Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-06 / 80. szám
»Ewr *f Pr v x/imav 1983. ÁPRILIS 6., SZERDA A szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvény, a végrehajtására kiadott 30/1971.. (X.2.) Korm. számú rendelet, valamint a lakásszövetkezetekről szóló 1977. évi 12. sz. tvr. és a végrehajtására kiadott 20/1977. (V., 12.; EVM—PM számú rendelet és az ezeket módosító jogszabályok egységes szerkezetbe foglalt szövege a Tanácsok Közlönye 4. számában található. A megfilmesítési szerződések feltételedről és a szerzők díjazásáról szóló 12/1970. (VI. 30.) MM sz. rendelet módosításáról •a'2/1983. (III. 23 ) MM. sz. rendelet rendelkezik ugyanitt. Az egyszerűsített árképzési rendről az 1/1983. (III. 23.) ÁH-számú rendelkezés intézkedik. (Magyar Közlöny 11. sz.) Telek után díj A Minisztertanács határozattal módosította az állami telkek tartós használatba adásakor fizetendő egyszeri használatbavételi díj feltételeit. Az érdekelt miniszterek által kiadott együttes végrehajtási rendelet egyebek között kimondja, hogy a használatbavételi díj összegét differenciáltan kell megállapítani, mérlegelve a lakáspolitikai és telekgazdálkodási szempontokat, a hasonló építési telkek helyben kialakult forgalmi árát, a telekkialakítás költségeit, valamint az építési telkek iránti keresletet. Fontos hangsúlyozni, hogy a magánlakás-építés sokoldalú támogatásának ezen a területen is meg kell nyilvánulnia. A tartós használatbavétel esetén az OTP a díj megfizetésére kölcsönt nyújt. Ilyenkor a telek használatbavételi díjának legalább 30 százalékát kell előre kifizetni. A fennmaradó összegre nyújtott kölcsön törlesztési ideje 4—8 év, a kamat mértéke pedig évi 8 százalék. — m / —------------------------■ 1IZ NAP 1 Rendeletéiből 1 ÖGI TANÁCSOK« SpjgJI Vállalati kölcsön lakáskorszerűsítéshez Szabadság munkahelyváltozás esetén Q A lakásépítés (-vásárlás) vállalati támogatásáról. Egyik olvasónk régi lakásának korszerűsítéséhez, felújításához, a másik toldalék építéséhez kér a vállalattól kölcsönt. S van, aki arra kér tanácsot, hogy vállalati támogatással bővített lakását saját tulajdonú lakásra elcserélheti-e. Az 1983. január 1. napjával lépett hatályba a lakásépítés munkáltatói támogatásáról szóló 48/1982. X. 7. PM—EVM számú együttes rendelet. Ennek lényegét röviden abban lehet összefoglalni, hogy növekedett az ilyen fajta támogatás jelentősege, növekedtek a munkáltatók alapképzési lehetőségei és egyes vonatkozásokban kiterjesztette a támogatás lehetőségét, tehát a támogatható építési formák köre is bővült. Olvasóink kérdésére röviden azzal is válaszolhatnánk, hogy a rendelkezésre álló állami (vállalati, egyéb gazdálkodó szerv, vagy intézmény) pénzeszközöket továbbra is elsősorban a lakásalap bővítését szolgáló megoldásokra kell felhasználni. Ebből következik, hogy nem lehet támogatást nyújtani a munkáltató részéről lakáskarbantartáshoz, -felújításhoz, -korszerűsítéshez, helyreállításához. A felújításhoz, korszerűsítéshez az OTP adhat kedvezményes kamatozású kölcsönt. Amellett tehát, hogy az új rendelkezés értelmében bővültek a támogatási formák (ezekre itt most nem térhetünk ki részleteiben), továbbra ,is alapvető elv maradt, hogy csak új lakás építését, vásárlását lehet támogatni. Tehát az első kérdésre nemleges választ adhatunk. A