Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP 1983. MÁJUS 1-, VASÁRNAP — Színházi levél Ez az a munkásság? „A munkástelep | fölött, a füstös, j olajos levegőben mindennap re­megve bömbölt a \ gyárduda, és a mogorva emberek, akiknek nem volt idejük, hogy alvás­sal felfrissítsék izmaikat, a hívásnak engedelmeskedve, a kicsiny szürke házakból, akár a megrémült csótányok, ki­szaladtak az utcára.’’ Gorkij sorai, a nagy, kor­szakos regény, Az anya ma már klasszikus indítása. De hát illik ez a leírás a század­elő minden munkásnegyedére, minden proletár gyári munká­sára, Manchestertől Petrográ- dig, Düsseldorftól Csepelig. És Angyalföldig. Angyalföld, az angyalok földje, a gyorsan kapitalizáló­dott Budapest érdes része, ahogyan majd később József Attila nevezi, a magyar pro­letariátus egyik szülőföldje, s szenvedéseinek, nyomorának egyik terepe. Hirtelen felépült gyáraik, s mellettük a hirtelen felépült bérkaszárnyák, me­lyek, miként Gorkij hősének, Pavelnek, s anyjának Pelagé- jának s annyi társuknak az odújai is, csak arra szolgál­nak, hogy úgyahogy újrater­meljék a munkás munkaerejét. A századelő proletariátusá­nak élete, sorsa, történelme, küszködése, nyomora, harca ma már éppúgy história, is­kolai tananyag mint a törté­nelem megannyi eseménye. De vajon élő történelem-e? Fel­fogjuk-e, hogy tanúi közül so­kan még ma is itt élnek kö­zöttünk? Vagy ha nem az I. világháború előtti munkás­sorsra, hanem a két világhá­ború közöttire gondolunk, tu­datosul-e bennünk, hogy e korszak munkásnemzedéke je­lenleg is szerves része a mos­tani munkásosztálynak? Hogy a mai tizenévesek nagyapja akkor volt tizenéves, akkor kezdett dolgozni, ha munká­hoz jutott, akkor tanulta a szakmát, a mozgalmat, akkor járt a munkás testedző egyle­tekbe. a munkáskórusokba, a szemináriumokra, hogy hall­gassa mondjuk épp József At-, tilát? Tudjuk-e eléggé, hogy egy folyamat láncszeme volt ez a régi proletariátus, és hogy a mai munkásság e folyamat újabb, szilárdan kapcsolódó láncszeme? Van-e — a sokat emlegetett, divatos kifejezéssel élve — identitás-tudata a mai munkásságnak, élete in­tegráns részének tudja-e apái, nagyapái munkáséletét, har­cát, szegénységét, azt az egész nagy komplexumot, melyet úgy szoktunk emlegetni: a munkásmozgalom múltja? A századelő Angyalföldjé­ről máig a legérdekesebb hír­adások Kassák Lajos művei. Az emigrációból — Bécsből, Párizsból — 1926-ban hazatért író előbb önéletrajza köteteit jelenteti meg, majd 1928—29- ben, a Nyugat hasábjain, köz­readja sajátos, expresszív stí­lusú, emelkedett hangvételű regényét. Angyalföld címmel. Az óriási ívű és terjedelmű életműben ez a regény valaho­gyan elvész; pedig ott van benne valami roppant fontos: az 1. világháború előtti an­gyalföldi proletariátus — s ve­le tulajdonképpen az egész magyar proletariátus — ki­bontakozó szervezettsége, fel­lángoló harcai a tőkések, a ha­talom, a háziurak, az elnyo­más különböző formáival szemben, sőt azok a küzdel­mek is, melyeket e proleta­riátus legöntudatosabb tagjai­nak gyakran a maguk szűkebb környezetével, a családjával, barátaival is meg kellett vív­niuk. Törvényszerű volt, hogy az A.ngyalföld egyszer a drama- tizálás sorsára jut, méghozzá Angyalföld színházában, a József Attilában. Nehéz ellen­állni egy ilyen „ziccernek”, ez belátható. Nos. a színpadra alkalmazás most be is követ­kezett — bár a regénynek nem ez az első megszólalása más műfajban, hiszen emlékszünk