Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-25 / 71. szám
/ Korcsolyát forrasztott — kitüntettek Görgényi fair-play-díjas Tegnap délután a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Népköztársaság úti székházában adták át az idei sportszerüségi díjakat. 1967 óta minden évben sor kerül a fair-paly címek kiosztására. Dr. Kamuti Jenó, a magyar fair-play bizottság elnöke ismertette a zsűri döntését. Nagyon sikeres pályafutásáért jutalmazták meg dr. Hargitai András úszót. Posztumusz díjat adományoztak Makó Lászlónak, az Energia Vasas SE hegymászójának, aki a Szovjetunióban, az Elb- rusz megmászása után, miközben társait mentette, halálos balesetet szenvedett. Sportszerű magatartásáért részesült e magas elismerésben Görgényi András, a nagykovácsi Rozmaring SE gyorskorcsolyázója. Oklevelet kapott Bór Nóra, a BSE kajakosa, Csapiáros László, á Bajai Vízügy SC motorcsónak-versenyzője, Gaszper' András, a kazincbarcikai Földes Ferenc Gimnázium testnevelő tanára, Dívjak György birkózó és Katona István, a kiskunhalasi Határőr Dózsa lovasa. Görgényi András az idei évad egyik jelentős viadalán, a Budapest bajnokságon egyszer csak az autójába ült, és eltűnt. Nemsokára visszajött a városligeti Műjégpályára, egy megforrasztott korcsolyával. Ennek Temesi Imre (VM Közért) felettébb örült. — Miért? — kérdeztük a kitüntetett sportolót. — Az 500 méter után eltörött Imre korcsolyája. Mivel tartalék nem volt, az 5000 méteren nem tudott volna indulni. Felajánlottam, hazaviszem a korit, megcsinálom. Görgényi András a díjjal Lukács Zsuzsa felvétele Csak negyedik A, rajt előtt öt perccel ért vissza, így még száraz bemelegítésre sem volt ideje a Rozmaring hosszúkorcsolyásá- nak. A leghosszabb férfitávon égy párba kerültek, Temesi megverte Görgényit, aki így összetettben leszorult a dobogóról, s csak negyedik lett. — Nem volt csalódott? — Pillanatra sem. Nem gondoltam másra, csak arra: segítettem. — Kölcsönkori nem lett volna? — Az autóversenyzőnek is a saját kocsija jó. Megszokta, mással nem tud úgy versenyezni, arról nem is beszélve, döntő a méret is. — A Műjégpályán nincs műhely? — Nincs, nem is volna hely a célra. — Hogy-hogy ért a javításhoz? — Gépészmérnök a végzettségem, az 1. számú Autójavító Vállalatnál vagyok műszaki csoportvezető, ezenkívül másodállásban sportszerjavíitó- ként is dolgozom. — Az idei évad végén befejezte pályafutását. Mióta sportol? — Tizenegy éves korom óta vagyok a rabja a hosszúkorcsolyának. A Petőfiben kezdtem, majd következett a BSE, öt esztendeje pedig a Rozmaringban versenyzem. •— Sikerek? — Többször voltam válogatott. Sok nemzetközi versenyen vettem részt, a legjobb eredményemnek az 1980-as berlini viadalon 1500 méteren elért hatodik helyezést tartom. Nem mentem rosszul — szintén abban az évben — Svrad- kában (Csehszlovákia) sem, ahol a négytávú összetettben második lettem. Kétszer voltam magyar bajnok, 1977-ben a sprintversenyen, míg 1980- ban az összetettben nyertem aranyérmet. 