Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-29 / 126. szám
1983. MÁJUS 29., VASÁRNAP £«ítr ÍÉÉ/t -g ^K/imap Természetközelben Gyermeknek lenni — falun Emlékszem, mindig Irigyeltem gyerekkoromban azokat a társaimat, akik falun nagymamánál, rokonoknál töltötték a nyarat. Kifogyhatatlanok volta^ az élményekből, ez ügyben lehetetlen volt versenyre kelni velük. Csodálattal hallgattuk elbeszéléseiket a libaterelgetésről, a háziállatokról, patakparti, erdei barangolásokról. S már felnőttként Irigyeltem Konczik Ferikét, a Hernádhoz közeli tanyán élő kisfiút, akinek játszópajtása az udvar valamennyi állata és betonrengeteg tövében levő aszfaltos játszótér helyett, a mezőn, az akácligetben tölti idejét, s ha kedve úgy hozza, hát szánkóra ülteti a kakast. Rövid a három év Leányfalun csendes, akácos kis utca fut a Duna-parthoz, Kevesen járnak a Petőfi utcában délelőtt, de aki arra vetődik, meg is áll egy-egy pillanatra Teliár Lászlóék portája előtt. Az udvaron felfújható kismedence, bicikli, kisautó, hintaágy, labda és két kisgyerek. Boldogan ugrabugrálnak a medence körül, míg az anyuka feltölti meleg vízzel. — ö a kisfiam -4- mutat a szőke üstökű, mokány gyerekre Tellár Lászlóné —, a kislány, Rita a szomszédban lakik. A nagymamája vigyáz rá, míg a szülők dolgoznak, de legtöbbet nálunk van. Remekül el tudnak játszani ők ketten. — Hogyan telnek a napjai a kisfiúval? — Nagyon boldogan. Gyesen vagyok, sok időt töltök Lacikával Télen kirándulunk, szánkózunk a hegyen, tavasz- szal, ősszel is sokat csavar- gunk, figyeljük a természetet Nyáron pedig — mint látja a játékokból is — kint zajlik az élet. 'Sajnos, már nem sokáig: júniusban lesz hároméves a kisfiam. Nyáron még itthon maradok vele fizetés nélküli szabadságon, de ősztől megy óvodába. Lacika és Rita már önfeledten pancsolnak. — Laci, mikor mész oviba? — Majd tavasszal — válaszolja, s abba sem hagyja a fröcskölést Ilyen is van Dunaharasztin beszélgetünk a tanácselnöknővel. Elmondom, hogy falusi gyerekekről, az életükről szeretnék írni, s kérdezem, tudna-e segíteni nekem. — Ha nemcsak a rendezett és szépen élő családokban nevelkedő gyerekekről akar írni, akkor tudok segíteni. — Ez mit jelent? — Tegnap reggel nyolc órakor egy 13 éves kislány és a hétéves kisöccse beültek ’az előszobánkba — mondja Németh Jánosné. — Azért jöttek, hogy vegyük őket állami gondozásba. Nem is kérték, szinte könyörögtek. A kislány elmondta, hogy borzalmas körülmények között élnek, a szüleik alkoholisták. Felsorolta a falu összes bögrecsárdáját, ahová őket küldik borért. — Újdonság volt a tanács számára, hogy a két kicsi ilyen veszélyeztetett helyzetben él? — Régóta tudtunk róla. A gyámügyi előadó rendszeresen látogatta a családot és többször megpróbálták állami gondozásba venni a gyerekeket. Csakhogy a szomszédok, akik legalább olyan életmódot folytatnak, mint a szülők, készségesen bizonyították, hogy az iskolások rendezett körülmények között vannak, semmi gond nincs az ellátásukkal. Ez meghiúsította az intézkedést. Most, hogy a testvérek maguk jöttek, módunk volt'azonnal intézkedni. Haza sem mentek már tegnap. Este elvittük őket a Pest megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetbe. Mélységesen