Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-13 / 112. szám

Szerződés szerint X Export a háztájiból A fóti Vörömarty Termelő­szövetkezet háztáji főágazata az első negyedévben időará­nyosan teljesítette ez évi ter­vét. A korábban megkötött szerződéseket a termelők ed­dig pontosan betartották. így hízómarhából huszonnyolc, sertésből pedig ezerhatszázöt- Ven darabot szállítottak. Vá- gónyúlból 11 ezret exportál­tak Olaszországba. Bárányból március végéig több mint szá­zat szállítottak Itáliába. A Szovjetuniónak először adott el hízott sertést a szövetkezet. Az első negyedév végéig ösz- szesen hetven darabot szállí­tottak, amelyet szintén a kis­termelőktől vásároltak fel. Új szolgáltatás Parcella, gumó Több burgonya Több év óta gondot okozott a kosdi, a rádi és a penci téesztagoknak, hogy a házi­kertjeik kevésnek bizonyultak a szükséges burgonya, zöld­ség és más konyhakerti növé­nyek termelésére. Ebben az évben a fóti Vörösmarty Ter­melőszövetkezet vezetősége úgy segített, hogy a települé­sek közelében száz-kétszáz négyszögöles parcellákat osz­tott ki. Ezt a szolgáltatást községenként mintegy hetven­nyolcvan téesztag vette igény­be. Ezen túl a kosdi kerület több mint nyolcvan mázsa ve­tőburgonyával is segítette a háztáji termelőket Mozi Madách Filmszínház (a mű­velődési központ nagytermé­ben): május 11-én 15 és 19 órakor a kétrészes Ben Húr című látványos amerikai fil­met vetítik. — Május 13-án 15 órakor, 17.Í5-kor és 19.30- kor a Talpig olajban című színes, szinkronizált francia filmvígjátékot játsszák. VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 112. SZÁM 1983. MÁJUS 13., PÉNTEK A vándorzászló kötelez... Vácrátóton szalont nyitottak Híresek a transzformátorok A Dunakanyar Szolgáltató és Vegyesipari Szövetkezet munkája sem mentes a gon­doktól. Bányavári Péterné el­nöknő szavai szerint a múlt évben is, az idén is átgondolt, tervszerű munkával tudták és tudják elérni a kitűzött célo­kat. A boríték súlya A szövetkezet feladatai — miután vegyesipari szolgálta­tó szövetkezetei irányítanak a Vak Bottyán téri székházból — szerteágazóak és sokrétűek voltak. Elsőrendű feladatként kezelik a lakossági szolgálta­tás területén elért eredmé­nyek megtartását, s azok to­vábbfejlesztését Sződligeti készárutermelő részlegüknél — az állami nagyipar által gazdaságosan nem gyártható egyedi és kis sorozatú (orszá­gos hírű) speciális transzfor­mátorok, fojtók, áramváltók és az új berendezések gyártá­sát folytatják, tőkés import­anyagok felhasználása nélkül. Bányavári Péterné örömmel említette, hogy a közelmúlt­ban átvehették az OKISZ- vándorzászlót. Azzal is tisz­tában vannak a szövetkezeti tagok és dolgozók, hogy ez a magas szintű elismerés még nagyobb kötelezettséget ró a szövetkezetre. Tavaly 76 milliós termelési értéket teljesítettek és ezt — VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Póton, zárt kertben eladó 400 négyszögöl szántó vagy díjtalanul használatba adó. Ér­deklődni: Elek István, Főt. Attila u. 1 2151. Hi-Fi'szerelés eladó. Érdeklődés! Vác, 12- 312-es telefonszámon. Csörög. Szabadság u. 13. szám alatti 2 szo­bás családi ház, be­költözhetően eladó. A vételárba beszámí­tunk 1 szobás, tanácsi lakást és Jó állapot­ban levő személygép­kocsit. — Érdeklődni: Vác. Sztáron Sándor utca 16., vagy 17 óra után: 11-209-es tele­foniamon Tehermentes, 2 szo­bás, azonnal beköl­tözhető öröklakás (Kertész utca 11-ben) készpénzért eladó. — Érdeklődés: Vác Dam­janich tér 7. IV. 3., este: 10-729-es telefon­számom _______________ Nu triaóllomány sür­gősen eladó. Érdek­lődni lehet (egész nap): Vác, Damja­nich tér 17___________ Eg y szoba Összkom­fort. bútorozva, al­bérletbe kiadó. Meg­tekinthető szombaton és vasárnap 14-ig: Sződllget, Dunai-fasor 70 sr. _______________ Pü ilyukasztás fájda­lommentesen, minden hétfőn és szerdán 16.30-tól 19 óráig: Vác. Att.1i» utca 2/a szám. Jó állapotban levő. 350 köbcentiméteres, ol­dalkocsis Jáwa mo­torkerék nár eladó. — Vetés utca 4. A Pest megyei Levél­tár Váci Főosztálya felvesz 1983 augusz­tusától egyetemet vagy főiskolát végzett tör­ténelem szakos, vala­mint a történelem iránt érdeklődő érett­ségizett férfi dolgo­zót. Jelentkezés: Vác, Géza király tér 10. — Telefon: 10-147. Értesítjük kedves megrendelőinket, hogy a fűtőolaj házhoz szállítási felvevőhelyünket Vác. Juhász Gy, u 2. szám alól Vác, Lőwy S. u. 16. szám alá HELYEZTÜK AT. Bejárat a Sztáron Sándor utcáról az MHSZ- épület melletti kapun. Fűtőolajigény beielenté^e személyesen a fenti címen naponta. szombat és vasárnap kivételével reggel 8-tól 15 óráig. Telefonszám változatlan: 11-000. Szíves megrendeléseiket továbbra is várjuk. A Vác városi Tanács V. B. Egyesített Szo­ciális Intézmény. (Vác, Burgundia utca 9—11.) felvételre keres kony­hai dolgozót és KÁ- LÄSZ végzettséggel gazdasági vezetőt. 2 személyes gyermek- szoba-bútor eladó. — Megtekinthető min­dennap délután 4 órá­tól. Cím: Králik, Vác- Deákvár, Viola utca 13. S2. __________ A S zőnyi Tibor Kór­ház és Intézményei felvételre keres ka­zánfűtőket. azonnali belépéssel. Illetmény megegyezés szerint Jelentkezni lehet sze* mélyesen vagy telefo­non a kórház műszaki osztályán. ____________ Ki lencéves Zsiguli, valamint 125 literes hűtő eladó. Vác. Pálf- fy utca 21/b. sz. Eladó: vadonatúj ro­mán 65-ös teleajtó tokkal, Lipovniczky festmény, 18 szemé­lyes, azsúros damaszt- abrosz, Vác, Hámán Kató utca 5. sz,______ Ol asz típusú (össze­csukható) sportkocsit keresek. Ajánlatokat: 13-444-es telefonszám­ra kérek______________ Ha rmincötezer forint készpénz + ezer forint havi törlesztésre szo­ba. konyhás lakást keresek, kis telekkel, megvételre. Rád, Ady Endre u. 9. miután a létszámuk nem emelkedett — hatékony mun­kával érték el. A nyereség fo­kozása lehetővé tette, hogy béralapjuk a múlt évben 8,7 százalékkal növekedjék. A lakossági szolgáltatás ér­téke 15 millió forint volt. Az ún. hagyományos szolgáltatá­sokkal — női-férfi fod­rászat, kozmetika, fényké­pészet, női-férfi szabóság, cipőjavítás, kárpitozás, szem­felszedés, gáz- és tüzelőolaj­szállítás — foglalkoznak. Na­ponta kapcsolatban vannak a lakosság széles rétegével, (gy nem közömbös munkájuk mi­nősége. A szociálpolitika Csak úgy tudtak lépést tar­tani a növekvő igényekkel, ha bővítik a szolgáltató hálózatot. Tavaly 15 új részleggel jelent­keztek. Ezek közül az egyik legjelentősebb beruházás a Vácrá tóton felépített és be­rendezett női fodrász- és koz­metikaszalon volt. A többi, Vác városi és járásbeli újon­nan nyitott részleg — egy Dunakeszin létesített szalon kivételével — a főleg a szak­emberek családi házában tör­tént kialakítással jött létre. Az elnökasszony arról Is örömmel beszélt, hogy a szö­vetkezet 120 szolgáltató egy­sége mind nyereséges. Ennek oka az is, hogy négy nagyobb üzletük kivételével már min­denütt áttértek az önelszámo­ló, gebines formára. A Sződ- ligeten készült termékek iránt mind nagyobb érdeklő­dés mutatkozik, ezért az egye­di termékek skáláját állan­dóan bővítik. Az új évből eltelt négy hó­nap gazdasági mutatói azt igazolják, hogy jól sáfárkod­nak 1983-ban is. Segíti ezt a szocialista brigádok jó mun­kája. A brigádtagok példát mutatnak a termelő-szolgál­tató munkában és élen járnak a társadalmi, önként vállalt tevékenységben is. Sokat se­gítettek a szövetkezet üdülő­jének építésénél, az óvodák, iskolák patronálásánál. Három évtized A Dunakanyar Szolgáltató és Vegyesipari Szövetkezet ki­lenc dolgozója kapott legutóbb kitüntetést munkája elismeré­séül. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a lakosság, de az irányító párt-, tanácsi és szö­vetkezeti vezetők is figyelem­mel kísérik majd három év­tizedes, sok szép sikert és el­ismerést megért munkájukat. Papp Rezső így kerül földbe a mag Modern, Cyclon típusú vetőgépet alkalmaznak a sződl Virágzó Mgtsz tábláin. Hancsovszki János felvétel» Anyakönyvi hírek Vácott születtek: Hegedűs Károly és Kvanta Vera lánya Réka, Loksa Fe­renc és Tóth Ildikó fia Dávid, Zoltai Mihály és Zöld Ágnes fia Péter, Bezeczki Róbert és Gyatyel Mária lánya Erika, Villányi Péter és Maczák Ibo­lya fia Gergely, Davcsó Ká­roly és Balázs Mária fia Ta­más, Jakus András és Pintér Edit lánya Edit, Kékesi Sán­dor és Szikszai Ibolya fia Norbert, Major László és Nagy Zsuzsanna fia Koppány, Szen- i te János és Szegner Erzsébet I lánya Dorottya, Torma István A harmadik tétel Vásárlók és üzlet érdeke Egyéves kisfiú mellé pótmamát keresünk szeptembertől, havi 6-8 alkalommal. Cfm (le­vélben Is): Vác. Er­dős Bernát utca 10. 11. 10. ___________ Sz oba, konyhás. kam­rás lakást vennék. Érdeklődést Vác. Ernst ThSlmann tér 22. — (Jőszej János). Hibákról írtam a tegnapi számunkban, miközben újab­bat követtem el. Az Ernst Thälmann téri ABC-áruház ugyanis nem a hét nagyobb, hanem a kisebb részében, pontosabban egyetlen napon, hétfőn tart este 6-ig nyitva. A többi napokon este 7-ig, szom­baton pedig délután 2 óráig. Az Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat vezetőinek di­cséretére legyen mondva, nem a hiba számonkérése volt az első dolguk, hanem azt kér­dezték: melyik is az az ABC-áruház, amiről írok, mert Deákváron kettő is mű­ködik. Laczkó Tiborral, a vállalat hálózatirányítási osztályveze­tőjével ez a beszélgetés adott alkalmat arra is, hogy átte­kintsük a nagyobb üzletekben már február 14. óta bevezetett változásokat. Érdemes leírni, melyik mi­kortól tart nyitva, mert más is járhat úgy. mint én. A Thälmann téri változásról tá­jékoztató táblán ugyanis egy más alá írták a számokat, s az okozta a tévedést, hogy nem vettem észre a keddtől péntekig jelző zárójelet. Deákvár második ABC-áru- háza a Radnóti úti hétfőn 9- től este fél hétig, keddtől pén­tekig reggel 6-tól fél hétig, szombaton 7-től 12-ig tart nyitva. A Széchenyi utcai 10-es népbolt iránt támasztott igé­nyeket úgy próbálja kielégíte­ni a vállalat, hogy hétfőn reg­gel 6-tól délután 4-ig, más napokon este 7-ig, szombaton délután egy óráig tartanak nyitva. Azért, hogy a belvá­rosban később is lehessen vá­sárolni, a Széchenyi utcai ön- kiszolgálót hétfőtől péntekié este 7 óráig tartják nvitva fgy sikerül összeegyeztetni a lakosság és a vállalat dolgo­zóinak érdekeit, biztosítani a pihenési időt. — Bevált ez a nyitva tartási rendszer? — Ogy véljük igen — vá­laszolta az osztályvezető. K. T. L és Magyar Anna fia István, Barborák Sámuel és Jancsók Erzsébet fia Gábor, Kovács Attila és Mile Eszter fia Ákos, Márik István és Kiss Teréz fia István, Medvik Já­nos és Mészáros Terézia fia Tamás. Molnár János és Bak- sza Julianna fia Roland, Sza­bó László és Benke Éva fia Gergely, Agócs Sándor és Áb­rahám Piroska lánya Viktória, Drajkó Vilmos és Mravik Ju­lianna lánya Edina, Sinkó Zol­tán és Vincze Irén fia Zoltán, Szedlár Mihály és Drexler Judit lánya Kataljn, Antal László és Bállá Erzsébet fia Zsolt, Bazsalya Gyula és Bu- gár Zsuzsanna fia Kornél, Kurucz Mihály és Nagy Ilona fia Mihály. Vácott hunyt el: Horváth Katalin, Vác, Vak Bottyán tér, Kapás Julianna, Vác, Mártírok útja 24, Zemp­léni Pál, Vác, Mátyás u. 5. Kerekes Sándorné Molnár Margit, Vác, Lenin u. 15., Gergye Lászlóné Zsalezsák Julianna, Szob, Széchenyi sé­tány, 4. Gyarmati József, Vác, Széchenyi u. 