1981-ben a 3000 méteren 4:33,2-vel országos rekordot, míg 1980-ban 1500-on 2:08,3-mal bajnoki csúcsot sikerült futnom. Azóta mindkettőt megjavították. Jól cselekedtem — Temesivel jóban van? — Igen, mindig barátok voltunk. — Honnan tudták meg a többiek, hogyan is lett jó ellenfele korcsolyája? — Gondolom Temesi mondta el. — Minek örült jobban: éremnek a Budapest bajnokságon, vagy annak, hogy indulhatott Temesi? — Amikor kisegítettem Imrét, nem gondoltam arra, mit nyerek, vagy veszítek ezzel. Mindenesetre, most, .hogy megkaptam az elismerést, tudom, Leesett a létráról Szerencsésen lett bajnok Befejeződött Pest megye ez évi egyéni férfi sakkbajnoksága. A győzelmet nagy küzdelem után kis szerencsével Kovács István, a Dunaharaszti MTK mesterjelöltje szerezte meg. Zala Gyula (Váci DCM) influenza miatt nem tudott az utolsó három fordulóban asztalhoz ülni, Vargyas Zoltán (Dömsödi Dózsa) leesett a létráról, a térdét megoperálták. Mivel a viadal kétharmadát már lejátszották eredményeiket nem lehetett törölni, az elmaradt partikban az ellenfelek kaptak pontot. Ez befolyásolta a bajnokság sorrendjét, hiszen ha netán Vargyas nyert volna Kovács ellen. Kulcsár első lehetett volna. Az utolsó előtti forduló eredményei: Zala—Vargyas 0-0 (elmaradt), Maráczy— Kulcsár 0-1. Hönsch—Király 0-1, Erdélyi—Fábián 0-1, Schubert—Oravecz 1-0. XI. forduló: Oravecz—Zala 1-0 (elmaradt), Fábián— Schubert 0-1, Király—Erdélyi 1-0, Kulcsár—Hönsch 1-0, Virág—Maráczy 0-1, Vargyas— Kovács 0-1 (elmaradt). A bajnokság végeredménye: I. Kovács (DMTK) 8,5, 2. Kulcsár (Dömsödi Dózsa) 8,5, 3. Király (DMTK) 8, 4. Schubert (DMTK) 8, 5. Maráért/ (Gödöllői SC) 7,5, 6. Fábián (Gyömrői SK) 7, 7. Zala (VDCM) 4, 8. Vargyas (Dömsödi Dózsa) 4, 9. Oravecz (Fóti Gyermekváros) 3, 10. Virág (Szobi Vasutas) 2,5, II. Erdélyi (DMTK) 2, 12. Hönsch (Dunakeszi SE) 2 pont. (Egyenlő pontszám esetén a Berger—Sonneborn számítás döntött). Ma 17 órakor lesz az ünnepélyes eredményhirdetés a Pest megyei Testnevelési és Sporthivatalban, melyet villámverseny követ. minden szempontból jól cselekedtem, hiszen nem sokan mondhatják el magukról: fair-play díjasok, viszont bronzérme több versenyzőnek is van. Nem dicsekedett — Mégcsak harmincéves. Nem korai a búcsú? — Mindig akkor kell abbahagyni, amikor még nem nagyon esett vissza az ember teljesítménye. Ügy érzem, most ebben a szakaszban vagyok. — Szakít a sportággal? — Szó sincs róla. Segédedzői képesítésem van, szeretnék a szakedzőire jelentkezni. Tárgyalunk arról, hogy az új évadtól a szakosztály főállású mestere leszek. Az utánpótlással foglalkoznék, jó lenne, ha sikerülne sok gyerekkel megszerettetni ezt a szép sportágat. — Temesi mit szólt a díjához? — Nem hiszem, hogy tud már róla. Egy hónapja mondták, kitüntetnek, de nem dicsekedtem. őri B. Péter 1983. MÁRCIUS 25. így tovább! Kosarassiker A legutóbbi fordulóban nagyszerű sikert ért el a női kosárlabda NB II Közép-csoportjában szereplő százhalombattai Dunai Kőolaj együttese. Tavaly második volt a Kandó Főiskola gárdája, a mostani bajnokságban pedig bronzos helyen áll. A nagy ellenféllel szemben ragyogóan játszottak a battaiak. D. Kőolaj—Kandó 85-76 (35-38) A hazai csapat összeállítása: Molnár (32), Vecsési (22), Bálint (4), Szabó (20), Zeidl (5). Csere: Szőts, Laikó (2), Kundrák. A kezdő ötös mindegyik tagja pazar teljesítményt nyújtott, főleg a második játékrészben sziporkáztak a lányok. Csak így tovább! WInnea-onna n » B Tokióban vasárnap és hétfőn készítik el az április 28—május