Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-22 / 94. szám
Emlékünnepség Lenin születésének évfordulóján Az élő párbeszéd megvalósítói tCsdá# János találkozott a kitüntetettekkel Lenin születésének 113. évfordulója alkalmából csütörtökön az MSZMP KB székházában ünnepi megemlékezést tartottak, s kitüntetéseket adtak át a marxista—leninista eszmék terjesztésében kiemelkedő eredményt elért pártpropagandistáknak. Az ünnepséget — amelyen részt vett Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, továbbá jelen voltak a központi pártintézmények vezetői, a budapesti és a megyei pártbizottságok ideológiai titkárai — Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője nyitotta meg. Ezután Lakos Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pártélet főszerkesztője mondott ünnepi beszédet. méltatta Vlagyiriiir II- jics Lenin munkásságának történelmi jelentőségét. Bevezetőben hangsúlyozta: pártunk politikájának, e politika elvi összefüggéseinek megértésén, tudományos világnézetünk terjesztésén hosszú évek óta kitartóan munkálkodó kiváló propagandisták köszöntése egyúttal, immár hagyományosan összekapcsolódik a tisztelgéssel a világ első győzelmes proletárforradalma vezérének, a nemzetközi munkásmozgalom egyik legnagyobb alakjának, Leninnek az emléke előtt. Idén ez a megemlékezés egybeesik tudományos elméletünk és világnézetünk megteremtője, mozgalmunk megalapítója, az emberi történelem egyik legnagyobb alakja: Marx Károly születésének 165. és halálának 100. évfordulójával, amelyet ugyancsak világszerte megünnepelnék. A szónok kitért arra, hogy a Központi Bizottság közelmúltban megtartott ülése is foglalkozott a propagandamunka időszerű feladataival. — A propaganda, az ideológiai munka sajátos és egyre fontosabb helyet foglal el a párt tevékenységében — mondotta a továbbiakban1 Lakos Sándor. — A párt számít a propagandisták aktív részvételére, akik ily módon nemcsak terjesztői, hanem alkotói is elméletünknek, politikánknak. Ők azok, akik tömegeket ismertetnek meg világnézetünkkel, politikánkkal, céljainkkal, akik megvilágítják a napi munka során olykor nem látható, nem észlelhető mélyebb összefüggéseket, és mindezzel közvetlenül és közKádár János propagandistákkal beszélget vetve segítik a szocialista építőmunkát, a gazdasági építést. A szónok kiemelte:— a propagandisták összekötik a pártvezetést a párttagsággal, a pártot a pártonkívüliek tömegeivel. Munkájuk nem egyirányú: nemcsak magyarázza a döntéseket, hanem meghozatalukra is aktívan kihat. Köz- vetlenül segítik tehát a politika formálódását, javítását; egy tömegméretű, élő párbeszéd megvalósítói és meghatározó részesei. Az ünnepi beszédet követően Övári Miklós, a hagyományoknak megfelelően állami kitüntetéseket és Lenin- emlékplaketteket adott át a kiváló propagandistáknak. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesült Aradi Nóra, az MTA művészettörténeti kutatócsoportjának igazgatója, Báthori Gábor alezredes, az MSZMP soproni határőrkerület pb-titkára, Kerekes Miklós, a szekszárd— paksi vízitársulat igazgatóhelyettese, Orosz Sándorné, az MSZMP belügyminisztériumi bizottság oktatási igazgatóságának tanszékvezető tanára és Szántó Mihály, a magyar néphadsereg ezredese; tizenhármán a Munka Érdemrend ezüst, hatan pedig bfonz fokozatát kapták, köztük Farkas Gyula, a Nagykőrösi Konzervgyár gépkezelője. A Központi Bizottság 129 propagandistát Lenin-emlék- plakettel jutalmazott. Pest megyéből e megtisztelő elismePest megyei propagandistái résben részesült Kiss Ferenc, a nagykátai járás propagandistája, nyugdíjas iskolaigazgató; dr. Lengyel Zsuzsa, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének munkatársa, a