Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-25 / 122. szám
mtf-rtt 8 1983. MÁJUS 25., SZERDA ÍREK MII. 1983. május 25. Szer- IVlfl» (ja Orbán napja. A Nap kél 4.57 — nyugszik 20.26 órakor. A Hold kél 19.01 — nyugszik 4.28 órakor. «VÄH ii V r oVií f> JA itV s ■ Szerda estig változóan felhős, párás idő lesz. Több ízben ismétlődő zápor, helyi zivatarok várhatók. Az Alföldön jégeső is előfordul. A szél a Dunántúlon tartósan megélénkül. A hőmérséklet délutánra 18 és 23 fok között várható. A Balaton vize kedden 11 órakor Siófoknál 22 fokos volt. — Gyorsszerviz. A váci ELAK tanácsi kisvállalat gyorsszervizt nyitott a város főutcájában, a Széchenyi utcában. A beadott készülékek kisebb hibáit — némi felárral — kívánságra azonnal megjavítják. — Fejlődik a Galgatej GT. A vácszentlászlói Galgatej GT, melynek termékei Észak-Pest megye valamennyi üzletében megtalálhatók, ebben az évben tovább bővül. Mintegy 2 és fél millió forintot fordítanak beruházásokra. ELTEMETTÉK KAZAL LÁSZLÓT Kedden a Farkasréti temetőben rokonai, hozzátartozói, kollégái és tisztelői mély részvéttel kísérték utolsó útjára Kazal László érdemes művészt, a Vidám Színpad tagját. A ravatalnál a színház igazgatósága és társulata nevében Kabos László búcsúzott az elhunyttól. A sírnál a fiatal pályatársak, a tanítványok és barátok nevében Zana József beszélt. A búcsúszavak után Kazal László sírját elborították a megemlékezés, a tisztelet és a kegyelet virágai. — Holnaptól még egyszerűbb. Ezzel a címmel hirdetett újító mozgalmat a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregysége. Többen adtak be újítást, mint korábban. Ebben szerepe vah annak is, hogy az újítások többségét 30 napon belül elbírálják. Felemelték az eszmei díjként kifizethető összeg alsó határát is, a korábbi háromszázról ötszáz forintra. II E H IIOHIIII/iS Hűvösebb lesz, több esővel Meleg időjárás Jellemezte az elmúlt egyhetes időszakot. Déli, délnyugati áramlással száraz, meleg levegő érkezett a Kárpát-medence fölé. Így általában kevés volt a felhő, sok a napsütés. Az elmúlt héten zápor, zivatar csak egy-két helyen volt, e hét elején már többfelé hullott csapadék. Mindegyik nap során a sok éves átlag fölött alakultak a hőmérsékletek, egyes napokon 10—12 fokkal volt melegebb a szokásosnál, s nem volt ritka a 30 fok fölötti hőmérsékleti maximum sem. Az elkövetkező időszakban várhatóan hűvösebb lesz időjárásunk, mint amit az elmúlt napok során megszoktunk. A hét közepén jobbára felhős lesz az égbolt, s Ismétlődően lehetnek csők, záporok. A hét végén kevesebb felhő valószínű, majd ismét csapadékosabbra fordul időjárásunk. A hő- mérsékleti maximumok általában 20 fok közelében alakulnak, a minimumok pedig 11, 16 fok között várhatók, de a hét végén néhány fokkal alacsonyabb értékek való- színűek. PROGNÓZIS A MEZŐGAZDASÁGNAK Az elmúlt héten Igazi kánikulai meleg uralkodott hazánkban. A nappali felmelegedés megközelítette a 30 fokot, helyenként még meg Is haladta. A hajnali minimum- hőmérsékletek is magasak voltak, 10 fok alá csak helyenként hült le a levegő, de voltak olyan napok is, amikor hajnalban 20 fok feletti hőmérsékleteket mértek. A napi középhömérsékletck 24—28 RALPH WALDO EMERSON SZÁZNYOLCVAN ÉVE, 1803. május 25-én született, és 79 éves korában, 1882-ben halt meg Ralph Waldo Emerson amerikai költő, esszéirö és filozófus. Lelkész apja korán meghalt, a fiatal Emerson a Harward- egyetehicn végzett. Pár esztendeig maga Is lelkészkedett, de kiábrándult a formális vallásból, Angliába utazott, ahonnan 1833-ban tért haza. Két évtizedig szülővárosában, Bostonban élt, majd 1853-tól haláláig Con- cordban. Emerson Igyekezett előadásaiban, esszéiben összebékfte- nl a vallásos-misztikus és a természettudományos gondolkodást, s ő maga lelkes híve volt az amerikai demokratikus liberalizmusnak. Gazdabolt tanácsadó