Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-18 / 65. szám

2 kJCMíiv 1983. MÁRCIUS 18., PÉNTEK Szovjet állásfoglalások az amerikai magatartásról Genf ben nincs előrehaladás Közelálló nézetek Tyihono v-Dzsallud találkozó Veszélyesen téved az, aki arra számít, hogy az amerikai nukleáris rakéták európai te­lepítésének megkezdésével semmi sem változik. A Szovjet­unió és szövetségesei bizton­ságát fenyegető veszély növe­kedése a kellő időben haté­kony választ kap — állapítja meg a Pravda, az európai kö­zepes-hatótávolságú nukleáris fegyverzetek kérdésével, a genfi tárgyalásokkal foglalko­zó pénteki szerkesztőségi cik­kében. A fontos állásfoglalás szövegét már csütörtökön köz­zétette a szovjet hírügynökség. A Pravda emlékeztet rá, hogy Genfben már tizenhat hónapja tartanak a szovjet— amerikai tárgyalások az euró­pai nukleáris fegyverzetek kor­látozásáról, s ez idő alatt nem sikerült elérni semmiféle ha­ladást. Az Egyesült Államok csak a kívülállók megtévesztésére szánja azt az állítását, hogy komolyan viszonyul a tárgya­lásokhoz. Komoly magatartás­ról valójában szó sem lehet — állapítja meg a Pravda —, hiszen Washington kitartóan elutasítja, hogy a közepes ha­tótávolságú európai nukleáris fegyverzetek kérdésében szá­moljon a realitásokkal. Halla­ni sem akar például arról, hogy a megbeszélések akár Bej rútban nagy várakozás­sal tekintenek az izraeli—liba­noni—amerikai tárgyalások hétfőre jelzett felújítása, Phi­lip Habib amerikai elnöki megbízott és Morris Draper küldöttségvezető visszatérése elé. Az „új amerikai elgondo­lásokhoz" fűzött reményeket azzal támasztják alá, hogy — Elie szalem libanoni külügy­minisztert és Szaeb Szalam volt miniszterelnököt fogadva — Reagan elnök határozott ígéretet tett a Libanonban tar­tózkodó összes külföldi erő ki­vonásának elérésére. Az Izraelből érkezett jelen­tések nem igazolják a bejrúti derűlátást. Az izraeli rádió­ban idézett hivatalos szemé­lyek csütörtökön újólag kifej­tették: pillanatnyilag „nincs alternatívája” az izraeli had­sereg korlátozott dél-libanoni jelenlétének, mert a teljes csa­patkivonás esetén sem az ENSZ, sem más külföldi erő nem lenne képes garantálni Izrael határának biztonságát. Samir tv-nyilatkozata sze­rint „nem kielégítőek” a wa­shingtoni látogatása során megismert új amerikai elgon­dolások, amelyek az izraeli ka­tonai jelenlétet fokozott ame­rikai katonai jelenléttel, sze­reppel kívánják helyettesíte­ni. Libanonnal kapcsolatos hír az is, hogy megszigorították Bejrut déli kerületeinek ellen­őrzését azt követően, hogy kedden és szerdán három egy­mást követő támadás során a li­banoni fővárosban állomásozó négy nemzetiségű haderő hét olasz és öt amerikai katonáját sebesítették meg. A libanoni hadsereg csütörtökön nagy erőkkel folytatta a merénylők felkutatására indított letartóz- tatási és házkutatási kam­pányt. míg a négy nemzetisé­gű alakulatok megerősített jár­őrökkel próbálták elejét ven­csak érintsék az előretolt ál- lomásoztatású amerikai nuk­leáris eszközöket. Elutasítja Washington azt is, hogy a NATO nukleáris potenciáljának meghatározá­sakor figyelembe vegyék szö­vetségeseinek nukleáris raké­táit. Mindezek igen jelentős fegyverek, s az európai nuk­leáris fegyverzetek kérdését vizsgálva egyszerűen nem le­het figyelmen kívül hagyni őket. A Szovjetunió ezzel kap­csolatos ésszerű és igazságos álláspontját azonban Washing­ton mindeddig nem hajlandó elfogadni. Ugyancsak a fegyverkezés kérdéseivel