D Szép és hasznos hobbi Óriás gyűjtemény még Révész György 1962-ben készült, brechties hangvételű kitűnő filmadaptációjára, az Angyalok földjére. Ezúttal Morcsányi Géza dramaturg és Iglódi István rendező dolgoz­ta színpadra a művet, hason­lóképp némi brechti eszköz­tár alkalmazásával, apró jele­netek sorában mondva el nem is a regény cselekníényét, hi­szen azt elég nehéz is lenne kerek történetté alakítani, ha­nem a Kassák-könyv fontos mozzanatait, figuráit, Angyal­föld világát, gondjait, harcait, kis drámáit és tragédiáit, a kevéske örömöket, s a még kevesebb győzelmeket. Elke­rülhetetlenül illusztratív ez a dramatizálás, csak így-úgy fogja össze a főhős, Mitrovác Miklós, s az anyja, meg a ba­rátai figurája. De a dramati­zálás vagy a színpadra állítás hibái mellett is, az Angyalföld nagy értéke, hogy megismer­teti a mai nézőt egy történe­lemmé távolodott világgal, az elődök életével, sorsával. Szá­momra — s bizonyára igen sok néző számára is — ez, az informatív érték talán a leg­fontosabb a darabban. A gyö­kerek feltárása, a fejlődés, a folyamat első, s igen - fontos láncszemeinek a megmutatása. vajon ráérez-e a nézők egy másik, s nem kisebb része erre? Az előadás szünetében még beszélgettem néhány fiatal fiúval és iány- nyal, az egyik angyalföldi szakközépiskola színházi bér­letes növendékeivel a darab­ról. Kételkedtek, hogy minden így volt, így lehetett-e annak idején, hogy létezhetett ilyen szegénység, ennyi erőszak, bűn, hpgy yalóban volt ágyrajárás, meg hogy . családok laktak együtt egyetlen helyiségben. Egyszóval; kétségbe vonták a látottak hitelét, igazságát, in­formatív értékét. Ami persze akár dicsérhető is: ma már oly messze vannak ezek a fiúk—lányok ettől a korszak­tól, életszínvonalban, civilizá­cióban, lakáskultúrában, hogy érthető ha nem hiszik a múl­tat. De ugyanakkor riasztó is, hogy ennyire nem ismerik ezt a múltat, mint ahogyan riasz­tó volt látni, mint szivárognak el nem is kevesen e fiatalok közül a szünet vége felé. s marad üresen a helyük a má­sodik rész kezdetére. De nem csak ők szivárogtak el: apáik nemzedékéhez tartozó, s lát­hatóan nem az elit értelmiség vagy a belvárosi maszekok vi­lágából jött felnőtt nézők is azzal a mondottal kérték ki kabátjukat a szünetben a ru­határból: — Ki hiszi el, hogy ez volt — és különben is, kit érdekel ma már ez? Ostobaság, lenne csak ezek­nek az elszivárgóit nézőknek a rovására írni, hogy nem ér­dekelte őket Kassák üzenete vagy hogy nem is igen hit­ték, hogy Kassák az igazságot mondta. Hogy számukra nem ismert vagy érdektelen a sa­ját osztályuk múltja, azért csak részben ők a hibásak. Az okok és összefüggések keresé­se — megmutatása azonban már nem e színházi levél fel­adata. Takács István A világ harmadik legna- yobb magán-Iepkegyűjtemé- nyévcl rendelkezik a 80 éves Bazsilla László. Hetven éve gyűjti, cseréli, vásárolja a világ minden tá­járól a pillangókat. Budapesti lakásában rendszeresen gon­dozza, válogatja, rendezi a természet színes ékszereit. A képen: Bazsilla László gyűjteményével. Eszközök és emberek Játék, századnyi időskálán Tárgyak, éló régiségek A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Felsö-Tisza- vidéki szélső házának eresze alatt most is látható a négy­lábú gerenda: a kendertiloló, amellyel nemcsak a textilnö­vény, hanem a bunkókat ke­zelő nők is megtörettettek. Hírmondónak maradtak ezek a szerszámok; ehhez a múlt­hoz mérhetjük a jelent. De a