnek vendégkórusai is voltak, mégpedig a Csepel Autógyár férfikara, valamint a Tóth Béla vezette Ceglédi Vasutas Szak- szervezet vegyeskara is. A nagykőrösi kórus tagsága között az összetartó erő szél példája, hogy a túl idősek akik már a színpadon szerepelni nem tudtak, családostul jöttek el, hogy részt vegyenek e nagy ünnepségen, amelyer kiosztották a 10 és 60 éves diplomákat és az eltöltött tagságnak megfelelő jelvényeket is. A jubileumi ünnepség dr Makai Katalin városi művelő- désiosztály-vezető záróbeszédével ért véget, aki sok síken elég ritka a piacon, lassan terjed a fogyasztása környékünkön, még az ízesebb tojásgyümölcs sem igazi sláger Cegléden. A jó idő, a jeles napok elmúlta és a dísznövények gazdag bimbózása olcsóvá tette a virágokat. Általában ebben az időszakban nem az egyszínű és fajú, hanem a tarka, vegyes kisebb, nagyobb csokrok a kelendőek. Nagy az alakgazdagság, általában ízlésesek is a virágkötegek. Bizony alig mennek haza a piacról a főzési nyersanyagot vasárnapi ebédhez vásárlók egy-egy kedves csokor nélkül. A szalmavirágok is megjelentek, ezek a feledékeny háziasszonyoknak is jó szolgálatot tesznek, hisz víz nélkül akár jövő évig is eltarthatok. Egy titkot a szalmavirágok is rejtenek, száruknál fogva, s lógatva kell azokat árnyékos helyen ropogósra szárítani, akkor lesz igazán hosszú életű a csokruk. Dáliák, margaréták, különféle szegfűk, itt-ott cserepes növények is vevőt várnak. Az egérszegfű-csokrok szintén kaphatók már. Ezek azért jó virágok, mert erős, pézsmás illatuk miatt a rovarok nem szeretik őket. Még a légy sem. A későnkelők sem maradnak áru nélkül, így talán a másodosztályú terményekből olcsóbbakat lelnek, de az ebéd, ha kevesebből is jön ki, biztos, hogy később készül el. Surányi Dezső Fejlesztik az iskolát \ \ Abony nagyközség tanácsának VI. ötéves tervében a meghatározott feladat, hogy a két általános iskola valamelyikét bővíteni kell 8 tanteremmel. Az előzetes szakmai tárgyalások alapján és a területi lehetőségeket figyelembe véve a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskolára esett a választás. Több éves tapasztalat igazolta, hogy érdemesebb nagyobb távlatokban gondolkodni. Ezért az oktatási intézmény fejlesztési programja az ezredfordulóig érvényes. Az első ütemben készült el az említett nyolc, új tanterem. Ezeket üvegfolyosó köti össze a régi épülettel. Ezenkívül tornatermi öltöző és kazánház készül. A távlati, 2000-ig szóló fejlesztési programban szerepel még sportlétesítmény, étterem, konyha, könyvtár es műhely megépítése is. A helyiségek egy központi zsibongó köré kerülnek majd, amely alkalmas lesz iskolai rendezvények tartására, sőt esetenként a felnőttek is igénybe vehetik. Hangversenyeket, énekkari bemutatókat, néptánc-előadásokat rendezhetnek majd ebben az iskolai csarnokban. / * Pedagógus-érdekképviselet Szakszervezeti feladatok A Pedagógusok Szakszervezete az elmúlt tanévben különös gondot fordított a járásban az érdekképviseleti munkára. A megyei bizottság munkaterve alapján kidolgozott járási munkatervben a mozgalom helyi irányítói, egyetértésben a tagsággal, célul tűzték ki, hogy segítsék a bérpolitikai irányelvek végrehajtását. A szakszervezet figyelemmel kísérte az oktatásügyi dolgozók élet- és munkakörülményeit. Ahol szükséges volt, a járási szakszervezeti bizottság javaslatot is tett ezek megváltoztatására. Végeredményben a szakszervezet részt vett minden olyan döntésben, amely a dolgozók élet- és munkakörülményeivel volt kapcsolatban. Igyekezett segíteni a