foglalkozott Nyi- kolaj Ogarkov marsall, a szovjet honvédelmi miniszter első helyettese, a szovjet had­sereg vezérkari főnöke: „a nukleáris háborúval kapcsola­tos elképzeléseket még soha­sem próbálták ki a gyakorlat­ban. De a logika azt diktálja, hogy képtelenség ilyen hábo­rút korlátok között tartani” — jelentette ki a New York Times című amerikai lap kü- löntudósítóiának adott inter­jújában. „Egy nukleáris hábo­rú elkerülhetetlenül totális összeütközéssé válna” — mon­dotta. ni a támadássorozat folytatá­sának. Az átfogó intézkedések ellenére csütörtök délelőtt is­meretlen fegyveresek két al­kalommal is tüzet nyitottak különböző olasz egységekre, de személyi sérülés nem történt. A libanoni hadsereg 340 gyanúsítottat vett őrizetbe, de később 27 személy kivételével szabadon bocsátották őket. Bejrúti vallási és politikai körökben általános meggyő­ződés, hogy a libanoni hadse­reg és a multinacionális erők lejáratásában érdekelt Izrael áll a legutóbbi merényletek mögött., K ettős határozat vagy „nul­lamegoldás” — ez itt a kérdés ... Nyugat-Európa me­ditál most ilyen matematikai­politikai gondolatkörben 1979- ről, a NATO-ról, Amerikáról és saját jövőjéről. Töprengő aggodalma indokolt, hiszen Washington alig várja 1983 végét, amikor végre pontot tehet az „euro-egyensúly” vé­gére. 1979-ben az Egyesült Álla­mok kényszerítette az Atlanti Tömbre a „kettős határozatot”, most Nyugat-Európa kérleli az Egyesült Államokat, tekint­se valóban „kettősnek” a NATO akkori határozatát. An­nak idején az atlanti vezetés úgy fogalmazott, hogy 1983 végén megkezdődik Nyugat- és Dél-Európa öt országában a Pershing 2-es rakéták, illet­ve az atomtöltetű robotrepülő­gépek telepítése, ha addig nem járnak sikerrel a tárgyalások. Nem arról volt szó — mint az USA értelmezte tárgyalási mandátumát —, hogy zsákut­cába kell vinnie a tárgyaláso­kat, hogy megnyíljék az út a telepítés előtt. A szövetségesek most ébred­nek annak tudatára, hogy a kecskére bízták a káposztát: a Ogarkov marsall aggodalom­mal szólt a Reagan-kormány európai rakétatelepítési tervei­ről, s rámutatott, hogy ez a te­lepítés „az amerikai hadászati nukleáris arzenál növelését je­lenti a szovjet hadászati arze­nálhoz viszonyítva”. Ennek megfelelően a Szovjetunió ré­széről „megfelelő válaszintéz­kedések történnek majd”. A meszemenő egyetértés je­gyében tartották meg Bonn­ban a nyugatnémet keresztény uniópártok és a Szabad De­mokrata Párt koalíciós tár­gyalásainak első, csütörtöki napját. A Helmut Kohl, Franz Jo­sef Strauss és Hans-Dietrich Genscher vezette küldöttségek azonos álláspontot vallottak a gazdasági, pénzügyi, a szociál­politika minden fontosabb kérdésében. A CDU-, CSU- és FDP-poli­tikusok így — a többi között — megegyeztek abban, hogy az 1984-es költségvetés fedezé­séhez szükséges állami hitelfel­vétel nem haladhatja meg a negyvenmilliárd márkát. Egyetértés alakult ki abban is. hogy míg a tőkés beruhá­zókat adókedvezményekkel kell támogatni, addig a szo­ciális kiadásokat újból radi­kálisan csökkenteni kell. . Az 1985-ig szóló hároméves népgazdasági tervről, vala­mint a kormátty inf láció' élle­ni és takarékossági program­járól tanácskozott szerdán Varsóban 300 lengyel nagy­üzem igazgatója. A szejm jövő heti ülése elé kerülő tervezetekről szólva Zbigniew Szalajda miniszter­elnök-helyettes kiemelte a piaci egyensúly helyreállítá­sának, a gazdálkodás haté­konyságának és a termelé­kenység emelésének fontossá­gát. Az