toldalék építésénél azonban már más a helyzet. A toldaléképítés ugyanis munkáltatói kölcsönnel támogatható, de csak akkor, ha a lakás legalább egy lakószobával bővül: új a rendeletben az, hogy akkor is kaphat a dolgozó támogatást a munkáltatójától, ha a toldaléképitéssel a lakás komfortja nő. Új támogatási forma, hogy a lakások műszaki megosztásával, ha újabb lakás jön létre, adható munkáltatói támogatás. Elmaradt az a megkötöttség viszont, hogy toldaléképítés esetén be kellett szereznie a dolgozónak tanácsi igazolást, hogy a toldalékkal a dolgozó jogos lakásigényét oldja meg, illetve elégíti ki. Ilyen igazolást most nem kell beszerezni, A munkáltatók most ezekben az időkben készítik éppen a lakásépítés (-vásárlás) munkáltatói támogatásáról szóló szabályzatukat. A munkáltató szerv vezetője, a szakszervezeti bizottság és a KISZ-szervezet közösen határozza meg a kollektív szerződésben (munkaügyi szabályzatban), illetve annak részeként, a támogatás szabályait, tehát a támogatásra a tárgyévben felhasználható összegeket, a munkáltató szerv adottságainak legjobban megfelelő lakásépítési (-vásárlási) -formákat, a támogatás módját, mértékét és feltételeit —: ideértve a munkáltatónak azt a kikötését is, hogy a támogatás fejében a dolgozónak meghatározott ideig a vállalatnál kell dolgoznia — továbbá a munkaviszony megszűnése esetén a támogatás visszatérítésére érvényes szabályokat is, amelyekre nem lehet egységes sémát adni. A legutolsó kérdésre pedig az a válaszunk, hogy nincs akadálya olvasónk kérésének. Ugyanis, ha a támogatásban részesült dolgozó az eredetileg munkáltatói kölcsönnel épített (vásárolt) lakását egy, a tulajdonába kerülő másik lakásra cseréli el, akkor a kölcsönszerződést biztosító jelzálog — a munkáltató hozzájárulása eseten, a cserével megszerzett lakásra is bejegyezhető, vagyis a dolgozó a kölcsöntartozását átvihéti a másik lakásra. 0 .Munkahely-változtatás esetén hogyan kell á szaoadsagot kiadni. Nagy bála is, mint az utóbbi idoDeti tóDDen a telefoni ügyelettől kert tanácsot egy kozer- aeau ügyoen, amelyoen eieg- ge eltero, és sok helyen törvénysértő a gyakorlat. Munkahely-változta tás esetén az évi szabadság kiadass attól függ, hogy a üoigoZo at- nelyezessei, vagy felmondás utján kerül-e új munkahelyre. fia. ugyanis a dolgozó évközben más munkáltatóhoz kerül áthelyezéssel, szabadságát a két munkáltatótól együttesen kapja meg, vagyis a ki nem aaoit szaoadsagot az új munkáltatónak kell kiadnia. Abban az esetben, a dolgozó már több szabadságot vett igénybe régi munka- nelyén, mint amennyi az el töltött idővel arányosan megillette volna, a többletét be kell számítani az új munkáltatótól járó szabadságba. A volt munkáltató köteles a dolgozó MIL- lapjára rávezetni a ki nem adott, illetve a többletként kiadott szabadságot. Más a helyzet akkor, ha a dolgozó munkaviszonya év közben szűnik meg és nem áthelyezéssel. Ebben az esetben a ki’ nem adott szabadságot pénzben kell részére kifizetni. Többlet szabadság kiadása esetén, a többletet le kell vonni a kilépő dolgozó munkabéréből, ha erre nincs lehetőség, MIL-lapjára kell feljegyezni. Dr. M. J. Az emberi élet védelmében Kivételes büntetés ä halál... „Egy életem, egy halálom” — fohászkodik a népmese! hős, amikor elindul, hogy megküzdjön a sárkány hét fejével, a