megyei oktatási igazgatóság tiszteletdíjas tanára; Kocsis János, a váci járási- és városi rendőrkapitányság hivatásos főtisztje, Várkonyi Gábor, a sülysápi 1-es számú általános iskola igazgatója, Kiss Kornél, a dunabogdányi Űttörő Tsz elnökhelyettese. Az ünnepség utáni fogadáson Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára üdvözölte a kitüntetetteket. Beszélgetett velük a propagandamunka időszerűségéről, jelentőségéről, s valamennyiüknek további sikeres munkát kívánt A magyar néphadsereg egységeinél is ünnepségeken köszöntötték a huzamosabb időn át eredményesen tevékenykedő propagandistákat Lenin születésének 113. évfordulója alkalmából. A magyar néphadsereg művelődési házában csütörtökön Szabó Egon vezérőrnagy, politikai főcsoportfőnök-helyettes ■ méltatta a propagandisták felelősségteljes munkáját. Az ünnepségen Papp Dezső vezérőrnagy, a Magyar Szocialista Munkáspárt néphadsereg: bizottságának első titkára elismeréseket adott át a legkiemelkedőbb munkát végző propagandistáknak. k napja ma alkalmából ma délelőtt tanácskozást rendez az Oktatási Igazgatóságon. Megnyitó beszédet mond Göndics Zoltán, az Oktatási Igazgatóság igazgatója. A tanácskozáson dr. Aggod József kandidátus, a Gödöllői ATE tanszékvezető tanára Az internacionalizmus dialektikájának néhány történeti és aktuális kérdéséről, dr. Lengyel Zsuzsa kandidátus, az MSZMP TTI tudományos főmunkatársa, az OTI. tiszteletdíjas tanára A szövetségi politikáról címmel tart referátumot. A propagandisták napja alkalmából kitüntetések és emléklapok átadására kerül sor. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXVII. ÉVFOLYAM, 94. SZÁM Ára: 1,40 ftirilit 1983. ÁPRILIS 22., PÉNTEK Üléseiét! m MSZMP Pest megyei Bizottsága Ideológiai, cselekvési egységben Somogyi Imre, ti ifi! titkára is felszólalt Tegnap délelőtt az MSZMP Pest megyei Bizottságának székházában dr. Arató Andrásnak, a megyei pártbizottság titkárának elnökletével ülésezett a megyei pártbizottság. A tanácskozáson a pártbizottság tagjain kívül részt vettek a fegyelmi bizottság tagjai, a pártbizottság osztályvezetői, valamint a járási és a városi pártbizottságok első titkárai. A pártbizottsági ülésen megjelent és felszólalt Somogyi Imre, a Központi Ellenőrző Bizottság titkára is. Az ülés napirendjén az MSZMP Központi Bizottságának 1983. április 12—13-1 üléséről, a határozatból fakadó tennivalókról szóló beszámoló szerepelt, melynek előadója Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára volt. A tájékoztatót követő vitában hatan szólaltak fel (a felszólalás sorrendjében:) Cse- lényi Dezső, a. budai járási pártbizottság első titkára, Góg Mátyás, a Herceghalmi Állami Gazdaság igazgatója, dr. Major Miklós, a Pest megyei Ügyészség főügyésze, Rónai Árpád, a dunakeszi városi pártbizottság első titkára, dr. Tóth Albert, a megyei pártbizottság agitációs és propagandaosztályának vezetője és Somogyi Imre. A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága, a propagandisták napja Párt- és állami vezetők látogatása Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Haj- dú-Bihar megyében. Szerdán Debrecenben a megyei pártbizottság székházában a megye párt-, tanácsi és társadalmi szerveinek vezetőivel találkozott, s meghallgatta Sikula Györgynek, a megyei pártbizottság első titkárának tájékoztatóját a megye gazdasági, politikai helyzetéről, dolgozóinak életéről, munkájáról, gondjairól. A Központi Bizottság titkára délután a balmazújvárosi Közélet Tadeusz Pietrzaknak, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetének az Elnöki Tanács a magyar—lengyel kapcsolatok fejlesztésében kifejtett tevékenysége elismeréseként a Béke és