Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-20 / 67. szám
1983. MÁRCIUS 20., VASÁRNAP ^rJíip 5 Húsz év egy helyen A vezető ügyész hétköznapjai A külcsín a döntésben nem játszhat szerepet A tízezer lakosra jutó bűnözést tekintve Pest me- ^ gyében Szentendre foglalja el az „előkelő” első helyet. ^ Tavalyelőtt, egyetlen esztendő alatt 115 bűncselekményt í derítettek fel a városban. Éled a Kiskunság Fészekfogfialók Eled a Kiskunsági Nemzeti Park szíkvilága, ahol ornitológusok figyelik a madárforgalmat. Most még a téli átvonulok fogadják a hazatérő madarakat, amelyek nyomban megkezdték a fészekrakást. Hogy megkönnyítsék dolgukat, a védett helyeken talpon hagyták a nádat, s úszó fészekül szolgálhat majd a levágott sás. Elsőnek a tőkés récék verődtek párba, de keresik a költésre alkalmas helyeket a gulipánok, a széki lilék, a piros lábú cankók, a nagy godák és a nagy pólingok is. A háborítatlanságot élvező madarak száma állandóan gyarapszik, összességében mintegy hatvan madárfaj költ a védett szikes tavakon, mezőkön. A határt járó ornitológusok a hét végén már gólyát láttak, fészekfoglalásukat azonban nem sikerült nyomon követni. Valószínű a Duna menti költőhelyükre igyekeztek. Mindent elloptak Dr. Németh István városi és járási vezetőügyész húsz éve látja el feladatát. Azt mondja, két évtized óta nincs új jelenség a bűnözők módszereiben. Az eredők lényegében azonosak: Szentendre közel van a fővároshoz, forgalmas kirándulóhely,, ahol sok a hétvégi ház. A lakások számához képest nagy területen fekszik, az ingatlanok jó része a kisebb forgalmú helyeken található. A bűncselekmények ötven százalékában a vétség a vagyon ellen irányul. A sértettek többnyire üdülőtulajdonosok, de tetemes a társadalmi tulajdon megkárosítása is. Ez utóbbira példa lehet a nemrég felgöngyölített bűnügy: tizenhárom tagból állt a banda — eddig hatvanöt betörtést vallottak be. A menetrend minden este ugyanaz volt: terepszemle, felszerszámozás, disco, aztán kocsival irány a helyszínre. Jártak étteremben, üzletben, magánházakban, elloptak minden mozdíthatót: hangfalat, tévét, cigarettát italt. Hárman közülük fiatalkorúak. A szentendrei járásban kür lönben a bűnelkövetők 17 százaléka fiatalkorú, gyakran 14—15 évesek. Egy részük távol él a családtól, így megszűnik a szülők ellenőrző szerepe és a faluközösség visszatartó ereje. Kikerülnek a megszokott környezetből, s az újba nem tudnak beilleszkedni. Szórakozási igényük fokozódik, gyengül a kontroll. És hol a társadalmi felelősség? A vezetőügyész szerint sokan eltűrik a munkakerülőket. Nem firtatják, hogy némely 14—18 éves ifják jövedelem nélkül miből öltözködnek divatosan, élnek nagyiéban. Az állampolgár nem szívesen foglalkozik ilyesmivel, sőt, sokan szégyenletesnek érzik a mások dolgába ütni az orrukat. Nem egyéb ez, mint közönyössén. álhumánum, struccpolitika — a megelőzés helyett. Szolnokig tartott Dr. Németh István közvetlen és megfontolt ember. Kellemesen lehet vele beszélgetni kényes kéhdésekPőPis. Például bosszúsan-derűsen szól arról az esetről, amikor egy bűnöző őt is becsapta. Nemrégen egy olyan fiatal férfi került elé, aki börtönből szabadult, s onnan több mint tízezer forint megtakarított pénzzel indították útnak. A Keleti pályaudvarig volt elég az összeg, innen már pénz nélkül keveredett Szentendrére. Villámgyorsan lebukott, egy kisebb lopáson. Amikor a vezetőügyész elé került, nagyon kérte, hogy engedje szabadon, ígéri: soha