Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-21 / 145. szám
Jegyzet Látni TJolnaptól hivatalosan is beköszönt a csillagászati nyár, megkezdődik az üdülési szezon dandárja hazánkban is. Már mindenki tervezgeti a nyári programot, vannak akik külföldi társasutazásra indulnak, mások egyéni turistaként lépik át majd az országhatárt, megint mások hazánk legszebb tájait keresik fel. Nemrégiben két hetet töltöttünk a Balkán egyik legszebb országában, Bulgáriában. Nyolc napig róttuk autóbusszal a kilométereket, mire a tengerpartra értünk, több mint kétezer kilométert tettünk meg. Rengeteg látnivaló akadt, megcsodálhattuk egy-egy város nevezetességeit, régi műemlékeit. Akadtak azonban olyan utastátsaink, akik nem ezért választották a nyaralást. Pontosabban nem egészen ezért. Még most is a szemem előtt van, amikor az egykori főváros, Veliko Tarnovó nevezetességeit csodáltuk, sétáltunk a várban, feltűnt, hogy milyen kevesen vagyunk. Mint utóbb kiderült, a többiek elmentek a közelben levő városközpontba kirakatot nézegetni, vásárolgatni ... Többeknek csak a kirakatok maradtak meg az emlékezetükben, mert a többire egyszerűen nem voltak kíváncsiak. H/íiért írtuk le mindezt? Hogy idejében figyelmeztessük a most útra indulókat. A külföldi utakon nemcsak nézegetni illik, hanem látni is kell. Csak így lehet teljes a nyaralás öröme. Magágyat egy menetben Új, korszerű mezőgazdasági géppel, a Rau Multltiller egy- menetes magágyCsészítővcl bővült a pilisi Aranykalász Tsz gépparkja. Az NSZK-gyártmányú géppel különösen a csapadékszegény határrészeken jelentős energia- és munkaráfordítást tudnak megtakarítani. Feleslegessé válik alkalmazásával a tarlóhántás utáni több munkafolyamat, mivel ez a gép egy művelettel elvégzi a szántást, tárcsázást és kombinátorozást Az őszi magágyat így egyetlen menetben lehet előkészíteni a gabona vetéséhez. Gál István és Szabó Tibor mezőgazdasági gépszerelők az új szerzeményt szerelik össze. Nem akad vállalkozó Szükségesek é kis boltok Úgy néz ki, hogy valóban majd az új áruház hoz alapvető változást Gyomron a kereskedelmi ellátottság színvonalában. Addig is szükség van azokra a kis boltokra, amelyeket a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat üzemeltet nem éppen a kor követelményeinek megfelelően. Nem régen bezárt a Dózsa György úti 56-os számú kisbolt. E tény kapcsán vad menKézilabdasiker a szezon végén Fegyelmezetten játszottak MEGYEI FÉRFI I. OSZTÁLY.: , Gyöjjirő—Váci Izzó MTE 24-19 (12-9). Gyömrő, 150 néző, vezette: Ladiszlai — Ziegler (jól). Az idény legfegyelmezettebb játékát nyújtotta a tavaszi fináléban a gyömrői csapat, s ez meghozta a bajnokesélyes Vác ellen az eredményt. Gyorsan, de nem kapkodva vezették a hazaiak támadásaikat, ,volt türelmük kivárni a kínálkozó lehetőségeket, s azokat — kevés híján — rendre ki is használták. Védekezésben jól követték a támadó játékosokat, s olykor bizony csak tehetetlenül adogatott a fal előtt a vendégcsapat. A második félidőben sajnálatos módon el is vesztették fejüket. Először Nagy J. kapott egy nagyot csattanó pofont, majd Novákot ütötték arcul, aminek piros lap lett a vége. 22-15-ös biztos vezetésnél egy kicsit kiengedett a hazai együttes, a győzelem azonban egy pillanatra sem forgott veszélyben. Szabó István kapus nagyszerűen és fegyelmezetten védett. Veres G. egészen kimagasló teljesítményt nyújtott