Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-24 / 121. szám

8 x/unatt 1983. MÁJUS 24., KEDD ÍREK MR, 1983. május 24. Kedd. llltl> Eszter napja. A Nap kél 4.58 — nyugszik 20.24 órakor. A Hold kél 17.49 — nyugszik 4.05 órakor. 1VAIIII \TÓ~II) Í» .k\Tí aTh Az ország nyugati és déli ré­szén egyre több helyen növek­szik meg időnként erősen a felhőzet és ismétlődő záporra, zivatarra lehet számítani. Ke­leten, északkeleten kevesebb lesz a felhő, általában száraz marad az idő. A Dunántúlon megerősödik az északnyugati, északi, másutt megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet nyu­gaton 20 fok körül, keleten 25, 30 fok között várható. Libaterelők Másodszor rendezte meg a Ludas Matyi szerkesztősége az országos libaterelő bajnoksá­got. A lap születésnapján, Egerszóláton megrendezett ese­mény második helyezését Zsigrl Edit gödöllői verseny­ző érte el Kacsa nevű libájá­val. A bajnokság résztvevői a szerkesztőség rejtvénypályáza­tának győztesei közül kerültek ki. — Labdaszedő kosár gyár­tásába fogtak a Rozmaring Termelőszövetkezetben. A SZEDRING elnevezésű te- niszlabda-szedegető kosárra már 5000 darabos nyugatné­met megrendelés van, s hoz­záfogtak a hazai piac fel­méréséhez. — Versenynéző kirándu­lások. A Rozmaring Tsz autó­klubja bővíti szolgáltatásait. A jövőben közös kiránduláso­kat akarnak szervezni olyan versenyek megtekintésére, mint az osztrák Grand Prix I-es, vagy a brunói motorke­rékpár világbajnoki futam. — Üj iskola Isaszegen. Ti­zenegymillió forintot fordít­hat fejlesztésre az idén a községi tanács, melyből 8 mil­liót használnak fel az új álta­lános iskola építéséhez. — Nagygombosi paradicsom. A gödöllői tangazdaság nagy­gombosi kerületében 60 hek­táron ültettek paradicsomot, öt különböző fajta terem majd, s a szomszédos hatvani konzervgyárban dolgozzák fel paradicsomlévé — Bojtárok. A gödi Duna- menti Tsz-ben az elmúlt évek­ben fejlődött önálló ágazattá a juhászat. A juhászutánpótlás érdekében a következő tanév­ben három bojtárt képeznek, akik állattenyésztő szakmun­kás-bizonyítványt kapnak az iskola elvégzése után. — Fejlődik Verseg. A Pest megyei Tanácsi Tervező Vál­lalat elkészítette a község hosszú távú fejlesztési prog­ramját. A terv egyebek között előírja, hogy be kell építeni a község belterületén található foghíjas telkeket, növelni kell a zöldterületet és fásítani a község tereit. — Munkásétterem. A száz­halombattai kőolajipari beru­házáson dolgozó vállalatok, így a Villanyszerelőipari Vál­lalat, a Hőtechnika és a Cső- szerelőipari Vállalat és a Mélyépítő Vállalat anyagi hozzájárulásával a munkás- szálló mögött kis éttermet építettek. Csak délután és es­te Van nyitva, és kizárólag a munkásszállón lakók számá­ra. Botrány a Budapest Sportcsarnokban Befejeződött a Végft-játék Botrányba fulladt szombaton este a Budapest Sportcsarnok­ban Végh Antal „Miért bánt­ják a magyar futballt, avagy te is totóztál, haver?” című porondjátékának előadása. A második rész elejétől kezdve a közönség egy része hango­san tüntetett a produkció el­len, megdobálták a szereplőket, az előadás után pedig több ez- renköveteltéi^issz^^e^ Hoitssy Andor és családja köszö­netét fejezi ki mindazoknak, akik Hoitssy Andorné született Tarr El­vira temetésén részt vettek, s ez- zel a gyászoló család fájdalmát Köszönetnyilvánítás. Hálás szív­vel mondunk köszönetét mind­azoknak a rokonoknak, Ismerősök­nek, barátoknak, munkatársaknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, Szűcs László temeté­sén megjelentek vagy táviratot küldtek, és ezzel gyászunkban osz­toztak. Megköszönünk minden ko­szorút és minden virágot, melyet sírjára helyeztek. özv. Szűcs Lászláné és családja. Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, szomszédok­nak, ismerősöknek, akik szeretett édesapánk, nagyapánk, id. B. Ba­logh Antal temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek A gyászoló család. _________________ A Népművészeti és Háziipari Szövetkezeti Vállalat Mátrafüred (autóbuszmegállónál), Visegrád (hajóállomásnál), Parádfürdö (gyógyszállónál), Hajdúszoboszló (gyétgyfürdőnél). Tihany (üzletsor a mólónál), Keszthely (mólónál). Siófok (Kálmán Imre sétány), pa­vilonjainak 3 évre történő szerző­déses bérbe adási pályázatának je­lentkezési határideje: 1983. V. 30. A versenytárgyalás — közjegyző jelenlétében — 1983. V. 31-én, 14 órakor lesz a vállalat hivatalos he­lyiségében (Budapest V., Régipos­ta u. 12.). Az érdeklődőket a felté­telekről a vállalat közgazdasági osztálya tájékoztatja. Telefon: 185- 810. 18S-844 (Benke Lászlóné osz­tályvezető). pőjegy árát, és inzultálni akar­ták a távozó szereplőket, köz­reműködőket. Mindezek következtében a Hőköm Színpad — a produk­ció rendezősége — úgy döntött, hogy nem tartják meg a meg­hirdetett további előadásokat. A jegyeket június 1-től vissza­válthatják ott, ahol megvá­sárolták azokat. GEORG RAPHAEL DONNER KÉTSZAZKILENCVEN ÉVE, 1693. május 21-én született, és 48 éves korában, 1741-ben halt meg Georg Raphael Donner neves osztrák szobrászművész, a barokk stílus egyik legki­válóbb mestere. Először éremvésést tanult, de érdeklődése a szobrászat felé vonzotta. Első datált műve 1721-ből egy terrakotta Pieta- csoport, amely a csehországi Valdstejn család duchovi kas­télyából került elő. 1728-ban találta meg igazi mecénását Magyarország akkori herceg- prímása, gróf Esterházy Imre személyében, s a prímás ud­vari szobrásza, építkezéseinek felügyelője lett. Két napig Vasasakadémia Hétfőn kétnapos vasasaka­démia kezdődött a szakszerve­zet székházában. Az első na­pon a népgazdaság helyzeté­ről és az ipar legfontosabb feladatairól; külpolitikai kér­désekről és a társadalombizto­sítás időszerű feladatairól kaptak tájékoztatást a hallga­tók. Kedden a leszerelés táv­latairól, a vezetőképzésről lesz szó és a szakszervezet előtt ál­ló feladatokat konzultáción vitatják meg. Szocialista országok tűzoltói Siófokon f * '• Átadják a jó módszereket A felelőtlenség újabb áldozatai 7, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 37 évesek voltak, akikről a mai új­ságok már múlt időben Írnak. Nyolc vizhalál egyetlen hétvégén. Hét fiú és egy lány — statisztika szerint. De kit érdekel már ez esetben a statisztika, hiszen a koporsó mélyén nincs ennek jelentősége. Annak sincs, hogy a hullámok a Balaton­ban, a Dunán, a kifolyócsatornában vagy a Sajóban, a Kábá­ban nyelték el őket. Egyetlen dolognak van jelentősége: ismét a felelőtlenséget lehetett tetten érni. Talán már nem is figyelmeztetni kellene a kötelező elővigyázatosságra, hanem időben büntetni. Időben! Hogy a 7, a 12, 13, 14 éves gyermekek szülői rádöbbenjenek végre: elsősorban az ő kötelességük felügyelni gyermekeikre. Hét végén többnyire szabad szombat, vasárnap van. Sem a főzés, sem a nagytakarítás, sem a kirándulás vagy a könyvbe- felejtkezés nem lebet indok arra: szemünk elöl tévesztjük a játszó gyermeket. Bízni kell gyermekeinkben, de a bizalom nem téveszthető össze az ellenőrzéssel, a szemmel kíséréssel. KI tudja, hányadik óvó cikkünket írjuk már idén is: hiába. A hétvégék fekete krónikáiban újabb és újabb gyermekáldoza­tokról tudósítunk. a. á. Tizenötödik alkalommal ren­dezik meg május 23. és 29. kö­zött a szocialista országok tűz­oltóságainak konferenciáját. Ezúttal — immár harmadszor — hazánk a vendéglátó. A cél most is az, hogy a szocia­lista országok küldöttei meg­ismertessék egymást a tűzol­tás és kármentés náluk legjob­ban bevált módszereivel, s ugyanakkor a nemzeti tűzoltó­válogatottak akadályfutásban, horoglétramászásban, kismo- torfecskendő-szerelésben és váltófutásban is összemérik erejüket. ; A magyar tűzoltóság dele­gációja a mai tanácskozáson javasolni fogja: a KGST ke­retében kössenek gyártássza­kosítási megállapodásokat a tűzoltóeszközök