Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-13 / 61. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 61. SZÄM 1933. MÁRCIUS 13., VASÄRNAP Növekvő betétállomány Otthonról hozták a pénzt A takarékpénztárral kapcsolatban az emberek leginkább csak azt szokták megkérdezni, hogy mennyi kamatot, s menynyi hitelt ad. Azt jóval ritkábban szokták tudakolni, hogy az OTP teljesítette-e a tervét, vagy, hogy az ott dolgozók milyen közösségi életet élnek. Pultagitáció Akár faggatózott valaki ebben az irányban, akár nem, fölöttébb büszkék lehetünk arra, hogy a nagykőrösi OTP- fiók a munkáját illetően szép elismerésben részesült a napokban. Az történt, hogy a megyei munkahelyi értekezlet határozatiig javasolta, hogy a nagykörösiek kapják meg a kiváló fiók címet, szocialista brigádjuk pedig legyen a vállalat kiváló brigádja cím birtokosa. E határozati javaslatból, ha minden jól megy, majd május elsején lesz valóság, ám az örvendezést nem lehet elég korán kezdeni. — Valóban nagy dolog ez a Javaslat — magyarázza Reggel Ferencné, az OTP Arany János szocialista brigádjának vezetője, hiszen a megye 36 brigádjából eddig még csak öt kapta meg ezt a címet. A mi brigádunk mindössze kilencéves, s tavaly, ahogy az logikusan következett az előzményekből, az arany fokozat eléréséért „hajtottunk”. Ilyen sikert legfeljebb reméltünk, de nem számítottunk rá. Egyébként tizenhatan vagyunk. A fiók valamennyi dolgozója brigádtag. — Meglehetősen nehéz elképzelni, hogy milyen vállalásai lehetnek egy OTP szocialista brigádnak... — Valóban nem könnyű a tennivalóinkat meghatározni, hiszen gazdasági téren, hogy úgy mondjam, a fizetésünkért is kötelesek vagyunk a terveket teljesíteni, vagy még meg is tetézni. Ám azért szükség van a brigádmunkára is. Mert például az teljesen brigádmunka volt, hogy elmentünk az üzemekbe ifjúsági betétek elhelyezésére rávenni az embereket. Agitáltunk az átutalási betétek számának gyarapodása érdekében is. — Egyszer azt láttam, hogy a hitelekkel foglalkozó ügyintéző borítékos sorsjegyet is árult... — No, hát ez is brigádvállalás volt. Mindenféle ügyintézésnek vannak kihasznaliiatat- lan pillanatai. Miért ne árulnánk olykor sorsjegyet vagy lottószelvényeket Meg aztán arra is jók ezek a szabad másodpercek, hogy ismertessük az üzletágainkat. Mondjuk hitelért jön valaki. Intézzük a papírjait. Közben megkérdezzük tőle, hogy van-e átutalási betétje. Ha nincs, rögtön elmondjuk neki, hogy ennek mi az előnye, mire szolgál, s igyekszünk rábeszélni a megállapodás megkötésére. Ez a pultagitáció, s brigádmunkánk nagyon fontos része. — Gyakran látni, hogy az ügyintézők helyettesítik egymást ... — Ez természetesen kötelességünk, mert itt nem állhat meg az élet, nem lehet elküldeni, mert beteg az illetékes. Hanem az már a brigád szelleméhez igazodó vállalása mindenkinek, hogy igyekszünk kitanulni egymás szakmáját. Brigádvállalás, hogy valamennyien törekedünk a lehető legtöbb üzletágból letenni a speciális szakvizsgát. S tanulunk mást is. A főnökünk, Horváth Albert, például marxizmus— 1 leninizmus esti egyetemre járt. Nagy Ferenc beruházási szakvizsgát tett, Szerdahelyi End- réné ugyancsak politikai ismereteit gyarapította, Nagy Mi- hályné pedig nyelvvizsgát tett. — Híres a brigád a társadalmi munkájáról is. Az egész város láthatta, hogy amikor elkészült az új OTP-fiók, éjjelnappal költözködtek. De dolgoztak az iskolák takarításánál, s megfordultak gyümölcsszüreten is. Még a családtagok is dicsérik a takarékpénztáriak baráti összejöveteleit. Mégis hagyjuk abba a brigád ered ményeinek felsorolását, s essék szó most már a hivatali munkáról is, — A munkahelyi értekezlet döntése alapján valóban úgy néz ki, hogy megkapjuk a kiváló fiók címet — veszi át a szót Horváth Albert fiókvezető. A közösség természetesen nemcsak a tavalyi eredményeinket vette figyelembe ennél a döntésnél, hanem