szolgálattal Minden egy helyen kapható Nagykőrös kereskedelmi ellátottságának javításáért a Pest megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat átcsoportosítja bolthálózatát. Néhány nappal ezelőtt a Kecskeméti utcában megnyitották a megye legnagyobb, 220 négyzetméter alapterületű, korszerű önkiszolgáló gazdaboltját. Az új áruházba* egy helyen vásárolhatják meg az érdeklődők a mezőgazdasági kisgépeket, a különböző szerárukat, a növényvédő és roVolán-kedvezmény kockázatra Módosult utazási igények Vasárnap lép életbe az új autóbuszmenetrend — erről tájékoztatták az újságíróikat kedden a Volán Tröszt szék- házában. A hivatalos menetrend első kötete a Budapest környéki, a második a dunántúli, a harmadik a Duna—Tisza-közi, , a tiszántúli és az Észak-magyarországi, a negyedik rész pedig a nemzetközi és a távolsági járatok rendjét tartalmazza. Az idén újból kiadják a hétvégi autóbuszjáratokat tartalmazó kiadványt, s megjelentetik a balatoni autóbusz menetrendet. Tájékoztató jelenik meg a Dunakanyar közlekedéséről, amelyben az autóbuszok mellett a térség MÁV, HÉV, hajó és rév menetrendjét is közük. A tavalyi tarifaemelés hatására számottevően módosultak az utazási igények. Csökkent a menetjegyes — kisebb mértékben pedig a bérletes — utasok száma. Az új menetrenddel — amely napi 39 ezer helyközi és 40 ezer helyi járatról ad információt —, elsődlegesen a nagyobb városok elővárosi forgalmának, illetve a munkába járóknak az igényeit Kívánják kielégíteni, ám. szem előtt tartják, hogy javítani kell a kisközségek és a külterületek közlekedését is. Az autóbuszhálózat szinte alig — mindössze 24 kilométerrel — növekszik az új menetrend szerint, s 107-tel bővül a megállóhelyek száma. A Volán továbbra is szorosan együttműködik a MAV-val; összehangolják a menetrendeket, bővítik az autóbusz-vonat csatlakozásokat, A Volán Tröszt vezetői szóltak arról: a Volán vállalatoknak lehetőségük lesz arra, hogy — saját kockázatukra — 10—30 százalékos kedvezményt hirdessenek meg egyes Járatokra. varirtó szereket, a műtrágyát, a vetőmagvakat, a kertészeti eszközöket és a virágföldet. A gazdabolt külön részlegében háztartási és festékanyagokat is árusítanak, amivel főleg az építkezőknek kívánnak nagy segítséget nyújtani. Tervezik, hogy az Agroker- rel és a helyi kertbarátkörrel együtt újszerű tanácsadó szolgálatot szerveznek, különböző tájékoztató előadásokat is tartanak. A gazdabolt megnyitásával egyidejűleg lehetőség nyílik a nagykőrösi bolthálózat további átszervezésére is. Jó ütemben készül és előreláthatólag július végén a Szabadság téren megnyílik a megújuló Vas- Műszaki Kisáruház, amit a jelenlegi vas-műszaki bolt és a vele szomszédos kultúrcikk üzlet összevonásával önkiszolgáló rendszerű áruházzá fejleszthetnek. A megszűnő kultúrcikkbol- tot még az év folyamán a Derkovics utcába költöztetik, ahol korszerűsítve, az eddiginél szélesebb áruválasztékkal nyitják meg. K. Z. Szckfű Gyulára emlékeztek Szekfü Gyulára, a huszadik századi magyar történelemírás egyik legkiemelkedőbb alakjára emlékeztek kedden születésének centenáriuma alkalmából szülővárosában, Székes- fehérváron. Az egész napos rendezvénysorozat tudományos üléssel kezdődött. Ezt követően az István tér 12. szám alatti szülőházában leleplezték az emléktábláját, a Budenz-ház- ban megnyitott kamarakiállításon pedig életének, munkásságának dokumentumait tárták közönség elé. Felmérik a lehetőségeket KGST-n belül Tűzvédelmi felszereléseket és eszközöket bemutató nemzetközi kiállítás nyílt kedden a siófoki művelődési házban, hat ország huszonhét kiállítójának részvételével. A kiállítást abból az alkalomból rendezték, hogy a szocialista országok tűzoltóságai 15. nemzetközi konferenciáján — megnyitójáról már hírt adtunk — megtárgyalják, milyen lehetőségek kínálkoznak a tűzoltó-felszerelések és -anyagok