skanzen gazdasági épületeiben nézelődve sok olyan munka­eszközt találunk, amelyet ere­deti formában, vagy alig mó­dosítva ma is használnak az emberek, s nem dísztárgynak. Rácsodáíkozást nem érdem­lően ott szerénykedik egy rö- vidnyelű kapa. Lehet-e egy­szer ebből is dísztárgy? Ma még nehéz elképzelni. Nyárelőn a skanzen délutá­nonként már néptelen. S ha mégis akad egy-két ifjú pár, akik a múzeum-utcákon bal­lagnak, azok éppen hogy élő­vé teszik a falut. Akár a te­remőrök (ez a hivatalos be­osztásuk) napi viseletűkkel, amint sorba kiülnek a házak elé, a faragott, vagy ácsolt kispadokra és öregesen bóbis­kolva, ritkán , szót váltva vár­ják a zárórát. Tarsoly Gyula vendégségben tanyázik az uszlai bíró százhúsz éves háza Tv-figyelő' Embrióátiiltetcs. a Biológiai forradalom felcímet viselte az a kétrészes televíziós adás, amelyet szerdán és csütörtö­kön kora este közvetítettek, és amely a szarvasmarha-te­nyésztésben alkalmazott emb­rióátültetést mutatta be egy­részt angliai és TJSA-beli, más­részt dunavarsányi példák se­gítségével. Igen, ismét szűkebb ország­részünk, Pest megye tűnt fel — az említett országok társa­ságában — a képernyőn, s ha valamikor, akkor most igazán büszkeséggel figyelhettük az egymást váltó képeket, hiszen a fölvételekből rendre az de­rül ki, hogy ebben az agrár­forradalmi vállalkozásban mi is ott vagvunk a legelsők kö­zött. — Ezzel a módszerrel egyrészt sokszorosan meg le­het gyorsítani a kiváló egye- dek szaporítását, másrészt pe­dig azt lehet elérni, hogy az eddiginél több borjú szüles­sen. Mint Major Sándor szer­kesztette és amúgy, általában ritka érdekesre sikerült adás Jelenet a József Attila Színház előadásából. kettősből kiderült, először 1978-ban próbálkoztak meg hazánkban ilyen embrióátül­tetéssel. Mégpedig szintén Pest megyében, az Üllőn létreho­zott központ közreműködésé­vel. Hogy miért éppen ezt a települést jelölték ki e fel­adat elvégzésére? Egyszerű a magyarázat: igen közel van a Ferihegyi-repülőtérhez, ahon­nan a külföldről beszerzett embriókat gyorsan a műtét színhelyére lehetett szállíta­ni. Amint azt dr. Soós Pál ál­latorvos elmondta, mintegy ezer embrióátültetést végeztek el kezdeti kísérletként. A kísérletezésből azonban hamarosan gyakorlat lett. Ta­valyelőtt dunavarsányi szék­hellyel megalakult az Embrió­átültető Gazdasági Társaság, amely intézmény immár nagy­üzemi módon végzi a műtéte­ket. Munkájuk — hallhattuk — akad bőven, hiszen Magyar- országon immár 23 ezer Holstein-fajtájú szarvasmarha van, és é tömérdek kiváló ál­latból annyi embriót lehet nyerni, hogy nem csak a ha­zai állomány alakulhat még jobbra, hanem alkalmasint exportálni is lehet. (Ez ügy­ben tárgyalnak is egy ameri­kai céggel.) Hírháttér. Akárcsak leg­utóbb, most is a Miniszterta­nács aznapi ülésének ^témái­hoz kapcsolódott a Hirháttér csütörtök esti adása. Ez igen, ez aztán frisseség — örven­dezhetett az előfizető, aki ezt a sebes kapcsolódást egyéb vo­natkozásokban, sajnos, nem túl sűrűn tapasztalja. Most azonban azon melegé­ben cseréltek eszmét a mun­kahelyről való kikéredzkedé- sek dolgában a stúdió vendé­gei, illetőleg azok, akik az iskolák körzetesítésének szak­értőiként ültek a kamerák elé Perzselően eleven témákró1 esett tehát szó. Tegyük hoz zá: egyáltalán nem unalmasan Akácz László előtti pádon két idős asszony mellett. — Hajdú-Biharból származ­tam Szentendrére; tudja... egy kicsit sokallták a földe­met, pedig a nagyapámnak