30., Túri Ferenc- né Kurali Irén, Vác, Attila u. 12., Juhász Istvánné Hanák Helén, Vác, Korvin O. u. 2., Vincze Jenő, Vác, Beloiannisz u. 49., Birkás Jánosné Szlon- kai Mária, Vác, Beniczki u. 10., Kovács Kálmán, Vác, Tölgyta u. 3., Gyenes Gyulá- né Terhe Jolán, Vámosmiko- la, Kossuth u. 10., Márkus Sándorné Nagy Mária, Fót, Tessedik u. 2., Pintér László, örbottyán, Rákóczi u. 214., Madár Kálmánná, Rapárszki Aranka, Vác, Ág u. 14., Bur- csek Károly, Vác, Dózsa Gy. u. 90., Lajos Istvánné Szlobo- da Katalin, Nagybörzsöny, Völgy u. 4„ Sipos György, Dunakeszi, Attila u. 23., Gre- gus Mihályné, Fót, József A. 13., Kocsándi Érnőné Sándor Ilona, Fót, Szabadság u. 10. tette. Ez 605 ezer forint több­leteredményt hozott a válla­latnak. Finomliszt-kihozataluk a 38,5 százalékos előirányzat helyett 43,0 százalékra alakult. Az üzemzavarból adódó ter­méskiesésüket szabad szomba­tokon és a heti pihenőnapon túlóramentesen behozták. Kedvező az energiafelhasz­nálási mutatójuk is: az előírt nappali 200 kW és a csúcside- ji 170 kW energianormával szemben átlagosan 160 kW-ot használtak fel. Eredményes volt az üzemi újítóinozgalom, s a malom dolgozói 758 társa­dalmi munkaórával segítették a várospolitikai célok megva­lósítását Az őrlőüzem magas szintű elismerésén túl a tmk Löwy Sándor brigádja arany fokozatot, a körzeti Dunaka­nyar brigád ezüst fokozatot és a raktári dolgozók brigádja bronzfokozatot ért el. Az eredmények eléréséért a helyi vezetőséget is dicséret il­leti. Kiváló munkáért kitünte­tést kapott a nyugdíjazása al­kalmából Tábori Tiborné kör­zeti üzemvezető a mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisz­tertől. Vállalati kiváló dolgozó lett Sági József vezető molnár (aki SZOT elismerő oklevelet is kapott), Vörösmarty Mihály almolnár és Lukács Mihályné lezsákoló. Az új körzeti üzemvezető: Pribeli László agrármér­nök, helyettese: Szántó Pál. Az üzemhez tartozik a váci, a gödöllői és a szentendrei járás. Munkájukat az is jellemzi, hogy — bár 20 ezer tonna volt a váci malom forgalma — mostani elszámoltatásuk is hiánymentes volt. Júliustól fogadják az új ga­bonát, erre időben felkészül­nek. Megkezdődött a raktárak takarítása, fertőtlenítése. Ki­javítják a gabonatovábbító gépek, szalagok hibáit. Körze­tük mintegy 150 kilométer át­mérőjű. Másfélszáz fős mol­nárkollektíva egybehangolt, jó munkája segíti elő, hogy évről évre biztosítva legyen Észak- Pest megye lakosságának ke­nyérrel. liszttel, sütőipari ter­mékekkel való ellátása. P. R. Ügyelet Május 14-én és 15-én a alábbi állatorvosok tartana ügyeletet. Északi rész: dr. Ha lász Ferenc. Vámosmikola 1! Déli rész: dr. Jakab Lászk Sződliget, Bem u. Az ügyele ic>jo szombat reggel 8 órátd hétfő reggel 8 óráig tart. , ISSN 01J3—27S> (Váci Hírlap- • Májas« 16-tól 39-ig vcrsenyvásár-akció a Naszály Áruházban Árengedmények, naponta új meglepetéssel. 20-30%-os árengedményt adunk különböző bútorok, műszaki áruk, vegyes iparcikkek vásárlása esetén. gyermeknupra A versenyvásár idején újra BAV-felvásárlás az áruház emeletén. A használt cikkekért kapott pénzért áruházunkban hasznos árukat vásárolhat. Az idei május elsejei me­netben csendben és szerényen vonultak fel a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat helyi dolgozói. Ez nem volt indo­kolt, mert tavalyi eredményei alap­ján a Szilassy utcai ma­lomüzem elnyerte a vál­lalat kiváló üzeme címet, az őrlőüzemi brigád pedig vállalat kiváló brigádja lett. Boros András nagyvállalati igazgató tájékoztatása szerint a váci malomüzem megérde­melte az elsők közé sorolását. Tavalyi gabonafelvásárlási tervét 102,4 százalékra, őrlési tervét 103,5 százalékra teljesí­Kiváló molnárok Első at őrlőüzem brigádja

Next

/
Thumbnails
Contents