a múltat is. S valóban úgy van, hogy a fejlődésünk töretlen volt. Takaréklevél — Ezúttal mégis, csak a tavalyi eredményeket vegyük számba... — Nos, a betéttervünket 130 százalékra teljesítettük. Ez azt jelenti, hogy a betétállomány húszmillió forinttal növekedett. Jelentős mértékben növekedett a takaréklevelet váltók száma, minthogy a kamat- feltételek is kedvezőbbé váltak. Az ifjúsági betétek száma 121-gyei növekedett úgy, hogy 276 új megállapodást kötöttünk. — A munkabéres átutalási betéteknél 79 új megállapodást ütöttünk nyélbe. A totó-lottó tervünket 128 százalékra teljesítettük. Növekedett a gépkocsi fedezeti betétszámlák száma is. Pillanatnyilag több mint 560 érvényes számlát kezelünk, pedig tavaly 160 gépkocsi megvásárlásához adtuk ki a papírokat. Érdekesség, hogy a gépkocsivásárlások egyáltalán nem csökkentették a betétállományt. Az emberek otthonról hozták a pénzt. — Növekedett az OTP-nél a lakásértékesítési forgalom is. — Ez a viszonylag új üzletágunk valóban szépen fejlődött. Mintegy hetven lakást vásároltunk meg, s majd mindegyikre találtunk vevőt js. Az építési kölcsönök tekintetében tavaly valamelyest csökkent a forgalom, mert az emberek várták az új jogszabályokat. Ezek hatására viszont az idén már igen sokan kértek tőlünk hitelt. Reménykednek — Mi a helyzet a legújabb •üzletágakkal? — Ügyfeleink mindjobban érdeklődnek a lakástakarékossági betét elhelyezése iránt. A kedvező változások növelték az átutalási betétszámlák népszerűségét is. A forgalom általában jól indult ebben az esztendőben, s jó reményekkel nézhetünk terveink teljesítése elé. — Egyelőre azonban nem e szép reményekhez, hanem a munkahelyi értekezlet döntéséhez gratulálunk. F. P. Színház A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor, Charley nénje. Bajor-bérlet. ■mü Mozi A 34-es gyors. Színes, szinkronizált szovjet katasztrófafilm. Előadás 3, 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Az elveszett kutya. Színes, szinkronizált szovjet film, fél 4-kor. Csatár a pácban. Színes, szinkronizált francia film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor és fél 8-kor. Hétfői műsor Talpra, Győző! Színes magyar film. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Az „I” akció. Színes, szinkronizált szovjet film-vígjáték, fél 6-kor és fél 8-kor. Piaci jelentés A hét végén nagy piac volt. Még mindig sok almát kínálnak. Most volt az első nagyobb idei csirkefelhozatal. Sok volt a tojás. Több volt melegágyi primőrzöldságekből is. A szemesterménypiac csendes volt. Csöves kukoricát nem árultak. A búza, az árpa és a morzsolt kukorica literje változatlanul 5—5,50, a kukoricadara 5,50, a napraforgómag 12 —20, a madáreleság 8 forint volt. Mindenféle kerti vetőmagot árultak., A gyümölcs- és zöldségpiacon az alma 6—12, a héjas dió 30—35, a dióbél 120—130, a gesztenye 60, a köleskása 35, a kelkáposzta 20, a fehér, káposzta 18—20, a savanyúkáposzta 16, a karalábé 10, a zeller 20—22, a gyökér 16—18, a. sárgarépa 10—12, a vöröshagyma 8—10, a lilahagyma 14, a fokhagyma 40—50, a zöldhagyma csomója 6, a melegágyi uborka 70, a sóska 50, a gomba 100, a zöldpaprika darabja 6—7, a retek csomója 6 forint volt. A baromfipiacon a tyúk párja 200—240, az 5—6 hetes idei csirke 50—130, kilóra 45, a japánkacsa 180, a tarkakacsa 280, a pulyka darabja 380, a tyúktojás darabja 1,40—1,60 forintért kelt. A halászati szövetkezetnél a pontyot 60 forintért mérték. A csirkehúst 44—49 forintért adták. A piacon számos kiskereskedő kivitte a tavaszi ruhaféléket, s nagy volt az ócskapiac is. A favágó magányossága A termelőszövetkezeti erdőgazdaságban fontos tavaszi munka az erdők megtisztogatása az elkorhadt, életképtelen fáktól, gallyaktól. Képünkön: Kenyeres Ferenc a hangácsi erdőben végzi ezt a munkát. Hancsovszki János felvétele Arany János Társaság Emlékműsorokat rendeznek Az irodalom, a