Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-15 / 114. szám

Jegyzet Bnerág Mire telik a fizetésből? A kérdésre, ami vá­ratlanul és tűnődve hang­zott el egy beszélgetés al­kalmával, többen többféle választ adtak. Abban azon­ban majdnem mindenki megegyezett, hogy ha csak élni, ruházkodni, lakni akar az ember, akkor kiegyensú­lyozottak a napjai, meg a hangulata. Ha azonban tartósabb cikk, mondjuk úgy, hogy személyi tulaj­don a takarékoskodás cél­ja, akkor hónap közben akár egy névnap, vagy ro­koni esküvő is komoly te­hertételt jelenthet. Ilyen terheket pedig ci­pelnek az emberek. Rész­ben azért, mert fiatalok lé­vén, meg akarják terem­teni az otthonukat. Más­részt, a korábbi években megszokott és megteremtő­dött színvonalat és igényt nem nagyon akarják alább adni. Most is kell az autó, kell a telek. Jócskán van­nak még, akiknek ennél egyszerűbb dolgokért kell évekig takarékoskodniuk, egy s más dolgokról lemon­daniuk. Ilyenkor az ember alaposan körültekint: mi lehet az a fölösleges teher, amitől megszabadulhat. Fölösleges tehernek, ko- loncnak is mondható azok­nak a polgári konvenciók­nak sokféle módon átválto­zott, elterjedt, újraszülető formája, ami mostanában mintha jobban idegesítene bennünket. Nevezhetjük baksisnak, borravalónak, csúszópénznek, honorá­riumnak, mindegy. Olyan bumerángról van szó, amit magunk dobtunk el, de visszaüt, s enpek jelensé­gei ezen a vidéken sem kí­mélnek bennünket. Keres­sük az okot itt is, ott is, miközben gavallérosan fi­zetünk, nem kérünk vissza filléreket. Nemcsak az egyébként alacsony fizetésű pincér, a fodrász, hanem az eddig is jól jövedelmező szakmák a magukra koráb­ban sokat adó mesterek foglalkozása is borravalós mesterséggé változott. Így aztán soha nem tudhat­juk, hogy egy-egy javítási munka a ház körül, vagy a műhelyben elvégezve a ki­mondott, megszabott áron felül még mibe fog kerül­ni. Külföldi ismerőseink csak csodálkoznak ezen, s a maguk posztján az ál­talam megismert közeli or­szágban a vendéglátás és kereskedelem dolgozói sem tudják mire vélni a magya­ros gavallériát. Állítsák meg a magas keresetű szülőket az isko­lai divat és drága ajándé­kok vásárlásában, szólja­nak közbe az illetékesek, mert az SZTK-n kívül sok­kal többet kell költenünk a gyógyulásunkra — címezik valakinek, valakiknek a feladatot az emberek. ön fizet külön pénzt — kérdezünk vissza ilyenkor, mire bólintás a válasz. Hát persze. Talán viseljem a különc bélyegét? Kínos megemlíteni egy általam nagyon tisztelt hi­vatás művelőiről, hogy a napokban rájuk is panasz­kodtak. Nehéz eldönteni, kit hibáztathatunk, ha egy­általán hibáztathatunk ezért. Pedig azt kérték tő­lünk, hogy menjünk oda az egyik belvárosi óvodába, s kérdezzük meg a vezetőt; miért engedi, hogy az ak­kor épp oknak tekinthető alkalomból gyerekenként 100 forint értékű ajándékot gyűjtenek az óvónőknek. Ahol három gyerek van — mondták a panaszkodók —, az már három piroshasút jelent. Igaz. Ha az intézmények vezetői közbelépnek, akkor talán változhat a helyzet. Csakhogy kérdés: Tudnak-e róla, s egyáltalán helyes-e, ha kollégáik minden lépését figyelik. No meg az sem biztos, hogy ki tudtak e tér­ni az anyukák kedvessége elől, ami éppúgy lehetett őszinte, mint számító. Amit magunk idéztünk elő. azon csak mi változtathatunk. Kovács T. István Ä íegjebb vöröskeresztesek TassuSf, begy segíthess! A Forte Fotókémiai Ipar vállalati Vöröskereszt-szerve­zete a múlt héten ünnepséget rendezett. A Vöröskereszt vi­lágnapján