Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-27 / 124. szám
\ Kartal FajfaSsentutafó Az Országos Növénytermesztési és Minősítő Intézet, az Agrártudományi Egyetem, a Gödöllői Tangazdaság és a Gödöllői Búza-Borsó Termelési Rendszer közös búzafajtakísérletet állított be tavaly ősszel a tangazdaság kartali kerületében. Most ezen a területen fajtabemutatót tartanaik, amelyet május 31-én, kedden 9 óra 30 perckor kezdenek el. Az érdeklődőket a gazdaság kartali kerületének központjában várják, ahol dr. Puskás Attila igazgató tart megnyitót, majd dr. Szabó Miklós, a minősítő intézet tudományos főosztályvezetője a búzafajta-ellátottság helyzetéről ad tájékoztatást, ezután kerül sor a bemutatóra. Holnap Hiletfánsfesztiváf Másodszor rendezi meg a dilettánsfesztivált a városijárási Petőfi Művelődési Központ holnap, szombaton délután öt órától városi és járási amatőr beat-, pop- és rockzenekaroknak, a belső udvaron. A nap prcgramga Gödöllő, művelődési központ: Az avantgard-szalon vendégei: Vető János és barátai, akik A művészet katonái a stadionban címmel adnak műsort filmvetítéssel, zenével, fotókkal, 19 órakor. Az ünnepi könyvhét alkalmából vendég a Bibliofillá GM könyvkereső szolgálat. Könyvek vétele, vására; 16 órakor megyei megnyitó. Gyermeknapi előzetes a klubban, 17 órakor. Gyermekalkotások világképe, kiállítás, megtekinthető 15—19 óráig. Sági István Erdélyben készített fényképfelvételei, Józsa János köröndi székely fazekasmester tárgyainak kiállítása, megtekinthető 16—20 óráig. Mogyoród, művelődési ház: Diszkó, az általános iskola tanulói számára — közben diaporáma műsor, 18 órakor. Túra, művelődési ház: Sas József estje, 18 órakor. LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 124. SZÁM 1983. MÁJUS 27., PENTEK Vetélkedő kerületek Határszemle a tangazdaságban Hajnali öt órakor már jószerivel a harmat is felszáradt a melegben. Így aztán, ha ki is kellett szállni az embereknek az autóbuszból, hat előtt ez már egyáltalán nem okozott gondot, különben is ezen a napon nem úgy öltöztek, mint máskor. Megfelelt a használtabb ruha vagy éppen a strapabíró farmer is. Tavaszi, majdhogynem azt mondhatjuk: aratás előtti határjáráson vagyunk. Ez már szokás, hagyomány a Gödöllői Tangazdaságban. Elsősorban a három növénytermesztési kerület tábláinak, határának meglátogatása a cél. Mindenütt képet kapnak a gazdaság központi szakemberei, specialistái hogyan, miből és menynyit termel a kerület, hogyan hajtotta végre a tavaszi növényápolása, növényvédelmi munkát. Lucerna, kukorica Itt vannak persze a gazdaság párt- és társadalmi életének irányítói, vezetői is. Hóka Zoltánt, a gazdaság párt- bizottságának titkárát, Dankó Lászlót, a szakszervezeti bizottság titkárát üdvözlik a kerületi vezetők, s a régi kollégák. Persze nem úgy, mint az alig látott rokont, hiszen ha szükséges telefonon, telexen vagy éppen személyesen gyakran találkoznak. Míg a készülődés folyik, a gazdaság egészéről kapok tájékoztatást dr. Puskás Attila igazgatótól, alkit elsősorban a növénytermesztés jelenlegi helyzetéről faggatok. — Gazdaságunk vetésszerkezetében nagy szerepe van a búzának, a zöld- és a fajta- borsónak, a napraforgónak, a lucernának, valamint a silókukoricának — mondja az igazgató. — A 6 ezer 987 hektár szántóból 2 ezer 54 hektárt foglal el a búza, 1000 hektárt a fajtaborsó, csaknem 500 hek tárt a zöldborsó, 550 hektárt a napraforgó. S van 1170 hektár lucernánk, 680 hektár silókukoricánk. Árpa, magfű — Ml ennek a határszemlének a célja? — Minden évben tartunk hasonlót, s ez bizonyos mértékben ösztönzi a növénytermesztési kerületeket a jobb, pontosabb munkára. Verseny is kialakul közöttük, hiszen egy kisebb szakmai bizottság és ez a mostani számszerűen értékeli, pontozza az elvégzett műveleteiket, már ezek eredményét is, hiszen van már olyan növény, például a lucerna, amelynek betakarítása javában tart. A mai szemlét