infláció elleni prog­ram egyik fő céljaként emlí­tette, hogy olyan vállalatok kapjanak nyersanyagot és de­vizát, amelyek mennyiségben és minőségben egyaránt hoz­zájárulnak a piaci ellátás ja­vításához. A takarékossági programmal kapcsolatban fő­ként a folyékony üzemanya­gok és földgáz ésszerű fel- használását szorgalmazta. A hároméves terv és az inf­láció elleni, valamint a taka­rékossági program tervezetét megvitatta az Egyesült Pa­rasztpárt Országos Bizottságá­NATO — s azon belül Nyugat- Európa — nevében az a tag­állam tárgyal Szovjetunióval, amely nem a tárgyalások si­kerében, hanem azok kudarcá­ban érdekelt. És az Egyesült Államok megtette, ami ehhez kell: egyfelől kezdeményezett, javaslatot terjesztett elő, más­felől ügyelt arra, hogy ez a ja­vaslat eleve elfogadhatatlan legyen a másik fél számára. Az amerikai „nullameg­oldás” azt jelentette, hogy az Egyesült Államok semmit sem csinál (nem telepít új kö­zepes hatótávolságú eszközö­ket), ha a Szovjetunió leszere­li már meglevő ilyen rakétáit. Arról természetesen, hogy ezek a szovjet rakéták már megle­vő amerikai előretolt nukleá­ris rendszerekkel, brit és fran­cia nukleáris csapásmérő erők­kel szemben állnak, egyetlen szó sem esett. Ilyesmiről ér­dekes módon csak volt ame­rikai elnökök, volt hadügy- és Békekonferencia Mexikóvárosban Háromnapos nemzetközi kon­ferencia kezdődött szerdán Mexikóvárosban, amelynek té­mája az emberi jogok, a lesze­relés és az élethez való jog. A Béke-világtanács és a Mompaz mexikói békemozga­lom szervezésében sorra kerü­lő tanácskozáson előkészítik a Béke-világtanács kezdeménye­zésére júniusban Prágában megrendezendő nemzetközi ta­Í lálkozót a békéért, az életért, az atomháború elhárításáért. Hans-Jochen Vogel, a Né­met Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának el­nöke „legnagyobb aggodalmát” fejezte ki csütörtökön a koa­líciós tárgyalásokon tapasztal­ható „negatív irányváltás” miatt. Vogel különösen az uniópártok vezetőinek azokat a megnyilatkozásait bírálta, amelyek szerint „fordulatra” van szükség a külpolitika bi­zonyos területein is, így az Afrika- és a közel-keleti poli­tikában, s mindenekelőtt a német kérdés megítélésében. ★ CDU—FDP koalíció alakult csütörtökön Nyugat-Berlinben. A keresztényliberális koalí­ció megalakulása nem jelez érdemi változást, hiszen Weiz­säcker kisebbségi kormánya eddig is a formálisan ellen­zékben levő FDP jóindulatú támogatására támaszkodhatott. nak és a Demokrata Párt Köz­ponti Bizottságának elnöksége is. ■ 1- -í:::..-. ‘ i Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt főtitkára szer­da esti sajtótájékoztatóján is­mételten elzárkózott attól, hogy pártja adott esetben a kommunistákkal koalícióban alakítson kormányt az április 25-i parlamenti választások után. A politikus pártja vá­lasztási programját ismertette az észak-portugáliai Portóban. Soares kijelentette, hogy pártja semmilyen más párttal nem kíván választási szövet­ségre lépni, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a vá­lasztások után szövetkezzen a Szociáldemokrata Párttal. Ha a szocialisták hatalomra kerülnek — mondotta Soares —, akkor a kormányban a pár­tok képviselőin kívül függet­külügyminiszterek, volt lesze­relési diplomaták beszélnek. A jelenlegi amerikai elnök, a je­lenlegi miniszterek, a jelenle­gi küldöttségvezetők számára hallgatni arany, különösen — hallgatni arról, amit részben vagy egészben le kellene sze­relni. Reagan elnök „nullamegol­dása” — mint várható volt — igen hamar megbukott. A nyugat-európai . fővárosokban már az amerikabarát elemek is tartanak attól, hogy a Fehér Ház lejáratta magát a „ki­egyensúlyozottnak” szánt NA- TO-határozattal is. Sürgetik az amerikai kormányzatot, te­gyen „küzbülső” megoldási ja­vaslatot. Ezalatt azonban azt értik, hogy vagy a telepítendő rakéták számát mérsékeljék, vagy tekintsenek el egyelőre a „destabilizálóbb” Pershing 2-esek telepítésétől. Szovjet részről viszont rá­mutattak, hogy az ilyesféle Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke csütörtökön Moszkvában találkozott Abdusszalam Dzsalluddal, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam For­radalmi Vezetőségének tagjá­val, aki küldöttség élén szer­dán érkezett munkalátogatás­ra a szovjet fővárosba. A baráti légkörben, a köl­csönös megértés jegyében le­folyt megbeszélésen a két fél véleményt cserélt a szovjet— líbiai kétoldalú kapcsolatok további fejlesztésének kérdé­seiről. Különös figyelmet szenteltek a két ország közötti gazdasági és műszaki-tudomá­nyos kapcsolatok fejlesztésé­nek. Megerősítették, hogy a Szov­jetunió és az Arab Szocialista Népi Állam korunk legidősze­rűbb nemzetközi kérdéseinek megítélésében azonos vagy Az amerikai képviselőház szerdán éjfélig tartó vita után elhalasztotta a szavazást ' ar­ról a határozati javaslatról, amely felszólítja az Egyesült Államok és a Szovjetunió kor­mányát, hogy kezdjenek tár­gyalásokat az atomfegyverek gyártásának, fejlesztésének és telepítésének befagyasztásáról. A szavazásra előreláthatólag hétfőn kerülhet sor. A módo­sító javaslatok feletti szavazá­sok eredményeiből megállapít- hatólag a javaslatnak ko­moly esélye van az el­fogadásra, és bár a határozat nem lesz kötelező ere­jű a kormányra nézve és ér­vénybe lépéséhez még a sze­nátusnak is el kell fogadnia, elfogadása "mindenképpen, sú-i len személyek is helyet kap­nának. Soares hangoztatta, hogy a Szocialista Párt nem tervez ál­lamosításokat, hanem átszer­vezné az állami szektort és megszilárdítaná annak kap­csolatait a magánszektorral. Huszonegy gyermek van a törvényes angolai kormány ellen harcoló UNITA ellenfor­radalmi szervezet fegyvere­sei által elrabolt 64 csehszlo­„közbülső” megoldásokkal is olyan eszközök kerülnek vé­gül is telepítésre, amelyek kö­zelből hadászati fenyegetést jelentenék a Szovjetunióra nézve, miközben a szovjet fél­nek nincsenek azonos eszkö­zei az Egyesült Államok szom­szédságában. A genfi tárgyalá­sokon a szovjet fél partnere az amerikai fél, azzal kell kato­nai-biztonsági egyensúlyt meg­valósítania. Moszkva számára — hangsúlyozták szovjet rész­ről — nem elfogadható sem­miféle „veszélyeztetettségi aszimmetria”. H a a NATO valóban komp­romisszumos készséget akar mutatni, erre van lehető­ség: csökkentheti az előretolt amerikai nukleáris rendszere­ket, a brit és francia atomesz­közöket. és akkor természete­sen van lehetőség ezek szovjet megfelelőinek csökkentésére. Washington az utóbbi időben nem egyszer hangoztatta, hogy a' jelenlegi fegyverzetszinttől „lefelé”1 és nem „fölfelé” akar valamiféle új egyensúlyt meg­valósítani. Pont ilyen javasla­tot vár Washingtontól a genfi „euróhadászati” tárgyalófórum és Európa. P. S. egymáshoz közelálló nézeteket vall. Aláhúzták: készek arra, hogy összehangolják nemzet­közi erőfeszítéseiket az im­perializmus fokozódó agresz- sziójával szemben a békéért és leszerelésért folytatott harc­ban, a népek társadalmi