Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-22 / 94. szám

r D imaharaszti létszámhiány Budaörsön Zárva már a dányi pálya % Néhány hét után ismét | közölni tudjuk az olvasóink ^ által annyira várt megyei ^ II. osztályú labdarúgó-baj- ^ nokság eredményeit. A szö- g vétségtől nem kaptunk je- «Ientést, ugyanis aki a g PLSZ-ben ezzel a témával ^ foglalkozik, az elzárta a pa- ^ pírokat. Az mindenesetre £ furcsa, hogy egy ember ^ miatt megáll az élet, s nem í lehet tájékoztatást kapni. Négyszer ellenőr Az A-csoportban, a 18. for­dulóban félbemaradt a Dány— Pilis találkozó, mert a dá- nyiak bántalmazták a partjel­zőt. Az 1-1 állásnál lefújt mér­kőzés két pontját 0-0-ás gól- különbséggel a Pilis kapta. A szövetség II. számú fegyelmi bizottsága a Dányi Tsz SK négy mérkőzésére szövetségi ellenőrt rendelt ki. Egy hazai találkozójukat pedig 15 kilo­méteren túl kell lebonyolíta­ni. Kurucz Jánost hat hónap­A következő napokban, he­tekben három sportág esemé­nyein vesznek részt magyar sportolók. A kosárlabda-ka- dett EB-selejtezőnek Sopron, a röplabda Volán Kupának Székesfehérvár ad otthont, míg a vízilabda-válogatott a Világ Kupára utazik Los An­gelesbe. A versenyek^ előké­születeiről csütörtökön dél­előtt az OTSH-ban tartottak sajtótájékoztatót. A III. vízilabda Világ Ku­páért május 7—14. között, az 1984-es nyári olimpia színhe­lyén, Los Angelesben nyolc csapat vetélkedik. A viadalt a LAOOC, az olimpiai szerve­ző bizottság szervezi és a résztvevő csapatokat már olyan körülmények fogadják, mint majd az ötkarikás játé­kok idején. A magyar csapat április 25-én utazik Koppen­hágán keresztül Los Angelesbe és május 16-án érkezik vissza. Az összecsapások külön ér­dekességét az adja, hogy — mint Ruza József főtitkár el­mondta —, a sportágban alap­vető szabálymódosítások lesz­nek 1984 után és ez most gya­korlatban is bemutatásra ke­rül. A szabálymódosítás lé­nyege: kiállított játékos he­lyére, amint az elhagyta a pá­lyát, azonnal beállhat a cse­re, aki azonban csak a saját kapujánál távozhat, így a tá­madó csapatnak a kiállítás helyétől függően van 5—15 másodperce arra, hogy ki­használja pillanatnyi ember­előnyét. Az új szabállyal moz­galmasabbá, gyorsabbá sze­retnék tenni a játékot. A VU lég Kupán — versenyen kí­vül —, minden együttes egy- egy bemutató mérkőzést vív ebben a „szisztémában”. Horváth Frigyes, a kosár­labda-szövetség főtitkára az április 22—24. között Sopron­ban megrendezésre kerülő fiú ■kadett EB-selejtezö előkészü­leteiről, s a magyar váloga­tott esélyeiről beszélt. — Hetedik alkalommal ren­dezik meg e korosztály kon­tinensbajnokságát, s Magyar- ország első ízben képviselteti magát — mondta a főtitkár. — A soproni csoportban a házigazdák mellett Lengyel- ország, Finnország és Norvé­gia indul harcba a továbbju­tást jelentő első két hely va­lamelyikéért. — A-korosztályos EB-selej- tezőit öt csoportban bonyolít­ják le, s Jugoszlávia, Görög­ország, Izrael, Olaszország, Franciaország és Hollandia, valamint a rendező NSZK és a védő Szovjetunió már biz­tosította helyét a döntőben, amelyet július 15—26. között az NSZK-beli Ludwigsburg- ban, illetve Tübingenben ren­deznek. ra eltiltották a pálya látogatá­sától. A dányiak április 23-án 16 órakor az Üjhartyánnal a 22. sz. Volán sporttelepén (Bp. XII. kerület, Péceli út 56.) ját­szanak. Nyolcán kezdték A-csoport: 17. forduló: Üllő—Albertirsa 7-2, Űjhartyán—Hernád 0-0, Aszód—Gödöllő 3-1, Vácszent- lászló—Nagykőrös 2-1, Bugyi— Bag 1-2, Pilis—Nagykáta 0-0, Dány—Tápiószele 2-1. 