Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-06 / 80. szám
v/&í«n 1983 A PRÍ US 6., SZERDA 2 Az SZKP Központi Bizottságának határozata Az imperializmus erőf A világ sok állmában Felszabadulásunkra emlékeztek Az SZKP Központi Bizottsága határozatot hozott arról, hogy a Szovjetunióban széles körben emlékezzenek meg az OSZDMP-nek a bolsevik pártot létrehozó II. kongresszusa 80. évfordulójáról. A határozat megállapítja, hogy az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt 1903. július 30-án kezdődött II. kongresszusán befejeződött az oroszországi forradalmi marxista szervezeteknek a Lenin által kidolgozott eszemei, politikai és szervezeti elvek alapján történő egyesítése. Létrejött az újtípusú párt — a munkásosztály, a tudományos kommunizmus, a szocialista forradalom és a kommunista építőmunka pártja. A dokumentum szerint annak az alkotómunkának a legfőbb eredménye, amelyet a szovjet nép a kommunista párt vezetésével végzett, a fejlett szocializmus felépítése a Szovjetunióban. A szocialista termelés legfőbb célja a nép életszínvonalának állandó emelése, a személyiség sokoldalú fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtése. Az SZKP arra törekszik, hogy egyre tökéletesebbé váljon az anyagi és erkölcsi ösztönzés rendszere, következetesen érvényesüljenek az elosztás szocialista elvei és felhívja rá a figyelmet, hogy a munkabérek csak akkor emelkedhetnek, ha a munka termelékenysége ezt meghaladó ütemben nő. A határozat a továbbiakban rámutat arra, hogy a Szovjetunióban tart az osztályok és társadalmi csoportok közeledésének objektív folyamata. A párt és az állam elsősegíti, hogy erősebbé váljék a társadalmi egyneműség. Az SZKP azonban arra a tudományosan megalapozott következtetésre jutott, hogy az osztály nélküli társadalom létrejötte elsősorban az érett szocializmus történelmi keretein belül következik be. A párt joggal büszke a nemzetiségi kapcsolatok terén elért eredményekre. Az SZKP biztosítja, hogy egyre tökéletesebbé váljon a termelőerők elhelyezése az egységes, országos népgazdasági komplexumon belül. A szovjet társadalom fejlődésének fontos feltétele a szo. Az AFP francia hírszolgálati iroda tegnap közölte, hogy a francia hatóságok kiutasították a franciaországi szovjet képviseletek számos munkatársát, köztük több diplomatát is. A Szovjetunió párizsi nagy. követsége az üggyel kapcsolatban a következő . közleményt hozta nyilvánosságra: A Szovjetunió franciaországi nagykövetsége határozottan til- takozik a francia hatóságok teljesen megalapozatlan és megengedhetetlen döntése ellen. A franciaországi szovjet intézmények, köztük a nagy- követség munkatársai ellen, akiket kiutasítottak Francia- országból, semmiféle törvénytelen tevékenységre utaló tényt, semmiféle bizonyítékot nem tudtak felhozni, a hatóságok még magyarázatot sem adtak kiutasításukra. • Mindezek fényében arra a ötnapos hivatalos látogatásra tegnap Tokióba érkezeit Hoszni Mubarak, egyiptomi elnök. A japán főváros a magas rangú kairói vendég jelenlegi, ázsiai kőrútjának — harmadik állomása. Mubarak kíséretében van az egyiptomi kormány több minisztere, többek között Kamal Hasszán Ah ■ külügyminiszter. A gazdasági tárcák tulajdonosai már tegnap este összeülcialista demokrácia következetes fejlesztése. Intézkedések történnek a törvényesség és a jogrend erősítése érdekében is. A szovjet nép minden eredményét joggal hozza összefüggésbe az SZKP sokoldalú tevékenységével. A párt nyolcvan év alatt a forradalmi marxisták kis