Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-31 / 127. szám
10 1983. MÁJUS 31., KEDD A PEST MEGYEI KBT TÁJÉKOZTATÓJA Megyei döntő Vácott Verseny, sokszoros haszonnal A XXI. Nemzetközi Iskola Kupa, a VIII. Ifjúsági Közlekedésbiztonsági Kupa és a KGST-országok IV. ifjúsági közlekedésbiztonsági versenyének megyei döntőit március végén Vácott, a Petőfi Sándor Általános Iskola (Deákvár) tantermeiben és környékén rendezték meg. A jövő közlekedő emberei lesznek Minden járástól egy kerékpáros csapat (2 fiú — 2 lány), egy négytagú segédmotor-kerékpáros csapat nevezhetett be a versenyre. A kerékpáros versenyen azok az általános iskolai tanulók vehettek részt, akik 1983. május 31-dg betöltik a 11. és nem töltik be a 15. életévüket. A segédmotor-kérépáros versenyen pedig azok az általános iskolát elvégzett fiatalok vehettek részit, akik 1983. május 31-ig betöltik a 15., és még nem töltik be a 18. életévüket. A járási versenyeken legjobb eredményt elért úttörők idóben megérkeztek a színhelyre. A bejáratnál ünnepi felirat várta a csapatokat. A beérkezés sorrendjében jelentkeztek a versenybizottságnál névsoregyeztetésre. Itt megkapták a rajtszámokat. Ezután az ünnepélyes megnyitóra a tornateremben sorakoztak fel. A versenysorozatot Szénást Pál rendőr alezredes, a Pest megyei KBT ügyvezető elnöke nyitotta meg. Méltatta a lezajlott Járási versenyeket, az ott elért jó eredményeket. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közlekedés rohamos fejlődése sokol- dalúan képzett és felkészült embereket kíván. Mivel a ma iskolásai lesznek a jövő közlekedő emberei, gépjárművezetői, gyalogosai, ezért különösen nagy felelősség hárul a felnőttekre. Meg kell tenniük mindent annak érdekében, hogy á gyerekek minél mélyebben elsajátítsák a közlekedési szabályokat, a közlekedési kultúrát. A versenyen résztvevők eredményei igazolták, hogy ez a törekvés társadalmi méretűvé vált. Pedagógusok százai; a társadalmi aktívák ezrei áldozzák Szabad idejüket azért, hogy az emberek egymáshoz való viszonya a közlekedésben a kölcsönös megértésen, udvariasságon alapuljon, hisz „Járművel vagy gyalog, az úton társak vagyunk!” Az ünnepi szónok végezetül reményét fejezte ki, hogy a jelenlévő versenyzők a jövőben példamutatásukkal, segítőkészségükkel erősítik majd a közlekedés biztonságának ügyét, így a vetélkedés sokszoros haszonnal jár. A megyei döntőn, a nemzetközi és az országos irányelveket is figyelembe véve a következő versenyszámok szerepeitek: elméleti, szabályosság!, ügyességi, alapvető kerékpárszerelési gyakorlatok, egészségügyi — balesetelhárítási kérdések. A terepversenyeken a Pest megyei KBT aktívái, a tantermi vetítésnél pedig az ATI Pest megyei Iskolájától Örökös József, Fehér György, gyakorlati oktatók, Ambrus Ferenc igazgató tevékenykedett. A technikai eszközöket Sass Ferenc fizikaszakos tanár kezelte. Méhész Pál ny. rendőr alezredes és Bartha Gyula tanár, mindketten KBT-tagok, vállalták a rendezőfeladatokat. Kevesebb üzemanyaggal, biztonságosan , * Átgondolt vezetés: takarékosság A világ, Így hazánk energiahelyzete, illetve az üzemanyag árának állandó növekedése egyre több és ma már szinte a jármű teljes szerkezeti elemeire