Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-26 / 72. szám

IMS. MÁRCIUS 26., SZOMBAT Látogatás a MÉM-ben Szovjet tudósok Váncsa Jenő mezőgazda­sági és élelmezesügyi minisz­ter pénteken a MÉM-ben fo­gadta a szovjet tudósoknak azt a küldöttségét, amely Oleg Bogomolov akadémikusnak, a Szovjet Tudományos Akadé­mia szocialista világrendszer gazdasági intézete igazgatójá­nak vezetésével tartózkodik hazánkban. Tájékoztatást adott a ma­gyar mezőgazdaság helyzeté­ről, a fejlesztési célkitűzések­ről, majd az elhangzott kérdé­sek alapján közösen elemezték a gazdasági kapcsolatok fej­lesztésének lehetőségeit. A Szovjetunióban felépült magyar broiler-csirketelepek, az épülő sertéstelep, s az idei tavaszon 2000—2000 hektár kukoricával bevetendő terü­let jelzi: o magyar termelési rendszereket már a gyakorlat­ban is kipróbálják. Nagy je­lentőséget tulajdonítanak a megbeszélés résztvevői a köz­vetlen kutatói-termelői kap­csolatoknak. Készül a motortekercs Az ikladi Ipari Műszergyárnak bérmunkában havonta ezer­nél több motort tekercselnek a bagi Ferromechanika Ipari Szövetkezetben. Képünkön Káré Jánosné, a tekercselőgép mel­lett. Veress JenS felvétele Kevesen születnek, kevesen maradnak • • Öregek faluja lesz Kocsér? Megyénk legdélibb községe Kocsér, nevének jelentését nem sikerült kideríteni. Annyi bizonyos, első előfordulása a budai káptalan 1488. május 22-i okiratában található. Birtokper ügy­ben tartottak határjárást, s Kocsér képviseletében Józsa György kunkapitány volt jelen. A török adóösszeírásokban Kochy néven szerepel. A nevének jelentése nincs összefüggésben a járművet jelentő kocsi szóval. Legnagyobbb valószínűség szerint erede­tileg kun szó lehetett, minthogy az első község minden kétsé­get kizáróan kun szállás, illetve település volt. A hajdani kopár, futóhomo­kos területet az ottani embe­rek — megküzdve a természet viszontagságaival — kultúrtáj- já varázsolták. Az ismeretlen­ség homályából valamelyest kiemelkedett a falu, eredmé­nyes szövetkezetei révén. Egy másik dologban is kezd immár élre törni Kocsér, ez azonban inkább sajnálatos, mint örven­detes: míg az ötvenes évek­en lakóinak száma négyezret is meghaladta, addig ma már csupán 2671-en étnek a falu­ban ... Elvándorlási hullám A községi tanácson az utób­bi napokban Balázs Kálmánná vállán nyugszik a falu minden gondja, mivel a tanácselnök rossz egészségi állapotára való hivatkozással lemondott. Amint mondják, a végrehajtó bizottság titkára sem kíván hivatalában maradni. Ottjár- tunkkor éppen katonaidejét töltötte. Társadalmi tanácsel­nök látja el a vezetői teendő­ket, ő azonban rendkívül el­foglalt, hiszen egyetlen orvo­sa a falunak. — Elöregedik-e Kocsér? — kérdem tőle. Magyarázatként hozzáfűzöm, hogy tudomásom szerint a megyében itt a leg­kisebb a természetes szaporu­lat. — A lélekszám valóban csökkent. Ügy is, hogy többen elköltöztek, de úgy is, hogy évente jóval többen halnak meg, mint ahány gyermek születik — mondja dr. Rozs­nyói Ferenc. Mit mondanak az ittmara- dottak erről? Elsőként a falu krónikairó- jától kértem választ. Antal Domokosné nyugdíjas pedagó­gus írta meg a százéves falu történetét. Jól tudja tehát, hogy mi az oka a nagyarányú elvándorlásnak. — Az első nagy hullám az ötvenes években indult, a kö­vetkező a hatvanas, s az utol­só nagy futás 1979-ben volt. Pedig itt szorgalmas nép la­kik, s mindig megtalálta a boldogulásának útját — már aki maradt. Hol paradicsom­termelés, hol