ü. között sorra kerülő 37. asztalitenisz-világbajnokság sorsolását. A japán szövetség szóvivője csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy 601 játékost neveztek a VB-re, a csapatversenyben 59 ország férfi, illetve 50 ország női válogatottja indul. A A csehszlovák olimpiai válogatott Prágában 3-1 (l-l) arányiban győzött a magyarokkal egy selejtező csoportoan levő szovjet olimpiai gárda ellen. BE Poitscn Bajos nemzetközi sakk nagymester csütörtökön reggel elutazott az NbZK-beli Bad Kissinigenbe, ahol március 26-an, szombaton kezdődik a svájci szí- nekoen játszó Viktor Korcsnoj elleni sakkvilágba j nők-jelölti negyeddöntő páros mérkőzése. A Artemio Franciái, az Európai Laodafugó Szövetség olasz elnöke nyilatkozata szerint, amennyiben Kolumbia majd Brazília visszalépése után a FIFA az Egyesült Államokat, Kanadát és Mexikót nem találja alkalmasnak, Olaszországnak kellene megrendezni 1986-ban a világbajnokságot. A francia l’Equipe értesülése szerint ez esetben az 1882. évi világbajnoki döntő után éles verseny indulna az olaszok és a nyugatnémetek között a rendezésért. jg A Vasas SC elnöksége úgy rendelkezett, hogy a szombaton 18 órakor a Fáy utcai sportcsarnokban megrendezendő Vasas—Rad- nicski Beograd női kézilabda Bajnokcsapatok Európa Kupája elődöntő mérkőzésre sem az OTSH- belépők, sem a Vasas pályabelépők nem érvényesek. Az eseményt csak a bérletesek tekinthetik meg. Jegyárusítás a helyszínen, a kezdés előtt egy órával. Ráckevei találat jelző, váci pást Ifjúsági vívórandevú Ismét világ- eseménynek ad otthont a csodálatos Budapest Sportcsarnok. Az ifjú létesítmény falai között már eddig is sok kitűnő eredményt értek el magyar sportolók, ezúttal egyik sikersportágunk küzdelmeit rendezik meg, a XXXIV. ifjúsági vívó-világbajnokságot március 31. és április 4. között. A magyar pengeforgatók —* a statisztika szerint — későn érők, a felnőttek mezőnyében sokkal több babért arattak versenyzőink, mint a juniorok között. A fiatalok eddig 20 világbajnoki aranyat gyűjtöttek, ebből 12 a kardsiker és 4—4 a női, illetve férfi elsőség. Párbajtőrben még nem sikerült magyar ifistának a dobogó tetejére állnia, pedig ez a szakág évtizedek óta az egyik legsikeresebb a felnőttek között. Mint Kovács Tamástól. a Magyar Vívószövetség főtitkárától, a szervezőbizottság elnökétől megtudtuk, igen népes mezőnyre számíthat a rendezőgárda. mert 38 ország 262 versenyzőjének nevezése érkezett be eddig. Sok tavalyi győztes és döntős jön, hogy megvédje előkelő helyezését a feltörekvő újabb nemzedék képviselői ellen. Hetvenkét fiatal férfi- és hatvan női tő- röző, ötvenöt kardforgató és hetvenöt párbajtőröző reményeinek középpontjában a Budapest Sportcsarnok küzdőtere áll. A pástokat a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységében készítették és kiváló minőségűek. A négy közül három fegyvernemben találatjelzők könnyítik meg a zsűrik munkáját, ezek gyártója a ráckevei Aranykalász Tsz. Az eredményhirdetés ünnepélyességét fokozzák majd az Óbuda Tsz virágcsokrai. A világbajnokságra Budapestre érkezik a nemzetközi vívóvilág teljes vezérkara, bizottsági üléseket tartanak, s döntéseket készítenek elő a közelgő kongresszusra. A színhely, a tizenhat pást várja a világ legjobb húsz éven aluli vívóit, s a verseny- sorozat rendezői remélik, hogy a sportszerető közönség ismét győzelmi atmoszférát teremt majd a hangulatos arénában, ötnapos bérletek korlátozott számban, száz forintért még kaphatók. Iioőz Péter Üj ház,' azonnal beköltözhetően, nagy kerttel, gazdasági épülettel, sürgősen eladó. Juhász Dénes, Zrínyi u. 73. 