Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-16 / 63. szám

1983. MÁRCIUS 16., SZERDA

íwrer js

sjtmttp

Mesterséges égbolt alatt

A Budapesti Műszaki Egyetem épületgépészeti II. tanszékén vizsgálatokat folytatnak mesterséges égbolt alatt, hogy a felújításra váró épületekben minél jobban érvényesülhessen a természetes világítás. A képen: Majoros András tudományos munkatárs kísérletezés közben.

Balaton József felvétele

Fiafal tanácsi vezetők

Nagy dolgokat akarnak tenni

Az első erőpróba

Többféleképpen lehet egy kitűzött célhoz közelíteni; a fantáziát szabadon engedve, merész elképzelésekkel, vagy éppen ellenkezőleg, józanul fontolgatva az érveket. A heves vérmérsékletű emberek egyszerre akarnak mindent, a higgadtabbak óvatosan latolgatják az esélyeket. Aligha lehet szigorú szabályokban megfogalmazni, hogy adott esetben melyik a jobb módszer.

Űj, fiatal vezetői vannak a szentmártonkátai községi tanácsnak. Héjjá István tanácselnök és dr. Wirth Ágnes vb-titkár együttes életkora alig haladja meg a hatvan esztendőt. Munkastílusukban úgy tűnik, hogy jól ötvöződik az említett vonások mindegyike.

szervezés után egységessé vált az oktatás. Idén januártól pedig létrehozták a művelődési központot, melyhez a község oktatási és kulturális létesítményei tartoznak.

A gyerekek látják leginkább hasznát a változásnak, mert olyan otthonosak lettek a kul- túrházban, hogy egyebek között még a tornaórákat is ott tartják. A felnőtteket ezután szeretnék jobban bevonni a közös programokba.

Az idei fejlesztési, beruházási feladatok községpolitikai szempontból rendkívül fontosak. Harminchárom telket parcelláznak családi ház építőknek, de azt mondják, hogy ha igény lesz rá, megpróbálnak többet is kiszorítani. A telek- előkészítésre hatszázezer forintot tudnak fordítani. Fogorvosi rendelőt építenek a hozzá tartozó lakással, és bővítik a könyvtárat.

Nem lehet mindent csak adatokkal minősíteni, például az idős emberekkel való törődés is sokrétűbb ennél. Számos tartási szerződés és ezzel kapcsolatos konfliktus van Szentmár- tonkátán, és dr. Wirth Ágnes legközelebbi előadását erről a témáról tartja a tanácstagok akadémiáján. Ismertet egy nehéz esetet, mellyel rendszeresen foglalkozni kell.

— Egy idős ember a fiával kötött tartási szerződést, de sajnos rosszul jönnek ki egymással. Az apró családi perpatvarok, mint sok más esetben, itt is elmérgesítik a helyzetet. Az öreg emberek már lassúbbak, nem képesek felvenni azt a fordulatszámot, amit türelmetlen hozzátartozóik elvárnak tőlük. Mi mindig békíteni próbálunk, gömbölyíteni a véleményeken a sarkokat. Nagyon jó hetes napközi' otthonunk van az idősek számára, de mégis az a célunk, hogy minél kevesebben szakadjanak ki a családból.

Dr. Wirth Agnes hat évvel ezelőtt végezte el Budapesten a jogtudományi egyetemet, és a sok kínálkozó lehetőség közül a tanácsi munkát választotta hivatásának.

— Falun születtem és nevelkedtem, 30 kilométerre innen, Jászárokszálláson élnek a szüleim — mondja. — Már diákkoromban azt terveztem, hogy hazajövök erre a vidékre. Jog- történeti disszertációmat is a jászokról írtam, épp úgy mint a férjem, aki velem egyidőben végzett a bölcsészkaron.

A fiatal házaspár tehát, friss diplomával a kezében Jászárokszálláson kezdte a munkát. Dr. Wirth Ágnes igazgatási csoportvezetőként dolgozott, majd 1981. végén kinevezték a szentmártonkátai községi tanács vb-titkárának. Lakást is kaptak Nagykátán, ahol a férje kultúrház igazgató. Ami pedig a szentmártonkátai feladatot illeti, nem látszott könnyűnek, tíz év alatt egymást 'követve négy titkár is birkózott a tennivalókkal.