legkisebb királykisasszonyért. Egy élete van valóban mindenkinek, s ez az egy került az élére annak az értékrendnek, ami az utóbbi századokban kialakult nálunk Is. Másodikként vagyoni biztonságunkat szoktuk említeni, megőrzését mindazoknak a javaknak, amelyeket eddigi munkánk révén megszereztünk, amelyek magunk és családunk létéhez, mondhatnánk, jólétéhez szükségesek, illetve közös vagyonunk védelmét, ami jelentheti, hogy vigyázzuk a szocialista tulajdonban levő termelő- eszközöket, az azokkal előállított termékeket vagy műkincseinket vagy egyszerűen csak a padot a parkban. el). Ebből ötvenet a király kincstárába vigyenek, a más ötvenet adják a rokonoknak, tize pedig az ítélőbiráké és a közbenjáróké legyen. És maga a gyilkos böjtöljön a kánonok rendelése szerint.’’ István halállal csak azt sújtotta, aki ”... mást a házánál keres halálra és dúlja annak javait, és a ház urát otthon találván, vele viaskodik vagy megöli őt...” A szóban forgó törvénykönyv 33. fejezetének első paragrafusa értelmét ben az ilyen elvetemült „ .. .bűnhődjék a kivont kardról való törvény szerint.” Ez pedig: „ .. .senki valakinek sérelmére kardot ne vonjon, mert ha ki ezentúl megkísérteni igyekszik, azon kard által vesszen el.” Emberölésért tehát a legtöbb esetben nem járt fejvesztés. Járt viszont lopásért. Így rendelkezik a második törvénykönyv 39—40—41. fejezete. összefoglalva a három cikkelyt: az a szolga, ki először lopott, megválthatta az orrát öt tinóval, ha tudta. Ha nem, levágták. Amennyiben áz orrát vesztett szegény pára ismét lopott, füle forgott veszélyben, ha harmadszor lopott, kivégezték. Ha * szabad ember esett ugyanilyen bűnbe, egyszer megválthatta magát, ha tudta, ha nem, eladták szolgának, attól kezdve pedig a fentebbiek vonatkoztak rá is. István királyunk korában a társadalom alapjának legfőbb pillére a feudális magántulajIstván törvénykönyvében A törvények mindig az adott társadalom rendjét oltalmazzák, az adott társadalom fejlődéséhez igazodik a jogalkotás és a jogalkalmazás. Ezért is érdekes lehet figyelemmel kísérni a törvények születését évszázadokra visszamenően. A jogból, sok mindenre lehet következtetni, ami jellemző lehet a vizsgált korszak társadalmi alapjának ösz- szetevőire. Hagyjuk meg ezt a munkát a történészeknek. Vessünk most csupán egyetlen pillantást első királyunk, István dekrétumaira, ebből is megsejthetjük, milyen is volt az a bizonyos értékrend államunk alapításának idején. A második törvénykönyv 13. fejezete így szól: „Ha valaki történetből (nem szándékosan) öl meg valakit, tizenkét arany pénzt fizessen és böjtöljön, mint a kánonok rendelik. Ha pedig szabad ember a szolgáját öli meg valakinek, adjon más szolgát érte vagy árán váltsa meg és böjtöljön a kánonok szerint.” Az arany pénzen egyébként harminc ezüst dénár értendő, a böjtölés pedig — kenyéren és vízen — az egyházi fegyelem szerint akkoriban kiterjedhetett tíz-ti- zenkét esztendőre is. A 16. fejezet szerint: „Ha valaki haragra gerjedvén és felfuval- kodván kevélységgel, szándékos emberölést követ el, tudja meg, hogy száztíz arany pénzt fizet érte, amint a mi tanácsunk végezte (rendelte dón volt. A törvények azokat részesítették a legsúlyosabb büntetésben, akik ez ellen vétettek. A magántulajdon akkor — mint az állam létének feltétele — rengeteg