megrendített, hiszen nem nehéz ezek után elképzelni milyen életük lehetett a két felnőtt mellett. Mi mindenen mehetett keresztül a két testvér, akik csak azért könyörögtek, hogy válasszák el őket szüleiktől, s, hogy a nevelőotthonban majd együtt maradhassanak. Gabi és a piros szoknya Még a testvérek sorsa járt az eszemben, amikor bekopogtattam Csaveráékhoz, ahová a kis Gabika éneke csalogatott be. A Honvéd utcában a legutolsó házban él a család, kertjük végében már a Szántóföld kezdődik, néhány száz méterre kis erdő húzódik. A ház előtt a széles út is véget ér, amelyen forgalom sincs, így délutánonként gyerekzsivajtól hangos a környék. A fiatalasszony kedvesen invitál a szép családiházba és kérés nélkül vezet végig a szobákon. — Hatan élünk itt. Pisti, a nagyfiam tizennégy éves, az első házasságomból született, Ildikó hatéves, ősszel iskolás lesz, délelőttönként óvodában van. Most várom haza. Gabika háromesztendős lesz. Velünk él még férjem nagymamája is. Miközben beszélgetünk, Gabi körülöttünk sündörög. — Mami, a szép szoknyámat is mutassuk meg! — kérleli anyját. Húzott derekú, piros, mintás alj kerül elő. — Imádja ezt a szoknyát, mert földig ér. Arra az időre is alig tudom visszakönyörögni tőle, amíg kimosom. Arról beszélgetünk, hogyan telnek a napjaik. Kiderül, sokat sétálnak, de inkább csak négyesben, mert a dédmama nehezen mozdul már ki, az édesapa pedig a Budapesti Közlekedési Vállalat buszvezetője, sokszor dolgozik délután, sőt vasárnap is. Gabi egyre többször szalad ki az utcára, Ildikót várja. Örömujjongással jelzi, hogy közeledik. Valóban, távolban két kis alakot látni. A kislány futva indul nővére elé. Mire az is futni kezd, maga mögött hagyva a szomszéd kisfiút. Ügy ölelik meg egymást, mintha nem is négy órát, hanem négy napot töltöttek volna egymás nélkül. Az udvarban Két jót gyerek — nemcsak a közmondásban — kis vízben is elfér. A Csavera gyerekek legkedvesebb játszópajtása Gazsi, a kis bárány Trencsényi Zoltán és Erdős! Agnes felvétele megkezdődik az önfeledt játék Gazsival és hujzival, a két kisbáránnyal. — Vettünk egy autót, s ha bepucoltuk a házat és rendbe tettük az udvart, többször kimozdulhatunk majd — mond ja a fiatalasszony. A barátnők nyara Délidőben megyünk keresztül Ócsán. Az utcákon hátitáskás gyerekek baktatnak hazafelé. Az egyik homokbucka mellett két kislány játszadozik, kezükben fagylalt. Ősz tálytársak, barátnők. Barkóczi Tünde és Tóth Kriszti. Tünde a délutánt nagyszüleivel tölti, Kriszti mamája a hároméves Marcival vette ki a gyest. — Mivel telnek a délutánjaitok? — Amíg a lecke nincs kész, addig nincs játék — mondják kórusban. — Utána átmegyünk egymáshoz. Vagy biciklizünk az utcánkban. — Nagy könyörgésre néha elengednek a bicajjal mesz- szebbre is — teszi hozzá Kriszti. — Akkor kimegyünk a löszpincékhez. Vagy csavar- gunk az erdőben. Van egy játszótér a faluban, de messzi tőlünk, bár néha jó lenne oda is kijárni. Arra a kérdésre, mi lesz a nyári program, Krisztina elmondja, hogy ők a Szelidi-tó- hoz mennek kempingezni. Tünde meg ezt mondja: — Mi — de ezt inkább ne tessék még megírni, mert nem biztos —, szóval mi talán a Balatonra megyünk. Én nagyon, de nagyon szeretném... ★ Gyerekek, különféle anyagi helyzetű