és oltóanyagok előállítására. Kirándul a család Majális; a vadasparkban Hónapokkal ezelőtt indította útjára akcióját a Hazafias Népfront budapesti bizottsága, amelynek címe és lényege: Ki­rándul a család! Sok ezer fő­városi járta a budai hegyeket, s gyűjötték az igazoló lapokat. Az a család ugyanis, amelynek tagjai legalább két túrán részt vettek, sorsoláson pró­bálhatták ki szerencséjüket. Vasárnap a budakeszi va­dasparkban rendezte meg a HNF budapesti bizottsága a Kirándul a család mozgalom utolsó programját. Az autó­klub szakemberei ingyenes fényszóróbeállításra vállalkoz­tak kora reggeltől. Délelőtt 10 órakor indult a fotósséta, ahol a kezdőket szakemberek segí­tették, hogy az erdőben a leg­szebb, legérdekesebb témákat, növényeket, állatokat kaphas­sák lencsevégre. A szabadtéri színpadon dél­ben műsor kezdődött. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem néptánccsoportja és színművészek szórakoztatták a közönséget. A nyereménysor­solás előtt S. Hegedűs László, a HNF Országos Tanácsának titkára, Pest megye'24. válasz­tókörzetének országgyűlési képviselője köszöntötte a ki­ránduló családokat. A sorsolá­son kerékpárok, sportfelszere­lések találtak gazdára, s elkelt a főnyeremény, a soproni le- nisztábori beutaló is. A vidám, majálisnak is be­illő rendezvény szalonnasütés­sel ért véget. Szabad a pályát Vasárnap lesz a SZÍIR A 42. színész—újságíró rangadót május 29-én, vasárnap 10 órakor rendezik a Népstadionban. Eszt- rádműsor, súlyemelők és kosara­sok, színésznők és újságírónők fo­cija, futball rögbimódra előzi meg a nagy rangadót, a színészek és újságírók válogatottjának mérkő­zését. Az első összecsapás 1920-ban volt. Hatvankét év alatt 41 hiva­talos mérkőzésen 16 színész- es 16 újságíró-győzelem született a 9 döntetlen mellett. Gólarány: 167:152 az újságírók javára. A mérkőzés és a napokban megjelenő SZÜR-MAGAZIN bevé­telét az újságírók szociális alap­jára fordítják. ÍA rádióIés tv műsorából KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.27: A tiszaeszlári per. 8.57: Mozart: E-dúr szerenád. 9.44: A gyermekrádió műsora. 10.00: Hírek. 10.05: MB 10—14. 10.35: Csajkovszkij: A Pikk dáma. 10.59: Triók — magyar szerzők müveiből. 11.39: Tom Jones. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Hangverseny délidőben. Kb. 13.55: Verbunkosok. 14.40: Cyprian Norwid lengyel költő versei. 15.00: Hírek. 15.05: Schubert: g-moll vonósné­gyes. 15.28: Kisiskolások műsora. 16.00: Népzenei hangos újság. 10.40: Régi híres énekesek műso­rából. 17.00: Hírek. 17.05: Cannes — új ruhában. 17.30: Morricone filmzenéiből. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Barokk zene. 20.02: Szintézis. 20.32: Svéd Sándor emlékezetes szerepei. 21.04: Ebéd a kastélyban. 22.00: Hírek. Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Schubert: A-dúr szonáta. 22.50: Késő este. Bakonyi Péter tízperce. 23.00: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor, 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Fúvószene táncritmusban. 8.20: Rakéták éve. 8.30: Hírek. Ütközben. 8.35: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: gyermekek könyvespolca. 12.30: Hírek. Ütközben. 12.35: Melódiakoktél. 13.25: Látószög. 13.30: A gyermekrádió műsora. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Operaslágerek. 14.30: Hírek. Útközben. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.30: örökzöld dallamok. 16.30: Hírek. Ütközben. 16.35: Csúcsforgalom. 18.00: Neked sem mindegy! 18.30: Hírek. Ütközben. 18.35: Operettmúzeum. 19.00: Népdalok. 19.25: Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus folyóiratban? 19.35: Csak fiataloknak! . 20.30: Hírek. Ütközben. 20.35: A pajzán griff madár. 20.59: Nóták. 21.37: A Rádió Dalszínháza. Cupido. Zenés játék. 23.00: Hírek. Sporthírek. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 3. MŰSOR 9.00: A country zene kedvelőinek. 