Debreczeni Sándor, a taggyűlés elnöke köszöntötte dr. Tóth Olga főorvosnőt, a vértranszfúziós állomás veze­tőjét, Paulicsek Imrénét, a járási és városi Vöröskereszt­szervezet titkárát. A Gábor József Általános Is­kola tanulód rövid műsorral köszöntötték a vállalat rend­szeres véradóit és a kedves vendégeket. Az ünnepi tag­gyűlés elnöki megnyitója a béke és anyaság gondolatá­nak jegyében hangzott el, hi­szen az anyák napját' is az ifjúsági Vöröskereszt kezde­ményezte 1925-ben. A Vöröskereszt világnapi jelszó: tanulj, hogy segíthess! bővebb értelmezését Takács lmréné, a gyári Vöröskereszt­szervezet elnöke fejtette ki be­számolójában, mely szerint a tanulás új ismeretek meg­szerzését jelenti, ehhez viszont erőnlét és jó egészség szük­séges. A vállalati szervezet új tagjaitól az elemi elsősegély- nyújtás során, később a meg­felelő munkahelyeken a spe­ciális elsősegélynyújtás alkal­mával is kérnek segítséget. Munkánk alapján a jelszót is változtathatjuk, taníts és ■ ta­níts tanítani, hogy sokakon segíthess — mondotta Takács lmréné, aki beszámolójában rámutatott; a vállalati szerve­zet tagjai tartalmas munkát végeznek, a véradás csak egy fontos része, de nem teljes egésze a vöröskeresztes mun­kának. Az aktivisták szerteágazó te­vékenysége kiterjedt az egész­ségvédelemre — ezen belül a dohányzás, az alkoholizmus el­leni küzdelemre, a gyógy­szerfogyasztás csökkentésére, a gyógyító tevékenységre — ezen belül főleg a térítésmen­tes véradásra —, valamint a hátrányos helyzetű emberek­kel és az öregekkel való fog­lalkozásra. A titkár kiemelte azt a je­lentős változást, hogy a tag­létszám 480-ról 550-re emel­kedett, de a mennyiségi növe­kedés mellett .fontos a szerve­zeti munka tartalmának, szín­vonalának emelése is. A vöröskeresztes véradók taglétszáma már 6 év óta a vállalatnál dolgozók 15%-át jelenti. A taggyűlésen Paulicsek lm­réné átadta a Vöröskereszt országos vezetősége kitüntető oklevelét, melyet Vácott a Forte' ezúttal másodszor ka­pott meg. A többszörös véradók kö­zött 51 kitüntetést osztottak ki. Közöttük az ötszörös vér­adók 200 forintos vásárlási utalványt a tízszeres és tizen­ötszörös, valamint hússzoros véradók a véradó kitüntetés bronz-, ezüst- és arany foko­zatát kapták meg Bagi And­rás a kiváló egészségnevelő munkájáért kapott elismerést. A véradómozgalomban fo­lyamatosan elért kiváló ered­ményt nyújtó szocialista bri­gádokat, így a Modul és Do­bi István szocialista brigádot oklevéllel jutalmazták. Bakóné Tóth Piroska Csak bélyegeztek Elfogyott minden kör Nem maradt utazási engsdélye A közelmúltban hosszabb utazásra szántam el magam, gondoltam kihasználom az 50 százalékos menetjegy váltás­ra jogosító nyugdíjas utazási igazolványt. Elindultam Vá- mosmikoláról'Debrecenbe. Az utazást autóbusszal kellett megkezdenem. Ekkor ért az első meglepetés. Szobon vo­natra váltottam jegyet, ott egy másik körbe bélyegeztek be, hiába mondtam, amit a buszon igazoltak, az érvényes a vonatra is, nem fogadták el. Ugyanis ezen a nyugdíjas utazási utalványon nyolc uta­zást engedélyeznek. Nyolc üres kör van rajta és azokban kell az utazást igazolni. No, gondoltam, ha így haladok, akkor a nyolc kör még Deb­recenig sem lesz elég. Visszafelé autóbuszon utaz­tam Nyékládházáig. A kalauz, anélkül, hogy kérdeztem vol­na, felhívta a figyelmemet; az általa beírt kör érvényes a vonatra is, nehogy másikat bélyegeztessek le. Igen ám, de a vasúti jegyváltásnál ezt nem fogadták el és egy másik kört bélyegeztek le. Így mire