Héjjá István eredetileg nem államigazgatási munkára készült Mezőgazdasági főiskolát végzett, és a helybeli Kossuth Termelőszövetkezetben dolgozott, mint ágazatvezetö.

— Nagy változást jelentett rz életében, amikor a termelő- .zövetkezetből átkerült a tanácsházára?

Átlépni a kört

— A KISZ községi bizottságának titkára voltam, ami jó alapot adott a további közéleti tevékenységhez. Mégis úgy érzem, hogy át kellett lépnem a megszokott kört, és naponta igazodnom az új körülményekhez. Mondok egy példát: ha sáros az utca és kövezni akarjuk, kémem kell valamelyik gazdasági egységtől szerszámot és gépet. Azelőtt, amíg termelőszövetkezeti vezető voltam, ha kellett valami, elővettem a raktárból. Igaz, most is megkapjuk amit kérünk, mert jó a kapcsolataink, és szívesen támogatnak minket a község érdekében. Tesszük amit kell, de körülményesebben, több lépcsőben, mint a termelésben.

Oj és fiatal a tanácsi apna- rátus, a dolgozók átlagos életkora mindössze harminchárom esztendő. A tanácsi munka számos követelményét is most kell elsajátítaniuk.

A fiatal vezetők pedig nagy terveket szőnek. Ami már megvalósult? Első lépésként összevontak két általános iskolát. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy kevés a szakképzett pedagógus, és a tanárok korábban ingáztak egyik létesítményből a másikba. Az átAz esküvői szertartás

Sokan keresik fel gondjaikkal a tanácsi vezetőket. Jó érzés az, hogy bizalmat kapnak, de mégis határt kell vonni, hiszen a munkanap véges, és így is gyakran estébe hajlik az idő, mire mindent elvégeznek. Próbálják ahhoz szoktatni az ügyfeleket, hogy ne kelljen — nem is lehet — valamennyi üggyel az elnöknek vagy a titkárnak foglalkoznia. Tizenegyen dolgoznak a tanácson, mindenkinek megvan a feladata.

Néhány héttel ezelőtt szokatlan igénnyel fordultak a két tanácsi vezetőhöz. Egy fiatal pár azt kérte, esküvőjükön ők ketten együtt lássák el az anyakönyvvezetői feladatot. Egy kicsit lámpalázasak voltak, de végül minden jól sikerült. Ha

hozzájuk fordulnak, máskor is szívesen vállalják a feladatot..»

Gál Judit

Még időben segíthetünk

Egyetlen emberért is érdemes

— Hajszoltan élnek ma az emberek, hajtanak a lakásért, később az életszínvonaluk megtartásáért. Nem figyelnek az egészségükre.

Vállalták a feladatot

Beszélgető partnerem, dr. Hindy Andrea, a ráckevei járási Tüdőgondozó Intézet vezető főorvosa sem látszik na\ gyón kipihentnek. A hivatásával járó, bizalmat ébresztő nyugalom mögött belső feszültség vibrál.

— Én úgy kezdtem a pályámat, hogy ez az a szakma, amiért élni, halni érdemes. A lelkesedésem azóta is töretlen, úgyhogy nagyon örültem, amikor elkezdhettük a komplex vizsgálatokat az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet szűrési programja keretében. A kiterjesztett vizsgálat célja az, hogy képet kapjunk a lakosság egészségi állapotáról. így idejekorán

A KISZ akciót indított

Önálló életet kezdenek

Az önálló élet feltételeinek megteremtése nem könnyű feladata a fiataloknak. Túljutva a pályaválasztás, a felnőtt társadalomba, a munkahelyre való beilleszkedés nehézségein, máris előttük a következő próbatétel: elköltözni a szülői házból, családot alapítani, lakást szerezni.

— Ebben is próbálunk a KISZ-tagok segítségére lenni — mondja Faragó István, a KISZ dabasi nagyközségi bizottságának titkára.