veszélynek volt kitéve. Az alig valamivel korábban nomád módra vándorló, majd törzsszövetségben élő, törzsi tulajdonhoz szokott magyarok nem egykönnyen hajtották fejüket a születő államhatalom igájába. Mi már tisztában vagyunk vele, ők akkor még nem tudhatták tömegesen, hogy akkor az az államhatalom a nemzet fennmaradásának záloga volt. A törvények tehát a legelső könyvekben is a társadalmat magát védelmezték, akkori követelmények szerint, igazodva az adott körülményekhez. Különös kegyetlenség Azóta sok idő telt el, sokszor fordult a történelem ke- - reke. Ma ott tartunk, hogy az emberélet ellen támadókat sújtják törvényeink a legszigorúbban, ez felel meg leginkább adott társadalmi viszonyaink követelményeinek, a közfelfogás kívánalmainak is. De milyen legyen ez a legsúlyosabb büntetés? Európa nem egy országában folytak már ennek megállapítására hosz- szas viták, hol ilyen, hol olyan kimenetellel. Az állampolgárok biztonságának egyik alapvető követelménye az emberi élet és a testi épség hatékony büntetőjogi védelme. Az országgyűlés legutóbbi ülésszakán- is elhangzott, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények száma évek óta azonos, indítéka viszont sokban különböző. Gyakori az olyan emberölés, amit családi veszekedés előz meg, amikor az alkoholista családtag oltja ki életét valamely más családtagnak, rendszerint házastársának, aki az ő életvitelét régóta elszenvedte és jogosan kifogásolta. Az utóbbi időben észlelhető, hogy az anyagi haszonszerzésből, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölések aránya kedvezőtlenül alakul, Érthetően nyugtalanítják a közhangulatot a brutális gyilkosságok, kiváltképp azok, amelyeket védekezni képtelen gyermekek, idős emberek sérelmére követnek el. Ilyen esetekben mi legyen a legsúlyosabb büntetés? A Legfelsőbb Bíróság irányelveket adott ki az emberi életet, testi épséget sértő cselekmények helyes jo gi megítélése érdekében. Azóta a bíróságok ítélkezése ebben a tekintetben is egységesebbé vált. Elsődleges szempont A bíróságok kizárólag a legsúlyosabb emberölési bűncselekmények elkövetőivel szemben alkalmazzák a halálbüntetést. A végrehajtási mód eldurvulásával magyarázható, hogy 1981-ben három, 1982- ben pedig öt esetben került sor halálbüntetésre. A jogfejlődés hazánkban is a halál- büntetés fokozatos háttérbe szprításának, végső soron kiiktatásának irányába halad, ezzel minden szocialista jogász egyetért. A Legfelsőbb Bíróság elnöke így fogalmazott: „Ez idő szerint azonban a bűnözés elleni küzdelem nem teszi mellőzhetővé ennek a ki vételes büntetésnek alkalma zását." Minden magyar bíróság — eleget téve a Büntető Törvénykönyv rendelkezésének — halálbüntetést kizárólag akkor szab ki, ha a tettes személyére is figyelemmel a társadalom védelme egyéb büntetéssel nem oldható meg. Szemet szemért, fogat fogért? Nem. Elsődleges szempont a társadalom rendjének oltalma zása. Annak megítélésére, hogy ez milyen eszköz útján érhető el, a bíróságok hivatottak. S teszik is ezt, teljes tudatában óriási felelősségüknek. Bálint Ibolya A Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat felvesz építőipari technikusi végzettséggel rendelkező munkaerőt, előkészítő munkakörbe. Jelentkezői lehet: Mento- vich u. 12. sz. alatt, a műszaki vezetőnél. Göd-alsón, (Szamos utca 6.) családi ház építésére alkalmas telek, alappal, téglával eladó. Érdeklődni naponta 16 óra után: Sződ, Ady utca 11. Tolmácson, Ságvari út 39. sz. 2 szobás, konyhás paraszt ház, — 550 négyszögöles gyümölcsös telken — eladó. VÍ2, villany van. Érdeklődés: Budapest, Dob utca 74., II. em. 8. 