megelőzően már egyszer eltöltött három vagy négy napot a gazdaság határában munkatársaival Szemők András, a növénytermelési osztály vezetője: — Minden táblát tüzetesen megnézünk ilyenkor, s ellenőrizzük, nem szakszerűtlen-e a, talaj munka, milyen az állomány, a növények fejlettsége, gyomossága. A gödöllői kerületben Barna Tamás növénytermelési fő- ágazatvezető ad tájékoztatást a szemlebizottságnak. Elmondja, hogy a kerületben az idén kevesebb a napraforgó, de több őszi árpát és mintegy 50 hektáron magfüves ágazatot teremtettek. Búzát ők nem termelnek, mivel a /kerület gyenge földeken gazdálkodik, az árpán kívül a zöldborsó a legfontosabb növényük. Néhány óra múlva a Hatvan melletti nagygombosi kerületük egyik zöldborsótábláján vagyunk. ■ Szokatlan rövidségSzínSsczl műhelyek Bemutatkoznak a szolnokiak Előadások, kiállítások, viták Tartja a szavát a városi- járási Petőfi művelődési központ: tavaly a színházi műhelyek sorozat nyitányaként a kaposvári Csiky Gergely Színház vendégszerepeit az előadásokon és a hozzájuk kapcsolódó- szakmai beszélgetéseken, vitákon s akkor elhangzott az ígéret, a műhelysorozatnak folytatása következik. S lón, az idén június 4- én és 5-én, szombaton és vasárnap a szolnoki Szigligeti Színház társulata, vezetői, színészei mutatkoznak be a gödöllői közönségnek. Megújuló törekvések A kétnapos színházi program főszereplője természetesen nem idegenek városunkban, a színházterem már többször fogadta a társulatot, hogy csak egy példát említsünk: előadták itt a nagy vihart és szakmai vitát kavart Madách- darabot, Az ember tragédiáját is. A szolnoki azok közé az utóbbi évtizedben megerősö. dött vidéki társulatok közé tartozik, amely színházújító törekvéseivel, a cselekvő színház eszméjével azonosulva nagy hatással volt az egész magyar színházi életre, megbolygatva a hosszú ideig mozdulatlannak tűnő vizeket: nemegyszer messzire futó hullámokat keltve. A színházi műhelyek sorozatban most éppen ezért vísz- szatekintést kapunk a patinás színház múltjáról, s részletes elemzést a jelenről. Ez alkalomból, miként tavaly is, szép kiállítású füzet jelenik meg A szolnoki Szigligeti Színház 1971—1983. címmel, amiben értékelések, kritikarészletek, fényképek dokumentálják a társulat eredményeit. Az első napon nyílik meg az a kiállítás, melyen a színház művésze, Jenei István mutatkozik be, ezúttal színházi fotóival, hiszen korábban már láthattuk jól. sikerült képeit, Megtalált album címmel az emeleti galériában. Mostani fényképei bepillantást engednek a szinház, a szolnoki kulisszái mögé is, s belülről láttatják a mindig különös világot. ismertető füzet Két előadás szerepel a programban. Szombaton este héttől Fejes Endre: Vonó Ignác című komédiáját mutatják be három felvonásban, Antal Csaba díszleteivel, Czizmadia Tibor rendezésében. A főbb szerepekben Bán Jánost, Bajosai Máriát, Zala Márkot, Egri Katit, Philippovich Tamást, Angster Lászlót, Roczkó Zsuzsát és Árdeleán Lászlót láthatjuk. Vasárnap este a csak tizennyolc éven felülieknek ajánlott stúdióelőadáson Franz Xaver Kroetz: Meier című kétrészes népszínjátékát mutatja be a társulat három tagja: Kovács Lajos, Bajcsay Mária és Tóth József. A díszlet ezúttal is Antal Csaba munkája, ^ rendező: Ár kosi Árpád. A kapcsolódó programok sorában külön említést érdemelnek a tervezett beszélgetések, viták: egyik alkalommal A klasszikusok mai színpadra állításáról lesz, s Major Tamás tart vitaindítót. A szolnoki színházi műhelyről, az alkotóközösség kialakulásáról, céljairól, 'törekvéseiről folytatott beszélgetésre is várják a színházbarátokat a társulat vezetői, színészei. A vitákon olyan neves kritikusok is jelezték részvételüket, mint Koltai Tamás, aki egyébként a Magyar Színházművészeti Szövetség kritikai tagozatának elnöke, és Tarján Tamás. Korlátozott számban Az előadásokra jegyeket már javában lehet váltani a művelődési központ pénztárában, s