9.42: Zenekari hangverseny. 11.00: Hírek. 11.05: Külpolitikai könyvespolc. 11.20: Népdalfeldolgozásokból. 11.38: Bizet: Gyöngyhalászok. Opera. 13.34: Magyar irodalmi arckép­csarnok. 14.20: Vándor Sándor-fesztivál. 15.50: XIX. századi muzsika. 16.45: Labirintus. 17.00: Zenekari operarészletek. 17.30: Lakossága: 4G60 fő. 18.00: A poptarisznya dalaiból. 19.00: Hírek. 19.05: Operaáriák. 19.40: A vonó mesterei. 22.00: Műhelyek és alkotók. 22.55: Népdalok. 23.30: Hírek. Időjárásjelentés. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 10.50: Képújság. 13.25: Iskolatévé. 15.45: Hírek. 15.50: Szoba szép kilátással. 16.40: Állatkölykök. 16.45: Kuckó. 17.20: Nemcsak nőknek. 17.40: Emlékszel még? 18.15: Képújság. 18.20: A pécsi körzeti stúdió ri­portfilmje. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A skarlát betű. 20.50: Ez az a munkásság. 21.50: Stúdió ’83. 22.50: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 18.30: Játék a GYlK-műhelyben. 18.55: Örsbéli krónikák. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gólyavári esték. 20.45: Egészségünkért! 20.55: Tv-híradó, 2. 21.15: Nyitott műhely. 21.35: Petrovics Emil: V. kantáta. 21.50: Kő Coralie. Belga tévéfilm. 22.50: Képújság. Habot vagy sört kap a vendég? A Dunakanyaron a sor A Kereskedelmi Minőségel­lenőrző Intézet szakemberei a nyári melegben fokozott fi­gyelmet fordítanak a romlan­dó árukra és az idénycikkek- re. Az utóbbi években jelentős mértékben javult a kánikula idején árusított tej és tejter­mékek minősége. Ugyanez el­mondható a húsipari termé­kekről is, valamint a kenyér­ről, amelyre korábban gyak­ran az a panasz volt, hogy a melegben gyorsan és a szava­tossági idő lejárta előtt raga­csossá, élvezhetetlenné válik. Az intézet idei nyári cél- vizsgálatai között kiemelt he­lyet kapott a fagylaltok minő­ségének és az adagok nagysá­gának ellenőrzése. A most kapható Leó és Roll jégkré­meket már a forgalomba ho­zatal előtt széles körben meg­vizsgálták. Megállapították: minőségük általában megfele­lő. Még az elmúlt ősszel készí­tett néhány tétel azonban nem felelt meg az előírásoknak. Á minőséghibás Roll jégkrémek árusítását a KERMI megtiltot­ta. A nyáron a csapolt sörök újfent sorra kerülnek. Most majd a főváros és a Dunaka­nyar vendéglátóhelyem ellen­őrzik a sörmérőket. A kiemelt idegenforgalmi helyeken fel­keresik a KERMI ellenőrei az éjszakai szórakozóhelyeket. A feltárt hiányosságokról tájé­koztatják az illetékes tanácsi szerveket, a kereskedelmi fel­ügyelőségeket és a vállalati központokat, s kezdeményezik a felelősségrevonást. A helyszíni ellenőrzések és az érzékszervi vizsgálatok, egyszerűbb mérések mellett a KERMI a kereskedelmi forga­lomban levő számos élelmi­szer műszeres vizsgálatát is elvégzi az idén: például az Íze­sített joghurtokét, a baromfi­húsból készült felvágottakét, a fagyasztott csirkéét. Súlyos balesetek a hét végén Figyelmetlenül a volánnál Nem adott elsőbbséget. Kis­kunlacháza határában Bredák János 28 éves majosházi lakos vontatójával úgy haladt fel a földútról a műútra, hogy nem adott elsőbbséget egy személy­autónak. Az ütközés következ­tében a személygépkocsi uta­sa, Juhász András kiskunlac- házi lakos súlyosan megsérült. Felborult. Gödöllőn Folch László 70 éves sződi nyugdíjas figyelmetlenül vezette segéd- motorkerékpárját, s felborult. Az idős ember súlyosan megsé­rült. Szabálytalanul kanyarodott. Verőcemaroson Kamenár Ro­bert 22 éves egyetemi hallgató motorkerékpárjával szabályta­lanul kanyarodott balra, és összeütközött Jobbágy József 32 éves nagyrédei üzemgazdász személygépkocsijával. A ka­rambol következtében Kame­nár Róbert súlyosan, az autó utasa, Jobbágy Károlyné pedig könnyebben megsérült. Gyalogost gázolt. Érdligeten Karda Zoltán István 57 éve« budapesti gondnok nem az üt­és a forgalmi viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját, és