Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-11 / 110. szám

Ékszíjak Október óta kempingcikkek helyett főleg ékszíjakat készí­tenek a Taurus üllői rész­legének dolgozói. A termékvál­tás nekik is hasznot ígér, de örülnek a mezőgazdaságban dolgozó gépészeti szakemberek is, mert háromféle terméket kaphatnak — a kereskedelem közvetítésével — Üllőről. Tren- csényi Lászióné géppel vág­ja szét a mezőgazdasági gé­pekhez szükséges ékszíjakat. Kevés a szakképzett dolgozó Néha hullámzó a termelés Vasbeton tűzfal magasodik A TRANSZVILL úri üze­mében ma, valamivel több mint 10 évi működés után majdnem tízszeres létszám dolgozik, mint alapításkor. Közel nyolcvanan vannak. Többségük helybeli, de néhá- nyan a szomszéd községek­ből járnak át dolgozni, a meós például Budapesten la­kik, igaz, ő a törzsgyárnak tartozik elszámolással. Integrált áramkörök A hatvanhat produktív dol­gozó közül 38 a betanított nő, összességében pedig negyven- ketten képviselik a gyengébb nemet. Kilenc a szakmunkások száma, tehát meglepően rossz az arány a betanítottakhoz képest. A munkáslétszám összetétele megkívánta, hogy minél na­gyobb darabszámú és minél kisebb terjedelmű készüléke­ket gyártsanak, egyrészt a szakértelem hiánya, másrészt a helyszűke miatt. Mert a termelés például csupán két épületre korlátozódik, a sze­reidére és a lakatos műhely­re. A felsoroltak ellenére, mint Köbli Antal telepvezető mondta ottjártunkkor, a ki­lenc szakmunkással meg tud­nak élni. Közülük kerülnek ki a csoportvezetők, s ők vég­zik a kényesebb, illetve a szaktudást igénylő művelete­ket, mint például az integrált áramkörök bekötését. Lépésről lépésre Javul a helyi közlekedés A monori Móricz Zsigmond utcában a járókelők százai, a vasútállomáshoz igyekvő in­gázók figyelik érdeklődve egy ideje az utat szélesítő munká­sok és gépek igyekezetét. A környékbeliek tudni vélik, hogy a helyi buszjárat útvona­lának régóta várt kibővítését előzi meg mindez. — Kikerül tehát a helyi buszjárat végre a békási rész­re, a Kifut István és a Katona József utcán át? — kérdeztük Mészáros Attilát, a nagyközsé­gi tanács műszaiki csoportjá­nak vezetőjét. — Igen — de nem holnap. Az útkeretünket most arra költjük, hogy kiszélesítjük az érintett útszakaszokat, s rá­kerüljön az első szerkezeti ré­teg az útra. Az első ütem mintegy 4 és fél millióba kerül majd, de a buszforgalmat még nem bírja el. Ahhoz, hogy az autóbuszjárat erre is kerülhes­sen, szükség lesz még az úgy­nevezett kopó réteg elkészíté­sére, ami ugyancsak legalább négymillióba kerül, s azt sa­ját erőből megvalósítani egye­lőre nem tudjuk. Legalább nyolc új megálló létesítése is indokolt lesz, s egy-egy száz­ezer forintot emészt fel. Egy évtizede gond már a buszjá­rat bekapcsolása a nagyközség e részébe. Megtettük a kezdő lépéseket, a későbbiekben me­gyei segítségre lesz szüksé­günk a befejezéshez, hogy másfél-két esztendő múlva az ottani lakosok közlekedése is könnyebbé váljék. A pálya széléről Eredményekről és gólokról A járási I. osztályú labdarú­gó-bajnokság eredményei: Gyömrő—Abony 1-0, Monor— Dánszentmiklós 5-1, Péteri— Vasad 5-0, Kecskéscsárda— Maglód 2-4, Ecser—Nyáregy­háza 0-1, Törtei—Kocsér 3-0, Ceglédbercel—Mende 4-3. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Gyömrő 2. Monor 3. Abony 4. Ceglédb. 5. Maglód 6. Dánszentm. 7. Törtei 8. Mende 9. Kocsér 10. Péteri 11. Ecser 12. Nyáregyháza 22 13. Vasad** 21 22 18 22 17 22 13 22 13 22 11 22 11 22 9 22 9 21 7 22 7 22 7 7 2 1 59- 17 39 2 74- 27 37 4 80- 2G 31 6 53- 33 29 6 49- 27 27 9 48- 38 24 8 49- 37 23 9 53- 43 22 4 10 30- 37 18 3 12 36- 42 17 3 12 41- 43 17 3 12 30- 59 17 1 18 18- 91 1 14. Kecskéscs. 