szervezetéből nagy, egységes, jelenleg több mint 18 millió kommunistát tömörítő párttá vált. Áz egész nép pártjává vált SZKP-a fejlett szocializmus körülményei között sem veszíti el osztályjellegét, s természetét tekintve a munkásosztály pártja marad. Az SZKP gondoskodik arról, hogy maradéktalanul tiszteletben tartsák a demokratikus centralizmus elveit, a pártélet lenini normáit. Ezek alapján kitartóan törekszik arra, hogy javuljon a párttagság összetétele, növekedjen egysége. A Szovjetunió Kommunista Pártja megalakulása óta változatlanul a proletár, szocialista internacionalizmus elveivel összhangban cselekszik — mutat rá a határozat. Az SZKP KB határozata a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a szocialista világrend- szer a társadalmi haladás döntő tényezője. A szocialista országok közösségében a nemzetközi kapcsolatok új típusa testesült meg, amely a szocialista internacionalizmus elveire épül. Az SZKP és a szovjet állam külpolitikájában mindig különleges, elsődleges helyet foglalt el a testvéror- szágokhoz fűződő barátság, a velük folytatott együttműködés erősítése, s ez így lesz a jövőben is. A szocialista országok népei a kommunista és munkáspártok vezetésével nagy sikereket értek el a szocializmus építésében. Az új társadalmi rend tökélesítése azonban összetett folyamat, amely bonyolult nemzetközi helyzetben megy végbe. Az SZKP Központi Bizottságának dokumentuma végezetül megállapítja, hogy az SZKP, az egész szovjet nép a testvérpártokkal, a szocialista közösség országainak dolgozóival, minden haladó erővel együtt határozottan szembeszáll az imperializmussal és elsősorban az Egyesült Állakö vetkezte lésre jutottunk, hogy a szovjet állampolgárok példa nélküli kiutasítása a francia hatóságok valamiféle politikai meggondolásaival kapcsolatos, amelyeknek semmi köze a Szovjetunió franciaországi nagykövetsége és más szovjet képviseletek munkájához. Ennek az önkényes lépésnek a francia—szovjet kapcsolatok alakulását befolyásoló, negatív közetkezményeiért minden felelősség a francia felet terheli. Minden független és szuverén állam joga, hogy védekezzen a támadók ellen, így a tek, s értesülések szerint megállapodás jött létre arról, hogy Tokió az elkövetkező két évben mintegy 250 millió dolláros hitelt nyújt Kairónak. Ami a közel-keleti kérdést illeti, Japán a Reagan-féle terv, valamint a fezi arab állásfoglalás „közelítésére” törekszik. Tokió a közelmúltban többször utalt arra, hogy ennek érdekében kész közvetítő szerepet vállalni. mok militarista köreivel. Az SZKP és a szovjet állam, miközben következetesen védelmezi a népek békéjét és biztonságát, tudatában van annak is, hogy az imperializmus a kialakult egyensúly megbontására, katonai fölény megszerzéséré törekszik. Ezért minden szükséges eszközt biztosítani kell a szovjet fegyveres erők számára ahhoz, hogy megvé- delmézhessék a Szovjetuniót, szövetségeseit és barátait. Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió miniszterelnöke tegnap Moszkvában fogadta azt a finn kormány- küldöttséget, amely Pár Sten- bück külügyminiszter vezetésével érkezett a Szovjetunióba a két ország közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés 35. évfordulójának megünneplésére. A baráti légkörű eszmecserén kölcsönösen megállapították, hogy a Szovjetunió és Finnország jószomszédi kapcsolatainak fejlődésében történelmi szerepe van az 1948-ban aláírt szerződésnek. Ez csak a kezdet volt, folytatjuk mozgalmunkat — jelentették be hétfőn a húsvéti