a bal szélen, miként Nagy Józseffel sem tudtak iftit kezdeni, pedig emberfogással követték. Szél Sz. és Érsek T. védekező munkája elsőrangú volt, s mindketten kitűnően játszottak támadásban is. Kiss Zs. villámgyors szélsőjátéka eredményességgel is párosult. Novák I. állandó veszélyt jelentett a kapura, de most nem jöttek be lövései. Szabó Imre néhány helyzetet kihagyott, de ő lőtte a legszebb gólt rendkívül szorongatott helyzetben. Kiss Z. keveset játszott, de jól illeszkedett be a csapatjátékba, s lőtt egy szép gólt. Minden játékos dicséretet érdemel fegyelmezett, lelkes játékáért. GÓLDOBÓK: Nagy J. (7), Kiss Zs., Veres G. (4—4), Szél Sz. (3), Szabó Imre, Novák I. (2—2), Érsek T., Kiss Z. (1—1). A gyömrőiek ezzel befejezték a tavaszi idényt, a 11 mérkőzésen 12 pontot szereztek. Ez nagyjából megfelel az elvárásoknak, bár a két idegenbeli egygólos vereségért és a két döntetlenért nagy kár. Ezen az utolsó meccsen végre tudásához mérten játszottak, s ezzel egy kicsit felejtetni tudták a közönséggel a múltkori nagyarányú vereséget a Gödöllői SC-től. A csapat részletes tavaszi szereplésére értékelés formájában még visszatérünk. Eladó Gyomron, a Petőfi u. 24. sz. alatt levő, üzemen kívül helyezett moziépület, 190 négyszögöles telekkel és Maglódon, a Kossuth u. 25. sz. alatt levő, üzemen kívül helyezett moziépület, 258 négyszögöles telekkel Érdeklődni lehet: Pest megyei Moziüzemi Vallalat Levélcím: Budapest, Pf.: 610. 1399 Telefon: 175-556. Földmunkagép-javító és -gyártó üzemünk vecsési telephelyére felveszünk LAKATOSOKAT, GÉPSZERELŐKET, MOTORSZERELŐKET, betanított és segédmunkásokat, valamint gépipari szakképzettségű FEJLESZTŐMÉRNÖKÖT, GYÁRTÁSTECHNOLÓGUST, TECHNOLÓGIAI CSOPORTVEZETŐT, RAKTÁROST, GYORS- ÉS GÉPÍRÓT. Kereseti lehetőség: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen a munkaügyi csoportnál: Vecsés, Dózsa György út 84., telefon: Vecsés 60 vagy 343-780, 46-os mellék. Vízügyi Építő Vállalat demondák kaptak szárnyra, holott csak az történt, ami korábban is előfordult már, hogy nem akadt aki az egyszemélyes kis kereskedést vezesse. Ha akad vállalkozó, mondta érdeklődésünkre Búzás Julianna, a ceglédi kiskereskedelmi vállalat területi ügyintézője, akkor megnyitják ismét az 56-ost. Ám a jövő elkerülhetetlenül eltünteti majd ezt a boltot a postával szembeni 124-es húsboltot, s mellette az 51-es üzletet is, amint végre megnyílik a ma még csak tervezett gyömrői áruház a község középpontjában. ★ A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnak Gyomron kívül van boltja Cegléden, Nagykőrösön, Dunaharasztiban, Gyálon, Ve- csésen, Monoron, Monori-er- dőn és Üllőn. Az egy dolgozóra jutó átlag- forgalom a vállalatnál 160 ezer forint, de például a gyömrői 108-as üzletnél ez az arány eléri a 240 ezer forintot is. Idén a vállalati felajánlás a bázishoz viszonyítva 6 százalék többletforgalom, ám a boltok szocialista kollektívái tizet vállaltak, a gyömrői 108-as ennél néggyel többet. Nagy fába vágták a fejszéjüket a 108-asban, mert 16 egysége van a vállalatnak, abból 5 nagybolt szombatonként is nyitva tart, így hét végén rájuk jóval nagyobb munka hárul. Még jó, hogy sokan a törzsvevők közül már megszokták, hogy nagybevásárlásaikat inkább csütörtökönként, péntekenként végezzék el, igy az eladókra, s vevőkre is egyaránt kevesebb teher jut... A. L. A. IVI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM 1983. JÚNIUS 21., KEDD Keresik a leSiefeségeket Kihasználatlan új telephely A legutóbbi benzináremelés óta különösképp reflektorfénybe került a közúti személy- és teherszállítás. Az utazási díjtételek drágulását követően pedig a közvélemény figyelme — érthetően — az autóbusz-közlekedésre irányult. Politikai, gazdasági fórumokon, munkahelyeken, a hétköznapi társalgásban leggyakrabban ez került szóba, az utóbbi hónapokban a fuvarozók, illetve a fuvaroztatók gondjai mintha háttérbe szorultak volna. Alig esett szó róla a rádió legutóbbi Sajtótájékoztató című adásában is. Monoron, a Volán 1. számú Vállalat 11. számú üzemigazgatóságának helyi főnökségén nem a legderűlátóbb a hangulat. — Itt van ez a ragyogó, korszerű, új telep és kihasználatlan — kesereg Várkonyi Sándor, a főnökség vezetője. — összesen 150 jármű fogadására, javítására, karbantartására alkalmas, most azonban mindössze 54 kocsival, 14 pótkocsival és egy rakodógéppel rendelkezünk. Ha időben elkészült volna a beruházás, a vállalat már feltöl- t.ötte volna az eszközállományunkat. Most viszont csaknem azt kell mondanom, szerencse, hogy nem így történt. Vegyes visszhang — Miért lenne az? — Körülbelül február óta jelentősen lecsökkent a fuvarigény. Pedig mi a január 1-i díjemelésünkkel csak a magasabb benzinárat igyekeztünk kompenzálni. Még a legnagyobb partnerünk, a Duna ÉLVEGY is megszüntette a pótkocsik foglalkoztatását arra hivatkozva, hogy az üzletek 90 százalékánál nincs lehetőség a fogadásukra, forgatásukra. Lemondott igényéről a monori Kossuth Tsz is. A magánfuvaroztatók pedig szívesebben fordulnak a maszekokhoz. Várkonyi Sándorral a változások okait is kutatgatjuk. Szerinte két döntő tényező játszik közre. Egyrészt a gazdasági élet bizonyos visszaesésé. s az, hogy tapasztalataik szerint egyes üzemek nem a megszokott tempóban termelnek. A másik ok pedig az, hogy a járásban már több mint 30 magánfuvarozó működik. ók lehetnek olcsóbbak, rugalmasabbak, a Volán pedig kötve van a díjszabáshoz. Ez utóbbi mondatban valószínűleg benne rejlik a legfőbb „vétkes”: a vállalati gazdálkodás merevsége, az igazi kezdeményező készség hiánya, s az, hogy a fuvaroztatókkal közvetlen kapcsolatban állók, a szükségesnél is kisebb önállósággal rendelkeznek. A kívülálló számára úgy tűnik, hogy a „szomszédban”, a Volán 20. számú Vállalatánál — a vegyes visszhang ellenére — e területen már előbbre tartanak. — A mi üzemigazgatóságunk is próbálkozott — mondja a vállalat hírnevét féltőn Várkonyi Sándor. — Végigjártuk az összes eddigi és lehetséges fuvaroztatókat. Az a helyzet, hogy mégsem sikerült egyetlen gépkocsit sem „eladnunk”. Csupán a Monori Állami Gazdaság ígérte, hogy a szalmabetakarításhoz kér majd tőlünk szállítóeszközt, íjajnos az az érzésem, hogy a fuvarigények növekedésére kizárólag a termelés vagy az építkezések újabb fellendülésével lehet majd számítani. — Dehát valószínű is, hogy csak rábeszéléssel nem sikerülhet megrendelést szerezni. — Szerintem az üzemigazgatóságunk a gépkocsijainkat huzamosabb ideig foglalkoztató cégeknek minden további nélkül 10-15 százalékos kedvezményt adna. Sajnos az a baj, hogy a járásban nincs igazi tömegmunka a számunkra, amelyben például kihasználhatnánk a 18,5 tonnás Skoda szerelvényeket is. Nincs igény — Történt-e valamiféle kezdeményezés a dolgozóik érdekeltebbé tételéért? Várkonyi