Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-25 / 122. szám

VYW <£T­Szurkolók vitája a tv-mcccsről Az öltözőben forró a világ A televízió jóvoltából vasárnap a focirajongók milliói láthatták a Rába ETO—FTC 3-3-ra végződött rangadót az NB I-ben. Az jcsak természetes, hogy az alacsonyabb osztályú mérkőzéseken a szurkolók heves viták közepette tár- gyalgatták a Győrben történteket. Mindenki egyetértett abban, ho-gy igazságos eredmény született, de a bíró működésével nem voltak megelégedve. Visszatérve a szűkebb pátria csapataira, bizony né­hány együttes példát vehetett volna a két zöld-fehér gárdától, már ami a küzdőszellemet illeti. nem lesz törés a következő szezonban, akár szebb álmokat is dédelgethetnek az ifjú vá­rosban vezetők és szurkolók egyaránt... Tapadó honvédek Szentendrén, a területi me­gyei rangadón például csak a helyiek játszottak teljes erő­bedobással. Különösen impo­náló, volt a második félidőben nyújtott teljesítményük, nem lett volna meglepő, ha két­számjegyű eredmény a vége. Az ÉGSZÖV? Egy héttel ezelőtt róluk már megírtuk, hogy egy morálisan szétzüllött csapat, még hal­vány jelei sem mutatkoznak az igyekezetnek, így pedig nincs más út, mint a kiesés. A szezon elején nem így gondolták Kiskunlacházán sem. A két legutóbbi bajnoki meccs mérlege két vereség, négy adott, és 14 kapott gól. Ilyenre még nem volt példa az ÉGSZÖV fennállása óta. A Bem SE legénysége vál­tozatlanul tapad a listavezető Szolnokra. Legutóbb mindkét együttes győzött, a ceglédiek imponáló módon fektették kétvállra a „testvéreket”, a nyírtelki honvédokat. A me­zőny legjobb játékosa Kertész volt, aki „civilben” az MTK- VM játékosa. Bizonyára őt is feldobta volt csapata szombati sikere a Békéscsaba ellen ... A vasárnap legkellemesebb meglepetése az érdiek derék helytállása Dunaújvárosban. Az aggódó szurkolók bizony egy lyukas garast sem adtak volna az érdi sikerért, s még­is majdnem meglepetés szüle­tett. Az Érd hétről hétre mu­togatja oroszlánkörmeit, s ha Repült a pohár A Váci Izzó beletörődött már abba, hogy nem lehet bajnok, még a dobogós helye­zése is veszélyeztetve van. A Gyöngyös ellen az ügye­letes 11-est kiharcoló Adinak köszönhetik az egyik pontot. Érdekesség, hogy egymás után harmadszor juttatta büntető­höz csapatát a mokány bal­szélső. A megyei I. osztályban vi­szonylag sima fordulót ját­szottak. A veretlen Sziget- szentmiklósi TK fél tucat gól­lal terhelte meg Törökbálint hálóját. Ezen a találkozón Darnyik bíró először vezetett megyei I. osztályú meccset, te­gyük hozzá azonnal, a debü­tálás jól sikerült. Szentendrén parázs hangu­latú meccset vívott a Petőfi- legénység a Ferihegy SE el­len. Szécsényit, a vendégek balszélsőjét a bíró piros lap­pal büntette, mivel sértegette őt. A szünetben Molnár egy vizespoharat dobott a bírói öltöző ajtajához, ő sem játsz­hatott szünet után. Érdekes­ség, hogy a vecsésiek kilenc emberrel sokkal jobban (!) játszottak, nem sok hiányzott az egyenlítéshez sem. A ven­dégek eléggé tartalékosak vol­tak, hiszen Szepesi, Tóth S. és A Budafok—Dunakeszi mérkőzés egyik „barátságos” pillanata. A vas­utas Lőrlncz átkarolja Kacsánylt, s elveszi tőle