szak- szervezet a nyugdíjasokat. Figyelemmel kísérte a nőpolitikái párthatározat megvalósítását és az intézményi demokratizmus helyzetének alakulását. összesítve a szakszervezeti érdekvédelmi tevékenység adatait, megállapítható, hogy valamennyi munkahelyi bizottság és minden tisztségviselő nagy odaadással igyekezett feladatait megoldani. A Pedagógusok Szakszervezete járási viszonylatban továbbra is mindent megtesz azért, hogy a tisztségviselők alkalmasak legyenek az intézményi bérgazdálkodás támogatására és az érdekvédelmi munka valamennyi területén eredményesen élhessenek javaslattételi jogaikkal. Feladata a tisztségviselőknek az is, hogy reális véleményezéssel segítsék a demokratikus fórumok fejlődését. Tömegsport Kispályás labdarúgás A városi sportfelügyelőség és a mellette működő labdarúgó-szövetség rendezésében ebben az évben is megtartják a városi kispályás labdarúgóbajnokságot. A csapatok a sorsolás szerint már több fordulón túljutottak. A bajnokságban összesen huszonnyolc együttes szerepel, közülük tizenkettő az I. osztályban. A jobbak között öt forduló után még két veretlen gárda van, akik eddig még pontot sem vesztettek. E szép sikert a MÁV Villamosvonal-felügyelet és az öregfiúk csapata érte el. Eddigi eredmények az I. osztályban: KÖZGÉP—MEZŐGÉP 3-0, öregfiúk—MEZŐGÉP 9-0, Derbi—MEZŐGÉP 12-0, ÉVIG—MEZŐGÉP 11-4, MÁV Vili.—Lenin Tsz 7-3, VI- KUV—Lenin Tsz 3-1, Viktória —Lenin Tsz 9-0, KIOSZ—Lenin Tsz 6-0, MÁV Vili—V1KUV 7-1, MÁV Vili.—Derbi 2-1, MÁV Vili.—KIOSZ 6-1, MÁV Vili.—ÉVIG 3-1, Öregfiúk— KÖZGÉP 7-1, KÖZGÉP—Viktória 3-2, Derbi—KÖZGÉP 4-1, KÖZGÉP—ÉVIG 3-0, öregfiúk —Viktória 2-1, Öregfiúk— Éleim. KISKER 3-2, öregfiúk —ÉVIG 3-0, VIKUV—Viktória 1-1, VIKUV—PENOMAH 8-0, Viktória—PE- NOMAH 5-0, Viktória—ÉVIG 7-1, Éleim. KISKER—KIOSZ 7-3, Derbi—Éleim. KISKER 6- 4, Éleim. KISKER—ÉVIG 7- 3, Derbi—PENOMAH 8-2, KIOSZ—PENOMAH 6-4. Az élcsoport állása: t. öregfiúk 2. MÁV Vili. fel. 3. Derbi 5--------24-4 10 5--------25-7 10 4— 1 31-9 8 A II. osztályban nincs már veretlen együttes. Eredmények: Honvéd Polka—ÁFORT 2-0, Sütőipar—ÁFORT 2-1, ÁFORT—Fortuna 4-1. ÁFÉSZ —ÁFORT 5-1, Volán 20.— ÁFORT 1-0, Téglagyár—MÁV Vontatás 5-1, Honvéd Polka— MÁV Vont. 2-2, Sütőipar— MÁV Vont. 4-2, MÁV Vont.— Fortuna 10-1, ÁFÉSZ—MÁV Vont. 4-1, Honvéd—Kossuth Tsz 5-3, Honvéd—Téglagyár 7-2, Honvéd Polka—Honvéd 1-0, Sütőipar—Honvéd 6-5, Honvéd—ÁFÉSZ 6-1, Kórház- Téglagyár 3-2, Honvéd Polka— Kórház 1-0, Kórház—Sütőipar 4-2, Volán 20.—Kórház 3-2, Építőip. Váll.—Honvéd Polka 1-1, Ceglédbercel öregfiúk— Építőip. Váll. 3-2, Kossuth Tsz —Építőip. Váll. 2-1, Téglagyár —Építőip. Váll. 2-0, Volán 1/11 —Kossuth Tsz 5-1, Volán 1/11 —Téglagyár 3-3, Ceglédberceli öregfiúk—Volán 1/11 3-0, Ceglédtej—Volán 1/11 7-1, Ceglédberceli örégfiúk—Hórdógyár 3-0, Ceglédberceli öregfiúk— Kossuth Tsz 2-2, Ceglédtej— Ceglédberceli öregfiúk 3-2, Ceglédtej—Hordógyár 2-1, Ceglédtej—Volán 20. 1-1, ÁFÉSZ—Honvéd Polka 4-1, Sütőipar—Fortuna 4-2, Sütőipar—ÁFÉSZ 1-0, Sütőipar- Volán 20. 6-5, ÁFÉSZ—Fortuna 4-0, Volán 20.—Fortuna 3-2, ÁFÉSZ—Volán 20. 4-1. Az élcsoport állása: 1. Sütőipar 7 6 — 1 25-19 12 2. ÁFÉSZ 7 5 — 2 22-11 10 3. Honvéd Polka 6 3 2 1 8- 7 8 U. Lé Véradás Bercelea A Magyar Vöröskereszt ceglédberceli, községi vezetősége és az Egyetértés Tsz vöröskeresztes alapszervezete értesíti a lakosságot, hogy ma, június 29-én délelőtt 9 órától délután 3 óráig véradás lesz Ceglédbercelen a művelődési házban, a Pesti út 96. sz. alatt. ISSN Olíí-asw (Ceglédi Híri kívánt a további évtizedek munkájához. K. T.