az érdeklődők figyelmét jóelőre felhívjuk: akárcsak legutóbb, a stúdióelőadásra ezúttal is csak korlátozott számban bocsátanak ki belépőket. G. Z. gél előbb a kerület egészéről beszél Nánai Csaba főágazat- vezető. — Kerületünk növénytermelésében 8 millió 432 ezer forint eredményre számítunk az idén. Zöldborsótermelésünk sikere esetén legalább öt-öt és fél millió forintot csupán ennek kell hoznia, a magborsó és a búza nyereségét külön-külön 1,3 millió forintra terveztük. Kevés csapadék Ezután elmondja, mit tettek azért, hogy a tervük, a vágyuk teljesüljön. Csak hát, mondta, a száraz idő hovatovább visszaveti a növények fejlődését. Lőrinci táblákra megyünk át. Az ötvenhektáros lucerna állománya jó, egyenletes, a fürkésző szemek óhatatlanul a növényt károsító másik növényt, az arankát lesik, nem ütötte-e fel a fejét. Elvétve akad, de csak a szakember szeme veszi észre. Paradicsom tábla. A hatvan hektár ültetését kellő időben, pontosan befejezték. Eső kellene, még mindig, egy rövid zápor nem sokat segít, legföljebb magához téríti a növényt. Reális ez a kívánság, hiszen a gyorsan előkerülő jegyzetből kiderül: az év rövid öt hónapja alatt mindössze 125 milliméter csapadékot kapott a nagygombosi határ. Persze a kartali kerület sem volt könnyebb helyzetben. Itt dr. Lachmann Gábor kerületi vezető és Ruszkai János főágazatvezető tájékoztatja kollégáit, akik elégedetten szemlélik a napraforgót, az 1300 hektáros búzaterület egy- egy tábláját. Jelentős Kartalon a fajtaborsó is. A 822 hektár magtermésénefc mintegy hetven százalékát exportálják, a többit étkezésre termesztik. A szemle véget ér. Értékelnek, sorrendet állapítanak meg a kerületek között. Jó dolog ez is, de nekem most eszembe jut, amit Molnár László, a gödöllői kerület igazgatója még reggel mondott egy kérdésemre: — Jó érzés, ha kedvező kép alakul ki a bizottságban kerületünk munkájáról, dehát mivel a mi földjeink adottsága a leggyengébb, a nagygombosi és a kartali kollégáinkkal együtt szurkolunk gazdaságunk egészének eredményes évéért. F. I. Törzsek a kadiösvényen Gyermeknap, idiárcmesék Gyermekkorunk elmaradhatatlan élménye az indiánromantika: kevesen vagyunk, akiket nem fertőzött meg Cooper vagy May Károly világa, ami persze meglehet, távol áll az indiánok egykori valóságos történetétől, de mégis olyan elévülhetetlen erkölcsi értékekre tanít, mint a barátság, a segítőkészség, a jó iránti tisztelet. S ma már, ha gyerekként vagy felnőttként többet, igazabbat akarunk tudni az amerikai őslakosság egykori, s mai sorsáról, annak sincs akadálya; hiteles, alapos tudományos kutatások eredményeit könyvek, filmek dolgozzák fel.' A vasárnapi gyereknapon Gödöllőn ezt a romantikát, s ezt a tudományos híradást ötvözik minden bizonnyal remek szórakozássá a városi-járási Petőfi Művelődési Ház munkatársai, akik az indiannapon változatos, reggeltől estig tartó programról gondoskodnak. Délelőtt kilenckor filmvetítéssel kezdenek, a Vadölő című szinkronizált NDK-kaland- filmmel, amit a gyerekek ingyen nézhetnek meg, s amit tizenegy órától megismételnek. Ugyancsak délelőtt nyílik az a kiállítás, amely a Közelebb a világegyetemhez címet viseli s eredeti fotókon, tárgyakon keresztül ismertet meg az indiánok szokásaival, kultúrájával. /A tárlat este hatig tart nyitva, de a következő héten is megtekinthető, mert csak június 5-én zár. Az indiánvilág az én szememmel címmel délelőtt tizenegykor kezdődik a rajzverseny a belső udvarban, s akik a legügyesebbnek bizonyulnak, azok vehetnek részt a délutáni tipifestésben. Aki nem tudná: a tipi az indiánok hagyományos lakóhelye, a jól ismert sátor, ami eredetileg takarókból és igazi tinibőrDől készül. Fél tizenkettőkor nagy esemény vár a gyerekekre: ekkor kezdődik, az indián küzdőjátékok versenye, aminek végén kiválasztják a törzsfőnököket az arra leginkább érdemesek közül, ök aztán délutánra megszervezik törzseiket, amelyek