a labdát Trencsényl Zoltán felvétele Biztonság, óh! Olimpiai előkészületek A nyugállományú katona­tiszt, Charles A. Beckwith ka­pott megbízást a Fehér Háztól arra, hogy az 1984-es Los An- geles-i nyári olimpiai játékok biztonsági terveit, eddigi el­képzeléseit felülvizsgálja, a kü­lönböző területeket egyeztesse, összhangba hozza. Beckwith volt az 1980-as teheráni túsz­dráma egyik — sikertelen! — 69,1 millióból eddig 50 millió dollárt áldoztak katonai jelle­gű olimpiai védelmi előkészü­letekre, de ez az összeg az 54 éves Beckwith kinevezésével emelkedhet, hiszen ő ízig-vé- rig katona ... Tunner sem jelent meg a ta­lálkozón. Ez már nem először ismétlődik, vajon most lesz-e következménye az igazolatlan mulasztásnak. Dányi siker A megyei II. osztályú baj­nokságban az A-csoportban a legnagyobb várakozás a Dány—Bap-találkozót kísérte. Hallatlanul kiegyensúlyozott küzdelemben a hazaiak 1-0-ra győztek, ezzel továbbra is nyílt a bajnokság, a Bag már csak egy ponttal vezet riválisa előtt. A hátralévő két fordulóban a Bag otthon játszik a Pilissel, és az Üllőhöz utazik. A Dány legközelebb Nagykőrösön lép pályára, a fináléban pedig a Gödöllőt fogadja. Duna-csoport 1. Dunaújváros 29 20 5 4 73-18 45 2. Budafok 29 15 11 3 55-31 41 3. BVSC 29 15 8 6 54-44 38 4. Esztergom 19 13 10 6 45-32 36 6. KKFSE 30 10 12 8 52-46 32 7. Érd 29 12 6 11 42-43 30 8. BKV Előre 29 9 10 10 Sl-fG 28 9. Oroszlány 30 8 12 10 40-44 28 10. Bábolna 28 11 5 12 36-48 27 11. Pénzügyőr 29 7 12 10 23-32 26 12. Ikarus 28 7 9 12 34-36 23 13. Rákóczi SE 29 7 9 13 36-52 23 14. III. kér. 29 9 5 15 33-50 23 15. Építők SC 29 7 8 14 23-35 22 16. Dunakeszi 29 7 7 15 33-50 21 17. ÉGSZÖV 29 9 3 17 33-50 21 (Megjegyzés: a Mezífrlvat tö­rölték, összes eredményét meg­semmisítették.) Megyei I. osztály 1. SZTK 27 19 8 — 57-17 46 2. D. Kőolaj 27 18 4 5 58-22 40 3. Göd 26 16 6 4 57-21 38 4. VOSE 26 17 4 5 58-28 38 5. Kartal 27 14 10 3 50-24 38 6. Főt 27 15 4 8 60-35 34 7. Dabas 27 11 8 8 50-32 30 8. Tápiószentm. 27 10 7 10 33-32 27 9. Dunavarsány 27 8 8 11 45-34 24 10. Cegléd 27 7 8 12 42-34 22 11. Ferihegy SE 27 8 4 15 42-58 20 12. Sülysáp 27 6 7 14 25-49 19 13. Szentendre 27 4 10 13 23-50 18 14. Pilisvörösvár 27 6 4 17 28-76 16 15. Iklad 27 4 3 20 24-68 11 16. Törökbálint 27 2 5 20 16-78 9 (Azonos pontszám esetén az ifi­csiapat jobb helyezése dönt.) Itt említjük meg, hogy a legutóbbi fordulóból elha­lasztott Göd—VOSE meccset csütörtökön 17 órakor játsz- szák Gödön. Ma délután ötkor a váci sta­dionban lesz a Váci Izzó— OSZSZK-vegyesválogatott ba­rátságos találkozó. Gér József 1983. MÁJUS 25. A fináléban Rangadó Az asztalitenisz NB III. SZOLD-csoportjában az utol­só fordulóban megyei rang adóra került sor. A váci fér­fiak idegenben győzték le a Ferihegy SE együttesét. 