18. forduló: Tápiószele—Bag 1-2, Nagykőrös—Bugyi 3-2, Gö­döllő—Vácszentlászló 1-4, Her­nád—Aszód 2-0, Albertirsa— Űjhartyán 2-2, Nagykáta—Üllő 1- 1, Dány—Pilis 1-1-es állás­nál a 86. percben félbeszakadt. 19. forduló: Aszód—Albertir­sa 3-3, Vácszentlászló—Hernád 2- 0, Bugyi—Gödöllő 6-0, Bag— Nagykőrös 1-0, Üllő—Dány 2-3, Pilis—Tápiószele 1-2. Az Űj­hartyán—Nagykáta mérkőzés­ről nem érkezett jelentés. Székesfehérvárott idén ren­dezik meg ötödik alkalommal az immár hagyományosnak tekinthető férfi röplabda Vo­lán Kupát, amelynek rangja a meghívott csapatok játék­erejét tekintve máf-már ve­tekszik a női szakág Savaria Kupájával. Ezúttal négy olyan csapat szerepel a meghívottak között, amelyek részt vettek a tavaly októberi argentínai világbajnokságon. Egyedül Ausztria, és a rendező Ma­gyarország nem volt ott e nagy világeseményen. — Bulgária, Kuba, az NDK, Románia jelentős ellenfél — mondta Garamvölgyi Mátyás vezető edző —, de bízom a csapatban, a jó szereplésben. Izgalmas mérkőzések lesznek április 28. május 2. között A kézilabda NB II legutób­bi fordulójában a Pest me­gyei együttesek közül csak a Budaörs győzött, ők is megyei rangadón. Nők Keleti csoport Budaörs—Váci Forte 18-15 (9-4). Budaörs: Wernerné—Thu­ránszkioé (1), Borsos (4), Strauszné (6), Önódi, Baráth (1) , Házler (3). Csere: Takács (2) , Tafferner (1). Váci Forte: Pomázi—Bankó (3) , Jakujákné (3), Oroszkiné (3), Herédi, Farkas (2), Oláh (1) . Csere: Sulyánszki (3), Sluch. Nem túl magas színvonalú mérkőzésen első félideji jó játékával megérdemelten győ­zött a hazai csapat. Jó: Wernemé, Házler, Strauszné, illetve a Forté­ból senki nem érdemel dicsé­retet. Közép csoport Taurus—Csepel Autó 24-22 (15-14) Csepel Autó: Bakó—Németh (2) , Burghardtné (3), Fedi (2), Farkasné (9), Zsizsikné (3), Mága (3). Csere: Molnár, Har­rer, Rózsahegyi. A mérkőzés befejezése előtt három perccel még a vendég Csepel Autó vezetett két gól­lal, amikor sorozatos hibák és taktikai fegyelmezetlenségek miatt a már padlón lévő ha­zaiak nemcsak kiegyenlítettek, hanem két góllal nyertek is. Jó: Farkasné, Németh, Má­ga. Férfiak Középcsoport Salgótarján—Ceglédi KÖZ­GÉP 24-23 (13-12) Ceglédi KÖZGÉP: Győré— Nagy (8), Bosnyák (1), Túlik (10), Pásztor (1), Gyenes, Podhorszky (1). Csere: Tú­Az élmezőny állása: 1. Bag 32, 2. Vácszentlászló 29, 3. Dány 28. pont Diósdi győzelem A B-csoportban Budaörs— Dunaharaszti ifimérkőzés fél­beszakadt az I. félidő 43. per­cében, mivel a vendégek ek­korra már csak hatan voltak a pályán. A találkozót ugyanis mindössze nyolcán kezdték. A két pontot 3-0-ás gólkülönb­séggel a Budaörs kapta. B-csoport: 18. forduló: Budaörs—Duna­haraszti 7-2, Szigetújfalu—Ha­lásztelek 3-2, Szokolya—Veres­egyház 3-2, Szigethalom—Du- naikeszi 1-1, Dunabogdány— Diósd 1-3, Vácduka—Verőce­maros 1-1, H. Esze Tamás SE —Sóskút 8-0. 