1073 — (Zimánylné). Telefon este: 214-696. ______ Gö döllőn, a Semmelweis u. 16. számú családi ház, 270 n.-öles telekkel, beköltözhetően eladó. Bényén 300 négyszögöl építési telek eladó. — Érdeklődni lehet: Kalmár János. Bénye, Fő út 138. Kitűnő állapotban levő Raj Gazt veszek, érvényes műszakival. Fuliér Tibor, Bag, Hársfa 1. 2191. Városközpontban 2 szoba összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. — Érdeklődni: Hajtó, Gödöllő, István köz 2. 3/11. 18 óra után. Eladó 195 négyszögöl nyaralótelek. Mária- besnyő, Damjanich u. 49. Fülöp. Telefon: Gödöllő, 690, __________ Na gykörösön 3 szouas, fürdőszobás családi ház sürgősen eladó. VIII. kér. Kazinczy 2. Trabant gépkocsi 10 és fél éves, új motorral, festéssel sürgősen eladó. Cím: MonOr, Veress Pálné u. 3. Betonkeverő gép eladó. Vecsés, Attila u. 26. szárrá______________ Eladó! Egy szoba- konyhás ház, 220 n.-öles almáskernel, Pilis, Csaba utca 28. sz. alatt. Érdeklődni lehet Balogh Mihály, Pilis, Csaba utca 24. szám. Wartburg tourist új műszaki vizsgás és 200 literen felüli prímán kezelt borosnordók eladók. Érdeklődni 17—13 óra között: Cegléd, Szív utca 7. III. em. 16.________________ TH Trabant spec, vagy új Combi 1600- hoz bordó üléshuzat eladó. Cegléd, Felház utca 4«. szám, fszt. 1. Telefon este: 10-386. Eladó MVE—280-as esztergagép. Cegléd, Dobó utca 16. szám. Családi ház, gazdasági épületekkel + szoba, konyhás befejezetlen új épülettel, 300 n.-öl telekkel eladó. „Dunakanyar PmH 15 80S” jeligére a kiadóba. 720 n.-öl telek eladó Sülysápon, Sülyben, Kiskókai 8. utcában, a hídnál. 95 méteres utcarésszel, 3-4 részre megosztható. 43 köbméter sóder, építési engedély van. 300 Ft/ n.-öl. Érdeklődni: Ifj. Szántó László, Sülysáp, Vasút u. 7. 2241. Tel, nappal: 498-74g. Eladó XVII. Rákoscsabán, a Mezőőr köz 18. sz. alatt 244 n.-ölön 70 nm alapterületű családi ház. Érdeklődni: Potocska Pál, Maglód, Kepler 17. 5x10 méteres alapterületű hétvégi ház, pince, kordon művelésű szőlővel eladó. Érdeklődni lehet: Kovács János. Pilis, Gyónj Géza u. 28, sz. XXII. kér., O-hegyen 222 n.-öles hétvégi telkek, közművesítési lehetőséggel, utcai bejárattal, eladók. Jó közlekedés, tiszta levegő. Érdeklődni a helyszínen: Hermann, Bp., Szakiskola u. 1. 1224. (13-as kék busz). 600-as és 700-as szalagfűrész gép, valamint betonkeverő eladó. Monor, Móricz Zs. u. 78. 2200. _______ 69 2 n.-öl szőlő sürgősen eiadó Nyársapáton. (Ceglédtől 5 km- re). Érdeklődni: Hajdú Sándor, Cegléd, Csokonai u. 25. Zebegényben két telek eladó. Kocsis, Já- nos-hegy 7. __________ IY írsz. Trabant, új motorral, eladó. Érdeklődni: Szob, 51-es telefonszámon. (Che- mez).__________________ Na gy családi ház eladó Kosdon, Váctól 5 kilométerre. Állattartás lehetséges. Víz, villany van. Érdeklődés : Kösd. Ml- kes Kelemen 13, 2612. Gödöllőn panorámás vikendtelek eladó. Érdeklődni: Balassi'u. 18. sz._________________ 500 négyszögöles telek, fákkal eladó. Berta Lajos, Kösd, Dózsa György út 33.