Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-25 / 122. szám
1983. MÁJUS 25.. SZERDA &&Jap 5 Golombhistório Egy eltévedt postagalamb minden valószínűség szerint repülési világrekordot állított fel. A postagalambot március végén indították Kiotóból Dél-Japán felé, s a napokban Malaysiában bukkantak rá, 5000 kilométerre a kitűzött céltól. A tulajdonos, egy madárkereskedó elmondta, hogy a galambnak már a nagyapja is repülési csúcstartó volt: 1400 kilométert tett meg egyvég- tében. A postagalambok pihenő nélkül általában 1000 kilométert képesek megtenni. A japán postagalambtenyésztők szövetsége felkérte a tokiói külügyminisztériumot, hogy járjon közbe a galamb hazaszállítása érdekében. Feltehetően biztosabbnak vélik, ha nem késztetik a rekordert újabb csúcsbeállításra. A tulajdonos azonban a jelek szerint kételkedik kedvence teljesítőképességében. Szerinte inkább valószínű, hogy a galamb egyszerűen rászállt egy hajóra, és repülés helyett nyugodtan áthajózott Dél-Ázsiába. Egy találmány nehéz sorsa Van akinek jó, van aki importál A kicsi üzem csendes, a gépek némán és mozdulatlanul állnak a helyükön. Néhány zsák késztermék jelzi csupán, milyen munka folyik, illetve folyhatna itt. A beruházás összege, amiből az üzemet teremtették nem érte el a tízmillió forintot. Hat-nyolc ember egy műszakban is évi 12 millió forintot termelhetne. Dr. Marton Jenő, a kis üzem vezetője és egyben a termék feltalálója az évtizedes sikertelenség után is bizakodó. Mindig érdeklődők — Idén június 30-ig kellene megvetni lábunkat a piacon, rendelésekkel igazolnunk az anyag használhatóságát, akkor vissza tudnánk fizetni az innovációs alapnak a befektetett összeget. A határidő bizony szorít, pillanatnyilag borotvaélen táncolnak a kis üzem és a duna- bogdányi Úttörő Tsz vezetői. — Kicsi szövetkezet a mienk, kis munkaerőbázissal. Lehetőségeink nagyon korlátozottak, éppen ezért mindig a leggazdaságosabb, legjövedelmezőbb vállalkozásokba kell belefognunk. Tízféle ipari tevékenységgel foglalkozunk. A továbblépéshez vagy ezeket kell fejlesztenünk, vagy ha ez már A nikotin az nikotin! A pipások önámítása A múlté lesz a patikagond Kettőt egy csapásra <5 Idős asszony toporog Dunaharasztin, az 51-es út fa- ^ lu felőli oldalán. Megindul, visszalép, újra próbálkozik. ^ Az autófolyam hömpölyög, beletelik tíz perc is, mire át- í tipeg a patikához. Mindennapos jelenet ez a nagyközségben, mégsem v. az a legnagyobb baj a patikával, hogy rossz helyen van. Zsúfolt és vizes Divat lett a pipázás. Egyre több ember teszi le a cigarettát, és nikotin iránti vonzalmát a pipázással éli ki, amihez valószínűleg a dohányzás ártalmairól szóló jelentések is hozzájárultak. A vérbeli pipás szent meggyőződéssel vallja, hogy minden másféle füstöléstől eltérően a pipázás ártalmatlan. Még azt az állítást is megkockáztatják, hogy a pipaszívás nemcsak idegnyugtató passzió, hanem másként is jótékony hatású: higgadtá, böl- cselkedővé, megfontolttá formál. Jó volna, ha ez így volna. Ám e pipás hitvallásnak sok a bökkenője. Mindjárt elsőül nem állja meg a helyét, hogy a pöfékelés ártalmatlan. Kétségtelen, hogy miután a pipás nem nyeli le a füstöt, hanem kierégeti, így kevesebb égési melléktermék kerül a szervezetébe. A nikotin azonban a száj nyálkahártyáján át azonmód felszívódik, és mert in- gerlő-bódító természetű méreg, tehát pontosan úgy hat az idegrendszerre, mint a szivar, vagy