19. forduló: Dunakeszi—Du­nabogdány 11-0, Veresegy­ház—Szigethalom 6-1, Halász­telek—Szokolya 0-1, Dunaha­raszti—Szigetújfalu 0-3, Verő­cemaros—H. Esze Tamás SE 1-3. Diósd—Vácduka 1-2, Sós­kút—Budaörs 0-2. A 17. fordulóban lejátszott X Diósd—Szigethalom mérkőzés eredménye tévesen érkezett meg a szövetségbe, a hazaiak 4-1-re nyertek. A Szigetújfalu vezet, a Ha­lásztelek és a Veresegyház előtt. A másodosztályú röplabda­bajnokságban a Kossuth KFSE hosszú idő után győzött, ezút­tal jól is játszott a honvédgár­da. Férfiak. Középcsoport. Gyöngyös—Gödöllői SC 3:2 (1, -10, 3, -6, 13) GSC: Dóczi, Somogyi, Mol­nár, Soma, Réti, Bertók. Cse­re: Giczy, Kardos, Almási. Idegenben hullámzó teljesít­ménnyel nagy küzdelemben ka­pott ki a Pest megyei csapat. Jó: Somogyi. róczi, Rimóczá (1), Tündik, Jó- ni (1). A vendégek az első félidő­ben 5, a másodikban 4 gólos hátrányt egyenlítettek ki. A találkozó befejezése előtt 40 másodperccel támadó sza­bálytalanság miatt a hazaiak­hoz került a labda, akik időn túli büntetőből szerezték meg a győzelmet. Jó: Túlik, Nagy, Győré. Keleti csoport Borsodi Bányász—Dunake­szi VSE 34-26 (18-11). DVSE: Thillmann—Valen­tin (2), Kovács (5), Gendur (8), Flaskai (8), Kiss (2), Ló­rik (5). Csere: Kantra, Ger­mán, Varga, Seres. Az idegenben játszó Pest megyed együttes kilenc hét­méterest hagyott ki. A ven­déglátó gárda jobb csapat, de a gólkülönbség túlzott. Jó: Gendur, Seres. Lezajlott az utolsó előtti felvonás a nagy európai lab­darúgó kupaszínpadon, kiala­kult a májusi döntők párosí­tása. Az elődöntők visszavágói előtt lényegében csak egy nagy kérdés lehetett: a kínos lisszaboni 0-0 után a Benfica elvérzik-e a román bravúrcsa­pat, az Ű. Craiova otthoná­ban, vagy pedig — miként a Roma ellen is tette —, ide­genben csikarja ki a tovább­jutást. Ha nehezen is, átvészel­ték a meg-megújuló Craiova- rohamokat, s a mesterlövész Filipovics ezúttal is Ijozta a maga gólját, s ez elég volt ahhoz, hogy egyenlő állásban az idegenbeli találat döntsön a portugál klub javára. •• V . ’ I*vst nivtftßoi Hírlap 1983. ÁPRILIS 22., Birkózó EB Egy arany Az esti döntők során egy magyar birkózó szerzett arany­érmet, Balia a plusz 100 kg- ban, másik döntősünk, Bíró a 48 kg-ban ezüstérmes. A délutáni mérkőzések so­rán 52 kg-ban Szabó ötödik, 57 kg-ban Szalontai Imre ne­gyedik, 62 kg-ban Orbán har­madik és 68 kg-ban Szalontai Zoltán ötödik lett. Ma kézilabdában Nők és férfiak Az NB 1 B férfi kézilabda­bajnokságban megyei rang­adót vív ma délután öt óra­kor a Dunai Kőolaj és a Fót csapata. A női bajnokságban fél négykor a Goldberger a VOSE gárdáját fogadja. Kandó Főiskola—Aranykalász Tsz SK 3:0 (13, 7, 14) Aranykalász: Horváth, Ho­moki, Schreiner, Bukri, Szép­laki, Zólyomi. Csere: Schwar- cemberger, Forgács. Időnként élvezetes, jó játé­kot mutatott be idegenben a ráckevei gárda, de sokszor ele­mi hibákat vétettek tagjai. Az eredmény nem tükrözi hűen a nagy küzdelmet. Kossuth KFSE—Dunaújvárosi Volán 3:0 (6, 5, 8) KKFSE: Bosnyák, Podani, Kuti, Pikó, Doma, Egerszegi. Csere: Németh, Harcos, Joha- nidesz. A Sportkórházból operáció után kiengedett Thurzó begip­szelt lábával csak a lelátón foglalt helyet, ám a hazaiak nélküle is