kiterjedő segédberendezések beépítését javasolja az üzemanyagfogyasztás csökkentése érdekében. A különböző műszaki megoldások „pótalkatrészek” mind-mind azt célozzák, hogy sz egységnyi kilométerre cső fogyasztás csökkenjen és lényegében szerkezeti károsodás nélkül az autózás kevesebb pénzbe kerüljön. Az autós társadalom nagy része több táborra szakadt egy jónak vélt műszaki megoldás védelmében kibontott zászló alatt, s különféle elméletekkel alátámasztva bitet tesz az általa legjobbnak és legelőnyösebbnek vélt megoldás mellett A legjobbak egyéniben; csapatban Kerékpáros egyéni első: Balázs Zsuzsanna, Ráckeve, Juhász Zoltán Cegléd, második: Gőcze Mónika Ráckeve, Zsíros István Dabas, harmadik: Pörgye Éva Tünde Gödöllő, Filep Gábor Ráckeve. Jutalmuk: fényképezőgép, rádió, kerékpár-világító felAUTÓSOKNAK i-itoH 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 151 ,6 17 18 19 20 21 22 23 *1 25 26 27 28 29 30 31 32 33 ni 35 36 37 38 39 1 í 42 43 44 45 46 47 48 49 szerelés és továbbjutottak az országos versenyre. Segédmotoros egyéni első: Balogh István Vác, második: Kiss László Gödöllő, harmadik: Varga Tamás Vác, negyedik: Varga Károly Cegléd. Jutalmuk: fényképezőgép, szerszámkészlet és továbbjutottak az országos versenyre. Kerékpáros kategóriában, csapatversenyben első: Gödöllő, jutalma egy Várna típusú 4 személyes sátor, második: Ráckeve," jutalma hálózsák, harmadik: Cegléd, jutalma:, szerszámkészlet. A segédmotorce kategória csapatversenyében első: Vác, jutalma egy Várna típusú 4 személyes sátor, második: Cegléd, jutalma hálózsák, harmadik: Gödöllő, jutalma szerszámkészlet. A járások közötti összesített versenyben: első Gödöllő, jutalma egy Várna típusú 4 személyes sátor, második Cegléd, jutalma rex-játék, harmadik Vác, jutalma szerszám- készlet. casco#casco Autósokhoz szól az alábbi rejtvények megfejtése. A meghatározások után zárójelben számokat írtunk. Ezek a szamok azokat a négyzeteket jelentik, amelyekbe a megfejtései betűit kell írni. Az ábra kitöltése után a szöveg folyamatosan olvashatóvá válik. Egy-egy betű többször is szerepelhet, a vasta- gított vonalak szóközöket jelölnek. Az ábrába a meghatározások alapján beírandó betűk: A; A; A; A; A; B; C; C; D; D; D; E; EJ; E; É; É; I; I; K; K; L; L; L; L; L; N; O; O; O; O; O; ö; ö; R; S; S; S; S; S; S; T; T; T; U; U; Z; Z; Z; Y. Meghatározások: Az 1848—49-es szabadságharc egyik jelentős ütközetének színhelye, Illyés Gyula versének címében is szerepel (20, 30, 11, 29, 3). Hazánk legmagasabb hegycsúcsa (43, 33, 17, 40, 16). A bajnokság legizgalmasabb játszmája (22, 37, 38, 19, 31). Nem éppen fürge (45, 1, 41, 4, 25). Arany János elbeszélő költeményének címe (14, 42, 48, 32, 8). Patak a mohácsi csatamező közelében (5, 26, 35, 36, 26). Kirágta a moly (21, 39, 49, 17, 47, 34). Edényhordó (10, 15, 24, 2, 23). Köztéri műalkotás (12, 9, 44, 7, 6, 29). Város Erdélyben, román neve Dej (46, 18, 12). Bérc (16, 27, 13, 29, 10). A megfejtéseket kérjük 1983. augusztus 1-ig postán felülbélyegzett borítékban beküldeni. Postacím: 1087 Budapest, Luther u. 4—6. AB. Pest megyei Igazgatóság. A legjobb megfejtők között 10 db jutalomkönyvet sorsolunk ki, melyeket postán küldünk