paprika volt a sláger. Ma már szinte minden család fólia alatt termelt pri­mőröket. Most éppen dohány jövedelmez a legjobban. Gaz­dasági okai tehát már-már nem lehetnek okai az elmene­telnek. Másutt sem boldogul — Az út, csakis az út ebben a leghibásabb — veti oda az egyik tősgyökeres kocséri, ami­kor az utcán megszólítom. — Mióta ígérgetik nekünk is, de nem lesz itt jó út, talán soha. — Misztikumot látnak a városban legtöbben — mondja a társa. — Mintha ott jobb lenne. Nagykőrösön már egy egész kis városrész van ko- csériakból. Ugyan nem kocséri születé­sű haczkó Erzsébet, a Napsu­gár presszó felszolgálója, ö megérti azokat, akik elmen­nek, szerinte főleg fiatalok. — Nincs munkalehetőség csupán a téeszben. Aki tanult, azért, aki nem, azért megy el. Szórakozási lehetőség pedig szinte semmi. Csató Jánosné, a Széchenyi utcában másként vélekedik. Nyolc gyermeke közül hat el­hagyta a falut. — Sosem kívánkoztam én máshová. A gyermekeim azon­ban nem találták meg itt a számításukat. A városba men­tek, ahol többet kerestek, s ott gyökeresedtek meg. Jobban szerették azt a munkát. Nehéz volt itt, nem mondom, de az­óta már fölépült a téesz. Aki nem dolgozik, az se itt, se másutt nem boldogul. Többre vihetik itt Tajti Kálmán, már túl a nyolcvanadik évén, harmad­szor fordul a moslékos vödör­rel. A disznóknak eleség kell. Kilenc éve jöttek be a tanyá­ról. — Mi azt mondogattuk: a faluba, csak a faluba. A fia­talok úgy gondolják: csakis a városba. Ez náluk is igaz, hisz a két lány, a két unoka Kőrösre ment férjhez. A lányával és vejével él együtt, aki hosszú évekig sötéttel ment, sötéttel jött haza. Állatgondozó volt. Kitüntetéseinek se szeri se száma. Most szép nyugdíjjal dicsekedhet. — Bizony eleinte nagyon hitványul állt a szövetkeze­tünk — mondja a nyugdíjas állatgondozó —, de ezt ma senki sem mondhatja, hiszen a legtöbb nyugdíjasnak meg­van a négyezre is. — Az elnökasszony nagyon rendbe hozta a dolgokat. Ke' ménykezű, de igazságos veze­tő — szól közbe a feleség is. Sz. M. Vélt vagy valódi igazság? Még rajtam csattan az ostor Annak soha nincs könnyű dolga, aki panaszkodik. Ha ér­vel, minden oldalról meg kell támasztania igazát, hiszen már eleve csakis úgy állhat elő gondjaival, ha tényeket mond, mert egy panaszos azt nem állíthatja: így gondolom. Az sem elég: így tudom, így hiszem... Az előírástól eltér Nem véletlen ezért, hogy Oszacki László, a Középma­gyarországi Tejipari Vállalat fiatal kompresszorkezelője csu­pán hosszas töprengés után kereste fel szerkesztőségünket. Elmondta azt is: jobban sze­reti helyben elintézni a dol­gait, erre azonban ezúttal nem volt módja. S hogy mit panaszol? A lé­nyeg a következő: az üzemben — mivel a tejre mindig szük­ség van — más a munkarend, mint másutt. Nen is lenne baj, hiszen ezzel az ott dolgozók közül valamennyien tisztában vannak. A véleményük mégis az, hogy a munkarend nem felel meg érdekeiknek. Ugyan­is az eltöltött munkaórák több esetben eltérnek az elő­írtaktól. Viszont amennyiben többet dolgoznak, a munkahely azt túlórában sohasem fizeti ki. Oszacki László éppen ezért bent járt az üzemigazgatónál tavaly decemberben, s arra kérte őt, hogy ne kelljen ne­ki túlóráznia, mert még sza­badsága is van és az ünnepek közötti napokat családja kö­rében szeretné eltölteni. Ezt azonban visszautasították. A fiatalember kivette a még meglevő 10 nap szabadságát, s utána dolgozott beosztása szerint. Azt azonban csak ké­sőbb vette észre: túlóra he­lyett a szabadságából — utó­lag — egy napot leszámítottak, hogy ezzel kompenzálják a többletmunkával eltöltött időt. Újabb módosítás A váci üzemegység igazga­tói irodájában együtt beszél­gettünk Fiílöp Árpád üzem­igazgatóval, Kovács Mihály- né, az üzemi pártszervezet tit­kárával, Péter Géza szakszer­vezeti titkárral és a fiatal kompresszorkezelővel. — Nem emlékszem pontosan, hogyan is volt a szabadság­ügy — szabódott az igazgató. — Ügy tudom, azóta ez ren­deződött. A munkaidőbeosz­tást pedig válallati utasításra készítjük így, hogy a tejipari szokás szerint a plusz- és a mínuszórák száma kiegyenlít­se egymást. Éppen ezért nem is fizetünk túlórabért. Persze a dolgozókat ezzel nem éri kü­lönösebb kár. — Tud-e valamilyen írásbe­li utasítást erről felmutatni? — kérdem az igazgatót. — Sze­repel-e a kollektív szerződés­ben? — A kollektív szerződésben ugyan még nem szerepel, de nyilván a munkaügyön kell, hogy legyen valamilyen papír — válaszolta az üzemigazga­tó. A papírra azonban hosszas keresgélés után sem bukkan­tak tá. — Tudtak-e arról a dolgo­zók, hogy milyen megállapo­dás született a plusz-mínusz órákkal kapcsolatban? — kér­dem a szakszervezeti titkárt. — Vita nem volt erről, hi­szen én magam is csak akkor szereztem tudomást az ügyről, amikor bementem egy küldöt­tel a vállalati szakszervezeti bizottsághoz. Ott hallottuk, hogy a tejipari dolgozók plusz-mínusz tíz óráját nem kell elszámolni. Az igaz, hogy korábban az ötnapos munka­hétbe való átállás során más formában szó esett a beosz­tásról is. Elismerem, hogy ez­zel az újabb módosítással többnyire a dolgozók járnak rosszul — teszi még hozzá. Túlórát nem fizettek A panaszos is elmondta, ők nem azt a néhány órát kifo­gásolják, amely alkalmasint kiegyenlítődne, hanem azt sé­relmezik, hogy a túlórát nem fizetik ki, s azt is feltétele­zik, hogy előbb-utóbb az effaj­ta megoldás rendszeressé vál­na. Kértem a jelenlevőket, hogy szúrópróbaszerűen nézzük meg fél évre visszamenően két munkalapot: vajon hogyan alakultak a túlórák. Oszacki Lászlónak és ,egy . . hasonló munkakörben dolgozó társá­nak munkaidő-beosztása ke­rült kezünkbe. Kiderült mind­kettőjüknél: hat hónap alatt négyben túlóráztak, egy hó­napban nem volt túlóra, s egy másikban kevesebb a beosztás szerinti óra a kötelezően elő­írtnál. Tehát: hatból három hónapban nem fizették ki a dolgozók túlóráját. Az érintettek okkal bizal­matlanok. Amikor arra kérem Miskár Mihálynét, beszéljen arról, milyen a munkahelyi légkör, így válaszolt: — Erről nekem nincs véle­ményem, de ha volna sem Tolózárak a paksi afomemííbe A kockázat itt zsebre megy A bejárat felett a tábla ^ még a régi: Monori Vasipa- ^ ri Szövetkezet. Az épület- ^ ben és az udvari műhe- í lyekben is jobbára megszo- f kott, ismerős arcok fedez- '' helök fel, olyanok, akik ^ esztendők óta dolgoznak itt. ^Tavaly azonban mégis tör- ^ tént egy olyan ese'mény, ^ amely alapvetően meghatá­rozza a kollektíva jövőjét: ^ a tartalom nem változott, í csak a forma, s a szövetke- ^ zetből — élve a jogszabá- ? lyok nyújtotta lehetőséggel '<’/— kisszövetkezet lett. — Majd csak lecseréljük lassan a táblát is az épületen, de mostanában annyi tenni­valónk akadt, hogy erről vala­hogy megfeledkeztünk — kez­di beszélgetésünket Bokros Károly elnök. — Üj nevünk­ben már benne van legfonto­sabb tevékenységünk megne­vezése Is, így most már Szer- vomechanika kisszövetkezet­ként dolgozunk. Értékesítési gondok — Szervomechanika — nem mindenki mozog otthonosan a szakkifejezések között. Mit ta­kar tulajdonképpen ez a meg­fogalmazás? — Olyan távvezérlésú elekt­romos szerkezeteket gyártunk, amelyekkel például kisebb- nagyobb tolózárakat lehet mű­ködtetni. Régebben ezt kézi- erővel oldották meg, s a hát­ránya az volt, hogy minden esetben a helyszínre kellett menni. Most viszont elég, ha a központi vezérlőben elfor­dítanak egy kapcsolót, s a vil­lanymotor dolgozik az ember helyett. — Mekkora a kereslet e termékek iránt? — Változó, nemegyszer ér­tékesítési gondjaink vannak. Ennek elsősorban szerintem az az oka, hogy nem ismerik ide­haza eléggé gyártmányainkat. Magyarországon csak mi ké­szítünk ilyen szervomechani- kai eszközöket, ami még fel- használásra kerül, azt külföld­ről, többnyire tőkés piacokról vásárolják. Módosítási igények Az elmúlt esztendőben — főleg az év elején — volt a legnyomasztóbb a helyzet. Eh­hez párosult, hogy ebben az időben kezdődtek meg a leen­dő kisszövetkezet megalakí­tásával, illetve az átalakulás­sal járó szervezési munkák is. Nem voltak tehát könnyű a helyzetük a monoriaknak, mert a változás nemcsak elő­nyökkel járhatott — elsősor­ban azzal, hogy megszűnt a béreket érintő minden korlá­tozás —, hanem hátrányokkal Is: ha nincs rendelés, nincs munka, üres marad a boríték. Ebben a helyzetben újabb ve­vőket szereztek. Rugalmasság­ból jelesre vizsgáztak: gya­korlatilag elvállaltak minden profiljukba tartozó munkát, sőt néhány hét alatt kapható­ak voltak olyan módosítások­ra, amelyeket a megrendelők kértek. Tavaly egyik legna­gyobb feladatuk a paksi atom­erőmű egyes létesítményeihez szállított szervomechanikus szerkezetek gyártása volt. Előrelátó óvatosság Bizonyára ennek, a napja­inkban egyre terjedő gazdál­kodói magatartásnak köszön­hető, hogy eredményes évet zártak 1982-ben. Az elmúlt esztendőben az előzőhöz ké­pest mintegy 4 millióval több, összesen 26,5 millió forintos árbevételt értek el. A kis kö­zösség sikere természetesen meglátszott a borítékok vas­tagságán is. — Az idén, legalábbis az első hónapokban, nem leszünk bőkezűek önmagunkhoz — folytatja az elnök. — Közgyű­lésünkön a kollektíva úgy dön­tött, hogy az első félévben kor­látozzuk a bérkiáramlást, ne­hogy esetleg a végén vissza kelljen fizetni valamennyit. Júniusban megvizsgáljuk a rendelkezési alap összegét, s ha anyagi helyzetünk meg­nyugtató, utólag mindenki megkapja a visszatartott pénzt. — Miért ez a szokatlan óva­tosság? — Az a véleményünk, hogy kockáztatni csak ésszerűen szabad, ha nem így cselek­szünk, az már hazárdírozás. Az idén úgy indultunk, hogy rengeteg gondot okozott az anyag- és alkatrészhiány, amit ugyan kivédhetnénk, ha meg­növelnénk készleteinket. Ez azonban számunkra járhatat­lan út, mert sok pénzt köt le. Marad a nehezebb megoldás, a folyamatos piackutatás. Szövetkezeti vezetőkkel be­szélgetve, nem egyszer hallot­tuk: könnyű a kisszövetkeze­teknek, náluk nincs annyi megkötés a gazdálkodásban, mint nálunk. Főleg a magas kereseti lehetőségeket említet­ték, ám a monori példa is mu­tatja, náluk sem fenékig tejfel az élet. Igaz, vastagabb a bo­ríték, de nagyobb a kockázat is. A kisszövetkezetekben nin­csen garantált bér, csak any- nyit oszthatnak szét, ameny- nyit megtermelnek, s ha ne- talántán elszámítják magukat, könnyen megeshet, hogy visz- sza kell fizetni a pénzt. Ar­ról nem is szólva, hogy meny­nyivel nagyobb a függőségük a piactól: az alig egy-két ter­mékre szakosodott