cigarettafüst nikotintartalma. Ha a pipafüstben semmilyen idegi hatóanyag nem volna, senki sem pipázna. Ez a körülmény már önmagában is ellentmond annak az állításnak, hogy a pipa jó idegnyugtató. Természetes, vannak szűkszavú, nyugodt, csendes derűjű, filozofikus pipázók. Am ők aligha a pipától ilyenek. Ha a pipásoknak nincs is mindenben igazuk, mégsem kell bántani őket. Egy angol orvoscsoport vizsgálódott az azonos korú, azonos ideje dohányzó, egyező mennyiséget szívó cigarettázók és pipázók között. Az összehasonlításból az derül ki, hogy a pipások véredényét, érrendszerét sokkal kevésbé kezdte ki a füstölés, mint a cigarettázókét. Ennek alapján a csoport azzal kezdett kísérletezni, át lehet-e szoktatni az erősen cigarettá- zókat a pipázásra. Lehet, de nincs értelme — szögezték le a kutatók. A kezdettől fogva cigarettázóknál ugyanis olyan erős beidegződés a füst leszívása, hogy pöfékelés helyett a pipafüstöt is leszívják. Ez pedig többet árt, mint használ. nem lehetséges, most keresünk. Minden témában érdeklődők vagyunk — mondja Horváth Antal, a tsz elnöke. így került kapcsolatba a szövetkezet dr. Marton Jenővel és találmányával, a Supralox nevű gumi- és műanyagipari töltőanyaggal. A feltaláló már hosszú ideje hiába keresett vállalkozó kedvű gyártót. A szövetkezet nevéhez méltón vágott bele a dologba. — Az innovációs alappal közösen létesítettük ezt a referenciaüzemet, ahol bebizonyítható a termék használhatósága. Már 1981-ben hozzáfogtunk, s a következő év júliusában készen volt az üzem. Az iparszerű próbához szükséges mennyiséget elő tudtuk állítani. Mintát küldtünk kipróbálásra szerte az országba és külföldre is. Hatvan-hetven hazai vállalat véleményét vártuk az új anyagról. Sajnos a vélemények ellentétesek voltak, a megrendelések nem özönlöttek hozzánk. * Mije is jó ez a Supralox? Ezt már a feltaláló próbálja megmagyarázni: — A gumi és a műanyag gyártásánál különböző adalék anyagokat kevernek az alapanyaghoz. Ezek egyrészt előnyös tulajdonságokat — keménység, kopásállóság stb. — visznek a termékbe, másrészt pedig a drága alapanyagot váltják ki bizonyos mértékben. A mi töltőanyagunk alapja az alumínium-hidroxid, amit 8—10 kémiai anyaggal keverünk. Véleményünk szerint ez a töltőanyag előnyös tulajdonságokat visz a gumi és műanyag termékekbe és olcsóbb is, mint a hasonló célú adalékok. A felhasználás célja szerint különböző változatokat is tudunk készíteni belőle. Ellentétes vélemények A vélemények mint mondtuk különbözők. A Budapesti Kábelgyár például több tonnás tételeket rendel, ezzel minősíti az anyagot. Használják kisiparosok és kisszövetkezetek is. A Tisza cipőgyárnak viszont nem kell. Ezért persze senkit nem lehetne elmarasztalni, mindenkinek joga van eldönteni, milyen anyaggal dolgozik. — Ez igaz — mondja rezignált mosoly kíséretében a feltaláló —, de éppen a Tiszától kaptam elismerő véleményt, még 1970-ben, majd 1977-ben aláírtunk egy emlékeztetőt is, hogy amint valaki gyártja, nekik kell a Supralox. Most már nem jó? Nekik nem, de egy másik cipőgyárnak igen. Igaz, ez az üzem Olaszországban van. Először öt kiló mintát kértek, utána hetvenet és hamarosan megérkezett egy húsz tonnás rendelésük is. Talán ők is úgy gondolkodnak, hogy, ami külföldi, az eleve jobb? A Tisza Cipőgyár ugyanis Nyugatról vásárolja a töltőanyagot! — Az ellentétes véleményekben az a legérdekesebb — kapcsolódik a beszélgetésbe az elnök —, hogy egy