többé nem kerül összeütközésbe a törvénnyel. Dr. Németh István engedett a könyörgésnek. Biztosan gondolt arra is, hogy szocialista társadalmunkban a büntetés célja főként a nevelés, s a bűnelkövetők 70 százaléka szabadulás után beilleszkedik a társadalomban. Két hét múlva azonban ismét ott állt előtte páciense, a ■ fogadalom ugyanis csak Szolnokig maradt érvényben. Ott azután újabb betöréssorozat következett. A felelősség próbája Munkájában azt tartja legnehezebbnek dr. Németh István, hogy az ügyészi szervezet céljait maradéktalanul áttegye a gyakorlatba. Tehát ne akadékoskodjon feleslegesen (például, mikor az általános felügyeleti jogkörét gyakorolja egy-egy gazdasági egységnél), de a törvénytelenségek mégse maradjanak észrevétlenül. Ha egy állampolgár felelőtlen cselekményének tárgyi súlyát mérlegeli — az okozott kár, a körülmények, az elkövetés módja szerint, akkor nem tévesztheti szem elől az embert sem. Más a helyzet emz szándékos vagy gondatlan esetnél, Gondoljunk csak arra, hogy a munkavédelmi szabályok csekély megsértésével is nagy tragédiát lehet okozni. A vétkeseknek a baleset miatti gyötrelme olykor felér a büntetéssel. Ami persze nem jellemzi azt, hogy ezekért a mulasztásokért nem jár elmarasztalás. Az ügyészi munka minden percében jelen kell lennie az állam politikájának, törekvéseinek — ez a lényeg. Nagy felelősséget jelent emberek cselekedeteit mérlegelni, sorsuk későbbi alakításában szerepet vállalni. Dr. Németh Istvánnak — mert nem kevés a bűneset Szentendrén és környékén —, sajnos gyakran állnia kell ezt a próbát. Tudja jól, hogy vannak rokonszenves fellépésű bűnözők is. Ám a külcsín, a megnyerő megjelenés a döntésben már nem já.szhat szerepet. Hiszen nemcsak a vádlott, hanem a sértett is ott áll a tárgyalóteremben. Vicsotka Mihály VASÁRNAPI GONDOLATOK GILICZE BÁCSI E gynapos késéssel mindig megkaptam gyermekkoromban az akkori zöld- és kékszínű sportújságot. No, nem azért, mintha szüleim erre pénzt adtak volna, akkor mindez nagy fényűzésnek számított. Más szerencse révén jutottam ahhoz, hogy olvasási gyakorlataimat Sárosi dr. és Zsengellér góljainak leírásai is segítették. Egyszer az utcán találkoztam Gilicze bácsival. Nem vett észre, úgy elmerült a „zöld” újságban. Köszöntem, s megkérdeztem, hány nullra győzött a Fradi a Törekvés ellen? Megmondta, s attól kezdve szövetséget kötöttem vele. Több, mint tíz évig, míg felcseperedtem, ő vagy felesége mindig bedobta levélszekrényünkbe a sportújságot — a hétfőit kedden, a szombatit vasárnap. Én aztán az első oldaltól az utolsó hírig mindent elolvastam, ma is pontosan fel tudnám sorolni az Újpest, a Hungária, a Ferencváros összeállításait, olyan neveket, melyek akkor fogalmak voltak: Toldi, Gyetvai, Szabó Tóni. Sőt, mivel fiútestvérem nem volt, vasárnap délutánonként vagy a rádióból hallgattam a felejthetetlen Pluhár István közvetítéseit, vagy rongylabdával egymagám futballoztam udvarunkon és rúgtam a gólokat Sziklai, Szekeres, Boldizsár elképzelt kapujába. Olyan természetesnek éreztem ..akkor, hőgy Giliózé 'báíSSi ihiíi- den ellenszolgáltatás nélkül csak úgy hordja nekem a sportújságokat és szinte véletlenül tudtam meg, hogy Gilicze bácsinak — miközben őt az első világháború srapnellszántotta harctereire vitték — a fia, egyetlen fia itthon, Wekerle-telepen egy véletlen baleset következtében meghalt. Hosszú évekig búskomomak látták, én is ritkán kaptam el mosolyát. Mégis, kicsit a fiát figyelte bennem, s