művészet és a tudomány pártfogását vállaló Arany János Társaság a minap tartotta meg rendes évi közgyűlését. A művelődési központ színháztermében összegyűlt tagság Tóth Tibor javaslatára jegyzőkönyvileg is rögzítette dr. Törös László tiszteletbeli elnökké való megválasztását, majd új titkárt nevezett ki Simon László muzeológus személyében. Egyúttal felmentették megbízatása alól, egyéb elfoglaltságára való tekintettel Tóth István pénztárost, s helyére megválasztotta Apró Zoltánnét. Döntött a társaság arról is, hogy megjelenteti a közösség életének eseményeiről tudósító évi tájékoztatóját. Máskülönben a Társaság legközelebb megjelenő kiadványa a Miklo- sovits László Arany-illusztrációit tartalmazó kötet lesz, melynek kiadásához igen nagy támogatást nyújtott az Arany János Múzeum és a Kner Nyomda. Az Arany János Társaság mérlegre tette a közgyűlésen tavalyi tevékenységét is. Íme az események krónikája: A február 22-i közgyűlés után Timkó Tamás és Orosz László zenetanárok adtak hangverA régi diákok is visszajárnak Hóvirágbál a Toldi iskolában Ki ne tudná Nagykőrösön: ha március első szombatját írják, akkor bál is lesz, méghozzá a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában, ahol is a végzősök búcsúztatásának ezen első állomását immár harmincadik esztendeje hóvirágbálnak nevezik. Még egy nagy mulatás — ki tudná megmondani, ennek hány száz éves a hagyománya — aztán már csak számlálni kell a napokat, amik amúgy is gyorsabban telnek, s kezdődik az érettségi, a szakmunkás- vizsga, a megméretés. Ismerősök Apropó, hagyományok. Amik attól azok, hogy úgy őrzik őket, hogy egyben tovább is legyenek fejlesztve valamiképp. Például a díszítésben: minden osztály szent esküvést tesz, jövőre még szebbet, még ízlésesebbet talál ki — ha tud. A mostani búcsúztatók hosszú időre mintát készítettek; a magasban csillogó hópihék között hófehér girlandok hullámzanak, s a falakon: a hóvirág... Százhuszonhárman kapják ma, öt osztály ifjai meg a szalagot, osztályfőnökeik kezeiből. Állnak a fiatalok, várják, hogy sorra kerüljenek, s arckifejezésük tanácstalanságukról árulkodik. Hát létezik, hogy ők, ma ők az ünnepeltek? Értük sereglett össze eny- nyi ember, a család apraja- nagyja, a barátok, ismerősök az ország megannyi égtája felől? Zsibongó És ennek most tulajdonképpen örülni kell, vagy épp búslakodni miatta? Mert ugye az iskolában azt tanulták, illetve tanulják, hogy... — de nincs idejük ezt végigjárni, mert dr. Bognár Gyula igazgató megnyitó szavai után már szalad is a lánycsapat, a harsány csacsacsa a vidámságot, a fiatalságot hangsúlyozza. Vajon ez hagyománnyá válik-e? Mert a keringő már az. Forognak, surrognak, hullámzanak a párok, lépések bonyolult sorozata — s már szemünk előtt a hóvirág — aztán pördülnek is tovább, komolyan, ünnepélyesen... A zenekar persze mást is játszik: áll a bál. A büfében szolid a forgalom, a falak mentén meg az ebédlőben a családtagok beszélgetnek — meg a tavalyiak, azelőttiek. Mert az is hagyomány itt, hogy aki toldis volt, ha szerét ejtheti, eljön ilyenkor. Cintányér Megy a hír, jön az üzenet, itt van a maszek tésztakészítővé szelídült „iskolaréme”, a katona, az egyetemista, a tanár, meg konzervesek — pékek, üzemvezetők, csoportvezetők egész sora. Megbeszélik a munkát, a családot, aztán persze azt is, hogy még egy olyan negyedik osztály úgysem lesz soha — aztán mire visszatérnek a zsibongóba, már a szülők is táncolnák. Ifjúkori emlékeiket fújja elő hangszeréből a trombitás, ki- pirultan ropják is, de a kis- dobszólóra már megmerevedik a hullámzás, ezt már kevesebben bírják... Aztán tus. A zenészek ösz- szenéznek, most fáradtnak tűnnek. Valamelyikük belecsap a cintányérba, de nem fogják meg, nem csendesítik el. Lecseng magától — vége az idei bálnak. Ballal Ottó ' senyt. Március 2-án dr. Sáf- rán Györgyi irodalomtörténész emlékezett