22 ------ 22 19-119 — {M egjegyzés: egyenlő pontszám esetén az ifjúsági csapatok jobb helyezése dönti el a sorrendet. **== négy büntetőpont levonva.) ★ Ifjúsági eredmények: Gyöm­rő—Abony 2-1. A rangadón Kormány S. két góljával meg­érdemelten győztek a gyöm­rőiek. Monor—Dánszentmiklós 5-0, Ecser—Nyáregyháza 2-1, Törtei—Kocsér 3-0, Ceglédber­cel—Mende 1-0. ­AZ ÉLMEZŐNY ÁLLÁSA: X. Maglód 20 17 2 1 93-15 36 2. Gyömrő 21 13 6 2 44-19 32 3. Abony 19 15 1 3 65-19 31 4. Péteri 21 13 4 4 47-21 30 5. Monor 20 11 3 6 50-29 25 ★ Serdülők; Ceglédi VSE—Mo­nor 8-0, Gyömrő—Üllő 1-8, Dánszentmiklós—Abony 2-3, Pilis—Albertirsa 1-5. ★ A bajnoki címért verseny­ben levő gyömrői és monori csapat játékát fokozott figye­lem kísérte a fordulóban. Két­ségtelenül, a gyömrőiek voltak nehezebb helyzetben, hiszen a harmadik helyezett abonyiak- kal játszottak. Azok a szurko­lók, akik ezt a mérkőzést vá­lasztották, nem bánták meg. Végig izgalmas találkozót lát­hattak. Az Abony méltó ellen­fele volt a bajnoki cím váro­mányosának, most sajnálhat­ják csak igazán a korábban el­kótyavetyélt pontokat. A gyömrőiek is megmutat­ták, hogy tétmérkőzésen is ké­pesek a feladathoz felnőni, egész héten készültek a meccs­re, s az eredmény nem is ma­radt el. Ezzel a győzelemmel ismét közelebb kerültek a hőn áhított célhoz, a bajnokság megnyeréséhez. Természetesen, a hátralévő négy fordulóban még pontokat kell szerezniük, amire megvan a reális esé­lyük. Monoron hetven percig a leve­gőben lógott a meglepetés. Egy góllal vezettek a vendégek, s csak ezután fordítottak a ha­zaiak. Nem játszottak jól a monoriak, úgy látszikj a múlt­kori vereség Mendétol megvi­selte idegeiket... •k A megyei I. osztályban: Ve- csés—Főt 3-2, Iklad—Sülysáp 3-2. A vecsésiek ezzel a győ­zelemmel nagy lépést tettek a bennmaradás felé, a Sülysáp viszont egyre nehezebb hely­zetbe kerül. A megyei II. osztályban: Pi­lis—Aszód 2-1, Üllő—Üj hár­tyán 3-2. Az üllőiek sorsolása igen nehéz, a hátralévő fordu­lókban még további pontokat kell szerezniük, ha ősszel is ebben a bajnokságban akar­nak szerepelni. G. J. Gyömrői ku!turóKs napok A gyömrői kulturális napok keretében népművészeti prog­ramokat kínál a művelődési ház május 14-től 21-ig. Szom­baton, 14-én 18 órától tánc­ház lesz, majd a néptánccso­port bálja. Vasárnap kiállítás nyílik népművészeti gyűjte­ményekből, mely 21-ig napon­ta 14-től 18 óráig tekinthető meg. 16-án, hétfőn, 18 óra 30 perckor dr. Halász Péter tart elődást A modern ember és a néprajz címmel, az esten köz­reműködik Király Györgyi népdalénekes. Példás rend Ottjártunk napján nyugodt, tempos munka folyt. Beszél­getések közben kiderült, hogy negyedév vegén, hónap végen azért nem mindig ilyen nyu­godt a kép. Ugyanis a TRANSZVILL sem kivétel: főleg kereskedelmi alkatrész- hiánnyal küszködnek, aminek következménye inkább hónap végén negyedév elején csa­pódik le. Es bizony, ilyenkor már kellenek a túlórák, cél­feladatok a terv teljesítésé­hez ... Az udvar, a műhelycsarno­kok, az öltöző- és zuhanyzó- helyiségek tisztasága nemcsak gondos vezetésről vall, de az ott dolgozók magatartásáról, munkahelyük megüecsülésérői is többet mond el minden ékes szónál: külön tárolója van a színesfém hulladékoknak, — szétválasztva benne az alu­mínium, sárga- és vörösréz — a szemétnek, a gyúlékony anyagoknak. És a gázpalack­tároló meg a favázas szerelő- csarnok között vasbeton tűzfal magasodik. Az épületek közöt­ti utakat csaknem teljesen le­betonozták, közlekedést aka­dályozó balesetveszélyes anya­gok, eszközök még véletlenül sem fordulhatnak elő. OR1 A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 110. SZÁM 1983. MÁJUS 11., SZERDA Élénk, tartalmas vita Mindig az ember a legfontosabb A járási pártbizottság legutóbbi ülésén — mint teg­nap megírtuk — élénk és tartalmas vita bontakozott ki a XII. kongresszus óta eltelt időszak eredményeiről, nehézségeiről, a különböző — régi vagy új — jelensé­gekről. Valamennyi hozzászóló véleményének részletes ismertetésére a helyszűke miatt sajnos