adott tulajdonságot az egyik cég jónak minősít, a másik éppen azt szólja le. Ám még egy gyáron belül sincs egységes álláspont. A Taurusznál például vannak, akik szerint lehetne használni, vannak, akik rossznak tartják. Megint mások azt mondják, jó csak drága. A végső szót várják Azt egyébként dr. Marton is elismeri, hogy az olaszok sem tartják csodaszernek. Szerintük van jobb is és rosszabb is a piacon. Van azonban egy lényeges tulajdonsága, amiért vásárolnak belőle: igen gyorsan és könnyen bekeverhető az alapanyagba és ezzel 25—30 százalék energia takarítható meg. Minden bizonnyal kiszámították, hogy olcsóbb viszonylag messziről szállítani ezt a töltőanyagot, hogy a fuvarköltség megtérül az energiában. A történethez fölösleges kommentárt fűzni; Oly ismerős már. Sokan beletörődve legyintenek: ez nálunk a feltalálók sorsa, és mondanak találmányokat, amelyek soha nem realizálódtak. Arra sem vagyunk Hivatottak, hogy eldöntsük, jó-e, gazdaságos-e valójában a Supralox? A végső szót majd kimondják az illetékesek. Hogv mikor? S mi lesz az? Talán még időben és kedvezőt. M. Nagy Péter — Előbb-utóbb megint ránk szakad — mutat Szűcs Imrévé, a gyógyszertár megbízott vezetője a mennyezetre. öt emberrel már zsúfolt a váró- helyiség, kicsi a laboratóriumi rész, vizes a raktár. — Akinek Dunaharasztiban gyógyvizet ajánl az orvos, annak a fővárosba kell utaznia. Az pedig leírhatatlan, hogy mi van itt egy náthás időszakban, vagy influenzajárvány idején. — Reméljük, egy éven belül mindez a múlté lesz — mondja Németh Jánosné, a nagyközségi tanács elnöke. — A VI ötéves tervben szerepel egy új gyógyszertár és emeleti részén öt szolgálati lakás építése. A terveket nézegetve kitűnik, hogy Dunaharaszti legszebb középülete lesz a gyógyszertár. — Kik kapják majd a lakásokat? — Pedagógusok letelepedését szeretnénk elősegíteni. Talán furcsán hangzik, hogy itt, karnyújtásnyira a fővárostól krónikus pedagógushiánnyal küszködünk, de éppen a lakáshiány az, oka. Budapestről csak kényszermegoldásként választják a tanárok a naponkénti utazást. Nekünk ezért új otthonokra legalább annyira szükségünk van, mint a patikára. Az iparosok vállalták A tervek szerint az épület hagyományos technológiával készül, a beruházási költség tízmillió forint. Kisiparosnak túl nagy, vállalatnak kis ösz- szegű munka. Ezért nem volt könnyű kivitelezőt találni. Dunaharasztin már hagyomány, hogy a kisiparosok készségesen segítenek a fejlesztésekben, s mindig elsők között jelentkeznek, ha társadalmi munkáról van szó. A tanács vezetői először hozzájuk fordultak tehát, s egyetlen megbeszélés után húszán vállalták — kőművesek, ácsok, tetőfedők, vízvezeték-szerelők —, hogy a célfeladatra munkabrigádot alakítanak. Közbeszólt azonban az adózási rendelet. A gyógyszertár építése a kisiparosok adóívén túlságosan nagy tételt jelentene. — Pénzügyminisztériumi engedélyt szerettük volna kérni arra, hogy külön adózhassanak ez titán az építkezés után — folytatja Németh Jánosné —v végül nem lett erre szükség, mert jelentkezett a hernádi Március 15. Tsz építőrészlege és vállalta a munkát. Megoldjuk tehát az építést a kisiparosok segítsége nélkül, mégis jó tudni, hogy számíthatunk rájuk. — A Pest megyei Gyógy* szertári Központ a tulajdoné« ban levő patikaépületet átadja a dunaharaszti tanácsnak, és hozzájárul az új létesítmény építési költségeihez U — mondta Buzsik Sándor, a Pest megyei Gyógyszertári