és életvitelű családokban. A szép gyerekkor nem is ezen múlik elsősorban. Jó lenne, ha mindenkinek ha másként is, mégis egyformán szép lenne, hiszen csak egy van belőle, s ami kimaradt, az pótolhatatlan. Móza Katalin Magasabb hozam Ú] szőlőfajta Hatalmas fürtöket érlelt a Csabagyöngye és a Medoc keresztezésével létrehozott új szőlőfajta — a Titán — az Eger-Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát egri üvegházában. A szakemberek három kiemelkedő tulajdonsága miatt becsülik sokra, s tartják a jövő egyik fajtájának az újdonságot: a színanyagtartalma a hagyományos fajtákhoz képest ötszörös, a Csabagyöngyével egy időben, tehát’ nagyon korán érik, s ugyanakkor jobban cukrosodik, mint a Medoc és magasabb a hozama is. További előnye, hogy alkalmas korszerű magasművelésre, következésképpen semmi akadálya annak, hogy fontos szerepet kapjon a külföldön jól eladható egri bikavér termelésének növelésében. Tekereg a kolbászkígyó Naponta két és fél kilometer Koma»*» . _ t5kl J: ■'***értés Mgtsz perbáli húsüzemében. Képünkön: Nagy Zoltán méretre csavarja a kolbászkígyót. Trencsényi Zoltán felvétele Gondok az alapellátással Aki vásárolni akar, az utazik Hétköznapi foglalatosságaink közé tartozik a bevásárlás, amit általában csak akkor emlegetünk, ha bosszankodni keli miatta. Nyilvánvaló, hogy sok időt és pénzt tudunk megtakarítani akkor, ha jól felszerelt üzleteket találunk a lakásunk közelében, ellenkező esetben pedig órák telnek el oda- vissza utazással, és az ezzel kapcsolatos költségek is tetemesek. Hátközben áru A tököli lakók sokat panaszkodnak amiatt, hogy kénytelenek Szigetszentmiklóson vagy Csepelen megvenni, ami kellene, helyben nincs, vagy csak hosszú sorállással lehet hozzájutni. Nem különlegességekről van itt szó, hanem az alapellátáshoz tartozó cikkekről. Mit csinálnak például a háziasszonyok, ha a hét végi ebédhez való sertéskarajt, marhafelsált helyben akarják megkapni? Elmennek csütörtökön a húsboltba, mert tudják, hogy aznap jönnek a szállítók és szép, friss a portéka, bőséges a választék. — 'Higgye el, nem rajtunk múlik a dolog — jelenti ki Mayer Mihály boltvezető, aki körülvezet a szépen karbantartott üzletben. Megmutatja a hűtőkamrát a fél disznókkal, a pultokat, ahol rendben sorakoznak a felvágottak. Nylon- tasakban előkészítve, kipor- ciózva áll a savanyú káposzta, Kedd van, ilyenkor nincs tömeg, bár most is egymásnak adják a kilincset a vásárlók. — Látná csak hétvégeken, akkor bizony hárman is nehezen győzzük az iramot. — Igaz-e, hogy néha két-há- rom órát is állnak itt az asz- szonyok? — Sajnos előfordul, de hát óriási a forgalom ebben az üzletben és mindenkinek egyszerre jut eszébe idejönni... Az ember értéke és a tárgyak A tárgyakról, amelyek körülvesznek bennünket, amelyeket naponta használunk, nemigen szoktunk beszélni. Megszoktuk, megszerettük, használatba vesszük, élünk velük, majd megunjuk őket. Egy öreg karosszék, egy törött fülű bögre, egy emlékeket melengetve őrző elhasznált ruhadarab barátjává tud válni az embernek. De ez csak ránk tartozik, mi kötődünk hozzájuk, más megmosolyogja különös kötődésünket. Tulajdonképpen kinek-kinek a legteljesebb magánügye, milyen a viszonya a tárgyakhoz, amelyek őt