nincs mód, de az általuk felvetett témákkal rendszeres olvasóink minden bizonnyal találkoznak majd hasábjainkon, mert a testü­let ülésén elhangzottak joggal tartanak számot a köz ér­deklődésére, a nyilvánosságra. Mint otthon Jó a kollektív szellem, amely eddig is összetartotta, ott fogta a dolgozókat. Itt mindenki mindenkit ismer, hi­szen többségükben helybeliek, s adnak arra, hogyha ottho­nukban szeretik a rendet, a tisztaságot, ott ahol a kenye­rüket keresik, szintén jó kö­rülmények között legyenek... A. L. A. Néhány közös jellemzőt azonban feltétlenül ki kell emelni, élesebbre kell rajzol­ni. Akadnak talán, akik úgy hiszik, egy ilyen nagy létszá­mú testület előtt, több év ál­talánosító értékelésekor nem juthat idő, figyelem az egyes embert naponta foglalkoztató kérdésekre. A pártbizottsági ülésen felszólalók szavai ennek ellenkezőjét bizonyították. Ipar, mezőgazdaság Akkor is, amikor Tarsoly Lajos, a gyömrői pártbizott­ság titkára arról beszélt: nem­csak a gazdasági életben ne­hezebb eligazodni, lépést tar­tani, hanem az ideológiai mun­kában is. Olyan kérdésekre kell válaszolni, amelyek ko­rábban fel sem merültek. Az emberekkel való bánásmód előtérbe került, s naponta is­mét beigazolódik: íróasztal mellől — az érdekeltek meg­hallgatása nélkül — nem le­het jó döntéseket hozni. — A feladatokhoz megvan a szakembergárda, a techni­ka, a jó hangulat, csak az kell, hogy a dolgozók lássák, tud­ják, mi az ő konkrét tenni­valójuk — érvelt Deák Rudolf, az állami gazdaság pártbizott­ságának tagja.— saját gyakor­latuk mellett, amely előtérbe helyezte a szakmai és a po­litikai képzést. — Az emberekkel való fog­lalkozásban igenis párosítha­tok olyan fogalmak, mint a fegyelem, következetesség, ke­ménység és a türelem, huma­Húsfeldolgozó asztalok Speciális húsipari asztalokat is készítenek egyedi gyártmány­ként a MEZŐGÉP monori gyárában. Kálmán Imre lakatos egy bélbontó asztalt csiszol. Hancsovszki János felvétele nizmus — állapította meg Szá- szik Kárily járási első titkár. Dr. Arató András, a megyei pártbizottság titkára a tömeg­kapcsolatok erősítésének, a kommunisták példamutatásá­nak fontosságát hangsúlyozta — többek között — hozzászó­lásában. A járási pártbizottság végül az alábbi határozatot hozta a további feladatokról: Az ipari üzemek a termelé­kenység, a versenyképesség fokozásával, a minőség javítá­sával törekedjenek a termelés jövedelmezőségének növelésé­re. A korszerű technika alkal­mazásával, az anyag- és ener­giagazdálkodás javításával, az exportálható termékek köré­nek bővítésével, a mindenkori piaci igényeknek megfelelően fokozható az exportképesség. A gazdasági egységek közötti jobb kooperációval az Import­kiváltó termelés is növelhető. A mezőgazdasági termelésben jobban figyelembe kell venni a világpiac változásait. Ki­emelt gondot kell fordítani a költségek csökkentésére, az anyag- és energiafelhasználás ésszerűsítésére, a takarmány, gazdálkodás javítására, a táro­lási, szállítási és feldolgozási veszteségek csökkentésére. A növénytermesztésben a ter­mésátlagok stabilizálása mel­lett kerüljön előtérbe a ter­mőföld védelme, a minőségi követelmények teljesítése. Az állattenyésztésben feladat: a hozamok gazdaságos növelése. Javítani szükséges a gaz­dálkodó egységek belső érde­keltségi rendszerét, meg kell teremteni azokat a feltétele­ket, amelyek lehetővé teszik, hogy a dolgozók keresete ará­nyos legyen a teljesítménnyel. Folytatni kell a lakásépítési programból eredő feladatokat. Jobb telekgazdálkodással, anyagellátással és egyéb se­gítségadással kapjon fokozot­tabb támogatást az önerőből történő építés. Az építőipari egységek a járás beruházási és felújítási feladatainak megva­lósulásához határidőre, jól szervezett és jó minőségben végzett munkával járuljanak hozzá. Érdemi válaszokat A gazdasági egységek párt­szervei, az