Központ igazgatója. — Dunaharasztin rendkívül nagy szükség van egy tágasabb, korszerűbb gyógyszertárra. Sok gondot fordítunk az agglomerációs övezetben működő patikák helyzetének javítására. Akad tennivalónk bőven, hiszen Solymáron ki kellett költöztetnünk az életveszélyessé vált épületből az üzletet és a dolgozókat, most a művelődési házba kell menni gyógyszerért. Budaörsön is hasonló a helyzet, életveszélyes a helyiség. Júniusban kezdik Dunaharasztiban jövő hónapban elkezdik építeni az új patikát, amely, ha elkészül, a nagy település két gondját oldja meg egyszerre. Bába Mihály: yiilama, tettéi? Mar délelőtt rosszul érezte magát, amikor a bevásárlásból hazacipelték lányával a teli szatyrokat. Tömöttek, nehezek voltak, mert estére vendégsereget vártak. Egy pillanatra leült a konyhában, törölget- te verejtékét, sóhajtozott, szíve táját masszírozgatta. Lánya nem figyelt rá, pakolta ki a szatyrokat, s azon töprengett, mit is felejtettek el, mert olyan hiányérzete van. A mama sóhajtott, felállt. — Valami baj van, mama? —fordult felé a lánya. — Nem tudom, kislányom, már napok óta rosszul érzem magam. Hiszen tudod, mondtam már neked. — Anyukám, a hőség az oka. Száz éve nem volt fagyosszentek idején harminc fok meleg. — Harminckettő volt tegnap. — Minden öreg panaszkodik — simogatta meg anyja vállát az asz- szony. — Ha elmúlik ez a rettenetes hőség, akkor rendben lesz minden. Tudod mit? Feküdj le szépen, pihenj, én meg a Feri előkészítünk mindent, s te majd csak akkor gyere ki egy kis időre a szobádból, ha a vendégek megérkeznek. A mama bólintott, bement a félszobájába, a picibe, ruhástól a he- verőre dőlt, megbontotta blúzát és akkor úgy érezte, hogy egy kissé megkönnyebbült. Régóta panaszkodott már, hogy néha valami különös gyengeség fogja el; nem fáj semmije, de érzi, hogy rosszul van. Az utóbbbi időben még ilyenkor mintha akadozna a lélegzete is. A lánya már hónapokkal ezelőtt megígérte neki, ha lesz egy csepp ideje, akkor elviszi őt egy kitűnő orvoshoz, egy specialistához, hogy megvizsgálja. Erre nem került sor. Nem, nem volt ideje. A másodállásból hét óra után loholt haza, a veje is akkor. Mindketten fáradtak, sokszor csak annyit kérdeznek tőle: hogy van mama?, de a válaszra nem figyelnek. Töprengett, sóhajtozott még egy negyedórácskát, aztán szépen elszenderedett. Mélyen aludhatott, mert a lányának kétszer is kopognia kellett. — Kialudtad magadat, drágicám? Gyere, itt vannak a vendégek. Nem érzett semmit, átöltözött, kiment a már vidám vendégsereghez. Ajándékokkal halmozták el: csokoládét, bonbont, narancsot kapott, mert a lánya egyszer elárulta, hogy amióta özvegy és náluk lakik, nagyon megkedvelte a nyalánkságokat. Még egy pohár bort is ivott. Kellemesen hűtött vörös bort. Néhány perc múlva megint érezte azt a furcsa zsibbadást egész testében, ami mindig megelőzi rosszul- létét. Nem szólt lányának, aki vidáman szórakozott a vendégsereggel. A vejének is pirosodott már az arca, tudta, hamarosan javasolni fogja: Deres már a határ... no meg a másik nótát: a Sejhaj, édesanyámat. Ült mereven mosolyogva, eszegetve, iszogatva még egy fél órát, aztán, amikor a lánya kiment a konyhába, utána osont. — Kislányom, mulassatok jól, én lepihenek. Olvasgatok még egy kicsit alvás előtt. — Jól van anyukám — csókolta meg a lánya — nagyon aranyos voltál, az ajándékaidat mindjárt beviszem neked, jó? És viszek egy pohár borocskát is. Reggel