még telke se vót — böki mu­tatóujjával följebb a kalapja peremét Tarsoly Gyula. — Szóval a föld az odalett, én meg ide, a három fiammal. Élni kellett: kitanultam a bog­nár mesterséget. A szomszéd­ban. az akkori — harminc év­vel ezelőtt — Üj élet Téesz vezetői rágyüttek, hogy értek a dolgomhoz, odavettek állat- tenyésztési és kertészeti ága­zatvezetőnek, de már ’65 óta nyugdíjban vagyok. Idejárok vigyázni; közben meg ilyesmi tanyám vót valaha, most meg a városban összkomfort. Azért a fiaim, azok igen, mindnek telke, disznaja, permetezőgé­pe. Az asszonynak meg eről­tetnie kellene az emlékezést, ha netán megkérdezné, hogy valaha miként használta a ti- lolót, a gerebent, netán ha az igát kellett segítenie feltenni, dehát már ő is elmúlt nyolc­van. Tarsoly Gyula teremőr, a saját múltját őrzi naphosszat, estefelé pedig gyakran pillant a kvarcórájára, márhogy eine késsé a városba vivő autó­buszt. Kockás flanellinge alatt ezekért az itt őrzött tár­gyakért fáj egy kicsit a szíve. Rosszát szimatolva laposat pis- lant a kérdéstől, hogy vissza- költözne-e még egyszer egy szelemengerendás, nyitott tűz- helyű, tenyérnyi ablakos ház­ba. De, csak kiböki: — Hátha a földem visszaadnák, ak­kor ... Házak, apró gépek Száguld alattunk az aszfalt­út Dunabogdány felé. A, 83 éves teremőrt nem könnyű fe­lejteni, pedig ő nem tudja, hogy a tárgyak bűvöletében él, és bizonnyal azt sem tudja: miért jó érzés neki végighúz­ni ujjai hegyét a boronán, vagy a kapa nyelén. Egy késői dtódját, késői sorstestvérét ke­ressük a két és félezernél alig több lakosú faluban. A duna- bogdányi művelődési ház kert­barát körének vezetőjét a helybeli mozival szembeni házban találjuk. Az épületet mindenestül akár át lehetne helyezni a skanzenba: fésűs beépítésű telken két- tengelyes ház, szoba, konyha, szoba (1+k+l — így jegyzi a nép­rajz), az épület végéhez tá­masztott gazdasági tér. tehát szín, valamikori istálló, és ól. Kár, hogy már cseréppel fe­dett, mert ettől a széles eresz­monstrum deszkázata kicsit hamis. Dehát miért is ne, hi­szen a konyhában hideg-meleg víz a mosogató fölött, s a túl­só szobában modem bútor. A gazda, ifjú Rippel János szakképzett zöldségkertész, a helybeli Úttörő Termelőszö­vetkezetben — ő mondta így — segédmunkás, ugyanis fel­számolták a konyhakertésze­tet. S azért senkit sem lehet kérdőre vonni, hogy egy évti­zednél régebben a gazdaság vezetői miért éppen erre a szakmára irányították ... ak­kor úgy tűnt... most nem gazdaságos (?) ez az* ágazat. Nem, a termelőszövetkezetben nem! Ifjú Rippel József az apja — szomszédos — telkét is birtokolja, s nagy álma egy hatalmas és korszerű üvegház a saját néhányszáz négyszög- öljén. Hogy mire büszke? Az általa vezetett kertbarátkör a debreceni országos kiállítá­son első díjat nyert, s büszke még az április végén már más­fél arasznyi uborka töveire, amelyek novemberig teremni fognak a fóliasátor alatt. Di­csekszik a tizenkét fajta pa­radicsompalántájával, a ritka­ságszámba menő fekete pap­rikájával, s ebből a növényből is mutat majdnem tucatnyi fajtát a hollandi-ágyak üve­gei alatt. Termeszti és, eladja az ízek különlegességét ígérő zöld csemetéket. És ma még álma egy személykocsi. — Nekem a munka az első, azzal teremthetem meg min­denre a pénzt — nagy szava­kat mond, lenyűgöző egysze­rűséggel, s megajándékoz egy paradicsomfával, ígérve, hogy két méter magasra is megnő. Ugye szép így végignézni a sátrakban. Persze