10-6 arányban. Győztesek: Lábai M., Mészáros T., Pölcz E. (3—3), Lovas (1), illetve Futó Molnár F. (4), Molnár, dr. Kovács (1—1). Csak egy X Megyei totó 1. SZVSE—Dömsöd 2. KKFSE—ÉGSZÖV 3. BMXE—Dunakeszi 4. Iklad—Kartal 5. Göd—VOSE törölve 6. Szentendre—Ferihegy SE 1 7. Tápiószcntmárton—Főt x 8. Pilisvörösvár—Dabas 2 9. D. Kőolaj—CVSE I Ökölvívás Helyezések Pest megyéből Törökszemt- miklós, Monor, Óbuda Tsz SE, a 203. DSK, Cegléd indított versenyzőket az országos Pa­taki István, serdülő emlékver­senyen. Közülük az Óbuda Tsz SE ökölvívói szerepeltek a leg­jobban, egy ezüstérmes: Ár- vay Attila a +75 kg-ban, egy bronzérmes: Bizinger 54 kg- ban. A ceglédiek két bronzér­met szereztek a 67 kg-os Uta- si és a 71 kg-os Jancsovics révén. A további csapatok versenyzői korán kiestek. Nem megy a lányoknak Halvány volt a Gázláng A férfi kézilabda NB I/B- ben legutóbb a PEMÜ SE győ­zött, a Csömör viszont veresé­get szenvedett. PEMÜ SE—Hajdúszobosz­lói Gázláng 22-20 (11-9) Vezette: Hajas, Németh. PEMÜ SE: Müller M„ Beho- vics (3), Kiss (3), Mariok (I), Ripka (4), Herényi, Vida (8). Csere: Grandjean, Szőke (3), Gács, Dankó. A tartalékosán felálló Pest megyei csapat rossz játékkal is biztosan nyert a Gázláng ellen. A csapatból csupán Vi­da támadójátéka és a belső négyes védekezése volt elfo­gadható. HÓDIKÖT—Szilasmcnti SK 28-22 (16-11) Hódmezővásárhely 2000 né­ző, vezette: Péntek, Géczy. Szilasmenti: őri — Farkas, Mihályi (13), Bátovszki (4), Paulinusz (1), Szovszki (2), Fábián P. (2). Csere: Fábián F. Tmka, Szarka. A Bagyánszki és Tóth-Fe- kete nélkül felálló csömöriek, a második félidő közepe táján kiegyenlítettek, de az utolsó perceket nem bírták erővel, lInnen—onna Ním két büntetőt is hibáztak, s így a hazaiak biztosan győztek. A csapatból csupán Mihályi tel­jesítménye emelkedett ki, a két kapus potyagólok soroza­tát szedte be. A női NB II-ben: ÄFOR—Csepel Autó 24-21 (10-12) Továbbra is gyengén szere­pel — mindössze egy győzel­me van eddig — a Pest me­gyei együttes, igaz hétről hétre sérülések nehezítik az össze­állítást. Ezen a találkozón Farkasné volt a legeredmé­nyesebb, tizennégyszer talált a hálóba. A férfi NB I/B-ben a tabellát a Honvéd Szondi SE vezeti 15 ponttal, a PEMÜ a második, (12), a Dunai Kőolaj harma­dik (12), a Csömör a nyolca­dik (9), és a Fóti Tsz SK a ti­zedik (5) ponttal. Totótippek 1. Titográd—Partizán x 2 2. Vinkovice—Sarajevo 1 x 3. D. Zagreb—Hajdúk x 4. Ljubljana—Vclezs 1 x 5. OFK Deograd—Vardar 1 6. Zseljcznyicsar—Ősiek 2 x 7. Arezzo—Lazio x 8. Bari—Monza i 9. Bologna—Reggiana 1 10. Campobasso—Perugia 2 x 11. Cavese—Crcmonese 1 x 12. Pistoicse—Como x 2 13. Varese—Sambencdcttese 2 főszereplője, öt bízták meg annak idején annak a katonai kommandónak a vezetésével, amely az Egyesült Államok iráni nagykövetségén fogvatar- tottakat próbálta kiszabadíta­ni. A Reagan-adminisztráció /ed­dig 69,1 millió dollárt áldozott arra, hogy a nyári játékokat ne zavarhassák váratlan ese­mények. Amint a Beckwith megbízásáról hírt adó Los An­geles Times állítja: a nyugal­mazott ezredes hozzáértése ele­gendő biztosíték arra, hogy a terrorizmusnak halvány esélye se legyen megbontani a nagy sportfesztivál nyugalmát. Egy további közlés szerint a 6 Az autós hegyi gyorsasági Európa-bajnokság 3., Portugáliá­ban megrendezett futamában a magyar színeket képviselő Cser­kúti József az 1. kategória „A”- géposztályában, 25 induló között, a 3. helyen végzett „BMW 635 CSI” típusú gépkocsijával. A ver­seny érdekessége, hogy az 5,6 km hosszú hegyi körpályán vasárnap