későig aludhatsz, mert a vendégek, ahogy látom, hajnal előtt nem mennek el. A beadott csokoládékból, bonbonokból egy falatot sem evett. Félretolta a narancsot is. A borból ivott csöppet, mert érezte, hogy kiszáradt a torka. Aztán hirtelen veríték lep- ,te el a homlokát, és fogyni kezdett körötte a levegő. Kinyitotta az ablakot. Hűvös áradt be. Nem érezte, hogy könnyebb lenne a lélegzése. Leült. Kinyújtózkodott. Ügy is rosz- szul volt. Felült, felállt, sétált, újra leült, újra lefeküdt. Egy, két óra telhetett el így. Vagy három? Már maga sem tudta. Bentről hangos da- lolászás, lárma szűrődött ki. Torkát mintha egy láthatatlan kéz szorította volna. Ismét érezte karjában, mellében a zsibbadást. S mintha egy láthatatlan kéz csontos ujja szorította volna a torkát. Felugrott. Megijedt, hogy elszédül. de nem. Hirtelen olyan érzés gyötörte, hogy neki azonnal kórházba kell mennie. Nem töprengett sokáig. Kis táskájába dobálta a legfontosabb holmijait, félretett pénzének egy részét és óvatosan kisurrant a lakásból. Itt a közelben van a kórház, gondolta, bemegyek, vizsgáljanak meg, mert nagyon rosszul érzem magam. Aztán hazajövök. Észre sem veszik. Most úgy is szórakoznak. A portán csodálkozva fogadták, betegségéről, bajáról faggatták, aztán telefonálgattak. Addig ő ült, egyre nehezebben kapkodta a levegőt. Végre kinyílt előtte a liftajtó. Az első emeleten nővér várta. És egy fiatal orvos. Megvizsgálták. Lefektették az egyik kórterembe. Glicerint tettek a nyelve alá. Kapott egy injekciót is. Aztán két vagy három tablettát. Lélegzete percek alatt olyan könnyű lett, mint még soha. — Kedves néni, most szépen pihenjen, aludjon, és reggel folytatjuk a vizsgálatot. Nagyon jól tette, hogy bejött. Régen érez hasonló panaszokat? — Ö, nagyon régen. A lányom el is akart vinni egy híres orvoshoz, de sajnos nincs ideje szegénykémnek. Meg azt mondja, hogy az időjárás miatt van ez. M. K. Az orvos arca megrándult. — Nem lehet mindent az időjárásra fogni. Hány éves tetszik lenni? — Hatvankettő. — Korábban nem volt kórházban a szívével? — Soha. Magára maradt a nyögő, forgolódó, sóhajtozó betegek között. Álom nehezedett rá. Hirtelen aludt el. Reggel korán ébredt, körülnézett Percekig kellett töprengenie, hogy hol is van, aztán meg azon, hogyan került ő ide. Ülve is szédült. Amikor a nővér bejött, intett neki. — Gyermekem, én most is rosszul vagyok. — Hívom a doktor urat — mondta a nővérke és elrohant. Talán az ajtóig ért, amikor meghallotta. hogy a beteg hörgött egyet és hátrazuhant. Az orvos takarta le az arcát. A beteg lányát, vejét perceken belül telefonon hívták be a kórházba. Amikor a lánya meglátta, összecsapta kezét és furcsa, rekedt hangon, amibe egy kis szemrehányás is vegyült, felkiáltott: — Mama. mit tettél? És zokogni kezdett — Észre sem vettük, hogy eltűnt — mondta a férje. — Vendégek voltak nálunk. Én azt hittem, bement a szobájába és lefeküdt. Panaszkodott szegény már hónapok óta. hogy rosszul érzi magát, de ugye, kérem ez az időjárás, no meg a kor... Mégiscsak hatvankét éves volt. Meg aztán, kérem, én annyira el voltam mindig foglalva, hogy nem is jutott volna rá időm... Az orvos idegesen megfordult. Ha meghallgatja valaki ezt a szegény asszonyt, gondolta, talán még húsz évig is elélt volna. — Kérem — mondta nyugodt hangon az orvos —, most tessenek kifáradni és várni. Kiment a kórteremből. Nem volt kedve beszélgetni a hozzátartozókkal.