könnyedén szerez­ték meg a két pontot. Jó: Kuti, Doma, Pikó, Eger­szegi. ■ Nők Középcsoport Dabas—Tipográfia 3:1 (11, -7, 8, 10) Dabas: Fabók, Burikné, Ihá- szi, Kecskés, Hegyiné. Csere: Félegyházi, Gacsal. A hazaiak összjátékába sok hiba csúszott, főleg a második játszmában. A harmadik perc­től kezdve fokozatosan javul­tak, és biztosan győztek. Dunavarsányi Petőfi—Postás SE 3:1 (2, —2, 5, 4) Dunavarsány: Tóthné, Ma­gyar, Milkóvits, Karcaginé, Szaniszlóné, Antóni. Csere: Kövesdi, Feil, Káplár, Molnár. A találkozó nem késztette nagyobb erőbedobásra a var­sányiakat, nem is alakult ki A többi találkozón nem tör­tént meglepetés, azok a csa­patok kerültek a kupadöntő­re, amelyek az első 90 perc után egyértelmű esélyesnek számítottak. így a bajnokok­nál a Hamburg és a Juven­tus, a KEK-ben a Real Mad­rid és az Aberdeen, az UEFA kupában a Benfica mellett az Anderlecht. Eredmények: BEK. Widzew Lodz—Juven­tus 2-2, Hamburger SV—Real Sociedad 2-1. KEK. Real Madrid—Austria Wien 3-1, Waterschei—Aberdeen 1-0. UEFA Kupa. Ü. Craiova— Benfica 1-1, Anderlecht— Bohemians Prága 3-1. Hangos versenyek előtt Kiállítás után csere Volt mór jobb forduló is Időn túl vesztettek Thurzó gipszben szurkolt Hullámsó teljesítmények jó játék. Az Anderlechttel játszik majd Bennmaradt a Benfica APRÓHIRDETÉSEK AI Két tűágyas, acéltűs Naumann 360-as új kö­tőgép eladó. Telefon: Vác, 12-035 (16 óra után) _________________ va ctol 5 Kilométerre, 905 négyszögöl belte­rület eladó, hétvégi üdülésre, kertészke­désre, állattartásra. Kis ház, víz, villany van. Kurdi, Kösd, Kos­suth Lajos utca 14. 26J2.____________________ Eladó: 674 négyszög- öles, gazdálkodásra Is alkalmas, termő gyü­mölcsös Vác-Pap- völgyben, 16 nm-es épülettel, 12 nm- es tároló szer­számkamrával, egy­ben, esetleg megosztva Is. Érdeklődni lehet: Almási István, Buda­pest XI. kér., Bartók Béla út 74. IV. 2. 1113. Telefon: 654-850. Eladó: előnevelt ne­mes fagyai elősövény. tövenként 10 forintért. A Duna-kanyarban házhoz szállítom, elül­tetem: Pázmándi László, Vác, Kandó Kálmán u. 39, ________ Fó t főútvonalán, új építésű, 250 nm-es csa­ládi ház 4- 140 nm-es műhelyként Is hasz­nosítható épülettel, el­adó. Jelenleg vállalat bérli. A bérlemény át­vehető. Esetleg csere­lakást beszámítok. T.: 698-246.________________ Jó állapotban levő ta­nya, 800 négyszögöl te­rülettel eladó. Állattar­tásra kiválóan alkal­mas. Érdeklődni lehet a helyszínen: Tóth Lászlónál. Besnyő dűlő 21. szám,_____________ Ol csón eladok állvá­nyos villanyfúró gép, terménydaráló gép, parkettafényesltő gép. szőlöprés és daráló, golyóscsapágyak és esztergakések, 25 lit. boroshordó, konyha- asztalok és székek. Ré­gi ruhásszekrény és egy komplett, világos kőrisfa hálószoba­bútor, gyermekágy és egy bölcsö. Nagykőrös, Petőfi u. 28. _________ Eladó kétszobás, össz­komfortos, kertes öröklakás tehermente­sen. Nagykőrös, Tor- más. Ifjúság u 14. Budapesttől 40 km-re felújított nagy házzal. 600 nm-es, állattartás­ra vagy raktárnak al­kalmas, betonozott kö- épülettel, közműves tanya, eladó. Fizetési kedvezménnyel Is. — Levélcím: Bp.. Örs vezér útja 48. 