ennek a fiúnak vitte fáradhatatlanul a hozzám bedobott újságokat. Hozta, ameddig élt. Hol van most Gilicze bácsi? A haraszti temetőben nyugszik, s én még nem tettem a hantjára egyszer sam virágot. Sem rózsát, sem krizantémot. Losonci Miklós Küzdeni — megalkuvás nélkül Élményükké vált a történelem Farmeres, divatos hajvisele- tü fiúk ülik körül a vékony, barna asszonyt, s tinédzserektől szokatlan figyelemmel hallgatják igaz meséjét. — Egy százházas kis községben, Füzérradványon születtem. Messzi innen, Hollóháza és Sátoralajaújhely között található. A Károlyi grófok birtoka volt. A gróf bérbe adta ottani kastélyát, amelyet budapesti munkások hoztak rendbe, alakítottak át nyaralónak. Közöttük volt egy öntudatos fiatalember is, majdani férjem. Itt ismerkedtem meg vele, s mint tizenhat éves gyermekasszony kerültem el vele szülőfalujába, Monor- ra. Mivel az ifjú házasoknak nemigen van titkuk egymás előtt, hamar megtudtam, hogy a férjem aktív tagja a munkásmozgalomnak, kommunista — emlékszik vissza a kezdetre a Budakeszin élő Kajli Józsefilé. a Szocialista Hazáért Érdemérem kitüntetettje, a biatorbágyi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskolában. Illegalitásban — Nem volt nehéz meggyőznie gondolkodása helyességéről, hiszen jómagam is hasonló szellemben nevelkedtem: édesapám a Tanácsköztársaság idején vöröskatona volt. így tehát természetes volt számomra, hogy segítettem a férjem munkáját, ösz- szekötő volt a budapesti és a monori elvtársak között. A munkásvonatokon röpcédulákat osztogattunk, éjjelente pedig háborúellenes plakátokat ragasztottunk. — Mi késztette arra, hogy veszélyes feladatokat vállaljon? — teszi föl az első kérdést Sándor Csaba. — A férjem sohasem beszélt rá semmire. Ügy élt, olyan volt a magatartása, hogy tettei láttán önként követtem őt ezen az úton. Fiatalok voltunk, nem érzékeltük annyira a veszélyt. Az uram többször is lebukott. Ilyenkor bizony nagy önfegyelemre volt szükség, hogy elviselje a kínzásokat és ne „köpjön” egyetlen kapcsolatáról sem. Mindenre föl voltunk készülve — a halálra is. Ezért nem volt gyermekünk házasságunk első hat éve alatt. Aztán 1944-ben amikor már iszonyatos erővel tombolt a fasizmus, úgy döntöttünk, mégis szülök gyereket. Számoltunk azzal, hogy valamelyikünk nem éli túl a háborút; így legalább lesz egymásról valami emlékünk. Ezt az utolsó időszakot már illegalitásban töltöttük. Anyósomnál voltunk bejelentve, de nappal a nővéremnél tartózkodtunk, éjszakánként pedig az egyik barátnőmnél húztuk meg magunkat. Amikor meghallottuk, hogy minket is keresnek, meg jó néhány elvtársunkat elvitték, elmentünk Monorról. Nehéz volt, hiszen akkor már nemcsak magunkat mentettük, hanem egy ébredező kis életet is ... — Hogyan harcoltak a kommunisták a háború alatt? — töri meg a csöndet Házi Gábor. — Egész tevékenységem a háború idejére esik. Hiszen 1938 óta dolgozom a munkás- mozgalomban, párttagságomat 1940-től ismerték el. A falragaszokat, meg a röpcédulákat már említettem. Minden módon föl akartuk hívni az emberek figyelmét a világháború szörnyűségeire. Budapesten dolgoztam akkoriban, a 62-es postánál. Hajnalonta, a munkásvonatokon végeztük ezt ~a munkát, ott találkoztunk az összekötőkkel is. A Kommunisták Magyarországi Pártja illegalitásban dolgozott. A Vörös Segély nevű szervezetéről bizonyára . hallottatok már. Bélyegeket bocsátott ki, amelyeket mi árusítottunk. A befolyt összegből támogattuk a lebukottak