béketüntetések nyugatnémet szervezői. Az új amerikai rakéták telepítése ellen tiltakozó tömegmegmozdulások irányítói elégedettségüknek adtak hangot; a négynapos béketüntetéseken 785 ezer ember vett részt. A nyugatnémet nagyvárosokban hétfőn a mostani akciók lezárásaként nagygyűlésekre került sor. Dorímund- ban több mint Százezer ember gyűlt össze, hogy kifejezze békevágyát. Kölnoen Oskar Lafontaine, az SPD elnökségének tagja Saarbrücken főpolgármestere szólt a megjelentekhez. „Csak a kommunista országokkal együttműködve tudjuk fenntartani a békét. Követeljük a gazdasági és a kulturális kapcsolatok fejlesztését a kelet-európai országokkal” — hangsúlyozta a szónok. Frankfurtban 70 ezer ember gyűlt össze. Nyilatkozatot fogadtak el, amelyben követelték, hogy „ez az év ne legyen a rakéták éve, országunk ne legyen atomösszecsapás színtere”. Hamburgban 82 ezer ember jelenlétében egy pap és egy szociáldemokrata politikus azt hangsúlyozta, hogy az NSZK legkülönbözőbb társadalmi rétegei az új rakéták telepítése ellen foglalnak állást. A húsvéti akciók eredménye, hogy négymillióra emelkedett az úgynevezett krefcldi felhívást aláírók száma. Ez Kambodzsai Népköztársaság fegyveres erői is jogosan járnak el a polpotista banditákkal szemben — írja a hétfői Nhan Dán annak kapcsán, hogy „Washington, Peking és Bangkok nagy zajt csap a khmer-thai határon a banditákkal szemben fellépő kambodzsai és vietnami katonák akciói nyomán”. 'k Vietnam a leghatározottabban visszautasítja és rágalomnak tartja az ASEAN külügyminiszterek és az Egyesült Államok április 1-i nyilatkozatában foglaltakat a Thaiföld elleni — úgymond —„vietrami agresszióról” — hangsúlyozza a Hanoiban tegnap közzétett külügyminisztériumi* nyilatkozat. Dmitrij Usztyinov az NDK-ban Tegnap délelőtt katonai küldöttség élén a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Usztyinov — aki az NDK párt- és állami vezetés meghívásának tesz eleget — háromnapos hivatalos baráti látogatást tesz a demokratikus német államban. Heinz Hoffmann hadseregtábornok, tegnap megbeszélést folytatott Dmitrij Usztyinov marsallal. Nyikolaj Tyihonov és Pár Stenbäck egyetértett abban, hogy Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára és Mauno Koivisto finn köztársasági elnök tavaly decemberi találkozója a kétoldalú kapcsolatok jelentős tényezője. A találkozó résztvevői megállapították, hogy a Szovjetunió és Finnország továbbra is hű marad a béke és az enyhülés politikájához. A szovjet kormány tegnap Moszkvában ebédet adott a Pár Stenbäck vezette finn kormányküldöttség tiszteletére, amelyen a szovjet miniszter- elnök és a finn külügyminiszter pohárköszöntőt mondott, a dokumentum felszólítja az NSZK kormányát, hogy vonja vissza hozzájárulását a NATO rakétatelepítési határozatához. Szintén tüntetésekre, tiltakozó nagygyűlésekre került sor még Nyugat-Berlinben, Belgiumban, Svájcban és Kanadában. Hétfőn a floridai Cape Cana- veralból sikerrel bocsátották útjára a második amerikai visszatérő űrhajót, a Challengert. Az űrkomp, fedélzetén négy amerikai asztronautával, közép-európai idő szerint hétfőn este 8 óra 30 perckor startolt. Paul J. Weitz űrkomppa- rancsnok, Karol J. Bobko, Storey Musgrave és Donald H. Peterson asztronauták, a Challenger legénységénak tagjai valamennyien első ízben emelkedtek a világűrbe. Magyar idő szerint a hajnali órákban a Challenger már el is végezte a próbarepülés legfontosabb műszaki feladatát: pályára állította a fedélzeti rakodóterében magával vitt