Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-08 / 56. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 56. SZÁM 1983. MÁRCIUS 8., KEDD Az alapté! a tetőig Számon tartanak sokféle igényt Anyagot gyűjtenek az építkezők Lovas kocsi kocogott a napokban a ceglédi lakótelep szélén, szokatlan rakománynyal. Volt azon mázas kályhacsempe és fehér fürdőszobai, kimustrált kád, mosdókagyló. Valaki megszabadult a régitől, megunhatta az agyonhasználtat, kopottat, újat vásárolt, kicserélte. Utcai, boltbeli beszélgetésekből akaratlan is hallja az ember a mások örömét, búját, körülmények változását, hall tehát az ilyen félújításokról, meg természetesen az építkezésekről is. Eszerint divat a pasztellszín, kádat, mosdót fürdőszobai berendezést szívesen vesznek, kéket, drappot, almazöldet, még gesztenyebarnát is. Kapós volt a cement Az egyik beszerzési hely a város központjában levő szerelvénybolt, a másik a szélen található TÜZÉP építőanyag- telep, amelynek napjai ezen a télen elég mozgalmasan teltek. Az ellátás, mint Darázs Károly telepvezető említette, néhány árucikk kivételével elfogadható, jónak mondható volt Ezt bizonyítja a forgalom: az emberek januárban, februárban több mint 8 millió 600 ezer forintot hagytak ott, pedig az év eleji hónapokat az építőanyag-telepeken általában a gyengébb forgalmúak közé sorolják. Am itt volt a kedvezményes cementvásár. Mint a jó időt. ezt is kihasználták az építkezők, 12 ezer mázsa kelt el belőle. Jól jártak, akik osz- tottak-szoroztak, beszerezték előre, ami kell az alapozáshoz, burkoláshoz, egyéb munkákhoz. Kelendő volt a falazóanyag, az ablak- és ajtótok. Az igényt a telep ki tudta elégíteni. Tapasztalták, hogy az építkezők tervszerűen bonyolítják az anyagok összegyűjtését. Aki csak teheti, előre vásárol téglát, épületfát, cementet, oltott meszet, cserepet. Magánépítkezéskor, vagy lakás, ház javításakor a városban nem divat már a mész- oltás. Vásárolják a zsákosat, a készet. Tavaly a telep oltott mészből 1200 mázsányit értékesített. Cserépből mázas a módi Vannak, akik huzamos ideig a telep törzsvendégei. Itt szereznek be szinte mindent, ami az építkezéshez kell. Számon- tartják őket, rendeléseiket előjegyzésbe veszik, aszerint kap ki-ki a beérkező szállítmányból. Falazóanyagra például most nyolc igénylőt tartanak nyilván, a ceglédi gyár-' ban készülő téglára várnak. Hosszú méretű faanyagot öten kértek, erre is várni kell, mivel csak 4 méteres gerenda áll most rendelkezésre a tetőfedéshez. Cserepet hatan is kérnek. A sláger a békéscsabaiak jó minőségű, szép kivitelezésű cserepe, ám a gyárban korszerűsítés, átépítés folyik, kevesebb cserép készül. A bátaszéki hagyományosnak viszont nincs olyan sikere. Márciusra egy vagon bátaszéki tetőcserép már érkezett, ennyit várnak Békéscsabáról is. Van, aki mázas cseréppel szeretné fedni a háza tetejét. Kelendő a födémhez a PK— PS körüreges födémelem. Erre vagy tíz előjegyzést tartanak számon. Téglából a hagyományos kis méretű mellett az új típusú és méretű, hő- és hangszigetelő fajtát részesítik előnyben a vevők. Kéményekhez mezőtúri pillértéglát vásárolnak, ami ugyan nem olKECSKEMETI PECSENYE . aÚWMÉ Mindig ízletes és olcsó: a libazsír Főzéshez és étkezéshez egyaránt ajánljuk. Tasakban: Bőrös libaháj 32 Ft Libaháj 30 Ft Libabélháj — ön is vásárolja termékeinket! Kimérve: 30 Ft 28 Ft 19 Ft / csó, Yle élete hosszú, látványa tetszetős. Vakolatanyagként divatba jön a pilisvörösvari, sok színben rendelhető Terranova. A telepre járó építkezők közül ilyet többet rendeltek már. Cegléden a mostani és a következő ötéves tervben is szorgalmazzák a magánerős építkezéseket, amelyekhez az OTP ad anyagi segítséget az építtetőknek. Kialakulóban az öregszőlőbeli kertes negyed, a város belterületén több utcában megosztják a tulajdonosok a házukhoz tartozó nagy portát. Sokan belevágnak Vannak, akik emeletráépítéssel formálják korszerűvé a ráépítést kibíró, több évtizede készült családi házukat. Mások portájukon az udvar felé terjeszkednek, új lakrészt, vagy garázst, barkácsműhelyt kialakítva. Építőanyag valamennyiüknek kell. A TÜZÉP, mint a telepvezető mondta, igyekszik a lehetőségeket frissen feltérképezve, a vásárlók kérését teljesíteni. Ez nem lesz könnyű, hiszen a gyártó iparághoz kell alkalmazkodniuk. E. K. Terjedőben a veszettség Ne mulasszák el a védőoltást A vigyázatlanság súlyos következményei Kezemben tartom az Egészségügyi Felvilágosítási Központ kiadványát a veszettségről. „A veszettség főleg ragadozó állatok és más erdei és házi állatok között előforduló, súlyos fertőző betegség. A veszettség a vadállatok körében terjedőben van, ezért az emberi megbetegedés veszélye ismét fenyeget! A kitört veszettség embernél mindig halálos kimenetelű, a védőoltás megvéd a súlyos betegségtől, bár a legjobb a megelőzés”! Az eboltásról a minap plakátok kerültek a falra Cegléden. Az érdekeltek feltétlen olvassák el, mert mint a városi népfrontbizottság környezetvédelmi munkacsoportjában elhangzott tájékoztatóból kiderült, sajnos, városunkban 500—600 állat nem kapja meg a szükséges szérumot — a tulajdonosok hanyagsága miatt. Összeírják az ebeket A kötelező oltások kijátszását a jogszabályok adta hiányosságok is elősegítik. Ezen változtatni fog a mostani ebösszeírás, ez annál inkább indokolt, mert a kutyák számát tekintve messze az európai átlag előtt állunk. Hússzor több ebet tartunk, mint az a lélekszámhoz viszonyítva várható lenne. Az összeírás sem fog mindent megoldani, mert év közben változhat a létszám, ám minden harmadik hónapos kutya bejelentése kötelező. Értelmetlen és céltalan mértékű a magyar ebkultusz, így az állatok után gazdáik progresszív adóztatása indokolt Sajnos, egyre gyakoribb a kutyaharapás. Ezek jelentős részéről nem szerez tudomást az egészségügy, s ez nagy veszély forrása lehet. Ezért kap nagyobb hangsúlyt a jövőben az oltatlan ebek felkutatása, ami kiirtásukkal is végződhet, Olvasónk levele Emberségből segítettek Nyolcvan esztendős, magányos nyugdíjas, rokkant vagyok. Hetente két alkalommal a ceglédi Lenih Termelőszövetkezetbe járok, ahol éjjeliőr feladattal bíztak meg. A termelőszövetkezet Pesti úti gépműhelyében társadalmi munkában készítettek nekem egy segédmotoros rokkant kocsit, azzal közlekedek. Ám ez a kocsi is egy idő múltán kisebb- nagyobb javításra szorul. Megesik, hogy alkatrész kell. A termelőszövetkezet műhelye ilyet nem tud adni. így történt, hogy motoromat a ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Szövetkezet motorjavító műhelyébe vittem el, ahol meg is javították, különböző alkatrészeket építettek bele. Amikor a javítási költség megtérítésére került volna sor, nem kértek tőlem egy fillért sem és a motort visz- sza adó műhelyvezető igen kedves, udvarias volt hozzám. Ezt a szolgáltatásukat úgy fogadhattam, mint az öregek megbecsülését, a rokkantak segítését. Mondani sem kell, hogy nagyon jólesett. Szeretném így is kifejezni köszöne- temet az ott dolgozóknak, a szövetkezet vezetőségének. Jó tudni, hogy ilyen emberek között élünk. Kovács János nyugdíjas Cegléd, Irinyi utca 1. A hazaiak a hajrában fordítottak Szoros vereség Miskolcon KECSKEMÉTI BAROMFIFELDOLGOZÓ VÁLLALAT« A teke NB II. legutóbbi fordulójában az éllovas KÖZGÉP SE a negyedik helyezett Miskolci ÉMTE otthonában lépett pályára. A ceglédiek sokáig vezettek, a hazaiak csak a hajrában tudtak fordítani az eredményen. A három-négy egyéni győzelem után a jobb faeredmény döntött az ÉMTE j2Y2r3 Miskolci EMTE—KÖZGÉP SE 5-3 (2659-2618) Pontszerzők: Pintér (470), Sütő (448), Nyíri (441). Az élcsoport állása: 1. C. KÖZGÉP 21 15 — fi 104-64 30 2. Szab. Épt. 21 14 — 7 101-67 28 3. Nylregyh. T. 20 12 — 8 91-69 24 4. Misit. EMTE 20 12 — 8 85-73 24 A megyei felnőtt-, ifjúsági és serdülő egyéni bajnokságot Cegléden rendezték meg. A viadal a hazaiak kiemelkedő sikerét hozta, valamennyi korosztályban első helyezést szereztek, s a helyezések közül is csak egy (a serdülőknél) jutott más szakosztály képviselőjének. A felnőttek és az ifjúságiak közül az első két helyezett jutott tovább a területi bajnokságra. A versenykiírás alapján az ifjúságiak között itt szerepelhet a KÖZGÉP három ifjúsági aranyjelvényes, ifjúsági válogatott kerettag játékosa, ifj. Molnár, Rimóczi és Szakter. Eredmények: Felnőttek: 1. Sárik Sándor 463, 2. Sütő Ferenc 463, 3. Tomyosi Lajos 457, 4. Nyíri Ferenc 448, 5. Pintér János 440, 6. Sándor Péter 439 fa. A színvonalas bajnokságon az első helyet a rosszabb tarolás döntötte el. Ifjúságiak: 1. Hódi 432, 2. Bálint 430, 3. Papp 423 fa. Serdülők: 1. Tukacs Tibor 387, 2. Pető László 382, 3. Nagy (Nagykőrös, Mészáros Tsz) 377 fa. U. L. a tulajdonos pedig a mulasztásáért bírságot fizet. Az ebzárlatot sokkal hatásosabban kell érvényesíteni, a befogott állatok 8 napos karantén után — gazda híján — elpusztítandók vagy eladhatók. Ebzárlat idején minden kutya szíjon kötve tartandó, a macskák sem kóborolhatnak szabadon, rájuk is vonatkozik a tilalom. Az albertirsai eset, ahol macska továbbította a fertőzést, intő példa lehet. város útjait sokat járó, sokfelé mozgó személyek, intézmények írásos tájékoztatót kapnak a veszettséggel kapcsolatos tudnivalókról és teendőkről. Irtandó dúvadak A külterületen a vadász- fegyverrel rendelkező személyek feladata a kóbor, azaz ebzárlat idején dúvadnak bizonyuló húsevő háziállatok kilövése. A kilőtt, vagy valami más oknál fogva elpusztult állatok tetemét csak kellő felszereltséggel bíró személy szedheti össze. A veszett állat a betegség utolsó fázisában nemcsak nyála, hanem ürüléke révén is fertőzhet. Ezért fontos a természetellenesen viselkedő állatok előfordulási helyének pontos bejelentése, ugyanis harapás nélkül már az érintés is veszélyt rejt magában. A lappangásl idő rendkívül változó, általában 7—90 nap, de akár 2 évig is rejtve maradhat, addig is tarthat a vírus látenciája. Halaszthatatlan teendő a rókaállomány számottevő csökkentése. Fialás után a szoptatós anyák kotorékába elhelyezett füstgyertya, illetve a körvadászat minden bizonnyal eredményt hoz. De a nyúzás- sal nagyon vigyázni kell, mert könnyen fertőz! Mivel a vadon élő állatok közül sok szenved betegségben, a házi húsevők is fokozott veszélyt rejtenek. A gyerekek szívesen játszanak az állatokkal. Egy-egy kisebb harapás, karmolás is végzetes lehet. A környezetvédelmi munka- bizottság intézkedési tervet dolgozott ki a felvilágosítás fokozására. A város iskoláinak biológus tanárai számára konferenciát szerveznek, ahol a városi főállatorvos ismerteti a szükséges tudnivalókat. A Nemtörődömség A szoros összefogás is csak 4—5 éves távlatban fogja kedvező hatását éreztetni, mert a jelenlegi helyzet csak lassú javulást ígér — a közöny, a nemtörődömség miatt Ezen feltétlen változtatni kell, hiszen életünkről, egészségünkről van szó! Végezetül közöljük, hogy a ceglédi gyepmester Gergelyfi János, aki a Gyepmester-telep 920. szám alatt kereshető fel, szükség esetén. Surányi Dezső Tanácstagi beszámoló Március 10-én, csütörtökön Cegléden a 71-es körzet tanácstagja, Huszti László tart tanácstagi beszámolót Mivel körzete nagy területet ölel fel, ezen a napon délelőtt 11 órakor az egykori kecskéscsárdai Lenin Tsz-ben, délután egy órakor a Kossuth Tsz Bürge- ház dűlői üzemegységében találkozik a környék lakóival. Új játékosok a pályán Barátságosan Március 9-én, szerdán délután háromkor a Ceglédi VSE sporttelepén előkészületi labdarúgó-mérkőzésen újra találkozik a Bem SE és a Ceglédi VSE. A Bem SE-ben pályára lép a napokban Ceglédre kerülő valamennyi új játékos. A CVSE-nek is van mit gyakorolnia, hiszen a tavasz első mérkőzésén a Sülysáp ellen (0-1) csapnivalóan játszott CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Cegléden, műhelynek két fő részére helyiséget bérelnénk. Ajánlatokat ,, ipari áram szükséges” jeligére kérjük a Hírlapkiadó V. ceglédi kirendeltségébe^ _________________ 1 fő asztalos szakmunkást felveszünk Ceglédi Járási Építőipari Szövetkezet. Ceg- léd, Mjzsei út 12. A Ceglédi Vas- és Műszeripari Szövetkezet lakásszervize felvételre keres festő-mázoló, tapétázó. víz-, villany-, központi gázszerelő, parkettás és e^yéb szakmunkásokat kiemelt lakossági és fogyasztási szolgáltatások végzésére. A foglalkoztatás fő- és mellékállásos, gebines. esetleg csoportos gebines formában történik. A felvételhez tiszta erkölcsi bizonyítvány szükséges. A felvételnél előnyben részesítjük a több szakmás és referenciával rendelkező dolgozókat, illetve. akik megfelelő piaci háttérrel és gépekkel rendelkeznek. Csoportok jelentkezését is várjuk. Jelentkezés a szövetkezet elnökénél. vagy munkaügyi vezetőiénél _____ Bu dai úti hobbiterüle- ten 330 négyszögöl zártkert házzal eladó. Víz, villany van. Érdeklődni lehet: Cegléd, Dessewffy utca 19/A szám. Kovács. Kiadó 3 szoba fürdőszobás családi ház Cegléd. Virág utca 49. s/ám alatt. Építésztechnikus oklevéllel és középfokú műszaki ellenőri szakvizsgával munkát vállalnék. Megkereső levelet „Nem főállásban PmH 127 298” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kirend. °eeléd, Teleki utca 30. =?zám. Piros, panorámás babakocsi eladó. Érdeklődni : Cegléd, Damja- nlch utca 22. szám. PL-es Trabant Spec, eladó. Cegléd, Besnyő utca 22. szám.________ El adó gáztűzhely palackkal. Cegléd, Vár- konyi István utca 32/B szám._________________ Ma gányos, józan életű, megbízható férfi kissé bútorozott szobát keres fürdőszoba-használattal. Megkereső levelet „Sürgős 127 304” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kirend. Cegléd, Teleki utca 30. szám. _________ El adó kétszobás, nagy konyhás, fürdőszobás családi ház garázzsal, kamiasorral. Érdeklődni lehet: Cegléd, Folyó utca 19. szám. Fátyol utcai bejárat. Épitesi telek eladó. Érdeklődni: Cegléd, Vadász utca 1. szám. Albérleti szoba-konyha kiadó. 200 négyszögöl, 6 éves barackos hobbitelek eladó. Cegléd II., Magyar u. 25. szám, ___________ Há rom szoba fürdőszobás. központi fűté- ses lakás eladó, vagy elcserélném a város szélén, jószágtartásra alkalmas helyen levő lakásért, megegyezéssel. Cegléd, Táncsics Mihály utca 39. Középkorú házaspár eltartási szerződést kötne idős házaspárral vagy személlyel. Megkereső levelet kérem: Darabos László, Cegléd Tömörkény István u 65. Csemőben, a Bállá dűlő Vett úti részén 800 négyszögöl szántóföld eladó. Fúrott kút, villany van. Érdeklődni lehet: Cegléd. Dessewffy utca 19/A szám. Kovács. Műhelyt vagy mű* helynek átalakítható helyiséget bérelnék Cegléden. Villany szükséges. Cím: Tóth Jenő. Pesti út 6. szóm. Kétéves könnyen sód* rótt pej kancaló, egyesbe járó jó kocsis eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Mizsei úti Terménybolt. Telefon: 11-604. Választási malacok ét egy anyadisznó eladó. Cegléd. Almos utca 27. szám. Gépjárműtulajdonosok! ÚJ TELEP. HELYEMET megnyitottam. Trabant, Wartburg, Lada. Skoda gépjárművek elektromos javítását vállalom. DUDÁS JÓZSEF gépjárművillamossági műszerészmester, CEGLÉD, Várkonyi István utca 21. Budai úton, a vasút megállóhoz 5 peren 400 négyszögöl szólt eladó. Érdeklődni le hét: Cegléd IX. kér. Nyereg utca 6/a szám. Cegléd IX.. Bokor u ca 4/a. számú kis há 250 négyszögöl port val eladó. Érdeklőd lehet: Cegléd IX. kei Nyereg utca 6/ Permetező javítást válla] Halmi László lakatos, Cegléd, Hajó utca 9 szám. ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hírlap)