visszaértem a la­kásomra Vámosmikolára, egy utazási engedélyem sem ma­radt. Minden kört teleírtak és -bélyegeztek. Én úgy tudom, amit az autóbuszon igazolnak, az a vonatra is érvényes. Ez fordítva is így van. Koroknál Gábor A zene mindig vonzott Emlékezés Pikéthy Tiborra ­Néhány nappal ezelőtt ad­tunk hírt arról, hogy 74. évé­ben elhunyt Pohl Gyula kar­nagy és tanár. A közeledő Pi- kéthy-centenárium kapcsán még leírta és elküldte emlé­keit a család tagjainak. Ebből idézünk: Mint I. világháborús hadiár­va kerültem Vác városába 1922-ben, a Hadiárvák Váci Bőripari Szakiskolájába. A zene mindig vonzott. Már diákkoromban boldogan éne­keltem az iskolai énekkarban, majd iskolai tanulmányaim végeztével a fúvós hangszerek­kel való bánásmódot is elsajá­títottam, Trebusz Pál zeneaka­démiai tanár mellett, aki 1925- től — 1933-ban bekövetkezett haláláig — járt ki Vácra, az erplített iskola fúvószenekará­nak oktatása céljából. Nyilvános szereplés Szerencsémre az iskola ak­kori igazgatója, Gáli József maga is képzett muzsikus volt, kiválóan fesellózott, zongorán is játszott, és abszolút hallás­sal rendelkezett. Ilyen körül­mények között Gáli József ter­mészetesnek tartotta, hogy a reá bízott tanulóifjúságot —a lehetőségen belül — zenei ne­velésben részesítse. Így Jutot­tam én az egész életemre ki­ható feladatokhoz, amennyi­ben Gáli igazgató reám bízta a zenekari tagokkal való min­dennapi gyakorlást, a zenekari próbák vezetését és a nyilvá­nos szereplések alkalmával a betanult zeneművek vezény­lését'. .. Az évek múlásával ráesz­méltem, mennyire hiányosak zenei ismereteim, ezért szüksé­gesnek éreztem, hogy végre megvalósítsam régi dédelgetett álmomat: megtanuljak zongo­rázni. Tilkos gyakorlás ... Münchenben élő nagybá­tyám anyagi támogatásával si­került zongorát vásárolni. Ek­kor jelentkeztem Pikéthy ta­nár úrnál, aki szívesen elfoga­dott tanítványának és a zongo­raleckék mellett az összhang­zattan rejtelmeibe is beveze­tett. Mindig nagy élmény volt számomra, ha Pikéthy mester orgona játékát hallgathattam, ö maga is, érthetően, annyira rajongott az orgonáért — amint szokták mondani: a hangsze­rek királynőjéért —, hogy egy ízben, beszélgetés közben ki­jelentette: — Ha meghalok, temessenek az orgonám alá! Pikéthy mester iskolai mun­kásságomat később is figye­lemmel kísérte. 1933-tól — mi­dőn jóságos Trebusz tanárunk váratlanul elhunyt — alaposan a saját lábamra kellett állni, az akkor már 40 tagú zene­karral való foglalkozásban, bár ekkor még Gáli József néhány évig mellettem állt, hogy az A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM 1983. MÁJUS 15., VASÁRNAP A sejsei bányószlsolónión V\ Fejük fölött a sziklás hegyoldal Nehezen bukkan ki a hajla­tok mögül a lakótelep. Az út két oldalán épített egyforma házakat csak a hozzájuk tol­dott. kertekben összeeszkábált melléképületek alapján lehet megkülönböztetni. Az itt élő negyvennyolc családnak mint­ha nyoma veszett volna. Üres az út, csak a buszmegálló környékén várakoznak néhá- nyan. Fenn a hegyen A földszintes sorházakat a DCM szolgálati lakásként utal­ja ki dolgozóinak. A lakás kö­ti az embereket, a bánya is és a Cement- és Mészmű is bíz­vást számíthat az itt élők munkájára. Csupán három család lakik a telepen, akik hűtlenek lettek régi munka­helyükhöz és így jóhiszemű, jogcím nélküli lakáshaszná- lók'ká váltak. Gerencsér lmréné, a telep gondnoka éppen háztáji gaz­daságának gondjaival van el­foglalva. Az állatorvost várja, a malacolj, a nyulak, a