220 V-os 200 literes betonkeverő, körfűrész, 100 kg teherbírású daru építkezéshez eladó. Nagykő- rös. Zsemeri utca 44. 2275 négyzetméteres telek, gyümölcsfákkal és félig kész eltolt- szintes családi házzal eladó. Vasad. Kossuth L. u. 37. Gosztola Ferenciig_________________ Eladó 2 szoba összkomfortos lakás Nagykőrös, Rákóczi u. l. I. em. 2. Érdek- lődni: 17 óra után. Jó állapotban levő UTB traktor felújított, motorral, pótkocsival eladó. Érdeklődni lehet: Nagykőrös III., Zápor u. 5. ____________ Gö döllő, Lázár Vilmos u. 50. sz. alatt, napos hegyoldalon. vegyesövezetben 360 n.-öl telek eladó. Érdeklődni: hétvégén a helyszínen. Négyszemélyes, kifogástalan állapotban levő műanyag motorcsónaktest, beépített Wartburg ezres motorral (új), Z-meghaj- tással, három darab tartalék meghajtócsigával, 1985. augusztusig érvényes hajólevéllel, csónakszállító utánfutóval, előnyös áron. eladó. Levélcím: dr. Steinmetz István, Vác, Petrásovics utca 12., földszint 1. Vác-Dcákváron. Thölmann téren, pavilonsoron üzlethelyiség eladó. Érdeklőd- ni: a kenyérboltban. Dunakeszin, központban 2 szobás, komfortos családi ház, pince + garázs, 175 négyszögöl termő gyümölcsössel. tehermentesen eladó. Levélérdeklődés ..őszi beköltözés” jeligére hirde- tőirodába Vác, Jókai utca 9, ________________ Él adó: egyéves, szuka drótszőrű foxi. Érdeklődni lehet este 18 óra után: Vác, Árpád utca 5. Eladó: PO Zsiguli combi. Érdeklődés telefonon: Vác. 10-4R4 Eladó á Téglaházi dűlőben 500 négyszögöl szőlő -f pince, teljes felszereléssel. — Érdeklődni lehet: Csanádi Monor, Kilián u.' 12. ___________ El adó: Váctól 3 kilométerre 800 négyszögöl málnástelek, építési lehetőséggel. Gazdálkodásra. állattartásra alkalmas, (120 négv- zetmé’^res sertésólakkal). Villany, víz van! Érdeklődés este 6 óra után: Vác, Árpád utca 5. Deákvári, 55 négyzetméteres. kétszobás öröklakás. 8200 Ft/nm 4- 30 e?er OTP-vei eladó. Érdeklődés mindennap 17 óra után: Vác. Népek barátságának útja 41. I. vagy 8-tól 16-lg: 11227-es telefonszámon. Gödöllőn eladó 2 és 1/2 szobás családi ház, 270 nm-es telekkel. Mindenféle csere is érdekel. Érdeklődni lehet: Gödöllő, Kandó Kálmán u. 21. 17 óra után,___________________ Nagykörös II. kér., Csipvári utca 12. számú ház eladó. Érdeklődni délután 2 után. Lakóépület, zöldség, gyümölcs, vegyes élelmiszerbolttal + terménylerakatnak alkalmas helyiséggel eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Orgona utca 2. ____________ Ce glédi állomáshoz á percre 2 szoba összkomfortos ház eladó Istálló és gazdasági mellékhelyiségek vannak. Cím: Cegléd III. kerület, . Szabadság utca 12. szám. _________ Ké tszobás családi ház műút mellett eladó. Katókné Gáspár Éva, Kartal, Mártírok útja 31. Érdeklődni: 18 óra után.___________________ Mo gyoródon építési telek eladó. Érdeklődni lehet: Mogyoród, Bocskai út 46. szám alatt.