hala­dásáért és szabad fejlődéséért folytatott küzdelemben. Dmitrij Usztyinov, a Szov­jetunió marsallja, az SZKP KB PB tagja, honvédelmi mi­niszter csütörtökön Moszkvá­ban fogadta Abu Bakr Junisz Dzsabir dandártábornokot, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam Forradalmi Vezetősé­gének tagját, a líbiai fegyve­res erők főparancsnokát. A szovjet kormány csütörtö­kön a Kremlben vacsorát adott a líbiai küldöttség tiszteleté­re. A vacsorán pohárköszöntőt mondott Nyikolaj Tyihonov, valamint Abdusszalam Dzsal- lud. lyos vereség lenne a Fehér Ház számára. Azt jelentené^ hogy a törvényhozás egyik a választókkal szorosabb, füg­gő viszonyban levő — kama­rája egy alapvető vonatkozás­ban elutasítja a kormányzat fegyverzetkorlátozási politiká­ját. A New York Times, a Wa­shington Post és a többi nagy amerikai lap elsőoldalas nagy tudósításokat szentel a tizen­négy órás képviselőházi vitá­nak, s címben emeli ki azt a tényt, hogy a republikánusok 215:209 arányban vereséget szenvedtek a nap legfontosabb szavazásán. Mark D. Siliander michigani republikánus képviselőnek ar­ról a módosítási javaslatáról van szó, amely Reagan elnök­re bízná, hogy a nukleáris fegyverek befagyasztásáról, avagy a fegyverek csökkenté­séről tárgyal-e a szovjetekkel. A módosítási indítvány elfo­gadása a New York Times szerint a befagyasztási javas­latot összeegyeztethetővé tette volna a Fehér Ház politikájá­val. A képviselőház 226:195 arányban utasított el egy má­sik republikánus módosítást, amely megengedte volna az amerikai nukleáris rendszerek modernizálását. vák állampolgár között. Kö­zülük hárman öt évnél fiata­labbak, nyolcán pedig hét és tíz év közöttiek — közölte a Rudé Pravo csütörtöki száma. Az elraboltak közül 25-en szakértőként dolgoztak az Al­to Catumbela-i cellulóz- és papíripari vállalat egyik gyá­rának újjáépítésén, hárman pedig energetikusként a Ca- tumbela és Guamba között épülő elektromos vezeték épí­tésén. Köztük van egy, a he­lyi kórházban dolgozó cseh­szlovák orvosnő és két ápoló­nő. Ugyancsak az emberrablók fogságába került tizenkét csehszlovák szakértő felesége. Egyes nyugati hírügynöksé­gek az ellenforradalmi szerve­zettől származó értesülésekre hivatkozva azt közölték, hogy a csehszlovák állampolgárok fel voltak fegyverezve. Ez a hí­resztelés nem felel meg a va­lóságnak — mutat rá a Rudé Právo. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság állandó ENSZ- képviselője szerdán New Yorkban tájékoztatta Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárt a történtekről. Kormánya nevé­ben azzal a kéréssel fordult az ENSZ főtitkárához, hogy nyújtson sürgős segítséget a csehszlovák állampolgárok kiszabadításához. Pérez de Cuellar sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt és bizto­sította a diplomatát, minden lehetőt megtesz a csehszlovák állampolgárok kiszabadulá­sáért. Hajsza a bejrúti merénylők után Izrael ellenzi a javaslatot Ojabb támadás érte Bejrútban a békefenntartó nemzetközi erőket. A képen látható minibuszban olasz katonák ültek, amikor rájuk lőttek, egy katona megsebesült UH Há ttér be— NYUGAT-EURÓPAIAGGODALMAK Azonos állásponton a bonni koalíciós pártok Kormányalakítási konzultációk Varsói tanácskozások Fontos gazdasági kérdések Nem lesz baloldali szövetség Mario Soares nyilatkozata Az atomfegyverek befagyasztásáról Elhalasztották a szavazást Hatvannégyen az UNITA fogságában Az EMSI segítségét kérik

Next

/
Thumbnails
Contents