el. TÖBB TANULMÁNY taglalja szaklapokban a műszaki megoldások lényegét — így most ezzel még érintőlegesen sem foglalkozunk — hanem megpróbáljuk áttekinteni e kérdés egy kissé elhanyagolt, de a lehető leggyorsabban kivitelezhető,, pénzbe sem kerülő határterületét, a gazdaságos vezetési stílusban rejlő előnyöket, különös tekintettel az üzemanyag-fogyasztásra. Ahhoz, hogy a felvetett kérdést érdemben, de a teljesség igénye, nélkül „körüljárjuk!”, feltételeznünk kell, hogy autónk műszakilag rendben van, mi magunk pedig olyan „vezetésre kész" állapotban vagyunk, melyet az általánosan elfogadott morál, illetve a tör- vény előír. Ezek után nézzük sorjában. Már az indításkor felmerül: melegítsünk — ne melegítsünk? Ma már egyértelmű, hogy ne. Igyekezzünk a „régi” autók „régi” vezetőitől tanultakat elfelejteni. A huzamosabb motormelegítés üzemanyag-felhasználással jár és ez mint mozzanat a benne rejlő előnyökkel együtt kisebb sebességnél alacsonyabb fordulatszám mellett ugyanúgy elérhető. Egy mondattal kitérve a fordulatszám és az üzemanyagfogyasztás összefüggésére, úgy gondoljuk, nem szükséges bizonygatni azt a tényt, hogy a magasabb fordulatszám eléréséhez és megtartásúhoz többletüzemanyag szükséges. Éppen ezért minden Ehetőséget ki kell használni i.z alacsonyabb, de inkább közepes íor- dulatszámon történő üzemelés érdekében. A közepes fordulatszám tartományban a legelőnyösebb az üzemanyag-felhasználás. Ez igen megszívlelendő tanács, mert forintjaink ez okból távoznak el leggyorsabban a kipufogó csövön keresztül a levegőbe. AZ INDULÁS kivitele szintén benzinben mérhető megtakarításokat rejt mar gában. Ha nem képzeljük magunkat Forma I. versenyzőnek, ha nem úgy indulunk, hogy a kerekek kipörögnek és betartjuk a fordulatszámmal kapcsolatban előzőleg elmondottakat, takarékosan indultunk. Haladásunk, sebességünk elsősorban az üzemanyagfogyasztással van összefüggésben. A 80 km/óra körüli sebesség az a gyakorlati érték, melynél szinte az országban található összes autótípusra jellemzően az üzemanyag-fogyasztás a legkedvezőbb. Azon túlmenően, hogy bizonyos utakon ez a maximálisan megengedett sebességérték, ott se lépjük túl, ahol erre mód és lehetőség nyílik, mert pénzbe kerül és úgy tűnik, hogy egyre többe. Minden ennél nagyobb, azaz többletsebesség a benzinkútnál kerül megváltásra egyre mélyebben történő zsebbenyúlás formájában. Ha az útkanyarokban vagy a hegymenetben való haladás és a benzin-megtakaríthatóság összefüggéseit keressük, azonnal meg kell, hogy íogalma- zódjon bennünk az időbeli visszakapcsolással a halyes sebesség-megválasztás szükségessége és ténye. Hogy mikor, melyik fokozatig és hogyan, mind olyan gyakorlati kérdések, melyek a régen vezetőknek megszokott, az új vezetőknek pedig megtanulandó mozzanatok. Üzemanyagot pedig akkor takarítunk meg — bármelyik kategóriába is tartozzunk — ha a szükséges manővereket közepes fordulatszámmal és időben olyan sebességtartományban hajtjuk végre, amikor a motor és a kapcsolódó részek még nem károsodhatnak. Megszívlelendő tanácsként leszögezhető, hogy mindig az a sebességfokozat alkalmazandó, mely a rhotort a közepes fordulatszám környékén tartja üzemben. A GYORSÍTÁS, a