gyártásában a KGST-n belüli együttműködésre. Kutak Márianosztrának, Ipolydamásdnak Folyók partján vízgondok A külső szemlélő számára nehezen hihető, de a Duna és az Ipoly találkozásánál lévő Községekben már hosszabb ideje gondokat jelent, hogy nincsen elegendő egészséges lvóA helyszínen meghalt a kerékpáros Gyalogátkelőhelyen gázolt Összeütköztek. Tápiószőllő- sön, a Felszabadulás és a 311- es főút találkozásánál Földi Kálmán 37 éves gépkocsivezeA nyaralók Leányfaluért Kizöldültek a közműsávok fok között alakultak, ami 8—11 fokkal magasabb a sok évi átlagnál. A csapadék igen kevés volt, csak a Dunántúl egyes részein észleltek néhány mm-t. A magas hőmérséklet és a kevés csapadék miatt alaposan kiszáradt a talaj. A felső réteg telítettsége 30—40 százalékos, helyenként még ennél is alacsonyabb. Csupán az északi, északkeleti megyékben fordul elő 50—60 százalékos telítettség, A továbbiakban hűvösebbre, változékonyabbra forduló az idő. A hét közepén felhős lesz az égbolt, ismétlődő esőkre, záporokra számítani lehet. A hét végére átmenetileg csökken a felhőzet, majd a jövő hét elején ismét csapadékosabb idő várható. A nappali felmelegedés 20 fok körül alakul, az időszak elején még kissé melegebb lesz. A hajnali hőmérsékletek 11—16 fok körül alakulnak, de a hét végén még néhány fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. Leányfalu lakóinak számát nem egyszerű meghatározni. A népességnyilvántartás adatai nem tükrözik a valós képet, hiszen sokan ideiglenes bejelentővel élnek egész évben a községben. Hivatalosan ezerháromszáz lelket számlálnak s hat-nyolcszáz ember él a télen is lakható nyaralókban. A nagyközséget övező festői szépségű hegyoldalon ezernégyszáz hétvégi ház tarkáink. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nyaralók gazdái évente több társadalmi munkát végeznek, mint a helybéliek. A tavalyi 630 ezer forint értékű gyarapodás több mint fele a telektulajdonosokat dicséri. Bálint József, a nagyközségi tanács elnöke elmondta, hogy az idén a legnagyobb társadalmi munkaakciót a főút menti, méternyi széles — úgynevezett — közműsávok megtisztítására szervezték. A hétvégi házak gazdái számára közel kétszázezer forint értékben vásárolt a tanács facsemetét, cserjét, tuját, amelyekkel azután a közműsávokat díszítették. Eddig százhárom telektulajdonos kapcsolódott be az akcióba, s a nyár folyamán várhatóan legalább ennyien jelentkeznek majd IÁ IIÁDIÓ1ÉS TV MŰSOHÁIIÓL GÉPKOCSI-ÁTVÉTELI SORSZÁMOK BUDAPESTEN, MÁJUS 24-ÉN Trabant Hycomat Lim. 757 Trabant Hycomat Combi 42 Trabant Lim. 15 323 Trabant Compi Special 7 143 Wartburg Lim. 8 134 Wartburg de Luxe H 224 Wartburg Lim., tolótetős 1 362 Wartburg de Luxe, tolótetős 2 110 W’artburg Toürist 4 171 Sltoda 105 6 991 Skoda 120 13 015 Skoda 120 GLS 304 Lada 1200 21 820 Lada 1300 9 2« Lada 1500 * 1« Lada Combi 4 66-1 Moszkvics 12 085 Polski Fiat 126 16 587 Polsl'i Fiat 1500 3 532 Dacia 19226 Zastava 1100 GTL 1 927 KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Világablak. 8.56: Olvasólámpa. 9.06: Népdalok. 9.47: Kis magyar néprajz. 9.52: Tarka mese, kis mese. 10.05: Még egyszer a népszerűség ügyében. 10.16: A gyermekrádió műsora. 10.32: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.47: Fúvósátiratok. 11.04: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Emberek — emberség. 13.05: Operaslágerek. 13.35: Dzsesszmelódiák. 14.29: A gyermekrádió műsora. 15.05: Operaáriák. 15.28: MR 10—14. 16.04: Kritikusok fóruma. 16.14: Kóruspódium. 16.32: Maurice André trombitán játszik. 17.00: Hírek 17.05: Kapuzárás előtt. 17.30: Pátria — népzenei hanglemezsorozat. 17.46: Andrés Segovia gitározik. 18.10: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Hangtárlat. 20.25: Verdi operáiból. 21.16: A pécsi körzeti stúdió műsora. 22.00: Hírek. Sporthírek. 22.20: A rakéták éve. 22 30: Angol madrigálok. 