— Az indíttatásnak, a szülői ház tartalékainak óriási a jelentősége. Akik csak a kezdő fizetésükre számíthatnak, mert nem kapnak szülői támogatást, bizony nehezen gyűjtik össze a telekvásárláshoz, vagy OTP- öröklakáshoz szükséges összeget. Ezért sokan másodállást vállalnak vagy háztáji gazdálkodásba fognak. A legnehezebb a pályázat útján elhelyezkedő fiatal értelmiségiek helyzete.

— Az ő problémáik megoldására indítottuk a KISZ lakásépítési akciót. A tanácsi és pártszervek segítségével tavaly egy közművesített telekhez ju- jutottunk; azóta már befejeződtek 12 lakás alapozási munkái. így az építkezésben résztvevőknek mindössze 10 ezer forintot kellett telekért fizetniük. A KISZ-bizottság a különböző gazdasági egységekkel jó kapcsolatban van, így a szervezési feladatokban segíteni tudunk az építőközösség tagjainak.

Az akció sikerére és a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb két telket kaptunk a tanácstól, várjuk tehát a jelentkezőket a következő építőközösség megalakítására.

felfedezhetünk olyan betegségeket, melyek még gyógyíthatók. A kezdeti stádiumban sok betegség panaszmentes, vagy csak enyhe panaszokkal jár. Mire a tünetek olyan erősek, hogy a beteg orvoshoz fordul, már hosszas betegállományra, kórházi vagy szanatóriumi ellátásra, gyakran le- százalékolásra szorul. Én hiszek a gyógyítás lehetőségében. Ha egyetlen, időben kiszűrt rákos beteget sikerül megmentenünk, már van értelme a munkánknak.

Olcsóbb és hatékonyabb

— Milyen eredménnyel járt az első év?

— Ráckeve, Szigetbecse, Makád, Lórév és Szigetújfalu lakosságát — kilencezer embert — vizsgáltuk meg. Nagy propagandával, a tanács és a körzeti orvosok segítségével elértük, hogy a behívottak 87 százaléka jelent meg a gondozóban. A megvizsgáltak 4,3 százalékánál fedeztünk fel betegséget, amelyről nem tudtak sem ők, sem mi. Tizenkilenc szívbeteget, 37 vesebeteget küldtünk szakorvosi vizsgálatra. Magas vérnyomást 104 esetben találtunk, A nőgyógyászati szűrésen 37 elváltozást fedeztünk fel. De találtunk cukorbetegeket, és különböző légzési betegségekben szenvedőket is. Nagyon sokat dolgoztunk, hiszen mindenkivel kérdőívet töltöttünk ki, adatainkat egyeztettük a körzeti orvosok által'beküldőitekkel, s valamennyi nyilvántartott betegünkről új, gépi feldolgozásra alkalmas kórlapot készítettünk. Eredményeink bizonyítják a kiterjesztett szűrés hasznosságát: az időben érkező orvosi beavatkozás 325 embert mentett meg betegsége súlyosabbá válásától.

— A komplex szűrővizsgálat másik nagy előnyének tartom, hogy nem igényel különösebb anyagi áldozatot. Hiszen a tüdőgondozó, viszonylag jó felszereléssel eleve rendelkezésre állt. Óriási összegeket takaríthatnánk meg, ha a

módszer elterjedne és a körzeti és munkahelyi orvosok nem végeztetnék el ismételten a vizsgálatokat, hanem adatbankunkra támaszkodhatnának.

Hiszem, hogy sikerül

— Ebben az évben mely községek kerülnek sorra?

— Idén Kiskunlacháza, Áporka, Szigetszentmárton, Szigetcsép és Tököl lakosságát vizsgáljuk. A programot folytatni kéne, hiszen értelme, hasznossága bebizonyosult. Mégis kezdem megérteni azokat a kollégákat, akik húzódoztak az új feladat vállalásától. Dolgozóinkra olyan terhet rótt a napi százötven beteg alapos, lelkiismeretes vizsgálata, a kérdőívek kitöltése, az adminisztráció, amit minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül nem lehet sokáig elvárni tőlük. A programra való tekintettel két asszisztensi státust kértünk - tavaly, de csak egyet kaptunk. A túlfeszített munkatempó miatt nemrég két szakképzett, kiváló munkatársunk mondott fel. Félek, hogy idei terveinket nélkülük nem tudjuk hiánytalanul megvalósítani.