hajnalban hó esett. Bár Cserkúti az első, Franciaországban megren­dezett EB-futamon félkész álla­potban levő autója miatt még nem tudott rajthoz állni, Így Is a 2. helyet foglalja el az EB-pontver- senyben. + Luganóban nagyszabású nem­zetközi serdülő (1968-as korosz­tály) labdarúgótornát rendeztek, amelyen a magyar válogatott bi­zonyult a legjobbnak. A döntőben a magyar együttes 1-0-ra győzött az AS Roma ellen. A torna leg­jobb kapusa Tarlós!, legjobb me­zőnyjátékosa pedig Huszák lett. Ő A nemzetközi junior öttusa­verseny vívószámában Orosz László 24 győzelemmel, 888 pont­tal a 10. helyet foglalta el, a lo­vaglásban Süveg Béla 1070 pont­tal az 5. helyre került. Két ver­senyszám után Orosz az összetett­ben 1918 ponttal a 8. helyet fog­lalja el, míg a csapatok verseny- futásában a magyar gárda 5474 ponttal jelenleg a harmadik az 5806 lengyel, illetve az 5730 pontos olasz együttes mögött. ♦ A világbajnok olasz Dániel Masala győzelmével fejeződött be az öttusázók Latin Kupája. Az olasz versenyző 5553 pontjával fö­lényesen előzte meg a spanyol Serranót (5214) és az olasz Pros- perit (5180). A csapatverseny vég­eredménye: 1. Olaszország 15 837, 2. Spanyolország „A” 15 044, 3. Spanyolország „B” 14 446, 4. Por­tugália 13 051. Pőtmérkőzések: 14. Atalanta—Palermo x 15. Catania—Foggia 1 2 16. Milan—Lecce x Rüpws lányok A dobogón Az NB II. Középcsoportjá­ban nagyszerűen szerepeltek a dunavarsányi és a dabasi röp labdás lányok. Az előbbiek a 2., az utób­biak a 3. helyen végeztek 29 illetve 37 ponttal. Dicséret il­leti mindkét együttes játéko­sait, akik szorgos munkával érték el ezt a szép sikert. APRÓHIRDETÉSEK Pekingi palota kis­kutyák, díjnyertes szülőktől eladók. Ugyanitt Chihuahua mexikói minlkutya- kőlykök kaphatók. Dr. Székely Éva, Budapest XIII., Pozsonyt út 40. 4/3. Tel.: 491-252, Eladó sürgősen 61 nin­es, 2 szobás szövetke­zeti lakás plusz OTP- átvállalással. Cím: Gö­döllő, János utca 21. c. II. 7 __________________ Ké tszintes, garázsos, négyszobás lakás, ma­gas OTP-vel, eladó kis solymári sorház­ban. Scholz, Vasút u. 15. szám________________ JO állapotban levő ta­nya eladó, villany, ví2 van. Jószágnevelésre kiválóan alkalmas. X. dűlő végén van a ta­nya. Érdeklődni lehet mindennap; Cegléd, Gerlye, XI kér. 1190-es számú Mlskolczl-féle tanya. ____________ Jó állapotban levő MTZ-traktor, új fű­részgéppel eladó Föl­di István, Vasad, Pe- tőfl út 53, szám. Eladó 3 szoba, hallos, központi fütéses csalá­di ház, Nagykőrös, Ná- dasdy 32 alatt. Érdek­lődni: Ménesi 12.. csak délután.______________ Cs áki Istvánnak a há­za, Törteién eladó. Vil­lany, nortonkút van. Értekezni lehet a hely­színen. Törtei, Ernyő dűlő 43. szám._________ 25 6 n.-öles telek a XX. kerületben, Soroksá­ron. sürgősen eladó. Érdeklődni telefonon: 473-288, egész nap. személyesen Monor. Puskin u. 18. szám. Társtulajdonban levő, 90 négyszögöl terület, egy szoba. konyha, éléskamra, áron alul, sürgősen eladó. Mo­nor, Munkácsy u. 4. Érdeklődni a helyszí­nem_______________ Monoron, másfél szó. bás, összkomfortos, szövetkezeti lakás el­adó. Érdeklődni: Er­dős Attila, Monor Schönmann u. 2/1. IV. emelet 15. ____________ El adó Cegléden, Í5„ Kossuth Ferenc utca 38. III. 9.. kétszobás, gázfűtéses, pincehe. lyiséges szövetkezeti lakás, kedvezményes áron. Részlet lehetsé­ges. Érdeklődni: 15—19 óra között.