22.45: Gének és magatartás. 23*00: A Tátrai-vonósnégyes felvételeiből. 22.34: Bach: I. brandenburgi verseny. 0.10: Rézfúvós zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Stúdió 11 felvételeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Dallamok, emlékek. 9.30: A 04. 05, 07 jelenti. 10.00: Zenedélelőtt. 11.35: A Szabó család. 12.05: Járóka Sándor nípl zenekara játszik. 12.35: Tánczenei koktél. 13.25: Ütikalauz üdülőknek. 13.30: Labirintus. 13.45: Időjárás- és vfzállá {jelentés. 14.00: Maria Tereza Uribe énekel. 14.18: Fúvószene. 14.35: Üj nótafelvételeinkből. 15.09: Fiataloknak! 15.50: Messziről, messzire. 16.35: Tudományos könyvespolc. 16.40: Ötödik sebesség. 17.30: Körkapcsolás labdajúgó- mérkőzésekről. 18.55: Könnyűzenei ij lonságaink- ból. 19.15: Zenei tükör. 19.45: Komjáthy György műsora. 20.35: Tükörképek. 20.45: Népdalok. 21.20: Nemzedékek. 22.10: Operettrészletek. 22.30: Könnyűzene. 23.20: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR 9.00: Szimfonikus zene. 10.30: Sanzonfelvételekből. 11.05: Történelmi figyelő. 11.25: Operarészletek. 12.35: Kamarazene. 14.00: Magyar irodalmi arckép- csarnok. 14.20: Zenekari muzsika. 16.00: Dzsesszfélvételekböl. 16.40: Ot földrész zenéje. 16.55: Kórusmuzsika. 17.20: Wagner: Trisztán és Izolda. Opera. 18.35: Holnap közvetítjük. 19.05: Barokk fuvolaszonáták. 19.35: Szimfonikus zenekari hangverseny. 22.00: Eszmecsere. 22.30: Operaegyüttesek. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé. 10.05: Delta. 10.30: Nincs szerelem fájdalom nélkül. 11.35: Bolondos leg-szikon. 16.35: Ballagó idő. 18.15: Párhuzamos emlékképek. 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Üt a döntőig ... 20.10: Hamburg—Juventus labdarúgó-mérkőzés. Kb. 22.00: Dagmar Koller. 22.45: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 18.10: Vár állott... 18.40: Perpetuum mobile. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az élet hajótöröttel. 21.40: Tv-híradó, 2. 22.0: Az én színházam. tő, tápiószentmártonl lakos autóbuszával nem adott elsőbbséget Bodi Erika 20 éves nagykőrösi lakos személyautójának. Az összeütközés következtében Bódi Erika, valamint két utasa, Szokolai László és Zagyi Ferencné könnyebben, míg az autó harmadik utasa, Bodi Istvánná súlyosan megsérült. Nyergesvontatónak rohant. Pilisvörösvárott, a Fő utcában körültekintés nélkül hajtott a főútra kerékpárjával Szűcs István 16 éves pilisszentiváni tanuló, s egy nyergesvontatóval összeütközött. A szerencsétlenül járt fiú olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Elveszítette uralmát. Abony határában, a 4-es számú főúton Kovács András Jánosné 22 éves kávai tsz-tag személy- gépkocsijával egy autóbuszt próbált előzni, de közben elvesztette uralmát járműve fölött, s előbb letért bal oldalra, majd visszakanyarodva az előzendő autóbusz elejének ütközött, felborult, s végül az árokba csúszott. A baleset következtében Kovácsné, valamint két utasa, Trepák Ilona 14 éves tanuló és a 2 éves Kovács András könnyebb, a harmadik utas, Kovács András János 31 éves betanított munkás azonban súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Ittasan vezetett. Dunakeszin, a Rákóczi utcában Opitz Róbert 27 éves helybeli felszolgáló ittasan vezette személy- gépkocsiját, s nekiütközött az út jobb oldalán egy betonoszlopnak. Opitz könnyebben sérült meg. Őrizetbe vették a sofőrt. A XVIII., Nagykőrösi út és Bethlen Gábor utca kereszteződésénél lévő kijelölt gyalog- átkelőhelyen Szabó Gábor 40 éves gépkocsivezető, gyáli la kos az 54/E jelzésű autóbusz vezetője a járművel elütötte Kürti Sándorné 75 éves nyugdíjas, ecsédi lakost, aki kór házba szállítás közben meg halt. Szabó vezetői engedélyét a rendőrség bevonta, őrizetbe vette, és eljárást indított ellene. Valamennyi baleset ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. víz. Az