ba- romfik között akadt valami rendezni való. — Mi nagyon szeretünk itt élni. Azt hiszem, a telep lakói közül senki nem költözne be a városba. A körülményeink jók, a víz, villany be van ve­zetve, igazán nem panaszkod­hatunk. Nagy könnyebbséget jelent, hogy minden családnak módja van állatot tartani. Kö­rülbelül biztosítani tudjuk az évi hússzükségletünket. Meg aztán csend van, nyugalom, a gyerekeknek nagy öröm, hogy szabad idejűkben á hegyeket járhatják, csavaroghatnak a környéken. — Hová járnak iskolába? — Húsz perc alatt bent van­nak Deákváron. De akinek óvodás korú a gyereke, az vi­ilyen ifjúsági zenekaroknál — melyeknek tagjai minden elő­ző zenei képzés nélkül kerül­tek hozzánk — a hangszerelést is a karmesternek kellett el­látnia, és szinte az egyes kis muzsikusok tudásához szabni a játszandó szólamot. Szerencsére már Trebusz tanár úr idejében, titokban gyakoroltam a hangszerelést. Természetesen Pikéthy mester is bármikor mellettem állt, de ő is inkább a szimfonikus hangszerelésben volt járatos. Kitüntető barátság Ily módon Pikéthy tanár úr idővel valósággal házi szer­zőnkké vált. Egy-egy fonto­sabb, kiemelkedőbb iskolai előadás, ünnepély alkalmából szükségünk volt az alkalomhoz illő szép kompozícióra. Külö­nösen emlékezetes esemény volt az iskola zászlóavató ün­nepsége, 1937. június 27-én. Erre az alkalomra Pikéthy mester, Andor Károly versére szép és hatásos himnuszt kom­ponált. Valahányszor csak elő­adtuk ezt a művet, a váci kö­zönség mindig nagy tetszéssel és elismeréssel fogadta. Gyümölcsöző együttműködé­sünk eredményeként az évek során Pikéthy mester atyai ba­rátságába fogadott és ez a ki­tüntető barátság a mester éle­te végéig tartott Közreadta: Székhelyhidi Ferenc szí magával Vácra a kicsit az üzemi, vagy tanácsi óvodába. Némi csalódással — Milyen lehetőségük van a kulturálódási, szórakozási igényeik kielégítésére? — Aki akar, könnyen be­juthat a városba. A fiatalok el is mennek néha, de a gye­rekeket később már nem le­het magukra hagyni. Így az­tán marad a tévé, a rádió. Ebből a szempontból is az isko­lások vannak a legjobb hely­zetben. Az ő számukra hozták létre a gyermekkönyvtárat, ahol minden kedden és pénte­ken összegyűlhetnek. Zsolti, aki eddig is élénk ér­deklődéssel figyelte beszélge­tésünket, máris sorolja a prog­ramokat: játszhatnak tv-focit. pingpongoznak, van diavetítés és kirándulás. Persze, köny­veket is lehet kölcsönözni, de úgy látszik, nem ez a legvon­zóbb tulajdonsága a könyv­tárnak. — Igyekszünk a lehetősé­gekhez képest javítani a kö­rülményeinken — folytatja Gerencsérné. — Magunk építettünk jár­dát, a vállalat biztosította hoz­zá az alapanyagot. Most, a legutóbbi lakógyűlésen arról beszéltünk, hogy egy játszó­teret és egy sportpályát kéne kialakítani. ■ Ha a szükséges anyagokat a vállalat beszerzi, szívesen elvégezzük a terep- rendezést és a hinták, mászó- kák felállítását. Megérkezett az állatorvos. Az asszony sietve elköszön és elsiet a disznóólak felé. Mi­közben a település egyetlen közintézménye, a gyermek- könyvtár felé tartunk, robba­nás rázza meg a környéket. A fejünk fölött, a félig lebontott hegyből szakítottak ki újabb darabot a bányászok, hogy mészkővel táplálhassák a ce­mentgyárat. A hatalmas por­felhőt a hegy túlsó oldala fe­lé sodorja a kedvező széljá­rás. Az épületek karbantartásá­ról a vállalat gondoskodik. Néhány házon friss csatorná­zás nyomait fedezni fel, más­hol a tetőt javították ki. Van azért olyan lakás is, amely már évek óta lakhatatlan. A település legmagasabb pontján fekvő épület bejárata fölött hatalmas vörös betűk­kel hirdeti a felirat: Gyer­mekkönyvtár. Ide belépve azonban, némi csalódást ér­zünk. A huzat szabadon csap­kodja a kilincstelen W. C.