alapszervezetek irá­nyító, ellenőrző tevékenysé­gükkel továbbra is nyújtsanak megkülönböztetett segítséget a gazdaságpolitikai célkitűzések megoldásához, a VI. ötéves terv feladatainak végrehajtá­sához. Az agitáció és propaganda vállaljon nagyobb szerepet a párt politikájának terjeszté­sében, a szocialista közgon­dolkodás erősítésében. Magya­rázza és indokolja a gazda­ságpolitikai célkitűzéseket, azok társadalompolitikai ösz- szefüggéseit. Neveljen határo­zottabb elvi kiállásra, a nehe­zebb körülmények közötti fel­adatvállalásra, segítse a közös­ségi szellem és magatartás erősödését, szélesítse a demok­ratizmust. Differenciált rétegpolitikai munkával folyamatosan ele­mezni kell az idős korúak, az egyedülállók, többgyermekes családok életkörülményeinek alakulását, a különböző társa­dalmi rétegek helyzetét, han­gulatát. Fokozottabban kell igényelni az értelmiség .külön­böző rétegeinek szakmai és közéleti cselekvését. Továbbra is megkülönbözte­tett figyelmet kell fordítani a propagandisták felkészítésére. Folytatni szükséges és tartal­mában tovább kell fejleszteni a politikai vitafórumok, el­méleti konferenciák, rétegta­nácskozások rendszerét, gya­korlatát. A határozat leszögezi: a já­rási pártbizottság, a pártszer­vek, -szervezetek munkastí­lusa, módszere rugalmasan al­kalmazkodjon a változó kö­rülményekhez. A testületi munkában erősödjön a döntés, előkészítő tevékenység, az el­lenőrző munka terjedjen ki a határozatok helyességének vizsgálatára, a szükséges mó­dosítások időbeni eszközlésére. Nagyobb figyelem irányuljon a végrehajtás számonkérésére, az akadályozó okok feltárásá­ra és megszüntetésére. A pártegység erősítése ér­dekében a közbeeső pártszer­vek, az alapszervezetek tegyék rendszeressé a kommunisták­kal való foglalkozást. Váljon folyamatossá véleményüknek, javaslataiknak megismerése. Ugyanakkor biztosítani kell, hogy a párttagok minden eset­ben kapjanak érdemi választ felvetéseikre. A taggyűléseken biztosítsanak nagyobb teret a nyílt eszmecseréknek, a párt- politikai célkitűzések, állás­pontok kifejtéseihez. A káderpolitikai elvek érvé­nyesülése valamennyi párt­szervtől következetesebb ká­dermunkát, körültekintőbb ki­választást, célirányosabb és szervezettebb utánpótlás-neve­lést igényel. Érvényesíteni kell, hogy a káderek megíté­lésének alapja a végzett mun­ka, magatartás legyen. Foko­zottabban elő kell segíteni a nők. a fiatalok magasabb ve­zetői beosztásba kerülését. A párt tömegkapcsolatának mélyítése felelősségteljesebb munkát igényel a tömegszer­vezetekben dolgozó kommu­nistáktól. Ennek érdekében az irányító pártszervek tegyék folyamatossá a kommunisták felkészítését, munkavégzését, számonkérését. Munkavégzé­sük elismerése nyerjen na­gyobb megbecsülést. Érvényes célok A község pártszervek és az állami szerveknél működő alapszervezetek a politikai munka eszközeivel segítsék a tanácsok helyi önállóságának növelését, a döntéshozatalt, a feladatok végrehajtását. A la­kosság ellátásának javítása érdekében bátrabban kezde­ményezzenek, koordináljanak a helyi gazdasági, társadalmi szervekkel. Kísérjék figyelem­mel és ösztönözzék a tanácsi apparátust az állampolgárok ügyeinek érdemi, gyors inté­zésére, amely eredményesen járulhat hozzá a tömegkapcso­lat szélesítéséhez. A lakóhelyi pártszervezetek munkáján keresztül építsenek jobban a lakosság véleményére, cselek­vőkészségére. A járásbíróság, ügyészség és járási rendőrkapitányság ösz- szehangolt tevékenységgel munkálkodjon a szocialista törvényesség biztosításán, a közrend, a közbiztonság, a társadalmi és személyi tulaj­don védelme érdekében. A XII. kongresszus, a járási pártértekezlet határozatainak végrehajtása a járásban folya­matosan történik. A megjelölt feladatok, célkitűzések tovább­ra is érvényesek. Y. J. ISSN 0133—2651 (Monori Hír:

Next

/
Thumbnails
Contents