utóbbi időben különösen Márianosztrán és Ipolyda- másdon vált súlyossá a helyzet; kilenc hónapja lajtkocsi- val szállítják ide az emberi fogyasztásra alkalmas vizet. A megoldás szerencsére már nem várat túl hosszú ideig magára. Mint Ritzl Ferenc, Szob község Közös Tanácsának elnöke elmondta, a Duna és az Ipoly deltájában a szakemberek jó minőségű ivóvízre bukkantak. A közelmúltban már el is készült két, egyenként ezer köbméter teljesítményű kút. amelyek a jövőben nemcsak az említett két település, de más környékbeli falvak vezetékes vízzel való elátását. is meg fogják oldani. ’ A tanácselnök szerint Márianosztrán még a hatodik ötéves tervidőszak végéig elkészül a hálózat, A községben már szerveződik a víztársulat, amely augusztusiban alakul meg. A szűkös anyagi lehetőségek miatt a másik társközségben, Ipolydamásdon csak a következő tervidőszak elején kerül sor a vízrendszer kiépítésére. A kivitelező a Dunámén- ti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat. A regionális rendszer — állami segítséggel valósul meg — -a számítások szerint 55 millió forintba fog kerülni. Ebből az összegből a márianosztrai vízhálózat 35 millió forintba kerül. Mezőgazdasági múzeumok Egy ii Unni ködés Együttműködés a múlt emlékeinek felkutatásában: ennek lehetőségeiről kezdett tanácskozást kedden a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szervezésében a mezőgazdasági múzeumok nemzetközi szövetsége a Vajdahunyadvárban. Ez alkalomból cserekiállítások megrendezésében is megállapodtak. Legközelebb a szlovákiai nyitrai mezőgazdasági múzeum fotókiállítását láthatja majd a Vajdahunyadvárban a magyar közönség. A Dózsa Mg'sz Dümsöd, Díszfa. Iskola szapor'tóanyrít .termelő üzem feliratú ' bélyegzőnk elveszett, melynek használata 1983. április 11-től érvénytelen. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak. Ismerősöknek, akik felelihptetlen. jő öcsémnek, akit nagyon szerettem. Dobos Ferenc temetésén megjelentek, táviratot vogy levele) küldtek és személyes részvétüket fejezték ki. Megköszönök minden szál virágot és koszorút, melvet sírjára helyezlek. Isién áldását kérem rájuk. •’Jzv. Lippen Jánosné és hűséges gondviselőjük. Nyíri család. . A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik -» hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Aenei nCPT tier VEI UIDI áD Fős“rkesztő-helyettes: Arkua lstvén és Mészáros Ján<». - Werkesztfiség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 8 postacím: Budapest, Pf. 311 irányftószám: 1446 - Kiadja s PLwl MtUl ti nlKLAr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest» Blaha Lujza tér 3. I®59. Felelöfi kiadó. TlU Imre Igazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi .telefonja; 343— iűO és a36— 130 1 ~ j ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I, Pf. I» 1701. Telefon: 11—»00. — Érdi Hírlap, Érd. Lenin út S3. 2030. Telefon: »5—352 OBdfillől Hírlap.- czabadsáa út t Pf U. «00. Telefon: 81-96. - Monorl Hírlap Monor. Kossuth u. 78. Pf. SÍ. 2301 Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös, Hősök tere 7. 3750. Telefon: 398 - Váci Hírlap, Vác, Lenin Gödöllő, Szabadság “*. *• f ,0_095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető Oármely postahivatalnál, üt. Í5C. Sr« KözDontl Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 315- 96 162 pénzforgalmi lelzőszámra a kézbesítőknél és a Posta Központ ™rtap^^fizetésl dlJ; egy nőnapra 3»,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft. félévre 20».- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN «33^M» Pm« metwtí Hlr\ap midexf f25 06» HU). Issn’ «33^2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-0467 UW1 HUlap), ISSN «133-1957 (GÖUiHlől Hírlap), ISSN OlíS-éMl »Monorl Hírlap). ISSN 0133-2708 (Nagykörösi Hírlap), ISSN 0U3-27M» (vá«l Hírlap).