Arany Jánosra, mégpedig Sellei Zoltán előadó- művész közreműködésével. Május 25-én dr. Erdélyi Ilona és dr. Erdélyi Zsuzsanna tartott előadást Arany János és Erdélyi János címmel. Közreműködött Jancsó Adrienne. Októberben az Arany János Múzeummal közös szervezésben Nagykőrösön tartotta háromnapos vándorgyűlését a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, mégpedig a városi tanács igen hatékony támogatásával. Az Arany János Múzeum és Társaság kezdeményezésére koszorúzás volt október 22-én Arany János sírjánál. Október utolsó napjain pedig ugyancsak a Társaság közreműködésével városunk rendezte meg az Arany János középiskolai balladamondó versenyt. E nagyszabású rendezvényekkel kapcsolatban a közgyűlés köszönetét mondott a nagykőrösi városi tanácsnak és művelődésügyi osztályának a rendkívüli támogatásért. Kivette a Társaság a részét a múzeum által szervezett országos néprajzi konferencia lebonyolításából és a Borsos Miklós tervezte Arany-emlék- plakett elkészítéséből is. Végezetül meghatározta a Társaság az idei programját Is. Városunk irodalomkedvelői eszerint Juhász Gyulára, Babits Mihályra és Madách Imrére emlékeznek majd rendezvényeiken. A közgyűlés után tavalyi mulasztását pótolta az Arany János Társaság, s Kodály Zoltánra emlékezett. Dr. Novák László elnök bevezető szavai után Sellei Zoltán, Bikfalvy Júlia és Bécsi Gizella mutatta be Isten hozzád, szülöttem föld című Kodály-műsorát. A színvonalas műsor igen nagy sikert aratott a közönség körében. Asztalitenisz-bajnokságok Nk. Kinizsi—Kőbányai Lombik 14-2. Nk.: Varga (4), Er- dey (4). dr. Domokos (4), Szakács (2). NB III-as férfi asztaliteniszezőink a fővárosi csapatbajnoki találkozón biztosan nyertek mérsékeltebb tudású ellenfelükkel szemben. A megyei serdülő fiú csapat- bajnokság tavaszi nyitányán, a sportotthonban: Nk. Kinizsi I.—Nk. Kinizsi II. 5-0. Nk. Kinizsi I.—Nk. Kinizsi III 5-0, Nk. Kinizsi II.—Nk. Kinizsi III. is 5-0 volt. A Városgazdálkodási Vállalat ebédlőjében is befejeződött a selejtező csoport küzdelme a városi KISZ-es férfi egyéni bajnokságban. Innen Tóth Ferenc (VGV) és Pörge György (Könyvkötő Szövetkezet) jutott az elődöntőbe. A Kinizsi szervezésében a Sportotthonban került sor az általános iskolás Afész Kupa sportvetélkedő-sorozat fiú DC-csapatversenyére. A kocsé- riak nem érkeztek meg. Négy asztalon 3 és fél óra hosszat tartott a viadal. Sok szoros küzdelmes, jó összecsapás volt. A lelkes pajtások helyenként jól játszottak. A páros játékban viszont javulásra van szükség. Reális sorrend született: 1. Rákóczi isk. (Nagy Péter, Kiss Zoltán) 4 győzelem (12-2 játszma), 2. Petőfi isk. (Rácz József, Bari Béla) 3 (10-5), 3. Kossuth isk. (Pesti Albert. Ványi Zoltán) 1 (5-9) 4. Petőfi-napközi 1 (5-9), 5. Petőfi-kollégium 0 (0-12). Tovább folytatódott a városi csapatbajnokság, a Volán Kupáért. Több színvonalas összecsapás folyt az asztaloknál a B-csoportban. Az Információtechnikai Vállalat KISZ- termében: Konzervgyár H-es telep—ITV 5-1. A Könyvkötő Szövetkezet ebédlőjében: Könyvkötő Szöv.—TRAKIS 5-4. A Sportotthonban: PVCSV I. —Kinizsi nők 5-4. A PVCSV II. hátralevő mérkőzéseit feladta és így a PVCSV I., a Konzervgyár Il-es telep, az ITV és a TRAKIS is játék nélkül jutott 5-0-ás győzelemhez. A B-csoport állása: 1. Könyvkötő Szöv. 2. Konzervgyár Il-es telep 3. PVCSV I. 4. Kinizsi nők 5. TRAKIS 6. Információtechn. 7. PVCSV II. Az 1-2. helyezett az A-cso- portban is szerepel még az idén. Hétfői sportműsor Kézilabda Lajosmizse: L. VÍZGÉP KSE—Nk. Kinizsi, barátságos férfi-mérkőzés. Labdarúgás Cegléd: C. Szakmunkásképző—Nk. Gimnázium, körzeti diák bajnoki mérkőzés. Természetjárás Csókás-erdő: az Nk. Pedagógus SE kerékpáros munkatúrája. ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlapi 6 5 1 26:10 10 t 4 — 20: 2 8 5 3 2 17:16 6 4 2 2 15:10 4 4 2 2 14:12 4 5 1 4 8:20 2 6 — 6 0:30 —