Sándor elgondolkozik, mintha azon töprengene, mondja vagy ne mondja. — Az üzemigazgatóság nem tett ilyen intézkedést. Az úgynevezett saját szerzésű fuvart a brigádvállalások között értékelték, egyénileg nem. Annyi csak \ gépkocsivezető Bővítik az élelmiszerüzletet \ érdekeltsége, hogy ha ő' szerez'fuvart, ő is teljesítheti. — Még ebben az esetben sincsenek azonban könnyű helyzetben a gépkocsivezetők. A kis ZIL billenősek például 1,50—1,60 forint ráfizetéssel közlekednek kilométerenként. A főnökségvezető néhány grafikont mutat. Az előbb említett kocsik esetében csak addig gazdaságos az üzemeltetés, amíg 10—15 kilométer közötti távolságon belül forognak. A fix platósak esetében ez 40-45 kilométerig áll. Ha pótkocsival közlekednek, akkor nagyobb a nyereség, de erre viszont igény nincs. j — Ügy tudom, az üzem| anyag-takarékossági akciót az önök vállalatánál is meghirdették. — Valóban. Ez az akció létezik, de sajnos nagyon nehezen értékelhetőek az eredményei. öregek a kocsik, a szigorított normatívákat nehéz tartani. Tulajdonképpen minden egyes fuvarnál helyszíni bemérés kellene. Jelenleg mindössze egy-két ember kap visszatérítést. Kétségtelen, különböző hírek terjengenek arról, hogyan és miképp manipulálnak az „ügyes gépkocsivezetők” az üzemanyaggal. Biztosan akadnak is erre konkrét' példák, bizonyítékok egy-egy cégnél. De képzeljük magunkat annak a sofőrnek a helyzetébe, aki például FÜSZÉRT-áruval Szigetszentmiklósra indul, s elméletileg tíz helyen kell megállnia lerakodni. A gyakorlatban mégis megtörténhet, hogy ez a szám 15-20-ra nő, mert nincs ott az átvevő, el kell menni érte, a raktár előtt bent áll egy másik kocsi, meg kell várni amíg elmegy. Papíron azonban mégiscsak a 10 megállás és újraindítás vehető figyelembe az üzemanyagfogyasztás kiszámításához. A különböző példák hatására a Volán 1. számú Vállalat is hozzáfogott a dízelesítési programhoz, de az első próbálkozások nemigen váltak be. Most más úton indultak el. Lesz-e megoldás? — Lesz-e tehát valamilyen megoldás, sikerül-e állandó foglalkoztatást biztosítani valamennyi gépkocsivezetőjüknek? — kérdezem Várkonyi Sándort. — A műhelyünk valószínűleg hamarosan megkapja a lehetőséget, hogy bérmunkában vizsgára történő előkészítést vállaljon más cégektől. Több járásbeli üzemtől kaptunk olyan jelzést, hogy tervezik a szállítójárműveik fokozatos leselejtezését, s a későbbiekben majd velünk kívánnak szerződéses kapcsolatot létesíteni. Mi nagyon bízunk benne, hogy a jelenlegi csak átmeneti állapot. Az éves tervünk időarányos teljesítésétől már így is egymillió 500 ezer forinttal maradtunk el, bepótolni ezt már nem lehet, legfeljebb csökkenteni az őszi csúcs idején. Reálisan most csak ebben bízhatunk. Vereszki János Bővítik, illetve átépítik Monori-erdőn a 4-es műút melletti élelmiszerboltot. Az év végére befejeződő munkák eredményeképp kétszeresére, vagyis 130 négyzetméterrel nő meg az üzlet alapterülete. Kürtösi Károly és Fálinkás Tibor a betonkoszorú vasalását készíti. Hancsovszki János felvételei BALATONI TARSASUTAZÁS. 1983. július 16-án. a Monori Volán Utazási Iroda kedvezményes autóbuszos társasutazást Indít Siófokra. Részvételi jegy ára: strandbelépővel és vacsorával 380 Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés : Monor, autőbuszállo- máson. Tel.: Monor, 16. Telex: 22-4297. ISSN 0153—2651 (Monori Hírlap)