1141. Monon-etdon, a Har­mat utca—Fecske utca sarkán levő 147 négy­szögöl üdülőtelek el­adó. Villany van. Ér­deklődni: dr. Köves!, Monor, Táncsics u. 7., tel.: 304, este 9-lg, vagy 240/33-as mellék, napközben. ___________ El adó a Temető-he­gyen 600 négyszögöl zárt kert. Alápincézett nyaralóépület, fúrott kút és villany van. — Érdeklődni: Nagykö­rös. VIII., Futár u. 4. Khirerék. _____________ Ué li fekvésű porta el­adó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Budai út 14. szám alatt, szombat, vasárnap._____________ Éladó Albertirsa, Bem utca 2. számú kis ház, 350 négyszögöl terü­lettel. Porta megoszt­va is. Érdeklődni lehet vasárnap 10 óráig: Cegléd V. kér.. Malom utca 26, szám. _________ Br other KH—588 egy tűágyas, félautomata, japán gyártmányú kö­tőgép csipkelakatta] el­adó. Kovács József, Vác. Tölgyfa utca 2. fszt. l. Telefon: iz­zít._____________________ Os szKomtonus ház el­adó Nagykörös VIII. kér., Maros ú. 46. sz. Érdeklődni a helyszl- nen minden délután Oouaai 3 szooas Össz­komfortos, szövetke­zeti lakás, 1964. évben beköltözhetően eladó. Érd. telefonon: Bp., 632-716_________________ EJatlo: Verőcemaro­son, Dunára néző nya­raló, présházzal, 300 négyszögöles telekkel, megosztva Is. Víz, vil­lany van 1 Faluföie ut­ca 44 ___________________ Ol csón eiado 400 négy­szögöl üres hobbltelek Cegléden, a Budai úton. Eladó még egy 230 SB Mercedes bon­tásra Is, egy 220 SE motor és egy nagyméretű utánfu­tó. Érdeklődni lehet: Cegléd, 11-657 telefo­non. 9 szobás családi ház, beköltözhetően eladó. Vác, Erzsébet u. 45. Göúouon 5 szoba össz­komfortos fsz. + pad­lástér, (pince, garázs), központi fűtéses, tele­fonos, új családi ház — készpénzért, teher­mentesen — Igényes­nek, közületnek Is el­adó. Cím: Gödöllö, Isaszegi út 77/a. Ér­deklődni lehet: Gödöl­lő, Dalmady út 12. Te­lefon: 254. _____________ Gö donon eladó 3 szo­bás, új, 110 négyzet- méteres családi ház, üdülőövezetben. Boró- ka u. 4. Kp, + OTP. Jó állapotban levő IB-s rendszámú Tra­bant eladó. Megtekint­hető hétköznap 17 óra után és hétvégén: Gö- döllő. Fenyvesi főút 4. Budapesthez 30 km-re 3 szoba összkomfortos családi ház, kerttel el­adó. Ugyanitt 2 db Su­per 50-es traktor, fű­részgéppel, pótkocsi­val eladó. Érdeklődni: Inárcs, Dózsa György u. 6, sz. _______________ Te lek és félkész ví- kendház eladó. Ve­rőcemaros, József At- tila utca 4. 2621, Eladó: Kisnémedin, a Dózsa György út 8. szám alatt levő, 600 négyszögöles, közmű­vesített telek. Érdek­lődni: Főt, Bocskai u. 35 2151._______________ El adó olcsón, jo álla­potban levő Riga és Babetta. Albertirsa, Temesvári utca 31. szám, Klenk.________ Al sunyaregynaza, Te­mesvár u. 3. sz. alatt kétszobás, kertes ház eladó. Érdeklődni le­het: Bem u. 13. Szondi Endre, _________________ Na gyon jó állapotban levő 4 éves Trabant speciál (PH), eladó. Színe zöld. Érdeklőd­ni: Cegléd, Bercsényi ú. 2. Lelkészl hivatal. Tel,: 10-753.