elütötte az úttesten áthaladó Futsek Piroska 62 éves helybeli nyug­díjast, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Árokban kötött ki. Tápiósze- cső határában Négy esi Károly­né 59 éves budapesti nyugdí­jas figyelmetlenül vezette sze­mélygépkocsiját, és a jobb ol­dali árokba szaladva felborult, ömaga könnyű, utasa, Négye- si Károly 54 éves nyugdíjas súlyos sérülést szenvedett. Valamennyi baleset ügyében a rendőrség tovább folylhtja a vizsgálatot. Érvényben: május 24-től Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egységre, Ft-ban Angol font 6305,46 Ausztrál dollár 358u,55 Belga frank 82,24 Dán korona 460,43 Finn márka a) 744,94 Francia frank 546,63 Görög drachma b) 47,42 Hollandi forint 143,79 Japán yen (1000) 173,16 Jugoszláv dinár a) 50,67 Kanadai dollár 3309,36 Kuvaiti dinár 13 904,30 NorvéR Koiona 569,02 NSZK-márka 1613,25 Olasz líra (1090) 27,64 Osztrák schilling 233,48 Portugal escudo 41,12 Spanyol peseta 29,41 Svájci frank 1962,61 Svéd korona a) 542,05 USA-dollár 4062,60 a) Vásárolható legmagas bankjegycímlet: 100-as. b) Vásárolható legmagas bankjegycímlet: 500-as. 6695,4 3802,1 87.2 488, S 791,C 580.4 50.2 154,2 1S3,I 53,8 3514, C 14 764,2 604,: 1744.8 29.2 247, S 43.1 31.2 2084, C 575.5 4312.9 JELENTKEZZENEK a KÁROSULTAK! A Gödöllői Városi és Járási Rendőrka­pitányság bűnügyi osztálya többrend­beli csalás bűntette elkövetésének alapos l 1 gyanúja miatt előze­í* A. tcs letartóztatás el­rendelése mellett büntető eljárást folytat Rzepka Miklós 43 éves, a Pest megyei Temetkezési Vállalat gödöllői kirendeltségének volt ve­zetője, Budapest IV., Munkásott­hon u. 6., fsz. 2. szám alatti lakos ellen. Rzepka ismerőseitől és más személyektől külföldről érkező személygépkocsija vámjának kifi­zetésére hivatkozva nagyobb ösz- szegeket kért, vett át. Az átvett összegek visszafizetését nem, illet­ve csak részben teljesítette. Az ország területén nyugati gyártmá­nyú gépkocsikkal közlekedett, szállodákban lakott, költekező életmódot folytatott. Kérjük azon személyek jelent­kezését, akiket Rzepka hasonló vagy más indokkal megkárosított, személyesen, levélben vagy tele­fonon a Gödöllői Városi és Járási Rendőrkapitányság bűn­ügyi osztályán, 2101 Gödöllő, Sza­badság u. 9. Telefon: Gödöllő 29 (106-os mellék), vagy bármelyik rendőri szervnél. ....... .-.A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes ­DCCT UCfiVFI II1R1 AD Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 3. Postacím: Budapest. Pf. 311 IrányKószám: 1448. - Kiadja a rtd I mtllltl lilnLHr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: TtU Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi . telefonja: 343-100 és 336-nj ______________________________________-szerkesztőségi titkárság: 142-228 . ,___________________________FlOKSZERKESZTOSCCEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I. Pf. 19. 2701. Telefon: II—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030. Telefon: 43 -332 Gödöllői Hírlap Cö döllő Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 81-96. - Monorl Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201 Telefon: 157. - Nagykőröst Hírlap. Nagykörös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398, - Váci Hírlap, Vác, Lenin Út 45 Pf 32 2801 Telefon: 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszd a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahlvatalná »kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215- 96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra Antiin ára- 8 oldal 140 Ft. 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, egy negyedévre 102,— Ft, félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN WL33—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-^2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrös! Hírlap), ISSN 0188—27Ü (Vék Hírlap).

Next

/
Thumbnails
Contents