kis közös­ségek csak kifogástalan minő­ségű áruval maradhatnak ver­senyben, F. Z. mondanám el. Hat éve itt dol­gozom már. Nem szeretném, ha rajtam csattanna az ostor — tette még hozzá. — Nagyon gyakran rosz- szul jártunk ezelőtt a plusz­mínusz órákkal — hangoztat­ja munkatársai igazát Tányé- ros Kálmán pasztőröző is. — Igaz, nekünk most jobb a hely­zetünk, mert az új munkahe­lyi vezetőnk gondosan ügyel arra, hogy ne csak pluszóráink legyenek. Ha mégis adódnak, a következő hónapban ki­egyenlítődnek. Ettől függetle­nül igazat adok a panaszos­nak, mert az ő helyzete nehe­zebb. Ki legyen megértő? — Nem jó ez a beosztás — mondja Farkas Ernő komp­resszorkezelő —, mert szerin­tem, ha törvényes időn túl dol­goznunk kell, azt fizessék ki túlórában. Előfordult már nem is egyszer, hogy távirati­lag rendeltek be a szabadna­pomon. De utólag mindig úgy csúrték-csavarták a dolgot, hogy sosem kaphattam száz- százalékos túlórapénzt. A dolgozók panaszát bizonyí­totta a munkarend-beosztás is, amelyen nem jelölték, hogy a dolgozók szabadnapjaik közül melyik lesz a szombat és a vasárnap. Így azután, ha be­hívták őket, akkor még vé­letlenül sem esett a túlóra a vasárnapnak számító szabad­napra. — Helytelennek tartom, hogy nem beszélték meg so­sem előre a beosztást a mun­kásokkal — mondja az üzemi párttitkár. — Ahogy most el­mondják: valóban nekik van igazuk. — Vajon miért hiányzik ép­pen a váciaknál ez a megér­tés és összhang? — kérdem. — Oszacki Lászlóról is azt ál­lították vezetői: az utóbbi idő­ben csupán a kötelező penzu­mot teljesíti. Még azt is mond­ták róla, „lefelé ível”. Be hall­juk, erről mi az ő véleményei — Eleinte — hat éve va­gyok itt — szívügyem volt a munkám. Volt arra is .példa, hogy egy 900 ezer forintos géphibát én fedeztem fel, s nem kellett érte fizetnünk. Újítást is adtam be — négy és fél éve — a víztakarékos­ság érdekében, de a mai na­pig még válaszra sem méltat­tak. A katonai szolgálatom letöltése után pedig először kevesebb órabért akartak ad­ni, mint előtte volt. Azt Is csak nehezen verekedtem ki, hogy megkapjam a járandósá­gomat. Ugyanekkor, hoztam magammal a seregből a 12 na­pi pótszabadságra jogosító ok­mányt. De ezt a pótszabadsá­got a mai napig nem vehet­tem kj. Kérdem tehát, min­dig csak mi legyünk a meg. értőek? Téves értelmezés Ennek ellenére elfogadom az üzemigazgató legfőbb érvét: a tejet várják a boltokban. De erre hivatkozva nem lehet a szabályt felrúgni. A vitás ügyben felkerestem a Középmagyarországi Tejipa­ri Vállalat vszb-titkárát is. — Valamit Vácott tévesen értelmeztek, és tévesen is ma­gyaráznak. A túlórákkal kap­csolatban legjobb, ha idézem az 1982. január 14-1 álláspon­tunkat: „A túlórák száma a havi törvényes munkaidő fe­letti órák száma, tehát ameny- nyiben az elszámolási idő ma­gasabb a havonta előírt tör­vényes munkaidőnél, úgy a többletóra túlóraként kerül elszámolásra.” Erről nemcsak nekünk, hanem a váciaknak is irat van a birtokában. A vállalati szakszervezeti bizott­ság nem döntött azóta sem ez­zel ellentétesen. Tavaly ápri­lis 26-án módosítottuk ugyan a kollektív szerződést, de er­ről előre tájékoztattuk a szak- szervezeti titkárokat. Minden­esetre javasolni fogom, hogy vizsgálják felül, és fizessék ki a váciaknak a túlórákat. Ar­ra is lesz gondunk, hogy más­hol is megvizsgáljuk ezt a kérdést. Bizonyos, hogy Vá­cott feleslegesen elmérgesedett a helyzet, ez ellen tenni kell. Szalai Mária

Next

/
Thumbnails
Contents