____________ Tá piószelén 400 négy­szögöl telek cs ház alapjával, eladó. Állo­máshoz 5 percre. Ér. deklődni: Táplószele, Rákóczi út 49, szám. S 54—N Simson mo­torkerékpár eladó. Cegléd, Gubodl utca 5. Két darab környel tí­pusú nyúlketrec eladó. Pilis, Hűvösvölgyi út 7. szám_______________ Ké tszobás, összkom­fortos lakás eladó. Ér. deklődni: Vác, Vám út 12. VIII. em. 54. (Er­dős Béla): hétköznap 17 óra után. _________ 10 0 db malac eladó. Tóthné, Nagykőrös, telefon: 142,__________ Há rom szoba, össz­komfortos családi ház, két család részére Is alkalmas, sok mellék- épülettel. pincével, ga­rázzsal, óllal. 588 négy­szögöl telekkel, sürgő­sen eladó. Háry. Mo­nor. József A. u. 43. 2200,___________________ Le vegőkompresszor 220 voltos villanymotorral eladó. Cegléd. Béresé nyi utca 47. szám. Eddig használatlan, klsmonorl, vegyes tü­zelésű kazán eladó. Pintér János, Tápió- szőlős. Pándl út. Eladd Nagykőrös Vili. kér. Esedi út 48. sz. kertes családi ház Érdeklődni: egész nap. Cegléd, Széchenyi út 4. számú ház eladó, két család részére Is alkal­mas. Egy- vagy más. fél szobás lakást első emeletig vagy főld- szintest Beszámítok. Nagyméretű faházból kialakított lángossütő eladó Kecskeméten, egyéb üzlet céljára is átalakítható. Érdeklőd­ni lehet 12 órától: Cerjléd, lo-725-ös tele­fonszámon, ___________ Sz áztíz négyszc'i’öl te. lek, ráépített alappal, eladó. Érdeklődni: Mo­nor, Bem J. u 26., He­gedűs; ________________ ZA-a Volga jó állapot­ban, olcsón, és PE-s Wartburg Tourist el­adók. Cegléd XII. kér. 107. szám., Boda-ta­nya.___________________ Si mson 50-es motor el­adó. Nagykőrös, Kas­sal u. 9. szám. Mia dízelmotor eladó. Nagykőrös, Dugonics 8., Pásztor József. Eladó IZ frsz. 601-es Trabant személygépko­csi, igen Jó állapotban van. Eladó 6 db gáz­olajos hordó és előszo­bái vasállvány, üveg- lapos polcokkal. Ceg­léd III. kér. Bokréta utca 8. szám (Szücs­telep) ■________________ Sz igetszentmlklóson, Kardos István u. 3. sz. alatt 2 db beépíthető telek eladó. Tel.: 26-65, 125. 651-961,___________ El adó 2 és fél szobás, központi fűtéses csa­ládi ház. Nagykőrös, Hunyadi u, 12. szám. Érd, Bíró u. 48. sz. alatti fél családi ház (szoba, konyha, fürdő­szoba, kamra), 80 n.-öl telekkel, a nagy állo­máshoz 2 percre, azon­nali beköltözéssel el­adó. Érdeklődni: Ko­csis Miklósné, Sióíok- Kilit, Tompa M, u 6. Cjpest centrumához közel eladó 47 nm-es, 11/2 szobás, erkélyes öröklakás, közeli ga­rázsbérleménnyel. Kp. plusz OTP, szeptembe­ri kiköltözés. Megte. klnthető: hétköznap 17—19 óráig, szombat, vasárnap egész nap. Bp. IV., Baross U i 49. I. em. 4. Telefon: 899­KS. ___________ Ta nyát vennék Buda. pesttől 50 km-es kör­zetben. Villany nem szükséges. „Sok gyü­mölcsfával, 144 476” jeligére, Bp„ Felszaba­dulás téri hirdetőbe. Gödöllőn, külön bejá. ratú szoba, egyedül élő, független. Idősebb, 60—65 éves, Józan életű férfinak. Júniustól ki­adó. „Közös megegye­zéssel, PmH 128 856” jeligére a Gödöllői Hírlaphoz. ____________ Ál landó segítséget ke­resek szőlő- és sertés- tartási munkákhoz. Fi­zetés: 4500 Ft + ellá­tás. Tóth Imre, Nagy- kőrös. Gát u. 2. 