___________________ Mu nkagép eladó. Nagykőrös III., Regős utca 84. Két és fél szobás szövetkezeti lakás eladó. Nagykőrös, Bárány u. 5/a. II. em. 7. 12 lakásos társasházból eladó 2 szobás, gázfűtéses lakás, garázzsal, pincével. — Nagykőrös, Ifjúság u. 13. sz. ___________________ El adó azonnali beköltözéssel két szoba összkomfortos, 59 nm- es szövetkezeti lakás Cegléd, Köjcsey tér 8. „Ä” ép. II. lh. I. em. 3., 11 ezer Ft/nm. kp.- ért. Érdeklődni lehet: Bp. VI. kér., Szív u. 39 /a. fszt. 5. Höröm- pőná. Óriása virágú krizantém anyatő, többfajta eladó. Krizantém és szegfű gyökeres dugvány, gerberapa- lánta sok színválasztékban, nagy virágú, megrendelhető. Kérésre ár- és fajtajegyzéket küldök. Postán utánvéttel szállítok. Szász Erika. Szeged, Szőregi út 36. 6726. Bérbe adnám vagy eladnám komplett kútfúró berendezésemet 10 000 Ft-ért. Fodor János, Nagykőrös, Ka- locsa u. 1., óvoda. 1983. február másodikén elveszett Vácon foxterrier kankutyám. Megtaláló vagy nyom,- ravezető 3000 forint jutalomban részesül! Vác, Haraszti Ernő utca 69., földszint 2. Telefon: 13-824. Elcserélném Vác központjában levő egyszobás, komfortos tanácsi lakásomat pesti másfél szobás komfortosra. Leveleket ..Nyári csere” jeligére hirdetőirodába Vác, Jókai utca 9. Világoslila kardvirághagyma többféle méretben. Dávid Ferenc. Gödöllő Dózsa György Üt 68. 2100. Különleges csempék és burkolólapok, színes fürdőszoba-berendezések, mindenféle építőanyag nagy választékban. házhoz szállítva, Rákoscsaba, Pöröly utca 4. (Pécell út 169. mellett.) 481- 586 vagy 832-022. ______ Es kü vőiruha -különlegességek kölcsönzése Délinél, szombati nyitva tartással. Budapest XII,. Greguss u. 6. Mindennemű építőanyag. nyílászáró- szerkezetek, fürdőszoba-berendezések, csempe, mettlachi és más burkolólapok nagy választékban! Egyes csempék 15%- os árengedménnyel kaphatók, amíg a készlet tart! Várhi- diné. Rákoscsaba. Pé- celi út 75. Telefons 481-440. __________________ Za lagyöngye, gyökeres. államilag ellenőrzött, minden talajban bőven terem. Ara: 18 Ft. Rostás Istvánná, Abasár. Fő út 167. Zalagyöngye, gyökeres. minden talajban bőven terem. 2 éves, 18 Ft és' 10 Ft. Abasár, Postafiók: 14. _______ El őnevelt csibe kapható két-három hetes, sárga, háztáji tojóhibrid és húshibrid 15—21 Ft. Kecskemét, Kerká- poly u. 12. Kertészeti Főiskolánál.____________ El őnevelt csibe kapható, fehér és sárga, két-három hetes 15—20 Ft/db. — Kecskemét, Kerkápoly u. 12. Ker- tészeti Főiskola utcája, Közíiletek és egyéni megrendelők részére karbantartást, felújítást és javításokat vállalunk az alábbi szakmákban: asztalos, festő, kőműves villanyszerelő, vízvezeték-szerelő. hűtőgépszerelő. kávégép- és konyhaigép-szerelő, lakatos, kárpitos, tekercselő címfestő és dekoráció. Cím: Pest megyei Vendéglátóipar! Vállalat karbantartó részlege. Cegléd. Pesti út 23. Telefon : 11-809.________ Pa tkány-, egér-, féregirtás takarítás, üvegtisztítás, öve- és szőnyegpadló-fektetés, lomtalanítás. Fucskár futván. Budapest XX., Előd u. 43. Telefon: 437-410. Nagv választékban kapható gyümölcsfa, díszfa, díszcserle. bokorrózsa. a Rákóczi- falva. Rákóczi Tsz le- rakatában. Nagykőrös—Cegléd közötti útvonalon a 10. km-nél levő vegyesboltnál. — Nvitva: hétköznap 7- tői ír őréig. Vegvcsgép. motor, ke- réknár. Babetta és kilométeróra javítását vállalom. Békefi Gyula műszerész. Monor. Lenin u 62.