__________ Eg y 1500-as Lada el­adó. Érdeklődni lehet: 18 óra után. Cegléd, Szép utca 38. szám alatt, Tetra tojójérce eladó. Cegléd, Kertész utca 18, szám. _____________ Sü rgősen eladó, meg­kímélt állapotban levő PO-s Lada 1500-as. Assenbrenner, Dán- szentmtklós. Akácfa u 45. szám alatt. Egyszobás lakás Nagy­kőrösön eladó. „Be­költözhető 64 745” jel­igére szegedi hirdető­be, Szeged, Kígyó u. 6720. ____________ Sk oda combi, üzem­képes állapotban, sok alkatrésszel, olcsón eladó. Cegléd, Tömör- kény utca 20, szám. Eladó vetomagbab fe­hérszemű, sárga, hen­geres hüvelyű, vala­mint ajtók, ablakok, eternit csövek, falui­mén, cementkád. — Nagykőrös, Eötvös Károly u. 25. sz, Cegléden, Vett út, 2. km-kőtől balra, a har­madik tanya, (2 szo­ba, konyha, kamara, üvegfolyosó, gazda­sági épületek, garázs, víz, villany van). 800 négyszögöl zöldterü­lettel eladó. Érdek­lődni lehet a helyszí- nen: Csücsörkéné. Pecsenyesülő üzlet, forgalmas főútvonal­elágazásánál, Cegléd, Béke tér 8. szám, kor­szerű feldolgozóhe­lyiségekkel, 64 nm alapterületű, vállalat­nak, tsz-nek és min­denféle kereskedelmi. Ipari tevékenységre kiválóan alkalmas, be­tegség miatt eladó. — Érdeklődni lehet hét­főtől péntek délig a helyszínen, szombat, vasárnap: Budapest XVIII., Egressy Gábor utca 70. szám. ________ El adó mástel szobás szövetkezeti lakás Nagykőrös, Ceglédi u. 11/C. fszt. 3. Érdek­lődni: Müller Rudolf. Vá°l T. Pct. TV/C- T. 19. Eladó Nagykörös, Adám L. u. 38. sz. alatti kertes ház. Ér­deklődni lehet: Adám L u. 3473. S7 flintt. OTP, 4 lakásos, a és fél szobás, kertes lak­rész. 62 négyzetméte­res, eladó. Nagykörös ITT. Béke 36. T. 4. Szegedi cserép eladó. Nagykőrös, Örkényi u. 15 sz_________________ Wa rtburg limuusme, alig használt, PN rendszámú, eladó. — Szabó Béla, Vác, TI SS Hasas üsző eladó. — Nyársapát, összekötő d'ilő 7 szám 1 éves heréit számár eladó. Abony ni., Kun Béla utca 26. szám. — Nagy János. VEGYES építőanyagok, esempék burkolók, fürdőszoba- berendezések, kisipari ajtók, ablakok kap­nátok. Házhoz szállí­tás, nagyobb tétel eae- tén kedvezményesen. Bp. XVIL, Pesti u. 316. (3l-es úton). 287- 544. 18-tól 80-le. Umk-tagnak víz-, gaz-, központifűtés-, villanyszerelőt felve­szünk. Monor, Kcs- suin L u 8/a 8tatai iia/aspai eitat- tásl vagy éleljátadekl szerződést kötne ker­tes bázért. „Kizárólag Monoton PmH 127 446’’ jeligére a Monorl Hír­lap S7erk»>s7tö*éeéhe. Patkány-, eger-. re- regirtás, takarítás, üvegtisztítás, pvc- és szőnyegpadló-fektetés, lomtalanítás. Fucskár István, Budapest XX., Előd u. 48. Telefon: 487-410, _________________ El őnevelt csibe kap­ható, fehér és sárga, két-három hetes 15—20 Ft/db. Kecskemét. Kerkápoly u. 12. Ker­tészeti Főiskola ut­cája. ________________ Kü lönleges csempék és burkolólapok, szí­nes fürdőszoba-beren­dezések, mindenféle építőanyag nagy vá­lasztékban, házhoz szállítva. Rákoscsaba, Pöröly utca 4. (Péceli út 169. mellett). 461­586 vagy 832-022._____ El őnevelt csibe kap­ható, két-három hetes, sárga, háztáji tojó­hibrid és húshibrid 15—21 Ft. Kecskemét, Kerkápoiy u. 12. Ker­tészeti Főiskolánál, Esauvoiruna-különle­gességek kölcsönzése a Délinél. szombati nyitva tanácsai, Bu­dapest XIX.. Greguss u 6___________________ Na poscsibe kapnato, előjegyezhető. Cegléd. Béke utca 17. szám alatt.___________________ Kö lcsönző boltomat megnyitottam. Ben­zinmotoros. betonke­verő. láncfűrész, per­metező, áramfejlesztő 220 V-os, vízszivattyú, rotációs kapa (pótko­csival), körfűrész, üt- vefúró, szállítószalag, hegesztőtraíó, pneu­matikus betonvéső, parkettacsiszoló, csör­lőmű, sarokcslszoló. taliga kölcsönözhető. Nagykőrös, Zsemberv U. 44.