dolog, az van velük. Van bőven. Annyi, hogy a harmincon még inneni korú kertész el sem tudná végezni, ha nem segítene a család és ha nem volnának a gépek: a K 3 Heterozis kistraktor. a Mariane (szépnevű) kombi­nált permetező és a japán Iseki kapálógép, a permetön- töző és a csepegtető berende­zés. Ifjú Rippel János millio­mos: a különböző növényfaj­tákból összesen évente közel egymillió magot vet el, persze azért ennyi palántát nem tud felnevelni. De hogy mennyit tudna egy nagyüzemben? Ne­héz kalkulálni, de ő hisz ben­ne, hogy „félelmetesen nagy üzlet volna”, igazából ilyes­miről álmodik. S gondolatait érlelik a könyvek, nemcsak szakikönyvek, és figyelme ki­terjed a televízió által hely­be hozott nagyvilágra éppen úgy, mint iparosodó falujának életére. Földet, magáénak, ma­gukénak nevezhetőt, nagyon szeretne, mondjuk ezer hek- táraikban mérhető nagyságban. Tarsoly Gyulának a föld, a ló, az eke egyet jelent a ranggal, ifjú Rippel Jánosnak a föld, a fóliasátor, az eke-kapa-ma- sina és a házitraktor a szen­vedély, a hobbi. Ablakok, kék fények Horányi György, a községi könyvtár vezetője strigulákat húz a papíron, miközben szá­molja, hogy hány háznál is találhatók munkagépek. Há­rom tucatig jut el, aztán le­gyint: nagyon sok helyen van. S hogy más lett-e ettől a falu? Más! Nem jobb, más! Nem rosszabb, más! A többet ter­melni akaró ember megvál­toztatta a munkaeszközeit és ezzel megváltoztatta az éle­tét. Többre képes egyedül, mint régen csoportosan, kalá­kában. Már nem járnak kö­zösen szántani, szőlőt kapál­ni, permetezni. Ki-ki felül a saját kistraktorára, elpöfög a telkére vagy a háztáji földjére és végzi a dolgát. Estére ki­ürül a falu. még a kocsmák is néptelenek. Az utcán sétáló csak az ablakokon kiszivárgó kék fényeket, a tévéképernyők világosságát láthatja. Különös ellentmondás: az új életforma felszabadított a kétkezi terhek nagy részétől, kinek-kinek kitágította az is­mereti és ismeretségi körét, s eközben a családok atomizá­lódtak. zártabbak lettek, elkü- lönültebbek. Közben szinte mindenkinek hiányzik valami, valami alig megfogalmazható, alig szavakba önthető. A kö­zösség? Igen, talán — mond­ják többen határozatlanul. Dehát a legerősebb közösség­teremtő erő a munka, ponto­sabban a mindennapi tevé­kenység hasonlósága, azonos­sága. A dunabogdányi kertba­rátkörnek 54 tagja van, de ez nem jelent 54 családot, csak ennyi egy-embert. Ezt a prob­lémakört emlegetjük olykor, mikor a közművelődési intéz­mények közösségi formákat teremtő szándékát és készsé­gét keressük. Kriszt György j Aki egy „kicsit is adott magára”, annak a lakásában 1 ; íj már több éve megtalálható valamelyik sarokban a rokka, j 1j Ez lett a legdivatosabb szerszám-bútor a modern laká- 'j sokban. Bevallom utólag: több ismerőstől is megkérdez- j tem — nem minden gonoszkotíás nélkül — vajh’ miként . íj használhatták, ha használták egyáltalán, és nem mind- í járt dísztárgynak épült. Bizony a rokkatulajdonosok íj többségét megmosolyogta volna száz év előtt akármelyik ^ parasztcsitri. Sebaj, tény, hogy esztétikailag valóban szé- 1, pék ezek az eszközök, főleg ha eredetiek, s alkalmasak a 1j nosztalgiázásra is. Gondolatilag kapcsolódik hozzájuk 1j egy életforma, amelynek többnyire csak a szép vonatko- 1j zásaira emlékezünk. A rokka mellett fonalsodrással töl- 1j tött gerinctörő és derékzsibbasztó órák már közel se 1 népszerűek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents