Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-30 / 75. szám
ULOI ina Jk PEST MEGYE! HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X ÉVFOLYAM, 75. SZÁM 1983. MÁRCIUS 30., SZERDA Tanácstagi beszámoló Felelősen a közös ügyekről Városszeretet, megértés és bizalom, az eredmények, a köz vagyonának féltése, a hibák bírálata, a társadalmi tulajdont megkárosítók'1 elleni harag: így jellemezhető a gödöllői 23-as és 24-es körzet tanácstagi beszámolója, amelyen megjelent Cservenka Ferencire, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, a település országgyűlési képviselője és a város vezetői, Herczenik Gyula, a párbizott- első titkára, Ritecz György tanácselnök, Földi Sándor népfrontbizottsági titkár. Vagy százhúszan szorongtunk a Mátyás király utcai' iskola egyik tantermében, amikor Csiba József tanácstag, társa, Varga Viktorné nevében is megkezdte beszámolóját a múlt évi városfejlesztési eredményekről. Az a ..Csiba József, aki 33 éve képviseli ennek a körzetnek a lakosságát, de még régebbről ismeri a vidéket. Ez volt valamikor a periféria, foghíjas utcákká'!, szegény emberekkel, az agyagbányár/al. Négy ökörrel vontatták errefelé a koronauradalom szekereit, emlékezett, mert akkora volt az agyagos sár. Gáz, strand Nem a bezzeg fordulat előkészítéséért mondta ei ezt Csiba József, hogy tudniillik tna milyen fényesen süt a nap. Csupán annak érzékeltetésére, hogy mennyire kiépült ez a rész is, s noha ma sem a város közepe, de mind közelebb kerül hozzá, az utak, járdák állapotát, az ellátást teliintve. Ami, tegyük gyorsan hozzá, mint azt a hozzászólók később elmondták, még messze van az eszményitől. A mai gondok azonban mások. A legtöbb szó talán a gázról esett. Hogyan lehet ide- hozatni, mi szükséges a vezeték kiépítéséhez. Sokan firtatták a strand ügyét, mi lesz a blahaival, mi a sorsa az alsóparki meleg víznek, hogyan áll a tanuszoda ügye. Gödöllő tavaly is gyarapodott. Az új létesítmények valamilyen formában, mértékben minden lakójának életét befolyásolják. Elsősorban a szennyvíztisztító mű, de az ötven közvilágítási lámpa, ^ a másfél kilométernyi út, a társadalmi munkában elkészített 3,5 kilométer járda, a parkrészek, a gázhálózat, a gyermek- fogászati rendelő. Már az eredmények sorolásakor figyelmeztetett Csiba József, némelyek mennyire nem tőrödnek azzal, mennyi pénzbe, munkába kerül minden négyzetméternyi új park- részlet és valamennyi létesítmény, illetve azok tartozéka. Nem. ők csak a gyepen tudnak parkolni, nekik a fiatal fákat kell kitördelniük, a virágot kitaposni. Takács Sándor is csatlakozott ehhez, folytatva a példákat a randalírozóikkal, a buszmegállók tartozékait megrongálókikaí. S, hogy a fejlődés, gyarapodás következtében milyen gyorsan növünk ki egy-egy intézményt, arra Varga Vik- tomé mondott szemléletes példát, a rendelőintézet szűkösségét felemlítve. Pedig ez még egyáltalán nem öreg, szúrta közbe Cservenka Fe- rencné, egyetlen félmondattal nyomatékosítva azt a tényt, milyen nehéz előrelátni majdani igényeket. Nehéz átkelni Csiba József, aki szerkesztőségünk gyakori vendége, naponta beszámol a körzetében és a városban tapasztaltakról, a hiányosságokat ugyanolyan szenvedéllyel ostorozva, mint választói. Hányszor emlegette már a Mátyás király utcai iskola előtti átkelés nehézségeit. Szóba került most is. A megyei pártbizottság első titkára ezzel kapcsolatosan utalt arra, milyen nehéz volt elérni a zebrát a Szabadság téri csomópontban. Tizenhárom szervnek a jelenléte szükséges ahhoz, hogy egyáltalán kijelöljék a helyét. De, hogy még szélesebb ösz- szefüggésekre mutassunk rá, vegyük ismét a gázt, aminek sok részletkérdése is elhangzott, a kötetlenné vált beszélgetésen, amire majd a szak- igazgatási szerv emberei megválaszolnak. Farkas Lajos, a Rákóczi útiak helyzetét ecsetelve, utalt rá, milyen nehéz bizonyos szerelvényeket beszerezni, kérve a vezetők segítségét. Cservenka Ferencné megjegyezte, a csőhiány országos probléma. Ügy véljük, minden erőltetés nélkül megállapíthatjuk, legyen látszólag bármilyen kis közösség, körzet, utca, háztömb lakóiról, közösségéről szól, előbb-utóbb tágabb kapcsolódásokhoz jutunk. S ezen a ponton rangsorolni kell. Rövid felszólalásában a megyei első titkár is ezt hangsúlyozta. Emlékeztetett rá, az igények mindig a lehetőségek előtt járnak. Ámde, ha például néhány évvel ezelőtt nem az iskolai tantermek építését szorgalmazták volna, ma talán három műszakban kéne tanítani Gödöllőn. Milyen jó, tette hozzá, egy egészen más példát említve, hogy ezen a tanácstagi beszámolón senki sem panaszkodott a víz miatt. Pedig mekkora gondnak látszott ez még akár három éve is. Reagált a strandügyre is. Figyelmeztetve választót, városvezetőt, hogy azt nem csak felépíteni, de fenntartani is kell. S bármennyire látogatott is, dotáció nélkül képtelenség működtetni. Nem feleslegesen A végére hagytuk a Volán elleni panaszokat, amelyek sokszor és sok helyen elhangzanak, de megfoghatatlanok. Hogy tudniillik, a kalauz nélküli kocsik vezetői nem adnak jegyet a menetdíj ellenében. Ügy hisszük, itt aligha lehet rendet teremteni az utasok határozott közreműködése nélkül, vagy pedig úgy, hogy A nap programja Március 30-án. Gödöllő, művelődési központ: Juhász Gyula városi-járási szavalóverseny általános iskolásoknak, 14 órakor. Veresegyház, művelődési központ: Takács József veresegyházi grafikus kiállítását megnyitja Horváth Lajos költő, 18 órakor. Utána ünnepi tanácsülés a felszabadulás évfordulója alkalmából. más rendszerre térnek át. Van rá példa más városokban, ahol vagy a készülékből kell a jegyet kivenni, vagy abban érvényesíteni. Lehet, hogy ennél jobb megoldás is van. De hát az a Volán feladata. Az biztos, a panasz évek óta él. Bő két és fél óra hosszat tartott az eszmecsere, melynek a végén azzal a tudattal állhatták fel a választók, hogy most sem fölöslegesen beszéltek, hasznos este volt nekik és a vezetőknek egyaránt. Kör Pál Nagygombos Fejtőtelepek Az öntözőgépek javításával lényegében befejeződött a felújítási munka a Gödöllői Tangazdaság hatvan—nagygombosi kerületében. így azután már hozzáláthattak a nyár elején használatba veendő zöldborsófejtő telepek «gépeinek javításához. Hat nagy teljesítményű fejtőgépet kell szétszedniük, s ez nem kis munka. A gépekhez a gödöllői búza-borsó termelési rendszer központjától rendelték meg az alkatrészeket. Lehet pályázni Apró találmányok Apró találmányaink címmel tervez kiállítást a Gödöllői Galéria április 28-a és május 24-e között. A kiállításon bemutatandó tárgyak, eszközök köre nincs korlátozva, a szabásmintától a bútorig és a kisgépekig bármit szívesen látnak, ha az érdemes a közszemlére. A Gödöllői Galéria kéri az olvasókat, hogy minél több ilyen apró találmányt küldjenek be, de szívesen látnak ötleteket, rajzokat, felvételeket az esetleges mozdíthatatlan tárgyakról. A beküldési határidő: április 20. A kiállítás után természetesen gazdáik visszakapják a tárgyakat. Eredményesen Közművdédé&Jiimtár Aszódon gép is igényelhető Évek óta eredményesen működik a Pest megyei Moziüzemi Vállalat Aszódon létesített közművelődési filmtára. Eleinte az óvodások részére szerveztek' vetítéseket, amelyekről az óvónők kedvezően nyilatkoztak. A vetítések iránti igény azóta tovább szélesedett, az iskolák egy részére is kiterjedt. Legutóbb a tu- raiak és a vérségiek jelentették be a rendszeres vetítések iránti igényüket. Ez a forma elsősorban azért előnyös, nőért a szükséges felszerelésről ugyanúgy a filmtár gondoskodik, mint a filmekről. A filmtár tematikában is gazdag anyaggal rendelkezik. Állománya évről évre nő. Ennek érdekében például 1981- ben felkeresték a Kossuth Könyvkiadót, s tőlük elsősorban politikai jellegű kisfil- meket vásároltak azzal a céllal, hogy a megyében folyó oktatási, közművelődési tevékenység különböző formáihoz segítséget nyújtsanak. Az oktatási és közművelődési intézmények számára a vetítések megszervezéséhez a legalapvetőbb segítséget azok a programfüzetek jelentik, amelyek témakörönként, azon belül a filmek tartalmának rövid ismertetésével tájékoztatják az érdeklődőket a filmkészletről, az állomány bővüléséről. A kellő technikai felszereltséggel rendelkező. tanácsi fenntartású intézményeknek a kölcsönzött filmért térítési díjat nem kell fizetniük, csupán a postai költség terheli őket. Az olyan helyeken, ahol a vetítést gép és egyéb híján nem tudják megoldani — e helységek közé tartozik Ver- seg is — minimális térítés ellenében az aszódi filmszínház vezetőjétől igényelhetik e szolgálta tást. Kézilabda Felszabadulási torna Felszabadulásunk közelgő évfordulója alkalmából kézilabdatornát rendeztek városi és járási férfi és női csapatok részére. A rossz idő ellenére jó mérkőzéseken dőlt el, három kategóriában az elsőség. A nők között az Isaszegi KSK, a férfiaknál a Mogyoródi SK, a férfi ifjúságiak versenyében az Aszódi Gimnázium első csapata diadalmaskodott. Takács József Veresegyházon élő grafikusművész az 1982—1983-ban létrehozott alkotásaiból állított ki a veres- egyházi Váci Mihály Művelődési Központban. A tárlatot ma, március 30-án, este 6 órakor nyitják meg és egy hónapig lesz megtekinthető. Évek teltek bele, amíg Takács Józsefbe visszatért az alkotókedv, a gyógyulásnak legbiztosabb jele hosszas betegség után. A sújtás túl kegyetlen és túl nagy volt. hiszen azok részéről jött, akiknek a megbomlatlan rend szerint a segítségére elsősorban számíthatna az ember ;— feleség, gyermek stb. —, ha számíthatna. Emberarcú rend Mindez azonban magánemberi tragédia volna csak, ha nem lényegülne át művészetté. ha az egyéni balsors nem inspirálná olyan alkotásokra, amelyek tartalma közösségi, egyetemes érvényű és hitelű tanulságok felé nem törne. De tör. A korábbi emberalakos kompozíciók, tájképek és szimbolikus ábrázolások vonala újra tovább folytatódik. A tájképek alapgondolata nyugalmat lelni a nyugtalanító világ zugaiban. Ez néha sikerül is. A veresegyházi tó és más tavak tisztasága, a felhők, egy erdészház merengése, Buzsák szigorú szerkezetű népviselete az állandóság és az évszázadok során kimunkált emberarcú rend megteremtése, felmutatása és biztosítása. Másrészt a Fekete ház című kép Veresegyház hajdani pusztulásának komor legendáját idézi, az Elhagyott parasztház, a lassú és könyörtelen elmúlást, végül a Veresegyházi átkelő című kép ijesztő vasúti sorompói az elbizakodottságból hirtelen megszakadt életekre figyelmezt/et. A korábbi emberalakos és szimbolikus kompozíciók' vonalán haladva mély tanulságokat mond férfi és nő kapcsolatáról korunkban. A vitorláson száguldó nő kegyetlen szemei, vagy a Visszatekintés című képen az ágyon heverő nő kitárt combjainak csapdája előtt féllábon álló, zokniját lehúzó férfi esetlen védtelensége megrendítő. Ennek a sorsnak a végén a Fák között című képen lombok között lebeg egy Kézilabda Újabb siker az MNK-ban A tavaly késő ősszel Gyomron kiharcolt továbbjutás után most játszotta le újabb mérkőzését a GSC férfi kézilabdacsapata az MNK-ban. A nagymarosi kupamérkőzésnek a négy közé jutás volt a tétje. A hirtelen hideggé vált idő zavarta a játékot, de szerencsére az eső elmaradt a Dunakanyarban. A két sérült és mással elfoglalt játékosok nélkül felálló csapatunknak cserére nem volt lehetősége, Könyvtárszoba fkiadón Üj könyvtárszoba és egy kis könyvtár is elkészült az ikladi általános iskola modern szárnyában. Évenként mintegy tízezer forint értékű könyvvel gyarapítják az állományt, tavaly azonban 39 ezer forintot kaptak a Művelődési Minisztériumtól az az olvasnivalók beszerzésére. Hancsovszki János felvétele mégis meglepően biztosan vette ezt az újabb akadályt. GSC—Nagymaros 15-13 (6-6) GSC: Zsembery — Klement (1), Szlifka (3), Horváth (2), Mezei (4), Urbán (3), Cser- Ven (2). A korszerű védőtaktikával fellépő csapatunk mintha megbénította volna a nagymarosiakat. Két szélsőjüket követő emberfogással teljesen kikapcsolták a gödöllőiek a játékból, a hátsó emberek pedig sok mozgással és jó sáncolással hatástalanították az ellenfél támadásait. Ez a támadó védekezés divattá vált felsőbb szinten is. Hatékonyságát ez a mostani hatvan perc is igazolta. A GSC-nek dobott gólok közül négy büntetőből esett. Az első harminc perc elején a hazaiak vezettek egy-két góllal, ötnél érte utol őket a GSC, döntetlennel „tértek pihenőre. A második félidőben a vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, és végig vezetve jutottak a két ponthoz. A kritikus időszakokban Zsembery büntetőt védett, majd egygólos előnyünknél újabb két hetest hibázott az ellenfél, Szlifka ellenben eredményes volt. Az MNK-sikerért valameny- nyi játékos dicséretet érdemel. Zsembery ismét igazolta 'tudását, Mezei sokadszor bizonyította, hogy helye van a csapatban. Az újoncok közül védők közé tartozó, Klement is ragyogóan oldotta meg védőfeladatát. Támadásban az első félidőben Szlifka, a másodikban Urbán nyújtott az átlagosnál jobb teljesítményt. férfialak, szabad és akasztott egyszerre. Ügy repül, hogy akasztott és úgy akasztott, hogy száll. Kcfstcrság és derű Joggal kérdezhetjük, hogyan tovább? Merre lehet ezt folytatni? Válasz, illetve kiút két irányba kínálkozik Takács József művészetében. Az egyik a vaskarcokban létrehozott csel- .gáncsozók és focidrámák sorozatának a világa. Mennyire hiányzik ezekből a propagan- disztikus sport-kép-rajzok-fo- tók sztárkultusza és izomkivagyisága! Sovány, jelentéktelen alakok vívják eszelős küzdelmüket. Láttukra fel sem merül bennünk a győzelem mámorító képzete, - hiszen nincs győzelem számukra, csak maga a küzdés. És ebben a végnélküli gyür- kőzésben, győzködésben, gu- bancolódásban és evickélésben a Takács József-i forma és tartalom egy hajszálat elmozdult a karikatúra felé, ami valódi győzelem a korábban egymást váltogató komorság és derű ellentétpár alaphangjának monotóniája fölött. Igazából azonban ezen akiállításon a portrék, a másik lehetséges út, hozzák a meglepetést. Űj műfajban fejti ki máris erejét tehát Takács József, aki még csak minapában szedte magát össze. Az Ágáló keserű reménytelensége mellett a Portré az ablakban már prófétás rajongással^ hirdeti a magáét. A Kígyóbűvülő kompozíció szereplője vak, hogy minél jobban szóljon a muzsika, hogy a művészi koncentráció annál tökéletesebb lehessen. Mondja ezt egy képzőművész, akinek művén delejes sziporkák alakjában jelenik meg a zene a kígyó elbűvölendő feje körött. Tovább vezet Az Agronómus meggyötört tömbfeje hordoz talán legtöb- „ bet a mi világiunk keserveiből3;, és bölcsességéből. Valami ilyésmit: teremni kell, termelni muszáj. A Kékszakállú cinizmusa ugyan ellenpontozza ezt az állítást, de itt is a világos a saját sors kényszerítő ereje és megmásíthatatlansága. Legszebb, legkiemelkedőbb, legmélyebben emberi a Molnár T. színművész című kép, amelyen emlékműszerű talapzaton billen félre az egykori barátnak halálba fakult feje. A falu királya című portréval — ahogy fütyül, úgy táncolnak — zárhatjuk ezt a sort, , amelyik megszenvedett bölcsességeken és némi megszerzett keserű humoron át tovább vezet bennünket a holnapba és tovább viheti Takács József művészetét a jövőbe. Horváth Lajos Változó szélesség Sok fajta ekét megvizsgáltak már a MÉM Műszaki Intézetben fennállásának több mint száztíz esztendejében, de olyat aligha, amelynek fogásszélességét menet közben lehetne változtatni. Most egy . ilyenre is sort kerítettek. Az IH—735 típusú, USA-gyártmányú, félig függesztett úgynevezett kö- zépmélyszántó eke a 6—10 km/óra sebességtartományban dolgozott, munkaszélességét 305 és 510 mm között változtatták, s így mintegy 32—44 kN (kilonewton) vonóerőt igényelt a traktortól, Kispályások Gondos előkészületek után megkezdődött Kartalon a kispályás labdarúgó-bajnokság, amelybe ezúttal tizennégy csapat nevezett be. A mérkőzések a kartali MEDOSZ sporttelepén, három pályán zajlanak, százötven-kétszáz szurkoló buzdítása közepette. Az első fordulót érdekes játék, igazságos mérkőzésvezetés, s viszonylag sok gól jellemezte. Eredmények: KIOSZ—Ifjú Gárda 6-3, Lokomotív—ATE 1-2, Törekvés—Verseg 3-1, Fortuna—GSE 0-0, Egyetértés —7MÍ 3-2, Pedagógus—Lendület 0-1, Barátság—Tsz 1-14. ISSN 013S—1957 (Gödöllői Hírlap) Takács Józseflciállítása Megszenvedett bölcsesség Nyugalmat lelni a nyugtalanító világban