Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-20 / 92. szám

XXV. ÉVFOLYAM, 92. SZÁM 1983 ÁPRILIS 20., SZERDA Fóliasátrak a homokon Számolni is nagyon kell tudni A közeli erdő sűrűn nőtt, szálas akácfái sem tudták út­ját állni az avart söprő szél­nek, néhány évvel ezelőtt még vitte, kavarta a faluszéli kert homokját. Sovány, a nyár for­róságában furulyázó kukorica tudott csak némileg megka­paszkodni. Fontos arányok Ahhoz azonban, hogy ezek a szélhordta homokbuckák bő­ven termő, szelídített területté váljanak, Kiss Miklós földsze- retetével párosult fáradhatat­lan igyekezete kellett, aki sa­ját kezével tekerte, fúrta a 30 méter mélységű kutat. Azt már a Nyírségben megtanulta, hogy a víz és a homok nem esküdt ellensége egymásnak. Tartott disznókat is, legyen bőven szerves trágya, „éhen" ne ma­radjon a föld. Ahogy a hosszú fóliasátort mutatja, a látottakat a gyakor­lott jó gazda, hozzáértő, ízes szavai kísérik. A fólia alatt ugyanis már virágozni kezd a főzőtök. Akik látják, megkér­dezik: miért nem paradicsom­bokrokat nevel, melenget a fó­liasátor? A magyarázat pedig egysze­rű, egy sorban 36 tök, paradi­csomból 75 bokor fér el, a pri­mőr termés aránya 40, illetve 8 kiló. Az átvételi ár viszont majdnem ugyanaz. Az arány azonban később is azonos, ki­nek van hát igaza? A maga gazdája — Itt pedig — mutatja a másik sátort — mihelyt a feje- sedő saláta a Monorvidéki Áfész üzleteibe kerül, helyét a bimbózó, kényes természetű paradicsom- és paprikápalán- ták foglalják el. Amott a „kertalján” pedig a sátor alatt a virágjaikat mutogatják a kúszó uborkaindák. A cserzett arcú, szikár ker­tészember határozottan jelen­ti ki, hogy a termésével nem piacol, a családját sem enge­di, minden megtermett zöld­áruját Üllőn a szövetkezet fel­vásárló telepén adja le. Per­sze értékesítési biztonságot nyújtó szerződés alapján. — Az elmúlt években is így cselekedtem, veszekedés, vi­tatkozás sosem merült fel az átvételek alkalmával, az árat megfelelőnek találtam — véle­kedik Kiss Miklós — a meg­egyezés mindig elégedett pa- rolázással fejeződött be. — Különben 7 éve lakom Üllőn, a messzi Nyírkáta a szülőhelyem, apám ott dohá­nyos volt. A családdal 10 hol­don a szivarosok által annyira dicsért illatos Virginiát ter­melt. Ott határoztam én el már 8 éves koromban, hogy ha a magam gazdája leszek, csak Aktív klubélet zajlik a mo- nori vasutas nyugdíjasoknál. A vasutas-szakszervezet helyi csoportja száznál több tagot számlál. Hosszú ideig az is gond volt, hol tartsák összejö­veteleiket, kölcsöntermekben szorongtak hosszú évekig. Most már van állandó he­lyük, megkapták a vasútállo­más közelében levő kis épüle­tet, amely rendőri körzetmeg­bízotti irodaként üresen állt. Ott kereshetik fel ügyes-bajos dolgaikkal szakszervezeti cso­porttitkárukat, if). Molnár Ele­ket. Klubtalálkozóik is egyre gyakoribbak és népszerűbbek. Ebben a hónapban két közös programjuk is szerveződött. kertészkedéssel foglalkozom. Kapóra jött tehát az újsághir­detés — bár azelőtt azt sem tudtam, létezik-e egyáltalán ez a Budapest környéki község. jobbat akart — Az életem persze nem nélkülözte a mérsékelt ka­nyarokat, kacskaringókat sem. A téeszszervezés során a kö­zös tulajdon 120 holdas