műholdat. Az űrrepülőgép útja az első napon viszonylag zavarmentes volt. A legújabb hírek szerint órákon át irányíthatatlanul „bukfencezett” a világűrben tegnap a TRDS-1 jelzésű amerikai távközlési műhold, amelyet a Challenger űrrepülőgép fedélzetén juttattak a világűrbe. Bár a NASA tegnap a kora esti órákban közölte, hogy „ismét ellenőrzése alatt tartja” az űrszerkezetet, a műhold nem érte el kijelölt pályáját és további sorsa bizonytalan. A TRDS-kísárlet a Challenger első útjának legfontosabb programpontja volt. A New York Times értesülése szerint a Challenger 1983 decemberére tervezett útján kizárólag katonai rendeltetésű kísérleteket hajtanak végre- Az űrrepülőgép tervezett 311 útjá- ból több mint harmincat a Pentagon bérelt ki magának. 1985-ig speciális indító komplexumok építését tervezik az űrkompok részére a kaliforniai Vanderberg légi támaszponton. Ezek segítségével a Pentagon felderítő műholdakat, valamint stratégiai bombázók és balliszA világ sok államában — elsősorban a szocialista országokban — ünnepélyeken, nagygyűléseken emlékeztek meg hazánk felszabadulásának évfordulójáról. A Szovjetunióban a hivatalos üdvözleteken 'és a központi rendezvényeken kívül több köztársaságban — az OSZSZK- ban, Ukrajnában, Örményországban és Grúziában — a magyar könyvhéttel emlékeztek meg felszabadulásúnk ünnepéről. Csehszlovákiában Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, csehszlovák köztársasági elnök és Lubomir Strougal miniszterelnök táviratban köszöntötte a magyar vezetőket. A prágai kulturális központban a múlt héten ünnepi hangversenyt rendeztek, és megnyitották az „Utunk és életünk” című fotókiállítást. Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, az államtanács elnöke és Grisa Filipov miniszter- elnök táviratban üdvözölte a magyar vezetőket az évforduló Hétfőn Portugáliában hivatalosan is megnyílt a kampány az április 25-re kiírt általános választásokra. Az idő előtti választásokat — alkotmányos jogával élve — Antonio Ramalho Eanes államfő írta ki, miután a kormányon levő jobboldali koalíció képtelen volt megbirkózni a politikai és gazdasági gondokkal. A portugál államfő, talán jelképesen, éppen annak a forradalomnak 9. évfordulójára tűzte ki a választások napját, amelynek. nyomán Portugália ma Nyugat-Europa leghaladóbb alkotmányával rentikus rakéták célravezetését szolgáló navigációs műholdakat szándékozik felbocsátani. A Reagan-féle közel-keleti rendezési tervvel kapcsolatos nézeteltérések miatt közös közlemény kiadása nélkül ért véget tegnap Ammanban a jor- dániai—palesztin csúcstalálkozó. Tájékozott források szerint Arafat és Husszein megállapodott abban, hogy folytatják erőfeszítéseiket egy esetleges, Izraellel sorra kerülő tárgyalásokra vonatkozó közös álláspont felkutatására, Jasszer Arafat tegnap elutazott Am- manból és a nap folyamán Ku- vaitbá érkezett. A PFSZ VB elnöke három napon át tárgyalt Husszein jordániai királlyal arról, hogy milyen szerepet játsszon a ha- semita királyság a közel-keleti Irán és Irak egyaránt képviselteti magát a Bahreinban hétfőn megkezdett szakértői tanácskozáson, amelyen a Perzsa-öböl vizét elárasztó olajszennyeződés elleni védekezésről tárgyalnak az érintett országok. Mindkét hadviselő fél elküldi képviselőit a pár nap múlva Kuvaitban tervezett miniszteri szintű megbeszélésre is, amelyen döntenek a szakértők által kidolgozott akciótervről. Bagdadban hétfőn hivatalos ajánlatot tettek Iránnak arra, hogy hirdessenek ki korlátozott tűzszünetet a