családját. Később az internált kommunistákat látogattuk, például a celldö- mölki kőbányában és csomagokat vittünk nekik ebből a pénzből. A postai kézbesítők segítségével tudtuk elbújtatni, majd a kapcsolatot is tartani azokkal a falumbeli zsidó gyerekekkel, akiknek elhurcolták a szüleit. — össze lehetett egyeztetni a mozgalmi munkát és a családi életet? - — töpreng mintegy hangosan a szőke Szekeres Feri. A viszontkérdés — Nem volt szükség különösebb egyeztetésre, hiszen mindketten azonos célért küzdöttünk. A legnehezebb időszak talán az volt, amikor a férjemet büntetőszázadba vitték. Húsz hónapot töltött ott, aztán tüdővészt kapott és leszerelték negyvennégy márciusában. — Sok fiatal dolgozott a pártban? — érdeklődik a kezdeti zavar után már oldottab- ban Kacz Péter. — A vasasszakszervezetnek volt egy ifjúsági brigádja. Számos sport- és kulturális programmal vonzották magukhoz a fiatalokat. Ez az alkalom aztán módot nyújtott arra is, hogy megnyerjük az odajárókat. Ha valaki alkalmasnak bizonyult, azt fölvettük. Tettekkel kellett bizonyítaniuk. Több évi munkával érdemelhették ki a párttagságot, amelyhez azonban két-három elvtárs felelősség- vállalására is szükség volt. Most már záporoznak a kérdések: Milyen volt a parasztság és a munkásosztály kapcsolata, a munkások és a párt Örömök és gondok a nagy családban Csökkent a segítőkészség? Tatarozásra vár a ház Az egész ország felfigyelt, amikor 1980. március 5-én Bak Károly felesége, három kisfiúnak adott életet. Az újságok megírták, a tv bemondta a hírt, hozzátéve azt is, hogy Károly, Zoltán és István az édesanyjukkal együtt jól vannak. A társadalmi segítség sem maradt el, hogy az egyszeriben hattagúvá növekedett család — a két szülő, az ikrek és Anikó, aki egy évvel idő sebb becseinél — megfelelő körülmények közé kerüljön. A Pest megyei Tanács és a kis- kunlacházai tanács kétszobás házat vásárolt, melyet bérlakásként kiutalt részükre. Fizetett gondozónőt is szerződtettek, hogy segítsen az édesanyának az újszülöttek ellátásában; a nagymama vállalta — közös megegyezéssel — ezt a feladatot. Az ÉGSZÖV, ahol Bak Károly dolgozik, tekintélyes összeggel sietett a segítségükre. Érdekelt, hogyan él ma a Bak család, Kiskunlacházára látogattam hát, a Dózsa György út 134-es számú házba. Száradó ruhák a kötélen A kapun belépve nyomban láttam, jó helyen járok. Az udvaron kifeszített kötélen tekintélyes mennyiségű gyermekruha száradt. Otthon volt az egész család a nagymamával együtt, aki ma már nem fizetett gondozónő, de éppúgi szükség van a segítségére, mint azelőtt. Az ikrek egyelőre nem járnak bölcsődébe. Ebben több körülmény is közrejátszik. Az édésan'y j uk főár születésük előtt rokkantnyugdíjas volt. betegek a lábai. A bölcsőde messze esik a lakásuktól, és a három gyerekkel nehéz lenne odagyalogolni. Anikó úgy jár óvodába, hogy a nagymamánál alszik, aki reggel elviszi s gyakran délután is ő megy érte. ' Miközben ezekről a gondokról beszélgettünk, az egyik kisfiú előhozta a fényképalbumot, melyben karácsonyi és születésnapi fényképeket őriznek a négy csemetéről. Most, viszonya, voltak-e akkonoan sztrájkok? Kajli Józsefné mosolyogva, türelmesen és örömmel válaszol. Aztán ő kérdez. — Mit jelentenek számotokra a tavaszi ünnepek? — Bizony nem sokat — vallja be kissé vonakodva Kacz Péter. — Valószínűleg azért, mert unjuk az évente ismétlődő, egyforma megemlékezéseket, s így nem tudjuk megfelelően átélni, átérezni a valamikori történéseket. Nem