________________ El adó Budapesttől 27 km-re 4 szobás családi ház, gazdasági épületekkel, 250 n.-öl telekkel. „Duna-kanyar PmH 15 805" jeligére a kiadóba. SzálagíürészUerckek megesztergálva kaphatók Kiss vasesztergályosnál, 400-tól 700- as méretig. Cím: Nagykörös, Kecskeméti_m701_szám;_________ Vá cott, Pap völgy ben 3 darab 200 négyszögöles szőlő-gyümölcsös éladó. Érdeklődni lehet: Haulik István, Vác, Bottyán utca 58. (17 órától).__________ bo bfelszerelés — hangfallal — eladó. Érdeklődni lehet: Vác, Étel- bár (Széchenyi utca). Beköltözhetően eladó Vác, Haraszti Ernő utca 46. Szám alatti, 80 négyzetméteres, etázs- íűtéses családi ház, készpénzért. Érdeklődés: hétköznapokon 17 órától a helyszínen, vagy este a 10-650-os télefonsz.ámon. _______ Vá c-Dcákváron eladó 2 szobás, komfortos, 55 négyzétmétéres öröklakás készpénz + OTP-vel. (Fácán utca 5. I. emelet 3„ Gál). Érdeklődés: Vác, Már- tlrok útja 35. A tnonori gépgyárnál 200-as telek olcsón eladó. Érdeklődni: napközben 341-193 telefo- non. _______________ Na gykanizsához közel. Eszteregnye. Dózsa u 11. alatti kétszobás, konyhás ház melléképületekkel, 800 n.-öl gyümölcsös 1300 n.-öl szántóval. gazdálkodásra alkalmas, falu- köznontban beköltözhetően eladó. Érdeklődni: a helyszínen v. levélben Németh Fe- rencné. Gyál. Akácfa u. 12. 7260 ain't Nagy családi ház beköltözhetően eladó a város szélén, csendes helyen. 800 négyszögöl földdel. Fűrott kút. pince, villany van. Kertészkedésre. jószágtartásra kiváló. — Nagykőrös. Bokros dűlő 17. sz.___________ Gö döllőn eladó 2 és fél szobás családi ház 270 nm-es telekkel. Mindenféle csere is érdekel. Érdeklődni lehet: Gödöllő, Kandó Kálmán u. 21. 17 óra után. Eladó Aro tip. terepjáró személygépkocsi 2 db, egy évre érvényes műszakival, Áruszállításra is alkalmas. Ugyanott 412 Moszkvicshoz szélvédő üveg. Érdeklődni: mindennap 16 őrá után. Szombat, vasárnap egész ngp. Cím: Marcsi Ignác, Szigetszent- miklós, Csaba út 10. 2310. Nagykörösön, áz Abo- nyi úton 600 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni délután: VHI. kér.. Jósika u. 7. Gödöllőn, Szada felé menő út mellett, az autópályától 3 percre, 3540 négyzetméter, kettéosztható szőlőterület eladó. Ar: 130 000 Ft- Cím: Juhász Dezsőné. Gödöllő. Blaha Lujza u. 90 . 2100,___________ _ Le anytaiun narom- szobás, komfortos ház. nagy pincével, garázzsal. 270 n.-őles telekkel eladó. Kisiparosnak is alkalr más. Telefon: 168- 474 esti órákban. Családi náz. azonnal beköltözhetően elaőő. — Érdeklődni lehet: Gomba, Zalka át. u. 9. sz ________________ El adó 30 mázsa nyárfa, szép, deszkának való. Dabas, I. kér. Biksza M. út 47/c. Zárt kert sürgősen eladó Tázerdőben. Érdeklődni: Nagykőrös. Reviczky 5, Szabőné. Sürgősen eladó a Tormásban építési telek, alappal, anyaggal. Érdeklődni: Nagykőrös, Lázár Vilmos 24, Temető .mellett 600 négyszögöl zárt kert eladó. — Érdeklődni: Nagykőrös, Sallai I. u. l. sz,_________________ Si mson s 50 B kismotor eladó, Monor, Dobó István u. 14. Beköltözhető családi ház eladó Monor, H. Kovács János u. 28. Érdeklődni: vasárnap 10-től 12 óráig.________ Na gykőrösön, a vasútállomás melletti lakótelepen eladó 2 szoba összkomfortos öröklakás. földszinten. Érdeklődni lehet: Mohácsinénál, Bárány utca 15/a. I. 4., mlndennap 9—14 óráié______ Dt ósjenön 2 szobás, komfortos lakás — 150 négyszögöles telekkel — eladó. Vasas János, Dlósjenő. Táncsics ut- ca 12._________________ 4 éves 353 Wartburg de Luxe (tolótetős) eladó. Érdeklődni: Vác, Vöröskereszt sor 30. 