Barátság Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Tomas O’Fiaich bíboros, Armagh érseke, az írországi püspöki konferencia elnöke — aki dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek meghívására töltött néhány napot hazánkban — csütörtökön elutazott Budapestről. Lenin Termelőszövetkezetet kereste fel. Csütörtökön Németh Károly részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság Debrecenben megtartott kibővített ülésén, amelyen — Sikula György előterjesztése alapján — a Központi Bizottság , 1983. április 12—13-i ülésén hozott határozatát és az abból adódó Hajdú-Bihar megyei feladatokat vitatták meg. A Központi Bizottság titkárának Hajdú-Bihar megyei látogatása a Biogal Gyógyszergyárban fejeződött be. ★ Csütörtökön Kőbányára látogatott Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ipari miniszter. A X. kerületi pártbizottság székházában Zarnóczi József, a pb. első titkára és Barta Gyurgyné, a kerületi tanács elnöke fogadta. Méhes Lajos { délelőtt látogatást tett az EGYT Gyógyszervegyészeti Gyárban, kora délután az Orion gyárban folytatódott a programja; végül Kőbánya-! Újhegyen megtekintette az! újonnan épülő 12 tantermes általános iskolát, valamint a j társadalmi összefogással . készülő, 22 hektáros sportligetet, ahol találkozott a kőbányai üzemek szocialista brigádjainak a füvesítés és fásítás előkészítő munkáját végző tagjaival. Somogyi Imre, a KEB titkára fogalmazta meg tegnap: a Központi Bizottság áprilisi kétnapos tanácskozásának szelleme, légköre érződött, visszatükröződött a pártbizottság ülésén. Mind a tájékoztató, mind a felszólalók a legfontosabb kérdésekről beszélték. A többi között a párt egységét, vezetőszerepét hangsúlyozták, az ideológiai és a cselekvési egységet, s azt: nincs okunk változtatni a párt irányvonalán, akkor dolgozunk helyesen, ha követke~ zetesen végrehajtjuk a XII. pártkongresszus határozatait. Mint Somogyi Imre a többi között mondotta: nehéz egy rövid beszámolóban tolmácsolni kétnapos tanácskozás minden részletét, ez most mégis Sikerült. A tegnapi ülés éppen azért volt eredményes, mert. nemcsak tájékoztatott, hanem mozgósított is a további tennivalókra. Mint kifejezte, jólesett hallani felelős kommunistáktól azt, ahogyan egységesen kiálltak a határozat mellett, teljesíthetőnek látják társadalmi és gazdasági célkitűzéseinket. Abban is közös a pártbizottság megnyilvánulása, hogy a mindig változó élethez igazítva, de meg akarja valósítani megkezdett politikánkat, végre akarja hajtani VI. ötéves tervünket, folytatni kívánja megkezdett gazdasági reformunkat, úgy ahogy a Központi Bizottság határozata megfogalmazta. Azt is hangsúlyozta a KEB titkára, hogy a Pest . megyei pártbizottság sok segítséget adott az úgynevezett két kongresszust felező központi bizottsági ülés előkészítéséhez. A megye párttagságának, lakosságának eredményes tevékenysége egyértelműen bízó-! nyitja, hogy a pártbizottság jól sorakoztat a feladatok megoldására, következetesen végrehajtják, ami a kongresz- szusi határozatokból rájuk hárul. Utunkat a XII. kongresszus határozza meg továbbra is Ma: 2. oldal: Együtt a rendért, biztonságért 3. oldal: Él a inában 1—8. oldal: Rádió-, tv-műsor a jövő hétre Hogy milyen várakozás, ak tivitás előzte meg a KB ápri lisi ülését, azt Cservenka Ferencije mondotta el szemléletesen, jelezve, hogy ez a kétnapos tanácskozás kiemelkedett a szokásos ülések közül. Tizenkilenc megye kommunistáinak, megyei' pártbizottságainak értékelésére épült, s a tényleges előkészület már nyolc hónapja folyt. A megyei pártbizottságokon kívül még számos testület, egyén véleményét kérték ki, végül is az írásbeli, szóbeli beszámoló, majd a határozat háromszáz észrevételt is figyelembe