— Mit szól a családja ahhoz, hogy ennyire elfoglalt?

— Sajnos, keveset tudok

velük lenni. Időnként, fáradt, elkeseredett pillanataimban felötlik bennem a kérdés, hogy érdemes-e ennyi mindent feláldozni, sikerül-e, megkapjuk-e a szükséges támogatást időben. Aztán találkozom a betegekkel, vagy a tanács, a járási hivatal vezetőivel, a kollégákkal, akik tőlük telhetőén szíwel-lélekkel segítették a munkánkat, s minden nehézség és hullámvölgy ellenére ismét hiszek benne, hogy sikerülni fog. S hinnem is kell. Az eddigi adataink alapján, kiszámítható: járásunk 100 ezer lakója közül körülbelül négyezren vannak, akik feltehetőleg olyan betegségben szenvednek,

amelyre eddig nem derült fény.

Mr. A.

A

márciusi nap meleg sugárözöne a térre csalta özvegy Kondomét a két unokájával. Egész délelőtt napfürdőztek. A nagyobbik unoka, a négyéves Mityu a pad körül botladozott, kavicsot, rozsdásbarna leveleket gyűjtögetett, s rakta nagymami lábai elé. A kisebbik még egyesztendős sem volt, karon ült, gügyögött. Kondomé boldogan simogatta szöszke haját, beszélt hozzá, néha még a térdén is táncoltatta. önfeledtek voltak. Az özvegy azt sem vette észre, hogy mikor telepedett a pad másik végére egy madár- csontú, papírhéjú asszonyka.

— Unokák?

Halk volt a hangja, mintha nagyon messziről sodorná a meleg szellő.

— Azok. A nagyobbik a fiamé, a kisebbik a lányomé. Dolgoznak, így aztán én lettem a gondozójuk.

— Boldog lehet.

— Nem panaszkodom — mosolygott Kondomé.

— Az én gyerekeim messze vannak. Az unokámat sose láttam, pedig már tízéves is elmúlt. De ha így hozta a sors, mit tehetek. Beteg vagyok, nem mehetek utánuk, ök meg nem jöhetnek.

Kondomé szomorúan, együttérzően bólogatott.

— És ha engedélyt kérne, hogy hazalátogassanak?

A keskeny, vértelen ajak megrándult.

— Engedély nélkül is hazajöhetnének, de pénzük nincs. Már két éve állás nélkül vannak. Alkalmi munkából élnek... De jobb, ha erről nem beszélek.

A parkőr a frissen ültetett virágoktól riasztotta a csintalankodó nagyobb gyermekeket. Kondomé tekintete elröppent a padtársáról, körbe pásztázta a teret, aztán újra a papírhéjú arcon pihentette.

— Mindenkinek megvan a maga baja. Én özvegy vagyok. Két éve halt meg az emberem. Azt hittem nem élem túl. Harmincnégy évig éltünk együtt. Jó ember volt. Csendes, dolgos. Akkor már két esztendeje nálunk volt a Mi- tyuka. Vele vészeltem át a nehéz napokat.

— Legalább szép nyugdíjat kap?

— Hát, hogy is mondjam: nekem elég lenne.

— A gyerekei nem segítik?

Kondomé nevetett.

— Dehogynem. Fizetnek az unokanevelésért Ez a kicsi az ölemben a kétBába Mihály:

^J\étezreó unokám

ezres unokám, a Mityuka meg az ezres.

A pad végén a madárcsontú asszony

' is mosolygott.

— Ilyet még nem hallottam! Kétezres unoka?

Kondomé a kocsiba tette a babát, kartávolságnyira eltolta, visszahúzta a kocsit, hogy a gyerek elaludjon.