do­hányültetvényének vezetője lettem és ott tevékenykedtem több mint 10 évig. De hát az ember hitvány „portéka", a jó mellett még jobbat kíván, úgy érzem most itt megtaláltam, amit kerestem. Persze az „almaország” jo­natán- és virginiaillatát nem lehet teljesen elfeledni. A tökéletes elégedettséghez ez hiányzik csupán. K. S. Hétfőn este a művelődési ház­ban Balogh Sándor, a monori kertbarátkor vezetője tartott tájékoztatást Aktuális felada­tok a háztájiban címmel. A következő összejövetelre dr. Zimányi Gyula tanácselnököt várják, aki 25-én, hétfőn dél­előtt 9 órakor arról beszél majd az érdeklődő nyugdíja­soknak, milyen feladatok, ten­nivalók változtatják az idén a járási székhely arcát. Tájékoz­tatója után színes műsor kö­vetkezik: Szabó Teréz magyar­nótákkal szórakoztatja a részt­vevőket, akik között négy 85 éves csoporttag is helyet foglal. Őket külön köszönti a ritka születésnapon a szakszervezet, s ajándékot is átnyújt legidő­sebbjei részére. Nyugdíjas vasutasok Megélénkült a klubélet 7 •• Üzemek az iskoláért Úriban A diák tanárként tér vissza Monorról Gombán át, a já­rás talán legszebb útvonalán jutottunk el autóbusszal Úri­ba. Zömmel még a tavasz tar­ka színei uralták az út két ol­dalán a tájat, de a szálerdők alján, a réteken már erősen átütött a sarjadó fű zöld töme­ge. Ügy látszik, a gyönyörű táj hat az ott élő emberekre is, mert az a néhány úri lakos, akivel hétköznap késő délelőtt szóba elegyedtünk, rendkívül szívélyes útbaigazítást adott. Felújítás! terveznek Az iskola, ha lehet, még csendesebb volt, mint a hét­köznapra elnéptelenedett köz­ség. Éppen tanítás folyt min­den osztályteremben, így ideá­lis körülmények között be­szélgethettünk irodájában az igazgatóhelyettessel, Szikszai Istvánnal. — Ha most kinézünk az ab­lakon — mutatta —, ez itt alattunk lapos tetővel, egy va­donatúj vizesblokk. Odább egy 1928-ban épített W. C.-t látni, ami ugye itt, ahol 10 éve van víz, s az a lakások 80 százalé­kába be is van kötve, megle­hetősen rosszul fest. De meg­oldottuk ezt a régi gondot, mint látható, úgy, hogy össze­ültünk a sülysápi nagyközsé­gi közös tanács, a népfront, a gazdasági egységek vezetői, s megtárgyaltuk a lehetőségeket. A tanács, a gazdasági egy­ségek adtak anyagot, amivel egyáltalán elkezdhettük a munkát. Az iskolának 60 ezer forintja volt. Adtak az üzemek is pénzt, s amikor már elég jól készen voltunk, kaptunk a megyei tanácstól 180 ezer fo­rintot. Így most már egy, az iskola létszámához méretezett, korszerű vizesblokkunk van mellékhelyiségekkel, mindkét nem részére, s külön a hiva­talsegédeknek még zuhanyozó, öltöző is helyet kapott benne. Már berendeztük az épületet, kiástuk a bekötő vezeték ár­kát. csak adminisztráció szük­séges a vízbekötéshez. Ezzel párhuzamosan elkészült az is­kola központi fűtése, nagy­részt az említett összegekből, s igen sok társadalmi munká­val. S mintha csak szemléltető oktatást tartana, Szikszai Ist­ván a fejünk fölé mutatott, ahol a plafonon beázás nyo­mai látszanak, s már mondta is, mi lesz a folt sorsa? — Eltűnik onnan végleg. Ugyanis most készül az iskola felújításának költségvetési terve 2 millió forintra. A re­konstrukcióban szerepel az öreg tetőszerkezet teljes ki­cserélése. a