1/8, Német (esetleg angol) nyelv középfokig tör­ténő újratanulásához. Intenzív begyakorlá­sához keresek elegen­dő Idővel rendelkező partnert. Gödöllő köz­pontjában. „Szabad levegőn, napközben. PmH. 22 584” jeligére a kiadóba. Oper Rekord Carsván automata Igényesnek eladó. Megtekinthető: csütörtök, péntek, 17— 19 óra között. XVII., Rákoskeresztúr, Ka­száló úti autósbolt élőtt, KE 91-91. Fájdalommentes fül- lyukasztás, hozott fül­bevalóval Is. Hétfő, kedd, 17—19 óráig. Dr. Süvegesné, Cegléd. Perc utca 1/a. Tele­fon: 11-334._____________ El cserélném 70 nm-es, kertes, komfortos ház­részemet budapesti, 45—50 négyzetméter alapterületű tanácsi­ra. Gödöllő. Isaszegl út 28., első csengő. Eladó 2 szobás, OTP-s lakás. Cegléd, Kozma Sándor utca ll/a. IV. lh. I. 4. Érdeklődni: 18—19 óráig, vagy Re­tek utca 8. szám alatt egész nap. ___________ Az onnal beköltözhető, 50 nm-es öröklakás Solymáron eladó. Tel.: 263-046,_________ Június 7—20, között másfél szobás, bükfür- dől üdülőjog átadó. Leveleket „Pihenés. PmH, 128 018” Jeligére a váci hirdetőbe (Vác, Jókai u. 9.). , A nagykőrösi Arany János Mgtsz faipari ágazata felvesz segéd- és betanított munká­sokat. faipari munká­ra. Jelentkezni lehet: személyesen, a mun­kaügyi osztályon és b fafeldolgozó üzemben Kereseti lehetőség: 3800—5000 Ft között. 67 éves, nyugdíjas öz­vegyasszony férjet vagy élettársat keret. Bemutatkozó levelet „Késő ősz, PmH 128 549” Jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségébe, Geg- léd. Teleki u, 30, arám. Kivitelezői gyakorlat­tal rendelkező építészt termelőszövetkeze­tünk magas kereseti lehetőséggel (építésve­zetői munkakörbe) azonnali belépéssel aj. kalmaz. Munkahelyek: Vác és környéke. Je­lentkezések : SzSd­csörög, Kisfaludy u. 16., Mállk Lajos ága- zatvezetőnéL Tel.: 27/ 52-063, ________________ Ér tesítem a lakossá­got, hogy ruhaköl­csönzőmet megnyltöt- tam. Különlegesen szép menyasszonyi ru­hák, menyecskeruháit és eetélylruhák, fáty­lak, kalapok és kitű­zők kölcsönzését, vala­mint az ön méretére és Ízlésének megfelelő elkészítését vállalom Nagykőrös, Patay út 14, szám,___________ Bú torozott szoba férfi részére, a gyárhoz kö­zel. kiadó. Nagykörűi V. kér. Sarkantyú 26. Szeptember l-en meg­alakuló fogtanácsos munkaközösség várja gazdasági munkakö­zösségek, polgári Jogi társaságok és más megbízók érdeklődé­sét felkészülten éa megfelelő gyakorlati Ismeretekkel. „Vállal­kozási log PmH 23 353” jeligére a kiadóba Napos- és előnevelt csibe kapható, elője­gyezhető fajtánként, gyors növésű, fehér, Fl-es. kendermagoe ét rhode Izlandi. Dudás Istvánné. Jászkarsje- nő. Akácfa utca 5a. 2746; _________________ Ép ülettervezem. 478- 658 Autódat u gazdatágl munkaközösség. Csa­ládi házak gerendá- zását, panelezését és minden szakmába vá­gó munkát vállalunk. Távirati efm: Olló Mező út 59. Bp.*I tele­fon: 276-239. Ä. XS* Gyermekek hete a PRV-nél Minden gyemekfelső-kötöttórut árusító boltunkban, mejus 29-ig a felső kötöttáruk árából 20 %-os engedményt adunk )

Next

/
Thumbnails
Contents