— Tavaly, a pici születése után, amikor a névnapomon összegyűltünk, nagy vihar támadt a családban. A lányom azt mondta, hogy nem szívesen menne gyesre, vállaljam el az ő gyerekét is. Erre a Mityuka anyja, a menyem, meg a fiam is, felcsattantak, hogy a mamának, mármint nekem, elég az egy unoka is. A lányomnak csak ez kellett Elmondta őket mindennek, hogy nem szégyellik magukat, a gyereket csak úgy belökték a nagymamihoz, néha egy hétig sem néztek felé, soha nem kérdezték meg, hogy nincs e hiányom valamiben, van-e elég pénzem, megtudok-e venni mindent a gyereknek, ami kell. Van-e mosóporom pelenkákat mosni, meg szappanom, meg minden. Erre a menyem: a mama sohasem panaszkodott, sohasem szólt, mert mi adtunk volna szívesen ha kér, de nem kért, és úgy gondoltuk nem sértjük meg egy, kétszáz forinttal, amikor láttuk, hogy milyen nagy-nagy szeretettel foglalkozik Mityukával. A lányom se hagyta magát. Nem szólt a mama, mert restelte, szégyelte, hogy szóljon, inkább a hónap végén tőlem kért egy százast így volt mama? Így volt. És nem fogadtam el tőle, amikor vissza akarta adni.Így volt mama? Így volt. Miért nem tőlünk kért mama? Mert szégyelte, hogy nektek nem jut eszetekbe, hogy néha adtatok volna legalább annyit hogy ne a saját pénzéből vegye meg a korai cseresznyét, amit a gyereketek úgy szeretett, meg a narancsot, a banánt, a csokit, a fagyit Én adtam volna! csattant fel a fiam, de én annyira elfoglalt ember vagyok, hogy ez eszembe se jutott. Mert csak a nyaraló építésén járt az eszed. Irigyled? Építsetek ti is. Majd építünk. Most nem erről van szó. Azt

mondtad, hogy te adtál volna, ha eszedbe jut, persze csodálkozom, hogy a feleségednek se jutott eszébe!, szóval, akkor most itt vagyunk együtt, beszéljünk őszintén: akkor most adsz? És mennyit? Havonta persze? Én, ha mamama beleegyezik, hogy vigyázzon Ildikére, akkor, ugye Gyuszi, fordult a a férjéhez, mi havonta kétezer forintot adnánk. Vasárnaponként meg elvinnénk a mamával együtt. Hogy legalább vasárnap ne kelljen főzni a mamának.

A piadárcsontú asszony nevetgélt.

— Csípős nyelvű lehet a kislánya.

— Az, de legalább őszinte. Amikor kimondta, hogy kétezret ad havonta, a menyem szeme kikerekedett, Azt mondja, hogy akkor is annyit adjanak? Amennyit tudtok, mondta a lányom, de valamit adhatnátok az elmúlt három évért is. A mama egy ruhát nem tudott venni. Elég, pattant fel a fiam. A mama tudja, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk, ugye, megvettük a kocsit, építkezünk, tele vagyunk adósággal, annyira, hogy az idén már külföldre se tudunk utazni, de azért mi is adunk havonta egy ezrest. Jó lesz, mama? Jó fiam, csak békesség legyen a családban. A fiam rögtön letett elém két darab ötszázast. A lányom azt mondta, majd elhozza, amit megígértek. Így is lett. És nem lett harag sem. Már senki sem emlegeti ezt a beszélgetést. Csak én, amikor a kétezres meg az ezres unokámról beszélek. Az unokákat persze egyformán szeretem. Csak néha azért olyan szomorú vagyok.

— Ugyan — hajolt közelebb a pad végén ülő asszonyka.

— Hogyne lennék, amikor tudom, hogy a fiamék kétszer annyit keresnek, mint a lányomék. A lányom makacs, hajthatatlan, hiába mondom, hogy elég lenne nekem az ezer is. Minden másodikén egy kis csomaggal- együtt leteszi az asztalra. Mert sose jön hozzám üres kézzel. Nem úgy, mint a menyem. Persze nem panaszkodom én rá sem, mert amúgy jó, a fiamhoz is. Cc-khát nagyon szereti a pénzt

evetett az asszonyka. — Elaludt a kétezres unokája — mondta csippentve a szemével, amely lassan bepárásodott Sose látott unokájára gondolt.

Kondomé meg a boldogságtól pirosló arccal nézte az édesen szundító csöppséget a táncoló sugárnyalábokban.

N