2600. 16 órától fSzttner). Betonkeverő gép eladó. Verőce, Magyarkúti út 15/a. Eladó Szigetmonostoron (Duna-kanyar- ban) 4 szobás, összkomfortos ház. Állattartásra is alkalmas. Érdeklődni: Bagi Fe- rena, Vác, Balázs Ferenc út 7. szám (Vácon cserelakás is lehetséges!). Eladó 2 szobás családi ház kerttel, melléképületekkel. Vácszent- lászló. Hársfa út 17. 184 négyszögöles telek. Monor. Toldi u. 16. szám alatt eladó. Érdeklődni: egész nap. Monor Ország u. 9. Olcsó telek. 600 négyszögöl. megosztva is eladó. Építésre, gazdálkodásra, állattartásra alkalmas. Monor. Bercsényl u. 10. _________ 9 eves Polski lőüü-as eladó. Vác, Sallai Imre utca 19. Sürgősen eladó, 10 000 Ft/nm plusz 60 000 OTP-hitellel. 57 nm-es, 2. emeleti, gázkonvék- toros 2 és fél szobás lakás a XX. kerületi Tanácsnál. Telefon este: 478-055____________ Du naharasztin. a MÁV alsó állomáshoz közel. 2 szobás családi ház 170 n.-öl telekkel azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Du- naharaszti. Magyar u 88., egész nap. Elcserélném gellérthegyi, 2 szobás, hallos, komfortos, kertes, tanácsi lakásomat váci, kertes családi házra. Leveleket „Buda— Vác” jeligére a hirdetőirodába (Vác, Jókai utca 9J.____________ A Balaton déli részén levő, komfortos, kis nyaraló kiadó. Strandtól és a parttól 200 tr.é- 1 térré, csendes környéken. Vác, 13—177-es telefonszámom__________ Ki adó Dunakeszin összkomfortos lakás. Telefon: 464-260.______ Te xtil Ruházati Adatbank Interexcoop GT vállalkozik készletér- tákesítésre, -beszerzésre, kapacitásközveií- tásre. IX., Hámán Ka- tó u, 12., 334-336. Kazán, olajégő, keringtető szivattyú, 1000 literes tartály kifogástalan állapotban, olcsón eladó! Budapest XI. kér. Érdi út 4/b. 11X2, Molnár Sándorné. Esküvőre legdlvato- sabb menyasszonyi, vőlegény! ruhák kölcsönzése, vidékre Is. VII., Akácfa 27., 216- 492. Párad) csompalánták kaphatók, nagy tételben is, április l-től. Szabó Árpád, ' Göd- felsű, Stromfeld A. 36. 2132. ___________________ Te tőfedő, bádogosmunkát vállalok közü- 1 ötnek Is. Rövid határidőre. Tel.: 210-746, reggel 7-től este 7-lg. Húshibríd, ha'mpshlre, FI naposcsibe, nagy tételben, árengedménnyel. Ugyanitt előnevelt csibe és kacsa kapható. Gallal, Göd- felsö, Ady E, u, 14, Barkácsboltok, műszaki kereskedéseit, figyelem I Űj termék csak nálam: ajtókltá- masztő 100 százalékos biztonságot nyújt becsapódás ellen, garázsnak altajára. vas- és fémajtókra műhelyemben kapható. — Szentendre, Vasvári Pét út 15. Nyitva: 7— 17-ig._________ Za lagyöngye gyökeres szölővass2ő és használt faanyag kapható. 16 órától: Cegléd. Jókai utca 17. szám,______________ La kás kiadó és építésre alkalmas telek eladó. Monor, Acsádi u 94._________________ Eniirtanyag-kereske- désembe kereskedelmi végzettségű fiatalembert árumozgató és árukiadó munkára felveszek Vác—verőcemarosiak jelentkezését Várom. Fizetés megállapodás alaotán. Hivatásos Ó-kategóriáit) jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Levélcím: Főt, Pf • 71. 7157_________ Na ptísrsibe előnevelt csirke a legjobb fajtákból kapható vaev előjegyezhető. Péteri! tenvés7kettető Pestlőrinc. Kos-uth Lajos u. 92. 1181, 181-042.