-aj- tót, a meglehetősen elhanya­golt folyosókon fecskék röp­ködnek. Tóth Vilmos, nyug­díjas tanár csak komoly erő­feszítések árán érheti el eb­ben a közel sem kulturált kör­nyezetben, hogy fejlődjön a gyerekek esztétikai érzéke, környezetük iránti igényessé­ge. Vámosmikola közös taná­csának nemrég megtartott ülésén elsőként a szobi rend­őrőrs parancsnoka adott tá­jékoztatást a közrend és köz- biztonság helyzetéről. Megál­lapította, hogy a közlekedési fegyelem és a közbiztonság, más községekhez viszonyítva jónak mondható a körzetben. De mindent megtesznek, hogy a következő évben még jobb eredményekről számolhassa­nak be. Szabó Lajos tanácstitkár A villanyhálózaton csivitelő fecskék vidám hangjától kí­sérve körülnézünk az elhanya­golt épületben. A hosszú fo­lyosóról jobbra szobák nyíl­nak, mellékhelyiségeknek nyo­ma sincs. Néhány ajtón lakat, a töredezett üvegen belesve látjuk: a szoba lakatlan. Néhány család azonban mégis hosszú évek óta itt él. Erdősi Jánosék egyetlen he­lyiségében az edényekkel rakott tűzhelytől az olajkály­hán száradó fehérneműig min­den megtalálható, ami négy ember mindennapi életéhez szükséges. Várakozók — Valamikor én is a DCM-' nél dolgoztam, akkor kaptuk ezt a szobát átmeneti időre, amíg a telepen meg nem ürül egy lakás. Várakozás közben azonban munkahelyet változ­tattam, így nem lettünk igény- jogosultak a sokkal jobb szín­vonalú szolgálati lakásra. — Két gyermekkel miért nem adott be lakásigénylést a váci tanácsnál? — Nem fogadják el az igénylésemet, mert ide nem lehet állandóra bejelentkezni, csak ideiglenesen. A tanácsi lakásigényéhez pedig állan­dó lakhellyel kell rendelkez­ni. — Mégis, milyen lehetőséget lát a megoldásra? — Előbb-utóbb vagy le­bontják ezt az épületet, vagy átalakítják munkásszállónak. Akkor pedig valamilyen mó­don csak gondoskodnak majd az elhelyezésünkről. Vannak itt még mások is, akik külső segítségre várnak. A tanácsi lakásra, társadalmi segítségre várva még arra sem futja energiájukból, hogy — mint az itteni lakók álta­lában — némi kertészkedés­sel, állattartással járuljanak hozzá saját anyagi helyzetük javulásához. A nyomasztó épület fülledt szobáiban lakó kisgyermekes családok sorsán nehéz lesz változtatni, ha ők maguk sem sietnek tenni va­lamit. Pedig a kolónián élők álta­lában igyekvő emberek. Szá­mon tartják, ki hogyan iut előre, figyelik egymás gond­jait is. Nemrégiben arról esett szó, hogyan lehetne munkára bírni azt az iszákos lakótár­sat, aki beteg felesége és há­rom gyermeke mellett kizáró­lag a szociális segélyre és a családi pótlékra támaszkodva tartja el a családot. A sejceiek jól tudják: az it­teni — ugyan robbanásokkal tarkított — csend és nyuga­lom ára az, hogy a közösség gondjait maguknak kell meg­oldaniuk. Ebben a zárt világ­ban szükség, van az összefo­gásra, - egymás segítésére. Márvány! Ágnes többek között kiemelten be­szélt az orvosi rendelők kor­szerűsítéséről, felszerelésük bővítéséről. A vámosmikolai rendelő már különböző mű­szerekkel rendelkezik. Meg­említette, hogy Vámosmiko"- lán vágóhíd és hüsbolt léte­sült, melyet a környező tée­szek látnak el alapanyaggal. Nyitását még ebben a hó­napban tervezik. . ISSN C133—2759 (Váci Hír­Vámosmikola \ Húsbolt és vágóhíd

Next

/
Thumbnails
Contents