nagyon törődünk ezekkel a dolgokkal. Csak annak örülünk. hogy tanítási szünet van. Most, ezzel a beszélgetéssel azonban minden egy kicsit más lett. Így többet lehet megtudni. mint a tankönyvből, s inkább tudjuk becsülni azokat, akik számunkra megteremtették a nyugodt, békés élet feltételeit. Egy jcbb világért A hangulat egyre meghittebbé válik. Már arról folyik a szó. hogyan lehetne a KISZ- életet érdekesebbé, színesebbé, vonzóbbá tenni. Meg arról, hogy mi nehezebb, illegalitásban élni. vállalni a kín. zást, az esetleges halált, vagy pedig harmincnyolc évvel a felszabadulás után, a hétköznapokban dolgozni, tanulni, s az elődökhöz méltóan küzdeni — megalkuvás nélkül a mind jobb világért, A találkozó hosszúra nyű lik. Nehezen búcsúzunk. Az arcokból, a szemek csillogása ból látom, ezen a napon köze lebb került a fiúkhoz a történelem. Talán a saját élményükké vált... Körmendi Zsuzsa amikor a kisfiúk háromévesek lettek, szűk családi körben, minden feltűnés nélkül ünnepeltek. Előhozták játékaikat is, megmutogatták, amit erre az alkalomra kaptak. Pillanatok alatt hangos lett a szoba a három egészséges jól fejlett, szép gyerek zsibongá- sától. Beköttetnék a vizet Ezt a helyiséget egyébként kimondottan az ő számukra rendezték be, kevés bútorral és a kályhát tökéletesen elhatároló védőráccsal. Itt nem érhe- ti őket baleset akkor sem, ha felügyelet nélkül maradnak, míg az édesanyjuk a konyhában dolgozik. Aztán ismét a gondok kerültek szóba. Az utcáról kell hordani a vizet, mégpedig hatalmas mennyiségben, ahho^ hogy elég legyen a hattagú családnak. — Szívesen beköttetnénk a vizet a saját költségünkre, de nem engedik — mondta kesernyésen Bak Károly. Kiderült, hogy szembetalálták magukat egy rendelkezéssel, mely szerint tanácsi házakba 220 négyszögölnél kisebb területen közegészségügyi szempontok miatt nem engedélyezik a vízbekötést. Magánházakban ezzel szemben a tulajdonos azt cselekszik amit akar. Az eltérés egyébként kicsi, mert a telek éppen 208 négyszögöles. De a tanács nem tesz kivételt. Maradt a másik megoldás: megveszik a házat. Gondolkoztak, számítgattak, mert takarékban őrzik a pénzt, amit annak idején egyszobás lakásuk eladásakor kaptak. Ám újabb bonyodalmak támadtak: kiderült, hogy a ház melyben laknak, még nincs átírva, tehát hivatalosan nem is a tanács tulajdona. Mire ez az adminisztrációé mulasztás rendeződött, ismét elkezdték fontolgatni, hogy rászánhatják-e magukat a vételre, Bak Károly cukorbeteg és eredeti szakmájában (pék volt) nem dolgozhat. Jelenleg segédmunkás, havi fizetése 3500 forint. A felesége, mint említettük, rokkantnyugdíjas, így a gyermekek után kapott családi pótlékkal együtt is meglehetősen alacsony a család jövedelme. A ház pedig, amelyben laknak, mielőbbi tatarozásra szorul. Az első idei spenót Ügy tűnik, az érdeklődés és segítőkészség, amely annak idején hivatalos helyekről is megnyilvánult, idővel alábbhagyott, pedig a sokgyermekes, alacsony jövedelmű család több figyelmet és törődést érdemelne. A szeretet apró megnyilvánulásai azonban most is sok örömet adnak a számukra. Az egyik szomszéd éppen ottjár- tünkkor hozott friss spenótot ajándékba. Az elsőt, ami kertiében termett, hogy zöldfőzeléket kapjanak a gyermekek. A három kisfiú közben délutáni alváshoz készülődött. Levették cipőjüket és szépén sorba rakták a sarokban, azután némi biztatásra elköszöntek: először Zoli, utána Karcsi és végül kicsit szégyenlősen Pisti. Gál Judit t