vett. A kétnapos tanácskozáson huszonötén szóltak hozzá és ti- zenketten írásban mondottak véleményt. A kollektív. ^ demokratikus munka eredménye az a határozat, amely most ismét hosszú távra határozza meg a politikai munka vonalát. Rajtunk múlik Talajmunkák egy menetben A letkési Ipolyvölgye Termelőszöveíkezet Szöiökalja dűlőjében a T—150 K munkagép egyetlen menetben készíti elő a talajt és a kukorica vegyszeres gyomirtását. Szarvas József traktoros a hét végéig 112 hektáros táblán fejezi be a munkát. v . Erdős! Ágnes felvétele Amellett, hogy természetesen ez a határozat felfogásában, cselekvési irányában megegyezik a kongresszus szabta feladatokkal, egyben figyelembe veszi a jelen helyzetből adódó tennivalókat is. Cselényi Dezső, Pest megye küldötte volt a XII. pártkongresszuson. Felszólalásában most azt elemezte, hogyan haladunk a» akkor elhatározott úton, s megállapította: a Központi Bizottság határozatában visz- szacseng mindaz, ami a kongresszus témája volt, s az is ami tavaly novemberben a Pest megyei pártbizottság értékelő ülésén elhangzott. Nemcsak saját érdeklődéséről szólott, hanem hivatkozott a pártmunkások balatonaligai tanfolyamára is, ahol szem- és fültanúja lehetett, milyen érdeklődést, várakozást váltott ki a KB áprilisi tanácskozása. Valamennyi felszólaló megerősítette, amit Cservenka Ferencné hangsúlyozott: jelenleg feszültebb nemzetközi légkörben élünk, mint korábban belső gazdasági életünkben is jócskán van gondunk, elsősorban a kapitalista országok sokféle ellenünk irányuló intézkedése miatt. Küzdenünk kell Helsinki szellemének megóvásáért, s. most a madridi értekezlet huzavonájából is kitűnik, milyen nehéz a harcunk. A nehéz küzdelem azonI ban nem jelenti, hogy feladnánk optimizmusunkat, Továbbra is valljuk, hogy lehetséges a két rendszernek békésen egymás mellett élni. .Harcolunk a fegyverzet egyensúlyának megtartásáért, mindenképpen erősítjük gazdasági munkánkat. Az utóbbiról sok szó esett a pártbizottság ülésén. Somogyi Imre, valamint a többi felszólaló is ezt a gondolatot erősítette: elsősorban rajtunk múlik, hogy jobban dolgozzunk. Belső tartalékaink feltárásával sokszor ellensúlyozni tudjuk a külországok miatti akadályokat. Rónai Árpád fejezte ki szenvedélyesen: harcoljunk a tehetetlenség, a kényelemszeretet, a nemtörődömség ellen. A párt- és a munkahelyek vezetői ne másoktól várják a megoldásokat, ne csak panaszkodjanak, hanem elsősorban azt keressék, mit tehetnek ők. Jó példaként említette a Mechanikai Labor dolgozóit, akik exporttervük teljesítéséért már eddig is több műszak munkáját ajánlották fel, mondván: a munkásokon ne múljék a tervek teljesítése! Naprakész hozzáértés A hozzáértés, a naprakészség a mai kor fontos követelménye. Fontosságát Cselénjd Dezső hangsúlyozta. Természetesen a leghozzáértőbb vezető is tehetetlen marad, ha nem javul meg a kooperációs fegyelem, ha egyik vállalat exportterve egy másik hazai vállalat lassúságán bukik meg. A kiválóan dolgozó PEVD1 gondjait említette, esetleges sok milliós forint kiesésével, ha a Borsodi Vegyiművek nem tartja be az ígért határidőt. A gazdálkodásról szólott Góg Mátyás is elsősorban megismételve a tényt: nincs szükség a tervek módosítására. Fegyelemmel, szigorúsággal még messzebbre juthatunk. Az állami gazdaságok Pest megyében jól dolgoztak eddig is, csupán egyetlen gazdaság zárt veszteséggel. A többi helytállt mind a gabona-, mind a hús- és tejprogrrmban is. Természetesen ő sem takargatta a gondokat: kevés a műtrágya, késve érkezik és drága a növényvédő szer, magasak a termelés költségei még mindig... Vagyis: jó úton haladunk gazdasági életünk fellendítésében, de még óriásiak (Folytatás a 3. oldalon.)