részt vehetnek a háromkor kezdődő kézműves-foglalkozásokon, s a tipiépítés mellett öveket, fejdíszeket, késtokokat, mokaszint készíthetnek. Este hatkor pedig hadiösvényre lépnek a törzsek, hogy eldöntsék, melyik alkalmi közösség az ügyesebb, szemfülesebb, melyik termett győzelemre, diadalra. Közben délután egytől és háromtól levetítik a Nagy medve fiai című NDK-filmet, amire megintcsak ingyen mehetnek be a gyerekek. Az óvodásoknak indiánmeséket olvasnak, hogy ők se maradjanak ki az élvezetekből, maid este nyolckor tábortűz kezdődik, s a tűz mellett Ráckevei Ágnessel beszélgethetnek a gyerekek, ő a hamis indián mítoszról és a valóságról tud sok okosat. Ha rossz idő lenne, a tábortűz helyett ismét vetítés lesz, ekkor A préri című film kerül vászonra. Kézilabda Győzelem és vereség Az IM Vasas kézilabda-csapatai a legutóbbi fordulóban ötvenszázalékos eredményt értek el. A felnőttek idegenben, Nagymaroson is biztosan győztek, az ifjúságiak ugyanitt nagy gólarányú vereséget szenvedtek. A felnőttek háromgólos győzelme szoros küzdelmet sejtet, a valóságban azonban egy pillanatig sem volt kétséges a vendégek győzelme. Fiataljaink veresége teljesen megérdemelt, a magassági és fizikai fölényben levő nagymarosiakkal szemben. IM Vasas—Nagymaros 22-19 (11-5) Vasas: Hévíz — Majoros (2), Raffai (4), Boldis (1), Sima (10), Fehér, Hortobágyi (2). Csere: Varga (kapus), Basa, Gaál (3), Liszkai, Szalai. Csapatunk nagyon jól kezdett, Boldis védekezésben egészen kiválót nyújtott, de a többiekre sem lehetett panaszunk. Ennek volt köszönhető, hogy az első félidő közepén már 8-1-re vezettünk. A vendégek nem találták meg védekezésünk ellenszerét. Nem mondható el ugyanez a második félidőre. A cserékkel megbomlott a védekezésünk és több hiba csúszott a játékba. A befejezések sem sikerültek úgy, ahogy szerettük volna. Hibáinkat a nagymaro- I siak ügyesen használták ki. Még annyit a mérkőzés krónikájához, hogy Hortobágyi Jánosnak búcsúmérkőzése volt ez, rövidesen bevonul katonának. Jó: Héviz, Raffai, Boldis, Hortobágyi. IM Vasas ifi—Nagymaros ifi 19-29 (9-13) Vasas: Poros — Blaubacher, Furák J., Mayer (9), Nagy (7), Katona (5), Valkó. Csere: Furák R. Már a bemelegítésnél látszott, hogy csapatunknak semmi esélye a győzelemre. A vendéglátók magassági fölénye óriási volt. Átlövéssel operáltak és ezek rendre sikerültek. A második félidő 8. percére egy gólra még így is megközelítettük őket, de utána hengereltek. Jó: Nagy, Mayer, Katona. S. G. ÜGYELET Számjelzéses helyzetfóró Új digitális azaz számkijelzéses, NDK-gyártmányú helyzetfúró gépet állítottak üzembe a kőbányai Szerszámkészítő Szövetkezet gödöllői részlegében. Képünkön: Zsiga Attila szerszámkészítő az erzedmillimétcr pontosságú gépen szerszám- alapot készít. Hancsovszki János felvétele Állatorvosi ügyelet: Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepestarcsán, Mogyoródon, Nagytarcsán, Pécelen, Szadán, Veresegyházon, Vácegresen május 28-án, szombaton 8 órától, május 30- án, hétfőn 8 óráig: dr. Mohai Imre, Veresegyház, Bánóczi u. 2. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen, Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Val- kón, Váckisújfalun, Vác- szentlászlón, Versegen, Zsám- bokon május 28-án, szombaton 8 órától, május 30-án, hétfőn 8 óráig: dr. Szőke Pál, Aszód, Kossuth Lajos u. 86. Az ügyeleti napokon végzendő exportszállításoknál dr. Mohai Imre állatorvos vehető igénybe. A Börzsönybe üyílt fára Nyílt túrát rendez a Pest megyei Természetbarát Szövetség május 29-én a Börzsönybe. Találkozás reggel háromnegyed kilenckor a Nagymaros—Visegrád vasútállomás kijáratánál, a Pest felőli érkezési oldalon, ahol zöld karszalagos túravezető várja a résztvevőket. Útvonal: Fehér-hegy, Hegyestető, Zebegény. Szőnyi István-múzeum, Zebegény, vasútállomás. A túrát Jenei István, a járási természetbarát-szövetség elnöke vezeti. ISSN 0133—1957 (Gödöllőt Hírlap;