tantermek gázolaj­jal kezelt hajópadlóinak fel­szedése, helyette parkettázás. S különböző külső és belső ja­vításokat kell elvégezni az emeleti szinttől. Lelkendezve újságolta az igazgatóhelyettes, hogy máris sokan jelentkeztek társadalmi munkára. Bizony szükség is lesz a segítségre, mert a padló cseréje igen sokat felemészt majd a költségvetésből. Persze azért gondok akadnak, ma­radnak jövőre is, mert bár a felújítás idén tanévkezdetre be kell hogy fejeződjék, a pince teljes víztelenítő szige­telése ebben az évben még nem oldható meg. Sok elsős A személyi és tárgyi felté­telekről is volt mit elmonda­nia az igazgatóhelyettesnek. Mert például nagyon jó a szü­lőkkel, a szülői munkaközös­séggel az iskola kapcsolata. Rendszeresen szerveznek min­den tavasszal Katalin-bált a reflektorral is megvilágítható sportpályán, amelynek bevé­teléből lepik meg az elsősöket. De legutóbb két írásvetítővel ajándékozták meg az iskolát. A helyi üzemek, kommunista műszakokon összegyűlt pén­zükből (így a TRANSZVILL üzeme, KELTEX) további írásvetítőket, televíziót vásá­roltak. Az intézmény eljutott oda, hogy all tanterem mind­egyikében van írásvetítő (!). Ugyanakkor a tantervhez ér­kező szebbnél szebb szemlél­tetőeszközök, diafilmek, han­gosított diák mellé újabb dia­vetítőket kell majd beszerez­ni. — Ami pedig az itt dolgozó pedagógusokat illeti: a hu­szonegyből közel a fele két Menetet fúr a célgép Mindössze 20 másodperc alatt egyszerre 23 menetet fúr az írógép vázába az a célgép, amelyet nemrégiben szereltek fel az IGV vasadi üzemében. A korszerű masina kezelése nagy figyelmet igényel Vincze Miklósné betanított munkástól, aki hamar elsajátította a műveleteket. Hancsovszki János felvétele Nyilvános főpróba Pilisen Falust színjátszó fesztivál Az idén rendezik meg a falu­si színjátszók 1. országos fesz­tiválját a Hegyeshalom mellet­ti kisközségben. Kimién. Á ta­lálkozón természetesen csak a néhány legjobb vidéki együt­tes vehet majd részt, ezért a zsűri már most megkezdte a válogatást. A fesztiválon való részvétel­re pályázhatnak a pilisi műve­lődési házban működő Csepp 1. és Csepp II. irodalmi szín­pad tagjai is. Az ő játékukat jövő héten kedden nézi majd meg a zsűri. Előtte azonban, április 22-én, pénteken 18.30- tól nyilvános főpróbát tarta­nak majd a szokásos helyen, a pinceteremben. A bemutató előadáson szívesen látnak min­den érdeklődőt, a műhelymun­ka titkaira is kíváncsi helybe­lit. Remélik, ezúttal mind a fő­próba, mind a zsűri előtti be­mutatkozás jól sikerül, s ők is képviselhetik majd a falusi színjátszókat a kimlei találko­zón. Vigyázzunk! Megdöbbentő tragédia történt a napokban Csév- haraszton. A falu határá­ban egy személygépkocsi el­ütötte Gönczi Andrea négy­éves kislányt, aKi orvos­hoz szállítás közben meg­halt. az első vizsgálatok alapján a szerencsétlenül járt gyermek már a fék­távolságon belül lépett az autó elé. Eddig a szomorú hír, amely érthető nyugtalan­ságot keltett a járás egyik legkisebb településén. 