sérült olajkutak lezárásáig. Az iraki kormány szóvivője szerint a tfizalkalmából. Sebestyén Jenő szófiai magyar nagykövet koszorút helyezett el Georgi Dimitrov mauzóleumánál és a szovjet hősök szófiai emlékművénél. Hazánk nagykövete az ünnep alkalmából koktélt adott a nagykövetségen. A bukaresti magyar nagy- követségen péntek este ünnepi hangversenyt rendeztek, amelyen megjelent a román pártós állami élet több magas rangú tisztségviselője, köztük Petru Enache, az RKP KB PVB póttagja és Ion M. Ni- colae miniszterelnök-helyettes. Magyarország ■ felszabadulásának 38. évfordulója alkalmából a kubai televízió hétfőn magyar estet sugárzott. A Kubai Kommunista Párt központi lapja, a Granma szerkesztőségi cikkben emlékezett meg az évfordulóról. Hazánk felszabadulásának évfordulójáról Lengyelországban, Mongóliában, Koreában, Kínában, Finnországban, Tokióban, Peruban, Argentínában, valamint a világ más államaiban is megemlékeztek. delkezik, ahol állami tulajdonban vannak a bankok és a biztosító társaságok, s ahol több száz állami gazdaság és termelőszövetkezet működik. _ A portugál jobboldal fő erejét eddig a három pártból álló Demokratikus Szövetség alkotta; a szociáldemokrata pártból, a Demokrata Szociális Centrum Pártból és a kis monarchista pártból álló választási szövetség a belső és a pártközi viszályok nyomán azonban februárban széthullott. Vezetőik — a szociáldemokrata Francisco Pinto Bal- sérnáo, a -kereszténydemokrata Diogo Freitas Do Amaral — gyakorlatilag visszavonultak a politikai életből. Úgy tűnik, hogy a megosztott jobboldalnak így nincs esélye a kormányrúd megtartására. A legnagyobb esélyessé a Portugál Szocialista Párt és főtitkára, Mario Soares lépett elő — de a politikai erőviszonyok miatt kétséges, hogy győzelme esetén is képes lesz többségi kormány alakítására. rendezésben. Husszein — a Reagan-tervnek megfelelően — tárgyalásokat szeretne kezdeni Izraellel egy Jordániához kapcsolódó ciszjordániai—gázai palesztin önkormányzat létrehozásáról és ehhez a PFSE hozzájárulását kérte. Arafat vasárnapi sajtóértekezletén viszont kifejtette: határozottan ellenzi a Reagan-féle tervet, mert az nem irányozza elő egy független palesztin állam létrehozását. A jordániai kormány tegnap kiadott közleménye azt hangsúlyozta, hogy még mindig fennáll a lehetősége a jordániai—palesztin közös fellépésnek a közel-keleti rendezés érdekében. szünetet az ENSZ-nek vagy más nemzetközi szervnek kellene ellenőriznie. A lebombázott 4 iráni olaj- kútból ömlő nehéz olaj óriási területet fedett már be: a műholdas megfigyelések olaj foltokat észleltek az öböl vizének már majdnem a felén. A szeny- nyeződés továbbterjedése kiszámíthatatlan, mivel a szél iránya gyakran változik. Az öbölmenti államok az ivóvizet előállító sótalanító telepek kényszerű bezárásától tartanak. Az ivóvíz ara az utóbbi napokban felszökött a térségben és jelenleg megközelíti a 60 dollárt hordónként, azaz már több mint kétszerese a kőolajénak. A francia hatáságak megalapozatlan döntése Határozott szovjet tiltakozás Ázsiai körút Mubarak tokiéi tárgyalásai Hanoi nyilatkozat Jogos aktió a határtérségbsa Tyihonov fogadta a finn kormányküldöttséget Az enyhülési politika Több százezer résztvevő a tömegdemonstrációkon Húsvéti béketüntetések Sikeresen startolt a Challenger Iráayíthatatlan a műhold A szocialistáké a legnagyobb esély Portugál választás Arafat Kuvai'ba érkezett Méretkülönbségek Ammanban írek és Irán is képviselteti magát Bahreinban Óriási méretű az olsjklt