______ C-kategóriájú hivatásos jogosítvánnyal, gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt, előnyös bérezéssel. IFA teherautóra fel- vps7ek, Fót, Pf.: 2i. 2120, ___________________ Ká lmán-h egyen 800 négyszögöl föld, fele szántó. másik része szőlő-gyümölcsös, szoba, kon^hás tanya kiadó. — Érdeklődni-: Fa.bók József. Nagykőrös, Szolnoki út 20. A Dél-Pest megyei Áfész 1983. május 1-től 1988. április 30-ig szerződéses vállalkozásba adja a következő üzleteket: 50. sz. vendéglő (III. oszt.), Törtei, Dózsa György u. 34. 75. sz. büfé (melegkonyha nélkül, III. oszt.), Törtei, Nyilas dűlő 16. 78. sz. büfé (melegkonyha nélkül, III. oszt.), Cegléd, Budai üt, Kálmán u. 6, 132. sz. italbolt (III. oszt.), Jászkarajenö, Néphadsereg u. 118. 134. sz. büfé (melegkonyha nélkül, Ili. oszt.), Jászkarajenö, Néphadsereg u. 134. 135. sz. vendéglő (III. oszt.), Jászkarajenö, Néphadsereg u. 49. 254. sz. vendéglő (III. oszt.), Abony, Baross Gábor u. 12. 255. sz. italbolt (III. oszt.), Abony, Ceglédi u. 13. 256. sz. eszpresszó (III. oszt.), Abony, Szelei u. 3. 257. sz. büfé (melegkonyha nélkül, III. oszt.), Abony, Jókai «. 260. sz. büfé (melegkonyha nélkül, IV. oszt.), Abony, Piac tér. 264. sz. lacikonyha (IV. oszt.), Abony, Szelei u. 6. Tájékoztató adatokat, bővebb felvilágosítást ad Sütő József, a közgazdasági osztály vezetője, a szövetkezet központjában: Cegléd, Alkotmány u. 9—11. Kérjük, hogy a pályázatokat április 16-ig nyújtsák be a szövetkezet központjában. A versenytárgyalást április 25-én 9 órakor tartjuk az áfész központi tanácstermében: Cegléd, Alkotmány u. 9—11. rm .a Magvar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik -? bétfő kivételével - naponta. - Főszerkesr*ő: sági Ágnes ~ BrOT MCPVn UIDI AD Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogy! Béla u. 6. Postacím: Budapest, pt. 311 Irányltószám: HM. - Kiadta a r£ul niLU I LI nlnLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blattá Lujza tér S. 1959. Felelős kiadó; TiU Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi . telefonja: 343-109 és 336-130. 1 ■ ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér !, Pf. 19 9701. Telefon: 11—*0C. - Érd) Hírlap, Érd, Lenin út 33. 9030 Telefon: 45-352. GödöIIÓ! Hírlap, Czatvidsáa üt 2 Pf 14 2100. Telefon: 81-96. - Monorl Hírlap Monor. Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykörös! Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 1. 2750. Telefon: 398 - Vád Hírlap, Vác. Lenin í. H Pf W tmi Telefon- 10 -093. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, .ufcbesítőknél és á Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V,. József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215- 96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. a ára • 8 oldal 1 40 Ft 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési dij: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, felévre 204.- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hírlap fl.ndex- 25 054 HU), ISSN 0453—2500 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Güdöilől Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—275» Hirlap).