'A Járási Közlekedésbiztonsági Tanács...szakemberei évek óta legfontosabb felada­tuknak tartják a gyermek­balesetek elleni harcot. Ügy tűnik azonban, hogy egyelőre hiába, mert min­den esztendőben előfordul néhány tragédiával befeje­ződő eset. Persze, a rend­őrök sem képesek csodákra, ha a felnőttek, elsősorban a szülök, nagyszülők nem vigyáznak a gyermekekre, nem tájékoztaják őket az utakon leselkedő veszélyek­ről. Az elkövetkező hetekben, hónapokban még több gyer­mek játszik majd a szabad­ban a jó idő hatására. Bí­zunk benne, hogy a jármű­vezetők is óvatosabbak lesznek, s a mostanihoz hasonló tragédia nem is­métlődik meg. G. J. A nap kiiferáfis prepa nja Gyomron, 16.30 órakor: a nyugdíjasklub összejövetele. Az úttörőházban, 15-től: Ki- lián-kör nyolcadikosoknak, 15.30-tól: a sakkszakkör foglal­kozása. Monoron, 15-től: a járási Feí"zrMzéí, beruházások A monori Kossuth Tsz ta­valy a több mint 10 milliQ fo­rintos nyereség mellett jelen­tős összegeket fordított a bő­vített újratermelés érdekében beruházásokra és egyéb fej­lesztési célokra. Csaknem 30 millió forint ju­tott a fejlesztésekre, amely­nek zöme saját erőből került felhasználásra. Három és fél millió forint építési beruházás­ra ment el a közös kasszából. A gázellátásra 2,3 millió forint jutott. Százezer forint híján ötmillióért vásároltak gépeket, évtizednél hosszabb ideje tanít nálunk. Sorra kapják meg a 25 éves jubileumi jutalmakat, de a többiek is legalább 10 éve vannak itt. Egyébként helybe­liek mind, jómagam is, sőt, velem együtt három pedagó­gus házaspár is van már. A másik két házaspár is abban az időben épített lakást peda- góguskölcsönnel, amikor én És bizony jóleső érzés, hogy iskolánk egykori tanítványai közül többen is visszajöttek nevelni, Oktatni a csemetéket, akár mint képesítés nélküliek, vagy már főiskolai végzettség­gel. — Az iskola működési fel­tételei jónak mondhatók: 11 tanteremre 16 osztály jut. Ta­nulólétszámunk az osztályok­ban átlag 22—23 körül mozog Csupán az elsőben van 33 gye­rek, mert most a demográfiai hullám csökkenése miatt két első osztályt nem tudunk in­dítani, így az az egy viszont kicsit népesebb lesz néhány évig, esetleg megközelítheti a negyven főt is. Veszélyeztetett vagy hátrányos helyzetű ta­nuló nálunk is akad, rájuk külön gondja van a gyermek- és ifjúságvédelmi felelősünk­nek, aki 'egyben a napközi ott­hon vezetője is. öt családból van 22 cigány tanulónk, főleg ők vannak a napközi otthon­ban. Gyerekzsivaj És mintegy végszóra meg­szólalt az iskolacsengő. Egy­ből megelevenedtek a folyo­sók, az udvar, s a gyerekek életvidám zsivajával telt meg a nyitott ablakon át az iroda is... Aszódi László Antal járműveket. Az ültetvénytele­pítés pedig 8,8 milliójába ke­rült a tsz-nek. A több éves program keretében folytató­dó melioráció (talajjavítás) másfél milliót emésztett fel 1982-ben. művelődési központ társadalmi vezetőségének ülése, ahol be­számolnak az 1983. évi mun­katerv időarányos végrehajtá­sáról, 15.30-tól: ifjú bélyeg- gyűjtők foglalkozása, 17-től: asztalitenisz-edzés (a sport­székházban) és angol nyelv- tanfolyam. Pilisen, 10-től: a zeneiskola szolfézs- és furulyaoktatása, 12.30-tól: a furulyaszakkör; 18- tól: az ifjúsági klub foglalko­zása. Üllőn, 17-tpl: művészi torna* személygépkocsi-vezetői tanfo­lyam és a citerazenekar próbá­ja. Vecsésen: a bábcsoport fog­lalkozása órarend szerint. Eredményekről és gélekről A járási I. osztályú labda­rugó-bajnokság eredményei: Dánszentmiklós—Gyömrő 3-5, Mende—Törtei 6-2, Nyáregy­háza—Péteri 0-1. A befejezés előtt néhány perccel 11-est hibázott a hazai együttes. Ko­csér—Maglód 1-3, Abony—Va­sad 9-0, Monor—Kecskéscsár­da 3-0 (játék nélkül), Cegléd- bercel—Ecser 3-0. A bajnokság állása 1. Gyömrő 19 16 2 1 55- 16 31 2. Monor 19 15 3 1 63- 22 33 3. Abony 18 11 4 3 72- 22 26 4. Ceglédberc. 19 11 3 5 43- 22 25 5. Maglód 19 9 4 6 41- 23 22 6. Bánszentm. 18 10 2 6 46- 30 22 7. Mende 19 8 4 7 48- 35 20 8. Törtei 19 6 5 8 39- 37 17 9. Kocsér 18 7 3 8 30- 31 17 10. Ecser 19 6 3 10 38- 41 15 11. Nyáregyh. 19 6 3 10 28- 52 15 12. Péteri 19 5 3 11 27- 37 13 13. V>sad** 18 1 1 16 16- 83 — 14. Kfecskéscs. 19 — — 19 13-109 — (Megjegyzés: **=négy büntetőpont levonva, egyenlő pontszám esetén az ifjúsági csapatok jobb helyezése dönti el a sorrendet.) IFJÚSÁGI EREDMÉNYEK: Dánszentmiklós—Gyömrő 1-1, Nyáregyháza—Péteri 3-3 (!), Kocsér—Maglód 1-1 (!), Ceg- lédbercel—Ecser 5-1, Mende— Törtei 0-1. Az élmezőny állá­sa: 1. Maglód (32), 2. Abony (31, két mérkőzéssel keveseb­bet játszott), 3. Gyömrő (27), 4. Péteri (24), 5. Monor (19). 6. Dánszentmiklós (18 pont). SERDÜLŐ EREDMÉNYEK: Gyömrő—Pilis 3-0, Vecsés— Ceglédi VSE 3-1 (!), Monor— Maglód 5-0, Abony—Péteri 3-0 (játék nélkül). Tegnapi lapunkban megír­tuk, hogy a Kecskéscsárda nem utazott el Monorra. A hétfő esti szövetségi napon megtudtuk, hogy a ceglédi já­rásbeliek megjelentek — igaz két órával később —, a mono­ri sporttelepen. Valószínűleg nem kapták kézhez a hivata­los lapot, amelyből értesülhet­tek volna arról, hogy a talál­kozót előbbre hozták. Fájó vereségeket szenved­tek csapataink a megyei II. osztály A-csoportjában. Pilisi tudósítónktól megtudtuk, hogy egy enervált, szétesően játszó csapat lépett pályára a nem különösebben erős Tápiószele ellen. A nagykátai járásbe­liek azonban határtalan lelke­sedéssel játszottak, s ez ered­ményezte, hogy győzni tud­tak. Az Üllő kétszer is veze­tett 1-0-ra és 2-1-re a Dány ellen, de két védelmi, illetve kapushiba szerte}oszlatta a re­ményeket. E két vereséggel nagyon nehéz helyzetbe került mindkét csapatunk. Az elkö­vetkezendő hetekben jelentős formajavulásra van szüksé­gük, hogy a kiesés réme ne fenyegesse őket. Vasárnap egyébként járási rangadó lesz, a Pilis otthonában fogadja az üllői együttest. A járási I. osztályban az eredetitől eltérően a Dán­szentmiklós—Abony elmaradt találkozót nem Albertirsán, hanem Pusztavacson rendezik meg április 27-én, 17 órakor. A megyei I. osztályúak já­rási rangadóján: Sülysáp—Fe­rihegy SE 1-0. Ezzel a győze­lemmel a sülysápjait megelőz­ték a tabellán a vecsésieket. MAI LABDARÚGÁS MNK-MÉRKÖZÉSEK: Gyömrő—Bem SE, Gyömrő, 16 óra, Mende—Tápiószent- márton, Mende, 16 óra, Üllő— Szigetújfalu, Üllő, 16 óra, Pi­lis-Ceglédi VSE, Pilis, 16 óra, Budaörs—Vecsés, Buda­örs, 16 óra, Dunakeszi SE— Sülysáp, Dunakeszi, 16 óra. Gér József Köszönetét mondok mindazok­nak a rokonoknak, szomszédok­nak, ismerősöknek, volt munka­társaknak, akik szeretett felesé­gem, Bokros Istvánná temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek és gyászunkban osztoztak. Bokros István és csa­ládja. ISSN 0133—21651 (Monori Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents