Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-16 / 89. szám
s. 8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1983. Április ie., szombat Istápolókban nincs hiány Csupán a vetélkedés nem üdvözít Miinkásműveiődés, mint jelszó és valóság Alkalmanként lebecsülik a szocialista brigádokat, néha pedig túlértékelik Jelentőségüket. De tagadni senki sem tudja, hogy a mozgalom immár több mint két évtizedes léte, társadalmunk életének fontos tényezője. Az országban körülbelül 2 millió 200 ezer brigádtag van, az összes foglalkoztatottak majdnem 40 százaléka. A sokszor idézett hármas jelszó „utolsó” tagja azt jelenti, hogy kulturális szféránk sem lehet teljes e kis közösségek belső élete nélkül. Egy tavaly készített felmérés szerint Pest megyében a brtgádtagok 57 százaléka rendszeresen részt vesz valamilyen közművelődési formában, gyakran többen is. S még egy fontos megállapitás: a brigádtagok túlnyomó többsége a munkahelyen kínált művelődési lehetőségeket veszi igénybe. Például a felmérésbe bevont ezer szocialista brigádtag közül 300 a vállalatoknál rendezett Író—olvasó találkozókon vett részt, s csak nyolcvanan a lakóhelyük közművelődési intézményeiben; az ismeretterjesztésben és a tanfolyamoknál nagyobb az arányeltolódás. Több a szó, mint a tett A példánkból .kitetsző kép tanúsítja a tpunkahelyi művelődés ügyének fontosságát. E nem új megállapítás felidézését indokolja, hogy kár volna belenyugodni a korábban tapasztalt lendület hanyatlásába. Hogy mi okozhatja a lendületvesztést? Évtizedünk elején túljutottunk a gyors sikert hozó első és látványos lépéseken; megalakultak a különböző bizottságok és létrejött az irányításfelügyelet rendszere, sőt, ez meg is merevedett. Közben a keményedő gazdasági feltételek miatt kevesebb jut emberi energiából és a forintokból, a közművelődésre. Ez utóbbi tételt bizonyítja az is, hogy a vállalati közművelődési bizottságok elnöki tisztjét fokozatosan egyre alacsonyabb vezetőbeosztásúak töltik be, hőlott öt évvel ezelőtt az első számú gazdasági vezetőknek „kellett” vállalni e tisztséget. Persze az elnököket csak a feltételek megteremtéséért lehet tetemre hívni, a tartalmi munkáért nem ők a felelősek. Erre a népművelők hivatottak. A Pest megyei művelődési központ módszertani osztályának feladata, hogy koordinálja, módszertanilag segítse a munkahelyi művelődést. E célnak a közművelődési centrum eddig képtelen volt megfelelő szinten eleget tenni, pedig osztályvezető-helyettesi irányításba sorolták ezt a tevékenységet. Április elsejétől ez is megszűnt. Egy munkatárs „egyebek közötti” feladata lesz a munkahelyi művelődés megyei szintű támogatása. Vitathatatlan, hogy a művelődési bizottságok létrehozásában fontos munkát végzett a megyei művelődési központ. Kronológiailag számot adhatnánk néhány vetélkedőről, illetve módszertani levelekről is. Sőt, tavaly megjelent egy kiadvány, amelynek témája: ajánlások a szocialista brigádok kulturális vállalásaihoz. E füzetet a vállalatoknál dolgozó függetlenített népművelőknek, valamint a városi és községi művelődési házak vezetőinek szánták, s funkcióját tekintve nem is haszontalanul. Akár kérdezhetnék: a felsoroltak után mit hiányolhatunk? Mindenekelőtt a személyes kapcsolatot, az operatív segítséget. Bátorít erre, hogy a megyei módszertani osztály mind a művelődési házakkal, mind á könyvtárakkal élőbb — sokszorosan élőbb — kapcsolatot tart, mint bármelyik gazdasági egységgel. Példa, mint módszertan Istápoló bőven akad: hivatalos és hivatott egyaránt. A megyei művelődési központtal párhuzamosan működik a munkahelyi — munkás — művelődés bázisintézménye, jelesül a váci művelődési centrum. —. A megyei bázisintézmény-ranggal — amelyet valóban rangnak érzek — nem kaptunk semmit ahhoz, hogy megteremtsük a funkció betöltéséhez szükséges feltételeket — mondta Végh‘, Károly, a művelődési ház igazgatója. — így a megyei hatókörünk bizony nem jelentős, bár hitem szerint használható volt a munkásművelődés néhány gyakorlati módszeréről pár évvel ezelőtt ké1 szített kiadványunk. Végül is főleg arra tudunk vállalkozni, hogy a városban végzett tevékenységünkkel mutassunk példát a munkásművelődésben. Persze mi viszonylag kedvező helyzetben vagyunk, mert hét üzemünkben dolgozik függetlenített népművelő, akikkel rendszeres az együttműködésünk. A többi vállalatnál a művelődési bizottság titkáraival tartjuk a kapcsolatot. Számot lehetne adni jó néhány akcióról. Évek óta megfelelően működik a szocialista brigádok klubja, amely időről időre egy-egy estén más brigád a házigazda: közérdekű fórumokat rendeznek, ismeretterjesztő előadásokat, filmvetítéseket és természetesen vetélkedőket tartanak. Ehhez hasonló, de tágabb körű az üzemek napja a művelődési központban: az intézmény egész napos programmal látja vendégül a vállalatot, a gazdasági egység pedig kiállítással mutatkozik be a város lakóinak. Kevésbé látványos, de bizonnyal még hasznosabb, hogy minden brigád konkrét javaslatokat kap a kulturális vállalásainak összeállításához, emellett a művelődési ház műsorfüzetéből, a hivatalos megjelenés előtt két héttel már minden brigádnak küldenek, ez egyben a belépők megváltásához elővásárlási jogot is biztosít. Lét, mint kényszerpálya A munkásművelődés szervezéséért, szakmai támogatásáért felelősséget érez a Szakszervezetek megyei Tanácsának művelődési osztálya is. Tevékenységükből Bérces Lászlóné kulturális munkatárs, aktuálisan két részt emelt ki. Az ágazati szakszervezetekkel közösen igyekeznek ösztönözni az ezernél kevesebb dolgozót foglalkoztató gazdasági egységek vezetőit, hogy másodállásbari alkalmazzanak szakképzett népművelőket, ezzel nagy mértékben javíthatnák a helyi művelődés feltételeit. Ugyancsak nagyon hasznos: az SZMT már megkezdte az idei egyhetes, bentlakásos közművelődési tanfolyam szervezését, amelyre a művelődési bizottságok titkárait, illetve tagjait hívták meg. Az elsősorban gyakorlati információkat adó tanfolyamnak körülbelül százhúsz hallgatója lesz. A szakmai képzés, az írásos módszertani anyagok, a szakképzett népművelő jelenléte, az esetleges külső, gyakorlati segítség m}nd csak a feltételeket javíthatja. De a munkahelyi művelődés színvonalát alapvetően az üzemi körülmények határozzák meg: a technológiai színvonal, a szervezettség, a szociális ellátottság és az emberek közötti munkakapcsolatok. Ez okozza, hogy azonos külső feltételek mellett is hatalmas különbségeket tapasztalunk egy-egy munkahely kulturális életében. Szentendre legnagyobb üzeme a Papíripari Vállalat helyi gyára, 430 embert foglalkoztat, s a technológiái színvonal csak jóindulattal nevezhető közepesnek, ráadásul állandó műn- kaeröhánnyal küzdenek, amely fokozott fizikai terhelést jelent az ott dolgozóknak. Nyilván a termelési gondokkal függ össze, hogy az ebédlő. a kultúrterem és a könyvtár meglehetősen kopottnak tűnik. A rövid ideje nyugdíjba vonult személyzeti vezető nem örült látogatásunknak, úgy mondta: két évet késtünk. Akkor dicsekedhetett volna rendszeres kiállításokkal, 'író—olvasó találkozókkal, vetélkedőkkel, mutatós volt a könyvtár is, és több az olvasó. Mostanság jószerivel mindennek csak a hiányáról beszélhet. Nehéz megmondani, hogy mitől változót; a kép. A helyi művelődési bizottság lassan „elkopott”, már csak névlegesen létezik, kapcsolatuk csaknem teljesen megszakadt a művelődési központtal, a dolgozók is gyakrabban hivatkoznak arra, hogy műszak után még keresetkiegészítő elfoglaltságuk van és sokuk ingázik is. Mindezek ellenére az idén is elkészült a vállalati közművelődési terv, igaz, szerény célkitűzésekkel: a társadalmi és állami ünnepek megtartása, sportvetélkedő, poszterkiállítás. Bíznak benne, hogy az idén sikerül beindítani egy ismeretterjesztő előadássorozatot. Az oktatásban viszont nem optimisták, pedig a fizikai dolgozók majdnem egyötödének nincs meg a nyolc általános osztálya (sőt, egy-két analfabéta is akad), dehát Szentendrén évek óta nem indul dolgozók általános iskolája. S erre egy szentendrei kis cég igazán nem vállalkozhat, hiszen még az évente egy-egy betanító vagy átképző tanfolyam lebonyolítása is nehéz. Nem összehasonlításként, hanem további példaként került a papírgyár mellé a Mechanikai Művek, amely európai rangú technológiával termel, és a két vidéki gyáregységgel együtt a dolgozók száma meghaladja a háromezerét. Munkahelyi művelődésre évente megközelítőleg 900 ezer forin- ‘tot költenek, szociális ellátásra pedig ennek a többszörösét. Nincs ugyan vállalati művelődési házuk, de 9 helyiséget jelöltek ki oktatási-művelődési célra. Bizonnyal ezekkel a kedvező körülményekkel is összefügg, hogy a dolgozók 80 százaléka törzsgárdatag. A Mechanikai Művek vezetői éppen a gazdasági kényszerhatás miatt kezdték minden erővel támogatni a kapun belüli kulturális életet. Felismerték, hogy az egész vállalatot érintő termékszerkezet-átalakítás csak akkor lehet sikeres, ha a meglévő dolgozóik általános és szakmai műveltségét, kulturális szintjét segítenek elmélyíteni. íme néhány adat: hét év alatt 175 munkás végezte el vállalati támogatással az általános iskolát, 110 a középiskolát, illetve diplomát szerzett 36, tudományos fokozatot 18, politikai képzettséget pedig 505 dolgozó. Aki tanul, az művelődik is — s nemcsak úgy, hogy ismereteket szerez „iskolapadban”, hanem természetes igényévé válik, hogy részt vegyen a közművelődésben. Valószínűleg ez a titka annak, hogy a Mechanikai Művekben évente tíz önálló ismeretterjesztő előadást tartanak, hogy féltucat közművelődési kiscsoport működik, s az ezeknek tartott előadásoknak se szeri, se száma, hogy a 8 ezer kötetes könyvtárból évente majdnem 9 ezerszer kölcsönöznek a rendszeres olvasók, akik a központi gyárban dolgozóknak több mint egyharmadát teszik ki, hogy közös kérésre kell az idén megrendezni a Mészáros László amatőr képzőművészeti kör kiállítását és janzer Frigyes Munkácsy-díjas szobrászművész tárlatát. Irodalmi vetélkedőből, író—olvasó találkozóból többet is rendeznek egy évben, az ünnepi könyvhéten és a műszaki könyvnapokon könyvpavilonokat állítanak fel a gyárban. A Mechanikai Művek tipikusan ingázókat foglalkoztató cég és az ingázók sajátos réteget képviselnek a közművelődésben. Szembe néztek ezzel a problémával is, s a megoldás érdekében szerződést kötöttek a budafoki kerületi tanáccsal és az érdi művelődési házzal, szoros kapcsolatot alakították ki a százhalombattai, valamint a törökbálinti köz- művelődési intézményekkel, hogy bejáró dolgozóik kulturális ellátottságát javíthassák. Több, mint feladatunk Papírgyár és Mechanikai Művek — micsoda különbség, holott mindkét vállalat azonos megyei szintű segítséget kap módszertanilag. Egyik említett vállalatnál sincs függetlenített népművelő. Persze bárki mondhatja: a belső feltételekben óriási az eltérés: pénzben, helyiségben és áldozatkész figyelmességben is. De nem kizárólag ezen okok miatt kerülte el a munkásművelődésben tapasztalható lendületvesztés a Mechanikai Műveket. Sokkal inkább különbségokozó a két gazdasági egység munkakörnyezeti állapota. Mert a művelődés iránti nyitottságunkat, igényességünket befolyásolja, hogy a gépnek támaszkodva papírból reggelizünk-e, vagy egy külön erre a célra kialakított szobában; hogy komor gyárudvaron baktatunk-e, vagy virággal szegélyezett sétányon; hogy télen nem mindig fűtött és kivilágított vonaton utazunk-e, vagy a gyárkapu előtt glédában várnak az autóbuszok és az sem mindegy, hogy környezetünkben mennyire alkotó a légkör, hogy mekkora rangjuk van a szellemi értékeknek. A kultúrának ez a szférája jelenti a műveltség egyik pillérét, s a másikat, legalább ilyen döntő mértékben határozzák meg az élet- körülmények, a magánélet feltételei. Ezeket az összefüggéseket tudomásul kell venni. Ugyanúgy, mint azt: társadalmunkban a munkafeltételek alakulása közvetlenül összefügg a népgazdaság teherbíró-képességével, s ezen belül a gazdasági egységek eredményességével. Ez azonban nem adhat felmentést az alól, hogy mindent megtegyünk a munkahelyi művelődés gazdagítása érdekében, és nem teremt alapot arra, hogy egy- egy vetélkedő lebonyolításával „kipipáljuk ezt a feladatot”. Politikai kérdés, hogy a társadalmunk- legnagyobb tömegét alkotó ipari és mezőgazdasági munkásság műveltségét gyarapítsuk. Csupán várni a jobb feltételekre, azt nem lehet, a legcsekélyebb lehetőségeket is ki kell használni. KRISZT GYÖRGY KITÜNTETETT MŰVESZEK Csikszentmihályi Róbert: Őskor r Gajzagó Jolán felvétele Kevés művész tud tenyérnyi felülettel úgy bánni, mint Csikszentmihályi Róbert. Akár költőt, muzsikust, vizet, szarvast, erdőt, kitörést, őskori leletet, építészeti emléket, a hold meghódítását mintázza meg, érzékenysége mindig átsüt munkáin, részletező finomsága összerímel az anyag szeretetével. Ezek a kis méretek mégis nagy feszültségek hordozói. Csak látszólag tenyérnyiek; sorsok, drámák, örök igazságok rejlenek bennük. Ezért aztán nem meglepő, ha a hegedűs alakja egy érem mellett emberléptékű figurában ölt testet. A bronz átadja a helyét a kőnek, s ez a többszó- lamúsúg, ez a szépségben és hasznosságban való gondolkodás elviselhetővé teszi körülöttünk mindazt, amitől talán szabadulnánk. Csikszentmihályi érzékenysége jelzésszerű. Nem törekszik látványos megnyilvánulásokra. Szobrászata visszafogott, ám lényeget láttató. Kerüli a pátoszt, az Organikus formák különben sem engednék meg ezt neki. Vehemenciája az alkotás pillanatáig terjed, hogy aztán megfeledkezzen magáról, de annál tudatosabban megfogalmazza szándékát: nála nem lehet egy plasztikán vagy egy bronzkorongon kétértelműség. A szobrászat öntörvényű megnyilvánulás: racionalizálja az alkotó elmét, s az visszahat a mintázófára is. A formák, akár fában, bronzban, kőben jelennek meg, mindig egyfajta akaratnak engedelmeskednek és szervesen kapcsolódnak a megélt világ jelzéseihez. ■ Legyen az a Vita nova érem, a "kőbe faragott fiatal Pár, vagy a legújabb mű, a budapesti Tűzszerész emlékmű, mindegyikben nyomon követhető egyfajta feszülés, az értékteremtés és az állapotjelzés izgalma. Mert minden alkotás valahol igazmondás, olyan robbanás, amely ugyan nem kavar krátert, de annál inkább hat az emberi lélekre, mert belőle lépett ki és vált közléseink hordozójává. Hazánk felszabadulásának évfordulóján ezt honorálta államunk, amikor Csikszentmihályi Róbertét Érdemes művész címmel tüntette ki. ★ Aki vizen vagy szárazon érkezik Szentendrére, azt megfogja a Duna-parton egy emlékmű, amely két egymás mellé állított csavarkulcsra emlékeztet, ám szándékát tekintve sokkal inkább a kötődés, a gyökéreresz- tés és az egymáshoz tartozás művészi megfogalmazása. Üzenethordozó tárgy, mondta róla egy helyütt Farkas Adám, s tény: ez a szentendrei Köszöntő szobor vendégmarasztaló is egyben. Akik látták tavaly a művész retrospektív tárlatát a Szentendrei Képtárban, azok elmondhatják; ez az alkotás csak egy a? eddigi életműből, ám hangsúlyos darab. A megformálása és felállítása óta eltelt néhány év alatt Farkas Ádám művészete tovább alakult, már nemcsak a természeti formákhoz kötődik, hanem mintegy századokra előre látva az evolúciót, megelőlegez egy újfajta tárgyilagosságot is. Tévedés ne essék, ezt nem valamiféle fából vaskarika, hanem olyan lényeglátás, amely a természetfolyamatait, a vizek, a fák, a kavicsok állandó változását és mozgását műtárgy- gyá írja át. Réteget feltáró ez a mupkásság, akár átalakulást szemléltető szekvenciákban, akár a hullámvonalak fénnyel játszó .hálójában naponta bizonyítja életképességét. Persze, említhetnénk: Farkas Ádám úgy szűri meg a teret, hogy merítés közben mindig fennakadnak olyan képletek, amelyeknek a tárgyi megformálása előbbre lendíti művészetét. Emberi felismerések ezek, akár szivárványmérő készülékeivel kutatja az emberi elvágyódást, természetesen racionális megközelítésben, akár Vénuszaiban próbálja megidézni a gépi formák esztétikumát. Művészete nem az eddig tudottak, látottak megismétlése. Egyik beszélgetésében azt mondta: „Ahhoz, hogy az emberiség túlélje saját robbanásszerű fejlődését, a kollektív őrültek, az üresjáratban pörgő fogyasztási kultusz után él kell jusson az egyéni elmélyülés, az élet mélyebb rétegeit kereső, a természettel harmóniába lépni tudó korszakba”. Ennek szolgálatába szegődött ő is, s művészetében ennek vizuális megfelelőjét kívánja megfogalmazni. Kulturális kormányzatunk most az eddig megtett út eredményeit ismerte el a Munkácsy-díjjal. MOLNÁR ZSOLT ' . ' -- " Farkas Adám: Szlvárványmérő készülék Barcza Zsolt felvétele