körülveszik, amelyeket megszerez magának, hogy életét kényelmesebbé vagy tartalmasabbá tegye általuk. Nem is lenne semmi baj, ha mindenki egyformán magánügyként kezelné a tárgyakhoz való viszonyát. Néha azonban a tárgyak helye és szerepe az ember életében mégis közüggyé válhat, válik. Akkor, ha megszüntetjük azt az intim kapcsolatot, amely létrejöhet a tárgy és a tulajdonosa között, s ha a tárgyakat másnak fogjuk fel, mint amik. Nem életünk, hétköznapjaink részeként tekintjük őket, hanem arra használjuk, hogy felmutassuk a világnak: menynyi mindenünk van, milyen divatosak, korszerűek vagyunk, mennyivel és miben tudunk a tárgyak birtoklása által embertársaink fölé emelkedni. Népszerű szóval: akkor válik a tárgyakkal való kapcsolatunk közüggyé, ha afféle státusszimbólumnak tekintjük őket. Ha megszerzésüket, birtoklásukat kiemeljük a magánélet szférájából, s dicsekvés, flanc lesz abból, aminek pedig más a funkciója az ember életében. Vannak, akik azt hiszik, értékük, megítélésük attól függ, hogy naponta divatbemutatót rendeznek a munkahelyen. Munkahelyen? Középiskolában például. Tudok arról,-hogy egyes kislányok hosszú ideig fájó sebeket .szereztek éppen azáltal, hogy ők nem kaphatták meg a több ezer forintos értéket, amelyet osztálytársuk megkapott. Életünk természetes rendje, hogy anyagi lehetőségeink arányában tesszük gazdagabbá életünket. Szerencsére nagyon kevesen vannak társadalmunkban, akik súlyos anyagi gondokkal küzdenek, a nagy többség megteheti, hogy évtizedes mosógépét, elkopott szőnyegét, kigödrösödött fekhelyét újjal cserélje ki. Ez a lehetőség és igény természetes. Az viszont nem természetes, ha csupán a divat gyors hullámzásait követve cserélgetjük tárgyainkat, s csak azért, hogy az új cikkekkel bizonyíthassuk kivételesnek vélt anyagi és társadalmi pozícióinkat. ' Mondanám, hogy az illető, aki így tesz, maga sem gondolkodik. Elfelejti, hogy az ember értékét, helyét és szerepét a közösségben soha nem a tárgyai határozzák meg. hanem ő saját maga. Ő pedig azonosítja a tárgyakat önmagával, felcseréli az értékek sorrendjét, s ezzel nemcsak irigységet vált ki környezetéből, hanem értékítéletét is alapvetően befolyásolja. Pedig az ember vonzerejét, fölényét soha nem jelentik, nem is jelenthetik a tárgyak, amelyek esetlegesen kerültek birtokába. Van aztán ennek a jelenségnek még két másik — az előzőnél súlyosabb — veszélye is. Az ugyanis, hogy valaki önmagát a tárgyakkal helyettesíti, és így alkot értékítéletet önmagáról, jószerint megint csak magánügy. Az olyan ember azonban, aki tárgyait hivalkodásra, dicsekvésre használja, nagyon súlyosan rombolja, rontja környezete közérzetét is. Egyrészt úgy, hogy magatartásával, flan- coló életvitelével egyfajta divatot teremt, rossz divatot, s így a környezet teljes értékítélete deformálódik. Megváltozik az értékrend, s ez a változás nemcsak a tárgyakhoz való viszonyt befolyásolja aztán, hanem az emberekkel való kapcsolatot is. Elkülönülhetnek azok, akik bizonyos tárgyakat meg tudnak szerezni, azoktól, akik számára ez — helyesen — külsőség csupán. Másrészt — ami még veszélyesebb, mint az utánzás —, ez a magatartás igencsak megkeseríti az emberek szájízét. Mint ahogy anyagi gyarapodásunk természetes, úgy természetes az is. hogy nincs mindenkinek ugyanolyan lehetősége. Egy többgyerekes édesanya például hiába kezdi hajszolni a divatot, csakhamar rá kell jönnie, hogy nem bírja anyagilag a versenyt. Mi történik ilyenkor? Következik a mestérséaes elkülönülés, a státusszimbólumok alapján kialakuló csoportosulás, majd következik a társadalmi méretű elégedetlenség, a különbségek felnagyítása, és a keserű szájíz nagyon sokszor egész életünket megkeserítheti. P edig senkinek sem nő meg azzal a személyes értéke, ha villája van a Balatonnál, ha kocsit tart, ha a Klára divatszalonban csináltatja a szoknyáit. A személyes érték unyanis sohasem függ a tárgyak tói. A személyes érték attól függ. ahogyan élünk, ahogyan és am mnyit dolgozunk amilyen a kapcsolatunk az emberekkel. a közösséggel A fetisizáló.« csak tart,almi érié kekre vonatkozhat — legfeljebb! — semmiképpen sem tárgyakra. Bényci József Egyszerű lenne a beszerzési szokásokat szidni, de az kétségtelen, hogy a nagyközség számára egyetlen húsbolt nem elég, és elsősorban ezen kell segíteni. Kevés egy bolt — Sajnos, más cikkeknél is gondok tapasztalhatók az alapellátással — mondja Szusics Péter tanácselnök. — Kevés az élelmiszerüzlet. Egy ABÖ- áruházunk van, meg néhány apró bolt magánházakban, és ezekben kevés korszerűsítés történt. — Milyen választékot talál, aki ruhafélét, rövidárut akar vásárolni? — Az egyetlen ruházati üzlet egy magánházban volt. A tulajdonos pereskedett a helyiségért és végül be kellett zárni a_ boltot, új pedig nincs egyelőre. Ebben a harcban végül a lakosság lett a vesztes, mert még varrótűért, cérnáért is messzire kell menni. Egy butik van Tökölön, ahol ruhafélét kínálnak, és idén megadtuk az engedélyt arra. hogy széles körben kibővítsék az áruprofilt. Megegyeztünk abban is, hogy olyan cikket tartanak, ami az idősek számára szükséges. megfelel az ízlésüknek és a pénztárcájuknak. Az átlagosnál kevesebb pénz jutott volna az utóbbi időben ezen a településen községfej- lesztésre? Másról van szó. A kutak vize (az artéziakat kivéve) kólival szennyezett, és magas a nitráttartalma. 1978- ban kezdték szervezni a vízműtársulatot, azóta eljutottak odáig, hogy az év végén sor kerülhet a próbaüzemelésre, s jövőre a lakóházak bekötésére. A költségekhez 100 millió forint volt a megyei támogatás. nagy összeggel járultak hozzá a helyi vállalatok. A lakók 18 ezer forintot fizettek, több részletben telkenként Gyors megoldás Erre a célra tehát sok pénzt kellett fordítani, valamint különböző, közbeiktatott megoldásokra is. melyekkel az artézi kutak vizét több helyre eljuttatják. Az emberek értékelik mindezt, de mint a legutóbbi falugyűlésen elhangzott hozzászólások is mutatják, élesen vetik fel jogos panaszaikat: eí- avult a bolthálózat, elmaradt az igényektől. Mit terveznek a helyzet javítására? Az anyagi keretek szűkösek, de idén gondot fordítanak a helyi vásárlási lehetőségek ki- szélesítésére. Felépül egy új — az ACC-áruházhoz csatlakozó — húsbolt. és így minden bizonnyal enyhül a gond. A piactér létesítésére 300 ezer forint szerepe! a költségvetésben. \ A ruházati holtban lehúzták a redőnyt, de ez nvllván nem maradhat így sokáig. Szükség lenne öntevékeny, gyors megoldásra. Gál Judit