________________ Többlete paprika-, pu­radlcsompalánta kap­ható. Csemő, Szűcs dűlő 1 szám. Illés, Kiadó 100 négyzetmé­ter alapterületű, be­tonos raktárhelyiség. Nagykőrös, Dózsa Gy U, 24. __________ Ra jzasztal A/0-s eladó, rajzgéppel és teljes felszereléssel. Sződli- get, Attila u. 45., (egész nap). Nagykoroson, 4 laka- sos, kertes házamat elcserélném váci ker­tes vagy OTP-lakásra. Nagykőrös IU., Béke útla 36, I, 4._________ Hí vjon, jövök. Hasz­nált és új tolláért, ha­gyatékáért. Szabó Je- nőné magánkereskedő. Nagykőrös, Biczó G 7/G_____________ Ki adó: tanya 100 db birkával, levegővel, tartást engedélyezek. Ugyanitt vegyes trágva, ára: 8 Ft. Nagykőrös X.. Abonvt út 4 Kiseub latcast vagy különálló lakrészt egy évre bérbe vennék. — Basa Zoltán, Gödöllő. Mező Imre n. 17. zjoíi Kúton Dejaratu szoba, konyhás lakrész albér­letbe kiadó. Nagykő­rös Kálvin tér fi BULüroioit szooa ki­adó. Nagykőrös, Szol­noki u ?«._________ 76 evtoi Keresem, há­zasság céljából azt a becsületes férfit, aki eljönne hozzám jó megélhetésű tanyám­ra, aki szereti a természetet, aki tel­jesen független, saját házzal rendelkezik, megegyezés szerint én megyek hozzá, egye. dűl élő, független, öz­vegy nyugdíjas asz- szony vagyok. Nagy­Lucerna eiaúo. Nagy­kőrös, Kárpát u. 4 alatt. — Érdeklődni; buuiiiJO.su szooa, kuíi.v- hás lakást cserélnék nagykőrösi, régi taná­csira, megegyezéssel. Cím: Budapest IX.. Balázs Béla u. 23. fszt. 5 10SM. Kelemen, elő­zetes értesítéssel. .... ni»»« in A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megye! Bizottsága és a Pest megyei .Tanács lapja. Megjelenik -hétfő kivételével ~ J. '—;-----­Dm MFíiVF ;í ! Sf i 6 P Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili!, Somogy! Béla a. «. PMtíclrn • Budapest Pf° tn ^an«?,üer4k8SS:tö: 8481 AS«es ­m> WtÜlU niWLRr Hirlapkiadá VáUalan^udape^Biana Lujza ter 2. 1353. Fe.eics kiadó: XiU Imre Igazgató. - a szerkesztőségi és ^a^Ä ^^/"Í43-100 él _* —-------- --------— -------------------■ fiOkszerkesztöSECeinK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I. Pf. 19. 2701. Telefon: 11-480. - Érdi Hírlap, Érd Lenin út S3 »asa .. ... Gö döllő. Szabadság Út í. Pf. 14. 3100. Telefon: 81-96. - Monorl Hírlap Monor, Kossuth u. IS. Pf. 31. 2201. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7«■*» r-iJí!5í02ii *!7,S.5^ 06d8llö|. Hírlap, út 43. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-093. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Maevar Poi.» ' TItaÍ}?—~ yác! HfrlaP- Vác, Lenin a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átuta'ással a KHr“ fl AöáímeIy postanlvatalnál, A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési dij: egy hónapra 24,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft. félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek évS előfizeti- 400 i «P L *í«2? Jelzőszámra HU)’- KSS 0i3S_i6W (Ce8iéÜi Hír:.ap)* tó3M 02ŰS—l£rdi Hírlap). ISSN 0133 1957 (Gödöllői Hírlap). .tóSN 01S3-ÍM51 (Ho^Hírlápt ISSN C133-2~08 flagykőrte Hírlap/. ÍSsn'1iM-21» 9

Next

/
Thumbnails
Contents