nagyobb sebesség elérésének kérdésében kialakított üzemanyag-takarékos vezetés csak az lehet, mely szintén a motor fordulatszámával van vagy áll arányban. Maximális fordulaton üzemelő, a forgalomban többször látott és hallott búgóbőgő masinák fogyasztása az adott pillanatban a szükségesnek duplája, sőt többszöröse is lehet. A hirtelen — forgalmi októl független — határozott fékezés a megállás előtt a jármű meglevő lendületi energiáját emészti fel és éppen ezért a már elfogyasztott üzemanyag hatását, illetve eredményét csökkenti. Ügy véljük, hogy a szabadkifutás különböző módjai időben némi többletet, üzemanyagban viszont megtakarítást eredményeznek. Ide tartozik a következő, sajnos sokszor látott és eléggé meggondolatlan gyakorlat: a vezető látja, hogy piros a lámpa, tudatában van annak, hogy még nagyobb sebességgel sem tud folyamatosan áthaladni a kereszteződésen, mégis az utolsó pillanatig rajta tartja a lábát a gázpedálon és csak az utolsó métereken fékez. Mi ez, ha nem elherdálása a „folyékony aranynak”? A lejtőn való haladás vezetéstechnikai tanácsa egyszerűen összefoglalható: a biztonságos vezetés szem előtt tartása mellett maximálisan ki kell használnunk a gépjármű helyzeti energiáját. SZAMOS, még fel nem vetett kérdés maradi megválaszolatlanul, melyek mindenképpen üzemanyag- megtakarítással járnak. Például: • A városi forgalomhoz harmonikusan alkalmazkodó, nyugodt vezetésben nagyfokú benzin-megtakarítás rejlik. • Főleg országúton, de bárhol és bármikor tetőtartót csak akkor vigyünk magunkkal, ha az határozott célra szükséges. Rendkívül növeli a légellenállást és hatása a fogyasztásra számottevő. • Egyes gépkocsik csomagtere szinte mozgó raktár a sok általában felesleges holmitól. Figyelem! 100 kg síjly elviteléhez 100 kilométerenként közel egy liter benzin szükséges. Kérdezzük: megéri? 0 A gumi lehetőleg radiál építésű legyen. Légnyomása pedig mindig az előírtnak megfelelő. Csökkenti a gördülési ellenállást, ezért kevesebb üzemanyag szükséges a jármű elmozdulásához. 0 Határozott céllal történő autózás előtt meg kell tervezni az utat. A felesleges kilométerek benzinfogyasztása az ablakon kidobott pénz. 0 Említeni kell a defenzív vezetés egyes mozzanatait, melyek a vezetéstechnikai képességeinkhez igazodnak és ben- zmmegtakarítással járnak (időbeni sebességcsökkentés, követési távolság, stb). A KÖVETKEZTETÉS teljesen egyértelmű: miszerint minden átlagostól eltérő vezetési magatartás pénzbe kerül és ez elsősorban a felhasznált benzin literenkénti árában válik kézzelfoghatóvá. Saját családi háztartásunkban tehát nemcsak a szénhidrogének árának begyűrűzéséből keletkezik többletkiadás, hanem saját ügyességünk, vezetői tudásunk és felkészültségünk hiányosságai miatti egyenes adó is tételként könyvelendő el. Hogy miért „egyenes”? Azért, mert szinte egyenes arányban növekszik akkor, ha egy elfogadott szinttől nega'.ív irányban eltérünk. Tavaszi László oki. gépészmérnök a Pest megyei KBT tudományos és kutatási szakbizottságának tagja T Az aláírással nem jelzett cikkeket Major János, a Pest megyei KBT főmunkatársa irta. A fotókat a szerző, valamint Balázs Gusztáv és ErdOsl Agnes készítette. Ha síkos az úttest